Ki meri rúgni Tarlós Földit? – FRISSÍTÉS: Ki merte

0
1233

Sértődött interjút adott Földi László a Magyar Időknek: az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója, sok egyéb mellett, arról beszélt, hogy az Echo-tévés megnyilatkozását, amelyben a civilszervezetek vezetőit likvidálásra ítélt, szándékosan félremagyarázták, elindult a karaktergyilkosság ellene, amelyet persze a balliberális oldal oly kiérlelt technikával művel, és amelynek ő már sokszor lehetett részese.

A főpolgármester tanácsadójaként tevékenykedő Földi a nyilatkozatot – mármint a tévés interjút – követően levelet kapott Tarlós Istvántól, amelyben letiltotta őt arról, hogy migrációs témában megszólaljon. A Magyar Időkben ezt lényegi felmondásnak tekintette Földi, mások úgy értékelték, hogy a megszegett főpolgármesteri utasítás után, nem is lehet Tarlósnak más lépése. De mielőtt még erre rátérnénk, álljon itt egy pici részlet a Magyar Időknek adott nyilatkozatból:

„…rutinos nyilatkozóként a megvágott anyagot ellenőriznem kellett volna.

Megjegyzem, biztos vagyok benne, hogy nem volt semmilyen rossz szándék az Echo TV munkatársai részéről a műsor szerkesztésekor. Ugyanakkor arra is számítanom kellett, hogy a nyilatkozatom után egyfajta karaktergyilkossági kísérlet célpontja leszek; nem először fordul elő velem ilyen.”

Ha jól értelmezzük a szöveget, ebből az derül ki, hogy Földi a rosszul megvágott, szerinte félreérthető szöveget a televízió jóhiszeműen rontotta el, viszont mindenki más,

aki úgy értelmezi mondandóját, ahogy azt a tévé közvetítette, az rosszindulatú és karaktergyilkos.

Nem mennénk most bele a volt hírszerző lelki, mentális állapotának elemzésébe, azok az összeesküvés elméletek, amelyeket a migrációval kapcsolatban kifejt, önmagukban elegendőek ahhoz, hogy látleletet vegyünk róla. De hogy ne vádolhassanak bennünket manipulációval, idemásoljuk a Magyar Idők összefoglalóját az interjúból.

  • Földi László feladatai közé tartozott, hogy ne jöjjenek létre no-go zónák a fővárosban
  • Szerinte Európa háborús helyzetben van
  • Sok jószándékú embert átvernek az NGO-k
  • A hírszerzésnél a várható folyamatokat kellett elemezni
  • A BKK elleni hekkertámadás iskolapéldája volt a tökéletesen végrehajtott befolyásolási technikának
  • A világ gazdaságát egy szűk réteg irányítja a kezében lévő bankok, részvények és cégbirodalmak által
  • A tiltott módszerekkel kiépített rendszerek ellen titkosszolgálati eszközökkel kell fellépni
  • Európában a betelepülő migránsok és a helyiek közötti feszültség erőszakba torkollhat
  • A migrációs válság következményei akár az EU szakadásához is vezethetnek

Azt nyilván Tarlós Istvánnak kell eldöntenie, hogy miként jár el, ha beosztottja semmisnek veszi az utasításait, ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy nincs könnyű helyzetben: olyan emberrel szemben kell eljárnia, aki a Fidesz-hatalomnak tetsző állításokat tesz; a Soros-ellenes kampányba jól beleilleszthetően beszél. És akkor is így van, ha ez a mondandó köszönő viszonyban sincs a valósággal, de még összeesküvés elméletnek is meglehetősen zavaros.

Városházi forrásaink eddig megerősítették, hogy Tarlós egyelőre kivár, nem lép azonnal, óvakodik attól, hogy offenzív legyen,

ami ehelyütt azt jelenti, hogy nem akarja a volt hírszerző kirúgását kezdeményezni. Ugyanakkor mégis csak presztízs-kérdés számára, hogy ne teremtsen precedenst arra, hogy bárki átlépheti, annullálhatja az utasításait. Úgy tudjuk a főpolgármester most abban bízik, hogy Földi László maga fog visszalépni a tanácsadói szerepkörétől, amire az ominózus interjúban tett is némi utalást. A kérdés így az: a Fidesznek mi a fontosabb, Tarlós presztízse, vagy Földi szerepeltetése. Szerintünk ettől függ majd a végső döntés.

FRISSÍTÉS:

Tarlós István délután közleményt adott ki. Ebben arról ír, hogy Földit „kiváló szakembernek tartja”, de „súlyosan megszegte” azt az utasítást, amelyet amúgy elfogadott. Azt írja:

„A történtek után nem maradt választási lehetőségem. Földi Lászlóval megegyeztem, hogy 2017. november 30-ával munkaviszonya a Városházán megszűnik.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .