Kezdőlap Itthon Fontos Kis újság – nagy interjú

Kis újság – nagy interjú

0
183
Kleine Zeitong

A hagyományos európai elit dekadens, mert nem hisz a politikai cselekvés erejében, hanem csak szeretné tovább tekerni a pedált, és elzárkózik, ha valami új merül fel – mondta Orbán Viktor egy interjúban, amelyet abból az alkalomból adott az osztrák lapnak, hogy hétfőn Budapestre érkezik Heinz-Christian Strache alkancellár, az Osztrák Szabadságpárt elnöke.

Strachéról szólva visszanyúlt odáig, hogy az FPÖ-t akkor ismerte meg, amikor Wolfgang Schüssel akkori kancellár koalícióra lépett a jobboldali populista párttal, Ausztria ellen „visszataszító” nemzetközi kampány kezdődött, és ő (Orbán) volt a bajor mellett az egyetlen kormányfő, aki fogadta Schüsselt. Egyben megállapította, hogy Strache „kiemelkedik az európai politikai mezőnyből”.

Arra a kérdésre, hogy vajon nem azért tartanak-e attól, amit Orbán újnak nevez, mert régi göncökben jön, a magyar politikus azt válaszolta: „Az európai elitnek az a problémája, hogy nem hisznek a személyiség, a vezető személyiség erejében, veszélyesnek tekintik az ilyen vezető személyiségeket, akik fel tudják lelkesíteni az embereket”. Ám Orbán szerint Strache nem illik ebbe a sorba, bizonyosan nem dekadens, nem azt a nyelvet beszéli, amelyet politikailag korrektnek „kereszteltek”, azt mondja, amit gondol, néha veszít ezzel, néha nyer.

Az újságírók felvetették, hogy Sebastian Kurz kancellár eltávolodott Orbán Viktortól, és megkérdezték, úgy érzi-e, hogy elárulták. Orbán kijelentette:

„Az elárultság alapvető érzés, ha az ember magyar. […] A magyaroknak nagy szíve van, és gyakran indulnak ki a szívükből, nem az eszükből, de ez a politikában csalóka lehet. Meglepődnek, ha valaki, akivel korábban jó volt a viszony, elkezdi nem a szívét, hanem az érdekeit követni”.

Orbán Viktor nagy elismeréssel szólt az osztrák kancellárról azzal, hogy nagyon fiatalon nagyon nagy bizalmat szerzett, és a választáskor merészen lépett – „ez bekerül a miniszterelnökök tankönyvébe” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy Orbán a nacionalistákkal keres szövetséget, és ezzel nem kockáztat-e végleges szakítást ez európai kereszténydemokratákkal, Orbán Viktor kifejtette: a kockázat létezik ez is lehet a történet kifejlete, de ezt nem szeretnénk. „A kereszténydemokraták, különösen Németország, balra tolják Európát, és ha ez így megy tovább, elveszítik identitásukat, értékeiket, hiszen képviselniük kellene a családdal és a nemzeti identitással kapcsolatos keresztényi felfogást” – mondta. Hozzátette: ő a szélen feljövő új pártokban lát nagy lehetőségeket; ezek ugyan nem nevezik magukat kereszténydemokratának, de keresztény értékeket képviselnek.

Arra a kérdésre, vajon tényleg úgy hiszi-e, hogy Marine Le Pen keresztény értékeket képvisel, Orbán kifejtette: rokonszenvez Le Pen politikájával, de az a Néppártban bírálatokat vált ki, mert az EPP balra akar menni. „Ennek két következménye lesz: egyrészt az identitás elvesztése, másrészt az, hogy gazdasági szempontból szocialista Európát fognak építeni, ahol el fog veszni a nemzetközi versenyképesség” – mondta, hozzátéve, hogy ezzel nem érdemes kísérletezni.

„A Macronnal és a baloldallal való együttműködés egyre több szocialista elemet von be, és ennek árát a németek és a franciák fogják megfizetni”.

Az újságírók megkérdezték: attól nem tart-e, hogy a kereszténydemokraták a jobboldali pártokkal való együttműködésben veszíthetik el identitásukat, Orbán kijelentette: Európának az osztrák példa követését javasolja. „Ugyanakkor nem tagadható, hogy egész Európára ráterült egy politikai háló, amelyet én liberális hálózatnak nevezek. Ez a hálózat civil szervezetekből, kutatóintézetekből, médiából, liberális akadémikusokból, egyetemekből és politikusokból áll. Ha ezek elővesznek egy politikust, akkor nagyon megnehezítik az életét. Ezért is figyel oda a jobboldali politikusok egy része, hogy ne vívja ki ezeknek a szervezeteknek az ellenszenvét, és e taktika miatt tűnt el az európai politikából az, hogy a szíve szerint beszéljen valaki. Minden szót mérlegelni kell. Ezzel szemben én a politikai szabadság luxusában élek, azt mondhatom, amit gondolok, mert erősen támogat a magyar nép. A fasizmus, nacionalizmus és populizmus kifejezéseket politikai bunkóként használja a liberális hálózat, és lehetetlenné teszi, hogy a hazaszeretetről, vagy Jézus tanításának követéséről beszéljen az ember. De nem lehetett minket megbuktatni Brüsszelből sem” – fejtette ki.

Kérdésre elmondta: politikai pályafutásában nincs törés: 1990-ben is szabadságot akart, és akkor ezt a lehetőséget a liberalizmus kínálta, és most is szabadságot akar, de most a liberalizmus ezt akadályozza. Orbán elmondta: a liberálist az illiberális demokráciától három pont különbözteti meg:

Először is az a meggyőződés, hogy a család az alap, és a család alapja egy férfi és egy nő. Másodszor: a kultúrában azt mondjuk, hogy ugyan minden ország kultúrája sokszínű, de mindenhol van vezető kulturális hagyomány, ezt német szóval Leitkultur-nak [vezető kultúrának] nevezik. A többi kultúrát tiszteletben tartjuk, de a sajátunk kiemelkedő szereppel bír, és a mi felelősségünk ennek fenntartása. A harmadik pedig az, hogy a liberális demokraták támogatják a bevándorlást, mi illiberálisok pedig ellene vagyunk.”

Az illiberálisokat lehetne kereszténydemokratának is nevezni, de itt harci nyelvezettel van dolgunk” – mondta.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..