Megszavazták az Európai Bizottságot

0
953
Forrás: Facebook/EP

Megkapta a többségi támogatást az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság. Ezzel decembertől munkába állhatnak.

Az Európai Parlamentben 461 képviselő mondott igent az új bizottságra, 157-en ellene szavaztak, 89-en tartózkodtak.

A megelőző vitában a három legnagyobb frakció, a néppárti, a szociáldemokrata és a liberális-centrista képviselőcsoport vezetője támogatásáról biztosította Ursula von der Leyent. A zöldek nevében Ska Keller társelnök azt közölte, hogy tartózkodni fognak a voksoláson, mint elégtelennek tartják a tervezett éghajlatvédelmi programot. A radikális bal-, illetve jobboldali képviselők valószínűleg egyaránt a testület ellen szavaztak. (A voksolás gépi volt, a nevek később válnak ismertté.)

David Sassoli EP-elnök ezután aláírta a kinevezési okmányt. Ezzel elhárult az akadály az elől, hogy december elsején munkába álljon az új bizottság, amelynek tagja Várhelyi Olivér, a bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős biztos. A testületnek azonban csak 27 tagja van, mert a brit kormány – az általa remélt közelgő kiválásra hivatkozva – nem jelölt senkit.

A szavazás előtti vitáról itt olvashat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .