Magyar Péter száz nap után először ül le a Tisza-szigetek képviselőivel – azokkal a helyi közösségekkel, amelyek nélkül nem lett volna kétharmad. A találkozó azonban jóval több egyszerű politikai gesztusnál: a miniszterelnöknek most kell bizonyítania, hogy képes egy olyan országot irányítani, amelyet Orbán Viktor három évtized alatt a keleti függés, a személyi lojalitás és a politikai centralizáció csapdájába vezetett. Magyar Péter új modellt ígér, de a kérdés az, hogy a szerencse, amely eddig végigkísérte, elég lesz-e egy rendszerszintű átalakításhoz.
Augusztus 20-án a Margit-szigeten találkozik Magyar Péter miniszterelnök a Tisza-szigetek képviselőivel, azokkal a helyi szerveződésekkel, amelyek a kampányban a legfontosabb terepmunkát végezték, és amelyek nélkül a kétharmados győzelem nem jöhetett volna létre. A kormányfő videóüzenetben értékelte első száz napját, és a legnagyobb eredményként az uniós pénzek felszabadítását jelölte meg, amely szerinte újraindíthatja a gazdasági növekedést és javíthatja Magyarország hitelességét a nemzetközi pénzpiacokon. A találkozó azonban nem a győzelem ünnepe, hanem az új politikai rendszer első komoly stressztesztje: most derül ki, hogy a kampányban felépített mozgalmi energia átfordítható-e kormányzati stabilitássá.
Magyar Péter – Orbán Viktorhoz hasonlóan – a rendszer központi figurája lett, csakhogy ő nem harminc év alatt építette fel magát, hanem két év alatt érkezett a semmiből a csúcsra. Ez önmagában politikai anomália: a magyar politikai elitben eddig senki nem jutott ilyen gyorsan ekkora hatalomhoz. Orbán Viktor a bolsevik típusú modellt követte, amely a hierarchiára, a fegyelemre és a központosításra épült, és amelyben a személyi lojalitás fontosabb volt minden szakmai szempontnál. A nép szerepe az engedelmesség volt, a változás reménye pedig a lázadás – mint 1956-ban. Nem véletlen, hogy Orbán ideológusa, Orbán Balázs elvetette az ’56-os örökséget, és ezért nevezte őt Magyar Péter a parlamentben „a leggyávább magyarnak”. A kérdés most az, hogy Magyar Péter képes-e egy centralizált rendszer élén demokratikus működést fenntartani, hiszen a struktúra még mindig Orbán Viktor öröksége, és a NER intézményi lenyomata mindenhol jelen van.
Orbán Viktor első kormányzása idején felismerte, hogy Németország vezetésével az Európai Unió egy nagy kontinentális gazdasági együttműködést épít: Európa, Oroszország és Kína összekapcsolását. Ezért épített ki jó kapcsolatot Merkel kancellárral, Putyinnal és Hszi Csin-pinggel, mert a modell lényege az olcsó orosz energia, a kínai tőke és a német ipari háttér volt. Ez a háromszög működött egészen 2021-ig, amikor az Egyesült Államok stratégiai ellenfélnek nyilvánította Oroszországot és Kínát. Merkel értette a jelzést és távozott, Orbán nem. Kitartott a keleti tengely mellett, miközben a világpolitika iránya megváltozott. Ekkor kapta meg David Pressman amerikai nagykövet a „kilövési engedélyt” Orbánra, és megkezdte az utód felépítését. A kampányban kiszivárogtatták Orbán és Putyin, illetve Szijjártó és Lavrov megalázó beszélgetéseit, amelyek nyilvánvalóvá tették a függést Moszkvától. Ez is hozzájárult Orbán katasztrofális vereségéhez.
Csernisevszkij és Lenin klasszikus kérdését – „Mi a teendő?” – Orbán Viktor tette fel Tusnádfürdőn, de nem tudott rá válaszolni, mert politikája, amely Trump, Putyin és Hszi Csin-ping tengelyére épült, megbukott. A geopolitikai egyensúlyozás volt a NER lényege, és amint ez megszűnt, a rendszer összeomlott. Magyar Péter több ponton korrigálja az Orbán-rendszert, ahogy Friedrich Merz korrigálja Merkel örökségét Németországban. Merz meghirdette az európai szuperhatalmat, amely egyenrangú az Egyesült Államokkal és Kínával, és ebben számít Magyar Péterre, aki olyan gazdaságpolitikát kell kialakítson, amely egyszerre hoz felzárkózást Európához és életszínvonal-emelkedést Magyarországon, ahol az átlagbérekből ma sem lehet megélni, az átlagnyugdíjakból még kevésbé. Az Orbán-kormány az elmúlt négy évben olyan gyengén teljesített, hogy a sikerre van némi esély, de ez önmagában nem elég.
A mélyebb kérdés az, hogy Magyar Péter képes-e rendszert építeni. A NER ugyanis nem csupán politikai konstrukció volt, hanem társadalmi struktúra: lojalitási háló, gazdasági függés, médiamonopólium, személyi kultusz és intézményi foglalás. Magyar Péternek ezt kell lebontania úgy, hogy közben ne omlassza össze az államot. Ez a feladat nem egyszerű politikai kihívás, hanem államépítési próbatétel. Napóleon úgy választotta ki tábornokait, hogy egyetlen kérdést tett fel: „Volt már szerencséje?” Magyar Péter szerencsés csillagzat alatt született, de sokáig Orbán Viktor is ezt érezhette. A kérdés most az, hogy Magyar Péter szerencséje átfordul-e államépítő képességgé, mert a NER romjai között már nem elég a szerencse: ott teljesítmény kell.
