Az új politikai korszak egyik első komoly hatalmi konfliktusa nem a gazdaság, nem a külpolitika, hanem a főügyész személye körül bontakozott ki. Ez önmagában jelzi, hogy az Orbán-rendszer örökségének feldolgozásában az ügyészség kulcsszerepet játszik. A kérdés ma már nem az, lesz-e elszámoltatás, hanem az, hogy ki irányítja majd azt az intézményt, amelynek kezében a nyomozások megindítása vagy éppen lezárása összpontosul.
Magyar Péter miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzésében jelezte: a Tisza-frakció egyhangúlag elutasítja Baka András köztársasági elnök főügyészjelöltjét, Szathmáry Zoltánt, és új jelölésre kéri az államfőt. A döntés látszólag személyi kérdés, valójában azonban sokkal mélyebb politikai konfliktust tükröz.
Szathmáry Zoltánt több kritikus is a Polt Péter nevével fémjelzett ügyészségi rendszer emberének tekinti. Horváth Loránd ügyvéd, aki az úgynevezett aranykonvoj-ügyben többször is szorgalmazta Orbán Viktor felelősségének vizsgálatát, egyenesen úgy fogalmazott: Szathmáry „a Polt-csapat tagja”.
Egy olyan politikai helyzetben, ahol a választók jelentős része az elmúlt másfél évtized ügyeinek kivizsgálását várja, ez önmagában elegendő lehetett ahhoz, hogy a jelölt elfogadhatatlanná váljon a kormánypárt számára.
A vita ugyanakkor túlmutat a személyeken. Magyar Péter ezzel a lépéssel egyértelmű üzenetet küldött a köztársasági elnöknek: formálisan ugyan az államfő jelöl főügyészt, a politikai realitás azonban az, hogy olyan jelöltnek van esélye a megválasztásra, aki mögött a parlamenti többség is felsorakozik. Bár Baka András elvileg újra jelölhetné Szathmáryt, a nyilvános és egyhangú elutasítás után ennek csekély az esélye.
A főügyész személye azért vált stratégiai kérdéssé, mert az ügyészség Magyarország egyik legcentralizáltabb állami intézménye.
A szervezet működése szigorú hierarchiára épül, a vezetés befolyása pedig meghatározó az érzékeny ügyek kezelésében.
Orbán Viktor politikai rendszerének egyik stabil pontját éppen az jelentette, hogy az ügyészség vezetése hosszú éveken át változatlan maradt. Nem véletlen, hogy Polt Péter szerepe rendszeresen a politikai viták középpontjába került.
Most ugyanez a logika érvényesül a másik oldalon is. Az új kormány számára a főügyész posztja nem egyszerű igazságügyi tisztség, hanem a várható elszámoltatási folyamatok kulcspozíciója. A közvélemény jelentős része látványos vizsgálatokat, felelősségre vonást és visszaélések feltárását várja. Mindez azonban elképzelhetetlen olyan ügyészség nélkül, amely kész megnyitni korábban lezárt vagy félretett ügyeket.
Éppen ezért különösen érzékeny kérdés, hogy mi történik azokkal az esetekkel, amelyekben az ügyészség korábban nem látott okot a nyomozásra.
Az MNB-alapítványok ügye csak egy a számos példából, ahol civil szervezetek és ellenzéki szereplők éveken keresztül próbálták felhívni a figyelmet vitatott gyakorlatokra. Ha most mégis vizsgálatok indulnak, óhatatlanul felmerül a kérdés: mi változott? Az akkori vagy a mostani álláspont bizonyul tévesnek?
A dilemmát tovább erősítik Fürcht Pál korábbi nyilatkozatai. A lemondott nyomozó ügyész az ATV-ben arról beszélt, hogy
egyes ügyekben szóban határozták meg a nyomozások irányát, és olyan döntések születtek, amelyeknek nem maradt írásos nyoma.
Amennyiben ezek az állítások bizonyítást nyernek, az nem csupán egyes ügyek, hanem az ügyészségi működés egészének hitelességét érintheti.
Mindez rendkívül kényes helyzetet teremt Magyar Péter számára. Egyrészt teljesítenie kell saját politikai táborának elszámoltatással kapcsolatos várakozásait. Másrészt nem kerülheti meg a jogállami normákat, hiszen éppen azok helyreállítását ígérte. Olyan főügyészre van szüksége, aki elég független ahhoz, hogy hiteles legyen, ugyanakkor elég határozott ahhoz, hogy a korábbi rendszer ügyeinek kivizsgálását is vállalja.
Ez a kettős követelmény magyarázza, miért vált a főügyész személye az új politikai korszak első nagy hatalmi csatájává. A tét ugyanis nem pusztán egy kinevezés, hanem annak eldöntése, hogy a rendszerváltásnak nevezett folyamat jogi értelemben is bekövetkezik-e, vagy csupán új szereplők veszik át a régi intézményi eszközök irányítását.
A következő hetekben ezért nem az lesz a legfontosabb kérdés, hogy ki kapja meg a főügyészi széket. Sokkal inkább az:
létrejöhet-e olyan ügyészség, amely egyszerre képes feltárni a múlt vitatott ügyeit, miközben ellenáll az új politikai hatalom nyomásának is.
Ez lesz az igazi próbaköve annak, hogy Magyarország valóban új korszakba lépett-e, vagy csupán új szereplőkkel folytatódik ugyanaz a hatalomtechnikai küzdelem.
