Műhiszti Orbán módra

0
981
Facebook

Orbán Viktor azt kérte a Fidesz frakciótól, hogy támogassák Finnország és Svédország NATO csatlakozását. A frakció megosztott – nyilatkozta Kocsis Máté. A frakcióvezető elmondta, hogy delegációt küldenek az érintett országokba, melyeknek vezetői az utóbbi időben bírálták a magyar kormányt.

Orbán Viktor péntek reggeli rádiós beszélgetésében rámutatott: Törökország – “jó szövetségesünk” szintén nem fogadta még el Finnország és Svédország NATO tagságát. Emlékezhetünk: Erdogan olyannyira jó szövetségese Orbán Viktornak, hogy a török elnök beiktatására a magyar kormányfő magával vitte a fiát, Gáspárt is. Aki egyébként katonai karrierre készülhet hiszen elvégezte a méregdrága brit főiskolát Sandhurstben, ahol a királyfiak is tanultak – természetesen államköltségen.

Orbán nemcsak az Európai Unióban, de a NATO-ban is akadékoskodni próbál. Csak abban téved, hogy Törökország fontos tényező, mert övé a NATO második legerősebb hadserege, és földrajzi fekvése miatt kulcsfontosságú Washington számára. Orbán és Magyarország viszont nem az. A NATO nyugodtan cordon sanitaire-t – védőzónát – hozhat létre Oroszországgal szemben Skandináviától a Balkánig tökéletesen figyelmen kívül hagyva, hogy mit akar Orbán Viktor. Magyarország még a NATO belépés előtt 1998-ban egy dandárt ígért az észak-atlanti szervezetnek, de ezt mindmáig nem sikerült elérni. Az új határidő 2028 vagy 2032. Arra is érdemes emlékeztetni, hogy Magyarország nevében Orbán Viktor és Martonyi János írta alá a NATO csatlakozást.

Műhiszti, de miért?

A Fidesz frakció nem arról ismert, hogy nyilvánosan bármiben is ellentmondana urának és parancsolójának. Színjátékról van szó, amelynek valószínűleg csak nagyon kevesen adnak hitelt külföldön és belföldön egyaránt. A Fidesz frakciónak persze lenne oka az elégedetlenségre hiszen csökken az életszínvonal.

Nekik pedig ezt kell eladniuk a választó körzetükben úgy, hogy ne veszélyeztessék túlságosan a népszerűségüket. Orbán Viktor ország értékelő beszéde kiábrándító lehetett a számukra hiszen elég nyíltan megmondta: hosszú ideig marad a háború és az infláció. Jövőkép? Az elveszett. Matolcsy György még nem is oly rég arról írt, hogy felzárkózunk Ausztriához. Ma már erről szó sincs. A hatalom propagandája arra irányul, hogy úgy állítsa be Orbán kormányát mint a kisebbik rosszat a válságkezelésben. Közben pedig a tehetséges magyar fiatalok úgy zárkóznak fel a Nyugathoz, hogy sűrű sorokban hagyják el Magyarországot Ausztria irányában.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .