Nyilvános öngyilkosságra készül a hazai ellenzék, vagy tényleg a Fidesz irányítja az MSZP döntéseit?

1
4961

Ha ma a szocialista párt elnöksége is rábólint, akkor Bangóné Borbély Ildikó beszáll a csepeli képviselőjelöltek küzdelmébe, rontva ezzel az ellenzék választási esélyeit. Négy éve ugyanis Szabó Szabolcs, az Együtt színeiben – s persze a teljes demokratikus oldal támogatásával – megverte Németh Szilárdot, aki pedig akkor a Fidesz színeiben még helyi polgármester is volt. Miután az ellenzéki jelöltek egymás szavazatait igyekeznek megszerezni, könnyen előfordulhat, hogy a Fidesz alelnöke Németh (Rezsi ) Szilárd lesz az áprilisi választások helyi győztese. Juhász Péter az Együtt elnöke szerint Bangóné indítása kizárólag a Fidesz érdeke. A Demokratikus Koalíció szóvivője Gréczy Zsolt azt nyilatkozta, hogy Szabó Szabolcs csepeli, és Kész Zoltán veszprémi indulásában a DK egyezséget kötött a szocialista párttal, s ezt az egyezséget rúgják fel Bangóné indításával. Az MSZP elnökségének tagja Bangóné a Független Hírügynökségnek a leghatározottabban cáfolta, hogy lenne ilyen megállapodás, Gréczy viszont a leghatározottabban fenntartotta állítását. Bangóné egyébként célzott arra, hogy ha az Együtt nem hajlandó közös listán szerepelni a szocialistákkal, akkor a jelölt indításról sem lehet egyezkedni. Bárkinek van igaza, a civakodás csak az ellenzéket gyengíti, mert – ahogy olyan sokszor elhangzott – közös egyéni jelöltek, s a demokratikus ellenzék együttműködése nélkül az Orbán rezsim a helyén maradhat.

 

Először a 24. hu írta meg, hogy a szocialista párt országos elnöksége Bangóné Borbély Ildikót kívánja indítani Csepelen a Fidesz jelöltjével, Németh Szilárddal szemben. Mindez azért volt meglepetés, mert a választási kerületben négy éve Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa legyőzte Németh Szilárdot, aki akkoriban ugyan még nem lehetett elnöke a Magyar Birkózó Szövetségnek, viszont a város polgármestereként óriási előnnyel indult a választási küzdelemben. Ennek ellenére Szabó Szabolcs legyőzte, s idén áprilisban is jó eséllyel készült erre. Egészen máig, amikor kiderült, hogy Bangóné személyében a szocialista párt színeiben is vetélytársat kap. Holott nyilvánvaló, hogy csak akkor lehet megbuktatni az Orbán kormányt, ha az ellenzék megegyezik az egyéni jelöltekről. Az egyezség elmaradásának okairól kérdeztük Bangóné Borbély Ildikót.

„Csak közös jelölt, közös lista, közös miniszterelnök-jelölt esetén tárgyalunk az Együtt vezetővel” (Bangóné, Borbély Ildikó)

Miért vállalta azt a szerepet, hogy Csepelen gyengíti az ellenzék választási esélyeit?

A Magyar Szocialista Párt a koordinált indulás lehetőségét lezárta, addig lehetősége volt minden politikai pártnak, hogy csatlakozzon. Miután az Együtt a jelzett időpontig elzárkózott a lehetőségtől, ezért érvényesítjük az álláspontunkat, vagyis: közös lista, közös miniszterelnök-jelölt.

- Hirdetés -

A hírek szerint Juhász Péter több esetben levélben kezdeményezett egyeztetés, de nem is reagáltak rá?

Az egyeztetésre elmúlt év októberéig minden politikai szereplőt vártunk.

De hiszen a DK-val is csak később egyeztek meg. Ez nem számít?

Vissza tudja keresni Juhász Péternek az elutasító nyilatkozatait. Akár a koordinált indulás, akár a közös lista, akár a közös miniszterelnök-jelölt került szóba, teljes mértékben elzárkózott.

Visszakerestem, egyéni kerületben tárgyalt volna.

Ugye nem gondolja ma egyetlen politikai párt sem, hogy ezek után a szocialista párt feltartja a kezét, s lemond bármelyik körzetről is? Nem mondunk le a csepeli emberekről.

Ha jól értem, akkor arra szeretnék rászorítani az Együtt politikusait, hogy igenis állítsanak közös listát az MSZP-vel, különben ellenfelet állítanak az ő esélyes jelöltjeiknek? Ez nem felrúgása a koordinált indulás elvének?

Azt gondolom, hogy minden politikai pártnak megvan a felelőssége, hogy a választásokon Orbán Viktor kormányát elkergessük. Ez nemcsak a Magyar Szocialista párt felelőssége, hanem a többié is.

Ugyanakkor Gréczy Zsolt, a DK szóvivője szerint a Demokrata Koalíció és az MSZP egyezkedésén megállapodtak abban, hogy az esélyes Szabó Szabolcs, illetve Kész Zoltán kerületében nem állítanak jelöltet. Ezt miért rúgják fel?

Ilyen megállapodás nem született, nem tudok ilyen egyezségről. Uram, én a tárgyalódelegációnak nem voltam tagja, de a Magyar Szocialista Párt elnökségi tagja vagyok, ha lenne ilyen megállapodás, akkor tudnék róla.

Azt nyilván tudja, hogy Szabó Szabolcs nyerte a legutóbbi csepeli országgyűlési választást Németh Szilárddal szemben, Önnek pedig még saját választókerületében, Hajdú-Biharban sem sikerült győzni. Esélyes ön egy teljesen ismeretlen terepen?

Remélem, hogy ezt a kérdést minden olyan képviselőnek felteszi, akinek nincs kötődése az adott választókerülethez. Engem a csepeliek egy csoportja kért fel képviselő-jelöltnek, úgy gondolom, hogy a győzelem esélyével indulok majd.

De azt tudja, hogy ha két ellenzéki indul, akkor gyengítik egymást?

Győzni fogok. Kicsit viccesen mondhatom, hogy Németh Szilárd álmodott rólam. Megkapott vetélytársnak.

Ismétlem, Szabó Szabolcs itt már nyert, ön viszont saját kerületében sem. Ezt nem számít?

Őt is le fogom győzni.

Ez nem kincstári optimizmus?

Én is ismétlem, minden politikai párt felelős azért, mert december 31-ig elutasítóan fogadták a kezdeményezéseinket.

Igazán nem kötözködni akarok, de szinte minden újság megírta, hogy Juhász Péter kezdeményező leveleire önök nem is válaszoltak.

Csak azt tudom mondani, hogy nézze meg az elmúlt fél évben megjelent nyilatkozatait. Ezekben egy héten belül is többször hazudtolta meg önmagát. Ha ezt megteszik, akkor rá fog jönni mindenki, hogy Juhász Péter végig elutasító volt minden együttműködéssel kapcsolatban. Nem jött össze az Új Pólus mozgalom sem…

Tudomásom szerint a szocialista párt az Együtt vezetői nélkül egyezkedést kezdeményezett Szabó Szabolccsal, hogy legyen ő az MSZP jelöltje is, és akkor ön nem indul?

Ne haragudjon, nevetnem kell. Mi nem így tárgyaltunk az együttműködésről.

Szabó Szabolcs azt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek, hogy nem indítanak ellene szocialista jelöltet, ha ő belép a szocialista pártba. Ehhez mit szól?

Nos, Szabó Szabolcsot nagyra becsülöm, de tudnia kell, hogy nem én tárgyaltam vele, hanem valaki a szocialista párt vezetéséből. És nem hiszem el, hogy ez elhangzott volna.

„Be akartak léptetni a szocialista pártba…” (Szabó Szabolcs, országgyűlési képviselő, Együtt)

Honnan tudta meg, hogy nem egyedül indul majd a csepeli képviselőségért, hanem versenytársat kap Bangóné Borbély Ildikó személyében?

Az interneten robbant a hír, nem túl elegáns megoldás, hiszen hónapok óta arról beszélünk, hogy ellenzéki összefogásra lenne szükség.

Meglepte, hogy vetélytársa lesz?

Az, hogy valakit jelölnek, az nem annyira, de Bangóné személye valóban meglepett, mert semmi köze sincs Csepelhez, vagy Soroksárhoz. Ezek sokkal zártabb közösségek, itt fontos a személyes kötődés, a kapcsolat. Sokkal inkább, mint a belvárosban.

Miből gondolta, hogy jelölnek valakit?

Tudja, korábban nekem a szocialisták ajánlgatták, hogy ha belépek a pártjukba, akkor lehetnék az ő jelöltjük. Akkor támogatnak.

Ez komoly?

Igen.

De hogy megy az ilyesmi, személyesen felkereste a pártelnök, s megpróbálta áthívni az MSZP-be?

Beszélgetések voltak, nem csak velem, másokkal is. Részletkérdés, hogy kikkel tárgyaltam. A lényeg az, hogy kaptam egy belépési ajánlatot az MSZP-től.

Mit válaszolt?

Azt, hogy nem akarom elhagyni a saját politikai közösségemet. Úgy gondolom, hogy az ellenzéknek akkor van esélye, ha a legesélyesebb jelöltet indítja, mögé be kéne állni mindenkinek. Csepelen és Soroksáron – nem nagyképűség – jelen pillanatban én vagyok a legesélyesebb, hiszen már egyszer legyőztem Németh Szilárdot. És nagyon sokat dolgoztam a helyben élő emberek érdekeiért.

Nem tett szemrehányást az Együtt vezetőinek, hogy miért nem egyeztettek a baloldali pártokkal annak érdekében, hogy egyedüli induló lehessen?

Mi próbáltunk a koordinált jelöltállításról tárgyalni minden párttal, közte a szocialistákkal is, de velük nem sikerült.

Persze, mert önök elzárkóztak a közös listától, közös miniszterelnök-jelöltről nem akartak tárgyalni, csak a közös jelöltekről?

Igen, azt mondták, hogy vagy közös lista, vagy semmi! Másról nem akartak tárgyalni, pedig a győzelem az egyéni kerületben dől el, s a koordinált jelöltállítás ennek a legfontosabb része.

A közös lista az egész ellenzék érdeke lenne?

Nem biztos, a legtöbb párt megmondta az MSZP-nek, hogy nem akar velük együtt indulni.

Mekkora esélye van Bangónénak? Ő azt mondja, hogy győzni fog, megveri Horváth Szilárdot.

Ha egyedüli induló lenne, és ha lenne egy éve felépíteni a kampányát, akkor talán lenne. Így a választás előtt három hónappal biztosnak látszik a kudarc. Bízom benne, hogy a pártok észbe kapnak, s ha győzni akarnak, akkor koordináltan indítják a jelöltjeiket. Felelősségteljes döntésre lenne szükség, különben baj lesz a végén.

Ha nincs egyezség, akkor Németh Szilárd lesz a képviselő?

Szerintem meg kell állapodni a koordinált indulásról, mert butaság lenne nyilvános öngyilkosságot elkövetni. A nyerhető körzetekben koordinált indulás kellene, ezt szerintem minden pártnak be kellene látni. Ugyanis, ha 30-40 körzetben nyerünk, akkor nincs abszolút többsége a Fidesznek a parlamentben! Ez a minimál program, mert ezek után már a többséget is elő lehet állítani.

„Kinek az érdeke ez, ha nem a Fideszé?” ( Juhász Péter, az Együtt elnöke)

Miért nem próbáltak megegyezni az MSZP-vel, hogy ne indítsanak jelöltet az Együtt esélyes csepeli jelöltje, Szabó Szabolcs ellen?

Az egyéni választókerületek jelöltjeiről sokszori kezdeményezésünk ellenére sem jött létre semmiféle tárgyalás. Pedig mi evidenciaként tekintettünk arra, hogy a sikeres és esélyes jelöltünkkel szemben nekik eszükbe sem jut versenytársat indítani.

A szocialisták arra panaszkodnak, hogy önök elzárkóznak. De miért?

Utoljára talán karácsony előtt írtam levelet, amikor híre kelt az MSZP-DK megegyezésnek, hogy üljünk le tárgyalni. Még csak választ sem kaptam. De nem ez volt az első levelem, amit válaszra sem méltattak.

Jelen pillanatban hány olyan választási kerület lehet, ahol az Együtt politikusa a legesélyesebb jelölt?

Van jó néhány, ott van Baranyi Kriszta, akinek a nevét elég sokan megjegyezték, amikor a parkolási mutyit, vagy az Illatos úti mérgezést leleplezte, de említhetnék Nyíregyházát, Gyulát vagy Orosházát is. Mindezt nem üzengetésnek szánom, le kéne ülni és beszélni.

A tárgyalás elmaradása nem annak szól, hogy az Együtt nem akar közös listán indulni a szocialistákkal, s nem támogatják a közös miniszterelnök-jelöltet sem?

Pontosan ugyanaz az álláspontja a Demokrata Koalíciónak, mint nekünk, de velük mégis megegyeztek, viszont velünk nem is tárgyalnak.

Van értelmes válasz arra, hogy miért nem?

Még értelmetlen sincs, pedig már azzal is megelégednék. Ugyanis van az MSZP érdekeinél fontosabb érdek, mégpedig Orbán Viktor leváltása, ami csak úgy állhat elő, ha minden egyéni választókörzetben egy, azaz egy demokratikus ellenzékhez tartozó jelölt van.

Azt hallotta, hogy Szabó Szabolcsot le akarta igazolni az MSZP? Tehát ha belépne a szocialista pártba, akkor támogatnák.

Ezt már kommentálni sem akarom.

Állítólag az MSZP és a DK megegyezett Szabó Szabolcs, illetve Kész Zoltán indulásáról. Ezt hallotta?

Nem, de evidensnek tekintem, hogy minden kerületben annak kell indulni, aki a legesélyesebb leváltani a Fideszt.

De mégsem ez történik…

Valóban, ezért én ezt szimpla provokációnak tekintem. Ez a Fidesz kottája.  Ha továbbra is ehhez tartja magát az MSZP, akkor beigazolódni látszik, amit Botka László mondott, hogy az MSZP-t a Fidesz irányítja.

Nem lehet, hogy egyszerűen csak rá akarják kényszeríteni az Együtt embereit, hogy mégis induljanak közös listán az MSZP-vel?

Mi nem akarunk az MSZP-vel közös listán indulni, de le akarjuk váltani Orbán Viktort. Ezt meg kéne már érteni.

Igen, de ha a szocialista párt minden választókerületben háttérbe szorítja az Együtt jelöltjeit, akkor a pártnak esélye sincs bejutni a parlamentbe. Kihullik a semmibe…

Tévedés, a szocialisták nem nekünk tesznek rosszat ezzel, hanem az ellenzéki esélyeket játsszák el, ezért mondom, hogy a Fidesz kottájából játszanak.

Előfordulhat, hogy mielőtt az elnökségi ülésen az MSZP véglegesen kimondja Bangóné csepeli indítását, előtte mégis leülnek egymással tárgyalni?

Ez nem rajtunk múlik, mi készek vagyunk a tárgyalásra.

 

Úgy tűnik, látja ezt a helyzetet Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltje is, aki szerint több, mint tíz olyan választókerület van az országban, ahol nem az a jelölt indul, aki a legesélyesebb. Úgy tűnik, hogy esélyes jelölteket „szednek le a tábláról”. Gondolja, hogy képesek ezen a helyzeten változtatni?

Ha rajtunk múlik, akkor igen, különben a Fidesz, illetve Orbán Viktor marad hatalmon.

Karácsony Gergely szerint még sok – mintegy tíz – olyan választókerület van az országban, ahol nem az a jelölt indul, akinek kellene. Esélyes jelölteket „szednek le a tábláról” – jegyezte meg.

Elmondta, a Párbeszéd korábban javasolta, hogy tartsanak előválasztást, ez most már nem valósul meg, de a Közös Ország Mozgalomnak van egy kezdeményezése. 20-30 körzetben mérik meg, ki a legesélyesebb jelölt és a pártokat arra sarkallják, hogy őket indítsák – részletezte.

- Hirdetés -

1 hozzászólás

  1. Cicaharc, hogy ki basszon a kismacskával.
    A primitív, mocskos szájú, esélytelen Bangóné vagy a lúzer, teljes összefogás nélkül szintén esélytelen Szabó.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .