Legyen tagja Magyarország is az Európai Egészségügyi Uniónak!

0
1011
facebook

Nemcsak a teljes európai közösségnek, de Magyarországnak is kiemelten fontos érdeke, hogy megvalósuljon az Európai Egészségügyi Unió koncepciója – fogalmazott Ujhelyi István szocialista EP-képviselő csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Az MSZP politikusa volt a koncepció egyik kidolgozója és felelőse az EP szociáldemokrata frakciójában, az elmúlt több mint egy évben többek között a Magyar Orvosi Kamarával és további hazai szakmai szervezetekkel, valamint európai egészségügyi érdekvédelmi csoportokkal közösen formálta a minőségi sztenderdeket előírni szándékozó javaslatcsomag tartalmát.

„Amikor először kiálltam az Európai Egészségügyi Unió koncepciójával, a szakmai szervezetek és a politikai döntéshozók is hitetlenkedtek annak megvalósíthatóságáról, az elmúlt hónapokban végzett kemény munka azonban meghozta a gyümölcsét: elsőként az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója vette nevére a programot, majd az Európai Parlament többsége által elfogadott egészségügyi stratégiába is bekerült ez a koncepció, most pedig történelmi áttörésként Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is a következő munkaterv fontos részévé tette ez a programot” – fogalmazott Ujhelyi István.

Az MSZP politikusa hangsúlyozta, hogy az Európai Egészségügyi Unió megvalósítása rövidebb várólistákat, kevesebb kórházi fertőzést és abból következő betegséget, halálesetet jelent, de magasabb béreket is hozhat az egészségügyi ellátórendszerekben. Ujhelyi István hangsúlyozta, hogy a kormányzati propagandával szemben a Fidesz az uniós átlagnál is kevesebbet fordít az egészségügyre, nem véletlen a minőségbeli lemaradás.

„Míg egy cseh orvos kétszer, addig egy belga doktor kilencszer többet keres magyar kollégáinál. Ma Magyarországon háromszor nagyobb eséllyel kap valaki súlyos kórházi fertőzést, mint Németországban. Ezek a különbségek tarthatatlanok, ennek kiküszöbölését is elősegíti az egészségügyi unió koncepciója”

– tette hozzá az MSZP európai politikusa.

Ujhelyi István hangsúlyozta, hogy az Európai Parlament után immár az Európai Bizottság is vállalást tett az általa kezdeményezett program mellett, most az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácson van a sor, hogy támogassa a megvalósítást.

„A közös munka elkezdődött, azt várom ellenzéki és kormánypárti EP-képviselőtársaimtól is, hogy álljanak be a program mögé és segítsék a minél szélesebb körű megvalósulását.

Erős egészségügy nélkül nincs erős Európa, erős egészségügyi ellátórendszer nélkül nincs boldog Magyarország”

– fogalmazott online sajtótájékoztatóján az MSZP képviselője.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .