Miért nem megy el a G20 csúcsra a kínai elnök?

0
747
twitter.com

Li Csiang kormányfő képviseli Kínát a hétvégén Indiában a G20 csúcstalálkozón – közölték Pekingben, de nem indokolták Hszi Csin ping távolmaradását. A Nikkei japán hírügynökség szerint a kínai elnököt kemény bírálat érte otthon.

Régi szokás a Kínát vaskézzel kormányzó kommunista pártban, hogy augusztusban összeülnek a vezetők afféle nem hivatalos csúcstalálkozóra, hogy megvitassák az 1,4 milliárd lakosú állam helyzetét. A helyszín Pejtaho, nem messze Pekingtől. Olyan üdülőhely, ahol a hatalmi elit nyaral. Kínában a hatalmi elitben beleértik azokat a veteránokat is, akik évtizedeken keresztül döntő szerepet játszottak Kína életében.

A Nikkei japán hírügynökség hozzájutott egy beszámolóhoz, mely a veteránok véleményét összegezte, és ez meglehetősen lesújtó Hszi Csin ping elnökre nézve: a gazdaság ezer sebből vérzik, az Egyesült Államokkal nem sikerült rendezni a viszonyt.

Az egyre több amerikai szankció mind nagyobb gondot okoz a kínai gazdaság fejlesztésében. A veteránok azt tanácsolták Hszi Csin ping elnöknek, hogy mindenképp igyekezzen javítani a kapcsolatot az Egyesült Államokkal, mert a szembenállás nem sok jót jelent Kínának.

Hszi Csin ping állítólag emiatt kényszerült arra, hogy menessze külügyminiszterét, aki az ő személyes kinevezettje volt, messze megelőzött nála sokkal tapasztaltabb diplomatákat, mert ő szervezte az államfő külföldi útjait. Így lett nagykövet Washingtonban majd villámgyorsan külügyminiszter. Mindeközben új határozottan nacionalista diplomáciát folytatott, melyet Pekingben “farkas diplomáciának” neveztek el.

A korábbi békülékeny és konszenzusra törekvő diplomácia helyett az új külügyminiszter határozottan képviselte Hszi Csin ping elnöknek azt az álláspontját, hogy a világot két nagyhatalomnak kellene irányítania: Kínának és az Egyesült Államoknak. Ezt a G2 elképzelést már Hangcsouban bejelentette Hszi Csin ping elnök a G20 csúcstalálkozón 2015-ben. Obama elnök akkor elviccelte a dolgot, de Trump és még inkább Biden elnök már megindította a kereskedelmi háborút jelezve, hogy nem kíván osztozni a világhatalmi szerepen.

A kínai veteránok nem a célt kritizálták hanem a módszert

Teng Hsziao ping annak idején azt hangsúlyozta: ne dicsekedjünk az eredményeinkkel, szépen csendben fejlődjünk, és tegyük újra nagyhatalommá Kínát! Erre emlékeztették a veteránok Hszi Csin pinget, aki maga is jól emlékezhetett minderre hiszen már ő is hetven éves, ráadásul édesapja Teng Hsziao ping egyik bizalmi embere volt a vezetésben a reformok végrehajtása során. Teng Hsziao ping a háttérből irányított, Hszi Csin ping viszont nyíltan képviseli álláspontját, amely elődeinél jóval határozottabban vállalja fel Kína világuralmi szerepét. Csakhogy a ravasz Teng Hsziao ping nem szerénységből tanácsolta az óvatos diplomáciát hanem azért, mert tudta:

a kártyák nyílt kijátszása egységbe forraszthatja Kína ellenfeleit.

Biden diplomáciája pontosan erre irányul: nemrég stratégiai együttműködési egyezményt kötöttek Indiával Washingtonban. Ugyancsak az amerikai fővárosban hármas szövetség alakult: az USA, Japán és Dél Korea részvételével – egyértelműen Kína ellen. Biden elnök hamarosan Vietnamba látogat, ahol szintén a kínai befolyás ellensúlyozását várják az Egyesült Államoktól. Washington az Európai Uniót is arra ösztönzi, hogy lazítson az együttműködésen Kínával. Ily módon Kína magára maradhat olyan siralmas szövetségessel mint az Ukrajnában megnyerhetetlen háborút folytató Oroszország – figyelmeztettek a kínai veteránok.

Változik-e Hszi Csin ping politikája? A külügyminiszter minden estre eltűnt, utóda az elődje, a mérsékelt Vang Ji. Akit nyilvánvalóan szívesebben látnak Washingtonban mint rövid ideig miniszterkedő utódát.

Biden elnök amint bejutott a Fehér Házba, elsőszámú stratégiai ellenfélnek nevezte Kínát. Emiatt sokan bírálták a demokrata adminisztrációt, a többi között a 100 éves Henry Kissinger, aki 1972-ben összehozta az amerikai-kínai  szövetséget a Szovjetunió ellen. A kínai államfő úgy akar nyomást gyakorolni Washingtonra, hogy megerősítette a BRICS csoportot új államok felvételével. Köztük olyan országokéval, melyek az USA kedvelt partnerei voltak mint Szaúd Arábia, Egyiptom vagy az Egyesült Arab Emírségek.

Biden elnöknek mérlegelnie kell: folytatja a hidegháborús vonalat Kínával és Oroszországgal szemben vagy visszatér valamiféle együttműködéshez? Minthogy az Egyesült Államokban megkezdődött a választási kampány, ez jelentős részben attól is függ, hogy Biden melyik diplomáciától remél több szavazatot. Minden estre figyelemreméltó, hogy várható ellenfelének, Donald Trumpnak az unokája kínaiul tanul. Amikor Trump elnök Pekingben a Tiltott Városban vendégeskedett, akkor unokája videó üzenetben kínai nyelvű dallal köszöntötte Hszi Csin ping bácsit és feleségét.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .