A kétharmad megeszi a saját gyermekeit

0
1131

A Magyar Idők december óta hozza a két Fidesz-ideológus, Szakács Árpád és Fricz Tamás cikkeit olyanok ellen, mint Pröhle Gergely, a Petőfi Múzeum igazgatója, Pálinkás Józsefet pedig már el is bocsátották.

Tisztogatás zajlik Magyarországon a Billy Elliot-musical kapcsán, mutat rá a BBC magyarországi tudósítója, Nick Thorpe. Orbán támogatóit fellelkesítette a harmadik elsöprő győzelem, és most támadást indítottak a liberálisok még megmaradt képviselői ellen a kultúrában és a sajtóban, noha mindkettőt a Fidesz emberei uralják. Az Ókovács Szilveszter elleni kirohanás durva és váratlan volt, ráadásul a hatalom szócsövének számító Magyar Időkben jelent meg, noha a darab már 3 éve megy az Operában. Ráadásul az igazgató élvezi a legfelső körök támogatását. Orbán és felesége rendszeresen ellátogat az Andrássy útra, illetve a felújítás miatt jelenleg az Erkel Színházba.

Az is látnivaló, hogy a Magyar Idők december óta hozza a két Fidesz-ideológus, Szakács Árpád és Fricz Tamás cikkeit olyanok ellen, mint Pröhle Gergely, a Petőfi Múzeum igazgatója, Pálinkás Józsefet pedig már el is bocsátották. A szerzőpáros azt sürgeti, hogy távolítsák el a kulturális életből mindazokat, akik teret engednek a liberális, globalista és kozmopolita elméleteknek, ideértve az MTI-t, a Tudományos Akadémiát, de még a Petőfi Rádiót is. Fricz szerint a kultúrának is abba az irányba kell haladnia, mint a politikai rendszernek. Feltehetőleg a Billy Elliot abba nem fér bele.

BBC/Szelestey Lajos

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .