Kezdőlap Címkék Városmajori Szabadtéri Színpad

Címke: Városmajori Szabadtéri Színpad

A legmagyarabb magyar

A legmagyarabb magyart keresik egy bornírt tévévetélkedőben, a háttérbe olykor még nagyban kivetítik a magyar zászlót is, meg „integrációs kerítést” is felhasználnak, hiszen, ha lúd, legyen kövér, azokat a bizonyos legeslegjobb magyarokat a szórvány magyarság körében kutatják rendületlenül. Ez persze paródia, az EztRád című, zenés alternatív társadalomkritika alcímű produkcióban, amit a Városmajori Szabadtéri Színpadon láthattunk, de amúgy a Szkéné Színház repertoárján szerepel, a Nézőművészeti Kft. jóvoltából.

 

Mucsi Zoltán és Parti Nóra vezetik a játékosokat megalázó, ideologikus mázzal leöntött, ízléstelenül vicceskedő vetélkedőt, amihez hasonlót fájdalmasan sokat látunk. A férfi hímsoviniszta módon állandóan fölényeskedő megjegyzéseket tesz a nőre. A butuska csinibaba pedig ostobaságok tömkelegét jelenti ki, nyilvánvalóan nem alkalmas erre a tevékenységre, vagy hát sajnos éppen ezért alkalmas, agymosó vetélkedőkben erre van igény. Meg lúzerekre, akikből hülyét lehet csinálni. A sztárgázsijú, kikent-kifent műsorvezetők, és a szerény öltözetű, csóró játékosok, akik az előttük elhúzott mézesmadzagtól, a számukra hihetetlen összegű főnyereménytől, remélik sorsuk jobbra fordulását. Általában ez a gusztustalan felállás.

Most is egy ilyen vetélkedőt látunk, ami elmegy egészen odáig, hogy lehúzott gatyával, meztelen fenékkel kell ülniük szegény páráknak, forró rezsókon, merthogy ugye Dózsa György is tüzes trónon ült. A magyarkodást ugyanis naná, hogy ebből sem lehet kihagyni. Persze az a „nemes” vetélkedő tárgya, hogy melyikük bírja hosszabban a beizzított platnin. Van bajusz szépségverseny is, de nem ám lefelé konyuló, annak pesszimista látszata lenne, az meg ugye manapság nem divat, a szép, kackiás, felfelé pödrött az viszont már döfi! Mondja is az egyik versenyző, hogy ő a magyar bajuszt összeötvözte a smile-val, persze dől a közönség a röhögéstől. Katona László és Molnár Gusztáv a két erdélyi, éreztetik mennyire pokolian kiszolgáltatottak, és mennyire ki akarnak törni jelenlegi helyzetükből, arra hajtanak, hogy most megcsinálják életük nagy szerencséjét, ami, mint az integrációs kerítés jelzi, akár áttelepüléssel is járhat.

Forrás: Szabad Tér Színház

Persze a bevándorlókról is szó van vaskosan, a produkció úgy indul, hogy amikor még nem oltották el a lámpákat a nézőtéren, és jön be a közönség, Kovács Krisztián már bent terem a színpadon, kinyúlt, lyukas atlétatrikóban, azt imitálja, hogy teherautó sofőr, aki káromkodik ahogyan belefér, szidalmazza a migránsokat, azzal fenyegetőzik, hogy közéjük hajt. A nézőtérre érkezők is megkapják a magukét, ebből a pasasból süt a feltehetően beleplántált gyűlölet. Ő szintén nyilvánvalóan egy lúzer, minden dühét, elkeseredését rávetíti a bevándorlókra, akik ott sincsenek, de azért ő oda vizionálja őket magának az útra. Ez kicsit dermesztő is, bár inkább nevetséges, mert annyira abszurd.

Az EztRád cím asszociálhatja azt is, hogy tesznek rád, de az esztrád műfajt is jelöli, ami rövid jelenetek, énekszámok, tánc, konferansz szöveg egyvelege. És alapvetően könnyed műfaj. Ezt az alkotók körülbelül be is tartják, nem húznak be nekünk maradandó ütéseket, lazán, az improvizálás eszközeit is segítségül véve, temérdek humorral, ötletpetárdával szórakoztatnak, de azért mégiscsak fajsúlyos kérdésekről beszélnek.

Forrás: Szabad Tér Színház

A rendező, Scherer Péter a konferanszié. Öltönyben, mellényben, csokornyakkendősen, tanáros pedantériával „hinti az igét”. Rendszerint komoly ábrázattal aranyigazságokat, közhelyeket mond, de azért megfontolásra méltó dolgokat. Csányi Vilmos etológus professzortól idézi például azt, hogy az ember fölöttébb békés lény, hiszen egy zsúfolt buszban általában nem verekszik össze, nem öli halomra egymást, de próbáljunk csak egy rakat csimpánzot betuszkolni ugyanabba buszba, kevesen érnek majd el élve a végállomásra. Közben pedig a jelenetek azért jobbára arról szólnak, hogyan árt ember az embernek. A feleséget például hogy rugdalja a férje, a cigány kisfiú mennyire érzi kirekesztve magát, a féltékenység milyen pusztító, szinte mindenki trükközésre kényszerül, hogy megéljen.

Forrás: Szabad Tér Színház

A színészek időnként dalra fakadnak, táncra perdülnek és fölöttébb élvezik amit csinálnak, rosszcsont kölykökként rakoncátlankodnak a deszkákon. A publikum is igen jól szórakozik, bizonyos tagjai annyira nevetnek, hogy csaknem leesnek a székről. Legvégül, mintegy keretes szerkezetként, visszajön a sofőr, és folytatja szitokáradatát. Nagy szárnyú angyal jelenik meg, csitítgatja, és szelíden kihúzza a színfalak mögé. Vagyis csodának kell történnie, hogy ez a gyűlöletáradat abbamaradjon. Tán azért tehetünk mást is, de mindenesetre igen erősen higgyünk a csodákban!

A Kern

Jó lesz, mondja Kern András szokásos, fanyar humorával, a Lövölde tér című zenés estje elején a Városmajori Szabadtéri Színpadon. És egyáltalán nem állít valótlanságot. Tényleg jó lesz, sőt nagyon jó.

Rekkenő a meleg, Kern lazán, nadrágból kilógó, fehér ingben, farmerban, fehér vászoncipőben jön be. Mesél az est történetéről, ahogy ő mondja, arról, hogy miért vagyunk itt. Merthogy igencsak sokáig nem énekelte a dalait színpadokon, fázott ettől, a lemezfelvételeken mégiscsak lehet javítani, itt meg ugye élőben nincs erre mód, amit eltolt, hát azt eltolta. De aztán Eszenyi Enikő meg Fesztbaum Béla biztatta, és a Vígszínházban meglett az est, ami szerencsére azóta is megvan.

Amikor megyünk be a sorba, ahol ülünk, egy hölgy megkérdezi, hányadszorra látom, és semmi áron nem akarja elhinni, hogy először, ő ugye sokadszor. Én többször el akartam rá menni, de valahogy mindig kimaradt. Most pedig abszolút nem bántam meg, hogy megnéztem, meghallgattam. Rögtön az elején a zenekar, az élén Heilig Gáborral, olyan jókedvvel, akkora lendülettel kezd játszani, hogy érezhetjük, ez nem lesz rossz. Aztán érkezik Kern, semmi primadonnaság, bevonulás, csinnadratta, csak úgy, minden sallang nélkül bejön, így is jókora tapsot kap, és sallang továbbra sem lesz.

Szabad Tér Színház

Végigpásztázza a telt házat, kis elégedett mosoly is mutatkozik rajta, majd mesél és énekel. A mesélés érezhetően előadásra kidolgozott anekdotákból áll. Tömören, poénokra kihegyezve regéli el ezeket, biztos ritmusérzékkel, természetesen a dalokhoz kapcsolódó történeteket. Ha például Moszkváról fakad dalra, sztori jön előtte egy Szovjetunióbeli forgatásról, ahová több napig tartott míg komótos ráéréssel csak hoztak egy a jelenethez szükséges tankot, addig ők csak ott álltak és álltak. De esik szó olyan színészről ugyancsak, akit már Pesten berúgattak, mert félt a repüléstől, de még a forgatásra megérkezve, éppen eszmélve, is arra nyílt ki a csipája, hogy azt bökte ki, „nem megmondtam, hogy kérek még egy konyakot?!” Az előző konyak utáni események teljesen kiestek a fejéből.

Szabad Tér Színház

Az az igazság, hogy Kern bevallva, bevallatlanul nosztalgiázik. Kedvvel réved vissza fiatalkorába, megcsipkedi az azóta „átkosnak” is titulált időszakot, amiben azért sokszor csak jó volt neki, ahogy másoknak szintén. Dalba foglalja a füredi mólót, ahol annyira, de annyira lehetett szerelmesnek lenni, és elmereng az Astoriáról, ahol persze szintén. Aztán még Pest több szeglete, helye, utcasarka, városrésze, zegzuga következik. Ez az est szerelmi vallomás is Budapesthez. Aminek Kern szülötte, „tartozéka”, jellegzetes figurája, dalnoka.

Szabad Tér Színház

Lemezeinek, koncertjeinek elmaradhatatlan „kelléke” pedig Heilig Gábor, szerzőként és előadóként egyaránt. Elől ül, nyűvi a gitárját, hozzáénekel Kernhez, akár visszhangként is szolgál, partner, kontroll, társ, kortárs. Mint vendég, önállóan is dalra fakad, és nagy sikert csinál. Persze hatalmas sikert csinál a másik vendégként Hernádi Judit is, elbeszéli, hogy a Vígben valaha sokat játszottak Kernnel, aztán tévében, rádióban, itt-ott szintén, de színpadon azonban csak az utóbbi időben ismét, a Belvárosi Színházban. Énekel külön, énekel Kernnel együtt, akivel fanyarságban abszolút felveszi a versenyt. Elegáns, kacér, nagyon nő, és ennek megfelelően kapásból, három dallal is abszolút meghódítja a publikumot.

Szabad Tér Színház

Alapvetően könnyed az este, de közel sem tartalmatlan, amikor például a Semmi baj című nóta hangzik el, persze tudható, hogy nagy bajról van szól. És amikor végül a szabadság kerül szóba, egyértelmű, hogy a hiánya is nyugtalanító. Kern egyénisége, színészete, világlátása belesűrűsödik ebbe az estbe. Ha úgy tetszik, ez sok tekintetben esszenciája jellegzetes művészetének, amit azzal a két szóval lehet összefoglalni, hogy A Kern.

Kigyakorolom azt, hogy itt tudjam hagyni ezt a földi létet

Vásáry Tamás, Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, aki augusztusban lesz 85 éves, legközelebb szeretne nem ide leszületni az anyagba, ahol minden korlátolt, sok a szenvedés, majd következik a megöregedés és végül a halál. A világ legnagyobb hangversenytermeiben, a legjobb zenekarokkal koncertezett, változatlanul bámulatosan aktív, mégis azt mondja, neki hiányzik innen valami.

  • Elképesztő dolgokat mondott arról, hogy 3000 éve mi történt velem.
  • Magas, női hangon, rajta keresztül Ildikó jelentkezett.
  • Minden rossz csak arra való, hogy az ellentéten keresztül tudjam megtapasztalni a jót.
  • A földi ember számára nagy segítség, ha jeleket kap a szellemi síkokról.
  • Magányos maradtam az életem végére, se élettársam, se gyerekeim nincsenek.

A 85 év már elég sok. De tudni lehet rólad, hogy hiszel a túlvilágban. Mit jelent neked ez az életkor?

Néha még az előző életeimbe is belelátok. 10 évvel ezelőtt, az egyike a legnagyobb indiai asztrológusoknak, megmondta, hogy mi volt, ami 3000 évvel ezelőtt nekem nagy problémát jelentett. 4 óra hosszat beszéltem vele, és elképesztő dolgokat mondott arról, hogy 3000 éve mi történt velem.

És mi történt?

Elbuktam egy beavatáson. És ez folyamatosan nyomasztott. Én hiszek az ezotériában. Ez azóta egyértelmű, amióta meghalt az első feleségem, és utána kétszer 4 órán keresztül beszéltem a lelkével. Ez Sao Paulóban történt. Ott éltek a szülei. Amikor Ildikó meghalt, az édesapjának írt a jordán emír, aki a dél-amerikai emigráns katolikusságnak volt a feje, hogy „Kedves barátom, olvastam, hogy meghalt a kislányod, amennyiben szeretnétek beszélni vele, nekem megbízható médiumaim vannak.” Erre az első repülőgéppel elmentem Sao Paulóba. Bementünk abba a szobába, ahol az előző évben a pápa is meglátogatta az emírt, akinek egy saját alapítású, 2000 személyes iskolája volt. Ott, egy 35 éves médiummal találkoztam, akinek annyi kultúrája nem volt, hogy azt tudta volna, ki Einstein, ki Mozart. Beszélni kezdett hozzám magas, női hangon, rajta keresztül Ildikó jelentkezett. Biztos, hogy Ildikó volt, mert olyanokat mondott, amiket csak ő tudhatott. Arról kérdeztük, hogy mi van ott a túlvilágon, és ő beszámolt erről. Azóta is sokat olvastam ebben a témában és sokan voltak, akik személyesen is meséltek nekem a halál utáni élményekről.

Nem szokták rólad mondani, hogy „jó, jó, nagy művész a Vásáry, de kicsit bekattant? „

Ez természetes. Én olyan dimenziókról beszélek, amelyekről már réges-régen bebizonyították, hogy vannak, de komoly tudós emberek is túl gyakran elvetik ezeket, mert nem tudják összeegyeztetni saját tanaikkal. Ahogyan a semmiből létrejön egy picike sejt, mely olyan kicsi, hogy még elektromikroszkóppal sem látható, mégis olyan fontos információkat tárol, amely meghatározza, hogy milyen lesz a születendő gyermek. Ez felfoghatatlan a racionális agy számára. De ez a valami rajtunk és a világmindenségen keresztül el akarja érni a boldogságot. Hogy éri el? Úgy, hogy meg kell magát ismernie. És hogyan lehet valamit megismerni? Csakis tapasztalaton keresztül. De mondhatok én Neked bármit, amíg Te meg nem tapasztalod azt, addig az nem lesz igazán a Tied. És hogy lehet valamit megtapasztalni? Az ellentéteken keresztül, mert soha nem fogod tudni, hogy mi a fény, amíg nem láttad az árnyékot. Nagyon sok boldogságot, gyönyörűséget átélhetsz a Földön, de a vége mégiscsak a halál lesz. Ennek alapján én azért vagyok optimista, mert tudom, minden rossz csak arra való, hogy az ellentéten keresztül tudjam megtapasztalni a jót.

De akkor, ha meghal az első feleséged, erre azt mondod, ez azért van, hogy elérd a végső boldogságot?

Pontosan.

Ezt nem mondod komolyan?!

Dehogynem. Hiszen ha megkérdezlek téged, mire vágysz, akkor kiderül, csupán egyetlen dologra, a tökéletes, örök boldogságra. És ezt a földi életben nem fogod tudni teljes mértékben megtapasztalni, mert csak a rossz dolgokon keresztül érheted el a végső jót.

Mindaz, amit elmondtál, gondolom, valamilyen módon tükröződik abban, ahogy zongorázol, vezényelsz.

Hát igen. A világnézet mindenben megnyilvánul, amit tesz az ember.

A földi ember számára nagy segítség, ha jeleket kap a szellemi síkokról, ilyen jelek a véletlenek, melyek valójában nem is véletlenek.

De, ha semmi nincs véletlenül, vagyis minden eleve elrendelt, akkor ilyen alapon nem is érdemes cselekedni. Mondok egy ad absurdum példát. Tudom, hogy az ötvenes években becsukták az édesapádat. Kodály Zoltán segítségével, akinek tanársegédje is voltál, elmentél a belügyminiszterhez is azért, hogy őt kiszabadítsad. Annyit sikerült elérned, hogy megígérték, nem kínozzák meg. Ha minden úgy alakul, ahogy meg van írva, hogy mondjuk, édesapádat megölik, akkor ilyen alapon úgyis megteszik, no, de akkor mi értelme van elmenni a belügyminiszterhez?

Mert itt élünk a Földön, és most éppen ez a feladatunk, hiszen rajtunk keresztül fejlődik minden. Az a fontos, hogy ahol éppen vagy, ott a maximumot nyújtsd, azokon a lehetőségeken belül, amik adottak. Egyrészről van a predesztináció, tehát minden úgy történik, ahogy kell, másrészről van a szabad akarat, miszerint azt csinálhatod, amit akarsz.

És ez a kettő hogy fér össze?

Úgy, hogy mindenki szabadon választhatja meg azt az utat, ami neki ki van jelölve. Azt a szerepet, ahol éppen vagy, be kell tölteni. Van egy nagyon szép indiai mondás, ami szerint

inkább élj egy tökéletlen életet, ami a tied, mint egy tökéletest, ami valaki másé. És, hogy mi a tökéletes élet? Ha azt éled meg, ahol éppen vagy.

Miután a Royal Festival Hallban koncertet adhattál, ettől rögtön beindult a világkarriered. Egyik városból röpködtél a másikba, a legjobb hangversenytermekben léptél fel, a legnevesebb zenekarokkal. Mégis, korábban beszéltél már nekem erről, boldogtalan voltál. Kimerítő volt az utazó élet, a repülőtereken való várakozás, túl nagy volt a stressz. Ezek szerint ezen a diadalúton nem a saját utadat jártad? Miközben világszerte ünnepeltek, a híres Deutsche Gramophon még 2014-ben is adott ki lemmezt veled.

Persze.

De akkor ez nem a saját utad volt?

Dehogynem.

Mégis azt nyilatkoztad, hogy nem érted el, amit akartál. Mit nem értél el?

Azt, hogy az operában zeneigazgató legyek.

És ezt miért nem tudtad elérni?

Mert a sorsunk irányított. Vannak dolgok, melyek egyszerűen nem jöhetnek létre az életünkben,  máskor meg egycsapásra megy minden. Példa erre az, hogyan csináltam én világkarriert, amikor nem sokkal korábban még semmim nem volt Belgiumban, ahová emigráltam. De szinte egy véletlen folytán, a Deutsche Grammophon egy Liszt lemezre kért fel, amit el sem akartam vállalni, de miután megcsináltam, és óriási sikere lett, már jöhetett a Royal Festival Hallban a koncert, és aztán már megnyílt előttem minden kapu. Kivéve az operaigazgatás, aminek már többször csaknem az ajtajában álltam, de mindig kútba esett a látszólagos lehetőség külföldön és Magyarországon is. És, ha most megkérdezed, hogy ez szerintem miért volt így, akkor erre az a válaszom, valószínűleg azért, hogy meg tudjam írni az eddig 3000 oldalas élet regényemet. Operaigazgatás mellett erre nem lett volna időm, ahogy arra sem, hogy kiteljesítsem a zenei aktivitásomat.

Július 25-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon vezényled majd az általad alapított Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekart, ami csak nyaranta játszik, Európából mindenfelől jönnek a tagjai.

És mindig újak jönnek. Néhány gyerek jár vissza még egy-két évig. De a tagok 80 százaléka újonc. Tíz nap alatt kell egy zenekart csinálni olyanokból, akik még nem ültek zenekarban sose.

Ez miért jó?

Ez zenekari gyakorlat. A Zeneakadémiának is van zenekara, amiben a fiatalok gyakorolnak. Erre azért van szükség, mert, ha valaki hegedűsnek tanul, egyáltalán nem biztos, hogy szólistaként fog megélni. Mindig hihetetlen kihívás nekem ez a nyári akadémia, bár sokszor igen nagy meglepetések érnek. Volt például egy remek francia fuvolás lány, de zenekarban meg sem tudott moccanni. De olyan is volt már, aki egy szinkópát nem tudott lejátszani.

No, de akkor hogyan szól a zenekar?

A végén jól szól. Mindig adunk koncertet Debrecenben, Budapesten, valahol még vidéken, és utána megyünk külföldre. Már voltunk Párizsban, Brüsszelben, Prágában, Milánóban, és mindenütt felállt a közönség, úgy tapsolt.

A talentumos karmester rossz muzsikusokkal is jó koncertet tud csinálni?

Igen. A tehetség ott van bennük, csak felszínre kell hozni és tanítani őket. Vannak karmesterek, akik állandóan csak sztárzenekarokat vezényelnek, de azokat könnyű feladat dirigálni. Ha az első feleségem édesanyja, – aki semmit nem konyított a zenéhez –  egy fakanállal odaállt volna a Chicagói Szimfonikus Zenekar vagy a Berlini Filharmonikusok elé, akkor is csodálatosan játszottak volna. Hogy mitől még csodálatosabbak egy jó karmesterrel, azt már csak az tudja megállapítani, aki nagyon ért a zenéhez.

Szóval összességében annak a 85 évnek, amit itt a Földön éltél, mi a tapasztalata?

Mindössze annyi, hogy legközelebb szeretnék nem ide leszületni az anyagba, ahol minden korlátolt, sok a szenvedés, majd következik a megöregedés és végül a halál.

Erre aspirálok, és majdnem azt mondhatnám, hogy meg is van rá a lehetőségem, mert nem tudtam azokat a bizonyos dolgokat elérni, amelyek nagyon idekötnének a Földhöz. Tulajdonképpen magányos maradtam az életem végére, se élettársam, se gyerekeim nincsenek. Ezért, most kigyakorolom azt, hogy itt tudjam hagyni ezt a földi létet. Nekem valami hiányzik innen.

 

Zsenik szerelmei

Nyáry Krisztiánt lehet azért utálni, mert nagy írók, költők szerelmi életét teregeti ki, ráadásul még fenemód sikeres is velük. Facebookon kezdte, sebtében hatványozódtak az olvasói.

Aztán üdítően szórakoztató, némiképp intimpistáskodó írásait kibővítve, könyveket is összehozott belőlük. Naná, hogy ismét kitörő sikere lett velük, amit némi botrány körülöttük nyilván csak fokozott. Az azért például kiverte a biztosítékot, amikor azt taglalta, hogy netán a Himnusz fennkölt költője, Kölcsey homoszexuális lett volna.

Idézett is sorokat, melyek esetleg ezt bizonyíthatják. Mások azzal érveltek, hogy ezeket máshogyan kell értékelni, mint manapság, mert abban a korban a férfi barátságok is felfokozott érzelmi hevületűek voltak.

Sokan hurrogtak, hogy fúj, ez bulvár. Nyáry nagyjából elismerte, hogy hát bizony, igen, ez az.

Mások azt hangoztatták, hogy de hiszen nagyokat állít középpontba, olvasásra ösztönöz. Míg lehet ellenérv, hogy néhány szerelmi sztori kapcsán igyekszik zseniket jellemezni, valódi énjüket nem érteti meg, törvényszerűen igencsak egyszerűsít, akár bántóan szimplifikál. De tény, ami tény, hogy fölöttébb népszerű, foglalkoztatja az embereket, amit csinál, még ha netán irodalmi körökből magasról néznek is le rá.

Tavaly Így szerettek ők címmel úgynevezett irodalmi-koncert-színház is készült, amit a Városmajori Szabadtéri Színpadon akkora sikerrel mutattak be, hogy a nyári évad végén, rendhagyó módon, az országos turné előtt, pótelőadásokat kellett beiktatni. És idén ismét műsorra került a Városmajorban, természetesen szintén zsúfolt házak előtt, a produkció.

Először Nyáry lép színre, és rögtön ováció fogadja. Rajongó tábora van. A Kaláka együttes pedig rázendít megzenésített versekre, köztük sok olyanra, amit már régestelen régen is hallottunk tőlük. De én nem tudom megunni ezeket, szinte örökzöldekké váltak, ahogy nem unom Bencze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs barátian összeszokott zenélését, családiasan meghitt, mégis iróniával, csipkelődő, játékos humorral teli éneklését sem. Négy remek színész társul hozzájuk,

Nagy-Kálózy Eszter, Gryllus Dorka, Rudolf Péter és Simon Kornél.

Hol egyik, hol másik író-költő bőrébe bújnak. Olykor szinte csak érdekes szövegeket mondanak, máskor kis jelenetszerűségeket is előadnak, a szituációnak megfelelően kivirulnak, vagy éppen összetörnek, lángolnak, netán lelombozódnak. Nyáry a színpad szélén ücsörögve, vagy olykor beljebb is merészkedve, összeköti a különböző helyzeteket, rávezet minket egyik történetről a másikra. Gyakran nagy emberek kis magánéletéről, kevéssé sikerült kapcsolatairól, fájó boldogtalanságáról van szó, de ritkábban vannak mámoros, hosszan tartó kapcsolatok is. A közönség fölöttébb együtt érez. Rááll a hullámhosszra. Belelátja saját szerelmeit, kudarcait a némiképp profanizált nagyságok históriájába. Akár unt kötelező olvasmányok talapzaton lévő szerzői emberközelbe kerülnek.

Többen mondják is a produkció után, hogy hazamennek, és elolvassák ezt vagy azt a megzenésített versüket, amit az előbb hallottak. Nyáry szövegei katalizátorok lehetnek, de hamis illúziót is kelthetnek, hogy behatóan megismertük azt, akit egyáltalán nem ismerünk. Hogy a műveik értéséről már ne is beszéljünk! De kellemes, nem ritkán szellemes, szórakoztató a produkció, melybe fontos emberi tapasztalatok is beszűrődnek, akár igaz minden tény, akár nem.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!