“Kolosszális hiba lenne Ukrajna lerombolása “

0
894
flickr.com

Ez a véleménye egy korábban Putyin hű oligarchának, Oleg Gyeripaskanak. A Ruszal dollár milliárdos tulajdonosa sajtóértekezleten bírálta a háborút Moszkvában.

“Itt ülünk és a győzelemre várunk. Milyen győzelemre? Kinek a győzelmére?” – tette fel a kérdéseket az orosz alumínium ipar koronázatlan királya, akinek komoly vállalkozásai voltak az Egyesült Államokban is.

“Engem nagyon aggaszt, hogy milyen gyorsan feladtunk mindent, amit a huszonegyedik században elértünk.“

Arra emlékeztetett, hogy Putyin elnökségének első szakaszában együttműködött a Nyugattal. Ennek eredményeképpen Oroszország fellendült és az életszínvonal növekedett. Putyin elnök részt vehetett a nagyhatalmak csúcstalálkozóin: korábban a G7 G8 volt hiszen Oroszországot is bevették maguk közé a többiek. A Krím félsziget megszállása után zárták ki Putyint.

Oleg Gyeripaska ugyan óvakodott attól, hogy nyíltan bírálja Putyin Ukrajna elleni agresszióját, de elmondta a meglepett újságíróknak, hogy

“Ukrajna lerombolása kolosszális hiba lenne. Számunkra is”

– hangsúlyozta az oligarcha.

Rámutatott arra, hogy “a szankciók jobban sújtják Oroszországot mint Európát”. Ez nagyon merész kijelentésnek számít Putyin birodalmában, ahol a hivatalos propaganda állandóan azt hangoztatja, hogy “a szankciók jobban fájnak a Nyugatnak mint nekünk. ”Oleg Gyeripaska tudja, hogy miről beszél hiszen ő is fekete listára került az Egyesült Államokban, Nagy Britanniában és az Európai Unióban.

Putyin még mindig a győzelemre tör

Legalábbis a szóvivője ezt hangsúlyozta kedden is. Dmitrij Peskov kijelentette: “az ukrán nacionalisták  akár ma is letehetik a fegyvert”.

A G7 nagyhatalmak vezetői ismét támogatásukról biztosították Ukrajnát. A Németországban megtartott csúcsértekezlet után Olaf Scholz kancellár kijelentette:

“szankciókkal egyre drágábbá tesszük Putyin számára gazdaságilag és politikailag a háborút.”

A NATO madridi csúcstalálkozóján is Ukrajna a fő téma. Finnország és Svédország épp azért akar belépni, hogy megvédje magát az orosz fenyegetéstől. A csúcstalálkozó előtt elhárultak az akadályok: Erdogan török elnök immár nem kívánja megvétózni Finnország és Svédország NATO tagságát.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .