Kezdőlap Itthon Fontos Oldal 175

Fontos

Éjszaka suttyomban bontották Nagy Imre szobrát

FüHü
-
0
Éjszaka suttyomban bontották Nagy Imre szobrát

Péntekre virradóra elkezdték elbontani Nagy Imre szobrát a Parlament mellett. A Klubrádió értesülése szerint nyerges vontatóval viszik el az emlékművet.

Az éj leple alatt láttak hozzá a Vértanúk téri Nagy Imre-szobor elbontásának – adta hírül a Klubrádió. Nyergesvontatóra rakodták fel az emlékmű darabjait.

Fotó: a Klubrádió hallgatója

A szobrot évek óta szeretné elvinni a Parlament közeléből a kormány. Mivel azonban felállítását három magánszemély – köztük Demján Sándor – fizette, az ismert üzletember tiltakozása két éve még meghátrálásra kényszerítette. Demján azonban pár hónapja elhunyt, örökösei pedig nem álltak ki a szobor mellett.

Nagy Imre emlékművét a Jászai Mari téren fogják felállítani. Annak ellenére, hogy a mártír miniszterelnök unokája is tiltakozott ez ellen.

Megemlékezés lesz délután a Vértanúk terén

Ma délután 17 órától megemlékezést tart a Vértanúk terén a DK és a Nagy Imre Társaság, hogy egyértelművé tegyék: Nagy Imre emlékét és üzenetét nem lehet eltüntetni a szoborral együtt. A rendezvényen beszédet mond Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája, Mécs Imre, 56-os halálraítélt és Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke.

„A kormány éjszaka elvitette Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről. Ahogy az 50-es években az embereket, a hatalom az éj leple alatt vitette el a mártír miniszterelnök szobrát”- olvasható a DK közleményében.

A DK szerint „szimbolikus, hogy az Orbán-rendszer nem tűri tovább Nagy Imre vigyázó tekintetét az Országházon”. Hozzáteszik: „a szájakat be lehet fogni, a szemeket el lehet takarni, a szobrokat el lehet szállítani, de a magyar nép történelmi igazságát, hogy a rabságot mindig szabadság fogja felváltani, nem lehet kitörölni a nemzeti emlékezetből”.

A Mérce videója arról, ahogy a szobor talapzatát adó hidat elszállítják:

A rabszolgatörvény miatt zuhant az elégedettek száma

FüHü
-
0
A rabszolgatörvény miatt zuhant az elégedettek száma

A elmúlt hónapban drasztikusan, 41 százalékról, 30 százalékra, 11 százalékkal csökkent azok aránya akik elégedettek a hazánkban zajló folyamatokkal – derült ki a Publicus Intézetnek a Népszava megbízásából készült kutatásából, amelyet december 13 és 15. között, azaz a rabszolgatörvény elfogadása után készítettek.

Hasonló arányban, 11 százalékponttal, 53 százalékról 64 százalékra növekedett az elégedetlenek aránya. Mint írták, ilyen mértékű elmozdulás egy hónapon belül különösen ritka: ezzel a változással a másfél évvel ezelőtti szintre ment vissza a mutató.

A változást elsősorban a Demokratikus Koalíció, az LMP, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP), az LMP és a Momentum szavazói, valamint a bizonytalanok okozzák, a Fidesz és a Jobbik táborának véleménye ugyanis lényegében nem változott. (Az MSZP-s szimpatizánsok álláspontja sem módosult, de ebben a körben már korábban is 98 százalék szerint rosszul mentek a dolgok.)

Csökkent a Fidesz támogatottsága

A Publicus mérése szerint az ellenzéki pártok kis mértékben növelték táborukat, míg a Fidesz népszerűsége valamelyest csökkent.

A Fidesz-KDNP támogatottsága a múlt havi növekedés után ebben a hónapban két százalékpontot csökkent, így 23 százalék. Utoljára 2017 februárjában mértek a pártnak ilyen alacsony támogatottságot. A biztos szavazók között a csökkenés 6 százalékpont.

Az MSZP-P támogatottsága a múlt hónapi egy százalékpontos csökkenés után egy százalékpontot növekedett, így 9 százalék. A párt támogatói körében kiemelkedő aktivitást mértek.

A Jobbik esetében az elmúlt hónapok lassú csökkenése után megállt a tábor zsugorodása és egy százalékpontot növekedve elmozdult mélypontjáról; így 9 százalék a támogatottság.

Az LMP támogatottsága nem változott, és 2 százalék, a DK esetében viszont egy százalékpontot növekedett, és így 3 százalék. A Kétfarkú Kutya párt egy százalékpontot csökkent, így 1 százalék, míg a Momentum ugyan ennyit növekedett, így 2 százalék a támogatottság.

A bizonytalanok aránya az elmúlt hónapok növekedés után, most újra egy százalékpontot növekedett, 50 százalék.

A szavazási hajlandóság a szocialista szimpatizánsok esetében a legmagasabb, az MSZP-sek 92 százaléka ígéri biztosra, hogy elmenne szavazni, ha most vasárnap lennének a voksolások. Ugyanez az arány a Jobbik esetében 84 százalékos, a kormánypártiak körében pedig 82 százalékos. Az összes megkérdezett 68 százaléka állította azt, hogy elmenne mindenképpen szavazni.

A statisztika nem hazudik, csak érteni kell

Sas István
-
0
A statisztika nem hazudik, csak érteni kell

Minden magyarnak 7,7 millió megtakarítása van – állítja Pártunk és Kormányunk, amin sokan felháborodtak a neten, hangsúlyozva, hogy ez mekkora hazugság. Szerintem azonban a helyzet annál is rosszabb, mintha ez tényleg hazugság lenne. Ugyanis átlagos megtakarításról van szó, egy olyan országban, ahol egyre nagyobbak a társadalmi különbségek.

Vegyünk csak egy elméleti, fiktív példát. Tegyük fel, hogy Mészáros Lőrincnek (csak?) 770 milliárd forint értékű megtakarítása van, százezer magyarnak meg pont 0, azaz nulla. Az ő átlaguk, mármint a 100 001 főnek pedig ugye 7,7 millió. Persze nem csak százezer főnek nincs semmi megtakarítása, de Orbánnak sem Mészáros Lőrinc az egyetlen haverja. Vannak itt még oligarchák, kőgazdag emberek, így tud kijönni a több millió nélkülöző országában is a 7,7 milliós átlagos megtakarítás.

Hasonló a helyzet az átlagos fizetéssel

Ezzel szintén dicsekszik a kormánypropaganda, az emberek többsége meg csak csodálkozik, hogy nem is ismer olyanokat, akiknek annyi, mármint 324 ezer forint a jövedelmük. A trükk részben az, hogy a bruttó fizetéssel dicsekszenek, miközben valójában csak a nettót kapjuk kézhez, ami ugye lényegesen kevesebb. Másrészt ez is egy átlag, amit nagyon felhúznak a kiemelkedő fizetések, mondjuk például a legfőbb ügyész nejének ötmilliós fizuja.

A szakszervezetek szerint valójában százból mintegy hetven ember kevesebbet keres a hivatalosan kimutatott átlagnál. A 4,4 millió foglalkoztatottból tehát 3 millió 130 ezer az átlagkeresetnél kevesebbet kap. Az átlagbérnél lényegesen kevesebb, bruttó 240 ezer forint lehet a mediánkereset. A mediánkeresett annak az embernek a fizetése, akinél pont ugyanannyian keresnek többet, mint ahányan kevesebbet.

Az átlagbér és a medián közötti különbség nálunk most már nagyobb, mint korábban volt és nagyobb, mint a legtöbb uniós országban.

A számok tehát nem hazudnak, de lehet velük ügyeskedni

És ezt gátlástalanul meg is teszik, néha nagyon félrevezető, megtévesztő módon. Pár éve írtam egy cikket arról, hogy milyen megtévesztő volt a hír arról, hogy februárban több mint 3 százalékkal nőtt az ipari termelés az előző év februárjához viszonyítva. Csak azt felejtették el hozzátenni, hogy az az év szökőév volt, a február pedig ezért egy nappal hosszabb. Konkrétan a „növekedést” produkáló évben 21 munkanap volt februárban, az előző évben meg csak 20. A munkanapok száma tehát alulról felfele számítva 5 százalékkal nőtt, a munkanapokra számított termelés tehát egészen másról szólt, mint a propaganda…

Tényleg az állam nyúlná le a lakástakarékokat?

Bak Mihály
-
0
Tényleg az állam nyúlná le a lakástakarékokat?

Ahogyan az várható volt, az ősszel lehetetlenné tett lakástakarék-pénztárak piacát átvenné a kormány – írja a Portfólió. Megegyezően azzal, amit októberben előre jeleztünk.

Piaci pletykák alapján nem elképzelhetetlen, hogy újragondolt formában, állami hátszéllel kap lendületet Magyarországon hamarosan a lakás-előtakarékosság. Az idén alaposan leegyszerűsített CSOK-hoz hasonlóan ennek a demográfiai válság kezelése is a célkitűzése lehet  – írta a Portfólió. Októberben másfél nap alatt beterjesztett-megszavazott törvénnyel tette lehetetlenné a lakástakarék-pénztárak (ltp) működését a fideszes többség. Már akkor úgy véltük, hogy semmi se véletlenül történt, a felhozott hiányosságok orvosolhatók lettek volna. A felhalmozott óriási vagyon „gazdáért” kiált: vagy egy „közeli” üzleti érdekeltség, vagy maga az állam léphet be.

Amikor Bánki Erik a semmiből előhúzva beterjesztette a törvényjavaslatot, különös és átlátszó érvek hangzottak el arról, hogy a lakástakarékok alig járultak hozzá az új lakások építéséhez, főleg medencéket és szaunákat finanszíroztak belőlük. És hogy sok volt a költségvetésnek az évi 60-70 milliárdos támogatás a megtakarítások mellé.

Bemutattuk, hogy a lakástakarékokba befizetett pénz (havi maximum 20 ezer fejenként, erre évente ennek 30 százaléka, legfeljebb 72 ezer forint támogatás járt) elsősorban a kispénzűek előtakarékossága, beugró új lakásba, de főleg felújításra költötték, sok társasház is (vagyis az építőipar azért jócskán profitál belőle).

Tavalyi év végére nagyjából másfél millió szerződés keretében mintegy nyolcszázmilliárdos betét-, 350 milliárdos hitelállomány halmozódott fel az ltp-kben. A legtöbb betétje a Fundamentának volt, 432, az OTP ltp-é 282, az Erstéé 69, az Aegoné 15 milliárdra rúgott. A folyósított hitelek: Fundamenta 340, OTP 15 milliárd, a többiek nem láthatóak – az Aegon az ősszel történtektől függetlenül korábban bejelentette, hogy banki tevékenységi háttér híján befejezi az ltp-működést októbertől. Az adózott eredmények: Fundamenta 6,2, OTP 2,4 milliárd, a maradék kettő veszteséges, de ezek, mint láttuk, elhanyagolható szereplők.

Készültek ötletek és számítások arról, hogyan lehetne kisebb állami támogatással megtartani a rendszer lelkét, a megtakarítás ösztönzését. Nem így történt, de már akkor úgy véltük, hogy ennek a pénznek valahol helye lesz.

Merthogy komoly tételről van szó. A körülbelül másfél millió szerződés a 3140 milliárdos lakáshitel-állomány 12 százaléka. A 22 éve indult ltp-karrier ideje alatt ezekből a kis tételekből több, mint 3,7 millió ltp-szerződést kötöttek, a kezdetektől kifizetett összeg mintegy 2 ezer milliárd forintra rúg. Ebből körülbelül egymillió család valósíthatta meg lakáscéljait (2,5 fős átlagos háztartással számolva, és figyelembe véve, hogy egy családon belül 1,5 szerződés van).

Most tehát jöhet itt is az állam, „bebizonyítva”, hogy ha ő kezeli a pénzt, mégis csak jó ez a konstrukció. Merthogy a törvény hatályba lépéséig egy utolsó rohamban még tízezrével kötöttek új szerződéseket a régi feltételekkel. S mielőtt a vagyon szétszéledne, jöhet az új  gazda.

Mátyás éve – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
Mátyás éve – Déli kávé Szele Tamással

Idén utoljára kávézgatunk együtt így délben, de ígérem, jövőre visszajövök – ilyenkor, év végén vagy visszatekint az ember, vagy előre, vagy kiválaszt egy jellemző eseményt, amit mindenki ismer és azon elmélkedik – nos, ma egyiket sem tesszük. Kiválasztunk egy olyan eseményt 2018-ból, ami nagyon jellemző, csak senki sem ismeri, vagy legalábbis nagyon kevesen.

Tetszettek tudni például arról, hogy idén Mátyás-emlékév volt?

Én sem.

Illetve, tudtam, hogy kétszeres évforduló van, de magáról az emlékévről csak a záróünnepség alkalmából szereztem tudomást, ráadásul véletlenül. Álmatagon böngésztem a hírek között, mikor elém ugrott a kormányzati közlemény:

„Lezárult a Mátyás király-emlékév

Szentmise, koncert és kiállítás zárta a budapesti Szent István-bazilikában szombaton a Mátyás király-emlékév programsorozatát, amelyet Hunyadi Mátyás születésének 575., uralkodása kezdetének 560. évfordulója alkalmából hirdetett meg 2018-ra a nemzetpolitikai államtitkárság.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a szombati ünnepségen kiemelte: az emlékévekre azért van szükség, mert illő megemlékezni elődeinkről, hőseinkről, kötelességünk, hogy megismertessük őket a következő generációval. Ezen felül „ezek a nagyszerű emberek megérdemlik, hogy megemlékezzünk róluk”, továbbá a ma emberének is szüksége van rá, hogy erőt meríthessen a nemzetépítők munkájából.

„Nagy királyunk szerepe és jelentősége, megítélése az évszázadok során szinte semmit sem változott” – emelte ki. Hozzáfűzte: ezért is öröm, hogy hivatalos és protokollprogramok helyett igazi tartalommal sikerült megtölteni az emlékévet.

Semjén Zsolt felidézte, hogy az egyéves sorozat kínálatában többek között koncertek, kiállítások, színházi programok, tudományos konferenciák, öltözet- és fegyverbemutatók szerepeltek, a Magyar Nemzeti Bank emlékérmét bocsátott ki, de elkészült a Merre járt Mátyás király? című internetes alkalmazás is. „Méltó módon ünnepeltük meg nagy királyunkat” – jelentette ki.” (kormany.hu)

Hát, hogy én ezt kihagytam

Szentmise is, koncert is, kiállítás is, de főleg Semjén-beszéd! Sosem bocsátom meg magamnak. De kihagytam az egész emlékévet is, sokadmagammal. Főleg, mert alig kommunikálták.

Itt szeretném leszögezni, hogy Mátyás királyt történelmünk kulcsfontosságú szereplőjének tartom, és inkább neki legyen emlékéve, mint múltunk számos egyéb alakjának. Szóval elvileg miért is ne lehetne emlékév? Legyen! Csak akkor adjuk meg a módját.

Az 1956-os emlékévet Dózsa László, nemesi előnevén (1942- ), alias Hölgyek Öröme, másként Hegylakó botránya tette tönkre, az Arany-emlékévet a fővédnök személye, mégsem kellett volna Németh Szilárdra bízni, Ady-emlékév jövőre az eddigi jelek alapján nem nagyon lesz, Mátyás király van olyan ismert és népszerű, hogy sikerülhetett volna az emlékéve.

De nem sikerült.

Igen, van honlapja az emlékévnek, megtekinthető, és ezek szerint igen sok kicsiny rendezvényt tartottak ország- és világszerte, sőt, kiállításokat is rendeztek, egészen pontosan 1401 helyszínen 6 vándorkiállítás volt látható. A rendezvénysorozat felelőse Csibi Krisztina volt, civilben a Magyarság Házának igazgatója (ez az épület az ötödik kerületben található, a Zrínyi utca 5 szám alatt, szemben a magyarság más házaival, melyek országszerte, amerre a szem ellát). Valahogy azonban mégis mintha Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár lett volna az ügy totum factuma: legalábbis igen sok alkalommal dicsekedett mintegy mellesleg az emlékévvel.

Hát, bár akár dicsekedjen is, ha jól sikerül, de azért ez minden volt, csak tökéletes nem.

Ezt, kérem, nem kommunikálták megfelelően, nem hirdették, igaz, ami igaz, minden apró esemény fent volt a honlapjukon, visszakövethetően, csakhogy… csakhogy magát a honlapot nem nagyon hirdették. Mármost a jó magyar állampolgárnak vagy eszébe jut beírni a keresőbe, hogy „Mátyás-emlékév”, vagy nem. De inkább nem.

Nem akarom egyértelműen szidni az ügyet, ugyanis valóban voltak rendezvények, csak nagyon érdekesnek találom, hogy nem harsonáztak körülöttük túl sokat, sőt, semennyit sem.

De különben sejtem én, miért nem vertek minden részletet nagydobra.

Az úgy van, kérem, hogy elkezdtem egy kardinális részlet után kutakodni, nevezetesen nagyon érdekelt volna az emlékév költségvetése. Mi került, mennyibe került, milyen megoszlásban adták ki a pénzt. Az ember azt hinné, egy ennyire fontos ügy büdzséje nyilvános.

Hát bizony ennek nyoma sincs sehol. A tíz évvel ezelőtti, 2008-as, szintén Mátyás-emlékév költségvetése megvan, azt Reneszánsz Évnek is nevezték, és négymilliárd forintba került, az átlátható, ha valakit érdekel – de a mostani költségekről egy szó sem esik. Talál az ember Potápit a Várkert Bazárban, Potápit ülve, állva, sétálva, Potápit a vérzivatarban és Potápit derékig gázolva a nemzetpolitikában, de elszámolást vagy csak költségtervezetet bizony sehol.

Került, amennyibe került, nem a mi dolgunk.

Mondjuk azt javasolnám, hogy tartsunk még ilyen emlékéveket, ha lehet, sokat, idén is lehetett volna tartani az évfordulók alapján nem csak Mátyás-évet, de Cseh Tamás évet, Szilágyi Domokos évet és bizony Rejtő-évet is. Mindhárom elég népszerű lett volna, és valószínűleg kevéssé is költséges, főleg a Rejtő-év.

Hát ez az.

Olcsóbb lett volna.

Azért nem tartottak ilyeneket.

Jövőre kormányközeli források szerint Rákóczi-emlékév lesz. Lomnici Zoltán már bejelentette.

Előre szólok, nehogy ez is elsikkadjon.

Rákóczi is fontos, persze – és mennyi pénzbe fog majd kerülni!

Tényleg: mennyibe is?

Na, kérem, ez az, amit valószínűleg sosem fogunk megtudni.

És ez a jellemző.

Nincstelenek karácsonya Debrecenben

FüHü
-
0
Nincstelenek karácsonya Debrecenben

Most is, karácsony másnapján is sorban álltak az emberek Debrecenben az ingyenes ételosztásra várva. Az ételosztást a Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Egyesülete és a Segíts a rászorulókon Facebook csoport szervezte, az ő közleményüket és fotóikat közöljük:

„Kevesek bőségben lakomáznak, miközben túl sokaknak még az életben maradáshoz sincsen kenyerük.” (Ferenc pápa)

Karácsony másnapja Debrecen, Petőfi tér. A város csendes, forgalom alig van. Aki teheti, az ünnep „fáradalmait” piheni ki. A nagy költőnkről elnevezett téren azonban már jóval 11.00-óra előtt gyülekeztek az emberek. Kisnyugdíjasok, egykor szebb napokat látott közmunkából élők, hajléktalanok, s sajnos sok család, kisgyermekekkel. Ők az ingyenes ételosztásra várnak, mint hosszú évek óta, az ünnep másnapján mindig.

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Egyesülete és a Segíts a rászorulókon Facebook csoport december 26-án a Petőfi térre hívta  vendégségbe a városban élő szegényeket. Kis csapatunk  igyekezett – ha csak pár órára is -, szebbé tenni a térre érkezőknek Jézus születésének ünnepét. Tudjuk, nem pótolhatjuk a családi melegséget, de hisszük, amit XVI. Benedek pápa mondott: „Egy társadalom emberiességének legfőbb mércéje az, hogy hogyan bánik a szegénnyel, az időssel, a beteggel, a gyöngével.”

Azt szerettük volna, hogy emlékezetes legyen 2018. karácsonya azoknak a nincsteleneknek is, akiknek nem futotta feldíszített fenyőfára, akik Szenteste még annak is örültek, ha nem hidegben, fázva, dideregve teltek az ünnep órái. Számukra a Megváltó születésére emlékezés is kizárólag a létért való küzdelmet jelenti. Nem csillogó-villogó kütyükre vágytak, csak egyszerű, hétköznapi csodára: minden nap jusson az asztalukra a család minden tagjának egy tál étel. Sok millió honfitársunk számára – 2018-ban – ez csak egy beteljesületlen, elérhetetlen álom.

A mi kis közösségünk minden hónap utolsó vasárnapján igyekszik a nélkülözők gondjain egy keveset enyhíteni. Tudják, számíthatnak ránk, ha esik, ha fúj, hidegben, melegben ott vagyunk a már megszokott időpontban a téren, s egy tál meleg étellel várjuk mindazokat, akiknek nem futja vasárnapi ételre. Ők a láthatatlan Magyarország, akinek nem jutott hely az élet napos oldalán. Számukra ismeretlen a karácsony varázsa, nélkülözve telnek az ünnep hosszú napjai.

Az ünnep alatt szünetel a hivatalos, állami szociális ellátórendszer, a népkonyhák zárva vannak. Nincstelenek a civilek, illetve néhány egyház által szervezett jótékonysági ételosztásokon juthatnak ételhez ezeken a napokon. A hosszú, ünnepi hétvégéken – bármilyen „furcsa”  is –  a szegény ember is éhes, de ezt eddig a hivatalos ellátórendszer – amely egyébként is ezer sebtől vérzik – nem vette figyelembe. Tudja valaki, hogy hány tízezer magyar gyermek nem jut egyáltalán ennivalóhoz az ünnep napjain? A 21.században, Európában nem lehet azt biztosítani, hogy a nélkülözők – felnőttek és gyermekek – az év minden napján ellátást kapjanak? Az ünnep alatt elárasztotta a médiát a kormány sokmilliárdos hirdetése a családok évéről. Vajon hány gyermek lakhatna jól, a reklámra elköltött közpénzből? A reklámok kizárólag tehetősnek látszó családokat mutattak, pedig Magyarországon nem csak módosak élnek. A nyomorban élő családok vajon miért élnek kirekesztettként hazánkban, miért érzik másodlagos állampolgárnak magukat. Ők joggal vélekedhetnek úgy, hogy  a karácsonyi „kötelező”, hivatalos szeretet, csak december 23-ig tartott.

A sorban, mint az utóbbi időben mindig, sok volt a kisnyugdíjas. Öreg napjaikra oda jutottak, hogy hó végére elfogyott a kevéske, összekuporgatott pénzük, idős korukra a társadalom számkivetettjeivé váltak. Egy dolgos élet van mögöttük, most egyik napról, a másikra élnek. Nem tudjuk miért jutottak ide, de ahogyan álltak a sorban az ételhordójukkal, benne volt a kis életük minden búja, keserve. Sokan kérték, hogy ne készüljön róluk fotó, szégyellték, hogy életük delére ide jutottak. Vajon tényleg nekik kell magukat szégyelleni kilátástalan élethelyzetükért?

A karácsony másnapi ételosztás szikár tényei: közel 200 embertársunknak tudtuk kicsit szebbé tenni az ünnepet, kiosztottunk több tucat bejglit, közel 10 kilogramm szaloncukrot, 40 kilogramm kenyeret, rengeteg játékot, és 200 csomag karácsonyi süteményt.

A ünnepi ebéd költségeit jó szívű emberek adományaiból fizettük. Örömünkre, nagyon sokan járultak hozzá pár ezer forinttal az ételosztáshoz. Többen a térre hozták el felajánlásukat, süteményt, édességet, játékokat. Tisztelettel köszönjük minden felebarátunknak a támogatást, jó célra használtuk fel az egyesület számlájára befizetett összeget.

A legközelebbi ételosztásra már az új esztendőben kerül sor. Január 27-én várjuk meleg ebéddel a debreceni rászorulókat a Petőfi téren.

Tukoráné Kádár Ibolya

az egyesület elnöke

A várbeli puritán – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
A várbeli puritán – Déli kávé Szele Tamással

Nem vérbeli: várbeli. A mai kávé mellé valami olyasmin merengünk, amit annak idején – természetesen más kontextusban – a boldogult Márkus László úgy mondott: „De mi került ezen a fotelon hétezerkétszáz forintba?” Rendben van, nem fotel, hanem miniszterelnökség, és nem hétezerkétszáz, hanem körülbelül huszonegymilliárd. De forint.

És mi benne a puritán?

A puritánok igen vallásos, a pompát elutasító kálvinista emberek voltak, akik szemben álltak Cromwell Olivér idején az anglikán egyházzal is, ők adták Cromwell seregének, a vasbordájúaknak a gerincét, minek következtében nem kevés kellemetlenségben volt részük később. Tény, hogy nem díszítgették agyon sem magukat, sem az épületeiket, de ennél több köze a különben katolikus karmelita kolostornak hozzájuk nincs.

Sőt, a miniszterelnöknek sem.

Mi több, maga a kolostor is csak rövid ideig volt kolostor: a telket 1693-ban adták át a karmelitáknak. 1725-ben rakták le a templomuk alapkövét, amelynek építése 1736-ra fejeződött be, de csupán 1763-ban került sor a felszentelésére. II. József azonban 1784-ben a rendet feloszlatta. 1786-os budai látogatásának alkalmával személyesen intézkedett arról, hogy színházat alakítsanak ki a karmelita templomból az 1784-ben Budára telepített központi kormányhivatalok tisztviselői karának szórakoztatására. Kempelen Farkas készítette a terveket.

Fotó: Miniszterelnöki Kabinetiroda

Hogy azelőtt mi volt a helyén?

Nem fogják kitalálni.

Mecset.

A mecset előtt meg Szent János temploma.

Még azelőtt meg semmi.

Vagyis valami mindenképpen, de épületről nem tudunk.

Tulajdonképpen az ember szóvá sem tenné a dolgot, hiszen úgyis hiába beszélünk. Tudjuk, hogy a kolostor felújítása és átalakítása miniszterelnöki hivatallá olyan huszonegy milliárd forintunkba került, ebből a miniszterelnöki iroda 3,925 milliárd, azt is tudjuk, hogy ehhez semmi közünk, elvégre csak a pénzünk van benne, de minket senki sem kérdezett – azonban mégis szemet szór az Origo tegnapi főcíme:

„Kolostorba költözik a miniszterelnök”.

Mondjuk többet volt az színház, jóval többet, mint kolostor, mondhatnánk azt is, hogy öltözőbe vagy színpadra, esetleg rivaldafénybe, de a jeles szerző folytatja.

„Puritán, szó szerint kolostori körülmények között folytatja Orbán Viktor miniszterelnök a munkáját új irodájában az egykori karmelita kolostor épületében 2019 januárjától a budai Várban. Az új kormányzati épület kialakítása során teljes mértékben a 18. századi egyszerű belsőt állították helyre a tervezők, de ezzel együtt teljes mértékben megfelel a 21. századi kormányzás elveinek. (…) Roppant egyszerűség jellemzi a kormányfői szobát. A miniszterelnöki dolgozószoba is a puritanizmus szellemében készült. A kormányfő személyes irodája két egykori szerzetes szobájából lett kialakítva. Orbán Viktor dolgozószobáját puritán, fehér falak, egyszerű, sötét hajópadló, egyszerű kialakítású, letisztult vonalvezetésű fabútorok jellemzik. Az új kormányzati épületben lévő szőnyegek sem kerültek egyetlen forintba sem, mivel a magyar állam azokat nem megvette, hanem az Iparművészeti Múzeum török szőnyeggyűjteményéből kölcsönözte ki.” (Origo)

Fotó: Miniszterelnöki Kabinetiroda

Hát, kérem, az ellen nekem semmi kifogásom, hogy ha a miniszterelnök egy kicsit visszavesz a fényűzésből, bár korábban még úgy tudtuk, éspedig Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkártól, hogy „Orbán Viktor dolgozószobáját Tisza István korábbi miniszterelnök közismerten puritán berendezésű, ma Debrecenben található dolgozószobai bútorainak másolataival alakítják ki”. Mondjuk lehetnek azok is, a mostani sajtóbejáráson nem lehetett fotózni, mert – mint az illetékesek elmondták – az épületet már most is a NATO-előírások szerint védik, és emiatt tilos nem meglévő képanyagot felhasználni róla. Azonban a Zoom (igen, a minap megszűnt Zoom) még 2018 október 25-én kiderítette, hogy nem másolatokról van szó, hanem az eredeti bútorokról, ami egyfelől tiszta haszon, mert nem kell rájuk költeni, másfelől tiszta pazarlás, mert azoknak múzeumban volna a helyük. Amint a török szőnyegeknek is: a muzeális értékek nem véletlenül nincsenek kitéve mindennapi igénybevételnek, szét is mennének tőle.

Szét is fognak menni.

Fotó: Miniszterelnöki Kabinetiroda

Szóval ez akkora takarékosság, hogy igen nagy pazarlás.

Nincs még valamilyen történelmi relikviánk, amit odavihetnénk a takarékosság jegyében?

Hej, dehogy nincs, csak nem akarok tippeket adni…

Mármost akkor gondolkodjunk.

Egyfelől azt állítja a kormánysajtó, hogy ennél puritánabb, szimplább munkahely már nincs is, ami ennél kevésbé cicomás, az már csűr vagy kutyaól. Ez nem is lehet akkora mellébeszélés, ugyanis a náluk sokkal megbízhatóbb Urbanista blog is részt vett a sajtóbejáráson, és ők sem emlegetnek barokk vagy rokokó pompát, sőt, márpedig nekik lehet hinni. Igaz, vettek egy csomó Lotz Károly-festményt, de mégsem állhat üresen a fal. Az is nagy kérdés, hogy a muzeális bútorok, szőnyegek meddig fogják bírni a főméltóságú tapodást, súlyt, a terjedelmes ülep mocorgását, de kérem, ez az, amiről megint csak nem beszél senki.

Másfelől azonban ismerjük a költségvetési számokat.

Huszonegy milliárd forint ment el az épületre, ebből durván négymilliárd az irodára.

Ha minden ilyen olcsó és „puritán”, akkor mi már csak egy dolgot kérdezhetünk, Márkus Lászlóval:

„De mi került ezen a fotelon hétezerkétszáz forintba?”

Vagy pár tízmilliárdba.

A puritánság?

Szele Tamás

Álhírek és álhírek

Szele Tamás
-
0
Álhírek és álhírek

Kérem, tisztázó jellegű írás következik, ugyanis mindenféle fogalmak keverednek a köztudatban, az álhírekről, a hírhamisításról, a fake newsról… tegyünk rendet, főleg a Spiegel-botrány alkalmából. Mert sokan vannak, akik azt is ki akarják használni, politikai célok érdekében. És még többen, akik nem értik, miről van szó.

Elsőként azt szögezzük le, hogy sajtóban hazudni pedig nem szabad

Azt a legtilosabb.

Viszont nem is mindig a sajtómunkás tehet arról, ha az információi eltérnek a valóságtól, Pár éve, az első komolyabb internetes fake news-botrányok idején láttam egy tudósítás kommentjeit, az írás egy lezuhant repülőgépről szólt. A kedves hozzászóló hazugnak kiáltotta ki a szerzőt, mert az ő – későbbi – információi szerint több halott volt és kevesebb sebesült, mint amennyi a cikkben szerepelt. Hát igen: ugyanis azt leadták mondjuk hétkor, nyolcra meghalt pár súlyos sebesült, változott az arány. Ezt a hozzászóló nem volt hajlandó figyelembe venni, azt állította, félretájékoztatták, még kártérítést is követelt, meg az írás számadatainak állandó pontosítását. Hát, ha annyi ember dolgozna a magyar sajtóban, hogy minden tíz soros hír mellé őrszem jutna…

Ez például tipikus esete volt annak, ami sem nem hazugság, sem nem fake news: a valóság folyamatosan változik, és felülírja az adatainkat. Olyan cikknél lehet ezt számon kérni, amibe fontossága miatt beleírták, hogy „folyamatosan frissül”. Ami nem, az frissül majd holnap.

Amikor a sztárriporter hazudik…

Hazugság volt viszont, méghozzá valódi, amit a Spiegel munkatársa, a nagyon sikeres Claas Relotius művelt. Ráadásul a Spiegel oknyomozásokkal is foglalkozik, és pont ez az a műfaj, amiben tévedni sem illik, nem is szabad. Mi több, Relotiust 2014-ben a CNN az év újságírójának nevezte, Németországban pedig néhány hete az év riporterének választották: pedig manipulálta az adatait. És ezek nem rövid hírek, jegyzetek voltak, hanem nagy költséggel, utazásokkal járó riportok – teljesen érthető, hogy kitört a botrány. Ilyenek a magyar sajtóban már régóta nincsenek is, hiszen kinek van pénze messzi földre utazni, akkor is, ha érdemes lenne? Jó esetben meg lehet csípni egy alapítványi támogatást, és nagyon szoros elszámolással nagyon ritkán lehet némi esély ilyesmire. Bár, manapság már szinte esélytelen.

A Spiegelnél ezeket az utakat – Szíriába, Guantanamóba, az Egyesült Államokba – a cég fizette, érthető is a haragjuk. Kiderült, hogy Relotius legutóbbi hatvan írásából tizennégyben olyan informátorokra hivatkozott, akikkel vagy nem beszélt, vagy nem is léteznek.

A sztárriportert különben egy kollégája leplezte le: Juan Morenonak feltűnt pár hatalmas tévedés egy mexikói riportban, ezek nyomán indult meg az általános vizsgálat. Most Relotius szánja és bánja, amit tett, természetesen távozott székéből és ígéri: segítséget fog kérni. Orvosit, ha van orvos, aki ezen segíteni tud: lényegében véve olyan hazugságok csapdájába esett, amik a cikkek prekoncepcióját erősítettek, és amik azt bizonygatták, amit az olvasók hinni akartak.

Azért is hitték őket el.

De hazugságok voltak. Csúnya ügy ez, nem is illik titkolni. Volt már ilyen, nem egy, nem kettő: a ritkaság benne az, hogy nagy világlapnál esett meg, ahol az információkat ellenőrizni szokás. De hát megesett. Relotius balra el, mi meg lapozhatnánk – ha hagynák.

A Magyar Idők fenyegetőzik

Csak nem hagyják: a Magyar Idők külön jegyzetet szentel az esetnek, hivatkozik a kifejezetten összeesküvés-elméleteket gyártó Udo Ulfknottéra és fenyeget. „Kezdhetnek félni a ballib hírhamisítók” – írja Csépányi Balázs. Hát azért kormányoldalon kicsivel több ok lenne a félelemre hírhamisítás miatt. Én nem mondom, hogy a független sajtó tévedhetetlen, azt sem, hogy kizárólag Grál-lovagok és liliomos szüzek dolgoznak benne, de hírt mifelénk tudatosan nem szokás hamisítani. Tévedés megesik, az sincs kizárva, hogy félreinformálják az embert – ezért kell nagyon vigyázni a „kiszivárogtatott hírekkel”, de azért tudatos, szándékos álhír elfogadott, rendes független lapnál nincs.

Persze, attól függ, minek tekintjük például az álhírlapokat, mert én még sajtónak sem. A Mindenegyben vagy a Nép Hangja nem lap, csak betűhalmaz, köze nincs médiához és nem is sajtómunkások rakják őket össze, hanem a Nép Hangját például egy Manyika nevű akárki. Onnan tudjuk ezt is, hogy egyszer nyitva felejtette a nyilvánosság számára is a szerkesztői felület egy részét, és látszott, hogy ezen a néven van bejelentkezve. Ezek az orgánumok hazudnak bőven, kedvenc eszközük az ismertebb embereknek tulajdonított „nyílt levél”, tele helyesírási hibákkal, logikátlan szamárságokkal, vagy más ismert emberek halálhíre – és az emberek habzsolják őket.

Körülbelül idén kezdték felfedezni ezek a valódi hírhamisítók a magyar belpolitikai életet, amivel részint erősen növelik a forgalmukat (ez a reklámbevételeik miatt fontos), részint mondhatatlan kárt okoznak a valódi sajtónak. Ugyanis kiderült, hogy az olvasóközönség jó részének mindegy, igaz-e egy hír vagy sem – ha egybevág saját politikai nézeteivel. Mikor szembesül azzal, hogy hamis, megrántja a vállát és azt mondja: „De hiszen igaz is lehetne!” és megy tovább, egy másik álhírt terjeszteni.

A valódi lapok valódi munkatársait meg megüti a guta

Nekünk dolgozni kell azért az információért, rohangálni, emberekkel felvenni a kapcsolatot, nem ritkán több száz oldalas törvényeket, jegyzőkönyveket átolvasni, erre fel jön egy Manyika, hazudik egyet és pénzt keres vele. Nem is keveset. Többet, mint mi, az biztos.

Ha ezeket fenyegetné Csépányi mester, még segítenék is neki: de ezekkel épp semmi baja. Baja – elég csak naponta ránézni a kormánymédia címlapjaira – azzal a kevés, még megmaradt független lappal van, ami igazat ír ugyan, sok munka árán, csak neki nem tetszik ez az igazság.

A Manyikákat persze, hogy hagyják hazudozni, egy Origo- vagy Magyar Idők-írást sem láttam még, ami a valódi álhírlapokkal foglalkozott volna, pedig ki sem nagyon lehet kerülni őket, de az fontos nekik, hogy ha az Átlátszó vagy a 444, netán az Index ír valamit, azt azonnal nevezzék fake newsnak.

Pedig igazat írnak: csak nem a kormány igazságát

Félő, nagyon félő, hogy egy tudatos akciót látunk. Az álhírgyárak szabadjára engedésével hiteltelenítenek minden médiumot, és mikor már senkinek sem hisz az olvasó, egyszerűen bevezetik „az elszabadult álhírek miatt” a központi sajtószabályozást és a kötelező kamarai tagságot. Azt meg, hogy ki lehet kamarai tag, ők mondják meg, de aki nem lesz az, nem írhat majd országos terjesztésű sajtótermékbe. És manapság minden online lap országos terjesztésű, hiszen nem lehet földrajzilag korlátozni a világhálót.

Hát ezért jut eszébe a kormánymédiának még a Spiegel botrányáról is az, hogy rettegjen az ellenzéki sajtó.

Pedig hát, tekintve elvesztett sajtópereik és helyreigazításaik számát, nekik volna félnivalójuk: nem is sorolnám az eseteket, nincs rá elég hely.

De tegyünk rendet

Van a karrierizmusból, anyagi haszonért elkövetett hírhamisítás, erről szólt Relotius esete. Nem mentegetjük, nem is lehetne.

Aztán van az iparszerűen elkövetett, rendszeres, üzleti alapú álhírgyártás, ez a Mindenegyben és társai. Ők bizony a körömgomba-reklámokból élnek.

És van a politikai manipuláció, amit a kormánymédia űz, végül is mindegy neki, ha meg is büntetik érte: van pénzük elég.

Aztán van egy negyedik dolog is, amikor ugyanez a hazugságon ezerszer rajtakapott kormánysajtó vádolja hazugsággal a valódit.

Ez az utolsó már nem csak álhír terjesztése, de pofátlanság is.

A szarka farka tarkabarka – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
A szarka farka tarkabarka – Déli kávé Szele Tamással

Hát, kérem, ma kicsit rendet teszünk a fejekben, így kávézás alatt, mert az egy dolog, hogy belefér egy kis rendetlenség, de kezd akkora lenni a káosz, hogy olyant tényleg csak mi vagyunk képesek csinálni. De mi is csak akkor, ha okos emberek segítenek nekünk, mert magától sokkal enyhébb a felfordulás is.

Hiába, ügyetlenkedni lehet, de a rendes felforduláshoz szakember kell.

Ugyebár, itt van ez a Tibi atya, aki különben nem egy személy, hanem egy platform, egy brand, egy cég, amivel nincs is semmi baj: régen a Commodore Világ híres levelezési rovatát is több ember vezette CoVboy néven, mégis jó volt. Ráadásul ennek a Tibi atyának igazából még humora is van, néha ugyan nem tetszik nekem, néha meg nagyon, de hát nem vagyok én egy Sanzonbizottság, hogy hozzám igazodjon a Hold, mikor reszket a tó vizén. Sok sikert neki, nincs vele nagy baj, gyarapodjék.

Illetve, hát megosztott a minap egy írást, igaz, becsületesen be is vallja, hogy átvette – no, avval vitatkoznék, nem Tibi atyával. Sőt, teszem is. Az írás a Konzekutív blogon jelent meg, Kohán Mátyás tollából.

No, hát én ővele nem értek egyet, de legalább nagyon nem

Maga az alapállás hibás. Azt mondja az úr:

„Nem szeretek annyira magyar belpolról írni. Mocsaras, parasztvakítós, szekértáboros egy hely a mi kis politikai beltenyészetünk, ahol sivár érzelmi életű, rém tájékozatlan emberek képesek egyenest nagypapi konyhaasztaláról kölcsönzött érvekkel szíven dögleszteni egymást a legjobb esetben is mérsékelten fontos ügyek miatt.”

Idáig akár magam is mondhattam volna. Én sem szeretek erről írni, csak kell. Hanem miként folytatja?

„A magyar közélet hisztis. Csak az elmúlt pár évben volt Szabadság téri szobor-hisztink, kitiltási hisztink, jegybanki alapítvány-hisztink, tankönyvhisztink, hajléktalanhisztink, Stop Soros-hisztink, ütődött, ám gazdag csengeri néni rejtelmes viszonya Kósa Lajossal-hisztink, Bayer Zsolt lovagkeresztje-hisztink, magánrepülő-hisztink, ciprusi katonai repülő-hisztink, Simicska egy lánglelkű demokrata-hisztink, illetve örökzöld gyermekéhezés- valamint Mészáros Lőrinc-hisztijeink. Mutasson nekem valaki olyan párkapcsolatot, ami egységnyi idő alatt ennyi hisztitől nem hullik apró, véres szilánkokra…”

Hát, álljunk meg egy polgári szóra

Egyrészt én nem a magyar kormánnyal vagyok párkapcsolatban, lépjen velük frigyre vagy randizzon a szebeni hóhér, szóval olyan nagyon sem nekem, sem másnak nem fontos a kormánnyal fenntartott harmonikus viszony. Megengedem, hogy lehetnek ilyen emberek is, nem is ítélem el őket, ki-ki szeresse azt, aki néki tetszik, csak nekem ne legyen muszáj. Míg az adómat megfizetem, én a kormánytól csak annyit várok el, hogy hagyjon békén és ne műveljen a nevemben disznóságokat.

Az ám, de művel.

Ugyebár, ez nekem és másoknak nem tetszik, ezt nevezi a szerző hisztikének. Hát, mondjuk ilyen alapon a franciáknak volt egy Bastille-hisztijük, az amerikaiaknak egy bostoni teahisztijük, az oroszoknak egy Téli Palota-hisztijük… hiszti ez mind, ha annak hívom. Azt én sem mondom, hogy ezek a mi tiltakozásaink mind egy szálig valamiféle hőskölteménybe volnának valók, de azért ezt a modort úgy hívjuk: fölényeskedés. Ha valakinek nem tetszik egy, avagy más dolog, amit a kormány művel, jól teszi, ha tiltakozik ellene. Mármost, szerzőnk szerint ha nem robbantja fel a Halálcsillagot, akkor az csak hiszti, ha felrobbantja, akkor más a helyzet, de nem lehet meghalni minden nap háromszor, a harc mezején.

Velünk volna tele a Kerepesi temető.

Mondjuk abban egyetértek viszont szerzőnkkel, hogy a magyar közbeszéd valóban túl nagy fontosságot tulajdonít a pártos hozzáállásnak. Ismerek magam is személyesen sok politikust, mind jó ember, rendes ember, de a macskámat sem bíznám rájuk, nem hogy nevükkel az ajkamon rohanjak a barikádokra. Van, amit jól mondanak, van, amit rosszul, de egyik sem Mick Jagger, hogy éjjel-nappal őt hallgassuk.

No, de miután helyretette a kis hisztis fejünket, lássuk, mit mond tovább az úr.

Megállapítja, jó hosszan, hogy a kormánynak nincs igaza sem CEU-ügyben, sem pedig a túlóra-törvény ügyében. Hát, ezt egy mondatban is lehetett volna. Ilyenkor gyanús, hogy a szerző megszokta: flekkre fizetik. De tesz pár érdekes megállapítást:

„Magyarországon nincs baloldal. Se kormányon, se ellenzékben, sehogy nincs.”

Fantasztikus, sikerült beletenni a mákos tekercsbe az önindukciót. Világszám. Persze, hogy nincs, ha a baloldalt marxi vagy bakunyini alapon vesszük. Úgy a világon sehol nincs. Hát, hogy lehetne? Soha nem is volt, kivéve Kronstadtban, rövid ideig, de a Vörös Hadsereg hamar véget vetett ennek az állapotnak. Persze kiváló eszköz ideális eszméket összehasonlítani valós állapotokkal, de azt hittem, ennek a módszernek már százötven éve véget vetett a német filozófia.

Rosszul hittem.

Szerzőnk azt ajánlja, olvassunk. Szerinte

„…ne amerikai ponyvaregényeket meg zombirománcokat olvass csapnivaló magyar fordításban, hanem a témába vágó alapdokumentumokat, mint pl. az épp tárgyalt törvénymódosítás, az európai munkajogi keretszabályzat, külföldi munkajogi törvények, Mankiw tíz közgazdaságtani alapelve, Marx Tőkéje, Piketty Tőke a huszonegyedik századbanja, esetleg az Agenda 2010.”

Ezek mind jó könyvek, én azért hozzájuk csapnám Jonathan Swift dublini érsektől Gulliver utazásait és a Shakespeare-összest is. De folytatja:

„Állapítsd meg, hogy nem te vagy az Isten!”

Mózes, Lévi nemzetségéből már megtette.

„Ne fogadd el alternatívának azt, amit a képedbe tolnak! Ne legyél egysíkú zombi, ne védd meg a szekértáborod évtizedes hibáit!”

Ez viszont szentigaz. Sok politikust láttam már életemben, de egyik sem járt a vízen. Sőt, nem is bírt jóllakatni tömegeket pár hallal és öt kenyérrel, tehát empirikus úton elmondható: egyikük sem Messiás. Még az X. vagy az Y. sem. Épp ezért, ha tévednek, nem is szabad elfogadni tőlük, nem szabad beállni mögéjük.

Szerzőnk különben tárgyilagosan, pontosan elemzi kormány és „ellenzék” összes érvét, csak egy dologról feledkezik meg: hogy egyfelől egységes ellenzék, mint olyan nem létezik, másfelől, hogy itt és most a józan ész áll szemben a kormány által ránk lőcsölt törvényekkel, nem mindenféle pártok. Értem én, mit mond ő: azt, hogy legyen önálló véleményünk, de megosztanék egy felfedezést a nagyközönséggel, miszerint sok embert ismerek, és mindegyiknek van.

Kinek megalapozott, kinek elhamarkodott, de önálló véleményből elláthatnánk akár a kínai piacot is, ott az amúgy is hiánycikk.

De végül is mi a rezümé, ahogy Sznobéknál mondják a tanulságot?

Semmi.

Ezen, egyébként kiváló írásból megtanulhattuk, hogy hülyék vagyunk és mindenki más is hülye. A túlóra-törvény fontos és nem fontos, a CEU fontos és nem fontos, valamint a szarka farka tarkabarka.

Az fel sem merül, hogy a mostani tiltakozások igazából már messze nem egyik vagy másik törvényről szólnak, hanem az egész, ránk lőcsölt hülye rendszer nem tetszik sokaknak.

De az rendszerkritika volna, és olyankor jön az, hogy mondj egy jobbat.

Mondok.

Kapitalizmus, piaci alapon és parlamenti demokrácia.

Ja, hogy az van?

Akkor tessék mondani, miért nem csináljuk meg?

Itt a baj, jó uram.

Ez az, ami nem hiszti.

Különben: az írás jó lenne, és a szerző kicsit sem bolond, nem is rosszindulatú.

Csak épp nem mond semmit, de ennek érdekében leszólja az olvasót a sárga földig.

Használjuk a fejünket, amondó lennék: a józan paraszti ész a legjobb iránytű.

Főleg ebben a bolondokházában.

Valami van a levegőben és az nem hisztérikus sikongatás

Adorján György
-
0
Valami van a levegőben és az nem hisztérikus sikongatás

Ez bizony nem lenne már hisztérikus sikongatás. Itt aztán már üvölteni is kellene, először éppen annak a kormányoldalnak, amely szégyenlősen erre már nem akar egy árva kanyit sem pazarolni. Inkább másra költ az illiberális államépítés során, olyasmikre, amiket fontosabbnak tart, mint a környezetszennyezés elleni, küzdelem. Tudjuk mindnyájan, hogy hova ment és megy el inkább rengeteg pénz!

Elrendelte a szmog riadó tájékoztatási fokozatát Budapesten a főpolgármester, miután a szálló por légszennyezettség szintje az ünnepek előtt hat mérőponton meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket. De nem csak a fővárosról van szó.  A levegő higiénés index alapján Kecskemét, Putnok, Sajószentpéter, Tököl levegőminősége is egészségtelen, Miskolcon pedig veszélyes – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Még tizenhárom helyen kifogásolt a levegő. Ezek: Dorog, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kazincbarcika, Nyíregyháza, Százhalombatta, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely, Vác, Várpalota. De nem csak a magas szállópor-tartalom miatt romlott a levegő minősége az országban. A Chicagói Egyetem szakemberei szerint a szennyezett levegőből az emberi szervezetbe kerülő apró részecskék ártalmasabbak, mint a dohányzás, amely 1,6 évvel rövidítheti meg a várható élettartamot, és veszélyesebbek az olyan közegészségügyi fenyegetéseknél, mint a HIV-fertőzés és az AIDS, valamint a háború.

Vajon ez mennyivel rövidíti meg az életünket?

Vajon szeretett szülőföldünkön a jelenlegi társadalmi helyzet hány esztendővel rövidíti meg életünket, már azokét a milliókét, akik nem haszonélvezői a mostani hatalomnak. Például a nyugdíjasok többsége. 3500 forinttal, több mint havi 133 ezer forintra nő az átlagnyugdíj januártól a kormány szerint. Egy hete 2,7%-os emelést hirdettek ki a Közlönyben, pedig ennél a jegybank is magasabb inflációval számol. A Nyugdíjasok Országos Képviselete már a válság miatt felfüggesztett korrekciós szabályok visszaállítását kéri a miniszterelnöktől, hogy a növekvő munkabérekhez is igazítsák a nyugdíjakat.

Jövőre is drágulnak a feldolgozatlan élelmiszerek a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb infláció jelentése szerint. Az idei 6,8 százalék után jövőre 8,9 százalék lehet ebben a termékkörben az infláció. Mindez azért lényeges, mert az idősek fogyasztásában az élelmiszer nagyobb súllyal szerepel, mint a társadalom egészében. A nyugdíjasok fogyasztói kosarában a gyógyszerek mellett ezek a kiadások a legszámottevőbbek.

Valami van még a levegőben

Valami van a levegőben a szálló poron és az infláción kívül is még, ami károsan hat egészségünkre, legalábbis a többséget illetően! Az pedig nem más, mint a Fidesz-KDNP kormányszövetség legutóbbi intézkedései által gerjesztett helyzet.  A CEU, a média centralizáció, a rabszolgatörvény, a közigazgatási bíróság felállítása nem csak az Európa Tanácsnál, de idehaza is kiverték a biztosítékot.

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel, és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörüléssel közösen sztrájkelőkészítő bizottságot hozott létre. Útlezárások, munkabeszüntetések várhatók és további tüntetések is. A híradások szerint tegnap a demonstráció a Magyar Kétfarkú Kutya Párt „Összkarácsonyi Békemenetével” kezdődött a Kossuth téren, a beszédek után elindult a tömeg a Kossuth tér környékén.

Civilek, ellenzéki pártok és szakszervezetek szervezésében vonultak a tüntetők a parlamenttől a Sándor-palotáig, hogy tiltakozzanak, amiért a köztársasági elnök szerdán aláírta a közigazgatási bíróságok létrehozásáról szóló törvényt, csütörtökön pedig a túlóratörvényről szólót is, és elrendelte annak kihirdetését. Több ezer ember vonul fel a Várba.

Donáth Anna, a Momentum alelnöke a HVG tudósítójának azt mondta, ez a tüntetés egy utolsó nagy jelzés karácsony előtt, hogy „ez nem egy hisztis csürhe, hanem egy hangos és dühös tömeg, amelyik meg fogja mutatni magát.” A politikus szerint a tiltakozások jövőre is folytatódnak.

Valami van a levegőben!

Továbbiak

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség

eskişehir escort sakarya escort eskişehir escort bayan