Eredményhirdetés – Önök így szavaztak…

2
1153
facebook

Ön szerint ki nyerte az első főpolgármester-jelölti vitát? – tettük fel olvasóinknak a kérdést közvetlenül a Partizán és aHang által rendezett vita után. Szavazni vasárnap estig lehetett. A lehetőséggel majdnem háromezer olvasónk élt.
Nézzük az eredményt.

  • Karácsony Gergely       36,63%
  • Kálmán Olga               55,45%
  • Kerpel-Fronius Gábor      7,92%

Tisztában vagyunk azzal, hogy a szavazók többsége pártszimpátia alapján szavazott, nem kérdésünket értelmezve. Általános tendencia ez nem csak erre a szavazásra igaz.

Szerintünk mindhárom résztvevő lehetőségeihez mérten felkészülten érkezett.

Karácsony Gergely kihasználta a helyzetből fakadó előnyét, hiszen kiérlelt programokat vázolt fel minden hozzá érkezett kérdéskörben. Profi módon érvelt és felkészültsége erőt sugárzott! Annyit azért megjegyeznénk, hogy nem elég érvként példálózni a Zuglóban megvalósított programpontokkal. Jól élt az oldalvágás lehetőségével, de nem árt, ha tudja: van felkészült kontrás méghozzá mérgezett nyíllal.

Kálmán Olgának víziója van, programja még nincsen ami nem is várható el valakitől aki néhány nappal előbb még nem tudta mire vállalkozik. A vitán igyekezett vízióit hangoztatni konkrétumok nélkül. Mentségére mondva pontosan felmérte helyzetét és tudta mikor kell hallgatással pótolni a tartalmi kiérleletlenséget. Gondolom a mögötte felálló csapat gőzerővel dolgozik és a második vitára már konkrétumokkal felvértezve érkezik.

Kerpel-Fronius Gábor pontosan azt nyújtotta amit jelölésekor a Momentum vezetői elmondtak róla. Okos, vitaképes és konstruktív volt. A lehetőségek embere, könnyen lehet a nevető harmadik.

Gulyás Márton profi volt amikor nem hagyta a kérdezetteket kibújni a válasz elől, de a kérdések összeállításánál a második fordulóra azért nem kellene azokat a kérdéseket feltenni, melynek evidenciája csupán egyfajta válaszra ad lehetőséget.

Felvezetőnek jó volt, várjuk a második felvonást.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A fuhu a DK-sokat szólítja meg. Ha még a DK szimpatinzánsok körében is ilyen magas Karácsony támogatottsága, akkor van esély, kedves budapestiek, a jelenlegi vezetés leváltására.

    • A Hírklikk az MSZP-é, és alig nyert 3%-kal Karácsony.

      Van még ez is:A varosikurir.hu portál szavazói körében az eredmény így alakult:
      Kálmán Olga: 53%
      Karácsony Gergely: 35%
      Kerpel-Fronius Gábor: 8%

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .