Polgár Judit visszautasította az államfői jelölést, és ezzel akaratlanul is felrobbantotta azt a kényelmes illúziót, amelyben a magyar közélet évek óta ringatja magát: hogy az antiszemitizmus már csak a történelem része. A valóság ennél sokkal kellemetlenebb. Több mint nyolc évtizeddel a holokauszt után, félmillió magyar zsidó meggyilkolása és kifosztása után még mindig ott tartunk, hogy egy világhírű magyar zsidó nőt azért támadnak, mert „nem elég magyar”. És ez nem a szélsőjobb sötét zugaiban történik, hanem a politikai tér közepén, ahol a hatalom évek óta gondosan ápolja a „jó ellenség” szerepét.
A Los Angelesben élő, közel százéves gazdaságtörténész, Berend T. Iván szerint Polgár Judit döntése nem véletlen. Az Anti-Defamation League 2017-es felmérése szerint Magyarország Európa antiszemitizmus-listájának élén áll: a társadalom 37 százaléka fogékony antiszemita narratívákra. Lengyelország 35 százalékkal követi, Ukrajna 29-cel. Ezek a számok nem avultak el, sőt: Polgár Judit jelölése és az arra érkező reakciók azt mutatják, hogy a magyar társadalom egy része ma is ugyanazokat a reflexeket produkálja, mint amelyek a 20. század legsötétebb fejezeteit táplálták.
Az antiszemitizmus nem új találmány.
Wilhelm Marr 1879-ben alapította meg az Antiszemita Ligát, és kiadta a „A zsidók győzelme a németség fölött” című könyvét, amely a modern antiszemitizmus alapműve lett. A gondolat később Wannseeben, 1942 januárjában vált végzetessé, amikor Reinhard Heydrich vezetésével kidolgozták az Endlösungot, a „végső megoldást”, amelyet a náci megszállás alatt álló területeken szinte tökéletesen végrehajtottak.
Berend T. Iván maga is a holokauszt túlélője. A 14 éves magyar zsidó fiút Dachauban őrizték, ahol Hitler parancsot adott a táborok felszámolására és a foglyok kivégzésére. Az SS a halálra ítélt embereket a hegyekbe terelte, megásatták velük a sírjukat, majd háttal a géppuskának vártak a kivégzésre. A halál azonban nem érkezett meg: Hitler öngyilkos lett, az SS pedig tudta, hogy a háború után háborús bűnösök lesznek. A nürnbergi bíróság később az egész SS-t elítélte, parancsnokaik pedig vagy öngyilkosok lettek, vagy felakasztották őket.
És 80 évvel később Magyarországon újra felbukkannak ugyanazok a reflexek.
Amikor Polgár Judit jelölése felmerült, a szélsőjobboldali Vadhajtások – amelyet Orbán Viktor egy interjúban „második számú igeforrásként” nevezett meg – így reagált:
„A magyar államfő legyen keresztény és magyar!”
Ez a mondat nem véletlenül ismerős. Pontosan ugyanaz a logika, amely a 20. században a kirekesztés, a megbélyegzés és végül a megsemmisítés ideológiáját táplálta.
Orbán Viktor nem először használja politikai fegyverként az antiszemitizmust. A Soros György elleni kampány is erre épült: a „háttérhatalom”, a „pénzügyi spekuláns”, a „nemzetellenes idegen” klasszikus antiszemita toposzok. Amikor a Professzorok Batthyány Köre – egyébként Orbánhoz lojális értelmiségi kör – óvatosan jelezte, hogy ez így talán mégis problémás, a miniszterelnök így válaszolt: „Egyet is értenék önökkel, ha önöknek csinálnám a politikát, de nem önöknek csinálom.” Ez a mondat nem csak cinikus, hanem beismerés: az antiszemitizmus politikai eszköz, amelyet akkor vesz elő, amikor szüksége van rá.
Orbán Viktor április 12-én megbukott, de a jelek szerint a politikai antiszemitizmus továbbra is használható fegyver marad.
A társadalom fogékonysága nem csökkent, a politikai elit pedig továbbra is hajlamos bűnbakot keresni, ha a valós problémák megoldása kudarcot vall.
Polgár Judit visszalépése nem egyszerű személyes döntés volt. Ez egy társadalmi diagnózis: Magyarországon még mindig veszélyes lehet zsidónak lenni a közéletben. És ez a mondat 2026-ban különösen súlyos.
