Macron: meg kell reformálni az Európai Uniót

0
859
Facebook

Jól megmutatta a brexit kampány, hogy hova vezethet el hazugságokon és csúsztatásokon alapuló politikai folyamat a demokráciában – hangsúlyozta Emmanuel Macron, aki a brit kilépés kapcsán az uniós reformok fontosságáról beszélt.

Az Európai Uniónak versenyképesnek kell lennie az Egyesült Államokkal és Kínával, ezért nem kevesebb hanem több Európára van szükség – jelentette ki a liberális francia elnök.

Nem lehet egyszerre kint és bent is lenni

Erre figyelmeztette Nagy Britanniát és mindazokat, akik szeretnék élvezni az Európai Unió előnyeit anélkül, hogy részt vállalnának a problémák megoldásából. A britek ugyanis szeretnék megőrizni a nagy 500 milliós piac előnyeit, de nem akarnak befizetni a közös kasszába és nem kívánják betartani az uniós szabályokat. A britek kiléptek, tehát nem illetik meg őket az uniós jogok sem! – hangsúlyozta Macron elnök.

Ebben az évben tárgyalások folynak London és Brüsszel között arról, hogy miképp szabályozzák az Európai Unió és Nagy Britannia viszonyát. Macron kemény kijelentései azt mutatják, hogy az Európai Unió példát akar statuálni: meg akarja mutatni mindenkinek, hogy a kilépés nem jó üzlet. Boris Johnson azt ígérte választóinak, hogy előnyös egyezményt harcol ki Brüsszelben miközben szabadkereskedelmi szerződést köt az Egyesült Államokkal. Gazdasági fellendülést ígért a brit polgároknak, de ezt nehéz lesz betartania. Közben pedig Skóciában és Észak Írországban felerősödtek a hangok: inkább az Egyesült Királyságból lépjünk ki mint az Európai Unióból!…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..