Német polgármestere lett Temesvárnak

0
1013
wikipedia

A Kolozsvár német polgármestere a korrupció elleni harcot tűzte a zászlajára. A 36 éves politológus meggyőző fölénnyel nyert Románia harmadik legnagyobb városában.

Dominic Fritz a Der Spiegelnek elmondta, hogy úgy került kapcsolatba Temesvárral, hogy 17 évvel ezelőtt önkéntesként dolgozott egy árvaházban, amelyet a Ceausescu korszakban rémesen elhanyagoltak. A német politológus később Németországban csinált karriert, melynek csúcspontja az volt, hogy az egykori államfő kabinetfőnökeként dolgozott Berlinben.

Temesvár egykor igen jelentős német lakossággal rendelkezett, de a többségük kivándorolt Németországba évtizedekkel ezelőtt.

Románia jelenlegi államfője ehhez az erdélyi német közösséghez tartozik, korábban Nagyszeben polgármestere volt. Dominic Fritz viszont Németországból érkezett , hogy segítse Temesvárt az európai felzárkózásban.

Temesvár és Marosvásárhely

Mindkét romániai nagyvárosban román a lakosság többsége, de mégiscsak német illetve magyar polgármestert választottak. Az azt mutatja, hogy a nemzeti elkötelezettség ma már jóval kevésbé számít Romániában, ahol a polgárok hatékonyan működő önkormányzatokat és korrupciómentes állami adminisztrációt várnak.

A romániai korrupció ellenes harc vezéralakját Laura Codreanu-Kövesit választotta meg az Európai parlament az európai ügyészség élére. Magyarország kívül maradt, mert a hatalom egyáltalán nem kívánja, hogy az európai ügyészség megvizsgálja: mire is költik az uniós pénzeket!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .