Fontos

Mégis késik a nyugdíjak postai kifizetése

Stikában két nappal kitolta a nyugdíjak postázásának dátumát az államkincstár. Délelőtt még azt mondták, hogy hétfőn indul a kifizetés, most már 16-i kézbesítést írnak.

Egyelőre nincs felelőse a nyugdíjak bankszámlára küldésének elmaradásáért. Délelőtt a folyósító Magyar Államkincstár és a számlák közti utalást technikailag megoldó Giro Zrt. is azt közölte: nincs semmi fennakadás. Bankok pedig azt tudatták, hogy nem érkezett meg a pénz hozzájuk, ezért nem tudják jóváírni a járandóságot a számlákon. Az előzmény itt olvasható.

A MÁK napközbeni utalást ígért, erről egyelőre nincs információ. Mivel jelenleg a négy órás jóváírási szabály van hatályban, az már szinte biztos, hogy sok százezer idős ember nem, vagy alig fog tudni vásárolni ma a pénzzel.

Eddig úgy tűnt, hogy az anomália a postai kézbesítést nem érinti. Délelőtt a MÁK azt közölte: a postai kifizetések 2019. január 14-én indulnak el. Most azonban már az olvasható honlapján, hogy a MÁK január 14-én indítja a kifizetést, így a posta –  az eddig is megszokott rend szerint –

már január 16-án el is kezdi a nyugdíjak kézbesítését.

Amint új információ lesz, cikkünket frissítjük. Még délelőtt arról is érkezett információ, hogy magánszemélyek közti utalások se érkeztek meg. Erről az egyik nagy kereskedelmi bank fiókjában arról tájékoztatták munkatársunkat, hogy addig ilyen hibaüzenetet nem kaptak a Girótól, csak a nyugdíjakkal kapcsolatos fennakadásról.

(Orbánnak) fontos dolgok – Déli Kávé Szele Tamással

Így kávé mellett beszéljünk most kicsit a fontos dolgokról. Csak hát mi a fontos? Ha a kollégáimat kérdezném, sokan a miniszterelnök tegnapi sajtótájékoztatóját találnák a legfontosabbnak, ha a szomszédomat, ő azt, hogy késnek a nyugdíjak egyelőre megfejthetetlen okokból, ha a pincért, szerinte a vendéglátóipari áremelések mindennél lényegesebbek.

És így tovább. Minden fontos, kérem – ne essünk abba a hibába, hogy ami minket nem érint személyesen, azt lényegtelennek tekintjük. Habár azon erősen mélázok, mi a fityfene volt fontos azon a tegnapi két órás sajtótájékoztatón?

Túl azon, persze, hogy minden volt, csak épp sajtótájékoztató nem. Kezdjük azon, hogy vagy hat médiumot be sem engedtek, a helyhiányra hivatkozva, ezek: a Magyar Hang, az Azonnali, a Klubrádió, a Mérce, a Direkt36 és az Alfahír. Az utóbbiért (szerintem) nem kár, de a másik öt épp nem agresszív vagy botrányos hangneméről, viselkedéséről nevezetes… persze, a szervezők azt mondták, „helyhiány miatt” nem mehetnek be. Valószínűleg az sem érti, miért pont ez a hat sajtótermék került feketelistára, aki oda tette őket, de ez egy ilyen rendszer, kérem.

Azután viszont nem tudtunk meg semmi újat. A miniszterelnök az alákérdezéseket értékelte, a valódi kérdésekre leginkább nem is válaszolt: mellébeszélt, körmondatokban halandzsázott mindenféle vízióiról, amiknek több helye volna egy harmadosztályú horrorfilmben, mint a közéletben, megtudhattuk, hogy nem foglalkozik üzleti ügyekkel (ezekben a pillanatokban riasztó hangok hallatszottak a födém irányából, de erős az épület, kibírta ezt is), két kultúra harcol Európában vagy Európáért (miért nem mindjárt hat?) és a sajtó a mi kis minielnökünk ellensége.

Ez utóbbit ékesebben magyarázta el a szokottnál, és ennek következtében a Napnál is világosabb, hogy álomvilágban, sőt, rémálomvilágban él. Persze, értem, honnét fakadnak a téveszméi, meg is fogom magyarázni, de előbb lássuk, mit mondott?

Azt, hogy „baloldali, liberális médiatöbbség van”. (Micsoda? Most sepertek egybe 476 kormánypárti orgánumot!) „Ahogy felkelek, tudom, hogy a mai napon is ellenszélben fogok dolgozni. Rögzíteni kell azt is, hogy többen vannak ellenem önök közül, mint velem.” (De a legtöbben a vízilovakkal vagyunk) „A médiaalapítvány azért lett nemzetstratégiai érdek, mert nonprofit. Ha a balliberális oldal ugyanezt az utat kívánja járni, ugyanezt a döntést fogom hozni.” Módszertani-műfajelméleti útmutatás: „az interjúnak nem az az értelme, hogy bikaviadalt vívjak egy újságíróval.” (Kérem, tényleg nem élvezet, mikor mindenféle kellemetlen kérdéseket tesznek fel… esetleg tiltsuk be a kérdezést?) De a legszebbet szó szerint idézném:

„Az AP újságírója szembesítette Orbánt azzal, hogy Orbán szerint médiaellenszélben kell dolgoznia, és a reggeli sajtószemlékben nagyon sok kormánykritikus hang van, és szerinte többségben vannak az ilyen hangok. Erre az újságíró azt mondta, „ez lehet, hogy azért van, mert azok a kormánykritikus médiumok, akik függetlennek mondják magukat, mind a saját szempontjukból adják le a híreket. Azok meg, amik a kormányt támogatják, egyre összehangoltabban ugyanazt mondják, hiába vannak 476-an. Ha megnézzük a megyei lapokat, mindenhol ugyanaz az önnel készült interjú jelenik meg, mindenki ugyanazt a kormányt támogató mondatokat mondja.”

Ez utóbbi megyei lapos résznél Orbán a mellette álló Kovács Zoltán államtitkár felé fordulva azt mondta mosolyogva: Még szép!” (Index)

Na, akkor most jön a magyarázat

Miniszterelnökünk reggel felébred, kávéért nyúl, mint mindannyian és mellé előveszi a sajtószemlét. Abban pedig egyenként szerepelnek a független lapok kormánykritikus írásai, külön-külön, hiszen ezek nem központi utasítás alapján készülnek, ahány, annyiféle, nem is mindig ugyanarról szólnak. Ebből van tizen-huszon-valahány. Az elég soknak néz ki egy sajtószemlében, még kivonatolva is. Hogy ezek maximum tíz lapban jelennek meg összesen? Nem érdekes, soknak tűnnek. Ellenben ha a kormánymédia lapjait nézzük, azokban mind ugyanaz a híranyag szerepel, gyakran szó szerint is, tehát nem lehet többször berakni ugyanazt a szemlébe, nincs hogy – így aztán hiába áll a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány 476 tagból, ők csak ugyanannyi cikket termelnek, mintha egy lap volnának, maximum kettő. Hát ezért hiszi a minielnök, hogy balliberális médiatúlsúly van, és fogja is hinni, míg ki nem irtja a független sajtó írmagját is. Aztán meg majd azért nyavalyog, hogy nincs sajtó.

De mondott ő mást is, szebbet, ami különös aktualitást kapott mára, és fontosabb, mint a médiaügyi képzelgései.

„Én már elég sokat dolgoztam, sosem hagytam, hogy az elvégzett munkát ne fizessék ki.” – és ezzel arra utalt, hogy mindenki képes kikövetelni a járandóságának megfizetését. Sőt, jogában is áll.

Hogy mit dolgozott? Hát egész életében vagy képviselő volt, vagy kormányfő, emellett pártelnök, maximum ösztöndíjas, márpedig ezek nem produktív munkakörök, amikben mérni lehet a teljesítményt, sőt: ezek fix bérezésű állások, amelyek esetében bérvitának helye se nagyon lehet. No, micsoda még ilyen?

A nyugdíjak

És ezzel át is eveztünk a tegnapból a mába. Azt épelméjű ember nem vonhatja kétségbe, hogy a nyugdíj sok-sok év munkája után megérdemelten jár. Ma reggel azonban azt kellett tapasztalják a magyar nyugdíjasok, hogy nem érkezett meg a számlájukra a jog szerint járó összeg. Egyelőre zajlik a botrány, de már kezd körvonalazódni, mi történt: a tudomány mai állása szerint az, hogy új informatikai rendszerre álltak át az Államkincstárnál, ezért nem érkezhettek meg időben a nyugdíjak. Utoljára 40 napja kapták meg a pénzüket az idősek (a karácsony miatt előrehozták az utalást), és mintegy egymillió időst érinthet az elmaradt utalás.

Mármost a nyugdíj nem egészen olyasmi, mint egy munkabér, sokkal kényesebb helyzetben lévő embereknek jár. Aki nem tud határidős számlát, részletet, törlesztést fizetni, aki nem tudja kiváltani a gyógyszerét vagy akinek emiatt nem jut ételre, tüzelőre, az nincs abban a helyzetben, mint egy átlagos munkavállaló, aki ilyen esetben megpróbál megélni a tartalékaiból vagy kölcsön kér. A nyugdíjasoknak miből lennének tartalékai? És miért kérjenek kölcsön, ha járna nekik a pénz?

Az OTP egyelőre kiadott egy roppant szűkszavú tájékoztatót:

„Tájékoztatás
A nyugdíjak utalásáról

Az OTP Bank tájékoztatja ügyfeleit, hogy a 2019. január 11-én esedékes nyugdíjak átutalása várhatóan csak 2019. január 14-én hétfőn történik majd meg. A nyugdíjak utalása a bank rendszerétől független ok miatt csúszik.
Megértésüket köszönjük.”

Sejthető is, mi ez a „független ok” – 2017 novemberétől a járandóságokat az Országos Nyugdíj Főigazgatóság (ONYF) helyett már a Magyar Államkincstár (MÁK) fizeti ki. Az ám, csakhogy a MÁK-nál tavaly decemberben informatikai fejlesztés zajlott. És hát így sikerült. Valószínűleg ennek köszönhető a mostani csúszás, amit azonban a MÁK egészen más módon magyaráz ma délelőtti közleményében:

„Nincs fennakadás a nyugdíjak kifizetésénél! A Magyar Államkincstár felhívja a figyelmet, hogy nincs fennakadás a nyugdíjak kifizetésében. A bankszámlákra érkező nyugdíjak jóváírása technikai okok miatt napközbeni jóváírással történik meg. A bankszámlára érkező nyugdíjakat tehát az érintettek a mai nap folyamán megkapják. A postai kifizetések 2019. január 14-én indulnak el.”

Kérem, informatikai hiba vagy technikai hiba, ha nagyon szigorúan vesszük, lehetnek épp szinonimák, azonban az Államkincstár hatalmasat alakított valóságelhárítás terén – azt ugyan nem mondták, hogy egymillió ember hazudik, és már náluk is van a pénz, de azt állítani, hogy még ma megkapják, mikor az OTP csak hétfőn képes kifizetni, minimum egy Don Quijote bátorságára vall, aki hősiesen száll szembe a tényekkel és a szélmalmok is mind emberevő óriások.

De ahhoz is kellhetett némi bátorság, hogy egy nappal azután, hogy a miniszterelnök arra buzdít: mindenki álljon ki öntudatosan a pénzéért, ezt a hibát engedjék becsúszni. Mert ha tekintetbe veszem a lappangó összeg mértékét, ennek még a két napi kamata is akkora összeg, amennyiért érdemes stiklizni.

Hát, kérem, vagy megjön ma a pénz – ez esetben sem tiszta a helyzet, de legalább csak minimális lesz a csúszás, bár még így is okozhat károkat – vagy megjön hétfőn, mely esetben szigorú és nyilvános vizsgálat következne minden kultúrállamban.

Nálunk nem.

Vagy nem jön meg hétfőn sem, és akkor nincs más megoldás: hallgatni kell Orbán Viktorra.

Kiállni azért a pénzért.

Nem hagyni, hogy a járandóságot ne fizessék ki.

Ő mondta, kérem, hogy ez a teendő.

Ez most akkora tévedés volt, amit sokáig nem fog elfelejteni.

Ugyanis ezek a fontos dolgok.

Nem érkeztek meg a nyugdíjak – Frissítve!

Mindeddig nem érkeztek meg a számlákra a ma esedékes nyugdíjak, erről számoltak be érintettek tömegesen. Az esedékesség napján hajnalban szoktak értesítést küldeni a bankok.

Egyelőre nem világos, mi történt, az tudható, hogy nyugdíjasok tömegével számolnak be arról, hogy ma hajnalban nem kapták meg az értesítést bankjuktól arról, hogy megérkezett számlájukra az ellátás.

Idén 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, a bankszámlákra január 11-én érkezik a megemelt nyugdíj, a posta pedig január 16-án kezdi meg a kézbesítést – mondta egy hete Rétvári Bence.

Az esedékesség napján kora reggel szokott a számlán landolni a pénz. A szabály egyébként pontosa úgy szól, hogy a folyósítás napja minden hónap 12-e. Ha azonban ez hétvégére esik, a megelőző pénteken megy a pénz.

Különösen kellemetlen ez azért is, mert decemberben előbb utalták az ellátást a karácsony miatt, ezért azóta sokaknak nyilván elfogyott a pénzük.

Az átszervezések sorában most már nem a Nyugdíjfolyósító Főigazgatóság, hanem a Magyar Államkincstár utalja az ellátásokat.

A bankok közölték: nem miattuk késik a pénz, ami csak hétfőn várható

Az OTP jelezte: „a 2019. január 11-én esedékes nyugdíjak átutalása várhatóan csak 2019. január 14-én, hétfőn történik majd meg. A nyugdíjak utalása a bank rendszerétől független ok miatt csúszik.”

A CIB Bank honlapján az áll: a mára várt nyugdíjak nem érkeztek meg a Magyar Államkincstártól.

Az Államkincstár szerint ma mégis megérkezik a nyugdíj

A bankszámlákra érkező nyugdíjakat a nap folyamán megkapják az érintettek – közölte a Magyar Államkincstár az MTI-vel.

Nincs fennakadás a kifizetésben, a jóváírás a bankoknál technikai okok miatt napközben történik meg – tették hozzá.

A postai kifizetések 2019. január 14-én indulnak.

A Giro Zrt. arról tájékoztatott, hogy az államkincstárral együttműködve intézkednek a januárban esedékes nyugdíjkifizetések jogszabály szerinti – azaz pénteken történő – kifizetéséről.

A Giro Zrt. által üzemeltetett, a nyugdíjak elszámolását is végző bankközi klíring rendszer hibamentesen működik, a beküldött tranzakciók feldolgozásában nem volt és jelenleg sincs fennakadás – tették hozzá.

Az ellenzéki pártok szerint Orbán hazudozott a sajtótájékoztatón

0

Az ellenzék szerint Orbán Viktor nem a magyar emberek valódi problémáival foglalkozott a sajtótájékoztatón, hanem hazudozott és kampányolt. A pártok közleményeit ismertetjük:

MSZP-Párbeszéd: Orbán végig hazudott

„Kár volt ma Orbánnak két órán keresztül zsibbasztania a nyilvánosságot” – mondta Szabó Tímea, szerinte ugyanis a kormányfő végig hazudott. Újhelyi István szerint Orbán Viktor megkezdte az európai parlamenti választási kampányát.

Jobbik: Orbán ismét Soros mögé bújt a nép elől

Orbán Viktor egész évben egyszer áll ki a sajtó ki nem tiltott része elé, ezért azt gondolja, hogy az egész éves hazudozást be kell pótolnia.

A demokrácia fontosságáról beszélt az, aki épp most darálta be a demokrácia utolsó bástyáját, a független igazságszolgáltatást. A migrációellenesség fontosságáról beszélt az, aki az Európai Parlament tiltakozása ellenére jogerősen elítélt macedón migránst bújtat, aki több tízezer bevándorlót szabadított hazánkra és Európára, nem keveset közülük jó pénzért. A kereszténység fontosságáról beszélt az, aki hazug módon letagadja a korrupciót, azokat a magyarokat pedig, akik tisztességesen, munkából akarnak megélni, gyűlölködve sorosbérencezi. Orbán Viktor a lopással, hazudozással, rabszolgatörvénnyel felbőszítette a magyarokat, most pedig bebújt mentora, Soros György és a migránsok háta mögé.

A kormányfő egyre gyávább. A nemzet egyre bátrabb. A Gruevszki-ügy után pedig már azt is tudjuk, miért utazhatott Orbán Brazíliába.

Jakab Péter, a Jobbik szóvivője

DK: Orbán szokásához híven gyáván megfutamodott a valódi kérdések elől

LMP: a miniszterelnök mellébeszélt

Az LMP társelnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök fontos, mindannyiunk jövőjét meghatározó politikai kérdésekről szólva mellébeszélt a sajtótájékoztatóján.

Keresztes László Lóránt, aki kuriózumnak nevezte, hogy a kormányfő válaszolt újságírói kérdésekre, mellébeszélésnek nevezte a többi közt a miniszterelnök azon kijelentését, miszerint Európa jövőjét a migrációt támogató és ellenző erők küzdelme határozza meg. Ahogy az európai politikai elit, úgy Orbán Viktor is megmaradt a súlyos kérdés tüneti kezelésénél, nem tárta fel a valódi okokat, és nem adott hatékony megoldást rá – értékelt az ellenzéki politikus.

Az ország szuverenitásának védelmével kapcsolatban Keresztes László Lóránt úgy fogalmazott: az akkor lehetne hatékony, ha az ország erős lenne, 2010 óta azonban minden szempontból gyengült az ország.

Vitatta, hogy az úgynevezett túlóratörvényre nem a munkaerőhiány miatt van szükség. Kijelentette: a kormány az olcsó bérekre és a kiszolgáltatott munkaerőre alapozva ösztönzi a befektetéseket, ez okozza a bérválságot és azt, hogy egyes ágazatok már az összeomlás szélén állnak.

Szólt a paksi bővítésről is, mondván: a Fidesz és a kormány az ország legdrágább beruházása kapcsán minden kérdésben hazudott. Az egyedüli alkalmas megvalósítónak mondott oroszok még az engedélyeket sem tudják megszerezni, és már a miniszterelnök is elismerte a csúszást – folytatta. (MTI)

Liberálisok: Nincs új a nap alatt, Orbán továbbra is a migránsokkal riogat

A Fidesz és Orbán Viktor ahelyett, hogy a magyar emberek valódi problémáival foglalkozna, a menekültek elleni gyűlöletkeltést folytatja. A következő uniós választás valódi tétje az lesz, hogy a magyar emberek meg tudják-e állítani a Fidesz szabadság és Európa-ellenes politikáját. A Fidesz illiberális politikája ugyanis százezrével üldözi el a magyarokat hazánkból. 1956 óta nem vándoroltak el annyian Magyarországról, mint a Fidesz kilenc éves kormányzása alatt. Orbán Viktornak nincs oka dicsekvésre a gazdasági teljesítményünkkel kapcsolatban sem: a régió legjobbjából a térség sereghajtójává váltunk. A Fidesz az oktatás szétverésével beszerelő üzemmé alakította az országot, ahol a munkavállalók szabadságát önkényesen korlátozza a hatalom. Orbán Viktor kétharmados felhatalmazásával visszaélve megszállta a gazdaságot és a jogállamot, korlátozta a sajtó és vallásszabadságot, és aljas támadást indított a civil szervezetek ellen. A magyar szabadság legnagyobb ellensége Orbán Viktor és a Fidesz. Az európai parlamenti választáson lehetőségünk nyílik rá, hogy feltartóztassuk, az önkormányzati választásokon pedig meghátrálásra kényszerítsük. Élni fogunk a lehetőséggel!

Magyar Liberális Párt

Hadházy Ákos független képviselő röviden elintézte a hazudozást

Facebook-oldalára a következő két mondatot tette ki, miután Orbán sajtótájékoztatója véget ért:

„1) Sok újságíró köszönheti az életét Zoboki Gábornak, aki Orbán új palotájának átépítését vezette. Ha nem lenne jó mérnök, rájuk omlott volna a plafon.
2) Ez után a mondat után a sajtótájékoztató egyetlen pillanata sem ér meg egyetlen sor elemzést, reakciót sem.”

Beszélgetés egy beszélgetésről – Déli Kávé Szele Tamással

Ha már így kávézgatunk delente, térjünk vissza egy régebbi témánkhoz, mert új fejleményekre derült fény vele kapcsolatban. Igen, a Szabad Föld és a Vasárnapi Hírek, közvetve pedig a teljes nyomtatott ellenzéki sajtó sorsáról van szó: ugyanis Puch László, akit nyugodtan nevezhetünk felelősnek az ügyben, egy órás beszélgetést folytatott többek között erről is Rangos Katalinnal a Spinoza Színházban.

Én magam nem voltam ott, aminek oka van: nem kedvelem, ha hülyének néznek. Az ilyen beszélgetések ugyan mindig tanulságosak, mindig kiderül belőlük valami az igazsággal kapcsolatban (most is így történt), de soha nem őszinték. Tény, hogy minden interjú ilyen, de az is tény, hogy ezt a sajtóműfajt még akkor találták ki, amikor az emberek nem hazudtak szemrebbenés nélkül, sőt, néha bele is pirultak, ha igaztalant mondtak. Ezt az állapotot modern korunk túlhaladta – de lássuk, mit mondott Puch László, mire következtethetünk ebből és mik lehetnek a következményei?

A beszélgetés mottójának is felfoghatjuk azt, amit magáról állít:

„Én már nem emlékszem semmire. Ha mindenre emlékeznék, már régen messze lennék.”

Hát, hogy mondjam, ez a legkényelmesebb álláspont. Csak Puch esetében az is fontos, hogy mire nem emlékszik.

Például arra a jelenetre, amikor Orbán Viktor állítólag lerendelte volna Hatvanpusztára tárgyalni a Népszaváról, na, arra egyáltalán nem. A magyar sajtótörténetnek erre az ikonikus epizódjára a hatvanpusztai majorságban került volna sor, ahová egy Volkswagen Transporterrel szállították le az egykori MSZP-pénztárnokot egy bicskei parkolóból. Kicsit kémfilmbe illik a dolog, de tudjuk: a magyar miniszterelnöktől nem idegenek a színpadias gesztusok.

Nos, erre a találkozóra Puch László kicsit sem nem emlékszik, sőt, városi legendának minősíti. Egy normális világban hinnék is neki, de annyi lehetetlen, ám valós esettel szembesültem már az utóbbi években, hogy csak csóválom a fejem – főleg a történtek fényében.

Ugyanis miről van szó?

Arról, hogy a baloldali papíralapú napilap-piac az elmúlt nyolc évben szó szerint eltűnt. A Népszabadságot eladták majd szétmachinálták, álnok módon megszervezett megszüntetésére az éji homályban még mindannyian emlékszünk, így a piacvezető a Népszava lett (nem kis részben különben a Népszabadság volt munkatársai segítségével). Ezt a Puch vezette „XXI. századi média Kft.” adja ki, több más lappal egyetemben, ide tartozott az eladott Szabad Föld és a megszüntetett, vagyis a Népszavába beolvasztott Vasárnapi Hírek is. Persze, hogy piacvezető a Népszava, ha egyszer nincs már Népszabadság… de nincs már Vasárnapi Hírek sem, a Szabad Föld meg maga sem tudja, mi lesz a sorsa. A munkatársak csak várják a döntést, azóta is várják, hogy a Közép-Európai Sajtó És Média Alapítvány megkapta őket – Puch Lászlótól, aki eladta a legolvasottabb magyar hetilapot.

Miért tette?

Saját állítása szerint nem megzsarolták, hanem egy korrekt vételi ajánlatot tettek neki, amit ő elfogadott. A későbbiekben ehhez hozzátette, hogy „megvezették”, ugyanis nem tudott a készülő kormánypárti médiaholdingról, és még a szerződéseket is úgy írták alá, hogy a hetilap eladása egybeessen az alapítvány létrehozásával, ezzel besározva őt. Csak ezt bánja, a lapot egyébként is eladta volna.

„Megtehettem volna, hogy nemet mondok, de nem biztos hogy racionális döntés lett volna, mert lehet rosszabbul járok.”

Így viszont csak a munkatársak és főként az olvasók jártak rosszul.

Azt viszont cáfolta, hogy a kormány kérésére vette volna meg a Népszavát. De hozzátette:

„Ha a kormány ellenezte volna, akkor azt mondjuk, köszönöm, nem.”

Jó uram, hogy is van ez? A kormánynak semmi köze a maga üzleti ügyeihez, kivéve, mikor igen, mert ha nem tetszenek neki, ugyanis akkor visszalép?

Ez a lóláb kilógásának tipikus esete.

Sőt, ennél többet is jelent. Éspedig azt, hogy a Népszava – számos laptársának élete árán – ugyan most piacvezető a saját kategóriájában (meg mert ebben a sportágban más nem is indul), ámde csak addig, amíg a létalapját képező több, mint ötven százaléknyi kormányhirdetés fenntartja. Magyarul: Puch addig tartja életben a Népszavát, míg Orbán Viktornak tetszik.

Nehéz lehet így ellenzéki napilapot írni, csak annyit mondanék.

Aztán meg van ám ennek egy belpolitikai vonzata is. Puch neve ugyanis évtizedeken át annyira összeforrott az MSZP-vel, hogy a mostani beszélgetés magát a pártot is képes hitelteleníteni, ha azonnal el nem határolódnak volt pénztárosuktól, mert kicsit különösen néz ki, ahogy indirekte bár, de nyíltan bevallja a kollaborációt a NER-rel.

És beismerte azt is, hogy a 2006-os kampány során a párt jóval több pénzt költött – egy pénztáros ebben a kérdésben valóban illetékes – mint azt a törvény megengedte volna. Ezt egy mondattal indokolta:

„Ha nem költöttünk volna többet, akkor nem nyerünk, köszönöm szépen.”

Ennek a mondatnak bizony következményei lehetnek.

Amennyiben van egy csepp esze a szocialista párt vezetésének, azonnal el kell határolódjanak tőle, de kétlem, hogy sor kerül erre – bár már most is késő volna, a beszélgetés vége után öt perccel lett volna helye ennek a lépésnek. És tudták, mikor van vége: hiszen jelen volt Mesterházy Attila volt pártelnök és Szakács László jelenlegi MSZP-elnökhelyettes is a Spinozában. Ők tudják mit tesznek – én azt tudom, mit kellett volna tenniük.

De lehet, hogy nekik már mindegy.

Végezetül: hogyan értékeli saját szerepét Puch László?

„Komoly érdemem van abban, hogy a Népszava a mai napig működik!”

És más lapok nem működésében szintén komoly érdemei vannak.

Egyszer majd, egy nyugodtabb érában érdemes lenne felkutatni összes érdemeit, mindenestől, mert nincs kizárva: rejtett összefüggések tömegére bukkannánk, amelyek a magyar belpolitika alakulásában komoly szerepet játszottak a színfalak mögött. Ezeket most kutatni roppant egészségtelen időtöltés volna, de eljön még az a kor, mikor minden kiderül majd.

De félek, akkor már senki sem fog emlékezni Puch Lászlóra – csak a Népszabadság, a Népszava, a Szabad Föld és a Vasárnapi Hírek sárguló lapjai tanúsítják majd, hogy volt ellenzéki nyomtatott sajtó is egy időben Magyarországon.

Volt, de egy rejtélyes kataklizma elpusztította.

Hát, azt hiszem, a kávé elfogyott és Puch sem érdemel több szót részünkről.

Orbán Viktor hosszú idő után először sajtótájékoztatót tartott

A kormányfő sajtótájékoztatóján egyebek között kiderült, hogy szerinte a magyarok többsége illiberális, a rabszolgatörvényt nem vonják vissza és újra Matolcsyt jelöli jegybankelnöknek. Azt persze megválogatták, hogy ki kérdezhet, az ellenzéki sajtó egy részét nem engedték be Orbán Viktor mai sajtótájékoztatójára. A Klubrádió, az Azonnali, a Mérce és a Magyar Hang sem mehetett be a Kormányinfóra.

A kormányfő a legutóbbi kormányülésről beszámolva a már megszokott fideszes lózungokkal kezdte, dicsekedett a gazdaság teljesítményével, mint mondta, Magyarország jobban teljesít, majd a családok ügyében folytatott nemzeti konzultációval folytatta.

Varga Mihály beszámolóját ismertetve a tavalyi költségvetésről többek között azt emelte ki, hogy az államadósság 71 százalék, a hiány pedig 2 százalék. A gazdaság stabil, és szerinte ez várható idén is.

A családügyi nemzeti konzultációról visszaküldött adatokból szerinte az derült ki, hogy a magyaroknak fontos ez a kérdés.

Ezután áttért az európai parlamenti választásra, ami szerinte a migrációról szól. Azt mondta, jól láthatóan minden liberális migrációpárti. Orbán szerint sorsdöntő lesz ez a választás, mert nagy lehetőség az európai választóknak, hogy mindenhol elmondják a véleményüket a bevándorlásról. Magyarország nemet mond migrációra. Orbán szerint az a cél, hogy az EU minden intézményében kerüljenek többségbe a bevándorlás ellenes erők. Trócsányi László vezeti majd a Fidesz EP listáját, őt jelölik a Bizottságba is.

A bevezető után jöttek a kérdések

Az köztévé Guy Verhofstadt véleményéről kérdezte Orbánt, amely szerint a magyar miniszterelnök „se nem demokrata, se nem keresztény”. Orbán azt válaszolta, hogy „a liberális gondolkodás oda jutott, hogy a liberálisok ma a szabadság ellenségei,” mert nem csak azt akarják megmondani, hogy ki demokrata, hanem azt is, hogy ki nem.

A Reuters munkatársa Matolcsy György jegybankelnök újrajelöléséről kérdezte, Orbán erre azt válaszolta, hogy „semmiféle meglepetés nem várható”.

Az Origo arról kérdezte, hogy változtat-e a Fidesz stratégiáján az ellenzék összeállása. Orbán szerint ezzel az ellenzék a saját sírját ássa, és neki nem kötelessége ebben megállítani őket. Arról, hogy a magyar ellenzék együtt tüntetett Brüsszelben Judith Sargentinivel, azt mondta: ez az újabb bizonyítéka annak, hogy az EP-választás tétje a bevándorlás lesz. Semmi különöset nem lát abban, hogy a magyar bevándorláspárti politikai erők egy holland bevándorláspártival tüntetnek.

A Bloomberg a túlóratörvényről kérdezte, Orbán szerint ez semmilyen összefüggésben nincs a munkaerőhiánnyal. Még a kérdés előtt arról beszélt, hogy hosszú távon 4,5-5 millió között lesz a munkát vállaló emberek száma Magyarországon, ez a teljes foglalkoztatottsághoz közelít. Ennél viszont több emberrel nem lehet számolni, ezért ennyi emberből kell kihozni a gazdasági növekedést. Nem akarunk se bevándorlást, se vendégmunkásokat.

Nemcsak az ellenfél nemzetközi, hanem mi is azok akarunk lenni, válaszolta a PestiSrácok.hu kérdésére. Vagyis vannak a bevándorláspárti nemzetközi erők, akik mindenhol tüntetnek Budapesttől Rómáig, és vannak a bevándorlásellenesek, aki szintén össze akarnak fogni. Éppen ezért üdvözölte is az új olasz-lengyel tengelyt.

Sok magyart, köztük a tüntetőket sokkal jobban érdekli például a korrupció, az egészségügy, a közmédia állapota, mint a migráció, ezzel miért nem foglalkoznak, kérdezte az AFP. Orbán azt mondja, a migráció lesz a következő 15-20 év sorskérdése. „Minden jó, ami a migráció megállítását szolgálja, minden rossz, ami magunkra húzza a migrációt.”
A többi témára nem reagált.

Mit gondol a korrupció magyarországi szintjéről – kérdezte az MFOR munkatársa, mire Orbán Viktor azt állította, hogy a magyar korrupciós viszonyok nem rosszabbak mint Európában, sőt.

A 444 arról kérdezte, mi a szerepe abban, hogy mostanra milliárdos lett a veje, Tiborcz István, az apja, Orbán Győző, a szomszédja, Mészáros Lőrinc, a volt kollégiumi szobatársa, Simicska Lajos és a kötéltársa, Garancsi István is. Erre azt válaszolta, hogy üzleti ügyekkel nem foglalkozik, ehhez tartja magát.

Az Euronews Brexittel kapcsolatos kérdésére válaszolva azt mondta, vizsgálták a Brexit magyarokra gyakorolt hatását, és úgy találták, hogy annak semmilyen súlyos következménye nem lesz Magyarországra, vagy a kint élő magyarokra.

Orbán: Magyarországon illiberális többség van

Milyen illiberális fordulatokat terveznek még 2030-ig? – kérdezte az Index. Orbán szerint a magyarok három kérdésben is illiberálisak: a bevándorlás kérdésében, abban, hogy házasság egy férfi és egy nő között lehetséges és abban az ügyben, hogy a keresztény kultúrát meg kell védeni. Magyarországon illiberális többség van, mondta.

Az Index másik kérdése, az volt, hogy az egyik oldal sorosozik, a másik a O1G kifejezéssel él, vagyis a közbeszéd leromlott, és ő felelősnek tartja-e magát ezért? Orbán szerint viszont senki sem háríthatja át a felelősséget azért, amilyen szavakat használ.

A 888 kérdésére Orbán elmondja, hogy nyílt sisakos harc zajlik Soros György ellen, aki a migrációt óriási erőforrásokkal befolyásolja. Megérti, hogy Sorosnak nem tetszik mindent, amit a magyar kormány mond, de ez nyílt harc. Szóba hozta az antiszemitizmus kérdését is, szerinte Soros bírálatában semmi antiszemitizmus nincs.

A Népszava kérdésére, hogy miért nem ad interjút egyes lapoknak, Orbán azt válaszolta, hogy bárki elé kiáll, de annak nem látja értelmét, hogy bikaviadalt vívjon újságírókkal. Azzal nincs értelme szóba állni, akin látszik, hogy rosszindulatú.

Marad a rabszolgatörvény

Egyelőre nincs napirenden a túlóratörvény módosítása – válaszolta az RTL Klub kérdésére, miszerint elképzelhető-e, hogy a kritikák miatt változtatnak rajta. Orbán szerint Magyarországon mindenkinek, aki elvégezte a munkáját, a következő hónapban meg kell kapnia a bérét. A törvény szerinte ebben semmilyen változást nem hoz.

Az ATV is megkérdezte, hogy a társadalom 80 százalékának elutasítása, a tüntetések, a szakszervezetek tiltakozása nem késztetik-e arra, hogy mérlegelje a rabszolgatörvény módosítását. Orbán szerint azonban a munka törvénykönyve jó törvény, senkire semmilyen kényszert nem ró, és nincs miért a visszavonását mérlegelnie.

A német ZDF ismét a korrupcióról kérdezte, Orbán vejét is megemlítve. Azt akarta hallani, mit tesz annak érdekében, hogy az uniós fejlesztési pénzek ne a családja zsebében végezzék. Orbán szerint senki sem áll a törvény fölött, az EU-nak beható vizsgálatokra van joga. Majd megismételte: üzleti ügyekkel nem foglalkozik.

Az EchoTV megkérdezte, mit gondol Sargentini azon kijelentéséről, hogy sok európai miniszterelnök számára kellemetlen egy asztalhoz ülni Orbánnal. Orbán röviden csak annyit válaszolt, hogy „minden botnak két vége van”.

A Le Monde tudósítójának azt felelte, hogy személyesen jó a kapcsolata Macron francia elnökkel, a migrációról vallott különböző elképzeléseik miatt azonban harcolnia kell ellene.

A hvg.hu munkatársa idézte Orbán korábbi állítását, hogy addig nem érdemes korrupcióról beszélni, amíg nincsenek fideszesek a leggazdagabbak között, majd hangsúlyozta, hogy most már vannak. Orbán azt válaszolta, hogy ezeken a listákon csak kuncogni szokott. Szerinte két okból fizetnek emberek, hogy rákerüljenek a listákra, vagy ne kerüljenek rá a listákra. Ezután megismételte, hogy üzleti kérdéseket továbbra se kommentál és nem engedi sem magát, sem a kormányt beleprovokálni ilyenekbe.

A BBC is a rabszolgatörvényről kérdezte Orbánt. A tudósító szerint, ha a „puding próbája az evés”, de ez a puding a tüntetések tükrében kifejezetten keserűnek bizonyult, felmerül, leveszi-e az asztalról. Orbán csak annyit válaszolt angolul: „Taste it!” (Kóstolja meg!)

Ma viszont nincs jó kapcsolat a németekkel, mert a németek nem tartják tiszteletben, hogy Magyarország nem akar bevándorlóország lenni – válaszolta a Die Welt-nek. Nyomást gyakorolnak ránk, hogy engedjük be a migránsokat, de ezt ő elutasítja – mondta Orbán.

Az Inforádió kérdésére Orbán azt mondta, hogy nem híve a nagy arányú kormányátalakításoknak. Magyarország az egyetlen olyan ország az EU-ban, ahol soha nem voltak előrehozott parlamenti választások, a stabilitást nagy értéknek nevezte, és szerinte ez a jövőben még inkább így lesz.

A 24.hu azt kérdezte: nem kompromittálja-e a kormányfőt, hogy üzletemberek magánrepülőin utazgat, mintegy szívességet véve igénybe. „Szuverén embernek tartom magam” – mondta Orbán, majd hozzátette: nem lát olyan jó példákat, ahol megérte volna nyomást gyakorolni személyére, így tehát mindenki megnyugodhat, ő maga és a kormány is a magyar emberek érdekeiben hozza a döntéseket.

A CEU a politika áldozata lett? – kérdezte az AP tudósítója, aki ezt úgy fogalmazza meg, hogy a tevékenységének nagy részét helyezi át Bécsbe. Orbán erre rögtön lecsapott: akkor ezek szerint mégsem megy el teljesen, sőt, akkor igazából a CEU marad. Ő nem úgy ismeri Soros Györgyöt, mint aki elmenne.

A kormányinfó több mint két órán keresztül tartott, és ezúttal elhangzottak kritikus kérdések is. Orbán Viktor persze lerázta a környezetének gazdagodását firtató kérdéseket.

Sok hűhó semmiért: drágábban van meg a Golgota

A kormány megvette a Golgota festményt Pákh Imrétől. A többi évi elvesztett pereskedés után még többet is fizettek érte a vitatott árnál, 3 milliárd forintot.

Hárommilliárd forintért megvette Munkácsy Mihály Golgota című festményét – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón Kósa Lajos, Debrecen fideszes országgyűlési képviselője és Papp László, Debrecen polgármestere társaságában. A kép a debreceni Déri múzeumban lesz látható.

Gulyás Gergely közölte, a festményt 3 milliárd forintért vette meg a kormány Pákh Imrétől. Ez pontosan annyi, amennyit korábban az amerikai magyar üzletember kért, de dollárban kifejezve egymillióval több.

Mint ismeretes, a kormány évek óta szerette volna megvenni a trilógia harmadik darabját. 2015-ben

6 millió dollárt ajánlott érte, de Pákh 9 milliót kért.

Egy év múlva a kormány védetté nyilvánította a festményt, ami a tulajdonjog lényeges korlátozása lett volna. Ezért a bíróság tavaly májusban hatályon kívül helyezte a határozatot.

A Pákh által igényelt 9 millió dollár mostani árfolyamon 2,5 milliárd forint. A 3 milliárddal tehát 10,6 millió dollárhoz jut az üzletember. Legalább egymillióval többet, mint amennyit eredetileg kért.

Vékony jégen táncol a sztrájkkezdeményezés

Legalább egy stratégiai területnek kell élére állnia az esetleges sztrájkkezdeményezésnek, máskülönben kudarcra van ítélve a Policy Agenda szerint. Helyes, ha a szakszervezetek megmaradnak a „rabszolgatörvény” elutasítása mellett, mert ennek van nagy támogatottsága.

Egy esetleges kiterjedt sztrájkfelhívás sikere azon múlhat, hogy lesz-e olyan, a nemzetgazdaság szempontjából stratégiai jelentőségű terület, amely élére áll egy ilyen eseménynek – írja elemzésében a Policy Agenda.

A politikai elemző műhely szerint csak ebből nőhet ki egy több ágazatot érintő, köznyelvi értelemben általános sztrájk. Egyébként az esemény kudarc lesz, amely biztosan visszahullik a teljes szakszervezeti mozgalomra, még a most passzív szervezetekre is.

A PA szerint a „rabszolgatörvény” társadalmi elutasítottsága óriási (83 százalék) a dolgozói társadalomban, ezért

a szakszervezeteknek érdemes erre összpontosítaniuk,

az ezzel szembeni fellépés tehát áttöri a pártpolitikai határokat és szimpátiákat. Ezért helyesen teszik, ha továbbra se szélesítik ki követeléseiket általános kormányellenes törekvésre.

A PA emlékeztet arra, hogy 2016 elején az elakadt bértárgyalások miatt alakult ki olyan helyzet, amely nagy közlekedési társaságoknál és a szociális területen haladt kiterjedt sztrájk irányába. A kormány akkor egyedi bérmegállapodásokkal hatástalanította a veszélyt.

Az elemzők úgy látják, hogy bár a törvényi szabályozás nehezíti a közszolgáltatások terén a munkabeszüntetést, segíthet a helyzeten, ha a versenyszférából érkezne szolidaritásképpen segítség. Ez úgy kelthetné átfogó sztrájk érzetét, hogy közben a lakosság mindennapi élete minimálisan van akadályozva.

A túlmunkaszabály elutasítása mellett azonban kellenek konkrét munkahelyek, amelyek nem csak arról döntenek, hogy nem értenek egyet a törvénnyel, hanem arról is, hogy hajlandók a munkabeszüntetésre – írja a PA.

A három évvel ezelőttivel szemben

most nehezebb a kormány helyzete,

mert a törvény az állami közlekedési vállalatoknál és a magáncégeknél egyaránt alkalmazható. Ebben a helyzetben pedig különmegállapodások aligha köthetők.

Ebben a helyzetben a PA szerint az a kérdés, melyik nagyobb ágazati, vagy munkahelyi szakszervezet lesz az, amely vállalja, hogy egyértelmű sztrájk-hajlandóságát kifejezi. Attól kezdve tudnak a többiek ehhez csatlakozni, és alakulhat ki több ágazatot érintő – kommunikációs értelemben általánosnak nevezhető – sztrájk.

A kutatók

érthetőnek tartják a szakszervezetek óvatosságát,

mert szerintük a 100 főnél többet foglalkoztató vállalkozásoknál dolgozó 1,1 millió dolgozók körében van lehetőség erős érdekképviseletre. Nekik kéne megszervezniük magukat és hajlandóságot mutatni sztrájkra.

A szakszervezeteknek fontos betartaniuk a törvény előírásait, fenntartani a párbeszédet a kormánnyal. A kormányt ugyanis szintén köti az öt napon belül kijelölendő tárgyalófél kényszere – fejtegetik a PA-ban. De fenn is kell tartani az elégedetlenséget, a munkahelyeken is, erre alkalmas lehet a jövő szombatra meghirdetett országos demonstrációsorozat.

A PA szerint mára egyértelművé vált, hogy ha nincs a kormányzat részéről korrekció, akkor a sztrájk jogi és szervezési előkészítése következik. Ebben a tekintetben kényszerpályán vannak a szakszervezetek, azaz hatalmas presztízsveszteség nélkül nem vonulhatnak le a pályáról „csak úgy”.

Az Év Embere

Hát, azért erre senki sem számított. Mármint arra, hogy a Figyelő szerint Szijjártó Péter a tavalyi Év Embere. Én magam sok különöset tudnék mondani erről az úrról, aki pillanatnyilag a magyar külügyminiszter hivatalát látja el, fogok is, de az még soha eszembe nem jutott, hogy az Év Emberének tekintsem.

 

Nem baj, azért van a Figyelő.

Legyünk rövidek, pontosak, vegyük a puszta hírt: Szijjártó Pétert választotta 2018-ban az év emberének a Figyelő szerkesztősége. A külgazdasági és külügyminiszter ellentmondást nem tűrő kiállásának köszönhetően jelentősen nőtt Magyarország külpolitikai mozgástere, a magyar modell a világ számára is érthetővé vált, ráadásul egyre többen csatlakoznak a magyar állásponthoz – áll az indoklásban. Hiába, ami szép, az szép, ami okos, az okos – ez speciel igen nagy szamárság, és ronda is.

De az indoklással elég később foglalkoznunk: előbb lássuk, mit is jelent maga az elnyert cím?

Nem sokat. A Figyelő négy éve osztja ezt a titulust, az értékéről annyit, hogy tavaly Matolcsy György részesült benne, ő „a 2010 és 2014 között megteremtett politikai és gazdasági stabilitás” miatt. Maga az ötlet viszont nem magyar, nagyon nem az: ugyanis amerikai. A Time magazin választja meg az Év Emberét, éspedig 1927 óta – lássuk, ők kiket érdemesítettek erre a rangra?

Elég sokféle figura volt már náluk az Év Embere, ugyanis a közhiedelemmel ellentétben a Time nem a kedvenceit „tünteti ki” ezzel a címmel, hanem azokat, akik a szerkesztőség szerint az adott évben a legnagyobb hatással voltak az emberiségre. Az első Charles Lindbergh volt, 1927-ben, utána sokan következtek, Gandhitól Wallis Simpsonig, 1938-tól 1941-ig egymást követte Hitler, Sztálin, Churchill és Roosevelt, őket 1956-ban a magyar szabadságharcos, aztán J. F. Kennedy, az Apollo-8 legénysége, Henry Kissinger, Teng Hsziao-ping, Khomeini, Lech Wałęsa, a személyi számítógép úgy általában, Gorbacsov, George H. W. Bush, Ted Turner, az olvasó általában (a címlapra egy tükröződő felületet raktak, hogy mindenki magát lássa), Obama, Zuckerberg, Merkel, Trump, tavaly a #metoo-kampány résztvevői.

Idén meg az áldozattá vált újságírók, pontosabban, az eredetit idézve: „Az Őrzők az Igazság Háborújában”.

Nem véletlenül szedtem össze a hosszú listát, aminek a végén ők szerepelnek. Láthatjuk, nem okvetlenül a legrokonszenvesebb figurák vannak rajta, ahogy nem is a leggonoszabbak – nem az számít, ki mennyire szereti őket. Vagy ha nem, hát miért nem: az számít ezen a listán, más névsoroktól eltérően, gyakoroltak-e hatást a világra, és ez azért mindegyikükről kétségtelenül elmondható.

Hát a Figyelő ezek szerint más szempontok alapján értékel. Ugyanis Szijjártó Péter valószínűleg kevesebb mérhető hatást gyakorolt a világ folyására, mint az én Spárga nevű kandúrmacskám, pedig Spárga sem nevezhető világpolitikai faktornak. Mivel érdemelte ki a külügyminiszter ezt?

Magyarország külpolitikai mozgástere nem sokat nőtt, az Unión kívül maximum arról lehet beszámolni, hogy Petike végighaknizta a harmadik világot és mindenhol aláírt néhány teljesen értelmetlen egyezményt, amiket soha, senki nem fog betartani. Bár… volt már példa ennek az ellenkezőjére is.

Szíjjártó mester utazik, szerte és szét a nagyvilágban, mindenhol aláírja a protokolláris államközi szerződéseket, melyeknek mindig van egészségügyi, vízügyi és kulturális cikkelye. Rendszerint arról, hogy a szerződött másik fél valamely, ezeket az ügyeket érintő projektjébe beszállunk – ez természetesen nem jelent semmit, a másik fél is tudja, hogy nem szállunk be, nincs is nekünk mivel, csak ígérgetünk a levegőbe, aláírják udvariasságból, aztán, mikor elment végre Szíjjártó, megszámolják az ezüstneműt, és ha kezet fogtak vele, az ujjaikat is.

Ha minden megvan, nem üzennek hadat.

Egyszer volt csak olyan eset, mikor szavunkon fogtak. Igen röhejes helyzetbe lavírozta saját magát a magyar diplomácia. Történt pedig, hogy a magyar kormány 20 millió eurós támogatást ajánlott fel a Fülöp-szigetek kormányának a Manila-öböl és a Laguna-tó megtisztítására. Ennek van némi szimbolikus jelentősége is, hiszen a Duterte-rezsim tömegmészárlásai után az áldozatok tetemeit ezekbe a vizekbe hajigálták (és hajigálják). Mi valami olyasmit gondolhattunk, hogy ez is ugyanolyan írott malaszt marad, mint azok a vízügyi szerződések, amiket korábban Indonéziával, Malajziával, Vietnammal vagy Mongóliával kötöttünk, különösebb tekintet nélkül a Valóságnak nevezett ténykörülményekre, és arra, hogy az illető államokban van-e egyáltalán víz, valamint ha van, akkor mennyi.

Hanem Duterte komolyan vette a szerződést, tehát egyszer csak, 2017 májusában megjelent Budapesten a mezőgazdasági államtitkára, bizonyos Emmanuel Pinol, és – kérte a pénzt. Azt, ami erre fel a Külügyben kitört, nehezen nevezhetnénk másnak, mint sikítozós körberohangálásnak, hajtépéssel egybekötve. Arra hivatkoztak, hogy szó sem volt támogatásról, főleg nem államiról – „a találkozón arról esett szó, hogy az Eximbank az 510 millió eurós országlimit terhére tudna finanszírozást nyújtani többek között a cikkben is szereplő projektekhez, amennyiben azok magyar vállalatok bevonásával valósulnak meg”. Az országlimit pedig nem hitelkeret, hanem kockázati besorolás, így az ügyön csak az Eximbank veszíthet, nem ér a nevünk, káposzta a fejünk!

A diplomáciai botrány valahogy elsimult, mindenki életben maradt, pedig Pinol államtitkár esetében erre nem kötöttem volna nagyobb összegű fogadást – de azért az eset minimum pikáns. És bőven akad párja, például a tavaly decemberben megkötött mexikói templomrekonstrukciós szerződés vagy a vietnami Can Thoban, a Mekong deltájában már másodszor meg nem épülő ötszáz ágyas onkológiai kórház esete.

Nyugalom, ezeket sem fogják soha kifizetni, ezek a példák csak azt mutatják, milyen is az a megerősödött magyar külpolitika, aminek megnőtt a mozgástere.

Unión belül meg még kevésbé növekedett a befolyásunk, sőt, maga a Figyelő is azt írja:

„2019 minden bizonnyal újabb külpolitikai csatározásokat hoz, az európai parlamenti választást követően pedig hazánknak és szövetségeseinek kiemelt szerepe lesz az átalakuló brüsszeli politikában, amelyhez elengedhetetlen az eddigi külpolitikai irányvonal folytatása.”

Már, ha átalakul a brüsszeli politika.

Mert ha nem alakul át, akkor meg nem kiemelt, hanem statiszta-szerepünk lesz, mint eddig is.

Egy eredményt látok, amivel más magyar külügyminiszter nem dicsekedhet el, lehet, ez tette Péterünket különlegessé: még októberben díszdoktori címet kapott a kazah Kazguu Egyetemen, a címet Talgat Narikbajev, az egyetem rektora adta át neki Asztanában.

Ez lehet a titok nyitja, semmi más.

Még egyetlen másik külügyminiszterünk sem volt kazah díszdoktor.

Ez a külpolitikai mozgásterünknek az a bizonyos növekedése.

Másra ugyanis nem lehet gondolni.

Mi is volt pontosan és mi a baj a numerus clausus-szal?

Szakály: „Az 1920-as törvény abban az értelemben korlátozta a felsőoktatásba bekerülők számát, hogy az megfeleljen minden magyarországi nemzetiség és népfaj lakossági arányának. (…) Ezt lehet sérelmezni, ám attól ez még nem jogfosztás, hanem – meglátásom szerint – jogkorlátozás, és semmiképp nem helyes zsidótörvénynek nevezni.”

Well, Szakály úr hazudik

Mivel a zsidók 1867 óta jogilag izraelita vallású magyaroknak számítottak, a törvény végrehajtási utasítása azonban nemzetiségnek minősítette a zsidóságot, ez komoly – mondhatni, paradigmatikus – törés volt a dualizmus jogkiterjesztő folyamatában. A törvényjavaslat vitája pedig konkrétan az első náci hangvételű parlamenti vita volt a magyar történelemben olyan hangadókkal, mint Gömbös, Prohászka Ottokár és Dánér Béla. És igen, világos volt belőle, hogy a törvény a magyar zsidóság ellen irányult, viszont a közhiedelemmel szemben ezt nem a felvehető zsidó hallgatók számának maximálásával, hanem a többi nemzetiségből – az országos számarányuknak megfelelően – felveendő hallgatók számának előírásával, kvázi a többség pozitív diszkriminációjával tette, egy „zárt számon” belül. Még ezt megelőzően visszaállították egyébként a női korlátot is.

Szokás felemlíteni egyfelől, hogy a zsidóság valóban magas reprezentációja a legtöbb értelmiségi pályán (1910-ben jóval 50% felett az ügyvédi, az orvosi vagy az újságírói szakmákban) feszültségeket okozott a nem-zsidó társadalomban és még nyilvánvalóbban a Horthy-rendszer világképében. Ez így is volt, okozott ilyen feszültséget. De nem lehet egyszerre asszimilációt hirdetni és utána utólag újraértékelni ezt a folyamatot azzal, hogy az asszimiláció túl jól sikerült. Miközben más befolyásos rétegek – pl. a gyárosok vagy a földbirtokosok – körében nem annyira.

Miközben egyéb – tényleges – nemzetiségek asszimilációja pedig egyáltalán nem sikerült.

Akkor tehát mit is akarunk? (Mint tudjuk, Szabó Dezsőtől, Féja Gézától és Németh Lászlótól a virtigli nácikig egységes volt az asszimiláció negatív megítélése, mint amelyben már a magyar etnikum „sajátos fajisága” forgott kockán az agresszív kisebbségekkel szemben. De hogy mennyire volt ebben ludas a magyar osztályszerkezet vagy a kisebbségek eredendő kirekesztése bizonyos jogokból és foglalkozási ágakból, aminek hatására ezek az ún. szabad – értelmiségi és pénzcsinálással kapcsolatos – pályákon koncentrálódtak, azt persze nem vizsgálták. Csak annyit éreztek vagy tudtak, hogy a tömegtársadalom és a demokrácia nyomásával, valamint a gazdasági és szellemi élet átalakulásával leginkább a zsidóság befolyása nő az országban, míg a hagyományos magyar pozíciók meggyengültek, ezt azonban etnikai és nem modernizációs problémaként azonosították, ami teljes vakságra vall.)

És hallani azt is, hogy seregnyi országban voltak – nem okvetlenül a zsidók ellen irányuló – hasonló törvények. Ez is igaz. A különbség az, hogy az 1920. évi XXV. törvény – amelynek a zsidóságra sérelmes értelmező rendelkezéseit egyébként 1928-ban visszavonták – a lehető legrosszabb kontextusba került a későbbi zsidótörvények társaságában és a Holocausttal a folyamat végén. Ez nem történt meg se Amerikában, se Kanadában.

Ismerős, nem?

Egy kis ízelítő a végére a törvényjavaslat vitájából Gömböstől, hogy világosan lehessen érzékelni, milyen hangok voltak Magyarországon már 1920-ban (miközben sok illusztris politikus és tudományos tekintély elhatárolódott a törvénytől):

„A szabadkőművesség, a szociáldemokrácia, az összes internacionális szervezetek révén a zsidóság nemcsak bent az országban, hanem kifelé is uralta a helyzetet és még ma is uralja. […] Mikor bekövetkezett a forradalom és mikor már október 31-én itt volt a trikolórba öltöztetett bolsevizmus (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon) s mikor láttam, hogy egy pár keresztényt, – mondjuk mintakeresztényt – még most is odaállítanak… és mögöttük a Jászi Oszkárok s a szabadkőművesség van, amely tudtommal akkor már teljesen zsidó kézen volt és a szociáldemokrácia, amely az ártatlan munkástömegeket szintén a zsidók járma alá hozta, ezek mind mint hadsereg állottak egy pár zsidó vezér mögött s miután kénytelen voltam annak idején az országot elhagyni és éppen Bécsbe kerültem, ahol Wichtl professzor lakik, aki a minap előadást tartott a szabadkőművességről és ott a Reichspost révén megkaptam az adatokat és csodálkozással láttam, hogy a szabadkőművesség, amely a liberalizmushoz hasonlóan, szintén nagyon szép jelszavakkal indult, tulajdonképen semmi egyéb, mint egy nagy zsidó világuralmi törekvésnek az eszköze.”

Nna, parlagiságában is ismerős, nem?

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!