Macaristan büszke ura Kijev és Moszkva után Azerbajdzsánba megy

0
945
hungaryfirst.hu

A magyar miniszterelnök a száguldó diplomata pózában tetszeleg amióta Magyarország július elsején megkapta a soros elnökséget. Brüsszel siet elhatárolódni hiszen a soros elnökség egyáltalán nem jelentheti azt, hogy a szóban forgó ország vezetője külföldön az Európai Unió nevében tárgyaljon.

Kétszínűség jellemzi Orbán magatartását ezúttal is, értékén is kezelik a magyar miniszterelnököt mindenütt. Mind Putyin mind Zelenszkij tudja, hogy Orbánnak nulla befolyása van az Európai Unióban, a NATO-ban még ennyi sem, mert ott minden az Egyesült Államoktól függ.

Susaban, Azerbajdzsánban rendezik meg a Türk Tanács csúcstalálkozóját, és Orbán, a Türk személyesen vesz ezen részt. A vendéglátó  állam, Azerbajdzsán nemrég kiüldözte a keresztény örményeket Hegyi Karabahból. Orbán Viktor, a kereszténység őre ezt nyugodtan tűrte hiszen neki a muzulmán Azerbajdzsán a szövetségese. Ilhan Alijev azeri elnöknek adta ki Orbán Viktor a baltás gyilkost, aki egy NATO tanfolyamon baltával agyonverte keresztény örmény bajtársát. Alijev elnök szeret Budapesten vendégeskedni.

A família azért is imponál Orbán Viktornak, mert az árulás magasiskoláját mutatta be: az idősebb Alijev tagja volt a Szovjetuniót kormányzó kommunista párt politikai bizottságának, de oly sikeresen állt át az Egyesült Államok oldalára, hogy az életét egy amerikai katonai kórházban fejezte be a kommunista veterán.

Nicusor kalandjai

Amikor Romániában már csak közelharcban korrupcióval  lehetett élelmiszerhez jutni és a lakásokat nemigen fűtötték, akkor a román televízióban szinte kizárólag Nicusor kalandjai voltak láthatók: a nép így nevezte a diktátort, aki lázas diplomáciával kívánta elterelni a figyelmet a gyászos hazai állapotokról és a növekvő nemzetközi elszigeteltségről.

Orbán Viktor hasonló helyzetbe jutott hiszen a nemzeti együttműködés rendszerének alapvető finanszírozási gondjai támadtak azt követően, hogy Brüsszel leállította sok milliárd euró kiutalását. Miért? Mert nem akarja, hogy Orbán Viktor rokonai, barátai és üzletfelei lenyúlják azt. Csakhogy az eurómilliárdok nélkül a nemzeti együttműködés rendszere hosszútávon működésképtelen. Orbán Viktor sem gondolhatja komolyan, hogy Putyin, Hszi Csin-ping vagy épp Trump pénzt ad neki. Putyin pénzelheti magát Orbán Viktort, de a rendszerét nem! Ehhez a háborúban álló Oroszországnak nincsen elég pénze. Mit profitál így Orbán az oroszbarát diplomáciából?

Semmit! Aprópénzért járatja le magát. Ráadásul Orbánnak tudnia kell, hogy Ceausescut az amerikaiak és az oroszok közös akcióval szedték le a sakktábláról. Orbán a száguldó diplomata tragikomikus figura, aki maga tudja a legjobban, hogy az utazásainak semmilyen értelmük sincsen. Akkor miért csinálja? Pótcselekvés. Az ország problémáinak megoldására nem képes, a NATO-ban és az Európai Unióban senki sem kíváncsi a véleményére. A nemzeti együttműködés rendszerét nem tudja finanszírozni nemcsak az európai pénzek hiánya miatt azért is, mert egyre drágábbak a kamatok a nemzetközi pénz piacon. Repülünk, repülünk, de hová érkezünk? – dalolhatja Orbán Viktor, aki még mindig csak 61 éves, és egyáltalán nem kíván az emlékirataiba belefogni mint Napóleon Szent Ilona szigetén.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .