Mécs Imre beszéde Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén a Hősök terén – 1989. június 16.

0
16
Facebook

Barátaim, magyarok ! Gyászolók, kivégzett társaink szomorú hozzátartozói !
Nem tudok elfogódottság nélkül beszélni; magam is hosszú ideig voltam halálra ítélve, és az üres koporsó 90-100 olyan társamnak az emlékét őrzi, hívja fel rá a figyelmet, akit személyesen ismertem, akivel a poklok tornácán együtt ültünk.

Több száz embert temetünk ma. Miniszterelnököt, honvédelmi minisztert, államminisztert, értelmiségieket, sok-sok munkást, parasztokat, katonákat és civileket, keresztényeket, zsidókat, ateistákat, kommunistákat, cigányokat és nagyon egyszerű embereket, együtt. Zömmel fiatal gyerekeket és fiatal felnőtteket, néhány idős emberrel.
Temetjük a forradalmárokat, a népharag és a népakarat megtestesítőit, a mártírokat és az áldozatokat, akik sokfelől jöttek, de a magyar szabadságért harcoltak és vállalt sorsukban váltak eggyé.

Temetjük a felkelőket, a „szent suhancokat”, akik szembeszálltak a világ legnagyobb hadseregével és egyszer kiszorították Budapestről. Akik a rettenetes november 4-e hajnalán a második agresszió csapásait testükkel próbálták felfogni.

Temetjük azokat, akik a szívükkel politizáltak, akik jellemesek voltak, akik azok maradtak, akik visszaadták az ellopott hazát. Temetünk tisztességgel, nemes egyszerűséggel, visszaszerzett öntudatunk méltóságával. Nemzeti gyászt ülünk ma, amikor emlékezünk és együttérzünk a hozzátartozókkal, akik évtizedekig lopva és befelé nyelve könnyeiket gyászoltak, s akiknek kései elégtételt kell adni.

De velünk gyászolnak a határokon túl nemcsak a magyarok, hanem lengyel barátaink, a lengyel Szolidaritás, cseh és szlovák barátaink, a Charta ’77 – amely üdvözletet is küldött -, román barátaink, s nemcsak az erdélyi magyarok, hanem román ajkúak is, a Romania Libera. S bízom abban, hogy sok orosz, ukrán, észt és a Szovjetunió népei közül sokan mások velünk gyászolnak most.

Gyásznap a mai, amikor a nemzet önmaga elvesztett 33 évét veszi számba. Nem itt tartanánk, ha a Szovjetunió akkori vezetői nem fojtják vérbe forradalmunkat Nemcsak bűnt, óriási történelmi hibát követtek el, amikor brutálisan megakadályozták, hogy a magyar nép a saját útját járja. Kárt okoztak ezzel saját népeiknek is, hatalmas kárt.

A történelem csavarmenete kiásta eltemetett igazságainkat.

Itt az ideje, hogy a Szovjetunió magára találó, magára ébredő népei ítéljék el a Szovjetunió akkori beavatkozását.

A megemlékezés napja van ma, amikor a forradalom dicső történéseire, elpusztított barátaink, apáink, nővéreink, testvéreink alakjára, személyére gondolunk. Felidézzük kissé szégyenkezve, pironkodva őket, akikben akkori önmagunkat is látjuk, akik most már örökké azok maradnak, akik voltak, és akik egybeforrtak a forradalommal, a csodálatos napokkal, amikor a rejtezkedő, már-már halottnak hitt nemzet előbukkant és ismét létezett, élt, egybeforrasztotta népünket.

A lelkiismeretvizsgálat napja van, amikor mindenki magába néz: hogyan élt 33 évig, hogyan tudott úgy élni – szabadság nélkül?

Nézzenek magukba a gyilkosok, az őket segítők, a passzív beletörődők, a passzív gyilkosok, a mindent elnézők, a semmiről semmit sem tudni akarók, a fejüket igába hajtók, a kényelmesek, a tunyalelkűek, a posvány jelleműek, a hazát pusztítók, az árulók, a semmi-emberek. S nézzenek magukba a ,,tiszta,, emberek. Miként tűrhették mindezt évtizedekig?
Mennyit mulasztott ez a nép !

A mai nap a korszakváltás határköve is: egy eleve rossz, a nemzet által elutasított, ránk kényszerített, és minden tekintetben bukott rendszert temetünk. De a remény napja is a mai: ha összefogunk, megteremthetjük azt, ami őseink vágya volt, amit kivégzett, temetetlen társaink velünk együtt akartak és amiért életüket áldozták – A független, szabad, demokratikus Magyarországot

Megbocsátásról beszélnek és kéznyújtásról, de kezet majd a szabad választások után, a szabad parlamentben fogunk nyújtani. Addig össze kell fognunk, és akkor a poklok erői sem fognak ki rajtunk

Most pedig arra kérek mindenkit, hogy éppúgy, mint 1956 október 23-án, amikor összekarolva meneteltünk, mindenki fogja meg a mellette levő kezét és együtt, lassan, tagolva mondjátok velem.

Fogjátok meg egymás kezét! Mindenki fogja meg, fogjuk meg egymás kezét, ugyanúgy,
mint 56 október 23-án, s mondjátok utánam:

/A gyászszertartás résztvevői kéz a kézben – mint 1956. október 23-án együtt felvonulva – fogadalmat tettek./

Megfogadjuk Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József, Angyal István, Bárány János, Békési Béla, Brusznyai Árpád, Kósa Pál, Mecséri János, Nagy József, Péch Géza, Rajki Márton, Szabó Lajos, Szirmai Ottó és több száz kivégzett, elpusztított társunk emlékére, hogy népünk szabadságát okosan, összefogva, szívós kitartással kivívjuk, azt elvenni többet nem engedjük.

Az ő szellemükben megvalósítjuk a forradalom örökségét

Petőfi után mondjuk, hogy ”Esküszünk, hogy rabok többé nem leszünk” Esküszünk !

1989. június 16., péntek 15:29

Mécs Imre jegyzetei, a szöveg sorrendjében:

1., A TIB (Az általunk, ’56-os elítéltek és hozzátartozói által alapított TÖRTÉNELMI IGAZSÁGTÉTELI BIZOTTSÁG) keretében, főleg Rainer M. János kutatómunkája alapján igen sok hozzátartozó személyét feltártuk és meghívtuk a temetésre. Az ő érzelmeikkel is azonosultunk.

2., 1958 május 22 és 1959 február 20 között a Budapesti Országos Börtönben (Gyűjtő) az u.n. „halálsoron” őriztek.

3., Amikor a Német kormánnyal megegyezve megindultak a 301-es parcellában a feltárások, beadványokban követeltem, hogy ne csak a Nagy Imre per „prominens” áldozatait, hanem 10-15 kevésbé ismert kivégzett bajtárunkat is exhumálják és velük együtt temessük el. Ezt jórészt valós technikai nehézségek miatt a kormány nem tudta teljesíteni, született az a gondolat, hogy legalább egy üres koporsó utaljon a forradalom többi hősére.

4., Déry Tibor nevezte a forradalmárokat szóban és írásban „szent suhancok”-nak.

5., Igen sok üdvözlő, egyetértő üzenetet, levelet, táviratot, telefont kaptunk az említett helyekről. A Romania Liberát a hazánkba menekülő románok alakították a mi (SZDSZ-TIB) támogatásával.

6., 1983-ban szívinfarktusban meghalt Péterfi Miklós volt gépészmérnök-hallgató, ’56-os halálraítélt. Temetésén kemény beszédet mondtam, amiért izgatásért eljárást indítottak ellenem. A beszéd egyik kulcsmondata volt:” Bízunk abban, hogy a történelem csavarmenete kiássa eltemetett igazságainkat” Ezt idéztem beszédemben, de szinte senki sem jött rá, hogy magamat idéztem.

7., Két évvel később a felbomlott Szovjetunió, legnagyobb „utódállama”, az Orosz Föderáció elnöke, Borisz Jelcin, egykori moszkvai párttitkár a Magyar Országgyűlés plenáris ülésén elítélte és bocsánatot kért az 1956-s szovjet agresszióért. Képviselőként hallgattam őt kései elégtételként. Megtapsoltuk. De halottainkat nem lehetett feltámasztani és a 33 elvesztett évünket visszaadni.

8., Június 16 előtt indultak meg a kerek-asztal tárgyalások, amelyen keményen képviseltük a független, szabad demokratikus Magyarország követelését. A hatalom oldalán kezdetben a megállapodást ellenzők és a teljes rendszerváltást korlátozni akarók voltak túlsúlyban, s szemünkre vetették, hogy nincsen legitimációnk. Erre csattanós választ adott a Nagy Temetésen megjelent többszázezer ember, akik méltósággal és eltökélt szilárdsággal tettek hitet ’56 és igazsága mellett. A továbbiakban már nem vonták kétségbe a legitimációnkat. A halottak „légiója” sietett a segítségünkre.

9., 1956 előtt több történész kétségbe vonta a nemzet fogalom létét, azt történelmi kategóriának tekintette, amelyen a fejlődés átlépett. 1956 október 23-án késő délután a Kossuth téren éreztem, hogy bizony van magyar nemzet, eddig csak rejtezkedett, de lám él, és itt van, mozgat minket, megnyilvánul. Mi vagyunk a nemzet, mindannyian.

10., A sajtóban, politikai megbeszéléseken megbocsátásról beszéltek, de a hatalom sok eszközzel akadályozta a teljes rendszerváltást. A tárgyalásokon előtérbe került az, hogy ne legyen teljesen szabad a választás, az állampárt kapjon lengyel mintára fix kvótát, s ezt a liberálisokon kívül a többi delegáció hajlamos volt támogatni., ezért volt szükség arra a határozott üzenetre, hogy csakis a szabad választások után a szabad parlamentben lehet szó kéznyújtásról. Az üzenet nemcsak a hatalom akkori birtokosainak, de a puha kerekasztalbeli partnereinknek is szólt.

11., Úgy éreztem, hogy nem egy szokványos megemlékezésről és emlékbeszédről van szó, hanem igazi közösséggé váltunk, amely meghozza, kiharcolja a régóta vágyott, sóvárgott szabadságot és a demokratikus jogállamot. De éreztem, hogy szeretetünket is ki kell mutatnunk, halottaink iránt és egymás iránt is. Ezért kértem meg a téren lévőket, hogy fogják meg egymás kezét. Először a meghatott emberek nem tudták, hogy miről van szó, ezért még kétszer meg kellett ismételnem kérésemet,s fantasztikus volt a Rajk Laci által tervezett emelvényről látni, ahogy hullámzott a nép, keresve az összekulcsolódó kezeket. Fenséges volt.

12., A Zugligeti katolikus templomban Kozma Imre akkori plébánosunk vezette be, hogy a mise második felében a Miatyánkot egymás kezét megfogva mondjuk el fennhangon. Akkor éreztem meg, hogy ezzel a rideg szertartás hihetetlenül meleggé vált és a templomi közönségből igazi közösség. Azóta nagyszámú katolikus templomban elterjedt Imre Atya újítása. De hatással voltak reám évtizedekkel korábban Luther Martin King prédikátor csupa élet, dinamikus istentiszteletei.

13., Tartoztam kivégzett barátaimnak, társaimnak, akikkel együtt küzdöttünk, együtt voltam a siralomházban, vagy akiket nagyon tiszteltem, hogy nevüket fennhangon, többszázezren elmondjuk. Mert nemcsak rendszerváltást hoztunk létre, de temettünk is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..