Koreanapló 19. – A ruhafestő fuguval

0
117
wikimedia

Tegnap este halat ettünk, méghozzá gömbhalat, azt, amitől Japánban meglehetősen sok haláleset történik, mert ők leginkább nyersen fogyasztják. A feldolgozásához természetesen itt is speciális engedély kell, de itt a mérgező részét kivágják, aztán sütik, párolják, vagy levest főznek belőle, úgy már nem veszélyes, viszont igen finom, és különleges eledel. A vendégeink roppant nagy ínyencek, megtudtuk tőlük, hogy az igazi mérges gömbhalat nyersen kell enni, van, egy, két erre szakosodott séf, és étterem, a mérgező ikrákból pedig egy keveset nagyon klassz elfogyasztani, mert “feldobja” az embert. Nem pontosan értettem ezt a kifejezést, illetve igen, csak gondoltam pontosítsunk már, mégis, hogy dob fel, ezért megérdeklődtem, hogy van-e köze az élménynek mondjuk a kábítószerek hatásához, mire nagy szemlesütve bevallotta a férj, hogy van bizony, sőt. Aztán azt is elmondta, hogy nem azért halnak bele Japánban sem, mert ne tudnák eltávolítani a mérgező részt, hanem mert túl sokat fogyasztanak belőle, és akkor a nagy happy átvált végleges happybe, azaz ebben az életben több gondja nincs a vendégnek, tehát mindent csak mértékkel.
Az asszony kicsit megviselt volt, nagyon meleg van, és nekik ez főszezon, októberig, amikor a nagy divatbemutatók elkezdődnek, látástól vakulásig munka van, a pénzes vevők megkövetelik a különleges figyelmet, például nem szeretnek egymással találkozni, előre megbeszélt időpontra jönnek. Belgiumban, illetve Párizsban is van évről évre divatbemutatójuk, arra is készülni kell. Ennek örömére aztán gyorsan bedobott öt pohár sört keverve szodzsuval, ami olyan gyenge pálinka féleség, és még el sem kezdődött az este. A férj alig ivott, mert ő vezetett és innen jó messze laknak, én ittam volna, de ebben a melegben nemigen bírtam, ahogy a férjem is erősen módjával, csak a stresszes asszonykát nem hatotta meg a hőség, ő bizony ivott rendesen. Ebben az országban ilyen szempontból teljes a jogegyenlőség, a nők épp olyan sokat isznak, mint a férfiak, teljes joguk van hulla részegnek lenni, a másnapi házastársi gondoskodásra is, ahogy ők is ápolják alkalomadtán a másnapos férjeiket, semmi különbség a két nem között ez ügyben, és ez nekem határozottan tetszik.
Finom volt a hal, ezúttal mi voltunk a vendéglátók, és a már nem szomjas ruhafestő hölgy közölte, hogy ő pezsgőt akar, de minimum bort, francia sajttal. Ilyesmi pedig elérhető távolságban csak nálunk van, úgyhogy hazahoztuk őket, pedig ez nem volt tervbe véve. Itt aztán kapott bort, pezsgőt, sajtot, a férjem még egy kis sűrű levest is főzött, ették a jó hideg kovászos uborkát, mintha kötelező lett volna, itták a levét, nagyon tetszett nekik. Meséltem, hogy híressé tettem őket az ismerőseim, barátaim körében, nagyon örültek, azonmód ismerősnek jelölt a hölgy, és a binggel megpróbálta elolvasni, amit írtam, persze elég szerény eredménnyel, de azért rájött, hogy tényleg róluk szól a cikk, egész kihúzta magát. Mondtam az indigó problémát, azonnal adott insta elérést, és videót, ami aznap készült, az indigó mezőről. Aztán beszélgettünk politikáról, közéletről, külföldről, belföldről, mindenféle érdekes dologról, miközben az itthon tárolt alkohol készlet lassan elfogyott, pedig nem lehetne a férjemre fogni, hogy ilyesmiről nem gondoskodik rendszeresen, igaz, ő inkább gyűjteni szereti, most megitták a gyűjteményét éjjel kettőre, mint a huzat, azaz a művésznő egymaga gyakorlatilag elintézte azt. Közben kaptunk jó tanácsot, hová menjünk lakni, hová ne, mert most, hogy nekem nem nyílik lehetőségem eljárni munkába a térdem miatt, és amúgy is írnom kell, mert az az én dolgom, felértékelődött az otthon szerepe, egy kicsit nagyobbra vágyom, ahol vendéget is kényelmesen lehet fogadni, ahol akkor is el tudom magam foglalni, ha épp nem írok, de kint sincs dolgom. Végül kettő után bontottak asztalt, felszedtük a feleséget és kikísértük egész az autóig, mert egy cseppet bizonytalan volt a mozgása, majd hulla fáradtan dőltünk takarítás után az ágyba, azzal a tudattal, hogy ma Szaulban randink van a magyar nagykövetség ügyvivőjével, ugyanis nekik ajándékoztam a könyvtáram, lévén nekem jelenleg gond költözéskor cipelni, ők pedig épp egy magyar nyelvű könyvtár létrehozásán fáradoznak, mert már 15o magyar állampolgár él ebben az országban. Beszélgettünk a kulturális attaséval is, kedves hölgy, majd javasolta, hogy legyünk ismerősök Facebookon, erre a férjem, hogy de az én feleségem politizál, és nagyon utálja az Orbán Viktort. A kedves, duci hölgy nyelt egyet, majd javasolta, hogy esetleg kövessem a követség oldalát, mert ott elmondják a híreket, és bár nem lesz augusztus huszadikán semmilyen megemlékezés, ám annál nagyobb október 23-án, mert, hogy arra kapnak pénzt Magyarországról. Ez van, komolyan kedves emberek, és nem tűntek véres szájú diktatúra pártinak, élni kell nekik is, hát befogják a szájukat, ahogy annyi más magyar szerte a világon, vagy az anyaországban. Mindenesetre egyikünk sem forszírozta az online barátkozást tovább, azért a könyveknek láthatóan nagyon örültek. Elindultunk haza, azaz nem haza, hanem házat, lakást nézni, jelenleg a minden opció érdekel fázisban vagyunk. Igen ám, de az a négy óra alvás tényleg nem volt sok, ellenben a 37 fok meg igen, szóval járkáltunk ötig, ettünk is finomat valahol, de akkor már úgy égett a szemünk, mintha homokot szórtak volna bele. Láttunk gyönyörű, eldugott völgyben, modern, és vélhetőleg méregdrága házak gyűrűjében szép kis lótusz tavat, aminek a férjem a kicsiny voltát úgy próbálta meg érzékeltetni, hogy “nézd, ott egy pocsolya, lótuszos” . Betévedtünk apró utakon a környező hegyek közé, és találtunk egy picike, de csodaszép kolostor, forrással, ahol megmosakodtunk, ittunk, én készítettem pár fotót is. Aztán egy, két ingatlanoshoz is bementünk lent a városban, lett elképzelésünk a bérleti díjakról, és a vételárakról is, majd mikor már tényleg nem voltunk képesek tovább menni, hazajöttünk, és gyors mosakodás után mindketten mostanáig aludtunk, majd holnap folytatjuk a nézelődést, a lenti pakolást, az előkészületeket. Elfogyott a saját készítésű joghurtom, nagyon népszerű az uborka, jó helyre kerültek a könyveim, mi egyebet kívánhatnék még, kellemes, hasznos két nap volt, s bár a hőség tartja magát, mi is igyekszünk ezt tenni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..