Mi van a Liberálisok politikai „komatáljában”?

0
1545
Bősz Anett Forrás: Magyar Liberális Párt

A Magyar Liberális Pártnak egyetlen képviselője lesz az új parlamentben. Bősz Anett 32 évesen talán az egyik legfiatalabb képviselő abban a pártszövetségben, amelyet a szocialisták a Párbeszéddel és a Liberálisokkal szinte az utolsó pillanatban tető alá hoztak. A Független Hírügynökségnek adott interjúban beszélt arról, hogy a világnézeti különbségek ellenére is lehet-e azonos célokért harcba szállni, és hogy egyáltalán azonosak-e a céljaik?

Az egyetemen még a nemzetközi gazdaság érdekelte, aztán átnyergelt a politikai tudományokra. Sok hiányzik még, hogy dr. Bősz Anett legyen a titulusa?

Doktorandusz hallgatóként már nem sok hiányzik ehhez, de még nagyon sokat kell dolgoznom addig.

Amikor arra vállalkozott, hogy a liberális párt színeiben politizál, eleve nehéz fába vágta a fejszéjét. 2010-re a liberalizmus gondolata került válságba?

A rendszerváltást megelőzően, majd azt követően is a magyar társadalom megértette, hogy a demokrácia körülményei között, az új intézményrendszer felállításakor a liberalizmusra szükség van.

Ez valóban kegyelmi állapot volt…

Tartott is egy darabig, noha az évek során egyre többen pártoltak el tőle. A csodavárás eufóriája múlóban volt, kiderült, hogy az emberek többet vártak a változásoktól, mint amennyit reálisan valóra lehetett váltani. Ez a probléma gyakorlati oldala volt, de nem szabad figyelmen kívül hagyni az ideológia fordulópontot sem.

Mire gondol?

Gazdaságilag a 2008-as világgazdasági válság okozta a választók körében a legnagyobb csalódást.

A neoliberális gazdaságpolitika nem váltotta be a reményeiket,

neoliberalizmus a korszakában a legszegényebb rétegek kiszorultak a perifériára, amit a globális partnerség időszakában már nem engedhetünk meg magunknak. A német liberálisok már a XX. század közepén is észlelték ezt a veszélyt, és kimondták, hogy az államnak felelősséget kell vállalnia azokért a rétegekért, amelyek anyagi helyzetükből adódóan kiszorultak az alapvető emberi jogok gyakorlásának lehetőségéből. Elképzelhetetlen volt, hogy ne emeljenek szót az emberi méltóság megőrzéséért – ez a mai napig jellemzi a társadalompolitikájukat, olyan hatással volt, hogy bármely eszmerendszerből érkezett is kormány, mindig megmaradt. Ma ott tartunk, hogy Európa, a nyugati demokráciák ismét valami ilyesmiért harcolnak. Szemléletváltozásra van szükség. Jogainkban és méltóságunkban egyenlőnek kell lennünk, amihez olyan intézményi háttérre van szükség, amely garantálja az egyenlő bánásmódot, az pedig magával hozza az egyenlő méltóságot is. A XXI. századi liberalizmus erről szól. Ez az, amit a neoliberalizmus korszakában alig hangoztattak liberálisok, ez az egyik fő oka a liberálisoktól való elfordulásnak.

Forrás: Magyar Liberális Párt

Eddig azt mondták, mindenki felelős a saját sorsáért.

Tudomásul kell venni, hogy vannak esélytelenek, akiknek az élete a hiába való küzdelemről szól. Nem szabad őket magukra hagyni. Nem megoldani kell az életüket helyettük, csak segíteni, hogy éppúgy részt vehessenek a társadalom körforgásában, mint a náluk szerencsésebbnek születettek.

Az Liberálisok hazai térvesztése nem egyedülálló, 2013-ban 43 év után Németországban is kiestek a Bundestagból.

Akkoriban a németek is a neoliberális szemléletet képviselték, és ez okozta a kudarcukat. Mára az FDP megújult társadalom-politikai ajánlattal indult a választáson és ezt méltányolták a szavazók is. Az FDP nem azt a kérdést tette fel magának, hogy hogyan kerüljön vissza a parlamentbe, hanem azt, hogy miért?

A tanulság?

Nekünk is erre kell választ adnunk.

 És mi a válaszuk?

Közelebb kell menni az emberekhez. Az FDP megújította a politikai nyelvét, a szigorúan magázódós német közbeszédben áttértek a tegeződésre. Azt üzenik ezzel, hogy

fontos vagy. Hogy gyere közelebb. Hogy mondd el, mire van szükséged,

mert ezért szeretnénk dolgozni.

Azt üzenik, hogy megoldják az emberek helyett a problémájukat?

Nem. Azt üzenik, hogy olyan gazdaságpolitikai tervet tesznek le az az asztalra, amiben a kisember, a kisvállalkozás nem megy tönkre. Ennek főleg a keleti tartományokban van jelentősége, ott, ahol a társadalmi feszültségek nagyobbak. Sokat el is vitt az AFD, amely szélsőjobbos populista pártként, könnyen csábította el a csalódottakat. Az FDP a reményt és az önmagamért való küzdelmet üzente ebben a kampányban, amiben nem hagyják egyedül az embert.  

Mi az, ami ebből idehaza megjelenik majd a Liberálisok programjában?

A liberalizmus itthon akkor lehet újra sikeres, ha elérjük, hogy egyre többen legyenek, akik még egy arcrezdüléssel sem szólnak le senkit, mert kopottasabb a ruhája, vagy korszerűtlenebb a telefonja, sötétebb a bőrszíne. Ha az embertársaink azt látnák a másikban, hogy ő is „úton van”, tart valahonnan valamerre az életében, dolgozik, talán küszködik is, de nem adja fel, és ezt tiszteljük benne. Ez az ország akkor lehet sikeres, ha sem morálisan, sem jogi értelemben nem vitatunk el a szembejövő másiktól semmit. Egyszer az jutott eszembe, hogyan lehet Magyarországon sikeres az olyan politikus,

aki még soha nem ölelt meg őszintén, szívből, egy cigány embert,

mert mondjuk őrült a sikerének, vagy csak annak, hogy újra látta őt.

De az őszinte segítő szándékot is megérzik

Persze. Ott vannak például azok a gyerekek, akik egy isten háta mögötti kis faluban úgy kerülnek be az iskolába, hogy nem értik az „iskolanyelvet”. Ha ott melléjük áll egy lelkes tanító néni, aki tudja, hogy ezek a gyerekek nem kevesebbet, csak mást tudnak, mint a hozzájuk képest jelentős előnyökkel induló gyerekek, és segít nekik, akkor nem kudarcok sorozatával indulnak az életbe. Akkor bizony egészen másként alakulhat a sorsuk.

Térjünk vissza az alapkérdésre: hogyan lehet a tudatos választókat visszacsábítani az orbáni illiberális államban a liberális eszmékhez?

Hálózatot kell építenünk. Jelenleg a támogatóink többsége budapesti, vagy városi ember, de el kell jutnunk a falvakba is. A vidéki szervezetlenségünk is azt mutatja, hogy nem a szándékunk, csak az eszközeink hiányoztak ehhez. Ahol megtaláltuk azokat a „gyöngyszemeket”, akik körül csoportosulhatnak a támogatóink, ott máris vannak eredmények. Ilyen Békés, Baranya, Szabolcs, részben Győr-Sopron, vagy Tolnában is éledezik valami, de Somogyban is megjelent már egy reménysugár. Utóbbi két megyében elsősorban a pedagógusok és a gyógypedagógusok körében kezdtek el alapszervezetek, vagy azok kezdeményei szerveződni. Voltam egy fogyatékosokkal élők tanácskozásán, ahol az előadás végén a helyi szervező odarángatott öt emberhez, és bemutatta őket. Valamennyien gyógypedagógusok voltak. Mindenkinek vannak barátai, akik szintén érzékelik, hogy rossz felé tartunk, és ők is eljönnek majd hozzánk.

Ezek a dühös emberek…

Nem. A Magyar Liberális Pártba nem a tehetetlenségükben dühös emberek vannak jelen. Az ilyenek a politikai paletta másik felén találhatók. Ők egyébként most sikeresebbek is a mozgósításban, de mi nem a tehetetlen dühön szeretnénk felemelkedni. Ez az egyik erősségünk.

Forrás: Magyar Liberális Párt

Mennyi időt ad a pártjának, hogy legalább az ország nyugati felében talpra álljanak?

Miért pont ott? Érdekes módon Békésben és Szabolcsban gyorsabban növekszik a tagságunk. Nem elérhetetlen, hogy mondjuk, egy év múlva arról beszélgethessünk, hogy a Dunától nyugatra már kiépültek a szervezeteink. Nem akarom becsapni magunkat, ez nem érint majd minden települést, de lesz annyi erőnk, hogy számos helyen beleszólhassunk a helyhatósági választásokba. És ne feledjük el, következik az európai parlamenti választás is. Most nem mértük jól fel a Fidesz mozgósítási képességét, ebből is

gyorsan le kell vonnunk a tanulságokat,

és akár a partnereinkkel közösen menni tovább.

Mikor?

Nagyon gyorsan. Már a parlament alakuló üléséig mindenkinek tisztáznia kell a párton belüli viszonyokat. Azután lehet arról beszélni, mi legyen 2019-ben. Abban is biztos vagyok, hogy többek fejében – ha későn is – de tisztázódott, hogy együtt többre jutunk. Nincs az országnak több elvesztegethető ideje.

Mit gondol, mennyire lesz tartós a most megkötött „házasság” a szocialistákkal és a Párbeszéddel?

Én látom az ebben lévő lehetőséget. Az MSZP soraiban is feltűnnek új arcok, akik segíthetnek „tiszta lapot” nyitni a párt életében. A Liberálisok a sötétkékről világoskékre „színeződtek”, nem tudom, milyen színre vált majd a szocialisták vörös szegfűje, de biztos vagyok benne, hogy megtalálják a megoldást. Ezt bízzuk rájuk.

Hogyan képzelik el a leendő frakciójukat?

Még erről folynak a tárgyalások. A Változás Szövetségének fennmaradását valamennyien fontosnak tartjuk, de ezen belül is keressük azokat a formákat, amelyekkel a leghatékonyabbá tehetnénk a munkánkat. A hét végére születik majd meg a döntés.

Mi lehet Bősz Anett reszortja a frakciójában?

Közel állnak hozzám az esélyegyenlőség problémái. Szívesen foglalkoznék a kisebbségek ügyeivel, a melegek társadalmi helyzetével, hátrányos megkülönböztetésével. A fogyatékkal élők számára nem csak fizikailag, lelkileg is akadálymentesítésre van szükség az egész társadalomban. Ott van a romák felzárkóztatásának sürgető ügye, és bizony ide tartoznak a nők problémái is. A bérszakadék, a gyermekszülés munkapiaci körülményei, hátrányai. Hozzám mégis a legközelebb az oktatási ügyek állnak. A terület krízisben van, és ez ki fogja kényszeríteni a változtatásokat a Fidesztől is. Az általunk kidolgozott oktatási programunk már olyan szinten van, hogy több törvénymódosítást is nyújtottunk be az elmúlt ciklusban. Amennyiben ilyen eszközökkel tudunk üzenni, szerintünk merre van az előre, akkor most már személyesen is élhetek ezzel a lehetőséggel az Országgyűlésben. Az iskolák irányításában a helyi közösségeknek nagyobb teret kell engedni. Módosításokra szorulnak a tantervek, akkor is, ha a kormánypártok erősek maradtak, és

tudjuk, a Fidesz izomból vezeti az országot.

Az iskolapolgárok életében változásokat kell elérni, mert nagyon sok család éppen ebben éli meg a szabadság hiányát. Sokan mondják, úgy érzik, mintha kiszippantották volna az országból a szabad levegőt.

 A baloldal a családpolitikát átengedte a jobboldalnak. Jó ez így?

Az iskolában négy szereplő van: a diák, a tanár, a szülő és az intézmény vezetése. Amikor az iskolapolgárokról beszélünk mi ezt a négyes „fogatot” soroljuk ide. Kölcsönösen a tisztelet, az elfogadás, a tolerancia szellemét kell megvalósítani az oktatási intézmények falai között is. Engem valóban zavar, hogy engedtük a jobboldalnak kisajátítani ezt a témát. Tudomásul kell persze venni, hogy a XXI. századra a hagyományos közösségek – és ebben benne vannak a családok, a vallási és a faluközösségek is – fellazultak, elvesztették az összetartó erejüket. Régen, ha valaki a szomszéd gyereke születésekor vitt egy komatálat, az azt jelentette,

akkor sem hagylak egyedül, ha bajban leszel.

Ma már nem divat a komatál, a kismamák magukra maradnak, különösen, ha a nagyszülők más városban, más országban élnek. Ma már alig van olyan közösség, ahol működnek ezek a mini védőhálók. A jobboldal úgy tesz, mintha vissza tudná adni a családoknak ezt a fogódzkodót, de valójában szó sincs erről. A baloldalnak ezt a társadalmon belüli partnerséget kellene újra teremtenie, és ebben áll a liberálisok felelőssége. Ugyanazt a hegyet másszuk, csak másik ösvényen járunk.

Egy ilyen jelképes politikai „komatálban” ön mit kínálna fel?

Az enyémben biztosan lenne egy ígéret arra, hogy azok az emberek, akik mindent megtesznek magukért, nem eshetnek ki a társadalom védőhálójából. A gyerek kezét foghatja a szülő az iskoláig, de ott lesz egy pedagógus, aki majd átveszi. Aki figyel rá, hogy a gyengébb adottságai miatt senki ne szorulhasson ki a lehetőségek „köréből”.

A mai média ellenszelében ezek az üzenetek eljuthatnak a társadalomhoz?

Nem lesz könnyű. Eddig nagyon magányosak voltunk a politikai térben, de néhány üzenet már eddig is eljutott a „címzettekhez”. Ha a frakciótársaink is partnerek lesznek ebben, akkor egészen biztosan át tudjuk törni azt a falat. Úgynevezett projekt-politizálásra készülünk. Nem akarunk felülni minden olyan témára, amit felvet a Fidesz, vagy a média. Mi akarjuk meghatározni, mikor, miről beszéljünk, s az üzeneteinket hogyan juttassuk el a befogadókhoz. Nem gondolom azt, hogy a politikusnak „tanítania” kellene a társadalmat, sokkal inkább az élen járás, a hiteles példaadás volna a mi dolgunk.

Belefér mindez a négyéves ciklusba?

Remélem.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .