Parragh László kamarai elnök belebegtette a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) lehetséges módosítását. A szakma egy része bárminemű változtatást a leghatározottabban elutasít, mondván, Orbán is 2030-ig tervez, a gazdaság is azt akarja tenni. Ha már változtatás – vélik mások –, akkor az alanyi áfamentesség határát kellene felemelni a kata bevételi határának évi 12 millió forintos szintjére. Ehhez uniós engedély kellene, az eljárást – tavaly őszi nyilatkozatok szerint – a kormány már elindította.
„A katások szempontjából a legfontosabb az alanyi áfamentesség jelenlegi 8 millió forintos korlátjának a megemelése 12 millió forintra; ezzel megegyezne a kata bevételi határával, s a katásoknak nem kellene visszafogniuk a bevételeiket, ami egyébként ma nem ritka jelenség” – mondja a katasleszek.hu szakmai koordinátora. Lakó Enikővel, a Nueva Könyvelő és Adótanácsadó Iroda adótanácsadójával azt a négy, a kata jövőjét befolyásoló lehetséges változatot vettük végig, amelyeket – Parragh László elnök elmondása szerint– a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara jelenleg modellez.
Lakó Enikő, a katasleszek.hu szakmai koordinátora
Lakó Enikő szerint, ha ilyen szinten felmerül már a módosítás kérdése, akkor valószínűsíthető, hogy lesz is valami változás. Azt nem tartja valószínűleg, hogy önmagában megemelik a kata díját, s azt sem, hogy azt a mindenkori minimálbérhez igazítanák, hiszen az „túlbonyolítaná és így megölné a katát”. Ugyanakkor viszonylag keveseket érintene, ha a díj emelése mellett feljebb tolnák a jelenlegi 12 millió forintos éves bevételi határt.
A katások problémáit, gyakorlatát és gondolkodásmódját ismerve („rengeteg katás ügyféllel dolgozunk együtt”) a szakértő úgy látja, hogy a legfontosabb és leginkább várt változás az lenne, ha megemelnék az alanyi áfamentesség határát.
Ez jelenleg évi 8 millió forint, így a 12 milliós bevételi határral működő katásoknak erre nagyon kell figyelniük, mert ha túllépik és ÁFA adóalanyok lesznek, akkor úgy érzik, hogy az nagyon megbonyolítaná a vállalkozás életét, ezért nem ritka, hogy bevételeiket visszafogják.
Fotó: Ecofin
Az áfamentesség határának az emelése egyébként tavaly ősszel már a nyilvánosság előtt is terítéken volt. Varga Mihály, akkor még nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek nyilatkozva beszélt a 12 millió forintos alanyi áfamentesség lehetőségéről. Mint akkor jelezte: a kormány egyeztetést kezdett az Európai Bizottsággal a kérdésben, az összeghatár ilyen mértékű emeléséhez ugyanis az Európai Unió engedélyére is szükség van. Az EU engedélyezte már a magasabb értékhatárt Luxemburgnak, Lettországnak, Szlovéniának, Romániának és Olaszországnak is, mondta hozzátéve: akár már 2019. január 1-jétől életbe léphet az új szabályozás.
Kérdésünkre, hogy mennyivel látnák célszerűnek/elfogadhatónak megemelni a kata havi díját az alanyi áfamentesség maximumának emelésével párhuzamosan,
Lakó Enikő azt mondta, hogy az alacsonyabb – ötvenezer forintos – havi díjat lehetne esetleg 5-10 ezer forinttal megemelni.
A katások túlnyomó többségét érintené ily módon az emelés, s habár lennének ugyan olyanok, akik ezt sokallnák (főként azok, akik már a vállalkozói létüket katásként indították), ám azzal azonban nem árt tisztában lenni (s ilyenek is vannak szép számmal a régi vállalkozók közül), hogy a kata még úgy is a legkedvezőbb és legegyszerűbb adózási forma maradna.
„Az emelés persze hogy nem tetszene a vállalkozóknak, de végül azért elfogadnák, hiszen még ezekkel a feltételekkel is jobban járnának”
– tette hozzá a szakértő.
Az adatok és az ő tapasztalataik szerint is viszonylag kevesen választják a 75 ezer forintos havi díjat, amely után magasabb értékű szolgáltatás jár, zömmel inkább az idősebbek, akiknek már a közelgő nyugdíj miatt fontosabb az az után járó hosszabb szolgálati idő, illetve a magasabb járulékalap; továbbá a szülés előtt álló nők.
A többiek nagyon is tudatosan döntenek az alacsonyabb díj mellett – cáfolta azokat a véleményeket, hogy sokan az öngondoskodásra kevésbé odafigyelve, a spórolni vágyva, illetve pénzhiány miatt választják a kisebb befizetést.
Lakó Enikő szerint ha valaki vállalkozik, amúgy sem számol azzal, hogy táppénzre menjen, másrészt, az érintettek nem igazán bíznak abban, hogy egyszer majd nekik is lesz nyugdíjuk, így inkább maguk takarékoskodnak előre azokra az évekre.
MKOE: Elegünk van a játszótérből!
Fotó: Ruszin Zsolt, az MKOE alelnöke (Facebook)
Kemény szavakkal kiállt a kata változatlan hagyása mellett Ruszin Zsolt, az 1200 tagot számláló Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke. „Szeretnék emlékeztetni arra, hogy mit mondott Orbán Viktor kormányfő, azt, hogy 2030-ig lehet tervezni” – szögezte le. Hozzáfűzte: persze az ötletelés mindig hasznos.
Amire Magyarországnak szüksége van, az egy állandó, alacsony kulcsú, kedvezménymentes adórendszer.
Állandó, mert elegünk van a játszótérből; alacsony kulcsú, mert ez kell a versenyképességhez; kedvezménymentes, mert a magyar ügyeskedésnek az adórendszer az alapja.
A kisadózásnak szigorú, unalmas adóváltozatnak kellene lennie – szögezte le, hozzátéve: az alacsonyabb szintű ellátást biztosító 50 ezer forintos havi díj helyett szabadon lehet a magasabb, 75 ezer forintosat választania annak, aki magasabb ellátást igényel.
Néhány tény a katáról
Az adófajta népszerűsége és sikere 2012-es bevezetése óta töretlen: folyamatosan emelkedik a katát választók száma (zömmel egyéni vállalkozók döntenek egyébként mellette).
Forrás: katasleszek.hu
Ezzel párhuzamosan nem csak a kata által generált költségvetési bevételek összege emelkedik, de az egy katás által generált éves bevétel is. A katasleszek.hu számításai szerint a vállalkozások átlagos éves nettó árbevétele 2013-ban 2.678 millió forint volt, 2016-ban pedig már 3.182 millió, ami, ha havi bontásban nézzük, meghaladja a magyarországi átlag nettó keresetet.
Rekordgyenge árfolyam – jegybanki közlemény – kormányszóvivő vélemény a külföldi spekulációs szerepéről – ezek voltak a forinttal kapcsolatos legfontosabb mai fejlemények. Bod Péter Ákos egyetemi tanár, volt jegybank-elnököt kértük arra, hogy segítsen eligazodni a kérdésben. Az egyik legfontosabb tanulságnak ő azt tartja, hogy „az euróövezeti tagság védelmet kínálna, ám a jelenlegi kormányzat még a belépést sem hajlandó megfontolni”. Arról is beszélt, hogy a jelek szerint spekulánsok millió élnek Magyarországon.
„Nem a spekulánsokat kell ostorozni, hanem fel kell tenni önmagunknak a kérdést, hogy rendben mennek-e dolgok, s ha arra jutunk, hogy nem, akkor lépni kell” – reagált a forint gyengülése kapcsán elhangzott kormányzati kommunikációra Bod Péter Ákos, aki azonban leszögezte: arról nem kíván véleményt nyilvánítani, hogy konkrétan mit és mikor kellene csinálni a forint mostani gyengülésével kapcsolatban, mert „az esetleges beavatkozás időzítésének és mértékének helyes felbecsléséhez ott kellene ülni a tanácsteremben a legfrissebb információkkal ellátva”.
Újabb történelmi mélypontra esett a forint árfolyama a bankközi piacon csütörtökön az euróval szemben, a szerdai 328,07 forintos – szintén történelmi – mélypont után csütörtökön 329,02 forintot ért el az európai fizetőeszköz jegyzése – áll az MTI esti összefoglalójában. Az euró jegyzése 328,89 forintra emelkedett este fél hétre a reggel nyolckor jegyzett 327,71 forintról. Napközben 327,60 és 329,02 forint között adtak egy euróért. A dollárral és a svájci frankkal szemben is gyengült a forint: a svájci frank árfolyama 284,24 forintról 284,74 forintra, a dolláré pedig 283,53 forintról 284,00 forintra emelkedett.
Kovács Zoltán kormányszóvivő mai tájékoztatóján egy kérdésre válaszolva elképzelhetőnek mondta, hogy spekuláció van a forint ellen.
Fotó: Wikipedia
Bod Péter Ákos a következőt reagálta erre: abban van némi igazság, hogy spekuláció folyik – hiszen minden olyan magyar vállalat és magánszemély is spekulál, amely és aki elgondolkodik azon, érdemes-e forintban tartani a megtakarításait akkor, amikor nulla közeli kamat mellett 3 százalék fölé kúszik az infláció. Azok is „spekulánsok”, akik egyszerűen nem akarnak rosszul járni a forint folytatódó gyengülése miatt, mint azok, akik az utóbbi napokban sorra állították őt meg az utcán, hogy mikor vegyenek a nyaralásukhoz kunát vagy eurót.
„S az biztos, hogy a magyar cégek, családok, és mindenki, aki valamifajta döntési helyzetben van, észrevette, hogy nem jár jól a forint tartásával”. Ilyen értelemben sok millió spekuláns van Magyarországon.
Ugyanakkor azt feltételezni, hogy külföldön valakik a magyar forint ellen játszanak, nem igazán reális:
„aligha a magyar piac mérete mozgatja meg a világ pénzügyi spílereinek a fantáziáját”
– szögezte le Bod Péter Ákos.
Nem lehetséges-e, hogy valakik – értve ez alatt a tűzhöz közel állókat – nagyon is jól járnak idehaza a forint rángatásával, s esetleg egy valamikori jegybanki beavatkozás hatásaival? – kérdeztük. Bod Péter Ákos igen diplomatikusan annyit reagált: „Nem akarok ilyet feltételezni. De azt azért tudjuk, hogy
a kialakult különleges furcsa szabályozási konstrukciók mellett a központ banknak nagy papírnyeresége támad a forint gyengülésekor, amiből nem nehéz tényleges nyereségre szert tenni, ám abból kell elvileg kiindulnunk, hogy egy közintézmény a közjót szolgálja, és nem az intézmény érdekét követi”.
S hogy most mi megy éppen végbe? A volt MNB-elnök szerint új pozíciók nyitásának és korábbiaknak a zárása folyik felfokozottan. Meg kell érteni a piacot: először a hírek gerjesztik a mozgást, de egy ponton túl már mozgások gerjesztik a mozgásokat”.
Ami pedig azokat az érveket illeti, hogy a forint gyengülését külső hatások okozzák, erre Bod Péter Ákos válasza: előre lehetett tudni, hogy egy rendkívüli időszak – a nulla vagy akörüli állampapírhozamok és betéti kamatok periódusa – lezárult a világban,
„ez csak azok számára okozhatott meglepetést, akik meg akartak lepődni vagy akik átszunyókálták az elmúlt másfél évet”.
A változó helyzetben természetes dolog a pozíciók újragondolása. S hogy mi a tanulság? Hát az, hogy a kis terjedelmű nemzetgazdaságok csak kivételes esetben tudnak kívül maradni a külső rángatásokon; az euróövezeti tagság ugyanakkor védelmet kínálna, ám a jelenlegi kormányzat még a belépést sem hajlandó megfontolni.
Most valóban elérkezett a monetáris politizálás időszaka
– húzta alá Bod Péter Ákos. Ennek van egy verbális része – szerencsére legalább az már elhangzott, hogy a központi bank figyel, s úgy véli, nem tart öröké az extrém monetáris lazaság állapota. De e jelek szerint ennyi szóbeli intervenció a jegybank részéről nem volt elegendő. Intézkedéshez több eszköz is rendelkezésre áll az alapkamat emelésén túl vagy annak híján is: lehet kamatfolyosót változtatni, tartalékolási szabályokon állítani, stb. – természetesen ezt jól tudják az az MNB-ben is. (A volt jegybankelnökkel folytatott ma délutáni beszélgetés után adta ki a jegybank a közleményét, amelyről keretes írásunkban olvashatnak bővebben.)
S van az egész dolognak még egy eleme, az infláció, amivel kapcsolatban Bod Péter Ákos megjegyezte: gyorsuló inflációs időszakban különösen abszurd a megtakarítók masszív büntetése. „Nulla körüli betéti kamat és 3 százalék körüli vagy azt immár meghaladó infláció mellett érezhető a jövedelemátcsoportosítás azoktól, akik etikusan és bölcsen eljárva megtakarítanak a jövedelmükből” – fejtette ki.
Ami a forint esetleges további gyengülését illeti, Bod Péter Ákos emlékeztetett arra, hogy a J. P. Morgan szerint az euró árfolyama akár a 340 forintos szintet is elérheti. De mindig nagy kockázatnak van kitéve az olyan kis valuta, mint a forint, amely mögött olyan állam áll, amelynek nemzetközi kockázati besorolása éppen csak egy szinttel jobb a bóvli fokozatnál. A mostani nemzetközi turbulenciák közepette egy ilyen kisméretű („egzóta”) fizetőeszköz árfolyamában nagy kilengések lehetnek. Ez persze azt is jelenti, hogy a mostani gyengülés után visszaerősödhet a kurzus, különösen egy esetleges jegybanki piaci intervenció után, vagy a kedélyek lecsillapodásával és egy nagyobb uniós pénzügyi tétel beáramlása után visszaállhat a korábbi szint környékére. Egyet nem szabad elfelejteni – szögezte le az egyik tanulságként:
„Minél kisebb egy pénznem terjedelme, annál jobban mozgatják a hírek és a napi események. Ez kicsit olyan, mint amikor feltámad a szél: a nagy hajó csak meginog, a kis bárkát viszont erősen dobálja a hullám, s ez utóbbi utasainak jobban kell kapaszkodniuk, hogy ki ne boruljanak”.
Késő délután közleményt adott ki a Magyar Nemzeti Bank, amelyben leszögezi: elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Azt is hozzáteszi: „Nem osztva Kovács Zoltán kormányszóvivő véleményét, az MNB sem most, sem a jövőben nem kíván napi árfolyammozgásokat kommentálni”.
Az elszabadult forintárfolyam miatt nem kell újraírni a költségvetést, de ez is rámutat arra, hogy nem sok értelme van a jelenlegi költségvetés-készítésnek – mondta a GKI vezérigazgató-helyettese, Karsai Gábor. Az adósság csökkentésébe „bezavarhat” a gyenge forint. A kormány meg már konteót gyárt.
A rekordot rekordra döntő árfolyammal a forint soha nem volt annyira leértékelt, mint ezekben a napokban, adódik tehát a kérdés – és itt-ott el is hangzott -, hogy nem kell-e hozzányúlni az idei és az éppen most készülő 2019-es költségvetéshez. Az elfogadott 2018-as büdzsé 309-es, a 2019-es tervezete 311-es euróárfolyammal kalkulál. A jelenlegi 328-as ráta nagyjából 6 százalékos gyengülés az év elejihez képest.
Ezzel kapcsolatban Varga Mihály pénzügyminiszter két hete a 2019-es költségvetésről szólván arról beszélt, hogy a forint árfolyamának stabilizálódására számítanak, arra, hogy a piacok megnyugszanak. Nem így történt, bár akkor még „csak” 318 felett járt a kurzus.
Ez a változás nyilván hatalmas tételeket mozgat meg, de ennek összegszerű megbecsülésére nem vállalkozik a GKI Gazdaságkutató vezérigazgató-helyettese. Karsai Gábor elmondta, hogy megítélése szerint nem kell hozzányúlni se a kész, se a tervezett büdzséhez.
A változás ugyanis két irányú: közvetlenül
a kiadások importtartalmában jelenik meg a gyengébb árfolyam miatti többlet, de a bevétel, például az áfa is nagyobb lesz
– fejtette ki.
Ami persze feljebb fogja nyomni az amúgy is gyorsuló inflációt, aminek rátáját a GKI magasabbra becsüli, mint a kormány, amely a kutatók szerint alultervezi a pénzromlás mértékét.
Amiért azonban felesleges újraírni a költségvetési számokat, annak első számú oka az, hogy 2010 után a kormány teljesen átalakította a gazdálkodási szabályokat. Minden olyan korlátot eltörölt, amelynek elérése után kötelező volt pótköltségvetést készíteni, lényegében korlátlan összegű átcsoportosítás jogát adatta meg magának a parlamenttel – mondta Karsai. Vagyis a kormány saját hatáskörben tudja elsimítani az árfolyam esetleg komolyabb költségvetési hatásait is.
Ez persze rámutat arra is, amit a GKI-ban (is) régóta hangoztatnak, hogy
a későőszről tavaszra előrehozott költségvetés-készítésnek nincs semmi értelme.
Ilyenkor egyetlen olyan adat se áll rendelkezésre, amelyre támaszkodva megalapozott büdzsé készíthető, még rendkívüli helyzet nélkül is.
Holott a hangoztatott indok és cél az volt, hogy ezzel jól kiszámíthatóan időben készülnek el a következő évi keretek, ami jó a piacnak is. Karsai Gábor szerint azonban ez a tisztán látás éppenhogy nem következett be az elmúlt években. Több alkalommal is méretes eltérés mutatkozott például a hiány vagy a bevételek soraiban a tervezettől.
A közgazdász szerint megint érvényes a szocialista tervgazdálkodásos időszakban mondogatott bon mot, hogy a
„tervek arra jók, hogy tudjuk, mitől térünk el”.
Egyetért azzal a megállapítással, hogy jelenleg a költségvetésnek nem az olyan nem várt hatások a legnagyobb ellenfelei, mint most az árfolyam elszállása, hanem önmaga.
A kormány spekulációt gyanít a forint gyengülése mögött és vizsgálódik – mondta Kovács Zoltán. A kormányszóvivő azt nem részletezte, hogy esetleg nagyobb összeesküvésre gondol-e. A kormány vizsgálja ezt a „spekulációt”, és „ennek fényében derítjük fel, mi tehető, mi a teendő” – mondta.
Az MNB ragaszkodását az alapkamathoz – amelynél a pénzpiac ma már magasabb szintet lát szükségesnek – a GKI szakértője azzal magyarázza, hogy a jegybankban él az a hiedelem, hogy a nagyon alacsonyan tartott alapkamat serkentőleg hat a hitelezésre, és ezen keresztül a gazdaság növekedésére. Karsai azonban felhívja a figyelmet arra, hogy ehhez jó, fenntartható növekedést eredményező beruházások is kellenének. Az MNB másik indoka az, hogy
a deviza-forint-átváltásokon tízmilliárdokat nyer az MNB,
amelyeket aztán kivonva az állami költségvetésből saját alapítványaiban költhet el.
Amiben viszont
szinte biztosan lesz kellemetlen hatása az árfolyam gyengülésének, az az államadósság.
A devizában lévő kötelezettség forintban elszámolva nőni fog, aminek következtében valószínűleg még kisebb lesz a bruttó hazai termékhez mért adósságcsökkentés.
Ennek abban is van jelentősége, hogy a pénzügyminiszter két hete beszélt arról is, hogy elvileg tervbe vették egymilliárd euró értékű devizakötvény kibocsátását. Jelenleg előnyben részesítik a forintkötvényekkel finanszírozni az államadósságot. A mostanában zajló romló folyamatok egyikeként már láthatóan nő a hosszú távú papírokra fizetendő hozam (kamat), az árfolyam pedig a devizakötvényeket drágítaná meg.
Máris ezer forintnál többel nőhet a legfeljebb egy éves kamatperiódusú lakáshitelek törlesztőrészlete a kamat emelkedése miatt. Közben a forint mai is nagyot gyengült, ami további költségemelkedéshez vezethet.
Egy tízmilliós lakáshitel törlesztőrészlete több, mint ezer forinttal emelkedhet azoknál, akik rövid (3, 6 vagy 12 hónapos) kamatperiódusú szerződést kötöttek – írta a Portfolio. Eszerint 3 havi kamatperiódus mellett 69 200 forintról 70 400 forintra, 6 havinál 69 300 forintról 70 900 forintra, 12 havival 69 500 forintról 71 700 forintra emelkedhet a törlesztés terhe.
Forrás: Portfolio
Ennek oka, hogy a referenciaként szolgáló bankközi kamatláb (a BUBOR) jelentősen növekedett (például a 3 havié 0,02-ről 0,26 százalékra március óta).
Ezzel szemben a hosszabb, 3, 5 vagy 10 éves, esetleg a futamidő teljes hosszában érvényes rögzített kamattal lehet védekezni. Ez esetben a törlesztőrészlet ezen periódusok vége előtt nem változik. Ennek azért van ára: ezek kamata eleve magasabb, és a változások (drágulás) egyszerre kerül be a kamatba. Erről a kérdésről bővebben írtunk itt.
A BUBOR változása az állampapírok kamatával együtt mozog, az elmúlt hetekben növekszik. Azzal párhuzamosan, ahogyan
gyarapodnak a kockázatok a forint körül (olajárak, itthoni infláció, a Magyar Nemzeti Bank kamatpolitikája).
A forint ma már átlépte a 327-es eurószintet, ami nagyon közel van a 327,6-os történelmi mélyponthoz. Ami azonban 2015. január 15-én tőlünk teljesen független külgazdasági esemény miatt állt be, tehát a gyakorlatban a forint „saját erejéből” soha nem volt ennyire leértékelődve.
Orbán Viktor felmelegítette lekicsinylő állítását az EU-tól kapott támogatások jelentőségéről. Ismét azt kell megállapítanunk, hogy nincs igaza. Csak egy tétel: a beruházások mostani növekedésének felét a közösség fizeti.
Orbán Viktor hétfőn a parlamentben arról beszélt, hogy „régi legenda”, miszerint a magyar gazdaság az európai uniós támogatásoktól függ. Kifejtette, hogy az uniós nettó támogatás 4 milliárd euró, míg a teljes magyar GDP 114 milliárd euró.
A miniszterelnök tavaly szeptemberben ugyanerről értekezett egy rendezvényen, akkor éppen „színvonaltalan érvelésnek” nevezte, hogy bárki az uniós támogatásoknak tulajdonítsa a magyar gazdaság fejlődését. Azt mondta, hogy nem szabad a mostani gazdasági sikereket külső tényezőknek tulajdonítani, az, ahogy ma a magyar gazdaság működik, nem külső segítségnek tudható be, hanem a magyar gazdaság szereplőinek. Ez a mi magyar sikerünk, saját erőfeszítéseinknek köszönhető – mondta.
Már akkor kénytelenek voltunk rámutatni arra, hogy
az állítások mindegyikét hivatalos adatok, a kormány által rendelt jelentés, nemzeti banki tanulmány megállapításai cáfolják.
Amikor a korábbi években a legbővebben ömlött hozzánk a pénz, 2013-2015-ben, évente 1800-2500 milliárd forint érkezett támogatásként, azaz akkor a bruttó hazai termék (GDP) 5,5-7 százaléka. Ha ehhez hozzászámítjuk a ma már 600 ezerre becsült külföldön dolgozó magyar által hazautalt évi körülbelül 1100 milliárdot, akkor levonható a következtetés, hogy akkori adatok szerint
a GDP 8-10 százalékát nem az országban állították elő.
A miniszterelnökség által megrendelt KPMG-GKI-tanulmány egyenesen arra a következtetésre jut, hogy 2006-2015 között a GDP 4,6 százalékkal nőtt,
az EU pénze nélkül viszont 1,8 százalékkal masszív recesszió lett volna.
A részadatok (lakossági fogyasztás, beruházások) mind azt bizonyítják, hogy a közösségi hozzájárulással éppen a víz felszínén maradt a magyar gazdaság, a fejlesztések finanszírozása szinte kizárólag EU-forrásból történik – áll tehát a kormány által megrendelt (és minden bizonnyal uniós finanszírozású) elemzésben.
Az EU segítsége és a hazai növekedés közvetlen összefüggését igazolja az is, hogy 2016-ban, amikor az új uniós költségvetésből még alig csordogált a pénz, a hazai gazdaság növekedése azonnal lezuhant két százalék közelébe.
Az már másik kérdés, hogyan hasznosul ez a temérdek pénz. Ha Orbán erre vonatkoztatja lekicsinylő szavait, abban még akár igaza is lehet. A kormány gazdaságpolitikáját támogató Magyar Nemzeti Bank tavalyi tanulmányában foglaltak nagyon szomorú képet festenek fel. Eszerint a 2007-2013-as uniós költségvetési ciklusban 2500 milliárd forint közvetlen gazdaságfejlesztési támogatást kaptak a hazai vállalkozások, ebből cirka 1700 jutott a legkisebbeknek (kkv-knak). A jegybanki elemzők szó szerint „a támogatásokra való számottevő ráutaltságról” írnak: a kis cégek külső forrásainak 63 százaléka uniós támogatás, sőt, 37 százalékuknál az arány 80 százalék.
Az MNB-sek megállapításainak veleje:
a támogatások nem javították a kkv-k termelékenységét
(vagyis egy időegység alatt előállított értéket).
Az uniós pályázatok (hitelek és vissza nem térítendő összegek egyaránt) javították az alkalmazotti létszámot, növelték az árbevételt és a hozzá adott értéket (az árbevétel és a megvett anyagok és szolgáltatások értékének különbözetét).
„A munkatermelékenység azonban egyik esetben sem változott szignifikánsan a támogatások hatására” – e szikár konklúzió azt jelenti, hogy amint kifutnak a támogatási programok, az ezeket igénybe vevő kkv-k eredménye jellemzően visszazuhan a stagnáló hatékonyság miatt.
Nézzünk néhány friss adatot és megállapítást. Az Európai Bizottság idei dátumú országjelentése úgy fogalmaz, hogy Magyarország az európai strukturális és beruházási alapok (esb-alapok) kedvezményezettje, az általa kapott jelentős támogatás 2020-ig elérheti a 25 milliárd eurót. A 2014–2018-as időszakban ez évente a GDP mintegy 3 százalékának és
a közberuházások 43 százalékának felel meg.
A tavalyi év végéig az előzetes becslések szerint 23,5 milliárd eurót (a teljes összeg 94%-át) lekötötték hazai fejlesztésekhez. E támogatások révén 11 ezer vállalkozás bővítette kapacitásait, és több mint 200 cég vezetett be új termékeket; javult a városi tömegközlekedési rendszer fenntarthatósága, és csökkent a középületek éves primerenergia-fogyasztása. Az uniós finanszírozásból a tervek szerint 2,3 milliárd eurót (a 2007–2013-as időszakbelinél lényegesen nagyobb összeget) pénzügyi eszközök révén bocsátanak Magyarország rendelkezésére.
Azt is írja az országjelentés, hogy Magyarország jól halad az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) forrásainak felhasználásával. 2017. decemberében az ESBA keretében jóváhagyott műveletek teljes finanszírozási volumene 73 millió euró volt, és várhatóan összesen 1,2 milliárd euró összegű magán- és közberuházást generál. A kkv-keretből 12 ezer kisebb vagy induló vállalkozás részesülhet.
Ami azonban a lényeg: az uniós források erősen befolyásolják a magyarországi beruházásokat.
A magán- és állami beruházások forrás szerinti megoszlását mutatja az ábra
Forrás: Európai Bizottság
A szaggatott vonalak érzékeltetik, hogy a három szektorban az uniós hozzájárulás legenda-e.
„2017-ben a reálértéken mért bruttó állóeszköz-felhalmozás az előrejelzések szerint
több mint 20 százalékkal nőtt, és ennek körülbelül a felét közvetlenül uniós forrásokból finanszírozták”
– olvasható. (Az országjelentés készítői is hivatkoznak a fentebb idézett KPMG-GKI-tanulmányra és az MNB-s elemzésre, az általunk felvetett megállapításokat felhozva.
Érdemes pár pillantást vetni a naponta frissülő adatokat is tartalmazó adatbázisra. Ebből kiderül, hogy hazánk uniós kerete a mostani költségvetési ciklusban felfelé kerekítve 29 650 milliárd euró, ebből a többi tagállam befizetéséből 25 014 milliárdot (mint írják, fejenként tehát 2532 ezer eurót) kapunk, a „saját erő” mindössze 4,64 milliárd euró.
A keretből tavaly év végéig a kormány lekötötte (odaítélte) a pénz 94 százalékát a kedvezményezetteknek, de ebből csak 13 százalékot (3,991 milliárd eurót) utaltak át Brüsszelből. A mai állapot szerinti szám se sokkal szívderítőbb, az időközi kifizetés 14 százalékon áll.
Ennek nem csak az az oka, hogy a kormány villámgyorsan kiírta a pályázatokat a támogatásokra, amit csak késve követ az uniós kifizetés. A rendkívül alacsony összegű tényleges átutalás másik magyarázata alighanem az, hogy a hírhedetté vált OLAF-vizsgálódások mellett szinte minden egyes projekt-elemzés rendkívül súlyos szabálytalanságokat tár fel (a legújabbakról a 24.hu írt), emiatt egyelőre nem is kérik a számlákat a magyar kormánytól.
Csáki György, közgazdász egyetemi tanár, jó rálátása volt a magyar privatizációra és a külföldi működőtőke-áramlásra. A Független Hírügynökségnek kifejtette: a magyar tőkevonzó képesség rosszabb a kelleténél, de a kellete is gyengébb, mint volt.
összességében jó évtizedes előnyünk volt, ezért is voltunk a befektetők kedvencei
senki nem várhatja, hogy olyan arányban jöjjön a külföldi működőtőke, mint a kilencvenes évek közepén
nincs annál nagyobb öngól, mint a feldolgozóipari termelés behozatalára helyezni a hangsúlyt, a szolgáltatások járulnak a legpozitívabban a gazdasághoz az FDI-n belül
Jócskán megemelkedett a fajlagos támogatások értéke Magyarországon
milyen feldolgozóipari céget szereztek meg az oligarcháik, a garancsik, a mészárosok?
Hiába dicsekszik a kormány azzal, hogy mi vagyunk a tökös gyerekek, a többiek tökösebbek nálunk
Beszélgetésünk apropóját az adja, hogy most jelent meg az UNCTAD legfrissebb jelentése a globális működőtőke-áramlásról. Az adatok fényében elmondható, hogy a kormányzati szlogennel ellentétben Magyarország nem teljesít jobban sem a versenytársaihoz, sem a világ átlagához képest. Ön nem csak elméleti síkon, kutatóként és egyetemi tanárként, de a privatizáció ügynökségnél, a gyakorlatban is végig asszisztálta a hőskort. Milyenek voltak a kezdetei évek?
A kilencvenes évtizedben Magyarország csodájára jártak amiatt, hogy mennyi külföldi működőtőkét vonzott, s ez valóban így volt, nem kis részt köszönhetően annak az előnynek, amelyet az jelentett, hogy a többi közép-kelet-európai országhoz képest nálunk korábban, a rendszerváltást pár évvel megelőzően, 1988-ban megkezdődött ez a folyamat. A befektetőket pedig első perctől kezdve érdekelték a kínált lehetőségek. A kilencvenes évek elején esett például meg a következő történet velem: egy MBA-kurzust tartottam egy dél-afrikai csoport számára, s az utolsó előadás után közös vacsorával ünnepeltünk. Néhány viszki elfogyasztása után megkérdeztem az egyik dél-afrikait, hogy miért vették meg honfitársai egy olyan kis sörgyárat, mint a Kőbányai Sörgyár (amelynek akkor már lezajlott a privatizációja), amire visszakérdezett: „Tudod, hány sörfogyasztó van ma Magyarországon? Négymillió, mi meg úgy számolunk, hogy némi korszerűsítés után a sörgyárnak lesz 1,5 millió új fogyasztója.
Hol másutt tudsz másfél millió új fogyasztót szerezni”.
Emlékszik még, hogy mennyire megdöbbentünk az intim betétes reklámokon például, nos, ma már persze tudjuk, hogy ők is az új, 2-4 millió fogyasztót célozták meg. Sehol másutt nem lehetett ilyen tömegben új fogyasztókat találni azokban az időkben.
Nálunk pedig már 1988-tól szabad volt a pálya: megszülettek a szükséges törvények, kialakították a külső konvertibilitást, a vállalatvezetőknek volt kapcsolatuk a külfölddel – az ország ilyen megközelítésben kinyílt.
Nyitottá vált és fel tudta mutatni mindazt, amit egy külföldi befektető keresett. S tette ezt a rendszerváltás előtt – ezért is volt jó pár év előnyünk a kilencvene évek elején a többi térségbeli volt szocialista országgal szemben.
Mi volt a korai nyitás oka? Politikai felismerésre vagy gazdasági racionalitásra vezethető vissza, hogy már a Kádár-rendszer vége tájt végrehajtottunk ekkora nyitást? Hasonlítható-e ez ahhoz a kényszerhez, amely a Nemzetközi Valutaalaphoz való 1982-es csatlakozásunkat eredményezte?
Több tényező érvényesült egyidejűleg, egymást erősítve. Magyarország erősen eladósodva jutott el a rendszerváltáshoz, belső forrás – tőke –sem állt rendelkezésre, az állam nem volt képes fejleszteni. Ugyanakkor a közgazdászok tudták, hogy a külföldi tőke beáramlása páratlanul dinamizálhatja a gazdaságot. S ne feledjük, hogy
ez az 1989-ben megfogalmazott „washingtoni konszenzus” kora, a globalizáció kibontakozásának kora,
amikor mindenki – nemzetközi szervezetek, tekintélyes szakértők, kormányok – a liberalizációt, a nyitást támogatták.
Mit eredményezett a gazdaság szempontjából, hogy a rendszerváltást követően ilyen gyorsan és ekkora volumenben elindult az FDI beáramlása a magyar gazdaságba?
Az ország rendkívüli eladósodottságának a kinövésére a legegyszerűbb mód a külföldi működőtőke beáramlása mutatkozott, hiszen az FDI nem más, mint nem adóssággeneráló külföldi forrásbevonás. Emellett technológiát, know-how-t hoztak az új külföldi tulajdonosok, arról nem is szólva, hogy piacokat is, amelyekre égető szükség volt, hiszen a KGST összeomlott, a volt szocialista országokban kevéssé volt fizetőképes kereslet, az új nyugati tulajdonosok pedig nyugati piacokat is hoztak magukkal.
Mindenesetre elértük, hogy 1994-95-re az FDI már fedezte a folyó fizetési mérleg hiányát, így szépen lassan kinőttük az adósságot anélkül, hogy sokkterápiára szorultunk volna, mint például a lengyelek.
Ha a statisztikákat nézzük, a nagy lendület és nagy előny egészen a kilencvenes évek végéig kitartott: a magyar gazdaság FDI-vonzó képessége mindvégig magasan verte a többi volt szocialista országét. Pedig ott is hasonló gazdaságpolitikai kényszerek voltak. Mi volt a már említett időfaktoron kívül ennek az oka?
Igazából a többiek csak 1998 tájékán kezdtek el komolyan ráállni a külföldi tőkebevonásra. Ez részben az eltérő privatizációs módszerek miatt volt így: a csehek és a szlovákok például kuponos privatizációt hajtottak végre, amely – szemben a magyarral – bonyolította a külföldiek helyzetét. Lengyelországban pedig csak azután tudtak erre ráfeküdni, hogy 1995-ben átütemezték a nyolcvanas évektől felhalmozott és görgetett külföldi adósságukat. Összességében tehát jó évtizedes előnyünk volt. Ezért is voltunk a befektetők kedvencei a térségben.
Amely előnyt azután szépen elveszítettük. Miért is?
A kétezres évtizedben valóban ez történt, de ez akkor nem gazdaságpolitikai hiba eredménye volt, hanem pusztán amiatt, mert a többiek utolértek minket. Arról nem szólva, hogy a kilencvenes évekhez képest már olyan nagyot nem lehet dobni: senki nem várhatja, hogy olyan arányban jöjjön a külföldi működőtőke, mint tette azt a kilencvenes évek közepén. Mert hogy ugyan az igaz, hogy
a magyar tőkevonzó képesség rosszabb a kelleténél, de a kellete is gyengébb, mint volt a kilencvenes években.
Miért?
Ennek több oka van, közte az, hogy ma már nincs olyan befektetői környezet, mint amilyen volt az Európai Uniós csatlakozásunkat megelőzően. Tény, nem csak nálunk, például Portugáliában is kimutathatóan több FDI áramlott be az uniós tagságot megelőzően, mint utána. De nem is a mennyiség a lényeg, szerencsére ma már nincs folyó fizetési mérleghiány, amelyet tömködni kellene. Tehát nem létszükséglet a magyar gazdaság számára, hogy egymilliárddal több vagy kevesebb áramlik be egy adott évben.
A kérdés ma már úgy merül fel, hogy milyen hozzáadott értéket képes előállítani a nálunk befektetett tőke.
Ezen a téren hogyan állunk?
Ebből a szempontból nincs annál nagyobb öngól, mint a feldolgozóipari termelés behozatalára helyezni a hangsúlyt. Hiszen annak van a legalacsonyabb hozzáadott értéke. Elég ránézni a mosolyábrára, amely egyértelműen kimutatja, hogy a tervezés, a marketing, a szoftverfejlesztés, stb. mind több hozzáadott értéket képvisel, mint a gyártás. Magyarul a szolgáltatások járulnak a legpozitívabban a gazdasághoz az FDI-n belül. Nem véletlen, hogy az UNCTAD adatai szerint 2016-17-ben a zöldmezős FDI közel hatvan százalékának a célja a szolgáltatási szektor volt, s csak 40 százalék a feldolgozóipar. Ez egyébként viszonylag új jelenség, s
a gazdaságpolitikai alakítóinak ezt is figyelembe kellene venniük.
Milyen szerepet játszik – trendjében is – a támogatás, ösztönzés az FDI-beáramlásban? Ma többet kell kínálni a befektetőknek, min korábban?
Jócskán megemelkedett a fajlagos támogatások értéke Magyarországon.
Önmagában a támogatás, ösztönzés persze nem ördögtől való dolog, a kérdés inkább az, hogy mit és hogyan. Régi ez a történet is, de azért ma már tudjuk, hogy a támogatások önmagukban nem vonzzák be a befektetőket, már csak azért sem, mert azok nagyon inflálódnak szerte a világban, s ha nem kapja meg a megfelelő ösztönzést, a befektető nem jön ide vagy akár kivonul. De ez is folyamatosan változik: a magyar gazdaságban annyira középpontba került autóipar ma még az alacsonyabb bérek miatt választja Magyarországot, de ez is ki fog futni, mivel a központi kérdés nem is a bérek nominális szintje, hanem az ár-értékaránya. Ma még viszonylag kvalifikált munkaerőt talál itt a nyugatinál alacsonyabb költségen – a példánál maradva – az autóipari befektető. Merthogy a kilencvenes évek elején az Antall-kormány – megjegyzem az SZDSZ támogatásával – felszámolta a szakszervezeteket, s ma gyakorlatilag nincs korlátja a túlmunkának. Ahol azonban erős a szakszervezet, ott nem engednek heti hatvan órát dolgoztatni, még akkor sem, ha kifizetik számukra a túlórát.
Nálunk tehát ma még a teljesítményhez képest olcsó bérért lehet foglalkoztatni és túlóráztatni az embereket.
Ám ha nem fektetünk hangsúlyt az oktatásra, képzésre, akkor ez a relatív előny el fog párologni. S ami még mindig előnye Magyarországnak két egyre fontosabbá váló faktor: a szállítási költség és idő kérdése. Nem véletlenül hoznak vissza multik termelés Ázsiából Európába, ezzel ugyanis csökkentik saját kockázatukat: hiszen ha a piac plusz termékeket akar nagy mennyiségben rövid idő alatt, akkor annak biztosítása egyszerűbb, biztonságosabb és a szállítási költségek miatt olcsóbb is Európából, mint mondjuk Kínából.
Említette, hogy a legfontosabb az oktatás, szakképzés, a folyamatos képzés és átképzés körülményeinek a megteremtése lenne. Az ezt felügyelő miniszter ne tudná ezt?
S emellett a kutatás-fejlesztésre is nagyobb hangsúlyt kellene helyezni. Nem is értem Palkovics Lászlót, az előző Orbán-kormány oktatásért felelős államtitkárát, aki a negyedik Orbán-kormányban már miniszteri posztot visz, s pont az innovációs és technológiai tárcát vezeti. Ő a Kecskeméti Főiskola stratégia rektorhelyetteseként és az újonnan létrehozott Járműtechnológiai Tanszék létrehozójaként, vezetőjeként jelentős szerepet játszott az adott befektető, a Daimler feltételeinek a teljesítésében.
Ha valaki, Palkovics tényleg tudja, hogy mennyire fontos a befektetők számára a kvalifikált – közép- és felsőfokú végzettségű – szakembergárda biztosítása.
De azért vannak a befektetői környezetnek egyéb ismérvei is, azokban pedig nem állunk olyan jól. Gondolok itt például a kiszámíthatóságra, a jogbiztonságra, a szabályozórendszerek áttekinthetőségére, a korrupcióra, stb.; nem véletlen, hogy a befektetők körében végzett felmérésekben (például a DUIHK-é) rendre felróják ezeket. É mégis folyamatosan fejlesztenek – a Daimler, az Audi, s a többiek. Ezt most akkor hogyan?
Merthogy mindennek ellenére bőven megvan a nyereségük. Hiába jártatják a szájukat, amikor megkérdezik őket a befektetői környezet milyenségéről, annak egyes elemeiről – olyan nagy nyereséget tudnak elérni Magyarországon, hogy nem kockáztatnak azzal, hogy máshova telepítik a termelésüket. És menekülnek is előre sokan. Gondoljon csak bele: milyen bonyolult lenne például egy két millió motor gyártására kiépített kapacitást áthelyezni máshova! Mondhatnám, hogy
a pénz beszél, a kutya ugat; az erkölcsöt nehéz pénzzé tenni – igaz, ők meg sem próbálkoznak vele.
Nem ennek a nem megfelelő befektetési környezetnek tudható be, hogy az elmúlt években igencsak megcsappant a beáramló külföldi működőtőke? Az UNCTAD most közzétett adataiból is látszik a tendenciájában komolyan csökkenő befektetési kedv.
Részben igen, ma már nem annyira nagyvonalúak, nem fektetnek be annyit, mint amennyit korábban, aminek csak részben vannak tőlünk független okai is. S messze nem fektetnek be annyit, amennyire számítani lehetett, főleg a nagy autóipari befektetők – Audi, Daimler, GM – megjelenése és folyamatos fejlesztései után szembetűnő ez a jelenség. Látszik, hogy nem teljesen kerek ez a történet: nem követik őket a beszállítóik. Még a Gyurcsány-kormány idején történt: tagja voltam Győrben a Széchenyi István Egyetem Gazdasági Tanácsának, s személyes tapasztalatból tudom, hogy az Audinak kilenc kérésre volt, ezek egyike, hogy az egyetem felügyeljea szakképzést, mert óriási munkaerőigénye lesz az őket követő beszállítóknak. Már akkor Borkai Zsolt volt a győri (fideszes) polgármester, akinek az volt a fő problémája, hogy nem lesz elegendő lakás elhelyezni a kiképzendő szakmunkásokat.
Húszezer új munkahellyel számoltak ugyanis. És ez nem következett be.
De hát a beszállítói háttéripar kialakítása az egymás követő Orbán-kormányok prioritásai között voltak, vannak, nem?
Nézzük meg, hogy a Skodának hány beszállítója van Csehországban és Szlovákiában! Hány olyan helyi beszállítója van, amelyeket német cégek felvásároltak, minimum kétszázra tehető a számuk. A Volkswagen-csoport – amelynek tagja a Skoda is – sorra felvásárolta a Skoda beszállítóit.
Nos, ez az igazi sikeres autóipari projekt, nem a magyarországi.
S mi a helyzet nálunk ezen a téren?
A magyar beszállítók tönkrementek – az Ikarust egy időremegmentették, de a magyar beszállítóikat korábbannem. Német beszállítókkal pedig nem lehet normális áron gyártani Ikarus buszokat. A csehek miközben privatizálták a Skodát, állami kézben tartották a kezdetekben a beszállítókat, így tartva őket és végső soron a Skodát is életben.
Ez már persze a múlt, mire számít a jövőben a működőtőke beáramlásban?
Hosszú stagnálásra. Lehetnek nagyobb dobások, de nem gondolom, hogy nagy trendforduló bekövetkezhetne. Az Európai Unión kívüli befektetők egyet-kettő dobhatnak – indiaiak, malájok, dél-koreaiak, stb. – , de
ahhoz, hogy strukturálisan korszerűsödjön a külföldi befektetések összetétele, az oktatás, a képzés és a kutatás-fejlesztés jelentős fejlesztésére lenne szükség.
Az UNCTAD most kiadott éves jelentésének adataiból látszik, hogy alig nőtt s az FDI-állomány 2010 és 17 között, miközben a megelőző tíz évben ugrásszerű volt a bővülés. Arról nem is szólva, hogy a térségbeli országokkal összehasonlítva az elmúlt évek – tehát az Orbán-kormányok alatti – növekedés gyengécske. Ez természetes a fentiek alapján?
Hogy mást ne mondjak, nem bíztató. A trend az érdekes az FDI-áramlásba – hiszen egy-egy évet megdob pluszba vagy akár mínuszba egy-egy nagyobb projekt –, s ez messze nem bíztató.
Hiába dicsekszik a kormány azzal, hogy mi vagyunk a tökös gyerekek, a többiek tökösebbek nálunk.
Az egyes éveket nézve: a 2013-es visszaesést a Fidesz provokálta ki, akkor kellett megfizetnie az országnak a 2010-11-es gazdaságpolitika árát. Azután elkezdték sorra kötni a stratégiai megállapodásokat, egyre nagyobb engedményeket téve a befektetőknek. A Fidesz ezen a téren is nagyon jól csinálja, hogy vizet prédikál és bort iszik. Mást csinál, mint amit mond. Hiszen miközben külföld- és sokszor befektetőellenes a retorikája, közben orrba-szájba támogatja a külföldi befektetőket, és közben azért szépen átrendezi a tulajdonviszonyokat. Teszi ezt erőltetve, nem a hazai termelés támogatásával, hanem inkább a külföldiek korlátozásával.
Ugyanez hogyan néz ki a kiáramlás területén? Emlékszem, mekkora büszkeség volt, amikor a külföldre kihelyezett magyar FDI elérte az egymilliárd dolláros értéket. Azt a gazdaság fejlettségének, a vállalkozások erősödésének tudtuk be. Ma pedig már az állomány durván a beáramló FDI harmada.
Sajnos máig nagyon kevés olyan tőkeerős magyar vállalkozás van, amely nagyméretű külföldi beruházásra képes. Gyakorlatilag kimerül pár cégben, a Mol-ban és az OTP-ben.
És itt érhető tetten Orbánék egy további óriási álszentsége: kérdem én, milyen feldolgozóipari céget szereztek meg az oligarcháik, a garancsik, a mészárosok?
A magyar működőtőke-export volumene inkább a nálunk megtelepedett multik itteni cégeinek a további befektetései más országokban. Innen szívják ki a nyereséget, amit másutt fektetnek be.
A július elsejétől élesben induló online számlázás valamennyire biztosan segíti az átláthatóságot és az ellenőrizhetőséget, ám ha valaki áfát akar csalni, ezt ezen túl is megteheti, legfeljebb kisebb értékű számlával – mondta Zara László a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének (MSZOE) elnöke. Évi 50 ezer milliárd forint összegű számlaforgalom láthatóvá válását reméli az adóhatóság.
Az új rendszer lényege, hogy azokat a számlákat, amelyek adóalanyok közötti, belföldi áfás ügyletekről szólnak, s amelyekben az áthárított áfa eléri vagy meghaladja a 100 ezer forintot, tételesen és valós időben be kell jelenteni az adóhatóságnak a számlázó programok és a NAV rendszere közötti gép-gép kapcsolat segítségével, manuális beavatkozás nélkül. A program a már lezárt számlát küldi be a hatósági rendszerbe. Mint a Pénzügyminisztérium közleménye tudatta: június 22-ig már több, mint kétmillió számla érkezett az online számla tesztfelületére, a június 18-án megnyitott regisztrációs felületen pedig már 55 ezer felhasználó jelentkezett be.
Az átállásra volt idejük a vállalkozásoknak. Mindenesetre a múlt hét végéig – miként azt a Pénzügyminisztérium tudatta – több, mint kétmillió számla érkezett az online számla tesztfelületére.
Fotó: Facebook
„Ha kibocsátottam egy számlát, az a másik oldalon levonhatóvá válik, tehát egyértelmű, hogy nem csak beállított az áfa” – mutatott rá Zara László a Független Hírügynökség megkeresésére. Ez segíteni fog a kontrollban, ám a szakértő szerint, ha valaki csalni akar az áfával, akkor limit alatti tételekről szóló számlát fog kibocsátani;
„sok kicsi sokra megy, néhány millió forintos tételeket a csalás elkövetője így is megmenthet’ magának”.
Az áfa oldaláról akkor lenne teljes körű az átláthatóság, ha minden egyes számlára kiterjedne, amire vélhetően lenne is szándék – tette hozzá Zara László. Az, hogy teljes körűen kötelezővé tegyék az online, valós idejű számla-adatszolgáltatást, Zara szerint egyelőre nehézségekbe ütközik. A hatóságok mindig el is mondják, hogy olyan a rendszer, amelyet bármikor ki lehet terjeszteni az összes áfás számlára, ám vélhetően az is akadálya ennek, hogy ha kiterjesztenék, akkor hirtelen túlságosan sok vállalkozás kerülne a rendszerbe, s megnőne azok száma, amelyek nem tudják megfelelően használni vagy nem megfelelő számlázási programot használnak. Ezek alkalmassá tétele is nagy feladat lenne. Arról nem is szólva, hogy sok vállalkozásnak nincs is ilyen magas áfatartalommal bíró ügylete.
A rendszer regisztrációja Zara tapasztalatai szerint bonyolultnak tűnik a vállalkozások számára, előfordulhatnak fennakadások.
Részint a vállalkozások oldalán, főleg a kisebbeknél; valamint a szoftvereseknél is, akik ugyan minden segítséget megígérnek, de arra valószínűleg nincsenek felkészülve, hogy tömegesen jelentkezhetnek náluk az ügyfelek. Az adóhatóság és az adószakértők által szervezett képzések iránt nagyon nagy volt az érdeklődés, vonta meg tapasztalatait Zara. Azt tanácsolja egyébként, hogy a vállalkozások szánjanak arra időt, hogy ellátogatnak az online számlázás internetes oldalára, még akkor is, ha sok időt vesz igénybe a július elsejétől élő új rendszer alapos áttanulmányozása.
Kérdésünkre, hogy mekkorára tehető az online-adatszolgáltatásra kötelezett vállalkozások száma, Zara László azt mondta, hogy erre vonatkozó adatot nem hallott a NAV tájékoztatóin, pedig az első kivételével mindegyiken jelen volt.
„Ilyen szempontból vakugrás”,
hiszen eddig csak az egymillió és afeletti áfás számlát kibocsátókról lehetett tudni, de most egy nagyságrenddel kisebb áfában érintettek lépnek be a képbe – mondta.
Ismét a „visegrádi négyhengeres” csúcsteljesítményéről szónokolt Orbán Viktor. A számokon végig tekintve azért erős túlzás az az állítás, hogy mi lennék az EU motorja, nélkülünk növekedés se lenne.
Vannak, akiket sért Közép-Európa gyors fejlődése – jelentette ki Orbán Viktor a TA3 szlovák kereskedelmi televízió Politikában című vitaműsorában. Mint mondta, ezt a nyomást ki kell bírni, és Nyugat-Európának el kell fogadnia, hogy ma a V4-ek az EU gazdasági motorja, és nélkülük nem lenne gazdasági növekedés az unióban.
Nem először jelenti ki Orbán, hogy nélkülünk „lehúzhatná a rolót” az EU, tavaly októberben – akkor az egész térségre kiterjesztve – szinte szó szerint ezt mondta. De ahogyan korábban, most sincs igaza.
Az Eurostat legújabb, három hete megjelent negyedéves GDP-sorai
valóban impozáns számokat mutatnak a V4-ek növekedési rátáiról.
A legnagyobb tempót a lengyelek diktálják, az első három hónapban kereken 5 százalékkal bővült a gazdaság az előző év azonos időszakáhpz képest. Magyarországé 4,7, Szlovákiáé 3,6, Csehországé 4,4 százalékot tett ki.
Ez átlagosan 4,425 százalék, ami jócskán meghaladja a 28-ak 2,4, és az euróövezet 19-einek 2,5 százalékát.
De azért
bőségesen találunk magas növekedési számokat a V4-eken kívül is.
Az írek első negyedévi adata ugyan nincs meg az Eurostatnak, de a megelőző három negyedévé 6,8 és 10,9 százalék (!) között mozgott. A román gazdaság is 4 százalék felett alakult (sőt, a megelőző időszakokban 6-8 százalékkal hasított), Szlovéniában is 5-6 százalékokat mértek, és a lettek sem panaszkodhatnak az 5 százalék körüli tempójukkal. Négy százalék felett húz Málta, három százalék vagy afeletti bővülésben van a svéd, a finn, a holland, az osztrák, a litván, a ciprusi, a spanyol, az észt, a bolgár gazdaság.
Az egész unióban mindössze egy országnak zsugorodott kissé (fél százalékkal) a teljesítménye, Dániáé (bár a megelőző három hónapokban nála is pozitív előjelű számokat láthatunk).
Vagyis az EU egészét növekvő teljesítmény jellemzi.
Olyannyira, hogy a több, mint tíz éve vergődő Görögország is kimászni látszik a gödörből, gazdasága már két százalék felett gyarapszik. Éppen annyival, mint Németországé.
Ráadásul ha ehhez hozzávesszük, hogy a V4-ekben három olyan kicsi gazdaság található, mint a miénk, amely GDP-je az EU-28-akéból 0,6-0,7 százalékkal részesedik. Ebből belátható, hogy a kvartett a lengyelekkel együtt sincs semmiféle diktáló helyzetben.
„Van még két-három hetünk arra, hogy elvégezzük a modellszámításokat és feltérképezzük a vállalkozások véleményét a kata esetleges módosításáról” – mondta a Független Hírügynökségnek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Parragh László négy lehetséges forgatókönyvet vázolt fel a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) lehetséges jövőjéről. Adóemelés is benne van a pakliban. Az idén katából közel 113 milliárd forint költségvetési bevételt terveznek.
Levegőben lóg a 2013-ban bevezetett, a kisvállalkozók adminisztrációs kötelezettségeit jelentősen mérséklő, az adófizetést egyszerűsítő és az adó mértékét megfizethető szintre hozó Kata – legalábbis erre utal annak ténye, hogy az elmúlt években több, utóbb a kormány által elfogadott koncepcióval (például a szakképzés területén), illetve a vállalkozások életét befolyásoló ötlettel (például a nyugdíjasszövetkezetek megszűnését előrevetítő adózási- és járulékfizetési változás kérdlsében) előálló MKIK ezúttal ennek az adónemnek a vizsgálatába kezdett bele.
„A kihívás ott van, hogy a Kata az egy olyan adónem, amely a korábbi bérszinthez van igazítva. Ahogy emelkedik a minimálbér, úgy értéktelenedik el a Kata után járó juttatás” –
vázolta a Független Hírügynökségnek a változás szükségességét igazolandó Parragh. Az idén az 50 ezer forintos adó megfizetésével a kisadózók ellátási alapja 94 400 forint, ha a magasabb összegű 75 ezer forintos adót fizetik, akkor az ellátások számításának az alapja 158 400 forint.
Hozzátette: kockázatot hordoz magában, hogy a jövő évre vonatkozó adótörvények pár héten belül megszületnek, miközben a 2019-re szóló bérmegállapodás majd csak késő ősszel kerül terítékre.
S a bérszínvonalat illetően a trendek és a béremeléseket övező optimizmus azt vetíti előre, hogy emelkedni fog a minimálbér.
Bonyolítja a helyzetet az is, hogy a katások döntő többsége az alacsonyabb – havi 50 ezer forintos – befizetést választja, s nem a 75 ezer forintosat, aminek több, érthető oka lehet (akár, mert kevésbé gondolnak az öngondoskodásra, akár mert spórolni akarnak vagy egyszerűen hiányoznának a megélhetéséhez a kettő közötti különbözet, a 25 ezer forint), ám ők ezzel később kerülnek majd nehéz helyzetbe.
Sokféle szempontot kell tehát mérlegelni akkor, amikor javaslatot tesz majd a kamara a kormánynak a Kata ügyében. Közte persze azt is, hogy jelenleg durván negyedmillióra tehető a katában érintettek száma – nem kevés ember megélhetéséről van tehát szó.
Az MKIK-nál már folyik a vállalkozók szondázása, véleményük kikérése, s ezzel párhuzamosan az adatgyűjtés és a modellezés, számítgatás – tudtuk meg Parragh Lászlótól, aki arra a felvetésünkre, hogy hiszen a napokban a kormány már benyújtotta az adótörvényeket a Parlamentben úgy reagált, hogy
„van még két-három hetünk a munkára”.
Négy változatot vizsgálnak. Az első a Kata befizetési kötelezettség emelése, amit – tette hozzá – a vállalkozók óhatatlanul adóemelésként élnének meg. A második lehetőség a befizetés szinten tartása, ám szerinte ezzel az a gond, hogy sokan csak később szembesülnek majd azzal, hogy alacsony juttatás jár utána. Harmadikként azt vizsgálják, hogy milyen hatással járna, ha a minimálbérhez igazítanák a befizetés mértékét – ezzel az a gond, hogy ezzel egy olyan algoritmust kellene alkalmazni, amellyel elveszne a Kata egyik legfőbb értéke, az egyszerűsítés, hiszen évente változna a mértéke. S végül a negyedik lehetséges változás (erre hajlik az MKIK, ám azért meg akarja várni a vállalkozók véleményét, mielőtt állást foglalna):
a Kata befizetések emelése, ám ezzel párhuzamosan a jelenlegi 12 milliós éves bevételi korlát magasabbra tolása.
Parragh szerint nincs igazán ideális megoldás, óhatatlan, hogy „valamelyik ujjunkat meg kell harapni” – mondta, hozzáfűzve: a kamara kettős szerepben van. Egyrészt felelősséggel viseltetik a vállalkozók iránt, másrészt azonban, ha az MKIK kezdeményezi a katával kapcsolatos változtatást, akkor a tagjai rá fognak haragudni.
Szerinte olyan változat mellett kell letenni a voksukat, amellyel megmarad a kata egyszerűsége, ám közben emeli az utána járó juttatások szintjét is, hogy a mai katások később se lehetetlenüljenek el.
Az alkalmazott algoritmus a szolgálati időt a minimálbérhez köti: a jelenlegi miniálbérre jár ugye 365 nap szolgálati idő évente, a Kata után csak 275. Azaz a minimálbéres nyugdíjas egynegyedével többet kap, mint a katás nyugdíjas. És az olló folyamatosan tágul. Persze az érintettek zömét ez ma még nem igen nyomasztja; hacsak nem állnak a nyugdíj küszöbén, kevésbé foglalkoznak azzal, mennyit kapnak majd. Ám a kormánynak foglalkoznia kell a kérdéssel, a nyugdíjak fenntarthatósága és persze szociális megfontolások miatt is.
Nem kis tételről van egyébként szó, ráadásul dinamikusan növekvő költségvetési bevételt jelent a kata.
A központi költségvetés kisadózók tételes adójából 2018. évi tervezett bevétele 113 milliárd forint, ami 49,7%-kal haladja meg a 2017. költségvetési évre előirányzott 75,5 milliárdot.
A bevételnövekedés hátterében az adónem bevételi értékhatárát megemelő jogszabályváltozás áll, amelyre a 2017. évi költségvetési előirányzat kialakítása után került sor.
A KATA. 2013-ban vezette be a kormány a kisadózó vállalkozások tételes adóját, amelynek a célja a vállalkozások adminisztrációjának az egyszerűsítése volt. A kis költségvetéssel működő, alanyi adómentes kisadózók számára találták ki ezt a formát, amely a kezdetekben évi hat-, ma már 12 millió forintos bevételi határig választható akár főállásban, akár mellékállásban, az adók és járulékok kiváltására. Az előbbi esetben havi 50 vagy 75 ezer forintnyi befizetést kell vállalnia az adózónak, az utóbbi esetben havi 25 ezret. A befizetés sok adónemet kivált, e fölött már csak az iparűzési adót és a kötelező kamarai regisztrációs díjat kell kifizetni. Az előbbi évi 50 ezer, az utóbbi pedig ötezer forint. Előnye az egyszerűség: elég egy bevételi nyilvántartás és egy bevallás egy évben. Év közben is választható, bármikor ki lehet belőle lépni, s évente egyszer egy hónapra fel is lehet függeszteni. Sőt, értékhatár túllépése esetén is maradhatunk katások, csak éppen az a fölötti bevétele 40 százalékos plusz adót kell fizetni. Vannak a katázásnak feltételei, a legfontosabb, hogy a bevételnek legfeljebb a fele származhat egy partnertől, más esetben felmerülhet a bújtatott foglalkoztatás gyanúja.
Jelentős költségvetési korrekciót szorgalmaz az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa (Ecofin), amely felszólította a magyar kormányt, hogy folytassa a strukturális hiány kiigazítását. A felszólítás igazolja azokat a véleményeket, melyek szerint részben a strukturális költségvetési deficit korrekciójára vonatkozó unió követelések miatt kezdett el váratlanul a magyar gazdaságpolitikai váltás szükségességéről beszélni Orbán Viktor és kormánya.
A 2017-es adatok szerint a bevételi intézkedések és egyszeri tételek nélkül számított államháztartási kiadások növekedése jóval meghaladta a 2017-re vonatkozó referenciaértéket, jelentős – a GDP 2,4 százalékának megfelelő mértékű – eltérést mutatva az előírt strukturális kiigazítástól – figyelmeztette a Tanács Budapestet.
A GDP 1,8 százalékának megfelelő 2016-os strukturális hiány 2017-ben a GDP 3,1 százalékára nőtt, ami jelentősen, 1,6 százalékponttal eltér a GDP 1,5 százalékában meghatározott középtávú költségvetési célkitűzéstől.
A dokumentumban foglaltak alátámasztják Vértes Andrásnak, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnökének a véleményét: ezért is kezdtek el Orbán és emberei világgazdasági válságról és erre való hivatkozással szükségessé váló magyar gazdaságpolitikai fordulatról beszélni.
„A kormány az elmúlt egy-két évben olyan költségvetési előirányzatokat fogadott el, amelyek nincsenek teljesen összhangban az uniós előírásokkal – ez az úgynevezett strukturális deficit előírás, amelynek a lényege, hogy az Unió a hiány mértékét a fenntarthatóság pályája szempontjából is korlátok közé szorítja, ezt pedig évek óta nem tartjuk be” – fejtegette a Független Hírügynökségnek adott interjújában Vértes. Hozzáfűzte, hogy ennek megszegése ugyan nem jár büntetéssel (miután nem vagyunk tagjai az euróövezetnek), ám az Európai Bizottság már levélben figyelmeztette a magyar kormányt arra, hogy nem teljesíti a középtávú egyensúlyi célt.
„Ezért léptek hátrébb a költségvetésben.
Korábban ugyanis jóval magasabb költségvetési hiánycélt fogalmaztak meg – még az EU által egy évre elvárt 3 százalék alatt, de bőven 2 százalék felett, ami már nem felelt meg a strukturális deficit követelményének” – emlékeztetett, hozzáfűzve: „nem katasztrofális az eltérés, de a Bizottság kifejezetten kérte a korrekciót, ez pedig elég erőteljes megfogalmazás, nem gyakori az ilyen a kommunikációjukban.
A tanács ajánlásai között szerepel az is, hogy az elsődleges államháztartási kiadások nettó nominális növekedése 2018-ban ne haladja meg a 2,8 százalékot, ami a GDP 1 százalékát kitevő éves strukturális kiigazításnak felel meg, így álljon Magyarország a középtávú költségvetési cél eléréséhez vezető megfelelő korrekciós pályára – idézi a határozatot az MTI. Egy további ajánlásuk, hogy Magyarország az összes rendkívüli bevételt a hiány csökkentésére használja fel. A határozat szerint Magyarországnak október 15-ig kell jelentésben beszámolnia az ajánlásokra válaszul hozott intézkedésekről.
Fotó: Ecofin
Magyarország nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez, ezt a kérdést nemzeti hatáskörnek tekinti, amelybe bármilyen brüsszeli beavatkozás a nemzeti szuverenitást sérti – szögezi le a kiadott magyar közlemény, hozzáfűzve:
nem támogatjuk a Brüsszel által előterjesztett bevándorláspárti költségvetési javaslatot,
mert az nem szolgálja sem az európai közösség, sem Magyarország érdekét.
Az Ecofin pénteki ülésének összefoglalóját itt találja:
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
„A kormány az elmúlt egy-két évben olyan költségvetési előirányzatokat fogadott el, amelyek nincsenek teljesen összhangban az uniós előírásokkal – ez az úgynevezett strukturális deficit előírás, amelynek a lényege, hogy az Unió a hiány mértékét a fenntarthatóság pályája szempontjából is korlátok közé szorítja, ezt pedig évek óta nem tartjuk be” – fejtegette 
