Nem mindenki akkora varázsló, mint Tállai András

0
922

Bonyhád fideszes vezetőjének nem sikerült az a mutatvány, amellyel Tállai András korábban elkápráztatta a világot. Filóné Ferencz ibolya még nem sokkal a karácsonyi ünnep előtt írt levelet a Mol kiskereskedelmi ügyfélszolgálatának. Azt próbálta megtudni, vajon miért drágábbak a városban a Mol-töltőállomások, mint a környező településeken.

A településvezető egy hét múlva kapott választ a Moltól. Megköszönték az észrevételt, de elutasították az árcsökkentésre vonatkozó kérést. Azt írták, az árak a kőolaj világpiaci árától és a helyi piactól függenek, és nem áll módjukban megváltoztatni.

Mindez azért is érdekes, mert

november elején Tállai András Mezőkövesd országgyűlési képviselője – nem mellékesen a NAV elnöke – elintézte, hogy választókerületében az október 31-ei állapothoz képest a benzin ára 11 Ft-tal, míg a gázolajé 5 Ft-tal csökkenjen.

Akkor nagy felháborodás követte Tállai eljárását. Az ellenzék bírálta és piaci beavatkozásnak minősítette a lépést, a KDNP szóvivője, Hollik István pedig bejelentette, hogy megvizsgálná saját választókörzetében az üzemanyagárakat, s ha kiderül, hogy a Dunakanyarban az átlagosnál drágább a benzin, akkor Tállaihoz hasonlóan, kezdeményezni fogja az árcsökkentést.

Hollik István vizsgálatának eredményéről azóta sincs hír, így gyanítható, hogy a szóvivő kezdeményezése hamvába holt.

Az ügyről világ egyik legbefolyásosabb üzleti hírügynöksége, a Bloomber is beszámolt.

A történethez hozzátartozik, hogy Tállai varázslatának kapcsán Orbán Viktort, ha röviden is de sikerült szóra bírni. A miniszterelnök az ATV munkatársának kérdésére a parlamenti folyosón annyit válaszolt. „Gratulálok. Csökkentsék mindenhol.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .