Fontos

Ha a szegényeket nem gyógyítják, abba a gazdagok is belehalnak! – Általános sztrájk jöhet az egészségügyben

Sztrájkbizottságot alakított a Független Egészségügyi Szakszervezet és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége. Az érdekvédelem magasabb bért követel az egészségügyben dolgozóknak, mert úgy látja: az év végéről februárra előrehozott 8 százalékos béremelést – amelyet korábbi követeléseik alapján fizet ki a kormányzat – csak a dolgozóik kis része kapta meg, sokan semmit, vagy a legnagyobb megdöbbenésükre csak néhány forintot kaptak. Amennyiben az egészségügyiek teljes köre nem kap érzékelhető béremelést, abban az esetben akár a választások előtt általános sztrájk lehet az egészségügyben – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke.

 

Ha a választások előtt megtartják az általános sztrájkot, akkor azzal nem szállnak be a politikába?

Nincs ilyen szándék, mindössze arról van szó, hogy politikailag talán érzékenyebb időszakban szeretnénk felhívni minden kormányra készülő közszereplő figyelmét az egészségügyben uralkodó lehetetlen állapotokra, de pártpreferenciánk nincs. Nagyon nagy a baj az ágazatban, mert hiába ígérte a kormányzat az alapellátásban dolgozók, a védőnők, a gazdasági, műszaki területen dolgozók teljesen kimaradtak a béremelésből. Évtizedek óta nem rendezték az egészségügyben dolgozó műszakiak fizetését sem, akik legfeljebb szakmai minimálbért kapnak. Annak ellenére, hogy csak ők képesek a modern diagnosztikai berendezéseket, vagy a számítógépek működtetni, különben leállnak a modern kórházak.

Eredetileg novembertől fizették volna az emelt béreket, de végül előrehozták februárra. Ez nem oldotta a feszültséget?

Alig, mert akik kaptak is fizetésemelést, azok közül is sokakhoz csupán néhány száz, vagy ezer forint jutott el.  Még olyan is előfordult, hogy két-három forinttal vittek többet haza, ami megalázó. Nem véletlen, hogy néhányan tiltakozásul egy marék aprót vittek az egészségügyi kormányzat épülete elé, vagy hozták nyilvánosságra a szégyenteljes emelésről szóló bizonylatokat. A kormány persze kedvező statisztikákkal igyekszik elhitetni a társadalommal, hogy javul a helyzet az egészségügyben. De a megélhetéshez szükséges jövedelmeket csak önkizsákmányolással, gyakran túlmunkával, két-három állással tudják biztosítani. Nem véletlen, hogy az ágazatban dolgozó orvosok, nővérek egészségi állapota a legrosszabb az országban.

Évek óta változatlanok a pótlékok, miközben az egészségügyben fokozott a terhelés. Egyre nagyobb a hibázás lehetősége, a műhiba, a fertőzés, aminek következménye az is, hogy a sürgősségi osztályok váróiban meghalnak a betegek. Úgy gondolom, hogy szinte minden visszavezethető az egészségügyben uralkodó méltánytalanul alacsony bérekre, az ebből adódó túlhajszoltságra is. Hisz nem ritka, hogy az állami kórházak alkalmazottai a törvényes munkaidőnek majdnem dupláját dolgozzák le.

Mi történne, ha betartanák a törvényes munkaidőt?

Akkor összeomlana az egészségügy. De ez sokáig nem mehet így tovább, mert itt az ország egészsége a tét.

Egy osztrák állampolgár születéskor várható élettartama 7-8 évvel is magasabb, mint a magyaroké, miközben nem élnek egészségesebben, mint mi.

Ugyanis megfelelő egészségügyi ellátás hiányában Magyarországon évente egy kisvárosnyi ember hal meg feleslegesen. Ezt illene komolyan venni.

Van elképzelésük, hogy milyen mértékben kéne emelni az egészségügyi béreket?

Ma legalább 300 000 forint körüli alapbér lenne a reális, azoknak, akik már 2-3 évet már eltöltöttek a szakmában és szakképzettek, s nem szabad a mentősöket sem kihagyni a soron kívüli béremelésből, hogy csökkenjenek az egészségügyben előforduló kockázatok. Ez az összeg már elfogadható lenne a pótlékokkal. Ehhez a jelenlegihez képest

50 százalék körüli béremelés kellene, természetesen differenciáltan, hogy az arányok is jók legyenek, ösztönözzenek a pályán maradásra illetve az előléptetésre.

Követeléseink évek óta érvényesek, ugyanis a korábban elfogadott bérmegállapodás számos konfliktust eredményez, hiszen a nálunk a bértábla alsó tételei alacsonyabbak, most is mint  szakmai minimálbér. Ezért megy el a legtöbb nővér bármely múltihoz pénztárosnak, ahelyett, hogy életet mentene. Kidolgoztunk egy új, igazságos bértáblát, hogy javuljon a helyzet. A régi ugyanis torz, nem honorálja eléggé sem a szakértelmet, sem a gyógyításban eltöltött időt.

Szó sincs tehát arról, hogy a bérfelzárkóztatás az egészségügyben folyamatos, ez csak propaganda.

Ha jól tudom nem is az egészségügyi kormányzatnak, hanem Orbán Viktornak írták meg a követeléseiket. Az egészségügyi tárcával nem is tárgyalnak?

Inkább ők nem tárgyalnak velünk. Ezért is írtuk meg a korábbi követelésünket még januárban a kormányfőnek. Alig telt el négy nap, máris jelezték, hogy  a novemberre tervezett béremelést előre hozzák februárra.

Ezt komoly eredménynek is elkönyvelhetnék…

Igen, de számtalan problémát ez nem oldott meg, a tényleges alapbérek még mindig alacsonyak, mint említettem sokak évek óta csak a szakmai minimálbért vagy még annál kevesebbet kapnak, pl. az alapellátásban dolgozók.

Most olvasható, hogy Romániában 3- szorosára emelték az egészségügyi dolgozók bérét. Félő, hogy azok a magyar orvosok, szakdolgozók, akik onnan jöttek ide dolgozni, ennek láttán szintén vissza mennek.

Ezért is összegeztünk újból az igényeinket, és amennyiben ezek nem teljesülnek, akkor általános sztrájk következhet. De hangsúlyoznom kell, hogy a cél nem a sztrájk, hanem az egészségügyben dolgozók helyzetének javítása.

Mit jelentene az általános sztrájk, tudják biztosítani a szükséges szolgáltatást?

Az általános sztrájk nem jelenti azt, hogy teljesen leáll az egészségügy, vagy szünetel a gyógyítás. Mi elindítottuk a sztrájkhoz szükséges eljárásokat, megfogalmaztuk a követeléseinket. Várjuk a kormányzat válaszát, aminek az érvényben lévő jogszabályok szerint március 5-re meg kell érkeznie. Utána kezdődhet az egyezkedés. Ha nem sikerül megállapodni, akkor jöhet  a sztrájk, miután a bíróság megállapítja majd a szükséges elégséges szolgáltatásokat.

Az önöknél régebbi szakszervezet az EDDSZ, de ha jól tudom, ennek a Cser Ágnes vezette szervezetnek csak sztrájkbizottsága van, s valójában ők nem csatlakoznának ehhez a munkabeszüntetéséhez.

Valóban, de nem is tehetnék, mert a kormány csak velük tárgyal, s velük már meg is kötötték a maguk megállapodását. A sztrájktörvény kizárja, hogyha egy szakszervezet egy kollektív szerződés keretében megállapodik valamiben, azzal szemben sztrájkot szervezzen. Ez a korlát ránk nem vonatkozik, minket nem köt, és ha nem tudunk máshogyan eredményt elérni, ezt az utat választjuk. Ezért írtunk levelet a kormányfőnek.

Önökkel miért nem akar a kormányzat tárgyalni, s miért ülnek le Cser Ágnessel?

Nézze, ők már 2004 óta sztrájkkészültségben vannak, de azóta nem függesztették fel a munkát.

Ha Cser Ágnes szakszervezete még mindig Medgyessy Péter, vagy Gyurcsány Ferenc ellen folytat bérharcot, akkor már értem, miért velük tárgyal a Fidesz kormány. De önökkel miért nem?

Mi 2011-ben alakultunk, egyelőre nem számítunk reprezentatív szakszervezetnek. Ámbár azt senki nem tudja, hogy manapság melyik szakszervezetnek van több tagja. Mindenesetre Cser Ágnessel tárgyalnak.

Szóval ez már az érdekvédelem és a politika határmezsgyéje. Az orvosi kamara elnöke Éger István azt állítja, hogy a sztrájktörvény megsértése nélkül már nincs mód a márciusra tervezett általános munkabeszüntetésre. Ön ezt nem tudja?

Természetesen elméletileg van rá mód, ezt mi a jogászokkal kiszámoltunk. Nyilván attól függ, milyen gyorsan tudunk megállapodni az elégséges szolgáltatásról, ami nemcsak rajtunk múlik. Nem egészen értem, hogy az orvosi kamara elnöke miért az érdekvédelemmel, s nem pedig az orvostársadalom által végzett szakmai és etikai munka színvonalával van elfoglalva.

Amikor ön azt hallja, hogy a sürgősségi osztály várójában meghalnak a betegek, vagy bármely megyeközpont kórházában bezárják a csecsemő-és gyermekosztályt, akkor ön mit gondol?

Ez egyenes következménye annak, hogy hosszú ideje nem foglalkoznak komolyan a magyar egészségügy helyzetével. Azt mindenkinek tudni kell, hogy a területen dolgozók, orvosok, ápolók elhivatottságból választották ez a szakmát, s elkötelezetten gyógyítják a betegeket. A társadalom azonban ezzel a hivatásszeretettel nem élhet vissza, különösen nem akkor, amikor a magyar szakdolgozók szinte bármikor külföldön is tudnának munkát vállalni. A legtöbben azért mennek el, mert ma már egyik napról a másikra élnek, s nem tudják kifizetni a számláikat. Ez az egész ország szégyene.

Az pedig már szakmai előírás, hogy ahol nincs megfelelő számú orvos, – ahogy Sátoraljaújhelyen mindenki felmondott, s elhagyta a kórházat – ott azt az intézményt be kell zárni. Sajnálattal állítom, hogy az orvosok és a nővérek elvándorlása miatt egyre több jól felszerelt kórházi osztály kerülhet hasonló helyzetbe.

Orvoshiány miatt hamarosan gondok lesznek a sürgősségi osztályokkal, de kevés az onkológus, a pszichiáter és a szülész is.

Akkor önök az elvándorlás ellen is sztrájkolnak?

Az embereknek tudni kell, hogy ha a magyar egészségügy helyzetén nem javít a hatalom, akkor tönkre megy a hazai egészségügy; az orvosok után az ápolónők is elhagyják az országot, vagy a szakmát, ami végzetes következményekkel is járhat. A mai drámai orvoshiányt az érzékelteti leginkább, hogy a hazai kórházakban az érszűkületet lassan csak amputációval tudják gyógyítani, hisz már olyan kevés az érsebész.

Ez olyan, mint amikor a világháborúban lefűrészelték a sérült végtagot?

Nagyjából, hisz az aprólékos érsebészi munkához műtő talán még akad, de se orvos, se műtős nincs már elég.

Felmérések szerint az egészségügyben dolgozó 100 ezer ember közel 40 százaléka tervezi a külföldi munkavállalást.

Talán ennyien nem mennek el, de ez akkor is életveszélyes helyzet, aminek sok áldozata lehet.

Sokan azt gyanítják, az állami egészségügy elhanyagolásával a kormány azt igyekszik elérni, hogy a páciensek magánkórházakba menjenek gyógyulni. Gondolja, hogy valóban ez a cél?

Ezt el lehetne érni máshogy is, nem kellene ehhez tönkretenni az állami egészségügyet. Egyébként pedig nem lehet mindent a piacra bízni. Az egészségügyi szolgáltatásért, így a gyógyszerekért már így is sokkal többet fizetünk, mint más hasonló fejlettségű országban.  De nem lehet csak a tehetős embereket gyógyítani. Ha a szegényeket nem gyógyítják, abba a gazdagok is belehalnak.

Friss elemzések szerint ma Magyarországon az állam a nemzeti jövedelemhez viszonyítva csak annyit fordít az egészségügyre, mint 2005-ben.

Pedig tudna többet is, és most nem a stadionokat említem, hanem azt az egymillió „potyautast” aki minimálbéren van bejelentve, s ez alapján fizet a társadalombiztosítást, miközben az életvitele alapján gazdag emberként él, s az egészségügyi hozzájárulása lehetne sokkal magasabb. Tehát mód lenne rá, hogy bővítsék a bevételeket, de nem teszik.

Vannak felméréseik arról, hogy a társadalom hogyan fogadja, hogy az egészségügyben sztrájkra készülnek?

Azt tapasztalom, hogy a társadalom nem csak tapasztalja, hamarabb megérti az egészségügy gondjait, mint a politika, s támogatják is a követeléseinket. De követeléseinkkel szolidárisak más érdekvédelmi szervezetek is, mert mindenki érzi, hogy végveszélybe kerülhet az egészségügy. Ezért is hirdetünk általános sztrájkot, de szeretném megismételni, nem a munkabeszüntetés a cél. Még csak nem is az a tüntetés, amelyet már meghirdettünk.

Mikor lesz sztrájk?

Azt még nem tudjuk, mert először tárgyalni akarunk a kormánnyal. Ha nem sikerül megegyezni, akkor megyünk bírósághoz, hogy állapítsa meg, az egészségügyben mi számít elégséges szolgáltatásnak – ezt teljesítenünk kell – aztán jöhet a sztrájk.

Lehet, hogy közvetlenül a választás előtt?

Egyelőre minden lehet, mi azt szeretnénk, hogy a politika komolyan vegye: az egészségüggyel nem lehet felelőtlenül játszani, mert azt tízmillió ember sínyli meg.

Orbán ellenes feljelentés – Íme a bejelentés és a közlemény

Közleményben jelentette be a Frontiers of Freedom annak a tényét, hogy szerdán hivatalos bejelentést tett Orbán Viktor magyar miniszterelnök, több családtagja, barátja, valamint kormányának tagja ellen az emberi jogok durva megsértése és extrém korrupció miatt. Ezzel egyeidőben a szervezet feltette honlapjára a beadványt. A bejelentés a Global Magnitsky Törvény keretében született, hivatalos vizsgálat követheti. Ha bebizonyosodnak a vádak, akkor a  többi között kitiltás és vagyon-befagyasztás lesz a szankció Orbánék ellen. 

 

„A Frontiers of Freedom az idén február 27-én levelet küldött Tillerson és Mnuchin minisztereknek, amelyben vizsgálatot kezdeményez kilenc magyarországi személy ellen az emberi jogok durva megsértése és extrém korrupció miatt” – szögezi le az a közlemény, amelyet március elsején adott ki a jobbközép értékeket követő washingtoni székhelyű intézet, a Frontiers of Freedom (amelynek alapértékeit mi sem mutatja jobban, mint az, hogy Ronald Reagan volt amerikai elnök elhíresült kijelentéséről – „Mi vagyunk a szabadság frontvonala” – kapta a nevét).

A portálunkhoz is eljuttatott közlemény felhívja a két miniszter figyelmét arra is, hogy a magyar kormány politikája fenyegeti a NATO és az Európai Unió biztonságát és veszélyezteti ez utóbbi politikai és gazdasági egységét.

„A levél állításait bizonyítékok sora támasztja alá, amelyek aprólékos munkával lettek összegyűjtve nemzetközi és helyi civil szervezetek jelentéseiből, oknyomozó újságírók írásaiból, az érintett magánszemélyek beszámolóiból és az intézet saját jelentéseiből” – olvasható a közleményben, amely a végén leszögezi:

„Az intézet továbbra is figyelemmel fogja kísérni a fejleményeket és minden újabb információt közölni fog, ahogy a helyzet alakul Magyarországon”.

Mint a Független Hírügynökség elsőként megírta, kilenc személy ellen született a bejelentés, azok ellen „akik az elmúlt nyolc évben megsértették az emberi jogokat azáltal, hogy kulcsszerepet játszottak a magyarok és nem-magyarok szabadságának a korlátozását maga után vonó törvények és szabályok megalkotásában, továbbá korrupciós ügyekben vettek részt/részesültek azok hasznából”.

  • Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke
  • Lázár János, miniszterelnökséget vezető miniszter
  • Rogán Antal, a miniszterelnök miniszteri rangú kabinetfőnöke
  • Polt Péter, Magyarország legfőbb ügyésze
  • Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke
  • Orbán Győző, Orbán Viktor édesapja
  • Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége
  • Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere
  • Tiborcz István, Orbán Viktor veje

A konkrét ügyek – mind az emberi jogok megsértése, mind a korrupció terén – nem számítanak újdonságnak.

A menekültügy több vonzata, a civilek elleni hadjárat, a CEU (Közép-Európai Egyetem) ügye, illetve közbeszerzések, az Elios-ügy, az MNB alapítványok, s persze Paks 2 – hogy a legismertebbeket említsük.

Az intézet nevében annak magyar származású alelnöke, Radványi Miklós jegyezte a beadványt, amelyet ajánlott levél formájában juttattak el a két miniszterhez. Radványi a Független Hírügynökségnek nyilatkozva a többi között elmondta: biztos abban, nem teszik félre, s elindul majd a vizsgálat. Ezt az amerikai pénzügyminisztérium speciális nyomozó osztálya folytathatja majd le, amely kifejezetten a pénzügyekre, a banki műveletekre szakosodott szakértőkből áll. Az ő kezük – legálisan – mindenhova elér, ahol bármilyen amerikai pénzintézeti és egyéb érdekeltség van, illetve le tudnak követni bármilyen pénzmozgást a világban.

„Egy dologban legyen biztos” – mondta – „amikor egy amerikai nagykövet vagy egy ideiglenes ügyvivő korrupcióról beszél, akkor emögött a kijelentések mögött ott állnak a Pénzügyminisztérium speciális nyomozói által összegyűjtött bizonyítékok”.

Ha bebizonyosodik a bejelentés igazságtartalma, akkor megszületik a döntés arról, hogy ezeket az embereket felteszik a Magnitsky-listára. Radványi biztos abban, hogy a vizsgálatot el fogják indítani.

„Már az idén megszülethet a döntés, szerintem még a novemberi képviselő- és kormányzóválasztások előtt, akár már szeptemberben”

– mondta, hozzátéve: addig eldől, hogy felkerülnek-e a listára Orbánék. Ha igen, az nyilvános lesz, ki fogják hirdetni, és Magyarországon sem lehet majd elsumákolni – szögezte le.

Az Orbán-kormány hatalomban eltöltött elmúlt nyolc évében már keveredtek vezető tisztviselői botrányba az amerikai hatóságokkal, hírek szerint szintén korrupciós indokokkal, de

ilyen magas szintre nem értek el akkor a szálak.

2014 októberében az Egyesült Államok megtagadta a beutazást hat meg nem nevezett – de utóbb a sajtóban nyilvánosságra került – magyar köztisztviselőtől. Az indok korrupció volt, és annak a jogi eszköznek a lehetőségét kihasználva született meg a kitiltás, amely a korrupcióban részt vevő vagy abból hasznot húzó személyeket sújtja. A kitiltás indokait az amerikai hatóságok nem ismertették, utóbb pedig azt tudatták, hogy az információkat a sajtóból és az internetről szerezték. A Civil hetes hozta le utóbb – a német nyelvű budapesti – Pester Lloydra hivatkozva a hatos listát, amelyen Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal akkori elnöke, Habony Árpád („Orbán Viktor személyes stratégiai főtanácsadója”), Heim Péter (a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke), Giró-Szász András (az év nyaráig kormányszóvivő) és Lázár János államtitkár szerepelt, továbbá akkori sajtóhírek szerint más adóhatósági (közép)vezetők is. Volt, aki elismerte a kitiltás tényét (Vida Ildikó), mások tagadták (így Habony Árpád), illetve nem nyilatkoztak az ügyben.

A  törvény

A Global Magnitsky Törvény hatálya az emberi jogok megsértése mellett kiterjed a súlyos korrupciós ügybe keveredő kormányzati tisztségviselőre és társaira, valamint a pénzmosásra is, ha jogellenes a forrás, vagy eltitkolják a jövedelmeket az illetékes adóhatóságok elől. Az úgynevezett Magnitsky-listára felkerülőktől megtagadják a belépést az USA területére, bármely, az Egyesült Államokban lévő tulajdonukat elkobozzák, s tilos bármely, amerikai érdekeltségű pénzintézeteknek kapcsolatot tartaniuk velük. A listára magánszemélyek éppen úgy felkerülhetnek, mint szervezetek. Ajánlásokat civil szervezetektől is befogadnak, ezekről a pénzügy- és a külügyminisztérium dönt, nem ritkán kompletten benyújtott „vádanyagok” alapján.

DK: Vonják vissza a Tiborcz-céget helyzetbe hozó kormányhatározatot

0

A Demokratikus Koalíció gyomorforgatónak tartja, hogy a miniszterelnök vejének további gazdagodása miatt alakult ki országos vérhiány – írja közleményében a párt a Független Hírügynökség által bemutatott vérplazma üzletről.

A DK közleménye felhívja a figyelmet arra, amit a FüHü cikke is hangsúlyozott: országos vérhiányhoz vezethet, hogy csökkentették a vérplazma adásért járó összeget, ezért kevesebben mennek vért adni. „Orbán Viktor veje nem csak selejtes közvilágításból gazdagodik, hanem egy másik cége egy kormányhatározatnak köszönhetően hasznot húz az önkéntes véradókból is” – írják.

A DK követeli, hogy vonják vissza a kormányhatározatot, amellyel lecsökkentetét a véradóknak járó költségtérítést.

Ahogy a témával foglalkozó első cikkünkben megírtuk, a vérplazma százmilliós üzlet, amelyben a miniszterelnök veje, Tiborcz István is érintett. Újabb írásunkból pedig kiderült, hogy a Magyarországon működő vérplazma cégek válságstábot hívtak össze a napokban, mert annyira lecsökkent a véradó és plazmaadó emberek száma, amióta radikálisan csökkentették a véradók költségtérítését, és kiderült, hogy Tiborcz István is belekeveredett a vérplazma bizniszbe. Ez veszélyezteti a hazai egészségügy működését.

Lázár nem tudott vizelni az utcán, olyan jó a közvilágítás

0

Fél órás késéssel, de mindjárt az elején egy kis műsorral kezdődött a csütörtöki kormányinfó: Harangozó Tamás MSZP-s képviselő átnyújtotta Lázár Jánosnak, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek a kalocsai és szolnoki OLAF-jelentéseket.  Ezenfelül megtudhattuk, hogy Soros György miképp oktatja ki a bevándorlókat, de szóba került a meglepetést hozó hódmezővásárhelyi választás is.

Lázár János a csütörtöki kormányinfón elején leszögezte, hogy a 39 nap múlva megrendezésre kerülő parlamenti választások fő tétje az, hogy bevándorlóország leszünk-e?

Vagyis a „lázári értelmezés” szerint a

2018-as áprilisi választások arról szólnak, hogy Soros György vagy Orbán Viktor alakít-e kormányt Magyarországon.

Ezen a téren pedig ők a Fideszben mindent bevetnek és megtesznek azért, hogy meggyőzék a választópolgárokat. Sőt, a harc pedig már nemcsak az Európai Unió, hanem az ENSZ ellen is fog zajlani. Habár később egy újságírói kérdésre elismerte, hogy a nemzetközi vitát kavaró szövegtervezetben eredetileg nem szerepel a kötelező befogadás, ez bármikor megváltozhat a jövőben. Ugyanúgy hozzátette, hogy Trócsányi László igazságügyi miniszter az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy négy – migárcióval kapcsolatos – kérdésben kérje ki a testület állásfoglalását.

Apropó a bevándorlás: Lázár az újságírók előtt olvasott fel a „Soros-bibliából”, amely tartalmazza azokat a szövegeket, amelyeket a Magyarországra érkező migránsoknak el kell mondaniuk. Olyan mondatokról van szó, mint

„egy harmadik nem biztonságos országon keresztül érkeztem”; „elveszítettem menekülés közben a családomat” vagy „egy üldözött társadalmi csoport tagja vagyok a Közel-Keleten”.

Ezek a mondatok pedig mind a „Soros-terv” részei, hogy a magyar és az uniós hatóságok így könnyebben fogadják el bevándorlók menedékkérelmét. Később Lázár hozzátette, hogy egyes ellenzéki jelöltek „aláírtak Soros Györgynek”, akik emiatt „hazaárulók”, de ő megtalálja az Európai Bizottságon belüli magyar hazaárulókat.

Kijárt a kormányzati bírálatokból az LMP-s Hadházy Ákosnak, Emmanuel Macron francia elnöknek és Jávor Benedeknek is. Lázár a Párbeszéd európai parlamenti képviselőjéről megjegyezte, hogy ő számít a legfőbb magyar kormány elleni feljelentőnek az Európai Parlamentben.

A kormányinfó egyik „fénypontja” az volt, amikor

Harangozó Tamás szocialista képviselő két OLAF-jelentéssel a kezében lépett oda Lázárhoz,

hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszternek inkább erről kellene beszélnie, mintsem a  bevándorlásról. Harangozó azután „halaszthatatlan közfeladatokra” hivatkozva kivonult a teremből és nem várta meg a választ, amin Lázár sajnálkozott. Hangsúlyozta, hogy az egész világításfejlesztés a szocialista kormányok ötlete volt, amihez Kovács Zoltán szóvivő hozzátette, hogy Harangozó maga mint szekszárdi önkormányzati képviselő megszavazta a város világításfejlesztését.

Lázár azzal próbálta igazolni a közvilágítási program sikerességét, hogy a vasárnapi hódmezővásárhelyi polgármesteri választások után, úton hazafele gyalogolva nem tudott a város utcáin vizelni este, mert annyira jól világítanak az utcai lámpák. Lázár János a hódmezővásárhelyi választásról azt mondta, hogy gratulál a függetlenként induló Márki-Zay Péternek, és támogatásáról biztosította a maga, illetve a kormány nevében is.

Az ENSZ az új Soros? – A valóságban semmi sem kényszer

Egyetlen országot se akar semmire se kényszeríteni az ENSZ a menekültügyi megállapodás tervezetében, noha ezt állítja a magyar kormány. Éppen hogy minden állam szuverén joga saját migrációs politikát gyakorolni – áll egyebek mellett a tervezetben.

Az ENSZ azt akarja, hogy folyamatosan fogadjunk be migránsokat. Magyarország dönt, nem az ENSZ: ez a felirata az új kormányzati kampányplakátnak, amely a sorosozó hadjáratot váltja fel.

A kormány Facebook-oldalán azt írják, hogy „a kormány tájékoztató kampányt indít az ENSZ migrációs csomagjáról. A szervezet azt akarja, hogy bontsuk le a bevándorlás útjában álló kerítést, folyamatosan fogadjunk be migránsokat, és fizessük a migránsok letelepedését és munkavállalását. A magyar kormány elutasítja ezt. Ragaszkodunk ahhoz, hogy mi dönthessünk a saját jövőnkről. Magyarország dönt, nem az ENSZ!”.

A nemzetközi egyezmény február elején kibocsátott tervezete már címében is biztonságos, rendezett és szabályozott migrációról (bevándorlásól) szól.

Leszögezi egyebek mellett, hogy ez a megállapodás

jogilag nem kötelező erejű dokumentum.

Hatálya (hatásköre) a konszenzusra, a hitelességre, a kollektív tulajdonra és a közös végrehajtásra támaszkodik. Ez az együttműködési keret elismeri, hogy egyetlen állam sem képes önállóan kezelni a migrációt a jelenség természeténél fogva transznacionális jellege miatt – olvasható.

És, ami a lényeg: az egyezmény megerősíti az államok azon jogát, hogy szuverén joghatóságot gyakoroljanak a nemzeti migrációs politika felett.

Vagyis minden ország maga alakítja ezzel kapcsolatos jogát.

Az igaz, hogy bizonyos kötelezettségeket vállalniuk kellene a kormányoknak. Például az emberi jogok terén, amelyek a megállapodás alapját képezik. „Az itt tárgyalt cselekvési kötelezettségvállalások végrehajtásával biztosítjuk az összes bevándorló emberi jogainak tényleges tiszteletét, védelmét és teljesítését státuszuktól függetlenül, a migrációs ciklus minden szakaszában”.

A továbbiakban szó van még arról, hogy a menekülteknek folyamatos tájékoztatást kell nyújtani, iratokkal ellátni őket, megszüntetni a megkülönböztetést, tényekre támaszkodó vitát folytatni a problémáról és a valóságra támaszkodó menekültpolitikát folytatni.

Az csak sejthető, hogy mi a „felháborodás” igazi oka. Az eddigiek – és más hasonló, jogilag nem kötelező vállalások -, vagy azok a mondatok, amelyek azt részletezik, kiknek kellene részt venniük a menekültprobléma megoldásában.

Eszerint az egyezmény széleskörű, több érdekelt fél közötti partnerséget támogat. Ezek között ott találjuk magukat a menekülteket, a diaszpórákat, a helyi közösségeket, egyetemeket, a magánszektort, a parlamenti képviselőket, szakszervezeteket, az országok emberi jogi szervezeteit, a médiát és más releváns szereplőket. No meg a civil szervezeteket. Amelyekkel éppen törvénybe foglalni tervezett háborúban áll a kormány.

A kampányban is tájékoztat a szamizdat

Valószínűleg megduplázta országos jelenlétét a „szamizdat” újság, a Nyomtass te is! augusztusi indulása óta. Az önszerveződő alternatív tájékoztató részt vesz a választási kampányban is, Hódmezővásárhelyre különszámot készítettek.

Pontos visszajelzések híján csak megbecsülni lehet, mekkora példányszámban terjed a Nyomtass te is!. Ez amolyan szamizdat jellegű újság, amely a legfontosabb közéleti hírekből készít négy oldalas összeállítást minden héten, s amelyet öntevékeny emberek, csoportok nyomtatnak és terjesztenek.

A tavaly augusztusban indult kezdeményezés novemberben már körülbelül ötven településre jutott el, most pedig ennek dupláján biztosan jelen vannak – tudta meg a Független Hírügynökség az ötletgazdától, L. László János újságírótól.

Olvasótáboruk 10-20 ezres méretű lehet,

vagyis bőven vetekszik például a kormánysajtó országos napilapjainak példányszámaival (amelyet egyébként titokként kezelnek).

A Nyomtass te is! szándéka éppen az, hogy – amiként erről korábban írtunk – legfontosabb célcsoportjukhoz, a kistelepülésen élőkhöz juttassák el azokat az információkat,

amelyek elől a hivatalos kommunikáció elzárja őket.

Időközben a kistelepülések mellé felkerültek a térképre nagyobb városok is, 4-5 ezer példány Budapesten kel el.

A készítés és terjesztés roppant egyszerű: a lap weboldaláról http://nyomtassteis.hu/ letölthető az aktuális négy oldalas szám, amelyet aztán bárki kinyomtathat és terjeszthet.

 

A legutóbbi lapszám. Forrás: nyomtassteis.hu

Az alternatív valóság elleni küzdelem jegyében alaposan felpörgött a lap terjesztése, a hódmezővásárhelyi múlt hét végi polgármester-választásra különszámot készítettek, és részt vesznek a Közös Ország Mozgalom programismertető országjárásában is az áprilisi parlamenti választások előtt. (Ezeken a kormánypártok nem képviseltetik magukat.) Mindenhová előre elkészítenek olyan számot, amelynek részei a helyi tudnivalók is. Már kaptak megkeresést Siófokról, az MSZP-Párbeszéd-DK közös jelöltje, Magyar György csapatától és egy esztergomi független jelölttől.

Céljuk az, hogy az áprilisi választás véghajrájában minél több helyre eljussanak, reális információkkal ellátni a helyi lakosokat,

megkönnyítve a tájékozódást a pártok és jelöltek elképzeléseiről is.

Ismertségük alapján egyre több adományt is kapnak. Olyanoktól, akik nem tudnak közreműködni, de például pénzzel segítik őket – mondta L. László János. Hírük pedig már messzire terjed, nemrégen a The Washington Postba is bekerültek.

Az alapkoncepció változatlan: heti négy oldal, most már tíz megyei változattal, amelyekben egy oldal helyi híreket tartalmaz. A cél is ugyanaz: minden megyeszékhelyen legyen egy-egy önálló független csoport a terjesztésre. Ahol lehet, igyekeznek együttműködni független helyi online portálokkal.

A Nyomtass te is! pályázik az amerikai nagykövetség pályázatában meghirdetett 500-700 ezer dollárra, amellyel a független vidéki sajtót kívánják támogatni. Jelentkeztek tovább a Kétfarkú Kutya Párt „kampánypénz-tékozló” kiírására is.

Radványi: minden bizonnyal elindul a vizsgálat Orbánék ellen

„Ha minden igaz, szeptemberig megszülethet a döntés arról, hogy felkerül-e a Magnitsky listára Orbán Viktor és nyolc társa, akik ellen minden bizonnyal vizsgálat indul a Frontiers of Freedom bejelentése alapján” – nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Radványi Miklós, az amerikai jobbközép szervezet elnökhelyettese, a beadvány aláírója. Korrupció és emberi jogok megsértése miatt indul(hat) eljárás konkrétan megnevezett kilenc személy – Orbán, több családtagja, miniszterek és más vezetők –  ellen a bejelentés nyomán.

 

Mint portálunk elsőként beszámolt róla, a Frontiers of Freedom Rex Tillerson, külügy- és Steven Mnuchin pénzügyminiszternek címzett bejelentésben Orbán Viktor, Lázár János, Rogán Antal, Polt Péter, Matolcsy György, Orbán Győző, Lévai Anikó, Mészáros Lőrinc és Tiborcz István ellen kér eljárás indítását a Global Magnitsky Törvény keretében. A törvény felhatalmazza az amerikai elnököt arra, hogy megtagadja a vízumot attól, s befagyassza a vagyonát annak, aki súlyosan megsérti az emberi jogokat, s korrupciós és/vagy pénzmosási ügyekbe keveredik. Az eljárás megindítását kezdeményező felvezető levél és a több oldalnyi, a konkrét ügyeket is ecsetelő linkeket tartalmazó melléklet összeállításában kulcsszerepet játszott a magyar származású Radványi, aki az elmúlt hónapokban számos írásban (itt és itt) foglalkozott a magyarországi helyzettel, nyílt levelet is intézett már Orbánhoz, s legutóbb már apokaliptikus dolgokat jósolt arra az esetre, ha minden marad a régiben.

A mostani bejelentés lehetséges sorsát firtató kérdésünkre Radványi azt mondta, hogy biztos abban, nem teszik félre, s elindul majd a vizsgálat.

Emlékeztetett arra, hogy az amerikai pénzügyminisztériumnak van egy speciális, profi és hatékony nyomozó osztálya, amely kifejezetten a pénzügyekre, a banki műveletekre szakosodott szakértőkből áll. Az ő kezük – legálisan – mindenhova elér, ahol bármilyen amerikai pénzintézeti és egyéb érdekeltség van, s nyomozás esetén le tud követni bármilyen pénzmozgást a világban.

„Egy dologban legyen biztos” – mondta – „amikor egy amerikai nagykövet vagy egy ideiglenes ügyvivő korrupcióról beszél, akkor emögött a kijelentések mögött ott állnak a Pénzügyminisztérium speciális nyomozói által összegyűjtött bizonyítékok”.

Most egyébként az következik – vetítette előre –, hogy idővel elkezdik a nyomozást („persze itt sem őrölnek nagyon gyorsan a bürokrácia malmai”), s ha bebizonyosodik a bejelentés igazságtartalma, akkor megszületik a döntés arról, hogy ezeket az embereket felteszik a Magnitsky listára. Radványi biztos abban, hogy a vizsgálatot el fogják indítani, nem csak amiatt, mert alapos munkát végeztek és több oldalnyi linkgyűjteményben tálalták a bizonyítható ügyeket, hanem amiatt is, mert az emberi jogi szervezetek által eddig a törvény keretében benyújtott egyik bejelentés sem volt ennyire célzott. Soha még nem fordult elő a törvény másfél éves történetében, hogy egyszerre egy ország vezetését vádolják meg – mutatott rá.

„Már az idén megszülethet a döntés, szerintem még a novemberi képviselő- és kormányzóválasztások előtt, akár már szeptemberben”

– mondta, hozzátéve: addig eldől, hogy felkerülnek-e a listára Orbánék. Ha igen, az nyilvános lesz – azt ki fogják hirdetni, s Magyarországon sem lehet majd elsumákolni – szögezte le.

Kérdésünkre, hogy miért érezte elérkezettnek az időt arra, hogy pont most tegyenek ilyen lépéseket, azt mondta: kezdett elege lenni abból, hogy ő is, mint sokan mások csak írogatják a cikkeket, de valójában nincs komolyabb hatás, semmi nem változik.

Viszont most, hogy az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF is elindította a lavinát, úgy gondolta, hogy jó lenne ezt nemzetközivé szélesíteni: s pontosan ez fog történni, amikor az Egyesült Államokban is elkezdenek nyomozni, annak már lehet hatása.

S azért a Global Magnitsky Törvény kínálta lehetőséget használták ki, mert ő maga jól ismeri a törvényt, voltak már hasonló ügyei, s biztos benne, hogy annak hatálya alá tartozik az Orbán-klán tevékenysége. Miután pedig az intézetükben ő viszi a külpolitikai témákat, ráadásul beszél és olvas (köztük a sajtót is) magyarul, kézenfekvő volt, hogy oroszlánrészt vállal a munkából.

Felmerül persze a kérdés: olyan vád érheti, hogy miután nem egészen másfél hónap van már csak hátra az április 8-i országos választásokig, ebbe akarnak beavatkozni a feljelentéssel – ahogy egyébként a Fidesz már megvádolta az OLAF-ot is ezzel. Radványi erre a felvetésünkre úgy reagált: „Ezek az emberek nem csak nyolc éven keresztül loptak, csaltak, sikkasztottak, hazudtak – ezt teszik 1993, az elhíresült Székház-eset óta.

„A témát nem én találtam ki, s nem avatkozom bele semmilyen magyar belpolitikai ügybe, pláne nem választásba, én az egész ügyet az amerikai érdekek szempontjából kezelem.

Mint korábbi írásaimban is rámutattam: Orbán már az Egyesült Államok és egyébként az Európai Unió egységét veszélyezteti. Engem, mint amerikai állampolgárt, korábbi jelentős állami tisztségeket viselő embert az érdekel, hogy Orbán miként befolyásolja a amerikai nemzetbiztonság és külpolitika érdekeit. Ilyen megközelítésben persze fontos lenne, hogy ne válasszák újra – de a kiinduló pont nem ez, hanem az USA érdeke” – mondta. S mint hozzátette: a belügyekbe való beavatkozást nem lehet ilyen tágan értelmezni a jog betűje szerint sem. A szólásszabadság és véleménynyilvánítás pedig alapvető jog. Egyébként – mutatott rá – messze nem csak a magyar helyzettel foglalkozik, a közelmúltban jelent még például az erdogani Törökországgal foglalkozó írása. De írt már Pakisztánról, Kínáról, stb. – mindig Amerika szempontjából.

Felmerül persze az is, hogy nem fél-e attól, hogy per indítanak ellene – Radványi erre úgy reagált: állna egy per elébe, már csak azért is, mert annak keretében Orbánék kénytelenek lennének kiadni minden információt – mindezt eskü alatt. A hamis tanúskodást pedig Amerikában öt év börtönnel büntetik – tette hozzá.

A Fidesz 17 pillanata – 4. Kigyúrt kopaszok a választási irodánál

Két évvel ezelőtt, 2016. február 23-án Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke a Klubrádió reggeli műsorában mondta el, hogy 15-20 “bőrfejű”, fiatalember állta el a Nemzeti Választási Iroda bejáratát az Alkotmány utcában. Ezzel megakadályozták, hogy a párt szóvivője, Nyakó István népszavazási kérdést nyújtson be a vasárnapi boltzárral kapcsolatban.

A történet előzménye, hogy a hivatalosan heti pihenőnapnak nevezett, ám valójában az üzletek vasárnapi zárva tartását célzó törvény heves vitákat és ellenérzéseket váltott ki a társadalomban. Többen is megpróbáltak népszavazást kezdeményezni az ügyben, ám ezek a próbálkozások egytől egyig elbuktak.

Hol a jog állta útját, hogy az emberek szavazhassanak a vasárnapi nyitva tartásról, hol pedig valamilyen külső körülmény miatt hiúsult meg a népszavazás.

Amikor azon a február 23-i napon Nyakó István, az MSZP szóvivője a kora reggeli órákban megérkezett a Nemzeti Választási irodához, ám hiába volt ő az első, mégis megelőzte egy idős hölgy. Erdősi Lászlóné ugyan csendben – és látszólag magányosan – ült a választási iroda előterében, ám szemmel látható volt, hogy az előbb említett kopasz fiatalemberek hallgatólagos támogatását élvezte.

Lukács Zoltán az MTI-nek elmondta: provokációnak tartja az esetet, hogy szélsőjobboldali férfiakat küldött rájuk a hatalom. Szerinte nehezen elképzelhető, hogy a helyszínen lévő férfiak mindannyian népszavazási kérdést akartak benyújtani, sokkal valószínűbb, hogy meg akarják akadályozni, hogy a vasárnapi zárva tartás ügyében népszavazást lehessen tartani.

A sajtó – legalábbis annak a kormányhoz nem kötődő része – utánaeredt a történetnek. Hamar kiderült, hogy a kopasz fiatalemberek passzív, de hathatós védelmét élvező hölgy nem más, mint a herceghalmi polgármester felesége.

Akinek a férjéről, Erdősi Lászlóról annyit lehet tudni, hogy a régi fideszesek közé tartozik, 2010-ben Herceghalmon a Fidesz jelöltje volt, 2014-ben viszont már függetlenként indult. A felesége azonban még ekkor is egy Orbán Viktort ábrázoló, „Az én miniszterelnököm” feliratú kitűzővel járt-kelt a településen a választás idején. A Facebookon pedig többen arra hívták fel a figyelmet, hogy Erdősi Lászlóné és a rezsicsökkentést reklámozó idős asszony nagyon hasonlít egymásra.

Utóbb az is kiderült, hogy egytől egyig büntetett előéletűek azok a kopaszok, akik megakadályozták, hogy Nyakó István beadhassa népszavazási kezdeményezését, egyiküket fegyveres rablásért ítélték el. (Mindezt Nyakó ügyvédje tudta meg a nyomozati iratokból.)

Ami viszont furcsa, hogy sem Erdősi Lászlónét, sem a kopasz fiatalembereket nem hallgatták ki az ügyben. Hiába derítette ki a rendőrség, hogy kicsodák, hiába adták meg a nevüket, elérhetőségüket, a nyomozó szervek nem tartották fontosnak, hogy megkérdezzék ezeket a kopasz urakat.

Pedig elmondhatták volna, hogy valójában miért is mentek egy igen szokatlan időpontban a választási irodához, miért tornyosultak fenyegetően az MSZP kezdeményezését beadni kívánó Nyakó István elé. Mióta foglalkoznak olyan intenzíven közéleti kérdésekkel, hogy reggel 6 órakor népszavazási kezdeményezést tartalmazó dossziékkal érkezzenek a választási irodához? Lett volna kérdés elég, de talán azért sem zaklatták őket, mert még elkotyogták volna, hogy ki rendelte őket e viszonylag szokatlan időpontban a Nemzeti Választási Irodához.

A fotókon szereplő kopaszok közül ketten, a Tibike és Lóci becenévre hallgató nagytestű fiatalemberek egy korábbi felvételen Fradi Security feliratú rendezői mellényben, sorszámmal a mellükön láthatók.

A sajtó azt is megtudta, és nyilván Erdősi Lászlóné is elmondta volna, ha a nyomozó hatóságok megkérdezik, hogy az őt kísérő fiatalembert Varró Ádámnak hívják.

Az pedig nyilván csak a véletlen műve, hogy Varró Ádám és Kubatov Gábor titkára, Kindlovits Máté osztálytársak is voltak a Pál Apostol Katolikus Gimnáziumban. Hab a tortán, hogy osztályfőnökük Ríz Levente volt, a XVII. kerület fideszes polgármestere volt.

Sok a különös egybeesés, melyek azért jelzik, hogy a Polt Péter felügyelte ügyészség miért nem tett semmit. Pedig, egy állampolgárt megakadályozni abban hogy demokratikus jogait gyakorolja – szavazzon, népszavazási kérdést nyújtson be, stb.  – a jogállamiság súlyos megsértése és mint ilyen, bűncselekménynek számít.

Az ügyészség a történtek után fél évvel bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást.

Egy internetes mém 2016-ból.

 

A történet utózöngéje, hogy a múlt héten kiderült: Nyakó István pótmagánvádas büntetőeljárás indított azokkal a kopaszokkal szemben, akik két évvel ezelőtt megakadályozták, hogy elsőként adja be a népszavazási kezdeményezést.

Magánvádas esetben nem a Polt Péter vezette ügyészség képviseli a vádat, hanem a sértett.

Négy alatt huszonegyen fagytak meg

0

Európa-szerte szedi áldozatait a fagy. Kedden és szerdán két nap alatt csaknem kétszázan hűltek ki végzetesen az Európai Unió országaiban, közülük 140-en a kelet-európai tagállamokban, illetve Ukrajnában. A nyugat-európai áldozatok többsége hajléktalan bevándorló volt – jelentette a Magyar Szociális Fórum csütörtökön.

Magyarországon csupán vasárnaptól szerdáig, négy nap alatt 21-en fagytak meg, többségükben fűtetlen lakásokban, illetve kórházba kerülésük után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni. (A fagyhalál magyarországi áldozatainak száma február végére elérte a 185-öt. Február közepe óta 36-an szenvedtek rendkívüli kihűléses halált).

Az áldozatok többsége magára maradt idős, beteg ember, illetve nyomorban élő személyek,

akik a február közepén lezárult szociális tűzifa juttatás keretében nem kaptak elég fűtőanyagot, szerény jövedelmükből pedig nem futotta tüzelőanyag beszerzésére.

A Magyar Szociális Fórum arra kéri a lakosságot, hogy minden eddiginél jobban segítsen a magukra maradt embereken, figyeljen oda rájuk, juttasson nekik tüzelőanyagot, vagy biztosítson nekik meleg helyet, ahol át tudják vészelni a rendkívül hideg éjszakákat és nappalokat.

Az orosz titkosszolgálat állhat a kárpátaljai magyarok elleni támadás mögött

0

A kárpátaljai kormányzó szerint az orosz titkosszolgálatok megbízásából gyújtották fel a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség székházát tegnap. Ezt erősíti, hogy a hónap eleji, hasonló ungvári gyújtogatással kapcsolatban olyan lengyel szélsőségeseket vettek őrizetbe, akik egy oroszbarát csoport tagjai.

Keddre virradó éjjel gyújtották fel a KMKSZ ungvári székházát. Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó ezek után azt írta: semmi kétsége nincs arról, hogy ezt az orosz titkosszolgálatok inspirálták. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat,

az FSZB ugyanis már többször szervezett provokációt Kárpátalján.

Ennek igazolására Moszkal megemlítette a provokatív magyar nyelvű táblák tavalyi kihelyezését a beregszászi és nagyszőlősi járásokban, a vereckei honfoglalási emlékmű tervezett felrobbantását tavaly októberben és a KMKSZ-székház elleni február 4-i támadást.

Ez utóbbi támadással kapcsolatban Lengyelországban vették őrizetbe a gyanúsítottakat.

Mindannyian a Falanga nevű szélsőjobboldali, oroszbarát csoport tagjai.

Két férfit le is tartóztattak, a harmadikat egyelőre elengedték.

Moszkal szerint az FSZB célja, hogy destabilizálja Ukrajnát, ezért gerjesztik a nemzetiségi feszültségeket. Ez a módszer egyébként régóta szerepel az orosz titkosszolgálatok taktikai repertoárjában, már a KGB is előszeretettel használta.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!