Kezdőlap Címkék Szabó Gáborné

Címke: Szabó Gáborné

Szabóné, a „csengeri örökösnő” 2018. szeptember 20.-án írásban tett vallomásának teljes szövege

Készenléti Rendőrség
Nemzeti Nyomozó Iroda
Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály
Kiemelt Ügyek osztálya

Én, Szabó Gáborné Matkó Mária (született: Mátészalka, 19xx. 04.xx. – anyja neve: xxxx, Csenger, xxxxxxx sz. alatti lakos) a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztályán ellenem folyamatban lévő xxxxx/57-xxx/2018.bü. számú ügyben az alábbi írásbeli, gyanúsítotti vallomást teszem, annak ismeretében, hogy nem vagyok köteles vallomást tenni, a vallomástételt bármikor megtagadhatom. Tudomásom van arról is, hogy amennyiben vallomást teszek, az ellenem bizonyítékként fel nem használható, továbbá tudomásom van arról is, hogy mást alaptalanul bűncselekmény elkövetésével nem vádolhatok.

Tudomásom van arról, hogy ez a vallomásom bizonyítékként felhasználható. Az eljárási jogaim ismeretében az alábbi vallomást teszem.

A nyomozóhatóság előtt, illetőleg a Mátészalkai Bíróságon tett vallomásaimat fenntartom. Előadom, hogy én évek óta olyan tájékoztatást kaptam, kapok, hogy a külföldön elhalálozott örökhagyóm után én igen jelentős vagyont örököltem. Azt követően, amikor ismertté vált számomra, hogy jelentős vagyon örököse vagyok, ennek ismeretében jelentem meg vásárlóként a Pólus Palace szálloda esetében, és ennek ismeretében fordítottam igen jelentős, milliós nagyságrendű összegeket jótékony célra.

Én évek óta, mintegy tíz éve tudok arról, hogy igen jelentős vagyont örököltem, és külföldről, sőt belföldről nálam lényegesen magasabb végzettségű és tudású személyektől is azt a tájékoztatást kaptam a különböző e-mailben megküldött okiratok alapján, hogy ez a hagyatéki vagyon létezik. Csak a hagyatéki vagyon átadásával kapcsolatban merültek fel az elmúlt években különböző problémák, amelyek miatt valóban különböző magánszemélyektől a külföldi hagyaték megszerzésének költségeire különböző összegeket kölcsönkértem. A kölcsönkért összes kölcsön nagyságrendje csak elenyésző töredéke annak a vagyonnak, mint aminek én a hozzám eljutott tájékoztatás alapján az örököse vagyok. Én ezeket a kölcsönöket, amint hozzájutok az örökségemhez, haladéktalanul kamatostól vissza fogom fizetni azoknak, akiktől kölcsönkértem. Én senkit becsapni nem akartam, ezt bizonyítja az is, hogy több olyan nekem kölcsönt adó személy van, aki – legjobb tudomásom szerint – még a rendőrség felhívása alapján sem nyilatkozott úgy, hogy ő sértett lenne, illetőleg tőlem a pénzt visszakövetelné.

A nekem kölcsönt adó személyek túlnyomórészt jó szándékú, nekem segíteni szándékozó emberek, akiknek sajnos, nem tudtam a tartozást megadni, mivel a Svájcban történő kiadatási őrizetbevételem megakadályozott abban, hogy végre 2018. május 2-án Svájcban az örökségemmel kapcsolatosan érdemi előrelépés történjen.

A jelen ügyben engem feljelentő Kiskun-Tender Kft.-től én sem a külföldi örökségem megszerzése, sem más célból kölcsönt nem kértem. A részemre hosszú ideig különböző részletekben megküldött összegnek semmi köze nincs az én örökségemhez, vagy az én családomhoz. A részemre átutalt összeget én átadtam a Kiskun-Tender illetékese által megjelölt azon személynek vagy megbízottjának, akinek bizonyos okoknál fogva lekötelezettje volt ez a cég és nem közvetlenül részére, hanem rajtam keresztül fizetett a Kiskun-Tender Kft.

Az iratokból is megállapítható, hogy én ezen összegek átvételét utólag ismertem el a cég vezetőjének a kérésére, azt követően, hogy már részemre ezt átutalták, és én pedig a valódi címzettnek továbbadtam. Nem szorul különösebb magyarázatra az, hogy egy Bács-Kiskun megyei gazdálkodó szervezetnek semmilyen oka nincs arra, hogy nekem, Szabó Gáborné, csengeri lakosnak hosszú időn keresztül milliókat (összesen mintegy 68 millió forintot) utaljon részletekben, kamatmentesen azért, hogy én az örökségemhez hozzájussak.

Én az elmúlt években arról győződtem meg a részemre megküldött okiratokból – amelyeket megmutattam közjegyzőknek, kül- és belföldi ügyvédeknek, jogászoknak, közgazdászoknak -, hogy igen jelentős vagyont örököltem külföldön, ezért kötöttem ennek a vagyonnak az ismeretében közjegyző előtt szerződést a befektetésre Kósa Lajos országgyűlési képviselővel, aki a birtokomban, valamint a dr. Péteri István ügyvéd birtokában lévő iratok alapján ajánlotta fel a segítségét, úgy, hogy többször is eljárt velem együtt külföldön és Svájcban is. Állítom ezt annak ellenére, hogy a magyar sajtóban ő sok éves barátság után engem csalónak nevezett.

Én nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy engem, mint jogban járatlan személyt, valaki vagy valakik évek óta becsapnak, megtévesztenek és azzal hitegetnek, hogy egészen jelentős örökségem van apám után külföldön, és magatartásukkal el tudták érni azt, hogy én igen jelentős kölcsönöket vegyek fel Magyarországon a rendkívül drága ügyvédi kül- és belföldi ügyvédi és egyéb költségek fizetésére, azonban mindazok az információk, amelyek hozzám kerültek ebben az öröklési ügyben, bennem azt a meggyőződést erősítették meg, hogy a vagyon létezik, az örökségem létezett és létezik ma is.

Engem több kölcsön vonatkozásában is csalással gyanúsít a nyomozóhatóság. Én az elmúlt években abban a meggyőződésben kértem a hagyaték megszerzésére kölcsönöket, hogy ezeket a kölcsönöket vissza fogom adni és senkit nem állt szándékomban becsapni.  A kölcsönök túlnyomó részét eleve úgy kértem, hogy azt a kölcsönadók a néhai férjemmel közösen vezetett számlánkra utalják. Az utalás az egyben bizonyíték arra, hogy a kölcsönt a hitelező valóban nyújtotta. A nyomozati iratokban fellelhető olyan adat is, hogy úgy fizettem vissza a kölcsön egy részét, hogy a visszafizetéskor még átvételi elismervényt sem kértem a visszafizetésről. A visszafizetést jelenleg az igazolja, hogy a kölcsönadó ezt a részbeni visszafizetést a nyomozóhatóság előtt is elismerte.

Előadom azt, hogy miután rendkívül hosszú ideje húzódik ez a hagyatéki eljárás, ezért mind Magyarországon, mind külföldön ügyvédeket bíztam meg a hagyaték megszerzése érdekében, és igyekeztem igen befolyásos emberek, így például a kormánypárti frakció vezetője, Kósa Lajos segítségét kérni ahhoz, hogy az örökségemhez hozzájuthassak. Számtalan bizonyíték van arra, hogy az ügyemben az elérhető okiratok ismerete mellett az egyébként közgazdász végzettségű Kósa Lajos is eljárt kül- és belföldön, mert őt is meggyőzték az örökségről rendelkezésre álló dokumentumok.

A nyomozóhatóság nagy mennyiségű okiratot foglalt le, külföldről küldött e-maileket, faxokat, amelyek szintén a létező örökséget igazolják. Én, aki jogban járatlan személy vagyok, a számítógépekhez, informatikához nem értek, nyilván nem küldhettem saját magamnak, gyakran precíz, kül- és belföldi jogszabályokra hivatkozással leveleket, faxokat, e-maileket éveken át.

Előadom, hogy sajnos, a férjem elveszítettem, özvegyen maradtam egy kiskorú gyermekkel, hiába utaztam ki Svájcba, hogy meggyorsítsam a hagyaték ügyintézését, mert Svájcban magyar elfogató parancs alapján kiadatási őrizetbe kerültem és több mint négy hónap múlva úgy kerültem haza, Magyarországra, hogy én magam kértem a Svájcban az érdemben eljáró ügyvédet, hogy ne fellebbezzen a kiadatásom ellen, mert haza szeretnék kerülni. Én az elmúlt hónapokban több mint 25 kilót fogytam, már Svájcban is folyamatos gyógykezelésre, kórházi kezelésre szorultam és jelenleg is már több ízben kellett a fogdából kórházi kezelésre engem elszállítani.

Én a különböző sértettekkel való szembesítést a jelen mentális és fizikai állapotom miatt, valamint arra is tekintettel, hogy én egyetlen sértettet becsapni nem akartam, nem vállalom, ilyen jellegű eljárási cselekményekben nem kívánok részt venni. A jelen vallomásomon túl vallomást tenni sem kívánok és szembesítésen sem kívánok részt venni, annak ellenére, hogy a részletre kölcsönadók között többen vannak, akik nem a valóságnak megfelelően nyilatkoztak, vagy azért, mert rosszul emlékeznek, vagy más okból.

Azt kérem a nyomozóhatóságtól, hogy nyújtsanak segítséget nekem abban, hogy az örökségemhez hozzájuthassak, mert ez az eljárás sikeres befejezését jelentené mind a kölcsönadóknak, mind pedig családomnak és nekem.

Előadom, hogy én Svájcba azt megelőzően utaztam el, amikor még gyanúsítottként kihallgatva nem voltam, és ellenem hivatalosan eljárás nem folyt. A védőm a kintlétem ideje alatt több beadványt is nyújtott be a nyomozóhatósághoz, nem titkoltam azt, hogy én hol vagyok, és azt sem, hogy részben gyógykezelés, részben pedig az örökség mielőbbi megszerzése érdekében utaztam ki külföldre.

Ha és amennyiben nekem szökési szándékom lett volna annak ismeretében, hogy kiadták ellenem az elfogató parancsot, megszökhettem volna és nem kértem volna a svájci ügyvédemet arra, hogy ne fellebbezzen a kiadatásom ellen, hanem kerüljek haza Magyarországra.

Előzetes letartóztatásom miatt jelenleg Nikoletta lányom a gyámja és gondozója az általános iskolás kisfiamnak.  Én szabadlábra helyezésem esetén gyógyíttatni szeretném magam, mert az egészségi állapotom nagyon rossz. Esetemben a szökés, elrejtőzés veszélye nyilvánvalóan nem áll fenn, ilyen szándékom nincs, és az elmúlt időszak bizonyítja, hogy nem is volt. A sértettekkel való összebeszélés vagy az eljárás meghiúsítása, az előzetes letartóztatási ok pedig azért nem valós ok, mert a nyomozóhatóság az ügyben több ezer oldal iratanyagot beszerzett, gyakorlatilag minden elérhető tanút, „sértettet” kihallgatott, így az eljárás meghiúsítása részemről már akkor sem lehetséges, hogyha egyáltalán lenne ilyen szándékom.

Kijelentem, hogy jelen írásbeli vallomásom benyújtását követően vallomást tenni nem kívánok, szembesítéseken vagy más eljárási cselekményen részt venni nem kívánok. Annak ismeretében, hogy a védekezés ezen módjairól lemondok, azonban úgy ítélem meg, hogy így a nyomozás egyszerűbbé, gyorsabbá válhat, ami a velem szemben jelenleg megállapított kényszerintézkedés mellőzését vagy háziőrizetre, illetve bűnügyi felügyeletre való enyhítését eredményezné. Jelen vallomásomat saját kezűleg írom, és aláírom azzal, hogy a hatóságok ezen vallomásomat felhasználhatják.

Budapest, 2018. szeptember 20.

Tisztelettel:

Szabó Gáborné Matkó Mária

Svájcban kitálalt Kósáról a „csengeri asszony”

A „csengeri asszony”, Szabó Gáborné a svájci menedékjogi eljárásban elmondott mindent itthoni ügyéről. Ügyvédje a Független Hírügynökségnek arról is beszélt, hogy papír van a birtokában arról, hogy Kósa Lajos külföldi érdekeltségű vagyoni értékű jogot kapott volna ajándékba. „Nem 100-200 milliósat” – mondta Helmeczy László.

Nagyjából a felénél tart a legfeljebb hatvan napos kiadatási eljárás Svájcban Szabó Gáborné ügyében (a „csengeri asszony” nem járult hozzá az egyszerűsített kiadatáshoz), amelynek keretében menedékjogot kért, mert nem akar hazajönni. Ennek során részletes vallomást tett az itthoni ügyekről is – tudtuk meg Helmeczy Lászlótól.

Az ügyvéd elmondta, hogy megkapta svájci kollégájától Szabóné vallomását, amely

„nem fog örömöt szerezni Kósa Lajosnak”.

Ebben még számára is volt új információ, amit azonban nem mond el.

A csütörtöki Egyenesen műsorában a Hír TV-ben újra előkerült, hogy az eddig széles körben ismerteken felül (1300 milliárdos örökség „vagyonkezelése”, 800 milliós ajándék Kósa anyjának) Kósa javára szóló ajándék ígéretéről is van papír. Az elárulta, hogy külföldi jogosultságról van szó. A FüHü-nek azt mondta, hogy olyan vagyoni értékű jog, amelynek értékét nem tudja megállapítani, de szerinte

„nem egy-kétszázmillióról”

szól a dokumentum (a tévében 800 milliót meghaladó értékről beszélt).

A Szabóné ellen annak idején elindult eljárás alapjáról, a Kiskun Tender Kft.-től kapott ötvenmilliós kölcsönről is beszélt (maga Szabóné korábban hatvanmilliót említett). Elmondása szerint ezt több részletben utalta a cég, ennek nyilván nyoma van a bankszámlán. Annak viszont nincs, hogy ezt a pénzt – állítása szerint – Szabóné készpénzben továbbadta Kósának.

Az ügyvéd több interjúban elmondta, hogy ő se tudja, létezik-e az a bizonyos örökség. Védence a svájci vallomásban megismételte: van hagyaték – mondta el Helmeczy László.

Kósa Lajos is kapott volna ajándékot a csengeri ügyben

0

Kósa Lajos nagyobb értékű ajándékot kapott volna, ha segít befektetni a mesés örökséget, mint az édesanyja – mondta a „csengeri asszony”, Szabó Gáborné ügyvédje.

 

A jelenleg Genfben, kiadatási őrizetben lévő Szabó Gáborné a napokban visszatérhet Magyarországra, és ügyvédje, Helmeczy László szerint nagyon sok olyan dolog kiderülhet, amely terhelő Kósa Lajosra nézve a csengeri örökség ügyében.

Helmeczy erről az Hír TV Egyenes beszéd című műsorában beszélt, ahol elmondta, hogy a fideszes politikus és Szabó Gáborné Svájcban is találkozott az állítólagos 1300 milliárdos örökség ügyében, amelynek kezeléséhez a nő Kósa segítségét kérte.

Kósa Lajos nemrég azt nyilatkozta, hogy az egész ügy csak a lejáratására tett kísérlet, amely az ellenzéktől indult ki. Helmeczy viszont azt mondja, fotók is vannak róla, hogy Kósa és Szabó Gáborné Svájcban is találkozott, és több dokumentum is van a birtokában, amelyből kiderül, hogy Kósa szerepe még jelentősebb az ügyben.

Az ügyvéd arról nem nyilatkozott, hogy létezik-e az örökség, azt mondta, ezt maga sem tudja. Ez a körülmény viszont szerinte lényegtelen abból a szempontból, hogy Kósa anyjának nevére 800 milliós ajándékozási szerződést írtak, és maga Kósa is kapott volna ajándékot. Erről csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy nem készpénzről van szó, hanem külföldi értékpapírokról, és az ajándék értéke meghaladta volna a 800 millió forintot.

Szabóné a fogdából próbál intézkedni

Vigyáznak az egészségére, külön orvos felügyeli a tüdőbetegsége miatt a Svájcban kiadatási fogdában fogvatartott Szabó Gábornét, alias csengeri asszonyt. A hölgy, mint arról beszámoltunk, még márciusban utazott ki az alpesi országba, hogy hozzájusson mesés nagyságrendű örökségéhez. Ahhoz az örökséghez, amelynek létét sokan vitatják, ezért Szabónét egyszerű csalóként aposztrofálták. Ezt a jelzőt egyébként – legalább is a nyilvánosság előtt – Kósa Lajos, hajdani debreceni polgármester, későbbi Fidesz-frakcióvezető, a ciklus végén pedig tárca nélküli miniszter használta, mégpedig annak magyarázataként, hogy miért kapott ő megbízást a mintegy 1300 milliárd forint kezelésére.

Kósa Lajos azóta fölényes győzelmet aratott az áprilisi országgyűlési választásokon az egyéni körzetében, vagyis

a szavazókat egy cseppet sem érdekelte, hogy jelöltjük a mai napig nem szolgált megfelelő magyarázattal a furcsa kapcsolatáról,

illetve arról sem, miért járt Szabónéval, közjegyzőnél, miért akart először a feleségének, utóbb az édesanyjának – okiratok tanúsága szerint – 800 millió forint jutalmat adományoztatni a csengeri nővel.

A Független Hírügynökségnek sikerült többször is beszélnie telefonon az akkor még szabad emberként – tehát nem gyanúsítottként – Svájcban tartózkodó asszonnyal, aki az utolsó ilyen interjúban kifejtette: fél Kósa Lajostól. Fél, hiszen Magyarországon elfogatási parancsot adtak ki ellene, amelyet nem sokkal később nemzetközivé szélesítettek. Portálunk informátora szerint alig néhány órával ennek közzététele után

elfogták és le is tartóztatták Szabónét, aki azóta ül a kiadatási fogdában.

Ennek időtartama, ahogy erről Helmeczy László ügyvéd tájékoztatott bennünket, maximum hatvan nap lehet, amit valószínűleg kis is használ a csalással gyanúsított nő, vagyis aligha kerül ennél az időpontnál hamarabb Magyarországra.

A jelzett informátorunk arról is beszélt: már csak néhány nap választotta el Szabónét attól, hogy hozzájusson véglegesen az örökségnek nevezett pénzhez, amelynek összege időről-időre változott, de konkrétan sosem neveztetett meg. Az asszony egyébkén korábban maga is azt nyilatkozta, hogy a pénzhez május 2-a után jut végleg hozzá, de ez már nem történhetett meg, mert menet közben megtörtént a letartóztatás.

A svájci bank a letartóztatás hírére azonnal zárolta a számlát – tájékoztatták a Független Hírügynökséget. Majd azt is hozzátették, hogy maga a bank nagyon gyorsan intézkedett, feltehetően azért, hogy mégis csak jobb, ha ott tartózkodik a pénz, kiváltképp, ha rendőrségi ügy húzódik meg a háttérben. Informátorunk azt is elmondta: nincsenek könnyű helyzetben azok, akik segíteni igyekeznek Szabónénak, mivel

azok a dokumentumok, amelyek igazolnák ártatlanságát, nincsenek a birtokában,

és helyette mások csak korlátozott mozgástérrel rendelkezve nehezen pótolják azokat. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó férfi azt is elmondta: biztosan tudja, hogy a pénz létezik, sőt azt is, hogy valóban a célegyenesbe érkezett az örökség végső kifizetése. Az összeg nagysága, illetve az ebből fakadó több örökös megjelenése alaposan megnehezítette, hogy mindennek a végére járjanak, mostanra azonban, kilenc év után, Szabó Gáborné egyedüli örökösként várhatta a kifizetést. A névtelenséget kérő nyilatkozó azt is elmondta, hogy a rendőrségi gyanúsításban olyan összegek is szerepelnek, amelyeknek gazdái nem tettek feljelentést, mi több olyan pénzek is, amelyek – bizonyíthatóan – csak átfutottak Szabóné számláján.

„Majd az ügyvéd úr elmondja, ha akarja, ki volt annak a közel hetvenmilliónak a címzettje.”

Ezen felül a szállodavásárlásból való visszalépés miatt követelnek Szabónétól százmillió forintot, valamit szerepel a listán olyan több, mint százmillió forintos összeg is, amelynek tulajdonosa nem tett feljelentést, mert nem érzi úgy, hogy becsapták volna.

A rendőrség mindenesetre eleddig nem adott nyilvános tájékoztatást, amit – folyamatban lévő ügyről lévén szó – el lehetne fogadni, ha nem lennének olyan érzékeny szereplői a történetnek, ami kiemeli abból a körből az ügyet, ahol csak egy egyszerű, képzetlen csengeri asszony csalásáról lenne szó. Mindenképpen izgalmas volna hallani, miként vélekedik a hatóság Kósa Lajos szerepéről, hova kell sorolni a közjegyző előtt aláírt dokumentumokat, és főként hova az ajándékozási szerződéseket. Annyi persze bizonyos: amennyiben Szabónénak nem sikerül hitelt érdemlően bizonyítania a pénz létezését, illetve nem jut hozzá, hogy törlessze adósságait, akkor csalással fogják megvádolni, és neki bíróság elé kell állnia.

Szabóné kiadatási őrizetben, de ne örüljön Kósa Lajos

Pénteken elfogták Svájcban Szabó Gábornét, az aznap kiadott nemzetközi körözés alapján. Most kiadatási őrizetben van, legfeljebb hatvan napig. Helmeczy László a csengeri csalóként elkönyvelt asszony ügyvédje azt mondja: maga sem tudja, hogy létezik-e az örökség vagy sem, de abban bizonyos, hogy Kósa Lajos nem fog örülni annak, ha Szabóné megszólal, Kósa Lajos ugyanis egyáltalán nem epizódszereplője az ügynek.

 

Tudott-e arról, hogy nemzetközivé bővítették az elfogató parancsot?

Pénteken jelent meg a nemzetközi elfogatás híre, és még aznap délután telefonáltak nekem, hogy őrizetbe vették az ügyfelemet.

Hivatalos értesítést kapott?

Nem, azok a hozzátartozók hívtak, akik vele voltak. Az őrizetbe vétel időpontjában telefonáltak, meg a svájci, egyébként magyarul tökéletesen beszélő kolléganő értesített.

A körülményekről mit tud?

Intelligensen jártak el. Azonosították a személyazonosságát, a környezetében lévő személyeket igazoltatták, és utána előállították. Hivatalos értesítést nem kaptam. Azt egyébként nem tudom, hogy egészen pontosan hol van, illetve volt az ügyfelem, de annyit igen, hogy valahol Zürich közelében.

De továbbra is ön az ügyvédje?

Persze. Engem a körözésről hivatalosan is értesített a nyomozó hatóság. Azt azonban szeretném most is leszögezni, mert emiatt támadott engem a sajtó, hogy azt állítottam, hogy Szabó Gáborné nem volt gyanúsított. Nos, szeretném tudatni, hogy akkor lesz gyanúsított egy személy, amikor ezt vele közli a hatóság. Azt is, hogy mivel gyanúsítja. De, hogy pontosan mi az, még velem a védővel sem közölte a hatóság. Ezt akkor fogja közölni, amikor alkalma lesz, vagyis akkor, ha ott lesz a gyanúsított. A jól értesült kormánypárti ajtó emlegeti, hogy Szabónét háromszor is megidézték. Elmondanám, hogy az idézések olyan időpontban érkeztek, amikor vagy nem volt itthon, vagy a megadott idézési időpont után érkeztek. Különben én is hasonlóan jártam, bár két alkalommal én megkaptam időben. Akkor értesítettem is az ügyfelemet, hogy rendezzék a hagyatékot. Akkor azt ígérték, hogy hamarosan eljuttatnak hozzám  dokumentumokat, és rövid időn belül az utalások is  megindulnak. Nekem e pillanatban kétféle információm van: az egyik szerint megkezdődtek az utalások, a másik szerint nem. Tehát erről nem tudok pontos információval szolgálni.

Most mivel gyanúsítják Szabó Gábornét?

Nyilván csalással.

Ennek  mi volna a lényege?

Az, hogy Szabó Gáborné, a külföldi hagyatékra való hivatkozással kért kölcsön pénzeket, és ezeket nem adta meg. De abban az esetben, ha ez a hagyatéki pénz meglesz,és ő képes lesz megadni a tartozásait, ez a csalás már nem tekinthető létező gyanúnak, vagy vádnak.  Szóval egyszerű a dolog: ha van hagyaték, akkor nincs csalás, ha nem, akkor igen. Én ezt szorgalmaztam az ügyfelemnél: ha megnyílik a hagyaték, haladéktalanul törlessze az adósságait.  Sőt, a Kiskun-Tender esetében én kerestem meg a végrehajtót, hogy közöljék velem, napra pontosan, hogy mennyivel tartozik nekik Szabóné. Ő egyébként ügyvédi letétbe akarta utalni a pénzt, én azonban erről hallani nem akartam, ugyanis az adósságot közvetlenül az érintettnek kell utalni, nekem csak a banki igazolásra van szükségem, hogy azonnal vihessem a Nemzeti Nyomozó Irodához. Azt egyébként látom, hogy a hatóság nagy szorgalommal gyűjtögeti össze azt is, ami szerintem nem csalás. Van olyan sértettje – a sértettet idézőjelben értem – az ügynek,  akit már többször is kihallgattak, és azt mondta, hogy ő nem kíván feljelentést tenni, hogy nem kéri a pénzt, pedig nem kis összegről van szó. Azt nyilatkozta: ő úgy tudja, hogy ez a hagyaték előbb-utóbb meg fog oldódni, és vele rendezni fogja Szabóné a kölcsönt. És mi van, ha még sem, kérdeztem tőle, meg nyilván a nyomozó is, azt válaszolta: akkor így jártam. De én akkor sem fogok feljelentést tenni.  Ehhez képest, a körözési értesítőben ez a legjelentősebb összeg.  Szóval ez is alapja a nyomozó hatóságnál annak,hogy Szabóné elkövette a csalást. Nem furcsa, hogy a károsult azt állítja, hogy őt nem károsították meg, de a hatóság ezzel nem törődik. Ez akkor is különös, ha egy miniszter fenyegetőzik feljelentéssel. És még annyit: a police.hu-n keresgetik a károsultakat. Könyörgöm: a károsultakat keresgélni kell? Ha van károsult, az fog jelentkezni. Hát igen, nagyon nagy vehemenciával vetetett bele magát az ügybe a rendőrség, mert tudjuk, hogy kiről van szó.

Kósa Lajos a sértettek között szerepel?

Nem. Legalábbis a körözési  értesítés szerint nem.

Kósa tehát nem szereplője az ügynek?

Nem látom a nevét. De őt mivel csapták be?

Azért kérdezem, mert Kósa Lajos nyilatkozta, hogy feljelentést tesz a nő ellen.

Vajon miért? Talán kevesellte a nyolcszáz milliót? Nincs kedvem vele viccelni, de miért tesz ő feljelentést? Lehet itt most a jobboldali sajtónak tapsolni, meg ajnározni a nyomozó hatóságot, hogy milyen ügyes meg gyors volt, de nem biztos, hogy olyan sok köszönet lesz abból Kósa Lajosnak, ha ez az asszony megszólal. Én beszéltem ezzel az asszonnyal, ezért állítom, hogy nem biztos, hogy olyan nagyon fognak neki örülni, ha megszólal. Egy biztos: nem játszott ebben az ügyben epizód szerepet Kósa úr.

Mennyi ideig tarthat az ügyfele kiadatása?

Úgy tudom maximum hatvan napig, az biztos, hogy Szabóné nem fog belemenni a rövidített kiadatásba.

Ön továbbra is marad az ügyvédje Szabónénak.

Igen. Megkaptam a körözési értesítést is. Ezt csak azért említem, mert ebben nem szerepel a sértettek között Orendi Mihály, miközben a Pesti Srácok írása szerint Orendi Mihályt is lehúzta Szabóné, húszmillió forinttal.

Egyébként Szabóné a legutóbbi, Független Hírügynökségnek adott interjújában azt mondta, hogy a pénz nagyobbik része május másodikán érkezik. Most ezzel mi van, mi lesz?

Hát ez nagyon nehéz számomra is, mert az időpontok állandóan tolódtak. Tehát nem tudom, mi az igazság. A Svájcban élő kolléganő szerint a komolyabb összegek utalása ott lassabban történik meg, mint itthon.

Szabóné most Svájcban van őrizetben, ugye?

Igen. Kiadatási őrizetben van.

Körözött személy lett a csengeri Szabó Gáborné

A police.hu-n az elfogatóparancs alapján körözött személyek közé felkerült az a Szabó Gáborné, aki a „Kósa Lajos és az 1300 milliárdos örökség” néven elhíresült botrány egyik főszereplője.

Egy 2018. március 13-án, a Magyar Nemzetben megjelent cikk szerint Kósa Lajost még Debrecen polgármestereként valaki felhatalmazta, hogy 43 milliárd eurós (1300 milliárd forintos) vagyona felett rendelkezzen, és azon államkötvényeket vásároljon.

A lap közjegyző által hitelesített és Kósa Lajos által aláírt papírokkal is bizonyította a sztorit. Ezeket 2013. január 28-án írták alá, amikor Kósa még Debrecen polgármestere volt.

A közjegyzői papírokban az is szerepelt, hogy az 1300 milliárd forintból 800 milliót Kósa Lajos anyukájának kell “ajándékozni”.

A csengeri Szabó Gáborné Matkó Mária bízta rá állítólagos eurómilliárdjait Kósa Lajosra, amelyet állítólag a Németországban vagyont felhalmozó édesapjától örökölt.

Kósa szerint a sztori hazugság, ő sosem kezelt pénzt, nem kapott semennyit, bár a közjegyzői papírok létezését nem tagadta.

Szabó Gáborné többször nyilatkozott a Független Hírügynökségnek.

Szabó Gáborné ügyvédje feljelentést tett és meglepetéseket ígér

Videóüzenetben jelentette be a választáson is induló, és a csengeri Szabó Gábornét védő Helmeczy László, hogy büntetőfeljelentést tett Kósa Lajos ellen.

„Tetszenek majd látni, s lesznek olyan meglepetések, amelyeknek Kósa úr és körei nemigen fognak majd örülni…” – ezzel a szöveggel tette közzé Helmeczy a hosszú, 20 perces videót, amelyben részletesen ismerteti korábbi, országos jelentőségre szert tevő ügyeit és saját fideszes múltjáról is beszél.

Ha az emberi olyan ügyvédi munkát vállal, ami nem tetszik a kormánynak, megindul ellene a hadjárat – kezdi a videót Helmeczy.

Ügyvédi munkája ismertetése után rátér a büntetőfeljelentésre is, amelynek apropója az, hogy mióta elvállalta Szabó Gáborné védelmét, Helmeczyt rendszeresen támadja a kormánypárti sajtó. Kósa Lajos pedig egy olyan közleményt adott ki az ügyben, amelyben azt írja, hogy a DK-s Helmeczy korábban bizonyítékhamisítási botrányba keveredett. Az ügyvédi kikérte magának, hogy ő a DK jelöltje lenne, mert a DK, a Párpeszéd, az MSZP és a Szolidaritás támogatja úgy, hogy egyik pártnak sem a tagja. „Nem politikusként ügyvédkedek, hanem ügyvédként politizálok” – mondja. Azt is kijelenti, hogy nem keveredett bizonyítékhamisítási botrányba, és soha nem folyt ellene semmiféle büntetőeljárás.

Helmeczy szerint

Kósa azért akarja lejáratni őt képviselőjelöltként, mert ügyvédi munkáját végzi,

ennek pedig meglesz a jogi következménye. Hozzáteszi, hogy az ellene rágalomhadjáratot indító „bértollnokok” is számíthatnak polgári és büntetőjogi következményekre.

Végül arról beszél, hogy lesznek még meglepetések az ügyben, de mindig csak annyi és olyan információt hozhat nyilvánosságra, amely az ügyvédi munkájával összhangban áll, és amire engedélyt kap. A felvétel végén még megjegyzi, hogy azért választotta a videóüzenet formáját, mert az MTI-nek hiába küldene közleményt az álláspontjáról, nem jelentetnék meg.

Csengeri Szabóné: vagyon van, örökség nincs

A Független Hírügynökség több cikkben is foglalkozott Kósa Lajos különös, ezerháromszázmilliárd forintos ügyével, az azzal kapcsolatos 800 millió forintos ajándékozási szerződésekkel és az ügy más furcsaságaival.

Elsőként készítettünk telefonos interjút a Kósa Lajos által „csengeri háztartásbeliként” említett Szabó Gábornéval, aki jelenleg Svájcban tartózkodik, ahol betegségét kezelteti és   ügyeit intézi.

Szabó Gáborné a Független Hírügynökségnek ma telefonon azt mondta, hogy szemben a sajtóban eddig megjelent állításokkal, neki nincs külföldön vagyona, sem részvényei, sem vállalati részesedése. Az örökségi ügyben talán a legérdekesebb új fejlemény, hogy Szabóné szerint nem örökségről van szó, hanem vagyonról, melynek egy részéhez hamarosan hozzájut, s ebből kívánja rendezni a kapott baráti kölcsöneit valamint a Kiskun Tender Kft.-vel szemben fennálló tartozását.

Korábban szó volt arról is, hogy mind Kósa Lajost, mind pedig Orendi Mihályt beperelte külföldön a titoktartási szerződés megszegése miatt. Szabó Gáborné most azt közölte a Független Hírügynökséggel: Kósa Lajos valóban Svájcban írta alá a  titoktartási megállapodást. Kósa svájci látogatását bizonyító dokumentumokkal, filmfelvétellel a jövő hét elején áll elő Szabóné. Orendi Mihály Magyarországon, nevezetesen Debrecenben írta alá az okmányt. Erről nem kaptunk további információt.

Szabóné: Kósa nem kérte, csak elfogadta a 800 milliót – interjú a csengeri asszonnyal

A leghíresebb csengeri asszony Svájcból üzeni, hogy megvan az örökséget igazoló okmánya, hogy Kósa és Orendi hagyja abba a hazudozást, mert már többmillió frank büntetést kell így is fizetniük, mivel megszegték a Svájcban aláírt titoktartási kötelezvényt. Hagyják békén családját, fiait, unokáit, még nem volt elég, hogy a férje ráment erre az ügyre? – mondta a Független Hírügynökségnek adott interjúban Szabó Gáborné, akit szerdára várnak az Aradi utcában a rendőrök kihallgatásra, de ő már nem akar sem adományozni Magyarországon senkinek további összegeket, és haza is csak akkor jönne, ha muszáj.

 

 

Mit üzen azoknak, akik szurkolnak magának?

Először is, hogy rám fér. Egyébként pedig teljesen igazunk van, mert mi ezt a pénzt tényleg megkaptuk. Sok jogvita volt, sok mindenről le kellett mondanunk, de a pénzzel mi rendelkezünk, van róla okirat, rendelkezünk vele. Még harminc, vagy hatvan nap, és minden a kezemben lesz.

Tehát ön most külföldön tartózkodva, miközben az egészségét ápolja, intézi azokat az ügyeket, amelyek igazolják, hogy örökölte ezt a nagy vagyont?

Igen, igen. Az ügyvéd úr – Helmeczy László – L.P. – meg is kapja folyamatosan ezeket az iratokat, és tartja a kapcsolat a svájci ügyvéddel. Bíróság fogja kiadni nekünk mindenről, hiteles másolatban azokat az ügyiratokat, magyar nyelven, amelyekben szerepelnek az összegek.

Minden pénzzel rendelkezni fogunk, ahogy mondtam, 30-60 napon belül legkésőbb.

Akkor ismételjük el: ön 60 napon belül hozzá fog jutni ehhez az 1300 milliárdnyi forinthoz.

Még a többihez is hozzájutunk.

Mert még ezen felül is van még pénz?

Igen. Igen.

De egyelőre ez a sok pénz magának csak keserűséget okozott…

Eddig. Ráadásul egy ember életébe, férjemébe, került, amit Kósa Lajosnak is köszönhetek. Meg a rengeteg hamisítványnak, amit kitesznek az internetre, meg e-mailekről, amit levesznek az én levelezésemből.

Azt hogyan?

Orendi Mihály hozzáfért a leveleimhez, mert mindig megbíztam benne. Mindig a segítségemre volt, mivel tanácsadói szerződést is aláírt, és most mindent kiadott.

Orendi aláírt egy titoktartási szerződést a svájci ügyvéd előtt, miszerint egymillió svájci frankra büntethetik, ha bármit elmond. Ugyanezt Kósa Lajos is aláírta Svájcban.

És ezen felül még sok mindent aláírt, amit svájci közjegyző hitelesített.

Tehát most vannak olyan okiratai, amelyek azt igazolják, hogy Kósa Lajos mindenről tudott, és biztosan hihetett abban, hogy a pénzhez hozzájut?

Igen. Igen. A bank és semmilyen vállalat nem fog arról közleményt kiadni, hogy nekem mim van és mim nincsen, mert az a tényállás, hogy nekem semmilyen külföldi érdekeltségem nincsen. Ezt mindenhol el akarom mondani. Ez szükséges ahhoz, hogy az életünket meg tudjuk védeni. Azzal ugyanis, hogy Magyarországon tudni fogják, hogy rendelkezünk az összeg fölött, a gyermekeim és én magam is életveszélyben leszünk. Kósa Lajos mindig ezt mondta nekünk, 2012 októberétől, mióta ismerjük egymást, hogy ha ezt valakivel tudatjuk, onnan kezdve a gyermekeimet is elrabolhatják. Ezért aztán jó, ha csak nagyon szűk körben tudatosodik az emberekben, hogy ilyen vagyonnal rendelkezünk.

Kósa Lajos ezek szerint pontosan tudta, hogy milyen hatalmas összegről van szó.

Igen. Igen.

Miért bízott meg ön Kósa Lajosban? Illetve miért őt bízta meg a pénz kezelésével?

A Magyar Fejlesztési Bankon keresztül szerettem volna megvásárolni egy hotel részvényeit, de nem tudtuk megvenni, mert nem állt rendelkezésemre a pénz. Közben a hotel csődbe ment, és nagyon sokáig pereskedtünk a Magyar Fejlesztési Bankkal. Ebben kértem Kósa Lajostól segítséget, én kerestem meg őt Orendi Mihályon keresztül.

Azt akartam elérni, hogy a bank álljon el a szerződéstől, mert nem tudom megvenni a szállodát. A hotelt meg akarta venni egy osztrák üzletember is, de a bank nem adta el neki, hanem inkább velem kereskedett. Végül százmillió forintban egyeztünk ki a bíróságon, nekem ezt a százmilliót meg kellett volna fizetnem, de nem volt rá keretem, a mai napig sincs. Ebben kértem a segítségét, így ismerkedtem meg vele. Ezt követően már egyre több dologról beszélgettünk, állandósult a kapcsolatunk, így meséltem el neki, hogy én miből akartam kifizetni a szállodát, és egyre több bizalmas információt osztottam meg vele.

Meddig volt Kósával harmonikus, jónak mondható a kapcsolata?

2016 februárjában volt velünk kint utoljára külföldön. 2017 februárjában, vagy márciusában, már nem tudom pontosan, volt nálunk Csengerben, egy számomra ismeretlen sofőr hozta. Utána már nálunk nem jelentkezett egyszer sem, telefonon beszéltünk. 2016 októberében két alkalommal is kint voltunk Svájcban, akkor is folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. 2017 novemberében Svájcból voltak itt, ügyvéd, bankár és egy családtagnak mondható ismerősünk, akkor még beszéltem Kósa úrral telefonon. Az ügyvéd három napig maradt, hogy elrendezzük az adományok hivatalos iratait, mert Csenger városának akartam adni adományokat, az egyháznak, a Johannita rendnek, a református gimnáziumnak…

Ha már ajándék. Úgy tudom, hogy az Orendi Mihálynak felajánlott nyolcszázmillió forintos ajándék szerződés még érvényben van, nem?

Nincs még egyik szerződés sem felbontva, ez most fog megtörténni, itt külföldön. Most már nem szeretnék sehova adományt adni, legfeljebb Csenger városának, ahova gondolom, és egy pár embernek, akik rendesek voltak velem, illetve ott állnak a családom mellett.

Sok embernek szerettem volna segíteni, de most már erről letettem. Azt az 50-60 millió eurót azoknak az embereknek juttatom, akik ebből talpra tudnak állni.

Visszajön Magyarországra?

Azt remélem, hogy a vagyonom alapján meg fogom kapni azt a státuszt bármelyik országtól, hogy ne kelljen visszamennem.

Magamat is, meg a családomat is szeretném biztonságban tudni. Magyarországon nem érzem jogbiztonságban sem magamat, sem a gyermekeimet. Egy ember, mint mondtam, már meghalt, otthon a gyermekeimet is baj érheti. Az egész családomat ki akarják írtani.

Azzal ugye tisztában van, hogy hazajön, előzetes letartóztatásba kerül?

Igen. És én ott halnék meg, mert egyébként is beteg vagyok. Mondom, tudom, hogy arra készül a Fidesz, hogy az egész családot kiírtsa. Nekik az lenne az elégtétel, ha engem a férjem mellé temetnének, mert akkor már mondhatnák, hogy csalás volt az egész.

Azt azért nem gondolnám, hogy a Kósa Lajos ki tudna keveredni ebből az ügyből. Ott volt önnel a közjegyzőnél, igaz?

Igen, ott volt. Minden közjegyzői díjat én fizettem. Most különben sorra keresik fel azokat a családokat, akik segítettek nekem, de ahogy én tudom, Nyíregyházán senki nem vallott ellenem, mert amit adtak nekem, segítségként adták. Hogy azóta mit tudtak elérni nem tudom, mert újra felkeresték őket, hogy valljanak ellenem.

Miért Budapestre jöttek közjegyzőhöz?

Ismertem a közjegyző urat és megbízom benne. Én akartam, hogy ennél a közjegyzőnél készüljenek az okiratok, és mindent foglaljunk írásba.

Az hogy történt, hogy Kósa Lajos feleségének, Porkoláb Gyöngyikének ajándékot akart adni?

Úgy történt, hogy Kósa Lajos felajánlotta, mindenben segít, abban is, hogy a családom és én biztonságban legyünk, én pedig úgy gondoltam, hogy ezt valamilyen formában viszonozni kell. Én ezzel viszonoztam. A két és félmillió euróval.

Tehát nem Kósa úr kérte.

Nem kérte, csak elfogadta.

És az Orendi Mihály?

Ő akkoriban nagyon sokat segített. Most viszont olyan információkat adott ki, amik nem is voltak igazak. Például, hogy én kegyelmi kérvénnyel fordultam a köztársasági elnökhöz. Miért fordultam volna, amikor nem voltam elítélve? Innen egyébként, ahol most vagyok, az uniós bírósághoz adják ki Luxembourgba, hogy egymillió svájci frankot, esetenként négymillió svájci frankot követelnek Orendi Mihálytól és Kósa Lajostól is. Épp azért, mert információkat adtak, miközben aláírtak egy titoktartási szerződést. Ez most be lett adva. Mert ez már tarthatatlan. Tarthatatlan, hogy egy egész családot kikészítettek. Az én férjem meghalt. Ő azért adta át egy személynek az iratokat, mert azt remélte a nyilvánosság megvéd bennünket Kósáéktól.

Mert akkor már szemben álltak egymással?

Igen.

Merthogy lefoglalták januárban az iratokat?

Igen. Meg elvitték a karikagyűrűmet, a pénztárcámból az utolsó fillért. Én súlyos beteg voltam akkor, a gyermekeim felhívták Kósa Lajost, aki azt mondta a következő hét szerdáján tud segíteni. De aztán már soha nem segített és beszélni sem lehetett vele.

Miért volt önnél házkutatás?

Nem szeretném most pontosan elmondani, de egy útépítő cég, a Kiskun tender küldött nekem a számlámra, kölcsönként pénzt.

Ez a hatvan, vagy hetven millió forint, ugye?

Igen, de erről nem szeretnék most beszélni.

Mondja: volt olyan, akit ön becsapott?

Kit csaptam volna be? Azzal mindenki tisztában volt, hogy hosszú éveken keresztül mindenhol csak segítettem. Az utolsó két évben nekem segítettek pármillió forinttal. Olyanok, akik korábban ennek a tízszeresét kapták tőlem.

Amit ön adott, azt az örökségből adta? Volt olyan része az örökségnek, amihez korábban hozzáfért?

Igen, volt, amit megkaptam. Egy családi barát segített a későbbiekben, vagy bankkártyával, vagy ha kiutaztunk tízezer euróval. Én most már azt szeretném, ha rendbe lenne minden. A tizenkét éves gyermekem pszichésen beteg, pedig egy élsportoló volt eddig, most meg nem áll meg a köhögése. Nem akar elmenni edzésre, nem törődik a tanulással, semmivel. Az unokáim szintén ilyen állapotban vannak. A lányomat a nyomozók vegzálják, egyik fiam sem mer hazamenni, mert nem tudják, hogy milyen kreált ügyet fognak rájuk kenni, csak azért, hogy bármit megtudjanak rólunk. De a lényeg most az, hogy van olyan dokumentum a kezemben, ami mindent igazol.

Ez miről szólna?

Azt igazolja, hogy semmit nem csaltunk.

Vagyis, hogy létezik az örökség.

Igen. Igen. Ezzel az egész viselkedéssel annyit ért el Kósa úr, hogy ebből a pénzből, egy pár család támogatásán kívül, semmit nem akarok Magyarországra vinni. Azokat, akik segítenek rendesen, hivatalosan meg szeretném ajándékozni, de otthonra már semmit nem szeretnénk befektetni. Ez biztos.

És haza sem akar jönni.

Nem. Csak, ha muszáj.

Szabó Gáborné ügyvédje levélben fordult a rendőrséghez

„Arra a kérdésemre, hogy a 28-i idézésre megtud-e jelenni Budapesten, azt a választ adta, hogy az részben a gyógykezelésétől, részben pedig a különböző ügyek intézésének időtartamától függ, és egyelőre nem tudja megmondani, hogy mikor tér vissza Magyarországra. Amint arról a Százados Úrat is tájékoztattam, közölte velem ügyfelem, hogy az teljesen biztos, hogy nem tud március 28-áig Magyarországra visszajönni.”

Dr. Helmeczy László ügyvéd levele

Tisztelt Százados Úr!

A mai napon mailben megkaptam Szabó Gáborné (szül.: xxxxx) 4…. Csenger, Petőfi utca … szám alatti lakos ügyfelem részére megküldött gyanúsítotti idézést, amely szerint 2018. március 28.-án 10 órára kell megjelennie az 1062 Budapest, Aradi utca …… I. emelet …. szám alatti hivatali helyiségbe.

A gyanúsítotti kihallgatás ezen időpontjáról a Százados Úr engem már telefonon március 23. napján értesített a délelőtti órákban. Ugyanezen a napon a délutáni órákban külföldről felhívott Szabó Gáborné ügyfelem és arról tájékoztatott, hogy őt telefonon hívták Csengerből a rokonai és arról tájékoztatták, hogy hatósági személyek valamilyen idézést akartak számára személyesen kikézbesíteni, és arról panaszkodott, hogy Csengerben a családját zaklatják. Valójában ekkor tudtam meg, hogy ügyfelem már néhány napja külföldön tartózkodik, miután én már tudtam a Százados Úrtól, hogy 28.-án a kihallgatáson meg kell jelennie ügyfelemnek, ezért tájékoztattam arról, hogy valószínűleg ezt az idézést akarta a hatóság részére Csengerben kézbesíteni. Ügyfelem közölte, hogy részben a krónikus tüdőbetegsége miatti gyógykezelés, részben pedig különböző ügyek intézése miatt utazott külföldre.

Kérdésemre előadta, hogy a Kósa Lajos Miniszter Úr sajtótájékoztatóján elhangzottaktól eltérően ő a jelen ügyben sem tanúként, sem gyanúsítottként megidézve, vagy kihallgatva nem volt, vele olyat a hatóság nem közölt, hogy ellene eljárás folyik és közölte azt is, hogy a Kósa Úr nyilatkozatától eltérően ő nincs házi őrizetben sem.

Arra a kérdésemre, hogy a 28-i idézésre megtud-e jelenni Budapesten, azt a választ adta, hogy az részben a gyógykezelésétől, részben pedig a különböző ügyek intézésének időtartamától függ, és egyelőre nem tudja megmondani, hogy mikor tér vissza Magyarországra. Amint arról a Százados Úrat is tájékoztattam, közölte velem ügyfelem, hogy az teljesen biztos, hogy nem tud március 28-áig Magyarországra visszajönni. Azt követően, hogy a mai napon, telefonon beszéltünk Százados Úrral, ígéretemnek megfelelően megkérdeztem, hogy várhatóan mikor tud ügyfelem Magyarországra jönni annak érdekében, hogy a kihallgatása megtörténjen. Pontos választ ügyfelem nem tudott adni, azonban azt közölte, hogy várhatóan 2018. április 10.-e után már vissza tud utazni Magyarországra.

Természetesen a Magyarországra visszautazás pontos időpontját amennyiben arról tudomást szerzek, haladéktalanul jelezni fogom a Százados Úrnak.

Tájékoztatom a Százados Úrat, hogy kétséget kizáró bizonyítékai vannak ügyfelemnek arra vonatkozóan, hogy amikor a nyomozóhatóság a gyanúsítottkénti megidézéséről döntött már napokkal korábban külföldön tartózkodott, így az szóba sem kerülhet, hogy azért utazott külföldre, hogy magát a büntető eljárás alól kivonja.

Tekintettel arra, hogy a nyomozóhatóság ügyfelem gyanúsítottkénti meghallgatásáról döntött indítványozom, hogy az ügyben a nyomozóhatóság a Be. 184.§. (2) bekezdése alapján idézze meg tanúként Kósa Lajos Miniszter Úrat és rendelje el a tanú és a gyanúsított védő jelenlétében történő szembesítését is. Kérem a Tisztelt Nyomozó hatóságot, hogy jelen beadványomat szíveskedjen a Be. 65.§. alapján Szabó Gáborné gyanúsítotti kihallgatásától való távolmaradását igazoltnak elfogadni.

Budapest, 2018. március 26.

Tisztelettel:

Szabó Gáborné

védője

  1. Helmeczy László

ügyvéd

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK