Kultúra

Sérülékeny óriáscsecsemő

Sándor György prédára les már a Rózsavölgyi Szalon bejáratánál, az Örömkönny(v)eim című estje előtt. Be van sózva. Nem bírja kivárni a pódiumra lépését. Már ott szerepel. Érkezésemkor, a szó szoros értelmében, letépi rólam a kabátot. Sürget bennünket, hogy üljünk már le. Még jobban felspannolja magát. Ha úgy tetszik, bemelegít. Már poénokat mond. Persze elég hangosan, hogy a bejáratnál ülők is hallják. Lesi a hatást, már ekkor sütkérezik a sikerben.

Mindjárt 80 évesen is olyan, mint a vásott kölyök, aki egyfolytában rossz fát tesz a tűzre. Túlhalmoz mindent. Elveti a sulykot. Elviselhetetlen, de azért imádni való is. Erőszakosan is szeretetet akar magának kivívni, és ezért bánt is. Akár némiképp felsebez, egyfolytában szurkapiszkálódik, és cserébe nemhogy szeretethullámot, de szinte ölelést vár el. Sérülékeny óriáscsecsemő, részint kopaszon, másrészt, rakoncátlanul loboncos hajjal, Krisztus fejjel. Szeret is váteszként viselkedni, ebből adódtak már bajok, komolyak is. Furmányos észjárású agyában időnként összehalmozódott sok minden, és cikkek formájában előtolult belőle, leginkább az akkoriban más platformon álló Magyar Nemzetben. Több cikktől sokan néztünk csúnyán. Nem értettük, hogy ez a penge gondolkodású fickó, aki az estjein vaslogikával, intellektuális játékossággal, briliáns elmével beszél bármiről, egykori tévéműsorában felszabadultan ökörködött az utcán, nagy elánnal járókelőket tréfált meg, és közben kórképet is rajzolt rólunk, hogy a fenébe hord össze a rendszerváltás után, nyomtatott termékben hetet-havat. Úgy, hogy volt, aki azt mondta neki, ha nem vigyáz, saját magát lövi majd a Dunába.

Kommunista, zsidó családban született, édesapja munkaszolgálatosként halt meg, 4 évesen látta utoljára. A Rákosi Mátyás Gyerekotthonba került. Az orosz nyelvű Gorkij Iskolában kapott ateista, kommunista nevelést. Alapító tagja lett egy KISZ szervezetnek. Később lett belőle fölöttébb társadalomkritikus, akár naponta templomba járó, abszolút vallásos ember, aki a Kádár-rendszerben kimondottan ellenzékinek számított. Még a szocializmusnak nevezett időszakban, katolizált. Azt szokta nyilatkozni, hogy amióta katolizált, azóta öntudatos zsidó. Ellentétekből gyúrták össze. Tán ez tette annyira agyafúrttá. Valaha megtűrtnek számított, aki csak erősen korlátozott nyilvánossághoz jutott. Egyetemi klubokba zarándokoltunk el miatta. A rendszerkritikus Egyetemi Színpad volt az egyik fő „lelőhelye”, vagy a száz körüli nézőt befogadni képes 25. Színház. Keményen ütőseket mondott. Az amúgy zseniális, de nála jóval populárisabb és nagyobb nyilvánosságot kapó Hofi nem ritkán azt képviselte, hogy fölül minden rendben van, de középen eltolják a dolgokat. Vele szemben Sándor csaknem igeként hirdette, hogy semmi nincs rendben, ugyan már be ne vegyük azt a sok maszlagot! Figyeljünk, legyünk résen, ne hagyjuk magunkat átverni, a nevetés pusztító fegyverével röhögjük ki az álságos hatalmon lévőket, tegyük legalább magunk számára Napnál világosabbá az átveréseket, vagányul gúnyolódjunk a minket átverni szándékozókon. Sándor bátor volt, lázító, olykor kimondottan dühös, előadás közben erős érzelmi megnyilvánulásokat is megengedett magának, és ezeket vaslogikával párosította. Lenyűgöző és akár lúdbőröztető volt, a saját maga által kitalált műfajban. Mindmáig humoralistának nevezi magát, ami a humoristának tán töprengőbb, filozofikusabb, műveltebb réteg számára szánt változata, hiszen sziporkáinak kódolása gyakran igényel egyfajta tájékozottságot, olvasottságot, miközben a lehető legvaskosabb, legprimérebb eszközökkel is operál.

Ilyen a nézőmacerálás, például a nem eléggé figyelő nézőre való rászólás, annak a produkció közbeni odébb ültetése, akit zavar egy reflektor fénye, vagy annak megszólítása, aki nem nevet, hogy „mi van, nem erre számított?” Ha válaszolnak neki, azt is lereagálja, ha nem akkor azt is. Változatlanul parádés az improvizációs képessége. Ugyanakkor saját maga által írt, meglehetősen kötött szöveget mond, amiből kibeszél, kikacsint, de azt azért előre eltervezetten elmondja végig. Akkor is, ha akár ezt 40 évvel ezelőtt írta. Az est első részében ugyanis a Lyukasóra című ősrégi műsorából mond részleteket. Felhívja a figyelmünket, hogy sajnos még mindig mennyire aktuális. És tényleg. A hazai viszonyok sok tekintetben visszakunkorodtak oda, amikor ezek az írások születtek. Ülnek a poénok. Sőt, akár ütnek. Sándor pedig elemében van, reagál az őt félkörívben körbe ülő publikum minden rezdülésére, szokásosan erős a mimikája, széles a gesztikulációja. Tanár paródia segítségével is megmutatja, hogyan akarnak bennünket beállítani a sorba, betörni, hogy próbálják mosni az agyunkat, hajlítani a gerincünket. Hát igen, bizony, szeretjük, nem szeretjük, ez most ordítóan aktuális, miközben egy fél mondat aktualitás sincs.

No majd, a második részben, gondolom balga módon. Ott azonban jönnek a szintén régi, Karinthy által ihletett íróparódiák, amik stílusbravúrok, remekek, de valahogy forrongó viszonyaink között most nem ezt várnám. Hanem azt, hogy Sándor ne csak annyira áttételesen, mint az első részben, fiatalkori önmagához híven, markánsan foglaljon állást, ha kell, mutassa meg mennyire felindult, dúljon benne a közlésvágy, ne előadó-művészetének finomságaiban sütkérezzen. Félreértés ne essék, ezt a részt is fölöttébb élvezem, – bár néha ekkor már mutatkoznak a fáradtság jelei -, hiszen egy vitathatatlanul nagy művész áll a pódiumon, örömtelien ereje teljében. De és, de…! Most olyan időket élünk, hogy akinek erre módja van, egyértelműen, világosan, keményen meg kell szólalnia.

Sándornál a balról jobbra sasszézás után a magának kitalált híd szerep következett, ami valószínűleg nehezíti az egyértelmű állásfoglalást. A Kossuth-díj meg a Nemzet Művésze cím, pedig nehezítheti az ellenzékiséget. De most nyilvánvalóan nem akar ellenzéki lenni, miközben csak érezteti, hogy sok minden neki sem tetszik. A másik oldalra sem teszi le azonban a voksát.

Ő a híd. Arról már nem akar beszélni, hogy akár ez a híd is leszakadhat.

Átadták a magyar Oscarokat

A várakozásoknak megfelelően a Testről és lélekről nyerte a legfontosabb kategóriákat a 3. Magyar Filmdíjak átadóján, amelyet vasárnap este tartottak meg a Vígszínházban. Andy Vajna nem jött el a gálára, de többször is megidézték a filmügyi kormánybiztost. Nemcsak a „show” koreográfiája hajazott a rendelkezésre álló szerényebb eszközökkel a világ legnagyobb filmes díjátadójára, de még abban is volt hasonlóság, hogy a női filmesek helyzete is szóba került a magyar Oscaron.

Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről amellett, hogy a legjobb film lett, Enyedi Ildikó megkapta a legjobb rendezőnek és a legjobb forgatókönyvírónak járó díjat is. A legjobb női főszereplő a játékfilmek kategóriájában az Európa Filmdíjat is elnyerő Borbély Alexandra lett, Tenki Rékát pedig mellékszereplőként díjazták, így a Testről és lélekről stábja összesen öt szobrocskát vihetett haza.

Borbély Alexandra az Oscar-díjátadó után még Amerikában maradt, így nem tudott eljönni a díjátadóra, ahogy Enyedi Ildikó sem, de bejátszották a videóüzenetüket. A rendező amellett, hogy megköszönte az elismerést, a szakmának üzent, amiről nagyon gyakran elmondják a filmesek, hogy nem elég összetartó. Enyedi Ildikó most arról beszélt, hogy nagyon sok kiváló magyar film van, de

jó lenne, ha gyakrabban együtt lennének a szakmabeliek,

és olyan közösség jönne létre, mint korábban a magyar film nagy korszakaiban.

A legjobb játékfilm díját elnyert Testrõl és lélekrõl stábja a 3. Magyar Filmdíj gálán a Vígszínházban 2018. március 11-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

De nem csak Enyedi Ildikó üzent a szakmának: az Egy nő fogságbanért a legjobb a dokumentumfilmnek járó díjat elnyerő Tuza-Ritter Bernadett arról beszélt, hogy a moziknak nem csak játékfilmeket kellene vetíteniük, hogy az övéhez hasonló alkotások is eljussanak a nézőkhöz. A legemlékezetesebbre viszont Gryllus Dorka beszéde sikerült, aki Nagy Zsolttal együtt a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat adta át tévé kategóriában. A két színész már igen emelkedett hangulatban érkezett a színpadra, és egy picit azzal is meggyűlt a bajuk, hogy a jelöltek – vagy, ahogy a gálán hivatkoztak rájuk, a „nomináltak” – neveit felolvassák. De, ha már ott voltak, Gryllus Dorka felvetette, hogy mi értelme van egyáltalán külön női és férfi kategóriákban díjazni a színészeket, miért ne lehetne összevetni egy nő alakítását egy férfiéval. Nagy Zsolt erre úgy reagált, hogy biztos azért, mert eleve sokkal kevesebb női szerep van a filmekben. Gryllus Dorka erre megkérte a forgatókönyvírókat, hogy legyenek kedvesek több női karaktert beleírni a filmekbe, de még a női és férfi színészek közti fizetéskülönbségek is szóba kerültek – bár Gryllus Dorka szerint erről jobb nem is beszélni. A spontán kortesbeszédet, és úgy általában Nagy Zsolt és Gryllus Dorka eredeti díjátadását nagy ünneplés fogadta.

Az este házigazdája Nacsa Olivér volt, aki főként Andy Vajnára hegyezte ki a poénjait.

A filmügyi kormánybiztos nem tette tiszteletét a gálán, de Bagi Ivánnak köszönhetően nem maradtunk teljesen Andy Vajna nélkül. Az ál-Vajna beszédet is tartott, amelyben elmondta, hogy nagyon bejött neki az élet Magyországon, de Nacsáék viccelődtek többek között a kormánybiztos kaszinóbizniszén és újkeletű magánéleti válságán a feleségével, Vajna Tímeával. Tulajdonképpen még magának a díjátadónak is beszóltak egy kicsit, amikor Bagi Iván Vajnája mindenkinek jó szórakozást kívánt a magyar Oscarhoz.

A díjátadó menete egyébként egy az egyben az Oscar-gálát idézte: volt nyitóbeszéd, borítékból húzták elő a díjazottak nevét, megemlékeztek a tavaly meghalt filmesekről, és még a zenés-táncos produkció sem maradhatott el. Az egyes kategóriák jelöltjeiről pedig bejátszásokat mutattak, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy igazán komolynak tűnjön a díjátadó, csak mivel a legtöbb kategóriában ugyanaz a néhány alkotás versengett, egy idő után elég okafogyottá vált a dolog. Mint ahogy az is elég érthetetlennek tűnt, hogy miért kell minden díjat két embernek átadnia. Annál is inkább, mert sok díjazott nem tudott eljönni, így helyettük mások vették át a szobrocskát, de olyan is volt, hogy valakiről bemondták, hogy nincs ott, aztán mégis megjelent, vagy azt hitték, hogy ott van, de aztán hiába várták, hogy megjelenjen a színpadon.

A legjobb tévéfilmes férfi fõszereplőnek járó díjjal kitüntetett Hegedûs D. Géza, mögötte Gryllus Dorka és Nagy Zsolt, a díj átadói. MTI Fotó: Balogh Zoltán

A több mint két órás díjátadón összesen 23 kategóriában osztották ki a szintén nagyon oscarosra tervezett szobrocskákat azoknak az alkotásoknak, amelyeket a Magyar Filmakadémia Egyesület erre legméltóbbnak ítélt. Ez a rengeteg kategória úgy jön ki, hogy külön díjazzák a tévéfilmeket is.

Ebben a mezőnyben az Árulók szinte mindent vitt: nemcsak a legjobb tévéfilm lett, de Fazakas Péter elnyerte a legjobb rendezés, Köbli Norbert a legjobb forgatókönyv, Sztarenki Dóra a legjobb női főszereplő, Hegedűs D. Géza pedig a legjobb férfi főszereplő díját.

A szakmai elismerések mellett

kiosztottak egy közönségdíjat is, amelyet Herendi Gábor vehetett át a Kincsemért.

Herendi arról beszélt, hogy őt általában a közönség szokta díjazni, aminek nagyon örül is, de azért néha nem ártana, ha a szakma is elismerné a filmjeit. A tavalyi év legnézettebb filmje egyébként két díjat nyert: a legjobb jelmezért (Bárdosi Ibolya), a legjobb sminkért/hajért (Fekete Rita, Makk Ildikó és Jónás Kata).

A Jupiter holdja, az 1945 és A Viszkis is két-két díjat kapott. A Jupiter holdját az operatőri munkáért (Rév Marcell), illetve a látványtervezésért (Ágh Márton), míg Viszkist a vágásért (Kovács Zoltán), és a hangmesteri munkáért (Balázs Gábor) díjazták. Az 1945 pedig a zenéjéért (Szemző Tibor) kapott díjat, illetve a falusi kiskirályt játszó Rudolf Péter a legjobb férfi főszereplő lett. A játékfilmes kategóriában a férfiaknál a másik színészi díjat Znamenák István kapta Az állampolgár mellékszerepéért.

Amikor anya és apa eldönti, hogy külön fognak élni

 „Még sosem meséltem arról, hogy milyen volt, amikor Apa tavaly elköltözött. Lehet, hogy azért, mert el akartam felejteni. Nem sikerült, itt van a fejemben. Vagy valahol másutt, de mindenképpen énbennem” – kezdődik Barni története az Azt mondták, válnak című könyvben, amely a sok családot érintő élethelyzetet mutatja be egy nyolcéves gyerek szemszögéből.

Rigó Kata könyvében Barni egy évvel a szülei válása után idézi fel az eseményeket és azt, hogy mi mindent érzett azután, hogy apukája váratlanul elköltözött otthonról. Barni nehezen birkózik meg a helyzettel, nem tudja, hogy viszonyuljon a szüleihez, akik szintén szomorúak, és ki az, akiben megbízhatna.

Rigó Kata egy olyan témát dolgoz fel az elsősorban gyerekeknek, azon belül is a nagyóvodásoknak és a kisiskolásoknak készült kötetben, amellyel nap mint nap szembesülnek, mégis alig van reprezentálva a könyveikben. A szerző tapasztalatai szerint a gyerekek nagyon szeretik az olyan történeteket, amelyekkel azonosulni tudnak, ezért számos olyan gyerekkönyv készül, ami hétköznapi eseményeket dolgoz fel. Például arról szól, hogy milyen iskolába menni, viszont

ezekben általában tökéletes családokat látunk.

Apa és anya együtt van, úsznak a boldogságban, miközben egyre több gyerek él egyszülős családban, vagy közös felügyelet alatt, ami nagyon más tapasztalat. Az Azt mondták, válnak lehetőséget teremt arra, hogy a gyerekek megtapasztalják, mások is élnek így, és hozzájuk hasonlóan zűrzavaros érzésekkel küzdenek, amikor megbomlik a családi egység.

Rigó Kata elmondta, hogy azért gyereknézőpontból beszélte el a történetet, mert a problémák feldolgozásában sokszor nem segít, ha egy kívülálló magyarázza el, hogy mi történik. Az viszont annál inkább, ha lelki rokonságot tudunk felfedezni valakivel; ha megtapasztalja a gyerek, hogy nincs egyedül.

A szerző szerint, mivel egyre több a válás, és sokan vélik úgy, hogy nem megoldás egy megromlott kapcsolatban maradni a gyerekek kedvéért, hiszen ők is ugyanúgy megérzik a konfliktust, kiemelten fontos beszélni a témáról. A könyvben ábrázolt család viszont bizonyos szempontból ideális, mert a válás ellenére az apa és az anya együtt tud működni, és mindent megtesznek azért, hogy Barni a lehető legkevésbé sérüljön.

Nagyon fontos, hogy Rigó Kata nem akart ítélkezni: nincs arról szó, hogy miért hozták meg a szülők ezt a döntést, mindössze annyit lehet tudni, hogy megromlott a kapcsolatuk. Ezt pedig a természetesen Barni is érzi, hiába próbálják elrejteni előle:

„Rossz volt, hogy anyáék folyton veszekedtek, de az még rosszabb, hogy utána nem nevették el magukat, és nem simogatták meg egymást”.

Az író arra is odafigyelt, hogy legyen más gyerekszereplő is a történetben, akinek a szülei elváltak, és hasonló problémákkal küzdenek, de más megoldást választottak, mint Barniék. Bálint például nem találja a melegítőfelsőjét az edzésen, de nem tudja, „melyik otthon” felejtette azt, mert hol az apukájánál, hol az anyukájánál lakik.

Rigó Kata szerzőtársa a könyv megírásában Holló Kati volt, aki az ötletadó, másrészt ő készítette az illusztrációkat a könyvhöz, amelyek szerves részei a történetnek. A szerzők azt a megoldást választották, hogy Barni és szülei mackócsaládként jelennek meg, nem emberekként. Egyrészt úgy gondolták, hogy egy konkrét kisfiú alakja megnehezítené, hogy bármelyik gyerek könnyen azonosulhasson a történettel, másrészt a téma érzékenysége miatt is jobb választásnak tűntek az állatfigurák.

Rigó Kata a könyv megírása előtt több, a témával foglalkozó, szakirodalmi jellegű művet olvasott, és klinikai gyerekpszichológus, Dragomán Judit is segítette a munkáját, hogy bemutathassa azokat a viselkedésformákat és érzéseket, amelyek a Barni korosztályába tartozó gyerekre jellemzőek egy válás során. Rigó Kata elmondta, hogy persze minden gyerek más és más, de Barni története azt tükrözi vissza, amik

a kisiskolás gyerekek tipikus és természetes reakcióinak számítanak egy ilyen helyzetben.

Az egyik ilyen az okok keresése és az ezzel kapcsolatban felmerülő önhibáztatás. De ugyanilyen jellemző az úgynevezett lojalitás-konfliktus is: a szülők vitáiban a gyerek akarva akaratlanul is két tűz közé kerül. Ha pedig beszél a gondjairól, óhatatlanul is „kibeszéli” az egyik felet a másiknak, ami egymás hibáztatásához vezethet akár olyan egyszerű problémáknál is, mint egy elfelejtetett matekházi.

Az is fontos, hogy Barni iskolai magaviselete az otthoni gondok miatt még számára meglepő módon is megváltozik: focizás közben agresszív lesz, néha érzelmi kitörései vannak, és a figyelme is elkalandozik az órán. De ebben is szerencsés: tanárai megértőek, és büntetés helyett inkább segíteni akarnak neki.

A könyv éppen ezért felnőtteknek is szól. A gyerekszemszögből elmesélt történetből ők is megérthetik, hogy mi megy végbe a felszín alatt, milyen érzésekkel, problémákkal kell megküzdenie egy kisiskolás gyereknek válás esetén. Rigó Kata hangsúlyozta, hogy ebben a korban még sokszor közösen olvasnak a gyerekek a szülőkkel, így lehetőség van arra is, hogy megbeszéljék, hogy mi minden történt Barnival, és ez mennyiben hasonlít arra, amit ők tapasztalnak. Fontos, hogy a könyvben ábrázolt szülők is beszélnek a kisfiúval, és nem rejtik el a szomorúságukat sem.

A kommunikáció, amit az Azt mondták, válnak elősegíthet, a történet szintjén is fontos.

Alapvető, hogy a szülők is felismerjék a gyerek igényét arra, hogy feldolgozza a történteket, és ne csak arra figyeljenek, hogyan valósul meg a különélés – mondta a szerző arról, hogy mi a legfontosabb célja a könyvnek. A feldolgozatlanság ugyanis sok későbbi probléma forrása lehet, ami akár évekig a gyerekekkel maradhat.

Rigó Kata azt viszont nem szerette volna, hogy a történet happy enddel érjen véget abban az értelemben, hogy a szülők újra egymásra találnak, hiszen pont a helyzet elfogadása a feldolgozás egyik kulcsa. Itt a happy end azt jelenti, hogy a szülők és a gyerek is megtalálják, hogyan lehet tovább lépni ebből a szituációból. Barni megérti, hogy apukája és anyukája továbbra is ott van neki, csak egymáshoz viszonyulnak másképp.

„Ez nem feltétlenül egy elveszett helyzet” – mondta a szerző kapcsán, hogy összességében a komoly téma ellenére is pozitív kicsengése van a könyvnek.

A könyv a Betűtészta Kiadó gondozásában jelent meg.

Az élet sava, borsa, sója

A Falstaff előadása elementáris, már-már azt merem mondani, hogy zseniális, a Müpában, a Budapesti Fesztiválzenekarral közös produkcióban. Vaskos és éteri, fölöttébb szellemes, ugyanakkor líraian szép, az énekesek jó színészeknek is mutatkoznak, a zenekar tagjai is dalra fakadnak, akár jelmezt is öltenek, sőt többen el hagyják pulpitusukat, hogy ne csak muzsikusként vegyenek részt a nagy-nagy mókában, amiben Fischer Iván sem csupán karmesterként jeleskedik.

 

Fotó: Posztós János

Láthatóan mindenki halálra élvezi amit csinál, valószínűleg ez a legfőbb titka ennek a csodálatos produkciónak, ami után annyi fülig érő szájú ember volt látható, kisimult vonásokkal, hogy az csodaszámba megy. Még sokáig lehetett a föld felett lebegni, hogy hát ennyire összejöhet minden, persze csak néha-néha.

No jó, azért az öreg Verdi is megteremtette az alapokat az operájával. Már azután, hogy felhagyott az operakomponálással, Arrigo Boito szövegíró azért csak kipréselte ezt a remekművet belőle, amiben igen bölcs derűvel még egy hatalmasat röhög a világon, miközben alkotásának minden hangjában ott van az életszeretet. Ahogy Falstaff figurájában is. Ez az epikureus, minden tekintetben nagy étvágyú, borvirágos orrú, a női nemért és bármilyen élvezetért rajongó, óriási energiájú, bámulatos fazon, valamennyi ballépésével, hazugságával, önimádatával együtt, maga a szétáradó, örömteli élet. Az élet sava, borsa, sója. És hát az őt ezúttal megtestesítő Nicola Alaimo, aki már a leghíresebb helyeken fel is lépett ebben a szerepben, mintha eleve Falstaffnak született volna. Nem úgy válik azzá, hogy párnákkal kell kitömködni, és aztán látjuk a pipaszár lábait, nem, nem ő tényleg kövér, de közben fürge is, gyors észjárású, fölöttébb szellemes, a hangja pedig igencsak betölti a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet. Ahogy a többiek hangja és személyisége ugyancsak. Mintha igazi

Fotó: Posztós János

társulatot alkotnának, olyan harmonikusan, összecsiszoltan játszanak együtt. És nem csak egymással, hanem a zenekarral is, amelyik szintén a pódiumon helyezkedik el, csaknem összeolvad a szereplőkkel, élő díszletként is szolgál, a tagjai alkalmanként szereplőkké válnak. A fő díszletelem néhány hatalmas boroshordó, meg egy emelvény, ami szinte agórává lesz, képzelhetjük akár főtérnek is, ahol a kisközösség fontos eseményei történnek. Andrea Tocchio jelmeztervező nagyszerű leleményeként egy központi szerephez jutó fa a szemünk előtt épül fel, szépséges hangszerekből hordják össze ezt a mesés tüneményt. A díszletmunkások amúgy a kórustagok, akik cipekednek, majd dalra fakadnak, ahogy a zenekari tagok szintén, de a hölgyek közülük tüllruhás nimfákként is mutatkoznak, táncosokat pótolva.

Fotó: Posztós János

A diákelőadások ügybuzgalma vegyül maximális profizmussal, lenyűgöző elegyet alkotva. Egyáltalán nem hiányoznak a komolyabb díszletek. Anna Biogiotti jelmezei pedig szemkápráztatóan gyönyörűek, a nők parádézhatnak rendesen, de persze az urak is megadják a módját. Amikor pedig Falstaff kövéren, mégis testre feszülő, élénken színes, igencsak mintás ruhában, jókora önbizalommal udvarolni indul, mi pedig már tudjuk, hogy kelepcébe csalják, akkor ez a túlcsicsázott, de mégis gondosan elkészített ruha is abszolút jellemzi őt. Némiképp pojácává teszi, de azért tartás is van benne, ő mégiscsak egy lovag. Bányai Tamás fantáziadús fényei pedig hangulatot festenek, a jelmezeket is „átszínezik.”.

Fotó: Posztós János

A hangulat megvan, hiszen a Falstaff figurái valamennyien vérbő emberek. Kedvelik, ha pezseg az élet, ha mindig történik valami. Olaszosan temperamentumosak. Mondjuk ki nyugodtan, hogy határozottan életigenlők. Akkor is, ha sokszor fáj az élet. Az egymástól elválasztani akart szerelmesek, Sylvia Schwartz és Xabier Anduaga megszemélyesítésében, szívet tépően énekelnek, de azért olyan lázasan egymásba vannak habarodva, hogy szinte törvényszerűen egymáséi lesznek. Amúgy Verdi szörnyű sok iszonyatról, erőszakról, gyűlöletről írt más operáiban, de a Falstaffban tulajdonképpen semmi nem megy vérre. A nők sem törnek Falstaff életére, még csak nem is gyűlölik igazán, inkább csupán megtréfálni akarják, csúfondáros élvezettel gúnyt űznek belőle, ahogy jogtalanul gyanakodó férjből is. A másik három windsori víg nőt Eva Mei, Laura Polverelli, Yvonne Naef fergetegesen hozzák, javíthatatlan rosszcsontok, pajkos csínytevők. Tassis Christoyannis a balgán féltékeny férj prototípusa. De ő is kap egy kis leckét. Carlo Bosi

Fotó: Posztós János

Dr. Caius megszemélyesítőjeként nyársat nyelt fickó, így hoppon maradó vőlegény, unalmas és némiképp erőszakos, de azért ő sem ellenszenves. Stuart Patterson és Giovanni Battista Parodi Falstaff két szolgájaként, szeleburdi bohócpárost alkotnak, akik maguk is alaposan megérik a pénzüket. De nincs gonoszság, nincs elaljasodás, Verdinek ebből az operájából alapvetően derű sugárzik. Ahogy Fischer Iván és Marco Gandini rendezéséből szintén. Verdivel együtt arról regélnek, hogy érdemes felülemelkedni a veszekedéseken, csetepatékon, féltékenységen, nem kifizetődő állandóan dühösnek lenni, a humor jó gyógyír, a nevetés a legjobb orvos, röhögjünk inkább, minthogy megpukkadunk a méregtől.

A közönség méltán, hosszan, lelkesen ünnepli a művészeket, nagy az öröm a pódiumon és a széksorok között egyaránt, mert tényleg ritkaságszámba menően elsőrangú produkció született.

Menekültek

Magyarországon keresztül menekülő szír gyerekről írt könyvet Alan Gratz, a New York Times bestseller szerzője. A kötet három szereplője megpróbáltató utazást tesz meg a jobb élet reményében, egyikük pedig többek közt Magyarországon át próbál eljutni Németországba az ostromlott Szíriából.

Alan Gratz legújabb könyvének főszereplői menekültek, akik a hétköznapi emberek számára elképzelhetetlen veszélyeknek, így például cápatámadásnak és bombázásnak vannak kitéve útjuk során. Bár Joseph, Isabel és Mahmoud történetét kontinensek és évtizedek választják el, a regény végén a megdöbbentő valóság tárul az olvasó elé: hármuk élete szorosan kapcsolódik egymáshoz.

Joseph zsidó kisfiú, aki 1930-ban a náci Németországból szökött el hajón a világ másik felére a koncentrációs tábor fenyegetése elől.

A kubai Isabel és családja egy tutajon volt kénytelen elmenekülni hazájából a folytonos lázadások és a pestis elől 1994-ben abban a reményben, hogy Amerikában békés jövő vár rájuk.

Mahmoud Szíriában született, de 2015-ben el kellett hagynia otthonát, mert szülőföldjén minden napossá vált az erőszak és a rombolás. Európa felé vették az irányt, az író az ő esetében több oldalon át taglalja magyarországi viszontagságait.

15-16 napja voltak már úton, amikor egy szerb taxisofőr fegyvert szegezett rájuk, és a megbeszélt ár háromszorosát követelte tőlük a fuvarért. Mivel egy idegen országban néztek farkasszemet egy pisztollyal, nem tehettek mást – fizettek. A kocsi csak félútig vitte őket, onnan busszal mentek tovább Szabadkára, a magyar határ melletti szerb városba.

Addigra ott már rengeteg szír menekült gyűlt össze, a magyarok ugyanis lezárták a határaikat. A katonák négy méter magas fémcölöpöket vertek a talajba. A menekültek végül egy óvatlan pillanatban fellázadtak és áttörték a kerítést, ám esélyük sem volt tovább menni: a rendfenntartók könnygáztartályokat lőttek a tömegbe. Mahmoud azt érezte, hogy biztosan meghal.

Csepűrágók

Sándor Pál monomániásan szerelmes a színészekbe. De nem feltétlenül a nagy tragikus színészekbe, hanem inkább a ripacsokba – amit azonos című filmje is mutat -, a csepűrágókba, a cirkuszosokba, mutatványosokba, a némiképp elesettekbe, hátrányos helyzetűekbe, a reménytelenségben is nagyot álmodókba. Ezt mutatja új filmje, a Vándorszínészek is.

 

Lehet persze emiatt rögvest azon morfondírozni, hogy mindent kétszer mond, háromszor mond, sőt sokszor mond. Igenis, meg nem is, mert a gyermeki rajongása a színészek iránt tényleg múlhatatlan, ez holtomiglan-holtodiglan szerelem. De nem a szabályos arcúakat, a szépfiúkat, szép lányokat kedveli a vásznon, hanem a kissé elrajzoltakat, fölöttébb jellegzetes figurákat, nagy fazonokat. Most éppen, ebben a filmben, egy vándortrupp számára a mikrouniverzum. És bár az is jellemző volt rá, hogy igencsak ragaszkodott jól bevált, imádott színészeihez, ezúttal olyanokkal forgatott, akikkel eddig még nem dolgozott, ahogy a stáb tagjai sem feltétlenül az évtizedek óta beváltak.

Egy pajtában tartott színházi előadással indul a film, amiben túlzó gesztusokkal, ordítva beszélve, agyonhangsúlyozva a szavakat, forszírozott mimikával játszanak a színészek, és valahogy mégis hitelesek. Látszik az ügybuzgóság, a lelkesedés, a feltétlen hit abban, amit csinálnak, a totális odaadás. Garas Dániel kamerája kedvtelve el is időz a közönség tagjainak arcán, kíváncsian, sőt csodálkozva bámuló tekinteteket látunk, mint a bábszínházban jó gyerekelőadáson, vagy éppen úgy nevetnek a nézők, hogy egész testük rázkódik belé. Annyira beleélik magukat a produkcióba, hogy aki a színpadon rossz fát tett a tűzre, azt alaposan el akarják agyabugyálni, hiába próbálják bizonygatni a színészek, hogy ez csak játék, mutatós kis csetepaté tör ki. Összemosódik számukra a fikció és a valóság. Sándor ezt is fölöttébb szereti taglalni, hiszen számára a filmesek világa, és maga a film, akár a régi, jó öreg celluloid, valószínűleg valóságosabb világ az igazinál. Egy színész arcába akár belelátja az emberiséget, a földkerekséget, például Garas Dezső maga volt számára a világmindenség.

Ezúttal pedig az Ördög nevű ló által vonszolt echós szekér, és a benne zötykölődők azok. Csatlakozik hozzájuk egy katona, akit bunyó közben úgy fejbe vertek, hogy csak három nap múlva ébred, emiatt nem mehet vissza a laktanyába, mert már rég lejárt a kijárási ideje, akinek pedig lejárt, azt felakasztják. Így aztán zötykölődik ő is a társulattal, és naná, hogy előbb-utóbb szintén színész akar lenni, de nagyon. Mindenki nagy-nagy pesti színész szeretne lenni, a végeérhetetlennek tűnő, buktatókkal, akadályokkal teli utazás iránya a főváros, és a vágyak netovábbja ott kőszínházban játszani. Olyan múlhatatlan vágy ez, mint Csehov Három nővérében a címszereplőknek Moszkvába utazni.

Sándor némileg nosztalgiával néz ezekre a színészekre, mint akik minden széthúzás, hiúság, csaknem állandósult torzsalkodás dacára, valamennyire azért csak összetartanak. Persze már, aki, mert van köztük a nélkülözhetetlennek tűnő szövegkönyvekkel meglógó áruló. Nyilvánvaló vélemény a társadalomról, hogy belőle lesz legelőször pesti színész, abban a bizonyos annyira áhított kőszínházban. Legvégül ketten, kiszakadva a truppból, az igazgató elegáns kocsijában elindulnak a kőszínház felé. Nem tudjuk mi lesz a sorsuk, ahogy azt se, hogy a társulaté mi lesz. Csak egyre távolodik tőlünk a kordé, belevész a messzeségbe. Viszi a művészetet erdőn-mezőn át, a sanyarú sorsú művelőivel együtt. Feltehetően nem jutnak egyről a kettőre, miközben mind rosszabb körülmények között, őrizni igyekeznek a lángot. Hát ez is lehet társadalomkritika, persze, ha csak akarjuk. Sándor soha nem direkt, jelképekbe csomagolja a közlendőit, az érzéseit, hanem például szemléletes képekbe. Látjuk a pusztát, a tájat, rekkenő hőségben és dermesztő zimankóban egyaránt, a szabadság jelképe is mindez, de a vele járó nélkülözésé ugyancsak.

Ezúttal is jók a figurák. Gáspár Sándor a trupp karizmatikus, de igencsak önfejű vezetője, akit egy tragikus vétsége után leváltanak, de azért meg van győződve róla, hogy ő az ország legnagyobb színésze. Szinte ölre mennek ezért a címért a Hegedűs D. Géza által alakított, ugyancsak nagyvaddal. Martinovics Dorina érzékletesen játszik egy fiatal, impulzív, empatikus, tehetséges színésznőt, aki átveszi az irányítást, és nem mellesleg szerelmes a Mohai Tamás által megformált, szökött katonába, akiből remek színészt farag. A valamelyest mégiscsak reményt keltő korosztály képviselői. Ahogy az ifj. Vidnyánszky Attila által alakított, lázas tekintetű, mohón a tudást magába szívó, Borostyán névre hallgató, egyszerre száz dolgot csináló színházi mindenes is az. Ifj Vidnyánszky a Liliomfi a Budaörsi Latinovits Színházban általa rendezett előadásában, már elsőrangún, elementáris erővel, nagy játékossággal örökítette meg a vándorszínészek életét. A film szellemiségében rokonságot mutat azzal a produkcióval. Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter középgenerációjú, némiképp már megállapodott és elfásult színészházaspár, akikben azért fel lehet még piszkálni a tüzet. Kovács Krisztián az érdekből, előmenetelért, társait sunyin elhagyó, meglopó áruló.

Szekér András, Sándor Pál, Péterfy Gergely jegyzik a biztos vonalvezetésű szövegkönyvet. Nincs semmi agyonbonyolítva, de túlegyszerűsítve, lebutítva sem. A Vándorszínészek szerethető, bárki számára élvezhető, lélekkel, szomorkás lírával, kedves humorral átszőtt mozi.

Nők a férfiuralom ellen

A Kékszakállú herceg dermesztő vadállat, de a nők nagy csodálója is egyben, aki elteszi láb alól a neki tetszőket, megöli, majd mint kiállítási tárgyakat, vitrinbe teszi őket, hogy örökkön, örökké bámulhassa valamennyit.

A vérfagyasztó históriából nagyszabású viccet csinált Offenbach, amikor Kékszakáll címmel operettet írt belőle, amit most a Budapesti Operettszínház mutatott be, az eredeti megoldásairól ismert, fiatal rendező, Székely Kriszta elgondolásai szerint.

 

Normális körülmények között persze meg kellene állnia bennünk az ütőnek, ha a címszereplő arról énekel rögtön a darab elején, hogy meghalt a felesége az imént. Ez azért úgy első hallásra elég szomorú dolognak tűnik. De, ha már azt is hozzáteszi, hogy ő meglehetősen kedves özvegyember, és láthatóan igencsak örül, eme özvegyi státuszának, akkor ez már akár röhejes.

A tragédia kifordul önmagából, és komédiává válik.

Ami Bartók remekművében, a Kékszakállú herceg várában dermesztő, abból Offenbach nagyszabású színpadi ribilliót teremt, valóságos zeneözönnel, hangorgiával, pattogósan száguldó ritmusokkal, könnyedén frivol dallamokkal. Érződik közben a franciás elegancia, a kedvvel űzött pajzánság, hogy ez az egész gyilkolászás nem sokkal több, mint erotikus csínytevés, megbocsátható rossz fát tevés a tűzre, egy amúgy sármos szoknyapecér rosszcsonttól.

os

No, de itt jön Székely Kriszta a képbe, aki úgy gondolja, ha Offenbach csavarinthat néhányat a jól ismert sztorin, akkor ő is megteheti.

A címszereplő elé rukkoltatja fontossági sorrendben a primadonnát, vagyis a hatodik feleséget, akit Kékszakáll segédje mégsem tesz el láb alól, ahogy amúgy a többieket sem. Altatótól mindannyian csupán tetszhalottak voltak, aztán magukat megadva a sorsnak, kuksoltak elbújtatva. Nem úgy a hatodik feleség, aki nem törődik bele ebbe. Őt támogatja meg Székely erőteljes rendezői hátszéllel. Egy akaratos nőt formál belőle, aki már-már az egész női nemért kiáll. Bordás Barbara érzékelteti is, hogy elege van az elnyomásból, a háttérbe szorításból, ő aztán egy emancipált személyiség, zászlót bontott, aki nő az csak kövesse őt, lehetőleg rögvest.

Le az elbizakodott férfiuralommal!

Jó, azért forradalom nem tör ki, bár a francia operett elég harcos fajta, tán még ez is beleférne, de csak ott van egy meglehetősen talpraesett nő, aki legalább olyan fajsúlyú, mint Kékszakáll, és alaposan nekilódul. Így kiderül, hogy az ellenállás nem is olyan fenemód erős. Vadász Zsolt leginkább erőteljes hangjával vívja a csatát Kékszakállként. Ha azt kiereszti, nem nagyon van apelláta, de végkifejletként mégis.

Az ötvenes évek Amerikájába került a cselekmény, Balázs Juli díszlete egy nagyvállalat auláját mintázza, ezt a céget vezeti Kékszakáll, modernebb korban ez az ő vára. A kórus takarítók karaként is funkcionál, miközben serényen énekelnek, dalra fakadnak, sőt Kulcsár Noémi koreográfiája szerint, akár nagy elánnal ropják. Mozgalmas a produkció, de a humora nem mindig jön ki, vagy az általam látott előadáson nem feltétlenül veszi a közönség, viszonylag ritkán fordul elő, hogy a nézőtér egésze nevet. Tán hiányoznak a publikumnak bizonyos operett klisék, ami meg van helyettük, lehet, hogy szokatlan.

Annak szerintem is jobban meg kellene adni annak a módját, hogy Szacsvay László ebben a produkcióban lép először az Operettszínház deszkáira.

Igenis, ebben a műfajban, egy ilyen fajsúlyú művésznek jár a tapsos belépő, ez még nem veri szét a darabot.

Kár, hogy ez elmarad, annál is inkább, mert az eredeti király helyett, egy önimádó szenátort játszik, tehát simán szervezhető lett volna számára egy olyan színpadra érkezés, aminek megadják a módját. Az más kérdés, hogy aztán rajta sem nevetjük halálra magunkat, valami állandóan jelen lévő, belső szomorúság lengi körül, nagy hatalma ide vagy oda, magányos, végtelenül szomorú bohóc jellegű figurát alakít. Esetleg azért is, mert tisztában van vele, hogy a Kállay Bori által megformált felesége, rajta kívül másokra is buzgón kacsintgat.

Dolhai Attila ezúttal felhagy megszokott bonviván szerepével, és pizzafutár álruhában, táncoskomikusnak mutatkozik, Bojtos Luca kellőképpen szeleburdi és fülig szerelmes szubrettje mellett. Peller Károly Kékszakáll asszisztenseként, Langer Soma a szenátor jobbkezeként tevékenykedve próbálja valamelyest fékezni a jelentős túlkapásokat. Pattantyus Dóra realisztikus jelmezeket kever némileg elrajzoltakkal. A Dinnyés Dániel vezényelte zenekar olykor egyenesen száguldó, de közben marad ideje arra, hogy érvényesítse a zene sziporkázó szellemességét.

Nem vitás, hogy Székely Kriszta nagyon ért a zenés műfajhoz,

a zömében szintén a Budapesti Operettszínház társulatával bemutatott Kreatív kapcsolatok című kortárs opera megrendezése telitalálat. Most adódnak vitatható részletek, de egészében élvezetes, fantáziadús a Kékszakáll előadása.

A víz érintése az Oscar-díjátadó legnagyobb nyertese

Meglepetések nélkül zajlott le a 90. Oscar-díjátadó: sajnos a legjobb idegennyelvű film kategóriájában is a legesélyesebbnek tartott jelölt, A Fantastic Woman kapott díjat, nem a Testről és lélekről. A víz érintése négy Oscart nyert, köztük a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járót. A legjobb női főszereplő Francis McDormand lett, és Gary Oldman Churchill alakítása is Oscart ért. A show-ra a pedig az nyomta rá a bélyegét, hogy a díjakat átadó Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia mindent megtett azért, hogy minél nyitottabbnak és befogadóbbnak tűnjön.

 

A 90. Oscar-gála nem sikerült olyan emlékezetesre, mint a 89. Ezúttal nem volt nagy baki vagy botrány, de az este folyamán többször felemlegették a tavalyit, amikor a legjobb film díjánál először rossz nyertest hirdettek ki. Az Oscar-gála házigazdája, Jimmy Kimmel is ezzel kezdte a show-t. Arról beszélt, hogy a PricewaterhouseCoopers – amely a szavazatok számlálását végzi – megígérte, hogy a megfelelő borítékok átadása lesz a legfontosabb számukra idén. Ezt Jimmy Kimmel úgy kommentálta, hogy nagyszerű, de kérdés, hogy akkor az elmúlt 89 évben mi lehetett számukra a legfontosabb. Ezután a zaklatási botrányra és a metoo mozgalomra tért rá, és az Oscar-szoborral példálózott, ami a kezeit megfelelő helyen tartja, és még pénisze sincs. Majd komolyra fordította a szót és arról beszélt, hogy éppen ideje volt kiállni a visszaélések ellen, annál is inkább, mert Hollywoodnak jó példát kellene mutatnia a világnak. Kimmel szerint pozitív változás jöhet a filmiparban, és ezzel kapcsolatban beszélt arról is, hogy mekkora siker jelenleg a mozikban a Fekete Párduc, amely az első fekete szuperhősfilm – pár éve pedig még senki sem akart volna ilyet csinálni.

2017 az az év volt, amikor a férfiak annyira elszúrták, hogy a nők halakkal kezdtek randizni

– foglalta össze az évet Jimmy Kimmel A víz érintésére utalva, amely a legtöbb, 13 jelölést gyűjtötte be.

Ennek megfelelően a legtöbb, összesen 4 Oscart is A víz érintése kapta: a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek (Guillermo del Toro) járó díj mellett a látványt és a film zenéjét (Alexander Desplat) díjazták. A 8 Oscarra jelölt Dunkirk három díjat kapott (legjobb vágás, legjobb hangvágás, legjobb hang), a 7 Oscarra jelölt Három óriásplakát Ebbing határában alkotói pedig a színészi díjakkal vigasztalódhattak.

A legjobb férfi mellékszereplő díját a várakozásoknak megfelelően Sam Rockwell kapta, a legjobb női főszereplőnek járó Oscart pedig Frances McDormand vehette át, akinek a Fargo után ez már a második szobrocskája. Frances McDormand valószínűleg köszönőbeszédével is bevonul majd az Oscar-történelembe: vitathatatlanul a legkülönlegesebb volt, amit az este hallhattunk, és a gála egyik legemlékezetesebb pillanata is neki köszönhető. Arra kérte az összes női Oscar-jelöltet a teremben, hogy álljanak fel vele együtt, és így mutassák meg, mennyien vannak. Ezután arról beszélt, hogy mindannyiuknak vannak tervei, amelyek megvalósulásra várnak, de ne a ma esti partikon akarjanak erről beszélni velük, hanem az irodákban.

A beszédét két szóval zárta le, amit mindenki figyelmébe ajánlott: „inclusion rider”.

Ez azt a kikötést jelenti, amelyet a színészek a szerződésükbe iktathatnak arról, hogy minél sokszínűbb stábot szeretnének a filmjükbe.

A legjobb férfi főszereplő esetében szintén a papírforma érvényesült: Gary Oldman vehette át a díjat Winston Churchill megformálásáért A legsötétebb órában. A brit színésznek meglepő módon ez volt az első jelölése, és látszott rajta hogy nagyon meg is hatódott, mikor átvette a díjat. Korábban, a vörös szőnyeges bevonuláskor Oldman arról beszélt, hogy szinte ő maga sem ismerte fel magát a filmben: nem meglepő módon A legsötétebb óra a legjobb maszkmesteri munkáért járó díjat is elnyerte.

A legjobb női mellékszereplő Allison Janney lett (Én, Tonya), akinek a legjobb köszönőbeszéd díját is odaítélhetnék. Mikor átvette a díjat azt mondta: „Teljesen egyedül csináltam”, majd a meglepett nevetés után hozzátette, hogy igazából semmi sem áll távolabb a valóságtól, és persze ő is felsorolta, ki mindenkinek köszöni az Oscart.

Fontos kiemelni a legjobb operatőri munkának járó Oscart is. Ugyan a kategória első női jelöltje, Rachel Morrison nem nyert a Netflix által gyártott Mudbounddal, ezt most valószínűleg senki sem hányja majd az akadémia szemére.

Nagyon kijárt már a díj a tizennégyszeres Oscar-jelölt Roger E. Deakins-nek,

akinek győzelmét hatalmas ováció fogadta. A 68 éves Deakins-t korábban olyan filmekért jelölték, mint A remény rabjai, a Fargo, A felolvasó, a Skyfall vagy a Sicario. Végül ennyi jelölés után a Szárnyas Fejvadász új részével nyert, amelyet Budapesten forgattak, és Deakins ezt köszönőbeszédében meg is említette. A Szárnyas Fejvadász 2049 egyébként a vizuális effektekért járó Oscart is elvitte.

Emlékezetes volt James Ivory győzelme is, aki 89 évesen nyerte meg a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó Oscar-díjat a Szólíts a nevedenért, és ezzel ő lett a legidősebb Oscar-nyertes. A tavalyi év legnagyobb meglepetés filmsikere, a Tűnj el! is kapott egy Oscart: Jordan Peele, akit rendezőként is jelöltek, a legjobb eredeti forgatókönyvárt járó szobrocskát kapta meg. Greta Gerwig filmje, a Lady Bird viszont hoppon maradt, hiszen az öt jelölésből egyet sem tudott díjra váltani.

Az érdekességek sorát gyarapította a korábbi NBA-sztár, Kobe Bryant feltűnése a színpadon, aki a legjobb animációs rövidfilmért (Dear Basketball) kapott Oscart. Az egész estés animációnak járó díjat pedig a Pixar fimje, a Mexikóban játszódó Coco kapta, amely a legjobb betédal Oscarját is elvitte.

A minket leginkább érdeklő Oscart, a legjobb idegennyelvű filmnek járó díjat az előzetesen legesélyesebbnek tartott chilei film, az A Fantastic Woman nyerte meg, így 2016 és 2017 után idén nem lett magyar Oscar. A Testről és lélekről stábja ettől függetlenül úgy tűnik, jól érezte magát a gálán: a film női főszereplője, Borbély Alexandra több képet is posztolt az Instagramjára.

https://www.instagram.com/p/Bf665SEhYFN/?taken-by=szandraborbelyova

Összességében – valószínűleg a hollywoodi zaklatási botrányok miatt – idén

komolyabbra sikerült a díjátadó, mint a korábbi években.

Nagyon látszódott, hogy a szervezők minden eddiginél több figyelmet fordítottak arra, hogy ne csak fehér férfiakról szóljon a show, és lépten-nyomon ki is emelték a női és színes bőrű alkotókat. Ez mindenképpen értékelendő gesztus, de néha már erőltetetten hatott, és izgalmas semmiképpen nem lett tőle a műsor.

A nők és a színes bőrű filmesek helyzete mellett a bevándorlás témája is sokszor szóba került, minden bizonnyal az amerikai elnök migrációs politikájára utalva. Amikor Guillermo del Toro megkapta a legjobb rendezőnek járó díjat, azzal kezdte a köszönőbeszédét, hogy ő is bevándorló. Meglepetést jelentett, hogy ezt a díjat Emma Stone adta át, akinek a hagyományok szerint a legjobb férfi főszereplőt kellett volna bejelentenie, mivel tavaly ő nyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscart. A változtatás oka az volt, hogy a tavalyi férfi győztes, Casey Affleck a szexuális zaklatási vádak miatt idén távol maradt a díjátadótól, tehát nem tudta volna átadni a legjobb női főszereplőnek járó Oscart. Végül a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat Jane Fonda és Helen Mirren adta át, akik arról beszéltek, hogy rengeteg minden változott az elmúlt 90 évben Hollywoodban, többek között az is, ahogy a férfiak és nők egymáshoz viszonyulnak. A legjobb női főszereplőnek járó díjat is nők adták át: Jodie Foster és Jennifer Lawrence.

Nemes gesztus volt, hogy a tavalyi botrány ellenére nemcsak a műsorvezetőt, Jimmy Kimmelt hívták vissza, hanem a Faye Dunawaye-t és Warren Beatty-t is, akik 2017-ben elszúrták a legjobb film díjának átadását. Idén újra megpróbálhatták, és gond nélkül prezentálták A víz érintése Oscarját, Guillermo del Toro rendező pedig a díjat a fiatal filmeseknek, a következő generációnak ajánlotta.

A legnagyobb showelem az volt, hogy Jimmy Kimmel idén is megtalálta a módját annak, hogy hétköznapi embereket is bevonja a díjátadóba. Arról beszélt, hogy a nézőknek is illő köszönetet mondani, ezért míg tavaly „turistákat” hozott a gálára, idén a show közepén összegyűjtött egy csapat sztárt, hogy átmenjenek a szomszédos TCL Chinese Theater nevű legendás moziba, és „meglepjék” a nézőket. Többek között Margot Robbie, Gal Gadot, Mark Hamill és Guillermo del Toro volt a társaságban, akik vittek egy kis nasit a mozi közönségének, és az egyik néző még a következő díj átadóit is felkonferálhatta.

Az este visszatérő poénja pedig az volt, hogy Jimmy Kimmel felajánlott egy jetskit annak, aki a legrövidebb beszédet mondja az idén, és sok díjazott utalt is rá a beszédben, hogy örülne a nyereménynek. Ettől persze nem lettek rövidebbek a köszöngetések: végül a Fantomszál jelmezeiért díjazott Mark Bridges kapta a jetskit.

Jimmy Kimmel egyébként elég jó házigazdának bizonyult idén is, de nem tudott mit kezdeni azzal, hogy a majd négyórás műsor továbbra is unalmas és nagyon kiszámítható. Ráadásul idén a díjazottak névsora is annyira a várakozásoknak megfelelően alakult, hogy még ennyi izgalmat sem tartogatott a show.

A legfontosabb díjazottak:

Legjobb film

  • Szólíts a neveden
  • A legsötétebb óra
  • Dunkirk
  • Tűnj el!
  • Lady Bird
  • Fantomszál
  • A Pentagon titkai
  • A víz érintése
  • Három óriásplakát Ebbing határában

Legjobb rendező

  • Christopher Nolan (Dunkirk)
  • Jordan Peele (Tűnj el!)
  • Greta Gerwig (Lady Bird)
  • Paul Thomas Anderson (Fantomszál)
  • Guillermo del Toro (A víz érintése)

Legjobb női főszereplő

  • Sally Hawkins (A víz érintése)
  • Francis McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában)
  • Margot Robbie (Én, Tonya)
  • Saoirse Ronan (Lady Bird)
  • Meryl Streep (A Pentagon titkai)

Legjobb férfi főszereplő

  • Timothée Chalamet (Szólíts a neveden)
  • Daniel Day-Lewis (Fantomszál)
  • Daniel Kaluuya (Tűnj el!)
  • Gary Oldman (A legsötétebb óra)
  • Denzel Washington (Roman J. Israel, Esq.)

Legjobb női mellékszereplő

  • Mary J. Blige (Mudbound)
  • Allison Janney (Én, Tonya)
  • Lesley Manville (Fantomszál)
  • Laurie Metcalf (Lady Bird)
  • Octavia Spencer (A víz érintése)

Legjobb férfi mellékszereplő

  • Willem Dafoe (Floridai álom)
  • Woody Harrelson (Három óriásplakát Ebbing határában)
  • Richard Jenkins (The Shape of Water)
  • Christopher Plummer (A világ összes pénze)
  • Sam Rockwell (Három óriásplakát Ebbing határában)

Legjobb idegennyelvű film

  • A Fantastic Woman (Chile)
  • The Insult (Libanon)
  • Szeretet nélkül (Oroszország)
  • Testről és lélekről (Magyarország)
  • A négyzet (Svédország)

Szavazzon, kik kapjanak idén Oscart!

0

Vasárnap este, magyar idő szerint hétfő hajnalban összesen 24 kategóriában osztják ki az Oscar-díjakat Los Angelesben. Zsinórban a harmadik évben Magyarország is érintett: Enyedi Ildikó Testről és lélekről című különleges szerelmesfilmje a legjobb idegennyelvű film díjáért van versenyben. De ezen kívül is izgalmasnak ígérkezik a díjátadó.

Arról, hogy milyen esélyei vannak Enyedi Ildikó filmjének, ebben a cikkünkben olvashat részletesen, illetve beszámoltunk arról is, hogy a fogadóirodák és az amerikai filmes szakértők szerint mely filmeknek, illetve alkotóknak bizakodhatnak a gála előtt.

Most viszont Önök dönthetik el, hogy a legfontosabb kategóriákban kiknek adnának szobrocskát: alább szavazhatnak a legjobb filmre, rendezőre, animációs filmre, a színészekre és természetesen a legjobb idegennyelvű filmre.

Kikről fog szólni az Oscar-díjátadó?

Idén elég szoros a verseny a legjobb film Oscar-díjáért: habár néhány nappal a díjátadó előtt A víz érintése győzelme tűnik a legvalószínűbbnek, számos más erős jelölt is van a mezőnyben. Ha a legjobb film díját esetleg nem is, a legjobb rendezőnek járó Oscart minden bizonnyal megkapja A víz érintése, illetve Guillermo del Toro. A színészi kategóriákban is elég lefutottnak tűnik a verseny – összeszedtük, mi várható a 90. Oscar-gálán.

A legjobb film

A legtöbb, 13 jelölést Guillermo del Toro felnőtteknek szóló tündérmeséje, A víz érintése kapta. Ezt követi a Christopher Nolantól a Dunkirk 8, és a Három óriásplakát Ebbing határában 7 jelöléssel. Mindhárom alkotást jelölték a legjobb film díjára, amelyért még A Pentagon titkai, a Szólíts a neveden, a Lady Bird, a Fantomszál, A legsötétebb óra és a Tűnj el! van versenyben.

A legtöbb amerikai kritikus A víz érintése győzelmét tartja legvalószínűbbnek, de korántsem biztos, hogy Guillermo del Toro filmje kapja a legfontosabb díjat. Ott van például Három óriásplakát…, amely sokáig befutónak a fogadóirodáknál, és a legjobb drámának járó Golden Globe-díjat is megnyerte, illetve a legjobb filmnek járó BAFTA-t. Egyébként is mindkét díjátadón tarolt a Három óriásplakát…: összesen négy Golden Globe-ot és öt BAFTA-díjat kapott Martin McDonagh filmje.

Igaz, a legjobb rendezőnek járó díjat a Golden Globe-gálán és a BAFTA-díjátadón is Guillermo del Toro vehette át, A víz érintése 13 Oscar-jelölése pedig majdnem rekord. Ennél többet, 14-et csak a Mindent Éváról (1950), a Titanic (1997), illetve a Kaliforniai álom kapott tavaly. A Kaliforniai álom esete viszont intő példa is lehet abból a szempontból, hogy

a rengeteg jelölés nem feltétlenül jelent a legfontosabb kategóriák megnyerését is.

A Kalifornai álom 6 Oscart kapott, és Damien Chazelle ugyan a legjobb rendező lett, illetve a női főszereplőt, Emma Stone-t is díjazták, a legjobb filmnek járó Oscar viszont az emlékezetes fiaskó után végül a Holdfényhez került. Ez fontos eredmény volt azután, hogy az Oscart évek óta azzal vádolják, hogy túl fehér: színes bőrű alkotók filmjei ritkán nyerik el a legjobb díjakat. Idén is csak egy ilyen versenyez a legjobb film díjárért, a Tűnj el!, amelynek nyerési esélyeit a díjátadóhoz közeledve egyre valószínűbbnek tartják a fogadóirodák, de azért így is meglepetés lenne. A horrorfilmek általában nem rúgnak labdába a legjobb film díjáért, igaz, a Tűnj el! valójában a rasszizmussal foglalkozik, és 2017 egyik meglepetés filmsikere volt.

Mildred Hayes (Frances McDormand) és az óriásplakátjai Forrás: Fórum Hungary

A Szólíts a neveden a kritikusok egyik kedvence volt a mezőnyből, és sokan úgy vélik, hogy az olasz rendező, Luca Guadagnino filmjének kellene nyernie a díjat. Hiába nagyszerű film a Szólíts a neveden, ez a kimenetel nem tűnik valószínűnek. Ha a kilenc folmet felvonultató mezőny többi jelöltjét nézzük, a díjátadóhoz közeledve a Dunkirk esélyei igencsak elhalványultak. Daniel Day-Lewis gyönyörű búcsúfilmje, a Fantomszál, Steven Spielberg konvencionálisra sikeredett újságírós drámája, A Pentagon titkai és Gary Oldman churchilles mozija, A legsötétebb óra pedig inkább csak a töltelékjelöltnek számít.

A legjobb rendező

Idén is előfordulhat az, ami tavaly a Kaliforniai álomnál, illetve az elmúlt éveben többször is, hogy

a legjobb film és a legjobb rendezés díját nem ugyanaz az alkotás kapja.

Mint láttuk, a legjobb film díjáért korántsem lefutott a verseny, a rendezői kategóriában viszont egyértelműen Guillermo del Torót tartják a legesélyesebbnek. A mexikói rendezőt először 2006-ban A faun labirintusáért jelölték, most pedig a legjobb eredeti forgatókönyv díjáért is versenyben van. (Érdekesség, hogy A víz érintése kapcsán plágiumvádak merültek fel, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy ez befolyásolná a film Oscar-esélyeit.)

A rendezői kategóriában Christopher Nolant tartják a fogadóirodák a második legesélyesebbnek, őt követi Greta Gerwig, aki az egyetlen női jelöltje a mezőnynek, ráadásul elsőfilmes alkotó. Rajta kívül még egy fiatal filmes van a mezőnyben, Jordan Peele, a Tűnj el! rendezője. Mindkettőjük győzelme meglepetés lenne, de a jelölésükkel legalább kipipálták, hogy legyen női, illetve színes bőrű rendező is a mezőnyben.

Martin McDonagh a Három óriásplakát… miatt nem kapott jelölést rendezőként csak forgatókönyvíróként. Mivel eddig mindössze négyszer fordult elő, hogy a legjobb film díját olyan alkotás kapta, amelynek rendezőjét nem jelölték Oscarra – ez megint csak olyasmi, ami nem jó ómen a Három óriásplakát… esélyeire nézve a legfontosabb kategóriában.

Színészi díjak

A főszereplőknél az alapvető kérdés az, hogy

az idősebb vagy a fiatalabb generációt díjazzák majd az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia tagjai.

A legjobb női főszereplő díjára Francis McDormand a legesélyesebb a fogadóirodáknál és a filmes szakíróknál is, viszont Saoirse Ronan is lenyűgöző alakítást nyújtott problémás tinédzserként a Lady Birdben. A Három óriásplakát… főszereplőjének már van egy Oscarja, amelyet a Fargóért kapott, az ír-amerikai színésznőnek pedig ez lenne az első díja, viszont már harmadjára jelölték. Rajtuk kívül Sally Hawkins (A víz érintése) az, akit még az esélyesek között emlegetnek, neki ez a második jelölése.

Gary Oldman A legsötétebb órában. Forrás: Jack English / Focus Features

A legjobb férfi főszereplőknél hasonló a helyzet. A befutónak egy régi motoros, Gary Oldman tűnik, aki jelentős átalakuláson ment át ahhoz, hogy megformálja Winston Churchillt A legsötétebb órában, ezt pedig általában szeretik az akadémia szavazói. A második legesélyesebb Timothy Chalamet, a Szólíts a neveden Eliója, aki a filmben kamaszfiúként egy nála idősebb férfivel esik szerelembe. A 22 éves francia-amerikai színész győzelme a szakértők szerint egyfajta szemléletváltás jele is lehetne Hollywoodban: azt mutatná, hogy a természetesebb alakítások felé billen a szavazók ízlése. A Fantomszállal a filmszínészettől elbúcsúzó, és emlékezetes utolsó alakítást nyújtó Daniel-Day Lewist is jelölték a kategóriában, de most nem tartozik a legesélyesebbek közé, és már így is 3 Oscarja van.

A mellékszereplőknél a nők között Allison Janney (Én, Tonya) és Laurie Metcalf (Lady Bird) a két legesélyesebb jelölt, a férfiaknál viszont nagyon úgy tűnik, Sam Rockwell (Három óriásplakát…) mellett senki sem rúghat labdába. Érdekesség, hogy a legjobb férfi mellékszereplő díjára Christopher Plummert is jelölték, aki Kevin Spacey botránya miatt kapta meg J.P. Getty szerepét A világ összes pénzében. A maga 88 évével Plummer a legidősebb, akit valaha színészi Oscar-díjra jelöltek.

Fogadóirodák és szakértők ide vagy oda, ha az Oscart megelőzően kiosztott díjakat nézzük, elég egyértelmű a helyzet az összes színészi kategóriában. Most először történt ugyanis olyan, hogy a Golden Globe, a BAFTA, a Critics Choice Awards és a színészszakszervezet díja, a SAG Awards is ugyanazokhoz vándorolt. Ezek alapján Frances McDormand, Gary Oldman, Allison Janney és Sam Rockwell örülhet majd az Oscarnak.

Jimmy Kimmel és az Oscar (MTI/EPA/Paul Buck)

A díjátadó

Az Oscar-gála házigazdája a tavalyi évhez hasonlóan idén is a tévés műsorvezető, Jimmy Kimmel lesz. Összesen 24 kategóriában osztanak díjakat helyi idő szerint vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban. A tavalyi botrány után, amikor rossz borítékot adtak oda a legjobb film díját bejelentő Warren Beattynek és Faye Dunawaynek, óvintézkedéseket vezettek be. Míg eddig csak a szavazatokat összeszámoló PricewaterhouseCoopers két alkalmazottja tudta a győztesek nevét, idén először egy harmadik személy is felügyeli majd, hogy minden rendben megy-e a díjátadón.

A show-val kapcsolatban a legnagyobb kérdés az, hogy mit kezdenek a szervezők a hollywoodi zaklatási botránnyal. Az már kiderült, hogy Casey Affleck, aki az ellene felhozott vádak ellenére tavaly megnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscart, a hagyományoktól eltérően idén nem ad át díjat. De a metoo-n kívül is van téma, amire vélhetően reflektálni fog a show: Donald Trump elnöksége, az iskolai lövöldözések, és a fegyvertartás is biztos előkerül majd.

Természetesen a díjátadó magyar vonatkozásáról sem feledkeztünk meg, a legjobb idegennyelvű film Oscarjáért versenyző Testről és lélekről esélyeiről ebben a cikkünkben olvashat részletesen.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!