Nyolcszázmillió Kósa feleségének, majd mamájának és munkatársának is

0
4773
MTI Fotó: Varga György

A befolyással  való üzérkedés bűntényét a magyar törvények szerint még az is elköveti, aki a jogtalan előny ígéretét elfogadja – ezt mondja Helmeczy László ügyvéd annak az interjúnak a második részében, amelyet a Független Hírügynökségnek adott.  Ebből a részből az is kiderül: nem pusztán Kósa Lajos feleségének, majd édesanyjának, hanem Orendi Mihálynak is készült nyolcszázmillió forintos ajándékozási szerződés. Orendi sportvezető volt Debrecenben, lényegében munkatársa volt Kósának, és most is helyettese a Korcsolya Szövetségben. Az ügyvéd, arra kérdésre, hogy lesz-e eljárás Kósa Lajos ellen a következőket válaszolta: ebben az országban, egy hivatalban lévő miniszter ellen?  Helmeczy éppen ezért nem tanácsolja Szabó Gábornénak, hogy hazatérjen a választások előtt Magyarországra, mert őt bizony előzetes letartóztatásba helyeznék.

 

Ott fejeztük be, hogy ön szerint Kósa Lajosnak is ott kellett lennie a közjegyzőnél, amikor a megbízási szerződés elkészült.

A megajándékozott részére egyébként az irat 2013. április 18-án került kézbesítésre. A szerződés, a megajándékozott ráutaló magatartása következtében egy hónappal később a felek között létrejött. Ebben az is szerepel, hogy a megajándékozott részére az átadásra nem került sor, és annak átadását a megajándékozott nem is követelte. Ebben az iratban az is olvasható, idézem: „alulírott Szabó Gáborné – az adatokat nem mondom – kijelentem, hogy a 2500 euró összeget Porkoláb Gyöngyikének, mint megajándékozottnak kívánok ajándékozni /…/az előzetes egyeztetés alapján…Kötelezettséget vállalok, hogy itt magasabb összeg szerepel, mint amiről az előbb említést tettem -, hogy az összeget egy hónapon belül átutalom a megajándékozott – ilyen és ilyen számú – számlájára.”. Eddig az idézet. És azt is gyorsan hozzá kell tennem, hogy Porkoláb Gyöngyike, aláírtan, visszaküldte a tértivevényt.

Úgy tudom készült egy ugyanilyen ajándékozási szerződés Orendi Mihállyal is.

Úgy hallottam, hogy készült.

És erre mi a magyarázat?

Nyilván kérték, hogy legyen Orendinek is. De ezt én is csak hallomásból tudom, mint ahogy az ügyfelemtől értesültem arról, hogy a volt debreceni sportvezető, most Kósának a helyettese a korcsolya szövetségben, különböző, nem valós információkkal látja el a Pesti Srácok szerkesztőségét. Amúgy csak érdekességként mondom: úgy tudom, hogy az én ügyfelem Orendi Mihályon keresztül ismerte meg Kósa Lajost.

Tanácsolhatja ön az ügyfelének azt, hogy legalább a választásokig ne jöjjön haza, mert nagy eséllyel előzetes letartóztatásba vennék, mégpedig Kósa Lajos tisztántartása érdekében?

Négy évtizedes ügyvédi gyakorlat mellett, meg a magyar politikai viszonyok ismeretében, köteles vagyok arról tájékoztatni az ügyfelemet, hogy szerintem mire számíthat a büntető eljárásban. Sok jóra nem. Akkor ugyanis,

amikor a rendőrség a police.hu-n keresi az állítólagos sértetteket, azzal viszont nem foglalkozik, hogy egy vezető kormánypárti politikus nyolcszázmilliós ajándékot kap, ott azért kutya nagy baj van.

Marha nagy baj van.

Négy évvel ezelőtt egy Simon Gábor nevű szocialista politikusnál százmilliós betétet találtak Ausztriában. Kattant a bilincs. Most, a napokban hallottam a hírt, milliárdos nagyságrendben találtak pénzt, offshore számlán, egy hivatalban lévő államtitkárnál. Kattant a bilincs? Nem.

Nem is fog. Ebben az országban, jól láthatóan, a politika szolgálatába van állítva a büntetőeljárás, a bűnüldözés. Mindenki gondolja úgy ezt a mondatomat, ahogy akarja. Én ezt több ügyben tapasztaltam. Ennek igazolására hadd mondjak el olyasvalamit, ami nem a mostani konkrét témánkhoz tartozik, de mutatja azt a helyzetet, amiről beszélek. Amikor megjelent a Gyurcsány Ferenc-féle videó, hogy az ukrán határ melletti településen egy lakásban kétszázan laknak, ami teljességgel lehetetlen, és felveti a választási csalás lehetőségét, de még költségvetési csalásét is, mivel fiktíven vannak bejelentve, vagyis nem járna nekik a magyar szociális ellátás, akkor én megírtam egy több oldalas feljelentést Polt Péter úrnak. Két-három héttel később kaptam egy értesítést, hogy az eljárást folyamatba tették. Most viszont megkaptam a költségvetési csalással kapcsolatban a határozat, ami rendkívül tisztességes, a tisztességest tessék idézőjelben érteni. Felolvasom az indoklást, illetve előbb annyit, hogy elutasítják a feljelentést, mert  a bűncselekménynek hiányzik a gyanúja.  Akkor mondja ezt, amikor a filmben láthatóan, hallhatóan többen nyilatkoznak, hogy itt akad olyan ház, ahová kétszázan vannak bejelentve. Ez nem elég konkrét?  Ez nem gyanús? Nem gondolják, hogy itt valami nincsen rendben? El kell menni a községházára és megnézni, hogy ott vannak a nevek, az igazolása annak, hogy kétszázan vannak bejelentve ugyanarra a lakcímre. Itt nincs alapos gyanúja a bűncselekménynek.  A fiktív bejelentések nem vetik fel a közokirat hamisítás alapos gyanúját? Én ugye azért tettem a feljelentést, mert ezek az ukrán emberek tízmilliárdos kárt okoznak a magyar költségvetésnek. Én nem vagyok a sértettje az ügynek, én csak egy feljelentő vagyok. Erre pedig a határozat azt mondja, hogy csak az élhet panasszal, aki sértettje valaki az ügynek. Vagyis én, az ügyvéd, a feljelentő nem élhetek a panasszal. Kétségtelen, hogy én nem vagyok sértett, de mindannyian sértettjei vagyunk ennek az ügynek, akik ebben az országban élnek. A szégyenteljes indoklást engedje meg, hogy szó szerint felolvassam:  „A feljelentés tartalmát megvizsgálva megállapítást nyert, hogy az nem tartalmaz olyan konkrét adatot, tényt, információt arra nézve, hogy a hivatkozott költségvetési csalás bűncselekménye megvalósult volna.”

Tehát önnek kellene kinyomoznia az ügyet?

Ezek szerint igen. Nekem kellett volna begyűjtenem a konkrét bizonyítékokat, és mert ezt nem tettem meg, nincs nyomozás sem. Mit kellene még azon felül tudniuk a hatóságoknak, amit mindenki elmond, és még nyoma is van, hogy ebben és ebben a házban kétszázan vannak bejelentve. Ha ezek a személyek átjönnek szavazni, az választási csalás lesz, mert nem itt élnek, tehát nem lehet két szavaztuk. Nincs meg a bűncselekmény alapos gyanúja? Üzenem a hatóságnak, hogy ezek szerint, ha a zsebtolvaj könyékig a zsebében jár valakinek, de időben kihúzza a kezét, akkor ott nincs a zsebtolvajlásnak alapos gyanúja, hiszen csak tévedésből nyúlt a zsebébe.

Honnan jött ez a levél?

Nem akárhonnan: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának vizsgálati osztályától. A vezető írta alá, de hogy ki döntött valójában ebben a kérdésben, azt nem tudjuk.

Visszatérve a fő témára: hol látja a végét ennek a történetnek? Lesz eljárás Kósa ellen?

Ebben az országban egy hivatalban lévő miniszter ellen? Megjegyzem, hogy a befolyással üzérkedés bűntényét a magyar törvények szerint még az is elköveti, aki a jogtalan előny ígéretét elfogadja. Nem kell hozzá közokirat közel egymilliárd forintról, amiből ráadásul több is van. Mert nyolcszázmilliós, ajándékról szóló közokirat az ügyben több is van.

Lesz eljárás Szabóné ellen? Börtönbe fog kerülni Szabóné?

Mire fel kerülne?

Mitől csalás az, ami történt? Mivel csapta be Kósa Lajost? Mert a meg nem érkezett összegből nem adott a családnak nyolcszázmilliót?

Hogyan került ön kapcsolatba az üggyel?

Sírva hívott fel az Szabóné, hogy milyen borzasztó nyomás alatt van. A férje, tudjuk öngyilkos lett. De előtte átadta a nyilvánosságnak az iratokat. Nem biztos, hogy jól tette, mert ezzel bejött a politikai szál. És ahogy bejött a politikai szál a házkutatást követően, azonnal elhozták Budapestre az NNI-hez a nyomozást, addig Nyíregyházán volt. A közvélemény kormánypárti formálói megpróbálják majd elhitetni, hogy a törvénytisztelő Kósa Lajost 2012 óta nyolc elemivel rendelkező ember meg tudta vezetni, sokmilliárd eurós ügylettel. Közben meg persze miniszter az úr.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .