Orbán átcsaphat őrült ingerekbe – Interjú Szekeres Imrével, volt honvédelmi miniszterrel

• Annyi pénzt kapott a honvédség, mint a katonaság nélküli Luxemburg
• Benkő tábornok nem lépett fel a tisztogatások ellen
• A miniszterelnök veszélyes útra tévedt
• Irritáló Németh Szilárd kinevezése
• Orbán rájött, hogy felkészületlen
• Már a nyáron látható volt, hogy nem folytatható a Botka-projekt
• Azzal az illúzióval le kell számolnunk, hogy módunk van Gyurcsány Ferenc (DK), vagy az LMP vezetői politikai koncepciójának befolyásolására

Az utóbbi időben némiképp hátrébb lépett a magyar közélettől, mégis, a minap valamelyest meg lett tiporva…

Nem tudok róla.

Akkor én szolgálok némi információval; az új honvédelmi miniszter, a minapi meghallgatásán, ugyan név nélkül, de kitért arra, hogy miként tették tönkre, mérnökök és egyebek a magyar honvédséget. Márpedig ebben a halmazban ön is benne van…

Benkő tábornok, amikor honvédelmi miniszter voltam, egyike volt a magyar honvédség meghatározó parancsnokainak, sőt, én neveztem ki őt összhaderőnemi parancsnoknak. Minden alakulat hozzá tartozott, a vezérkari főnök után ez volt a legfontosabb beosztás, amiben kiválóan teljesített. Lelke rajta, hogy ezt most másképp gondolja.

Azt mondta az új miniszter az említett meghallgatáson, hogy gyakorlatilag az alapoktól kell kezdeni újraépíteni a magyar honvédséget. Ezzel a mondatával persze az előző, fideszes nyolc évet is kihajította az ablakon.

Igaza van, valóban az alapoktól kell kezdeni a munkát. Csakhogy nem a 2010 előtti, hanem az utána következő időszak miatt. 2006-2007 táján beérett egy komoly korszerűsítés a magyar honvédségnél, amit egy nemzeti katonai stratégiában, katonák és nem katonák közösen fogalmaztak meg, és elkezdődött a fejlesztés. 2010-re még az MSZP által elfogadott költségvetés 316 milliárd forint volt, ez akkor a GDP 1,2%-át tette ki, 2014-re a már csak 224 milliárd forint jutott a honvédségnek, ami a 2014-es GDP 0,7 %-a volt. Ez az a mélypont, aminél kevesebb még soha nem jutott az elmúlt két évtizedben a Magyar Honvédségnek, azaz amióta átállt a tömeghadseregről a professzionális hadseregre.  A mérték megdöbbentő: 2011 és 2017 között, 6 év alatt több mint másfél évnyi támogatás maradt el. Így lett a magyar honvédelmi költségvetés a legalacsonyabb a NATO-ban, annyi, mint Luxembourgé, aminek ugyan van nagyhercege, de nincs katonasága. Az összes fejlesztés elmaradt, egyetlen egy programot nem hajtottak végre belőle; nem vették magyar tulajdonba a Grippeneket, ma is jó sokat fizetünk ezért értük, nem vettek helikoptereket, nem korszerűsítették az informatikai rendszereket, nem fejlesztették a szárazföldi erőket, egy gödörbe tették le a harmadik radarállomást, ami miatt réskitöltő radarszázadokat is kell telepíteni. Minden tiszteletet megérdemelnek azok a honvédek, tisztek és tábornokok, akik ilyen lehetetlen körülmények között is helytállnak. Sajnálom, hogy Benkő tábornok vezérkari főnökként nem lépett fel az Orbán-kormány költségvetés csökkentése és az indokolatlan tisztogatások ellen.

Ebből viszont az következik, hogy egy vezérkari főnöknek, aki katona, alapvetően más koncepciója van a honvédségről, mint egy civil miniszternek. Ez így van?

Az én felfogásom szerint nem! Egy civil miniszternek a katonák szakmai tudására kell alapoznia és nem beleszólni a katonai- szakmai kérdésekbe. Ezért tudott Benkő tábornok is koncepciókat kidolgozni, és azokat érvényesíteni a miniszterségem alatt. Honvédelmi miniszterként úgy tekintettem a vezérkari főnökre, hogy ő a fő tanácsadó a miniszter hatáskörébe tartozó kérdésekben is. Nekem abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy két kiváló vezérkari főnökkel dolgozhattam együtt, Havril András és Tömböl László tábornokkal.

Mennyi önállósága van egy NATO-országnak?

Nagy a tagországok önállósága, mert a NATO szövetségesi rendszer, és nem alá-, fölé rendeltségi viszony van. Most azonban látok egy rendkívül veszélyes törekvést. A miniszterelnök éles hangon beszélt arról a törekvéséről, hogy a Magyar Honvédség olyan fejlesztésére törekszik, amely alapján Magyarország képes egyedül, maradéktalanul megvédeni önmagát. Nem azzal van a baj, hogy megvédi önmagát, hanem azzal, hogy egyedül. Ez veszélyes út! Veszélyes, mert irreális és veszélyes mert szakítást jelent az eddigi szövetségesi elkötelezettséggel, amely önmagában megingatja hazánk biztonságát. Vele szemben állítom, hogy a honvédelmet két pillére kell alapoznunk: a nemzeti önerőre és a szövetségesi együttműködésre. A Magyar Honvédségre úgy kell tekinteni, mint Magyarország függetlenségének és területi sérthetetlenségének védelmezőjére, amely képes a szövetséges erők beérkezéséig önállóan is tevékenykedni. Olyan katonai erő fenntartása és fejlesztése indokolt, amely képes mind Magyarország védelmét, mind a külföldi műveletekben való részvételt a hagyományos és az aszimmetrikus hadviselés viszonyai között egyaránt teljesíteni. A Magyar Honvédségnek hozzá kell járulnia a NATO közös védelmi képességéhez is, hogy más tagország, így Magyarország megsegítésére is sor kerüljön szükség esetén. A szövetséges létből következik, hogy nem kell a katonai képességek teljes spektrumának kialakítására törekedni. Nem mindenre, hanem csak a ránk háruló és legvalószínűbb műveletek végrehajtására kell felkészülni, de azokra a legmagasabb szinten! Amit Orbán Viktor meghirdetett, az alapvetően elhibázott, és abban bízom, hogy Benkő Tibor miniszterként, mint volt katona, ezt megmondja neki és egyben fel is lép ez ellen.

Van-e valamilyen koncepcionális különbség a civil, vagy a katona miniszter között? Mert hiába szerel le most Benkő Tibor, a gondolkodása nem civil lesz.

Az igaz, hogy tényleg másként működik egy katona gondolkozása, mint egy civilé, főként egy tábornoké, akinek ez a hivatása.  Márpedig a honvédelem irányítójának, a miniszternek, ennél tágabb horizonton kell látnia. Az általam említett nemzeti katonai stratégiát, közgazdászok, szociológusok, biztonságpolitikai elemzők, együtt dolgozták ki a katonákkal, mert ez nem a magyar honvédségé, hanem a Magyar Köztársaságé volt. Meglátjuk, hogy Benkő Tibor miniszteri kinevezése után mit fog képviselni. Ha honvédelmi miniszterként bele akar szólni, mint volt katona, a katonai-szakmai kérdésekbe, akkor hibázik, mert ez nem az ő dolga. A vezérkari főnök feladata a katonai feladatok kidolgozása és végrehajtása. A honvédelmi miniszternek az a feladata, hogy a feltételeket biztosítsa, érvényesítse a honvédelem követelményeit a társadalmi, gazdasági, kormányzati rendszerben, és érvényesítse azokat a biztonságpolitikai szempontokat, amelyeket a kormány megfogalmaz, és amit egyébként a köztársasági elnök is lényegesnek tart, hiszen ő a hadsereg főparancsnoka. Életemnek érdekes időszaka volt, amikor két elöljáróm volt: Sólyom László és Gyurcsány Ferenc, Benkő Tibornak miniszterként ez valószínűleg egyszerűbb lesz.

Benkő Tibor azt mondja, hogy ott van civilnek és a politikát képviselendő Németh Szilárd, mint parlamenti államtitkár. Anélkül, hogy bántani akarnám a volt rezsibiztost, de azért kérdezem: az ő kinevezése, nem egyfajta lebecsülése ennek a területnek?

Ráadásul rendkívül irritálónak is tartom, főleg a katonák szempontjából. A magyar tisztek, főtisztek, tábornokok komoly felkészültségi, nagyon képzett, több nyelven beszélő emberek, a civil élet megirigyelhetné a kvalitásaikat. Megjegyzem vannak köztük mérnökök, közgazdászok is. De van ennél egy nagyobb probléma: ha Benkő Tibor miniszterként úgy gondolja, hogy a civil kontrollt nem ő, hanem a parlamenti államtitkár gyakorolja, az nem felel meg a magyar alkotmányos előírásoknak. A miniszternek ugyanis olyan erős jogai és kötelességei vannak, amelyeket nem ruházhat át a parlamenti államtitkárra. Ez tehát egy nagyon veszélyes terep lehet, mert, ha nem egyértelmű az, hogy ki a miniszter és ki annak csak a parlamenti képviselője, abból nagy baj lehet.

Káosz?

Igen: mert a katonák nem fogják tudni, hogy most Németh Szilárd irányít, vagy Benkő Tibor.

Azt elképzelhetőnek tartja, hogy az volt a koncepciója Orbán Viktornak – bár ő zsonglőrködik az emberekkel -, hogy a politikai kontrollt gyakoroltatja Németh Szilárddal a miniszter fölött?

Ha így van, akkor nem bízik Benkő Tiborban, akkor miért nevezte ki őt? Ha így van, vagy így lesz, akkor az azt jelenti, hogy a minisztérium nem úgy működik, ahogy kellene. A döntéseket ugyanis mindig a miniszternek kell meghoznia.

Kicsit ellépve a szűken vett katonaságtól, kirajzolódik-e önben valamiféle tapintható elképzelés a miniszterelnök részéről. Arra gondolok, hogy katonát nevezett ki miniszternek, közel vonta magához a hírszerzést, vajon mit akarhat a kormányfő?

Orbán Viktor rájött arra, hogy tájékozatlan, és hogy nem megfelelően kezeli az ügyeket, ezen próbál korrigálni. Hadd mondjak egy példát, a legforróbb gesztenyét. A menekültek ügyéről – nem migránsokról –beszélek, amely kérdés a magyar társadalmat a legmélyebben megosztja. Orbán Viktornak pontosan tudnia kellett, hogy az észak-afrikai, vagy ázsiai helyzetből következően, főleg Szíria szétesése után, el fog indulni egy menekülthullám. Nem akarok olyan határt átlépni, amit nem lehet, de ezt gondolom a katonai felderítők jelezték neki. Bőven volt ideje és felkészülhetett volna arra, hogy ez a tömeg, ide ér Magyarországra. És akkor nem azok a méltatlan tömegjelenetek játszódtak volna le, hanem szervezett, szabályozott módon, az európai normáknak megfelelően lehetett volna a menekülteket ügyét kezelni, és egyébként még kerítésre sem lett volna szükség. Ezt azonban Orbán nem tette meg. Pedig már 2009-ben voltak információk arról, hogy van ok az aggodalomra, ezért küldtünk francia képzésre több katonatisztet, mert tudtuk: jönni fog a válság Észak-Afrikában. Orbán politikai céljaira használta a szerencsétlen menekültek sorsát, de rájött arra, hogy erről a világról többet kell tudnia. Remélem, hogy ez a szándék vezeti, és nem más, mert nem tudom, hogy milyen egyéb elképzelései lehetnek a katonai erő alkalmazásról.

Az elhallgatott mondatai mögött az bújik meg, hogy tart attól: Orbán militarizálja a kormányát?

A félelmem az, hogy fel akarja használja a katonai erőt, nem pusztán védelmi feladatokra. Egy ilyen koncepció egy idő után átcsaphat olyan őrült ingerekbe, amelynek, a történelemből tudjuk, nagyon rossz vége lehet. Bízom benne, hogy nem erről van szó, de nekem felsejlik az alagút végén egy ilyen veszély is.

Orbán jelleméből következtet erre?

A történelmi és a politikai felfogásából. Vagyis attól tartok, hogy ő Magyarországról mást gondol, mint ami a realitás.

Ha ön már 2009-ben látta, hogy a bevándorlás komoly gondot fog okozni, miért van az, hogy a pártjában ez ekkora zavart okoz a napjainkig?

Bár szóltam a hírek hallatán az MSZP vezetőinek, de nehéz helyzetben voltak, mert segíteni akartak a szerencsétlen sorsú menekülteknek és biztonságban akarták tudni Magyarországot is. Nem egyedül voltak ezzel a dilemmával Európában. Azt már nehezebben viseltem el, hogy a kampányban nem világosan és nem időben mondták ki, hogy Magyarország biztonsága és a menekültek ügyeinek emberséges intézése egyaránt fontos nekünk. Többször javasoltam, hogy válaszolni kell arra a vádra, hogy lebontanánk a kerítést, elfogadnánk, hogy kötelező döntést hozzon a migránsok betelepítésére az EU, az ENSZ. Azt javasoltam, hogy mondjuk ki, hogy marad a kerítés, mert sokba került megépíteni, de a rendőrök és a katonák jobb feltételek mellett fognak szolgálni. Mondjuk ki azt is, hogy elutasítjuk a kötelező betelepítést, de azt is, amit az Orbán-kormány tett: letelepedhet valaki, ha állampapírt vásárol, amit majd magas kamattal együtt visszakap, amin viszont a fideszes közvetítők jól keresnek. Azt is egyértelművé kellett volna tenni, hogy a menekültek ügyét a nemzetközi jognak megfelelően fogjuk kezelni, mint ahogy azt a mai kormány is teszi.

Ön tavaly igen aktív szerepet játszott, mint tanácsadó Botka László mellett, az ő távozása után azonban már nem nagyon találkozhattunk önnel, miért?

Botka László bejelentkezését miniszterelnök jelöltnek, másokkal egyeztette, velem nem. Hogy világos legyen jobb lett volna, ha nem így lesz miniszterelnök-jelölt Botka László, ha az MSZP kérte volna fel Botkát, ha egy megkomponált, az esélyeinket növelő előkampány lett volna a miniszterelnök jelölt kiválasztása. Ha mind az MSZP-t, mind a velünk együtt­működőket, mind a jelöltet emelő egységet mutattunk volna fel. Nyáron látható volt, hogy nem folytatható tovább, ahogy a „Botka-projekt” zajlik. Az is érzékelhető volt, hogy sokan blokkolták, hogy bármi történjen. Akkor kért fel Botka László és Molnár Gyula együtt, hogy vegyek részt a politika kidolgozásában. Elkezdtük a munkát néhányan: átgondoltan lépett néhány ügyben az MSZP–Botka tandem, kialakult a kommunikáció néhány szereplő között, életképes elképzelések születtek, elkezdett működni egy „agytröszt”, ami tervszerűséget és így hatékonyságot vitt volna a politikai kampányba. Elkészült egy kutatási terv, ami közelebb vitt volna a valóság feltárásához, néhányan kidolgoztuk az együttműködési ajánlatot, ami esélyt adott volna a Fidesz visszaszorítására.

Mi történt?

Ha a küllők közé dugják a botot, a kerékpáros leesik, de a bicikli is összetörik. Össze is tört, mert az MSZP támogatottsága akkor zuhant az összes választó körében 8%-ára és ott is maradt. A képlet egyszerű volt: választóink azt látták, hogy az MSZP saját miniszterelnök jelöltjét kényszerítette lemondásra, vagy ha valakinek úgy jobban tetszik, a miniszterelnök jelölt feladta.

És akkor visszavonult ön is.

Molnár Gyula és az MSZP néhány vezetője azt kérte, hogy folytassam, folytassuk a munkát. Kialakult körülöttem különböző területek szakértőiből egy értékes tanácsadói kör, amely végül is vállalta, hogy folytatja a munkát. Ehhez decemberben csatlakoztak a Párbeszéd szakértői is. Elmondtam mindenkinek, hogy nincs személyes törekvésem, nem akarok képviselő lenni, nem akarok semmilyen tisztséget. Azért vállalom, mert így tudok azok szemébe nézni, akikkel együtt politizáltunk, és hittünk abban, hogy használunk hazánknak és a baloldalnak. Volt még egy indítékom, végül is a saját termékemről van szó, hiszen 1990 és 94 között ügyvezetőként, 1994 és 98 között frakcióvezetőként én voltam felelős az MSZP megszervezéséért és így van erkölcsi alapon, hogy kimondjam ma már másként kell csinálni.

Ezek szerint része van abban, hogy létrejött az MSZP és a PM szövetsége is?

Áttörésnek tűnt 2017. decemberében, hogy az MSZP-n kívül van másik olyan párt (PM), amely a közös lista mellett kiáll és van olyan politikus, Karácsony Gergely, aki alkalmas közös miniszterelnök jelöltnek. Az már a helyzet furcsasága, hogy volt még egy ilyen párt, a Fodor Gábor által fémjelzett Magyar Liberális Párt, amely az MSZP-ben sokak számára elfogadhatatlan volt és ezért méltánytalanul partszélre került. Végig azt képviseltem, hogy a Párbeszéddel való megállapodás és Karácsony Gergely jelölése szükséges, de nem lesz elégséges feltétele a kormányzati alternatíva, vagy az autokratikus rendszert és a Jobbikot ellensúlyozó politikai erőközpont kialakításának. Önmagában egy népszerű miniszterelnök jelölt, nem növeli egy párt(pártszövetség) támogatottságát, csak ha ez együtt jár annak politikai stílus váltásával.

Milyen hibák vezettek odáig, hogy az MSZP elvesztette vezető ellenzéki szerepét, és egy zsugorodó párt képét mutatja?

Nem hatott sem az, hogy van miniszterelnök-jelöltünk, hogy közösen indulunk a PM-vel, hogy megállapodtunk a DK-val a koordinált indulásban és visszaléptünk mások javára. Nem tudtuk visszaszerezni, még azon MSZP szavazók támogatását sem, akik egy éve még támogattak bennünket, mivel nem a lehetséges célcsoportra fókuszáltunk és nem szereztünk új támogatókat. A kampánynak nem volt támogatottság növelő hatása. Ennek oka, hogy az üzenetek nem álltak össze konzisztens profillá, és nem jutottak el a választókhoz – buborékban voltunk, csak a megmaradt elbizonytalanodott választóinkhoz jutottunk el, vagy még hozzájuk sem. Egy általános és amorf szándék jelent meg egy élhetőbb Magyarországról. Komoly hátrány volt az MSZP és más pártok közötti együttműködés zavaros kommunikációs környezete, miközben nem vált egyértelművé, hogy a DK, az Együtt, a Momentum és az LMP volt az, amelyek elutasították a kormányváltást biztosító együttműködést. A szakértők azt tapasztalták, hogy a kutatási eredményeket, a tanácsadó testület javaslatait nem használják fel hatékonyan a kampány irányítói. Ezért a választás előtt hat héttel úgy döntöttünk, ha segíteni nem lehet, nem akarunk akadályozni senkit és semmit. Azt mondtuk a kampány irányítóitól kapott feladatokat elvégezzük – azonban ilyen csak elvétve akadt.

Említette az együttműködést, ki-kivel és miért nem játékot. Végül is ez kísérte végig a kampányt, van rá magyarázat, hogy miért nem állapodtak meg?

Az MSZP érdeme volt, hogy készek voltunk a közös indulásra ezért ajánlottuk fel a többi demokratikus ellenzéki pártnak a közös lista mandátumainak a felét és az egyéni körzetekben azt, hogy a legesélyesebb induljon. Az vált akkor világossá, hogy az MSZP egyedül érdekelt abban, hogy létrejöjjön a politikai és társadalmi rendszerváltást akaró nemzeti többség 2018-ban. A DK deklarált célja a baloldalon belüli további térfoglalás -ez nem jött össze, az Együtt, az LMP és a Momentum célja az elitváltás a liberális politikai térben, valamint az életben maradás volt. Azt, hogy nem tanultak a leckéből mutatja, hogy egyetlen ellenzéki párt sem ismeri be hibáit az MSZP-t kivéve. Úgy tesznek, mintha nem rajtuk múlt volna a választási összefogás elmaradása.

Hiszen megállapodtak a DK-val a koordinált indulásról, ez nem volt elég?

Az MSZP meghatározó politikusainak nagy része 2017 decemberében erőltette ki a DK-val történő koordinált indulás elfogadását: rosszkor, rossz megállapodást kötöttek. A DK-val kötendő megállapodás valódi dilemmája az volt, hogy a DK szavazók nélkül nem lehet egyéni mandátumot nyerni, de mint ahogy az tudható volt, csak velük sem. Tévúton jártak, mert nem mondhattak volna le a közös lista követeléséről az utolsó lehetséges jogilag még érvényes időpontig. Abban bíztak –Molnár Gyula, Hiller István nyilatkozta is –, hogy a DK-val kötött megállapodás, ahogy fogalmaztak, mindegy, hogy milyen, de megléte már önmagában lendületet ad. Nem adott! Az MSZP és a DK szavazó bázisa akarta az együttműködést, de nem erre a két pártra korlátozva és gyorsan rádöbbent, hogy a koordinált indulás nem közös indulás. Vidéken így vesztettünk sok szavazót.

Nem lehet, hogy úgy sem volt esély, ha az MSZP-PM, a DK és az LMP, valamint a Jobbik összefog?

Az LMP elzárkózott a választási együttműködéstől, immár harmadszor. Ez történt 2010-ben és később is. Ha 2010-ben hajlandó lett volna a 2. fordulóban, még a régi választási rendszerben együttműködni, akkor nem lett volna a Fidesznek 2/3-a, nem lett volna Alaptörvény, új választási törvény, nem lett volna NER. Nyilván a Jobbik nélküli összefogás kisebb esélyt adott volna a kormányváltásra, de az ellenzék megerősödésére elegendő lett volna. Ezzel szemben vita folyt a demokratikus ellenzékben valamilyen együttműködésről a Jobbikkal, amikor a Jobbik vezető köreiben még csak fel sem merült, még a jelölt állítással kapcsolatos egyeztetés sem. A „néppártosodást” sem emésztette meg a Jobbik elitje! Mégis végig kísérte a kampányt az MSZP Jobbikhoz való viszonyának megkérdőjelezése. Ezzel szemben elengedhetetlen lett volna a Jobbikkal folyó verseny! A Jobbikkal való versenyre azonban sem a program készítésnél, sem a kampányban – kivéve az utolsó két hét szórványos megjegyzéseit – nem volt törekvés. Egyszerűen senki sem volt hajlandó olyan ügyekben politikai lépésekre, amelyek az „egyszerű embereket” érdekelték.

Van-e esély ebből kilábalni, és ha igen akkor hogyan?

Az MSZP–PM tragikus eredményt ért el, annak ellenére, hogy a 2010-es szavazóbázisa nagyrészt meg van, csak szétforgácsolódott. Az MSZP–PM, a DK és az Együtt összesen 18%-t szedett össze a listán. Ez alig marad el a 19%-os 2010-es MSZP szavazatok arányától, ami szavazatokban kifejezve: 990 ezer volt 2010-ben és a levélszavazatok levonása után 1 millió lett 2018-ban.  A kilábaláshoz először is objektív értékelést szükséges készíteni az okokról, olyanoknak, akik képesek tárgyszerűen, elfogulatlanul elemezni, akik nem érintettek a politikai pozícióharcban, akik kívülről is képesek látni bennünket. Erre azért is szükség van, hogy változtassunk a politikánkon és annak megvalósításán, mert, ha csak „mindent majd jobban csináljuk, mint eddig”, akkor nincs esély fordulatra. Abból kell kiindulnunk, hogy semmi garancia nincs arra, hogy lehetséges a közös politikai identitás megteremtése, legalább az MSZP, a DK, az LMP között, amely lehetővé tenné együttműködésünket, majd együtt kormányzásunkat, ami ebben a választási rendszerben alapfeltétel. Azzal az illúzióval le kell számolnunk, hogy módunk van Gyurcsány Ferenc (DK), vagy az LMP vezetői politikai koncepciójának befolyásolására. Hiába mondanánk, hogy a DK és az LMP legalább lássa be, hogy együtt kell indulnunk a választásokon, ami még szintén nem lenne elegendő, mert az nem jelenti a választóknak azt, hogy közösen is tudnánk kormányozni. Hiába mondanák az „újak”, hogy az MSZP és a DK tűnjön el, mert semmi biztosíték sincs arra, hogy a közel 1 millió szavazó őket támogatná. Miközben joggal várják el a kormány (rendszer) váltást akarók, hogy oldják meg az ellenzéki pártok az együttműködést vagy tűnjenek el, de ezt a DK, az LMP, a Momentum elutasítja. Ilyen bonyolult helyzetben olyan lépésekre van szükség az MSZP-ben, – amelyek bárhogyan is alakul mások politikai szándéka – hasznosak lehetnek a kormány (rendszer)váltás érdekében. A rendszerváltást ugyanis nem lehet várni egy váratlan fordulattól, vagy valamiféle társadalmi megrázkódtatástól – ilyesmi nem is várható a közeljövőben. A változást ki kell harcolni egy szervezett erő, egy párt(szövetség) vezetésével, olyan választási rendszerben és olyan médiaviszonyok mellett, amelyek rendkívül hátrányosak az ellenzék számára. Az a kérdés, hogy az MSZP alkalmassá tehető erre és ha igen hogyan. 

Akkor hogyan?

Két paradigma-váltást tartok szükségesnek.  Az első, hogy az MSZP a kialakult társadalmi-gazdasági rendszer kritikusa legyen és alternatívát kínáljon vele szemben. Az emberekben erős a félelem a jövőtől, mert a rendszerváltás gazdasági folyamatai a szociális különbségek növekedéséhez vezetek. A külföldi és a hazai tőke visszaélt a helyzetével, és ezt a Fidesz kihasználta. Külföldi tulajdonú vállalatok a hasznot, amit szereznek, nem osztják meg a magyar társadalommal, a hazai tőkések pedig privatizálják az EU-ból érkező támogatást, a magyar költségvetés jelentős részét és a NER fontos tartóoszlopaivá váltak. Ráadásul mi elhanyagoltuk a korábbi iparvárosok elszegényedett társadalmi csoportjai érdekeinek képviseletét. Az MSZP-nek tehát a közösség érdekében kell fellépni és világossá tenni a vagyonok, és a vállalatok adóztatásának célja az egészségügyi szolgáltatások és a tanulási, valamint a lakhatási lehetőségek, és igazságosabb nyugdíjrendszer biztosítása. Magyarországot a középpontba állítva magyar identitást kell adni a programjának, ami nem kérdőjelezi meg elkötelezettségünket az európai együttműködés iránt. A második, hogy az MSZP újra képviselje egyidejűleg a sokrétű vidék és a főváros érdekeit és érzelmeit. Ez a legnagyobb kihívás, mert a látszólagos modernitás oltárán 1997 a földtörvény akkori beterjesztése óta számos olyan politikai döntést hoztunk, ami elriasztó hatású volt vidéken. Elutasítottunk olyan gesztusokat is, amelyeket a vidéki társadalom nagy többsége jó néven vett, mint a millenniumi ünnepségek, a határon túliak kettős állampolgársága. A népi és urbánus kultúra egyidejűleg akkor lehet a sajátunk, ha képesek vagyunk a népi értelmiség és a vidéki véleményformálók megnyerésére. Szervezeti értelemben is váltanunk kell, nem lehet a Facebook csoportokra és a taktikaiszavazas.hu szerű oldalakra hagyatkozni, mert a választókörzetekben is kell pártszervezet, kellenek felépített jelöltek, és kell az összefogás és összetartozás érzése.

Van-e visszatérés Szekeres Imre számára?

Tagja vagyok és maradok az MSZP-nek és amit tudok és amit lehet megteszek azért, hogy talpra álljon. Nem kívánok semmilyen pozíciót, semmilyen tisztséget. Azt akarom, hogy Zachar Ferencnek és Szabó Lajosnak otthon Jászapátin, Fetser Jánosnak Orosházán, Kovács Tibornak Tiszaújvárosban, Csizmadia Mártának Budapesten és másoknak, máshol a szemébe tudjak nézni.