Ki veri szét Budapestet ősszel? – 12. A Fidesz esete az állami „lakájmédiával”

0
991
Amikor még nem bojkottálta a Fidesz a "lakájmédiát": Orbán Viktor a Nap-kelte stúdiójában. Fotó: MTI

Október 10-én 11-én is folytatódtak a Fidesz által támogatott nagygyűlések a Kossuth téren. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke bejelentette, hogy pártja és a Fidesz bojkottálja az állami televízió reggeli műsorát, a Nap-Keltét. Mindeközben a Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálása miatt körözött Budaházy György az uniós országoktól kért segítséget „politikai üldöztetése” miatt.

A 2006-os őszi zavargásokat és azok körülményeit felidéző sorozatunkban a Független Hírügynökség eredeti, szó szerinti szövegeit dőlt betűkkel közöljük.

Budaházy Edda a Szabadság téren

Október 10-én Budaházy György testvére, Budaházy Edda bejelentette: bátyja az uniós országoktól kér segítséget, hogy azok emeljék fel szavukat a magyarországi politikai üldöztetés ellen. Az erről szóló levelet már el is juttatta az uniós tagországok követségére. Budaházy Edda szerint az ENSZ és az Európai Unió egyezményei is tiltják a politikai üldöztetést.

Magyarországon ma üldözik és megfélemlítik a demokratikus jogaikat gyakorolni kívánó állampolgárokat – jelentette ki Budaházy György testvére. Ez nem egy demokratikus államhoz méltó cselekedet – tette hozzá.

Budaházy György jelenleg országos körözés alatt áll. A rendőrség azzal gyanúsítja, hogy szeptember 19-én este megrongálta a szovjet hősi emlékművet. Budaházy Edda újságírói kérdésre az mondta: minden kapcsolatot megszakított a szökésben lévő testvérével, arra azonban nem tért ki, hogy akkor hogyan szerzett tudomást bátyja kezdeményezéséről.

 Semjén sem megy be az állami televízió stúdiójába

A Fidesz és a KDNP politikusai a jövőben nem vesznek részt a Nap- kelte műsorában – jelentette be a Fidesz keddi nagygyűlésén Semjén Zsolt a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. A több ezres kormányellenes tüntetés résztvevőinek a döntést Semjén azzal indokolta, hogy bár a Magyar Televízió állami tv, a Nap-kelte riportereinek nagy része a balliberális „lakájmédia” képviselője.

A Nap-kelte tulajdonosa akkor az újabban a Magyar Úszószövetség kapcsán gyakran említett Gyárfás Tamás volt.

Semjén Zsolt kétségbe vonta a szocialisták valódi szociális érzékenységét. Mint mondta: az MSZP legnagyobb blöffje, hogy szocialistának nevezi magát, miközben szerinte a szocialisták egy része az állampárt idején is privilegizált helyzetben volt, majd kiváltságaikat időben átváltották gazdasági tőkére.

Ki ünnepelhet a Kossuth téren?

A KDNP elnöke úgy ítéli meg, hogy a magukat szocialistának nevezők ellenzékben szociális demagógiát hirdetnek, kormányon viszont a legkegyetlenebb vadkapitalisták. Semjén abszurdnak nevezte, hogy a szocialisták miniszterelnöke egy multimilliomos. Mint mondta ez olyan abszurd, mintha egy kereszténydemokrata kormány miniszterelnöke Cicciolina lenne.

A Független Hírügynökség beszámolt az október 23-i ünnepi (?) megemlékezések előkészületeiről. Mint írták, egyelőre nem tudni, hogy mely szervezetek és mikor tarthatnak rendezvényt a Kossuth téren október 23-án. A területre többen is igényt tartanak, a rendőrség bevonásával folyik az egyeztetés.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából több állami ünnepséget rendeznek, ezek egy része a Kossuth téren, illetve az Országházban lesz.

Október 22-én 11 órakor kitüntetéseket adnak át a Parlamentben, másnap délelőtt 10 órakor a Kossuth téren a köztársaság lobogóját vonják fel katonai tiszteletadás mellett, majd a Budapest 56 Szabadság Nyilatkozatot fogadják el a Ház Felsőházi termében.

Úgy tudni, hogy a Kossuth téren több szervezet is rendezvényt kíván tartani, ezt Schőn Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője is megerősítette, azt azonban, hogy pontosan mely szervezetek lesznek a Parlament előtt, még nem tudni, folynak az egyeztetések – tette hozzá a szóvivő.

A sorozat néhány korábbi cikke itt olvasható.

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-3-politikusok-beszallnak-buliba/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet-4-hegyekbe-hordani-hazugsagot/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-6-permanens-forradalom-kossuth-teren/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-7-kossuth-teri-helyzet-fokozodik/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-8-tuntetesek-van-e-forgatokonyv/

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .