Nyilvános oltóstratégiát várunk az Orbán-kormánytól!

0
1047
Facebook

Itt az ideje, hogy az Orbán-kormány nyilvános és világos oltási stratégiával álljon elő a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban és többek között garanciát vállaljon arra, hogy ingyenesen hozzáférhetővé teszi majd a biztonságos és hatásos oltóanyagot azoknak a magyaroknak, akik igényt tartanak rá.

Egyértelmű nemzeti érdek a kormány ezzel kapcsolatos lépései a lehető legnagyobb transzparenciát és ezzel járó hitelességet követelnek meg, ennek azonban a Fidesz-kabinet egyelőre nem tud és mintha nem is akarna megfelelni. Ami komoly probléma.

Az Orbán-kormány minisztere még augusztus elején jelentette be egy kormányinfón, hogy a magyar állam ötmillió koronavírus elleni oltásra kötött le kapacitást, ezt később Orbán Viktor egy rádióinterjúban is megerősítette. Igaz, a kormányfő csak annyit közölt, hogy az

„Európai Uniónak van egy kísérlete arra, hogy összehangolja a tagállamok beszerzési szándékait, és itt Magyarország bejelentkezett”.

Dicséretes az előrelátás, de ennél jóval több kell, főleg átláthatóságban és hitelességben. Azt tudjuk, hogy az Európai Bizottság több százmillió vakcinát foglalt be különböző fejlesztő cégeknél. De, hogy a magyar kormány melyikből és milyen feltételek szerint kaphat majd, a fideszes gyakorlatnak megfelelően természetesen nem tudjuk. Mert nem mondják, mert folyton sunyítanak. Miután a járványhelyzet bizonytalansága számtalan szkeptikust és kamuhír-propagandistát termel ki, ezért elengedhetetlen, hogy a kormány vezetői ne sumákoljanak, ne titkolózzanak, hanem tárják a nyilvánosság elé, hogy a világban zajló oltóanyag-fejlesztésekhez hogyan viszonyul a magyar állam, mely cégekkel kötött és milyen tartalmú szerződéseket az adófizetői pénzek terhére, illetve milyen oltási stratégia alapján akarja vagy tudja majd biztosítani a vakcinát a magyar állampolgároknak.

Egyszerűen nem tartható, hogy egy ilyen súlyos járványhelyzetben a kormány nem ad világos és egyértelmű tájékoztatást.

Tarthatatlan, hogy az egészségügyi kormányzat szinte elbújik a nyilvánosság elől és fontos közérdekű adatokat is jószerivel csak jogi fenyegetésre adnak ki. Ez aláássa a Fidesz-kabinet egyébként sem túl szilárd hitelességét, ami egy ilyen globális fenyegetettség esetén több mint probléma. Elvárjuk tehát az Orbán-kormánytól, hogy a lehető legrövidebb időn belül álljon a nyilvánosság elé és mutassa be oltási stratégiáját, valamint vállaljon nyilvánosan garanciát a leendő – és biztonságos – vakcina ingyenes elérhetőségére. Ezek olyan minimumok, amelyek elvárhatóak egy olyan kormánytól, amely nemzetinek mondja magát.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .