Kezdőlap Címkék Kirugás

Címke: kirugás

Okozhat-e vízhiányt a kínai akkumulátor gyár Debrecenben?

A regionális vízügyi hivatal vezetőjét, aki a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyár várható vízfelhasználásáról írt szakvéleményt, Pintér Sándor belügyminiszter egyszerűen kirúgta.

Kincses Dániel, a Tiszántúl Vízügyi Igazgatóság főnöke februárban adta le a szakvéleményt a CATL kínai akkumulátor gyár vízigényével kapcsolatban. Eszerint

a kínaiaknak át kellene tervezniük az akkumulátorgyár vízellátási rendszerét, és ugyanezt kellene tennie Debrecen városának is.

Ha a második legnépesebb magyar város ez nem teszi meg, akkor az akkumulátorgyár belépéskor komoly gondok lehetnek Debrecen vízellátásában – írja a hétoldalas szakvélemény.

A város lakosságának jelentős része tiltakozik a kínai akkumulátorgyár ellen, amely Magyarország legnagyobb beruházása, melyet az Orbán kormány lelkesen támogat mondván legkevesebb 9000 új munkahelyet teremt a városban és környékén. A tervezett gyárnak óriási az energia és a vízigénye. Ezért Orbán Viktor bejelentette, hogy Magyarország két új földgáz erőművet épít. A magyar kormány 88 milliárd forintot szán arra, hogy megoldja a debreceni ipari park áramellátását.

“Építsetek Felcsúton akkumulátor gyárat, ne nálunk!”

Ezt követelik a helyi környezetvédők, akiket aggaszt, hogy Debrecen vízellátása veszélybe kerülhet. A kínaiak – lányos zavarukban – nem jelezték azt az engedélykérő dokumentumban, hogy tulajdonképp csúcsfogyasztás esetében mennyi is lenne az akkumulátorgyár vízigénye?

A napi vízigény állítólag csak 3400 köbméter lenne, de ebben sokan kételkednek. Még Orbán Viktor miniszterelnök is úgy érezte, hogy meg kell szólalnia az ügyben: senki sem teszi kockára Magyarország vízvagyonát! Az Orbán kormány iparosítási programjának egyik célja az, hogy Kelet Magyarországon is exportképes ipar jöjjön létre, és ez a régió ily módon felzárkózhasson a fejlettebb Északnyugat Dunántúlhoz.

A kínaiak saját országukban sem fordítanak túlságosan nagy figyelmet a környezetvédelemre, mert tudják: a külföldi beruházók nemcsak az alacsony bérek miatt érkeznek hanem azért is, mert náluk nem veszik túl szigorúan a környezetvédelmi előírásokat, amelyek a nyugati világban jelentősen megdrágítják az új gyárak telepítését.

TANÍTANÉK – Törley Kata levele

Szeptember 30-án, pénteken, a Belső-Pesti Tankerületi Központ három munkatársa azonnali hatályú felmondást tartalmazó határozatokat tartalmazó leveleket kézbesített a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárának. Az érintettek közül hárman a helyszínen tartózkodtak és személyesen átvették a dokumentumokat. Ők hétfőtől már nem dolgozhattak az iskolában, közalkalmazotti jogviszonyuk megszűnt.

Ketten viszont – köztük én – nem voltunk már az épületben, ezért számunkra postai úton küldték el a határozatot. Aznap többszöri telefonos kérdésemre sem sikerült információt kapnom arról, pontosan mi áll a nekem címzett levélben.

Mivel a Magyar Posta a mai napon sem kézbesítette a dokumentumokat, megkíséreltem személyesen átvenni azokat a tankerületnél. Ez nem járt sikerrel, ugyanakkor a hivatal pár emberséges munkatársának segítségével a következő információkhoz juthattam: a kézbesítés napjáig munkaviszonyom még fennáll, azonban utána – a szóbeli közlés szerint valóban rendkívüli felmondást tartalmazó határozat átvételével – a munkaviszonyom megszűnik.

Több, mint négy napos idegőrlő bizonytalanságnak lett így vége. A nekem és a tanítványaimnak is elviselhetetlen, kiszámíthatatlan, érzelmileg nehezen kezelhető időszak a mai nappal lezárult. Diákjaimtól méltó búcsút vehetek, s mindannyian elkezdhetünk a további teendőkkel foglalkozni.

A felmondásomról szóló határozatot a dokumentum kézhezvétele után jogi úton kívánom megtámadni.

A holnapi napon, október 5-én – még munkaviszonyban – előre elhatározott szándékaim szerint, lelkiismeretemtől vezettetve polgári engedetlenség keretében nem veszem fel a munkát, s ezt a határozat kézbesítéséig folytatom. Folytatom a tiltakozást a sztrájkjog visszaállításáért, a pedagógusok munkakörülményeinek javításáért, egy jobb, emberségesebb oktatási rendszerért, a diákjaimért. Jelen pillanatban is a polgári engedetlenséget tartom a számomra egyedül érvényes érdekérvényesítési és figyelemfelkeltő eszköznek. Minden kollégámat arra biztatom, folytassák tovább a tiltakozást, találják meg a számukra leginkább megfelelő, s a többiekkel összehangolható tiltakozási formát. A sokaságban rejlik az erő!

Tanár vagyok és maradok tanár, nincs határozat, ami ezt elvehetné tőlem. Egy 23 éves, a közoktatásban, konkrétan a budapesti Kölcseyben, egykori iskolámban töltött korszak most lezárul. Egyelőre nincsenek szavaim, amivel megfogalmazhatnám a fájdalmamat. A tiltakozásom és annak megválasztott eszköze, a polgári engedetlenség – meggyőződésem szerint – jogos volt, nem bántam meg döntéseimet. Bízom benne, hogy jogi úton elégtételt nyerhetek kollégáimmal együtt, és ismét visszamehetek tanítványaim közé.

Most arra kérlek, hogy gyere el szerda este 7 órakor a Kossuth térre, álljunk ki együtt az oktatás jövőjéért, gyermekeink jövőjéért! Ha nem tudsz eljönni, máshogy is segíthetsz: ha lehetőségeid engedik, akkor támogasd adománnyal a küzdelmünket itt:

A Fidesz kisebbségből is megveszi a többséget? – avagy egy kirúgás anatómiája

A teljes kalocsai önkormányzati testület megszavazta, hogy Angeli Gabriellát eltávolítsák bizottsági helyeiről. Az eredmény azért meglepő, mert a grémiumban a baloldaliak vannak többségben, a polgármester is baloldali támogatással nyert négy évvel ezelőtt. A képviselőnő bűne az volt, hogy nyilvánosságra hozta az OLAF levelét, amelyet az önkormányzatnak írt, és amelyből elég egyértelműen kiderül a bűncselekmény gyanúja, azaz, hogy kormányzati manipuláción keresztül jutott megrendelésekhez a miniszterelnök veje által képviselt cég, az Elios Zrt. Angeli Gabriella, a Független Hírügynökségnek nyilatkozva azt is elmondta, noha kirúgták az állásából is, egyáltalán nem bánja, hogy kinyitotta a száját. 

Mennyire volt felkészülve arra, hogy ilyen következményekkel jár a bátorsága?

Az állásommal kezdjük, vagy a bizottsági helyekkel?

Az állásával, mert az mégis csak egzisztenciális kérdés.

Kalocsa Központ Kulturális Iroda és könyvtár vezetőjével, hozzá tartoztunk ugyanis, többször beszéltünk arról, hogy mik is lennének az Ökopont iroda, ahol dolgoztam annak irányítójaként, hogy mik is lennének a feladataim. Ketten végeztük a munkát kezdetben, aztán magamra maradtam, ezért kértem, hogy biztosítson számomra egy kulturális közmunkást, ám ezt megtagadta.

Ezek szerint a mostani kirúgásának lehet az is az előzménye, hogy vitában voltak egymással.

Nem gondolnám, mert ezek szakmai konfliktusok voltak, és soha nem került szóba, hogy az irodából távoznom kell. Ha valóban szakmailag lett volna velem elégedetlen, akkor nem átszervezéssel próbál engem eltávolítani, hanem magához hív, és próbál megállapodni velem a közös megegyezéses távozásról.

Azzal tisztában volt, hogy ha nyilvánosságra hozza az Elios ügyet, akkor annak az lesz a következménye, hogy kirúgják?

Nem. Nem gondoltam, hogy ez lesz belőle. Már csak azért sem, mert a munkám nincs, és nem lehet összefüggésben az önkormányzati képviselőségemmel.

Annak ellenére, hogy az Ökopont az önkormányzat intézménye?

Annak ellenére.

Ha tudja előre, hogy ez lesz a sorsa, akkor eszébe nem jut nyilvánosságra hozni az Elios-levelezést?

Akkor is megtettem volna. Majd legfeljebb keresek egy másik munkahelyet.

A kalocsai önkormányzat testületélben milyenek a pártarányok?

Van négy fideszes, egy jobbikos, két szocialista, a többiek függetlenek, de a baloldal támogatásával kerültek a testületbe. A polgármester, Dr. Bálint József is a baloldal támogatásával nyert.

Akkor miként lehetséges, hogy a baloldali többség ellenére felállították a jogi bizottság éléről, és visszahívták a közbeszerzési bizottságból?

Igen, ha összefognánk mi heten, akkor biztosítanánk a többséget. Én 2014-ben mindkét említett bizottságnak az elnöke voltam, két éve azonban, polgármester úr kérésére lemondtam a közbeszerzési bizottság vezetéséről.

Miért kérte?

Mert egy kompromisszum eredményeként a kereszténydemokrata képviselőnek ígérte oda a posztot. Ugyan nem értettem, hogy ez a megegyezés mire jó, én biztos, hogy nem mentem volna bele egy ilyen alkuba, de mert a polgármester kérte, megtettem, hogy lemondok. Annyit kértem, hogy maradhassak elnökhelyettes, hogy ugyanolyan rálátásom legyen az ügyekre, mint előtte.

Még mindig nem értem, hogy ha önök többségben vannak, miként alakulhatott úgy a szavazás, hogy leváltották?

Arra Bálint József tudna válaszolni, hogy miért döntött így. Az kétségtelen, hogy elég sokat vitatkoztunk polgármester úrral az utóbbi két évben, olyan dolgokról, amelyekről nekem az volt a véleményem, hogy az ő döntései nem a város érdekeit szolgálják, és hogy túlságosan kiszolgáljuk a fideszesek igényeit.

Szavaztak egyébként önről?

Igen, a csütörtöki testületi ülésen.

És hogy alakult a szavazás?

Tizenegyen arra szavaztak, hogy engem leváltsanak és a bizottságokból visszahívjanak, én voltam az egyetlen, aki magam mellett szavaztam.

Tehát teljesen egységesen távolítottak el önt?

Igen.

Netán azért, mert ön egy összeférhetetlen személy?

Nem vagyok összeférhetetlen, de a véleményemet szabadon ki szoktam mondani. Természetesen hajlandó vagyok én is kompromisszumokra, de ha azt látom, hogy valami nem a város érdekeit szolgálja, akkor ellenállok. Én nem vagyok az a képviselő, akit meg lehet venni, akármilyen kedvezménnyel.

Ez a szavazási arány egyben azt is jelenti, hogy a képviselőtársai közül senki nem akarta, hogy nyilvánosságra kerüljenek azok a dokumentumok, amelyek az Elios-szerződést, illetve az esetleges visszaéléseket visszaigazolják?

Igen, ez így lehet. Polgármester úr már tavaly októberben beszámolt arról, hogy kaptunk egy levelet OLAF-tól, de amit elmondott, annyira semmitmondó volt, hogy nem gondoltuk azt, hogy kellene vele foglalkoznunk. Nekem is csak akkor szúrt szemet, amikor idén januárban megérkezett a második OLAF levél is, amelyben az szerepelt, hogy a vizsgálati anyagot átadják, ajánlással. Akkor kezdtem érdeklődni a polgármestertől, hogy voltaképpen mik is olvashatók ezekben a levelekben. Furcsa módon rajtam kívül senkit nem érdekelt ez a dolog.

Mit jelentett az, hogy ajánlással adják át?

Említettem, hogy októberben érkezett az első levél, ammelyre önkormányzatunk észrevételeket tett, és erre jött válaszként januárban az a levél, amelyben leírják, hogy a az OLAF úgy határozott, a vizsgálat eredményét ajánlással zárja le. Ez ugye a lámpák élettartamára vonatkozó megállapításokról szólt, többek között, tudja azt írták le, hogy nincs bizonyíték arra, valóban százezer órát bírnak a lámpák, vagy arról, hogy rögzített áras karbantartási szerződést ajánlott az Elios az önkormányzatnak, meg hogy három nappal a pályázat beadás előtt módosították a táblázatot, meg hogy ugyanaz a három cég adott árajánlatot, mint másutt, ráadásul ugyanazzal a számítási hibával, meg hogy csak az Elios Zrt. pályázott nálunk…

Vagyis az Európai Csalás Elleni Hivatal leveleiből egyértelműen kiderült, hogy nem a lóláb, hanem maga ló lógott ki az ügyletből…

Igen.

És ez a képviselőtestület többi tagját, beleértve a polgármestert, egyáltalán nem zavarta.

Én nem láttam erre utaló jeleket. Senki nem kérte ki a leveleket, senki nem akarta elolvasni.

Amikor kikérte a leveleket, akkor konzultált a polgármesterrel, hogy ezt meg fogja tenni?

Igen. Hivatalosan kikértem tőle a dokumentumokat, amelyeket ő zokszó nélkül ki is adatott. Akkor találkoztam ezekkel a nem nyilvános jelentéseket.

A kérdésem az volt, hogy amikor úgy döntött, hogy ön mégis a nyilvánosság elé tárja ezeket a leveleket, akkor konzultált-e Bálint Józseffel?

Nem. Nem mondtam neki, hogy nyilvánosságra hozom, de sejtenie kellett, hogy ez fog történni, mert amikor bármilyen dokumentumot kikértem tőle, azt mindig nyilvánosságra is hoztam.

Amikor megtette, akkor kapott szemrehányást?

Nem.

Hanem azonnal bevitték a testület elé az ön leváltását.

Így van. Az ülést egyébként eredetileg 28-án tartották volna, de sietve előrehozták.

Ön szerint a kisebbségben lévő Fidesznek van befolyása a testület többi tagjára? Tudnak nyomást gyakorolni rájuk?

Azt gondolom, hogy igen. A polgármester úrral folytatott vitáim többsége is azért robbant ki, mert úgy éreztem, hogy egyre nagyobb a Fidesz befolyása a képviselőkre és a testület munkájára.

Mondja, nem fél?

Nem.

Miért nem?

Mert sok mindent már nem tudnak velem kezdeni. Állásom most már nincs, a képviselőségről lemondatni nem tudnak, a bizottsági munkáimtól már megfosztottak, túlsok mindent már nem tudnak velem kezdeni.

Megírtuk, hogy még egy évre szól a szerződése, amit most ki kellene fizetnie a munkaadónak. Történt ez ügyben valami?

Igen, az intézményvezető asszony azt írta nekem, hogy a jövő héten ülünk le és tárgyalunk.

Mi lesz önnel?

Attól függ, hogy mikortól szüntetik meg a munkaviszonyomat. Ha március elsejével, akkor a kampányomra koncentrálok, ha április elejével, akkor még addig dolgoznom kell, ami miatt kicsit nehezebben tudom a kampányt folytatni. Nehezebb lesz, de remélem nem eredménytelen. Reménykedem, hogy képes vagyok megnyerni az országgyűlési választásokon az egyéni körzetet, ahol az MSZP-Párbeszéd-DK közös jelöltje vagyok. Nem vagyok párttag, de ennek itt vidéken nincs is túl nagy jelentősége.

 

Ki meri rúgni Tarlós Földit? – FRISSÍTÉS: Ki merte

Sértődött interjút adott Földi László a Magyar Időknek: az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója, sok egyéb mellett, arról beszélt, hogy az Echo-tévés megnyilatkozását, amelyben a civilszervezetek vezetőit likvidálásra ítélt, szándékosan félremagyarázták, elindult a karaktergyilkosság ellene, amelyet persze a balliberális oldal oly kiérlelt technikával művel, és amelynek ő már sokszor lehetett részese.

A főpolgármester tanácsadójaként tevékenykedő Földi a nyilatkozatot – mármint a tévés interjút – követően levelet kapott Tarlós Istvántól, amelyben letiltotta őt arról, hogy migrációs témában megszólaljon. A Magyar Időkben ezt lényegi felmondásnak tekintette Földi, mások úgy értékelték, hogy a megszegett főpolgármesteri utasítás után, nem is lehet Tarlósnak más lépése. De mielőtt még erre rátérnénk, álljon itt egy pici részlet a Magyar Időknek adott nyilatkozatból:

„…rutinos nyilatkozóként a megvágott anyagot ellenőriznem kellett volna.

Megjegyzem, biztos vagyok benne, hogy nem volt semmilyen rossz szándék az Echo TV munkatársai részéről a műsor szerkesztésekor. Ugyanakkor arra is számítanom kellett, hogy a nyilatkozatom után egyfajta karaktergyilkossági kísérlet célpontja leszek; nem először fordul elő velem ilyen.”

Ha jól értelmezzük a szöveget, ebből az derül ki, hogy Földi a rosszul megvágott, szerinte félreérthető szöveget a televízió jóhiszeműen rontotta el, viszont mindenki más,

aki úgy értelmezi mondandóját, ahogy azt a tévé közvetítette, az rosszindulatú és karaktergyilkos.

Nem mennénk most bele a volt hírszerző lelki, mentális állapotának elemzésébe, azok az összeesküvés elméletek, amelyeket a migrációval kapcsolatban kifejt, önmagukban elegendőek ahhoz, hogy látleletet vegyünk róla. De hogy ne vádolhassanak bennünket manipulációval, idemásoljuk a Magyar Idők összefoglalóját az interjúból.

  • Földi László feladatai közé tartozott, hogy ne jöjjenek létre no-go zónák a fővárosban
  • Szerinte Európa háborús helyzetben van
  • Sok jószándékú embert átvernek az NGO-k
  • A hírszerzésnél a várható folyamatokat kellett elemezni
  • A BKK elleni hekkertámadás iskolapéldája volt a tökéletesen végrehajtott befolyásolási technikának
  • A világ gazdaságát egy szűk réteg irányítja a kezében lévő bankok, részvények és cégbirodalmak által
  • A tiltott módszerekkel kiépített rendszerek ellen titkosszolgálati eszközökkel kell fellépni
  • Európában a betelepülő migránsok és a helyiek közötti feszültség erőszakba torkollhat
  • A migrációs válság következményei akár az EU szakadásához is vezethetnek

Azt nyilván Tarlós Istvánnak kell eldöntenie, hogy miként jár el, ha beosztottja semmisnek veszi az utasításait, ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy nincs könnyű helyzetben: olyan emberrel szemben kell eljárnia, aki a Fidesz-hatalomnak tetsző állításokat tesz; a Soros-ellenes kampányba jól beleilleszthetően beszél. És akkor is így van, ha ez a mondandó köszönő viszonyban sincs a valósággal, de még összeesküvés elméletnek is meglehetősen zavaros.

Városházi forrásaink eddig megerősítették, hogy Tarlós egyelőre kivár, nem lép azonnal, óvakodik attól, hogy offenzív legyen,

ami ehelyütt azt jelenti, hogy nem akarja a volt hírszerző kirúgását kezdeményezni. Ugyanakkor mégis csak presztízs-kérdés számára, hogy ne teremtsen precedenst arra, hogy bárki átlépheti, annullálhatja az utasításait. Úgy tudjuk a főpolgármester most abban bízik, hogy Földi László maga fog visszalépni a tanácsadói szerepkörétől, amire az ominózus interjúban tett is némi utalást. A kérdés így az: a Fidesznek mi a fontosabb, Tarlós presztízse, vagy Földi szerepeltetése. Szerintünk ettől függ majd a végső döntés.

FRISSÍTÉS:

Tarlós István délután közleményt adott ki. Ebben arról ír, hogy Földit „kiváló szakembernek tartja”, de „súlyosan megszegte” azt az utasítást, amelyet amúgy elfogadott. Azt írja:

„A történtek után nem maradt választási lehetőségem. Földi Lászlóval megegyeztem, hogy 2017. november 30-ával munkaviszonya a Városházán megszűnik.”

Gorka Sebestyén már nincs a Fehér Házban

0

Nem sokat kellett várni arra, hogy az amerikai elnök magyar származású, szélsőjobboldali tanácsadója is távozzon a hatalom központjából, miután korábban mentora, Steve Bannon is lemondásra kényszerült. Magyarán: mindkettőjüket kirúgták.

A tanácsadó lemondó levelét a The Federalist című jobboldali portál hozta nyilvánosságra, majd a hírt fehér házi tisztségviselők megerősítették több internetes oldalnak is. A The New York Times szerint Gorkát lemondásra kényszerítették.

A Politico című lapnak az elnöki hivatal egyik – neve elhallgatását kérő – tisztségviselője viszont azt állította, hogy

„Gorka Sebestyén nem mondott le, de azt megerősíthetem, hogy nem dolgozik többé a Fehér Házban”.

A Politico portálja idézett is Gorka lemondó leveléből. „Sajnálatos módon azokat, akik a leginkább megtestesítették és képviselték a ‘Tegyük ismét naggyá Amerikát!’ politikáját, akaratukon kívül házon belül háttérbe szorították, módszeresen eltávolították, vagy ellehetetlenítették az elmúlt hónapokban” – írta a volt tanácsadó.

Gorka Sebestyén nemzetbiztonsági ügyekben adott tanácsokat Donald Trump elnöknek. Nem kevesen iszlámfóbiásnak tartották, mert azt hirdette, hogy az erőszak alapvető része az iszlám vallásnak, és szerinte ez a Koránból – a muszlimok szent könyvéből – is kiderül. Gorkát politikai és sajtóberkekben megosztó személyiségként könyvelték el. A The New York Times péntek éjjeli tudósításában a többi között arra emlékeztetett, hogy kinevezésekor Gorka úgy nyilatkozott:

„visszatértek az alfahímek” a Fehér Házba.

Lemondó levelében a volt tanácsadó kifejtette azt is, hogy nem értett egyet a meghirdetett új afganisztáni stratégiával.

A 46 éves Gorka Sebestyén – aki magyar szülők gyermekeként Nagy-Britanniában született – korábban a Nemzetvédelmi Egyetemen oktatott, és a közvélemény előtt a Breitbart News szélsőjobboldali portál kolumnistájaként vált ismertté. Annak a Steve Bannon stratégiai főtanácsadónak volt a munkatársa – és sajtóhírek szerint kinevezését is neki köszönhette -, akit a múlt héten távolítottak el a Fehér Házból.

Csalódott Budapest

Gorka Fehér Házbeli jelenlétéhez sok reményt fűzött az Orbán-kormány a kétoldalú kapcsolatok javításában, de csalódnia kellett. Mint ahogy  S. Balogh Éva, az Egyesült Államokban élő történész, a Yale Egyetem volt professzora, a Hungarian Spectrum angol nyelvű blog szerzője a FüHü-nek adott interjújából kiderül, hiú volt eleve is az ábránd, szerinte ennek semmilyen hatásai nem lehettek a kétoldalú kapcsolatokra.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!