Kezdőlap Itthon Oldal 559

Itthon

III. Bélát a felesége igazolta – A genetikus tisztázza az Árpád-házi csontok eredetét

A közelmúltban több írás is megjelent az Árpád-házi királyok csontjaival, illetve nemzeti uralkodóink eredetével kapcsolatban, melyek végül is kérdőjeleket hagytak az olvasóban a kutatás eredményeit illetően. Ezek tisztázásáért fordultunk a kutatás genetikai felelőséhez, Melegh Béla professzorhoz, a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Genetikai Intézete intézetigazgató egyetemi tanárához.

 

A fő célja a 2013-ban indult kutatásnak III. Béla Mátyás templomban őrzött csontjainak elemzése és ezek révén az Árpád-házi király genetikai jellegeinek meghatározása volt. A hosszú távú cél a Székesfehérváron eltemetett 15 Árpád-házi király csontjainak azonosítása, ám ez egyelőre nem volt lehetséges, mert a törökdúlás itt valóságos volt, az egyes sírok súlyosan károsodtak, a csontvázak összekeveredtek, ráadásul itt a királyokon kívül többszáz ember sírja volt, ezek közül a múlt században 122 sírt sikerült a régészeknek feltárniuk.

III. Béla maradványait azonban a hajdani templom padlója alá temették, így a sír sértetlen maradt, s csak a 19. század végén fedezték fel, majd szállították felesége maradványaival a Mátyás templomba. Ebből a két szarkofágban elhelyezett csontvázból vettek mintát a tudósok, konkrétan a több intézményt összefogó kutatást vezető és ehhez forrásokat felkutató Kásler Miklós, az Onkológiai Intézet főigazgatója. Ezután Melegh Béla, aki nemzetközi szakmai kapcsolatai révén a híres göttingeni és tübingeni laboratóriumokba juttatott a csontdarabkákból, ahol a legkorszerűbb molekuláris genetikai elemzésnek vetették ezeket alá.

A korábbi újságcikkek szerint a Béla király csontjaiban talált, úgynevezett R1a haplotípus igazolta az Árpád-házi eredetet, ám ennek magyarázata kételyeket hagyott az olvasóban. Kétségtelen, hogy az apai leszármazási vonalat csak a férfi nemi kromoszóma, az Y kromoszóma apáról fiúra öröklődő jellegeiben kereshetjük, melyeknek 90 százaléka akár többezer év során is változatlanul öröklődik tovább. Vannak azonban olyan, folyamatosan keletkező mutációk, melyek egy része a generációk során megmarad és ezek révén következtetni lehet az illető családi leszármazási vonalra. Ilyen ez az R1a is, ám mint a cikkek egy részében is szerepelt, ez elég gyakori az eurázsiai eredetű népességben, a magyar lakosság mintegy negyedében előfordul.

Honnan voltak akkor olyan biztosak a kutatók, hogy a királysírban Árpád-házhoz tartozó férfi feküdt?

Mint Melegh professzor elmondta, ennél jóval pontosabb bizonyítékokat is találtak, ám ezeket az erről szóló tudományos közlemény megjelenése előtt nem tudja elmondani. Az azonban biztos, hogy nem más király, például az egyik cikk szerint felvethető Könyves Kálmán, hanem csakis III. Béla csontjairól van szó, ezt pedig a mellette talált női csontváz bizonyítja. A történelemkönyvekből ugyanis tudjuk, hogy Bélát feleségével, Antiochiai Annával temették el, s a genetikusok az anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS elemzése nyomán olyan, egyértelmű mutációs jellegeket találtak, melyeket egyetlen más magyar királyné csontjai sem tartalmaznak. A kistermetű női csontváz egyébként az Annáról leírt történelmi feljegyzésekkel is egybevág. Így tehát biztossá vált Béla személyazonossága, s a megtalált apró genetikai jellegzetességek birtokában a kutatók már sikeresen kezdhetnek majd neki a fehérvári csontvázak szétválogatásának, már ha erre lesz forrás is, hiszen ezek a finomságokat leíró genetikai vizsgálatok elég költségesek.

– A meglévő adatokból azt is meg tudnám mondani, Bélának milyen színű haja és szeme volt, de erről is csak a közlemény megjelenése után beszélhetek – mondta Melegh Béla.

A korábban megjelent cikkek szerint Kásler professzor kijelentette, a király genetikai jellegei eurázsiai és nem finnugor eredetre utalnak.

Mint Melegh Béla elmondta, ez részben a vélhető leegyszerűsítés szándéka miatt vált félreérthetővé. Kétségtelen, hogy az R1a haplocsoport és például a finnek zömében meglévő genetikai anyag eredete eltér egymástól. Ami azonban inkább érdekes, hogy úgy tűnik, a honfoglalók elég vegyes csapatot alkothattak, s nem biztos, hogy a magyar törzsek másik vezére ugyanonnan származott, ahonnan az Árpád-házi királyok elődje. A népek eredetének genetikájával hosszú évek óta foglalkozó professzor szerint a honfoglaló magyarság már eleve vegyes népesség volt, mely a Kárpát-medencébe való érkezés után – a korabeli sírok genetikai elemzése alapján – egy idő után elkeveredett az itt talált népekkel. Tiszta magyar eredetet emlegetni a tudós szerint sem célszerű. III. Bélának a felmenői között például voltak oroszok és vikingek is. Az utóbbit húzza alá hatalmas, több mint egy méter 90 centis magassága, mellyel három fejjel kimagaslott az akkori, átlagosan mintegy 1 méter 60 centis magyarok közül.

Palugyai István

Elios-ügy: Vásárhely kitárulkozik

Hódmezővásárhely önkormányzata elérhetővé tette az Eliosszal kötött szerződést. Nem könnyen található meg a honlapon, ráadásul más tartalommal is olvasható közvilágítási fejlesztés ugyanott. Az OLAF-jelentés változatlanul hiányzik.

Lassan megismerhetővé válnak a hódmezővásárhelyi lámpacsere-projekt dokumentumai. Alapos keresgéléssel lelhetők fel, de az apparátus láthatóan már az új polgármesterre, Márki-Zay Péter érkezésére készül. Kedden koraeste a FüHü nem lelte meg a közvilágítási fejlesztésre az akkor még ES Holdingnak nevezett Eliosszal kötött szerződéseit, csak egy – két lépéssel elérhető – projektleírást.

Ennek projekt-kódszáma és célja (a város egész területén lámpakorszerűsítés) megegyezik, tartalma viszont nagy mértékben eltér az eliosos munkáétól (darabszám, ár, energiamegtakarítás), és befejezett fejlesztésként fogalmaz, fényképgalériával illusztrálva a megváltozott közvilágítást.

A már szabadon hozzáférhető ES Holding-szerződés értelmében bruttó 721 millió 225 ezer 161 forintért vállalta csak fényforrások, illetve teljes lámpák cseréjét LED-kivitelűre. A 2009. végén megjelent kiírás alapján a szerződést 2010. március 1-jén, még

Lázár János polgármester, az ES Holdingtól Tiborcz István és Erdei Bálint vezérigazgató írta alá.

A megrendelt mennyiség az ajánlattételi felhívásban  található meg, laikus számára meglehetősen kusza felsorolásban.

Bár a LED-korszerűsítés kapcsán elsősorban az energiaspórolást szokták kiemelni, a pályázati felhívásban ennek súlyszáma mindössze 4. A műszaki minőség 58, a vállalási ár 30. Tiborczék átlagosan 26 százalékos megtakarítást vállaltak.

A dokumentáció harmadik tagja az egyik pályázó (a háromból) eljárási kérelmére indult közbeszerzési döntőbizottsági határozat. Ezt a jogorvoslatot a Tungsram-Schréder zrt. kezdeményezte, amelyet a Kdb elutasított, alaptalanságra és megkésettségre hivatkozva.

Érdekesség, hogy

a Tungsram-Schréder később az Elios beszállítója lett

a többi városban elvégzett lámpacserékben.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal Hódmezővásárhelyt érintő vizsgálati anyaga eddig nem került ki a város honlapjára. Márki-Zay Péter azt ígérte, hogy azonnal közzéteszik. Ezzel kapcsolatban a hvg.hu-nak nyilatkozó Korsós Ágnes jegyző elmondta, hogy a jelentést nem kapták meg az OLAF-tól, csak a nyolc pontból álló észrevételeket, amelyhez négy helyen fűztek észrevételt. Azt is állítja, hogy a szerződések a megkötésük óta megtalálhatók a honlapon. Márki-Zay Péter a FüHü-nek kedden azt mondta, hogy ők (addig) nem találták meg a dokumentumot.

Vejetek vagyunk

Idegen tollakkal ékeskedünk: a címet a Kétfarkú Kutyapárttól kölcsönöztük, ez a mondat lesz a viccpárt március 15-i békemenetének egyik jelszava. Nem loptuk el a címet, csak – fideszes szóhasználattal – megvédtük. Úgy gondoljuk, hogy ez fejezi ki leginkább a kormányzatban az elmúlt hetekben eluralkodott kommunikációs zűrzavart, és az ennek nyomán kialakult helyzetet.

Mindez a Fidesz hódmezővásárhelyi veresége óta láthatóvá is vált. A Fidesz elleni korábbi támadásokat – Mészáros Lőrinc mesébe illő gazdagodását, Rogán Antal, helikopterezét és a letelepedési kötvények körüli mozgolódását, a Lázár János földjei közé beékelődött titokzatos kastélyt – még lehetett titkolni, vagy bagatellizálni. Az volt a látszat, hogy hát igen, vannak, akik nem teljesen törvényesen élnek, de Orbán Viktor és a családja minden gyanún felül áll.

Ezen az imázson keletkezett egy minden korábbinál hatalmasabb rés, amikor kiderült, hogy a miniszterelnök veje, Tiborcz István nyakig benne van az országot milliárdokkal megkárosító Elios-ügyben. Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának sokáig titkolni próbált, ám végül kiszivárgott jelentése szerint központilag szervezett bűncselekmények sorozatáról van szó. A kormánypárti sajtó természetesen nem foglalkozott az üggyel, amikor meg mégis, mert muszáj volt, a felelősséget megpróbálták az időközben ellenséggé vált egykori barátra, Simicska Lajosra tolni. Az MTI még Tiborcz István nevét sem volt hajlandó leírni, az ellenzéki pártok ezzel kapcsolatos közleményeinek közlését – ha szerepelt bennük Tiborcz neve – rendre megtagadta.

De az internet világában az információ terjedését legföljebb lassítani lehet, megállítani nem. Ez volt az egyik legfőbb oka a hódmezővásárhelyi bukásnak, és ez az, amiért most a Fideszben minden korábbinál nagyobb kommunikációs káosz mutatkozik. Ennek kezelésére úgy tűnik, nincs megfelelő ember, a Független Hírügynökségnek épp ma nyilatkozó Kovács Zoltán – nem a kormányszóvivő, hanem az Élet és Irodalom főszerkesztője – arról beszélt, hogy amíg velük volt Simicska Lajos, nagyobb eséllyel kezelhették az ilyen és ehhez hasonló nagyságrendű botrányokat.

Korábban Kádár János regnálása idején volt egy olyan közvélekedés, hogy a János bácsi puritán, tisztességes ember – szokta is mondani, hogy én a gyalogosok pártján állok – és amikor a sokaknak szemet szúró visszaélések, a törvénytelen gazdagodások kerültek szóba, szinte mindig hozzátették: a János bácsi rendes ember, kár, hogy ennyi gazemberrel van körülvéve.

Akik ezt mondták, abba már „elfelejtettek” belegondolni, hogy Kádár volt az, aki „ezekkel a gazemberekkel” körülvette magát.

Az Elios-ügy elért az Orbán-családig, és a nép ezt sokkal nehezebben tudja tolerálni, mint amikor „csak” a főnök körüli csókosok lopnak.

Az EP költségvetési bizottságának néppárti elnöke valódi nyomozást vár a Tiborcz-ügyben

0

Az Európai Parlament illetékes bizottságának elnöke azt várja, hogy a magyar rendőrség tényleg járjon utána az Orbán-vő vesztegetési ügyének. Ingeborg Gräßle szerint be kell vetni az uniós támogatások megvonását, mert nem lenne bölcs dolog még több pénzt adni egy olyan országnak, ahol nem lehet szavatolni a jogállamot.

Ingeborg Gräßle, aki pár hónapja a Költségvetési Ellenőrzési Bizottság megbízásából küldöttség élén járt Magyarországon, a részletekről szólva sürgette, hogy a magyar hatóságok működjenek együtt a szálak kibogozására. Ám szerinte a magyar hozzáállás olyan, mintha az EU zaklatni akarná őket, pedig ez nem így van. Ellenben úgy látja, hogy a magyar kormánynak nemigen akaródzik eloszlatni az európai aggályokat a csalás kapcsán. A főügyész pl. karácsonyra ígérte, hogy elküldi jelentését a 4-es metró ügyében, de nem érkezett semmi. A tudósítás megjegyzi, hogy bár az ügyészség az OLAF kezdeményezésére vizsgálatot indított az ELIOS miatt, ám nem valószínű, hogy Polt Péter, a Fidesz volt politikusa, vádat emel Tiborcz István ellen.

Gräßle a CDU-t képviseli, és az Európai Néppárt általában védi Orbán Viktort. Ugyanakkor a strasbourgi Költségvetési Felügyelő Bizottság egy másik tagja név nélkül arról beszélt, hogy az európai intézmények mindig egyes beruházásoknak néznek utána, ám a magyarországi korrupció rendszerszintű. Gräßle ugyanakkor kitért arra, hogy be kell vetni az uniós támogatások megvonását, mert nem lenne bölcs dolog még több pénzt adni egy olyan országnak, ahol nem lehet szavatolni a jogállamot.

(Politico)

Lapszem – 2018. február 28.

0

28 évvel ezelőtt ezen a napon gyilkolták meg Sven Olof Joachim Palme-t Svédország miniszterelnökét. Ma Elemér, Antónia és Román ünnepli a névnapját. Helyenkét felhős idő lesz, hószállingózással. A legmagasabb hőmérséklet mínusz 3 fok lesz.

Népszava

Kapaszkodik Sorosba a Fidesz
Hódmezővásárhely után zavarossá vált a korábban katonásan egységes kormánypárti kommunikáció: a holdudvarban már bírálják a sorosozást. (…)
Az értelmiségi holdudvar mellett lapunknak tegnap több kormánypárti politikus is jelezte, hogy a vereséghez hozzájárulhatott a Soros György elleni hadjárat. Ehhez képest – és ez is lehet a zavar jele – Szijjártó Péter külügyminiszter azt javasolta: a kormány indítson tájékoztató kampányt az ENSZ migrációs csomagjáról, amely szerinte egybeesik a Soros-tervvel. A miniszter közölte: „Az ENSZ azt akarja, hogy mindenki folyamatosan fogadjon be migránsokat.”. Ez egyébként nem esik egybe a valósággal, ugyanis senkit sem kényszerítenének Magyarországra, ráadásul a tervezet készítésébe Magyarországot is bevonták.

Magyar Nemzet

Újabb fideszes belső utasítás: Soros György letiltva
A képviselők Facebook-felületeire semmilyen negatív, lejárató és Sorossal kapcsolatos anyag nem rakható ki – ezt a rövid és tömör, ám annál világosabb utasítást adta kedden politikusainak a Fidesz pártközpontja. A lapunk birtokába jutott ukáz újabb bizonyítéka annak: a csúfos hódmezővásárhelyi kudarc után a kormánypárt kénytelen igen gyorsan áthangolni az eddig főként a 87 éves milliárdos ellen való uszításra épülő kommunikációját.
(…) Ám attól függetlenül, hogy a Fidesz mostantól helyi jelöltjeik esetén igyekszik nem csak a lejáratásra építeni, úgy tűnik, a párt azért nem fog teljesen felhagyni Soros György emlegetésével. Például még kedd délután is arról adtak ki közleményt az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjével kapcsolatban: „Karácsony Gergely Soros György embere, aki ha tehetné, a migránsokat is a magyar emberekkel tartatná el.”

Magyar Hírlap

Eufória
(…) A hónapok óta tartó ellenzékváltó hangulat így egycsapásra euforikus kormányváltóba csapott át. Hétfőn már az LMP kapcsán is olyan hírek jelentek meg, hogy a 2010 előtti világ elutasításából fogant párt frigyre készül az MSZP-vel, az esküvői tanúkat a Jobbik adja, a nászbeszédet pedig a lánglelkű DK-vezér mondhatja el. Noha az örömittas menyegzőre készülve, a szürke aláírásgyűjtő hétköznapokon olyan öreg motorosok, akik megjárták a hadak útját az MSZP-ben, most pedig a DK-t erősítik, például a rákospalotai Hajdu László, vérrel-verítékkel sem tudták még összegyűjteni az ötszáz ajánló aláírást. Ahogy halljuk, elsősorban azért nem, mert olyan párt színeiben indul, mint a Demokratikus Koalíció, amelynek elnöke levitézlett. A vásárhelyi sikertől megrészegülő politikusoknak az is eszükbe jut, kellenének a pártlistás szavazatok, ahhoz meg minimum huszonhét körzetben egyéni jelöltet kell állítani. Ám hogyan lesz ebből mindenütt egy jelölt a kormánypártiakkal szemben?

A Fidesz pedig nem dőlhet hátra. Kettőzött erővel kell dolgozni, ez a tanulság – jelentette ki tegnap a miniszterelnök. Igen, ez a legfőbb tanulság.

Magyar Idők

Aljas politikai támadás a balliberális médiában
A mai napon jelent meg a zoom.hu portálon az az álhír amely szerint Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Konzumé lehet Budapest egyik legemblematikusabb szállodája, a Gellért Hotel. A hírt természetesen azonnal átvette az összes létező többi balliberális portál is.

A Magyar Időknek a Konzum Nyrt. határozottan cáfolta, hogy tárgyaltak volna bárkivel, de azt is, hogy, akárcsak vételi szándékuk lenne a szállodára, ezt a szállodaüzemeltető cég hamarosan közleményben is megerősíti.

A Konzum részéről politikai támadást gyanítanak az álhír mögött. Úgy látszik a választások közeledtével a ballib médiában mindent bevetnek, amivel úgy érzik, hogy hergelni lehet a közhangulatot, még akár ordas hazugságokat is.

Orbán egyszerre rémisztő és jelentéktelen

A Fidesz-vezetőség egykor híresen gyors és biztos áttekintőképessége két éve rohamosan romlik – ezt Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője nyilatkozta a Független Hírügynökségnek. Szerinte a kormánypárt zilált állapotban fordult rá a kampányra, botrány botrányt követett. Állítja: a Mészáros-féle abnormális vagyontömeg puszta léte például nem egyszerűen Magyarország, hanem a térség legnagyobb rendőrségi-ügyészségi kihívása. És akkor még hol van az Elios-ügy… Orbánról azt mondja: most, hogy öregszik és retteg, mi lesz, ha nem ők nyernek, egyszerre teszi rémisztővé és jelentéktelenné. Azt is hozzáteszi, hogy Orbán egész pályáján rabszolga volt.

 

Az utóbbi időben sokszor nyilatkoztál különböző televíziós műsorokban – és ez még Hódmezővásárhely előtt történt -, hogy nem tartod kizártnak az áprilisi választáson a meglepetést. Miből táplálkozott ez az optimizmusod?

Abból, hogy a Fidesz-vezetőség egykor híresen gyors és biztos áttekintőképessége két éve rohamosan romlik. Mondhatnám, hogy Orbán Viktor áttekintőképessége romlik, mert a kettő, a párt és Orbán ugyanaz.

Amikor aztán tavaly nyáron elérkezett a romlásnak az a szakasza, amikor háromszori nekifutásra sem sikerült nekik megoldaniuk azt az egyébként nem túl nehéz feladatot, hogy ellensúlyozzák a jobbikos plakátüzenetek nyomását – ez volt az a bizonyos Ők lopnak – Ti dolgoztok – üzenet, és hol a jogalkotáshoz, hol az erőhöz kaptak, elég látványosan mutatkozott a zavar.

A plakáttörvényből településvédelmi törvényt kreáltak, amivel nem oldottak meg semmit, s ha ehhez a kudarchoz hozzácsapjuk a nem sokkal korábbi hirdetőoszlopokkal kapcsolatos fővárosi blamázst, akkor a kettő együtt már nem a zavar, hanem a ziláltság maga. Ebben a zilált állapotban fordultak rá az őszi előkampányra, amibe viszont újabb és újabb botrányok kavartak bele. Egyikből ki sem másztak, jött a másik, vasárnap pedig Hódmezővásárhely.

Mi ennek az oka?

Alapjában véve természetesen az, hogy sok botrányos ügyük van, mindezek tetejébe nincs már velük Simicska Lajos. Ezek kezeléséhez biztosan többet tudna tenni, mint azok, akik a helyébe léptek. Félreértés ne essék, Simicska Lajos tevékeny szerepet játszott abban számomra taszító világnak a kiépítésében, amibe ők ketten és a Fidesz szobatársi közösségéből kikerült méltóságok juttatták mára az országot, de az is biztos, hogy távozásával eltűnt az az ember, aki ennek a helyzetnek a kezelésére képes volna. Bár az is lehet, hogy ezt a káoszt, ami a párt környezetében, meg a környezet családjainak érdekrendszerében mára kialakult, ő sem tudná már átlátni.

A Mészáros-féle abnormális vagyontömeg puszta léte például nem egyszerűen Magyarország, hanem a térség legnagyobb rendőrségi-ügyészségi kihívása.

És akkor még hol van az Elios-ügy, meg az ennek az egész Fidesz-világnak a morzsalékáért bármit megtevő lumpen-réteg, amit valami tragikus félreértés folytán a kormányzati szakzsargon nemzeti nagypolgárságnak nevez.

Optimizmust mondtam, pedig egy független gondolkodónál újságírónál fontos a távolságtartás. De lehetünk-e most távolságtartók?

Amikor ezekről az emberekről és a viselt szennyes ügyeikről beszélek, távolságtartó vagyok. Úgy alakult az életem, hogy azt mondok, amit épp gondolok a legnagyobb nyilvánosság előtt is, ez épphogy felelősségteljes beszédet kíván: ez a kormány történelmi lehetőséget mulasztott el azzal, hogy azt a pénzt, amit az Uniótól fölzárkózásra, strukturális korszerűsítésre, állásteremtésre, a demokratikus intézményrendszer megerősítésére folyósítottak, ez a társaság saját hatalmának obszcén mértékű kiterjesztésére használt föl. Ez persze azt is jelenti, hogy elvette azt a hitet és reményt, ami értékes embereket, igazságos megmérettetésre váró fiatalokat tartott volna itthon. Ez a kormány akkora károkat okozott, hogy ezek fölszámolása évtizedeket vesz igénybe. Ehhez egy újabb reformkor kell.

Neked állandó kapcsolatod van a magyar értelmiségi jelentős részével. Azt tapasztalom, hogy mintha a többség itt is, vagy asszimilálódott, vagy hallgat, és csak nagyon kevesen vállalják a véleményüket, mondhatni nagyjából ugyanazok, akik korábban is. Miért nem érzékelhetek elemi felháborodást a rendszer ellen?

Hogy hallgatnak, azt nem hinném. Pontosabban, van, aki hallgat, van, aki nem.

Az értelmiség normális létállapota, hogy kritikus. De az talán nem is várható el, hogy minden felháborító eseményre minden író egyemberként csapjon az asztalra és ugorjék talpra, hogy ezt már mégsem! Egy korszak artisztikus feldolgozása nem is azon nyomban történik meg, hanem később.

Ha jobban belegondolunk, a Kádár-rendszeré mind a mai napig nem történt meg. Vannak művek, de az egész korszak művészi feldolgozása legföljebb folyamatban van, alighanem az elején. Van, akit persze többször késztet megszólalásra az, ami fölháborító. Esterházy Péterrel gyakran találkoztunk csütörtökönként Megyesivel hármasban, vagy többen, végiglapozta az ÉS-t, elolvasta a vezércikket, aztán azt mondta: de jó, nekem ezt nekem már nem kell megírnom.

A magyar értelmiséginek meghatározó lapja az általad több évtizede szerkesztett Élet és Irodalom. A politikailag, a demokrácia szempontjából veszélyesebb időszakokban vannak-e eltérő hangsúlyok? Vagyis érzel-e olyan felelősséget ilyenkor, hogy nagyobb teret kell szánni a közéletnek, illetve a demokratikus értékek védelmének?

Azt hiszem, nagyobb teret nem kell adni, mert akkor ez így egyszerű mennyiségi megközelítésnek tűnne. Ráadásul tapasztalatból tudom, hogy ha több közéleti anyagot hoznánk, akkor sem biztos, hogy az olvasó mindegyiken átrágná magát. Jó minőségű, tartalmas lapot kell szerkeszteni, amivel persze újat nem mondok, valószínűleg ugyanezt mondhatta a Mercurius Hungaricus szerkesztője 1705-ben is. Az viszont kétségtelen, hogy ilyen időben hiteles és szakmailag kifogástalan cikkekre és szerzőkre van szükség.

Valójában mi a funkciója ma egy irodalmi hetilapnak?

Ez azt hiszem, folyamatosan ugyanaz. Az Élet és Irodalom mindig kortárs magyar irodalmat közöl, ugyanez érvényes a lap grafikai anyagára. Volt idő, amikor tíz-tizenöt lap közölt grafikát, ma az ÉS-en kívül már csak a folyóiratok, bár lassan mindenhol jellemző a fotó. Ez rendjén van, az információ elsőrendű kérdés, és ehhez természetesen a fotó többet tesz.

Lehettek-e olyan hatással az értelmiségre, amely a lelkiismeretüket szólítja meg?

Az értelmiség, normális esetben nyitott és lelkiismerete tiszta. Mint ahogy a társadalom minden rétege ilyen, már legalábbis, ha nincs olyan kormány, amelyik módszeresen hülyíti és vezeti félre a népet: a magyar kormányt ilyennek tartom. Ahol tízmilliárdokat ölnek bele saját maga által sokszorosára puffasztott, a valósnál sokkal nagyobbnak mutatott veszély kezelésére, ahol állami pénzen hiszterizálják a lakosságot, ott persze szükség van a tiszta fejre, meg a lelkiismeretre. Ahol a kormány legjobb barátai az orosz meg a török elnök, és a kormány feje szakadatlanul folytat értelmetlen harcot az Unióval, ott mindig éberen kell járni. Sajnos.

Említettem, hogy nem rejtetted véka alá a véleményedet, sőt Orbán Viktorról úgy beszéltél: hogy „ez az ember”. Szerinted egyemberes ez a rendszer?

Orbánt valamikor tiszteltem, de mára nincs benne tiszteletre méltó. A legfőbb bűneit már említettem. Most, hogy öregszik és retteg, mi lesz, ha nem ők nyernek, egyszerre teszi rémisztővé és jelentéktelenné.

Hogy mit vétkezett az elmúlt nyolc év alatt, azt ma még senki sem tudja, talán ő sem. Amiről tudni, az is sok. Bányák, szőlők, vej, apa, báty, iskolatársak, de legfőképpen a szétszakított, szétzilált ország. Ez marad utána, legföljebb az öltönyei meg hajzselés tubusok. Ami félelmetessé tesz, hogy nem tudja, mi lesz, ha nem ő nyer áprilisban: az a politikus, akinek ilyen zavaros közelmúlt után nincsen B-terve, az kiszámíthatatlan. Ez az ember most vasárnap beleszagolt a levegőbe, és azóta fogalma sincs, mi van. A rendszer egyemberes. Orbán nélkül nem ez lenne, de ez a tétel már teoretikus: vele együtt ilyen, nélküle nem ilyen lett volna.

Önmagában Orbán bukása elég lenne a változáshoz? Ez a nyolc év milyen károkat okozott eddig, és ezek mennyi idő alatt lennének gyógyíthatóak?

Mint említettem, a kormány által okozott gazdasági és a vele kapcsolatos egyéb károk, mint kivándorlás, a piac kiiktatásának torzító hatása, ez korszakos helyreállítási munkálatokat igényel, és már az a pénz sincs, amiből ezt meg lehetett volna oldani.

Nem egyszerűen egy országot kell helyreállítani, mert azt még lehetséges volna, annak vannak horizontjai. Orbán a korszakos esélyből alig helyrehozható károkat okozott.

És lerombolta azok reményét, akik bíztak benne. A kár attól nagyobb, hogy a csalódottak most azt gondolhatják, hogy minden politikus ilyen. Pedig nem igaz: vannak távlatosan gondolkodó, tiszta fejű politikusok is, olyanokat kell majd választani, az ellenpélda már ismert.

Büszke vagy arra, hogy soha nem kértetek és nem kaptatok kormányzati támogatást, hirdetést. Mégis: hogy tudod fenntartani a lapot?

Alapjában véve a kiadásokat kell igazítani a bevételhez. Ez nehéz. A példányszám gyakorlatilag nem növelhető. Legújabban, néhány éve fizetőssé tettük az internetes változatot, ami kellemes meglepetést okozott, mert a bevétel nem jelentéktelen. Ma már nagy lyukat jelentene a kiadó költségvetésében, ha elmaradna. A lapot természetesen támogatják az olvasói, az 1 százalékkal, vagy szimpátiából. Ez azért főként morálisan jelentős tétel, de anyagilag is fontos. Ráadásul most egy új olvasási lehetőség szerint a hirdettető fizet az olvasó helyett, ki lehet próbálni.

Mit gondolsz: merre megy a magyar sajtó? Mi történik, ha marad a Fidesz és mi ha nem?

Ha megy a Fidesz, akkor a magyar társadalomnak újra el kell kezdeni építkezni. Kiépíteni a lerombolt intézményrendszert, a hatalmi ágakat újra felépíteni. Ezen belül kellene magát az újságírásnak megszerveznie, ha lehet, ne pártidióták támogatásával, mert az egyszer már nem vezetett sehova. Nem tudom, hogy a szakmának az a része, amelyik úgy tudja – mert ezt tanították neki – hogy az újságírás az, ami a köztévében meg a közrádióban megy, ami az Origónál meg a fattyújságírás mintapéldányál, a 888.hu-nál folyik, tehát, hogy az a része hogyan tud illeszkedni az új világba.

Hosszú évekig írtad a Sajtómunkások című publicisztikáidat, mostanában már csak ritkábban. A jelenlegi helyzet szerintem sokkal rosszabb, a szakmánk végképp eladta magát, nem így látod?

A helyzet valóban rossz, de talán nem mindenki adta el magát. Most is látok tehetséges újságírókat, akik minden kormányzati nyomás ellenére kitartóak. A Sajtómunkások legtöbb darabja a kilencvenes években íródott, amikor komolyan gondolható volt még, hogy minden zűrös ügy ellenére a sajtó megtalálja a helyét. Nem találta meg, a legnagyobb baj, hogy pillanatok alatt eladta magát, fölvásárolták a pártok, vagy pártok mögött álló úgynevezett befektetők, többnyire a város közismert simlisei. Aztán kivonultak a külföldi tulajdonosok, bár megjegyzem, a magyar tulajdonosok sem voltak különbek. Ami pedig ma megy kormányzati oldalon a közmédiával, az erőszakosan elfoglalt műhelyekkel, a megyei lapokkal, az Orbán Viktor személyes szégyene.

Erről az emberről, aki egykoron a média szabadságáról papolt, azt kell gondolnom, hogy sosem volt szabad ember. Akkor sem, amikor 1989-ben a Hősök terén állt.

Egész pályáját tekintve azt kell mondanom, a szó politikai értelmében rabszolga volt akkor is, mindig is: a rabszolga pedig sosem a szabadságról álmodik, hanem hajcsár akar lenni.

Elios-Hódmezővásárhely: mikor került nyilvánosságra?

A megválasztott polgármester se találta eddig a város honlapján a közvilágítási fejlesztés pályázati leírását, ami most olvasható. A 750 milliós Elios-üzlet kapcsán mindenesetre szó sincs 100 ezer órás élettartamú LED-lámpákról, és azokról a megvilágítási problémákról, amelyektől hangos a sajtó.

A városházi apparátus ma arról tájékoztatta Márki-Zay Pétert, hogy a Hódmezővásárhely honlapján olvasható beruházás-ismertetés eddig is ott volt, bár ők korábban nem találták – mondta a Független Hírügynökség kérdésére a megválasztott polgármester. Ez ma elolvasható az uniós projektek közt. (Ahogyan az is csak „némi késéssel” került fel az oldalra, hogy Márki-Zay megnyerte a vasárnapi választást.)

Márki-Zay Péter szerdán utánanéz, valóban már korábban nyilvános volt-e a fejlesztés ismertetése.

Az mindenesetre látható, hogy a többi városi fejlesztéstől eltérően a világítási felújítás ismertetése

feltűnően szűkszavú, alig fél oldal terjedelmű,

semmiféle mellékletet se tartalmaz. Ahogyan a pályázati anyag se olvasható. Miként az OLAF-jelentés se, amiről Márki-Zay azt mondta: úgy tájékoztatták, hogy ez nincs is náluk – mondta lapunknak kedden este.

A rövid bemutatásból kiderül, hogy a lámpacsere-program kezdete 2011. június 22., a  megvalósulás tervezett napja 2012. március 15. A projekt

összköltsége 749 502 ezer forint,

az uniós és magyar állami támogatás összege 374 millió 51 ezer forint.

A felújítás keretében kicseréltek 6751 lámpatestet és 42 fényforrást, összesen 6793 lámpát korszerűsítettek.

A 6793 lámpa korszerűsítésével az önkormányzat 35 százalékkal csökkenti a közvilágítás költségeit. Az energiatakarékos LED-technológia további előnye, hogy míg a hagyományos izzók élettartalma 12 ezer óra, a LED-fényforrásoké 60 ezer óra, ami az üzemeltetési költségekben is jelentkezik. Jelenlegi számítások szerint a város teljes pénzbeli megtakarítása 44 millió forint évente, ami 32 millió forint energiaköltség-csökkenésből és 12 millió forint üzemeltetési költség csökkenésből tevődik össze – olvasható a honlapon.

Az is kiderül itt, hogy a LED-technológiát használó fényforrások az alacsonyabb energiafelhasználás ellenére erősebb és egyenletesebb megvilágítást biztosítanak a város utcáin. Átlagosan a megvilágítás erőssége 53 százalékkal nőtt, az egyenletesség 217 százalékkal javult.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálati jelentésének megismerése után derülhet ki, hogy ezek az állítások igazak-e. Márki-Zay Péter azt ígéri, hogy haladéktalanul nyilvánosságra hozza az OLAF anyagát az Elios által elnyert beruházásról.

Az OLAF eddig megismert (javarészt a 24.hu, illetve az MSZP, valamint az Átlátszó által ismertetett) megállapításainak egyik sarokpontja az, hogy a tenderekben a felülről szervezett csalásgyanús modell „szabásmintája”: az utolsó pillanatban úgy módosították a kiírási feltételt, hogy

lehetővé tették a LED-ek élettartamát  60 ezerről 100 ezer órára emelve megadni.

Papíron, mert a gyártói specifikáció ezt nem ismeri el, de ezzel váltak a beruházások megtérülővé.

Ennek híján

a projektek eleve nem lettek volna támogathatók

– köszön vissza az OLAF megállapítása a jelentésekben.

A megvilágításra vonatkozó leírás sem látszik megegyezni azokkal a tapasztalatokkal, amelyekről egy sor település lakói számoltak be az Elios-féle lámpák felszerelése után. Kicsi megvilágított területek, óriási sötét terek, balesetveszélyes zebrák, gyalogosgázolások.

Egyébként a hódmezővásárhelyi volt az Elios karrierjének bölcsője. Itt szerezte meg azt a referenciát, amellyel aztán a többi városban (35-ben) sorra nyerni tudta a tendereket. És ez volt az a világítás-fejlesztés, amelyet Lázár János, saját bevallása szerint, előre megbeszélt Tiborcz Istvánnal.

Ez volt ma – 2018. február 27.

0

Visszatérhet a szexuális zaklatási botrányba keveredett rendező, Marton László, tudta meg a Független Hírügynökség. Egyre több beszámoló érkezik, hogy milyen a világítás, miután az Elios felújította. Az olasz maffia után nyomozott a meggyilkolt szlovák újságíró. Összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit.

Újra rendezhet Marton László

MTI Fotó: Beliczay László

A Független Hírügynökség értesülései szerint négy hónappal a szexuális zaklatási botrányának kirobbanása után újra rendezhet Marton László, méghozzá

két helyen is: Veszprémben és a Rózsavölgyi Színpadon.

Utóbbi vezetője, Zimányi Zsófia meg is erősítette, hogy tárgyalnak a rendezővel. Később Oberfrank Pál veszprémi igazgató is azt mondta: megkezdték a közös munkát.

Sötétségről számolnak be az Elios-felújítások után

Alig bevilágított járdák, zebrák, megszaporodott gyalogosgázolások. Ezekről írtak az Átlátszó olvasói vidéki településekről, amelyeken kicserélték a régebbi, jó, nátriumos lámpákat az Elios új LED-világítására.

„Lassan megértik itt, hogy miről is szól a NER”

S. Balogh Éva Amerikában élő történész, a Yale Egyetem volt professzora, a Hungarian Spectrum angol nyelvű blog szerzője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy

az amerikai külügy valószínűleg nagyon nincs megelégedve

a magyar-ukrán viszonyban mutatott ellenséges magyar hozzáállással. Szerinte a Fehér Háznak fogalma sincs sem a külpolitikáról, sem a külgazdaságról.

Az olasz maffia után nyomozott a meggyilkolt szlovák újságíró

A múlt héten a barátnőjével együtt Nagymácsédon meggyilkolt oknyomozó újságíró, Ján Kuciak az olasz maffia egy szlovákiai sejtje után nyomozott. Nyomozása szerint

a bűnözők az uniós alapokból sikkasztottak pénzeket kelet-szlovákiai cégeiken keresztül.

Az ügyben érintett lehet Robert Fico miniszterelnök asszisztense, a volt modell Mária Troškova is.

30 évre börtönbe kerülhet a volt dél-koreai elnök

Pak Gun Hje 2013 és 2017 között volt Dél-Korea elnöke, korrupciós botrány miatt kellett lemondania. Az ügyész most 30 év börtönt kér rá.

Brexit: bajban lehetnek a britek

Michel Barnier, az Európai Bizottság brexit-ügyi főtárgyalója azt mondta: nincsenek elég előrehaladott állapotban az Unió és a brit kormány közötti megbeszélések ahhoz, hogy garantálni lehessen az átmeneti egyezmény létrejöttét Nagy-Britannia kilépéséig.

Bréking nyúz, február 27. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Orbán-kormány sikerei, francia program a radikalizálódás ellen, „genderőrület” és Hollik-interjú – ma is elmerültünk a kormánymédia alternatív valóságában.

A Magyar Idők harcosan megvédi a kormányt és felsorolja a sikereit

„Az ellenzék mostanság azzal támadja a kormányt a választások előtt, hogy nincs programja. Ez azért furcsa, mert eddig folyamatosan azért kritizálták a kabinetet, hogy rossz a programja és tönkreteszi az országot. Amíg kiizzadják magukból, hogy valóban miért is kössenek bele az Orbán Viktor vezette kormányba, nézzük meg azt a végeláthatatlan listát, hogy mi minden történt hazánkban 2010 óta. Ez segít a szavazóknak, és talán mankót ad az ellenzéknek, hogy eldönthessék, hogy most merre van a hány óra.”

Újabb írás az Origo főszerkesztőjétől a 888-on

„Magyarország most harcol az ellen, hogy bevándorlóország legyen. Franciaország már elvesztette a háborút. Ott már az utóvédharc folyik.

Tudjuk, hogy egyes párizsi elővárosi iskolákban a tanárok már megtanultak védekezni. Abban már jók. Az agresszív tanulóknak nem válaszolnak, így általában megússzák, hogy megverjék őket. Ha kocsival mennek tanítani, tudják, öt buszmegállóval arrébb kell parkolni. Különben egy morcos nebuló felgyújtja az autót. A tanárnőknek eleve eszükbe sem jut szoknyában tanítani járni, hiszen a muszlim diákok vagy lekurvázzák, vagy – még elemibb felháborodásukban – összefogdossák őket. Nem, ezeken már túljutottak a tanárok. Védekezni tudnak. (…)

Az erőskezűnek nehezen hívható francia kormány (élén a megbukott szocialista gazdasági miniszterrel, Macron elnökkel) egy radikalizálódás elleni intézkedéscsomagot vezetett be. Az ötletek egy része evidens, inkább csak az a furcsa, hogy miért vártak eddig. (…)

Vannak aztán tökéletesen üres frázisok is. Értelmetlen, üres locsogások, nagyképű ostobaságok. Mint amikor a kisvállalkozó megbeszéli két munkatársával, hogy másnap hova kell szállítani a kifliket, de azt mondja, hogy a sztártápjában mítinget tart a menedzsereknek. Tehát a franciák egy tudományos tanácsot akarnak alapítani. Na, az mindent meg fog oldani. (…)

A csúcspont a színház.

A nehéz sorsból kikerült migránsok kiemelt állami támogatással színházi előadásokat hoznak létre, és migránsokat terelnek be, hogy nézzék meg az előadásokat, hogy ne váljon belőlük dzsihadista. Ez nem álom, ez már meg is valósult. Az egyik előadás címe elég beszédes, nem nehéz ezek után kitalálni, miről is szólhat: Dzsihád. Az alkotó Ismael Saidi. Egy rövid részlet alapján megállapítható, hogy nem Vidnyánszky Attila több száz statisztát mozgató látványszínházára kell gondolni. Nem. Üres színpad, három szék.”

Az Origo szerint „genderőrület” a nők egyenjogúsága, de aztán a cikkben maguknak is ellentmondanak

„A genderőrület már a Johnnie Walkert is utolérte (…)

A Diageo szeretné az amerikai piacon tovább népszerűsíteni a skót whiskyket, ezen belül is a cég vezető márkáját, a Johnnie Walkert. Ennek utolsó lépéseként piacra dobják a Black Label női verzióját, amin már Jane Walker fog szerepelni. (…)

A vállalat célja, hogy ezzel több női fogyasztót elérjen, és a nemek közötti egyenlőség előtt tisztelegjen. (…)

A lépés tagadhatatlanul ügyes marketinghúzás is, amivel a Johnnie Walker a női fogyasztókat szeretné megszólítani, és megszerettetni velük a skót márkát.”

Valódi nagyágyú adott interjút a Pesti Srácoknak: Hollik István

„A legfontosabb feladatunk, hogy megvédjük a kultúránkat, ne hagyjuk, hogy az életünket megváltoztassák – mondta a PestiSracok.hu-nak adott interjúban Hollik István, a Fidesz és a KDNP képviselőjelöltje a Budapest V. és I., illetve a VIII. és IX. kerületének magját magába foglaló belvárosi választókörzetben. A kereszténydemokrata politikus szerint a klasszikus, keresztény alapokon nyugvó európai kultúrát védeni ma lázadással ér fel, de ez talán vonzó lehet a legfiatalabb választók számára is. “Nem gondoltam volna, amikor az IKSZ-et létrehoztuk, vagy amikor Gyürk András elkezdte szervezni a Fidelitast, majd később a Tranzit közösséget, hogy ezek a társaságok lesznek végül a jobboldali safe-spacek, ahol még lehet szabadon beszélni és vitatkozni” – tette hozzá. A választókörzetében induló ellenzékiekről szólva megjegyezte, a roncskoalíció győzelme a lehető legrosszabb fejlemény volna a belvárosiak számára. Juhász Péter, az Együtt jelöltje például csak rombolni, zavart kelteni, dulakodni és füttyögni képes, miközben nem számolt el a zűrös előéletével, adótartozásaival és alvilági kapcsolataival. Az is reális veszély, – mutatott rá Hollik István – hogy a kerítésbontó ellenzék győzelme és például Karácsony Gergely javaslata, hogy a több ezer üres belvárosi lakást migránsoknak kellene odaadni, no-go zónává, migránsgettóvá változtatná Budapest egyes részeit. Ahogyan ez Nyugat-Európában számos helyen megtörtént. És az reális veszély, hogy a kétes kapcsolatokkal bíró Juhász és társai győzelme visszacsalogatná a Belváros frekventált részeire a nagy nehezen elűzött maffiát. – Itt az elmúlt nyolc-tizenkét évben olyan közterületfejlesztés ment végbe, amire száz éve nem volt példa Budapesten, ezt az utat kell folytatni, hiszen van még feladat – jelentette ki a képviselőjelölt, megígérve, hogy neki mindig nyitva lesz az ajtaja a helyi polgárok előtt.”

Győztes kerestetik

A hódmezővásárhelyi Fidesz-fiaskó óta már sokan tudják, amit korábban is sejteni lehetett. Azt, hogy a Fidesz megbukott. Nem nagy bátorság ezt kimondani, a vak is látja, hogy a vesztes már megvan: a nemzeti együttműködés rendszerének élcsapata lejtmenetbe kapcsolt, innen már nagyon nehéz visszakapaszkodni.

A Vezénylő Tábornok és csapata vesztettek. Tudják ezt ők maguk is, ezért az idegesség, a növekvő arrogancia, az, hogy gyakorta már a látszatra sem ügyelnek.

Csodafegyverben nem bízhatnak a hatalmon lévők, ellőtték az összes puskaporukat. Már csak az elvakult Orbán-fanok hisznek nekik, a többiek számára ez nem több mint egy rosszul előadott tündérmese.

A vesztes kiléte már ismert, csak azt nem lehet még tudni, hogy ki fog győzni.

Győztes kerestetik. Sőt, győztesek. Egyedül ugyanis senki nem fog nyerni a Fidesz ellen. Nem azért, mintha a Fidesz annyira erős volna. Épp ellenkezőleg: kutyaütő csapat ez, jobb bajnokságban pofozógép lenne. A kapus rendre árnyékra vetődik, a védelem átjáróház, a középpályások csak keresik a labdát, a csatárok még helyzetbe sem kerülnek. Hogy ez a pancser gyülekezet a tabella élén áll, kizárólag annak köszönhető, hogy az ellenfél még mindig a csapatösszeállítással van elfoglalva.

Ha április 8-án nem Kubatov-közeli kopaszok vizslatják majd a vállunk mögött, hova húzzuk az ikszet, akkor kijelenthetjük, hogy a vesztes már megvan.

A győztes azonban még nem látszik sehol.

Fogy az idő. Győztes kerestetik.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!