Featured

Ráindulás

„Álomvilágban élek, írta Troppauer Hümér”. Hajdan Rejtő Jenő, ma Rejtő után magam is ugyanezt írnám a budapesti CPAC konferencia szövege hallatán. De aztán hamar letettem róla.

Az index ugyanis azt közölte olvasóival, hogy nem csak a Magyar Kétfarkú Kutyapárt lép fel három budapesti kerületben saját polgármester jelöltekkel, hanem példáját követve Magyar Péter pártja a TISZA is, és utóbbi ebből két kerületben a regnáló és ott újra pályázó, ellenzéki (DK) polgármesterekre indítja rá jelöltjeit. A fentiekből rögtön rá kellett jöjjek, hogy bár hazánk az Európát elöntő liberális óceánban az egyetlen megmaradt konzervatív sziget, ám nálunk jelenleg mégsem a mi kedves szigetünket mások által követhetetlen észjárással Európából kifele navigáló kipcsák Troppauer a legérdekesebb. Sajnos. Van nagyobb baj is.

Az önkormányzati választásokat illetően az MKKP-ról már írtam, mégpedig nem is olyan régen, ahogyan Magyar Péterről is. Azt szinte mindenki tudja, hogy a Kutyapártot nem érdekli sem az ellenzék, sem Orbán, mert tökmindegy neki, hogy ki kormányoz, amíg ő simán és kacagva ellébecol a farvizen, de azt, hogy Magyar Pétert sem érdekli az ügy, komoly meglepetés nekem.

A Kutyapártnak láthatóan az az alapelve, hogy azt csinál, amit jónak lát, és ebben sem a politika, sem a hatalmi viszonyok, sem hazánk demokratáknak kívánatos fejlődési/változási iránya nem befolyásolja. Ez a „Lesz, ami lesz” politizálás, amely pillanatnyi egyéni vagy kiscsoportos érdekek, elképzelések, illetve inkább ötletek mentén működik. A Kutyapárt pártként remekül üzemel, a FIDESZ-t nem zavarja, így aztán különösebb zargatásban, meghurcoltatásban, NAV, ÁSZ, Ügyészség rájuk uszításában, karaktergyilkosságokban, ellenük kitalált plakátcunamikban nem részesül, azt mondanak, amit akarnak, azt csinálnak, amit akarnak, bajuk nem volt, és nem is lesz belőle, sőt a saját (szigorúan szubjektív) elképzelésem szerint a FIDESZ néha még segít is nekik. Másképp nem tudnám például mire vélni Kovács Gergely elsöprő győzelmét a hegyvidéki előválasztáson, mert egynéhány fideszes szavazó segítsége nélkül nem hiszem, hogy ő nyer, pláne nem, hogy így.

Ennek révén a FIDESZ úgy rúgott egyet a többi ellenzéki pártba, hogy közben ott se volt. Annak érdekében, hogy legyen egy kis további csavar a dologban, a Kutyapárt előzetesen megegyezett a Momentummal a hegyvidéki választási körzetek elosztásáról, a DK-val viszont nem, így aztán ott most mindenki dühös mindenkire, a FIDESZ meg röhög a markába, hogy milyen jól kiszúrt velük. Ha a DK-t vagy a Momentumot segíti győzelemhez (bár őket nem is kellett volna), nincs ilyen, a Kutyapárt viszont náluk sokkal érzelmibb alkat és/vagy szertelenebb, így aztán sikerrel kavarta meg a dolgokat. Pláne, hogy ők sem szeretik Gyurcsányt, ami alapvetés minden ellenzéki és minden kormánypártnál, mert anélkül a magyar politikába beszállni nem lehet. Ez az új pártok szükséges jellemvonása, melyet a pástra lépve azonnal deklarálni kell, különben senki nem veszi őket komolyan.

Az újként és váratlanul színtérre toppanó Magyar jól tudja ezt. A TISZA Párt elnöke nemrég egy pécsi tüntetésen azt mondta a 2010 előtti időkről, hogy

voltak politikusbűnözők, akik loptak, csaltak, hazudtak, néha még emberek szemét is kilőtték”,

ezzel a magyar politikai életbe való belépés első számú kötelezettségének eleget is tett. Az persze nem kérdés, hogy ezzel egyben népszerűvé akarta magát tenni a DK szavazóinak kivételével az összes magyar szavazó előtt (összekötve a kötelezőt a hasznossal), és a hazai értelmiség is megnyugodhat. Péter az ő emberük.

Ami a belépő szöveg tartalmi részét illeti, valóban voltak 2010. előtt politikusbűnözők. Ott van például a székház ügy. 1993 májusában kiderült, hogy az MDF és a Fidesz közösen mutyiztak el egy értékes irodaépületet, s közben még olyan törvényt is alkottak, amely ebből az eladásból több pénzhez segítette őket. Hogy a bűnösöknek hajuk szála sem görbült, az csak természetes.

Az ellenoldalon, a Tocsik ügyben voltak elítéltek, de nem politikusok. A jogásznő magánokirat-hamisításért 400 ezer forint pénzbüntetést kapott, Szokai Imrét, az ÁPV Rt. elnökét pedig hanyag kezelés miatt egy év hat hónap, két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

Ott van továbbá a Simicska féle trükkös… illetve miket is beszélek, szóval ott van Josip Tot és Kaya Ibrahim, akiknek Schlecht Csaba sok Fideszhez köthető céget adott el, melyek sok köztartozást halmoztak fel. A Kaya Ibrahimhoz és a  Josip Tothoz került cégek végül anélkül váltak kámforrá, hogy egy vasat is fizettek volna az államnak. Bár 1998 októberében indult nyomozás, a rendőrség 2001. szeptember 11-én vádemelési javaslat nélkül lezárta az ügyet. Miniszterelnök Orbán Viktor.

Hogy a másik oldal politikusairól is essen szó, ott van Hagyó, akit azért ítéltek pénzbüntetésre, mert telefonon sürgette a vállalkozó kifizetését, és ezt a bíróság gyanúsnak találta, ott van Tátrai és Császy, akik azért kaptak több éves börtönbüntetést, mert az ő három szakértőjük szerint a Velencei tavi susnyás ötször ér többet, mint a Budapest melletti almás, viszont a bíróság az ügyészség által hozott negyedik szakértőnek hitt, aki szerint huszonötször, ott van Zuschlag, aki tényleg lopott, őt azonnal kizárták az MSZP-ből, és nem védték meg a börtöntől, valamint ott van Simon Gábor is, akire minden erőlködés ellenére máig nem tudtak rábizonyítani semmit, de még mindig nyakán érezheti a hurkot. A többi baloldali politikust a büntetőpereik során fölmentették.

A fentiek alapján elmondható, hogy 2010. előtt csak a baloldali politikusok ügye jutott el a bíróságig, még akkor is, mikor Gyurcsány volt a miniszterelnök, aki nem védett meg senkit semmitől. A FIDESZ kétszer is büntetlenül megúszta (plusz az MDF egyszer), azaz nem az a kérdés, hogy voltak-e 2010. előtt politikusbűnözők, hanem hogy a bűn elkövetése után mi történt velük. Egyébként magam gonosz ember vagyok, és a futballista/igazságügyminiszteri férjek zsíros álláshoz juttatását is a nép ellen elkövetett lopásnak meg csalásnak tartom, amire nem mentség, hogy a FIDESZ lopott már korábban is, mégpedig 2010. előtt, aztán 2010. után, vagyis folyamatosan. A baloldaliak által okozott károkat összeszámolva csak egyedül Tiborczhoz képest, aki lazán és büntetlenül sétálhatott el 13 milliárddal, sehol sincsenek. Nemhogy a fasorban, hanem sehol.

A lopáson és csaláson túllépve a hazugságot illetően vannak, akik állandóan hazudnak. „A TAO nem közpénz”, „A cafeteriához nem nyúlunk”, „Havonta minden háztartást 181 000 forinttal támogatok”, Ne azt nézzék, amit mondok, hanem amit csinálok” (= hazudtam és még fogok is) jellegű hazugságokat baloldali politikus sohasem mondott. Még Gyurcsány sem. 2010. előtt sem, és azóta sem. Ez a FIDESZ miniszterelnöki privilégiuma. Igaz, Gyurcsány nem mondta meg, hogy a választás után azonnal megszorítások lesznek, pont úgy, ahogy Antall nem mondta, hogy mindent elad, és mégis gödörbe kerülünk, ahogy Horn sem mondta, hogy jön a Bokros csomag, és ahogy Orbán sem mondta, hogy lenyúl 2700 milliárdot, amelynek leánykori neve MANYUP, de utóbbi három esetében ezt sohasem kérték rajtuk számon, ahogy a hazugságokat sem. Kizárólag Gyurcsány a kivételezett, pedig ő a népnek sohasem hazudott.

A szemkilövést illetően:

A gumilövedékek használatát nem a baloldali kormányok rendszeresítették a rendőrségnél. Az „1994. évi XXXIV. törvény a Rendőrségről” értelmében:

  1. § (3) E törvény alkalmazása szempontjából nem minősül lőfegyverhasználatnak a rendfenntartás céljára rendszeresített gumilövedék, a pirotechnikai eszköz, a könnygázgránát, az elfogó háló lőfegyverrel vagy az e célra szolgáló egyéb kilövő eszközzel történő célba juttatása.

Magyar könnyen fecseghet arról, hogy 2010. előtt történt a szemkilövés, mivel a gumilövedéket a Gyurcsány kormány 2009-ben betiltotta, anélkül meg könnyű nem kilőni senki szemét, nemdebár? Pláne ha azóta az esedékes ellenzék által felheccelt, Molotov koktélt és utcaköveket dobáló, sok rendőrt megsebesítő tömeggel a rendőrség még véletlenül sem találkozott.

Magyarral az országnak szerencséje van, mert ő szigorúan követi a Gyurcsány kormány korábbi stratégiáját, valamint Dobrev elképzeléseit, amennyiben bejelentette: „A választás másnapján a propagandaminisztériumot kidobjuk abból a csodálatos épületből, és ott lesz az egészségügyi vagy az oktatási minisztérium”, így elvileg csatlakozhatna is hozzájuk, mert akkor jóval nagyobb esélye lenne az ellenzéknek, csak az a baj, hogy ő galambokkal nem szeret sakkozni. Valószínűleg speciális tükre van, amelyben sasnak látja magát.

Ezért inkább ráindul Dobrevékre. Legyen a megosztottság még nagyobb, ne nyerjenek se azok, se ő, de főleg az ellenzék ne! Hajrá Fidesz! Vagy lehet ebből más következtetést levonni? Magyar is beállt a sorba. Nincs mese.

Többet írni nem érdemes. A dühöngésben nincsen semmi racionalitás.

Új amerikai szankciók Oroszország  ellen, melyek  már kínai cégeket is célba vesznek

Blinken amerikai külügyminiszter nemrég Pekingben figyelmeztette a kínai vezetést: komoly következményei lesznek, ha támogatják Oroszország háborúját Ukrajnában. A washingtoni pénzügyminisztérium szerdán szankciókkal sújtott le.

20 kínai és hongkongi cégre vonatkozik az amerikai döntés – írja a Reuters, amely emlékeztet arra, hogy korábban Yellen pénzügyminiszter és Blinken külügyminiszter személyesen is figyelmeztette a pekingi vezetést. Yellen pénzügyminiszter közleményt adott ki, melyben azt hangsúlyozza:

”A washingtoni pénzügyminisztérium többször is figyelmeztette a cégeket, hogy komoly következményei lehetnek annak: támogatják Oroszország ukrajnai háborúját. Ezért készült az új szankciós lista, mely 300 pontból áll.”

A Reuters megkérdezte a washingtoni kínai nagykövetséget arról, hogy miképp értékelik az új amerikai szankciókat, melyek immár közvetlenül kínai cégeket is sújtanak az ukrajnai orosz agresszió  miatt. A kínai nagykövetség szóvivője azt válaszolta, hogy “a kínai kormány szigorúan ellenőrzi azoknak a termékeknek az exportját, melyeket mind háborús mind pedig békés célokra fel lehet használni. A kínai kormány betartja a WTO – Világkereskedelmi Szervezet ezzel kapcsolatos szabályait” – állította a kínai nagykövetség szóvivője. Aki sietett hozzátenni: “Kína határozottan ellenzi az USA egyoldalú szankcióit kínai cégek ellen.

Nemcsak kínai cégek vannak a szankciós listán hanem más országok vállalatai is, melyeket Washingtonban azzal gyanúsítanak, hogy hozzájárulnak Oroszország háborús erőfeszítéseihez Ukrajnában: Azerbajdzsán, Belgium, Egyesült Arab Emírségek, Szlovákia és Törökország – Oroszországon és Kínán kívül.

Oroszország egyre több harci drónt használ, és az ezekhez szükséges alkatrészeket ezekből az országokból szerzi be. A washingtoni külügyminisztérium ezen felül kiadott egy külön szankciós listát, mely ugyancsak azokat a cégeket bünteti a világban, melyek hozzájárulnak Oroszország háborús erőfeszítéseihez Ukrajnában.

Ezen a szankciós listán négy kínai cég szerepel, de vannak rajta vállalkozások Törökországból, Kirgizisztánból és Malajziából is.

“Nagyon odafigyelünk a kínai cégekre, mert ezek kiemelkedően fontos szerepet játszanak Oroszország támogatásában” – hangsúlyozta a washingtoni State Department szóvivője.

Hozzátette:

”ha Kína leállna a szállítással, akkor Oroszország nagy bajba kerülne, mert komoly utánpótlási gondjai támadnának.”

USA: az oroszok vegyi fegyvert vetnek be Ukrajnában

A külügyminisztérium azzal vádolja az orosz hadsereget, hogy Ukrajnában megsérti a nemzetközi egyezményt, amely tiltja a vegyi fegyverek alkalmazását a háborúban.

A State Department kifogásolja, hogy Oroszország továbbra is cseppfolyósított földgázt exportál Nyugatra. A célkeresztben az északi Arctic LNG 2 orosz kitermelés van, melyet már korábban is sújtott amerikai szankció, és ennek következtében a Novatek orosz kitermelő vállalat kénytelen volt átmenetileg felfüggeszteni a kitermelést, mert nem akadt olyan tankhajó, amely vállalta volna a fuvart.

A washingtoni külügy szankciói célozzák a Roszatomot is, mely a Paks 2 atomerőművet építi Magyarországon. A külügyi szankciós listán szerepel a Pobeda légitársaság, amely az Aeroflot leányvállalata.

A kereskedelmi minisztérium már korábban tilalmi listára tett 200 olyan Boeing és Airbus repülőgépet, melyeket az orosz légitársaságok használnak. A cél az, hogy megakadályozzák az alkatrész utánpótlást, és ezzel nehéz helyzetbe hozzák a polgári légiforgalmat Oroszországban.

Washingtonban a külügy úgy véli, hogy Navanijt, az orosz ellenzék vezérét, az orosz hatóságok meggyilkolták.

Három embert tilalmi listára tettek: annak a börtön lágernek a parancsnokát, ahol Navalnij a legtöbb időt töltötte, a magánzárka részleg vezetőjét, és az orvosi rendelő főnökét abban a lágerben, ahol az ellenzéki személyiség az utolsó napjait töltötte.

“Kína nem támogatja Oroszországot az ukrajnai háborúban”

Erről írt cikket a londoni Economistban Peking egyik vezető Oroszország szakértője – minden bizonnyal a hatalom megbízásából. A Pejta egyetem professzora szerint ugyan az ukrajnai háború kezdetén az volt a kínai diplomácia álláspontja, hogy “Oroszország minden támogatást megkaphat”, de három hónap után ez megváltozott. Ma már a pekingi diplomácia a hagyományos kínai elvet követi: elnemkötelezettség, a konfrontáció kerülése, és semmiképp sem összefogni harmadik állammal szemben.”

Miért vásárol akkor Peking orosz olajat?

“Kína ugyan több mint 100 millió tonna olajat vásárolt Oroszországtól, de ennek a célja nem az volt, hogy Moszkvát segítsék hanem az, hogy ne emelkedjen az olaj világpiaci ára”

– írta a kínai professzor. Szerinte könnyen elképzelhető, hogy “Oroszország elveszíti a háborút, mert Putyint a hírszerzés nem megfelelőképp tájékoztatja.”

Mi várható Ukrajnában?

“Kína kétszer is diplomáciai közvetítéssel kísérletezett, de egyik esetben sem járt sikerrel, megmutatta viszont Peking szándékát a közvetítésre.”

Kína – Oroszországgal ellentétben – részt vesz azon a békekonferencián Svájcban, ahol az ukrajnai háború lezárásáról tárgyalnak mintegy 160 állam képviselői június 15-én és 16-án.

Béketárgyalás Ukrajnáról Oroszország nélkül?

0

Svájcban június 15-én és 16-án békekonferenciát rendeznek, melynek célja az ukrajnai háború lezárása. A tanácskozáson Oroszország, melyet meg sem hívtak, nem vesz részt.

Putyin elnök csapatai 2022 február 24-én támadták meg Ukrajnát, melyet egy háromnapos villámháborúval teljesen meg akartak változtatni: oroszbarát rendszert akartak Zelenszkij kormányzata helyére. A villámháborút – amerikai segítséggel – sikerült kivédeni, azóta elkeseredett harcok folynak a két fél között. Kezdetben megindultak a béketárgyalások Isztambulban Oroszország és Ukrajna között, de ezek kurtán furcsán véget értek. Gerhard Schröder egykori német kancellár szerint a Nyugat megfenyegette Ukrajnát: ha kiegyezik Oroszországgal, akkor nem számíthat sem NATO sem EU tagságra, és búcsút inthet a pénzügyi támogatásnak is. Gerhard Schröder egykori német kancellárt évek óta Putyin pénzeli.

Zelenszkij elnök álláspontja az, hogy az oroszokkal csakis azt követően lehet tárgyalni, hogy minden katonájukat kivonták Ukrajna területéről. Katonai szakértők csekély esélyt látnak arra, hogy Ukrajna – a NATO segítségével – képes lenne kiszorítani az orosz csapatokat az ország teljes területéről. A 100 éves korában tavaly meghalt Kissinger szerint:

“Putyin nemcsak a hatalmát, de az életét is elveszíthetné, ha kivonná csapatait Ukrajnából.”

Biden amerikai elnök egyszer nyíltan kimondta: “Az USA célja az ukrajnai háborúval nem más mint Putyin megbuktatása.” Ezt a kijelentést aztán az USA elnöke visszavonta, de egyáltalán nem kizárt, hogy tulajdonképp elárulta az igazi szándékait.

Mit érhet el a svájci békekonferencia?

“Oroszország nélkül nem lehetséges a békefolyamat Ukrajnában” – hangsúlyozta a nyilvánvaló tényt a svájci külügyminiszter. Másképp látja ezt Lengyelország és Németország:

“Putyin elnökkel az a gond, hogy nem tartja be a szavát, teljesen hiteltelen”

– jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter miután találkozott Annalena Baerbockkal, a német diplomácia vezetőjével. Ha ezt a kritériumot komolyan vennénk, akkor nem lehetne diplomáciai tanácskozást tartani hiszen a világpolitikában egyáltalán nem Putyin az egyetlen ilyen szereplő. Obama elnök például hivatásos hazudozónak nevezte Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Az USA akkori elnöke pechére elfelejtette kikapcsolni a mikrofont. Utána bocsánatot kért, de nyilvánvaló volt, hogy komolyan gondolja: Izrael leghosszabb ideig hatalmon levő miniszterelnöke hivatásos hazudozó. Az ifjabb Bush elnök nyilvánvaló hazugság alapján támadta meg Irakot 2003- ban, mégsem mondta senki, hogy az Egyesült Államokkal nem lehet tárgyalni. Hasonlóképp Trump elnök is szinte naponta követett el diplomáciai bakikat, mégsem jutott senkinek sem eszébe, hogy ne tárgyaljon vele.

Sikorski álláspontja diplomáciai nonszensz, de jelenleg a NATO is ezen az alapon utasítja el a tárgyalást Putyinnal. Zelenszkij elnök persze tisztában van a realitásokkal:

”Biden elnök öt perc alatt megállapodhat a fejünk fölött Putyinnal, de mi ezt nem fogadnánk el.”

Hol az amerikai béketerv?

Blinken külügyminiszter amikor még bízott Ukrajna katonai győzelmében, akkor arról beszélt, hogy mind a NATO-nak mind pedig az Európai Uniónak fel kellene vennie tagjai közé a függetlenségét védelmező országot, mely a Nyugathoz kíván tartozni. Csakhogy Putyin valószínűleg azért indította meg a háborút, hogy megakadályozza Ukrajna NATO tagságát, és ez azóta is vörös posztó az oroszok szemében. Washingtonban állítólag már felmérték, hogy Ukrajna katonai győzelme nem túlságosan valószínű, ezért kompromisszumos javaslatot készítenek elő a svájci békekonferenciára. Eszerint Ukrajna csak az Európai Uniónak lenne a tagja – az oroszok ezt nem ellenzik, de a NATO-nak nem. Viszont az USA olyan nukleáris rakétákat helyezne el Lengyelországban, melyek közelről fenyegetnék Oroszországot, ha nem is oly közelről mint Ukrajnából.

A terv Varsóban nem vált ki osztatlan lelkesedést, mert Lengyelországban még sokan emlékeznek Kuklinski ezredes ügyére: a vezérkari tiszt a nyolcvanas évek elején az Egyesült Államokba szökött, és magával vitte azt a térképet, melyen rajta volt, hogy hol vannak a szovjet nukleáris rakéták lengyel földön. Kuklinski ezredes nyugati nyilatkozataiban arra hívta fel a figyelmet: hazafias indokból cselekedett, mert úgy látta: egy nukleáris háború esetében Lengyelország megsemmisült volna!

Magyarországon nem volt Kuklinski ezredes, de a helyzet hasonló kockázatot jelentett hiszen nálunk is voltak szovjet nukleáris rakéták!

Kínai békegalamb?

Blinken amerikai külügyminiszter nemrég Pekingben arra figyelmeztette a kínaiakat: súlyos következményekkel járna, ha komolyan támogatnák Oroszország háborúját Ukrajnában. Peking újra letette a nagy esküt mondván, hogy számára sokkal fontosabb az USA mint Oroszország. Egy kínai Oroszország szakértő megírta a londoni Economistban: “Kína nem szövetkezik senkivel harmadik állam ellen!”

Vagyis Peking megtagadta az orosz szövetséget annak érdekében, hogy modus vivendit találjon az Egyesült Államokkal. A kínaiak közölték: részt vesznek a svájci békekonferencián. Washingtonban és Brüsszelben abban bíznak, hogy Hszi Csin-ping elnök rá tudja venni Putyint: hagyjon fel a megnyerhetlen háborúval. Elsőként az USA távozó vezérkari főnöke mondta ki a nagy ukrán offenzíva kudarca után, hogy patthelyzet alakult ki a fronton: ”most már a diplomatákon a sor.”

Ferenc pápa már fehér zászlót emlegetett mondván a béke megér egy tárgyalást.

Zelenszkij elnök megsértődött. Lecserélte a vezérkari főnököt, az amerikai elnök aláírta a 61 milliárd dolláros újabb támogatást, de az új katonai vezető is csak arról tudott beszámolni, hogy

“a fronton nehéz a helyzet.”

Macron elnök emiatt már azt javasolta: a NATO tagállamok küldjenek katonákat Ukrajnába. Lengyelország és a balti államok ezt támogatják, de Németország és az USA nem. Putyin hangsúlyozta: “ez közelebb vihet egy világháborúhoz.”

A svájci békekonferencián a tervek szerint 160 állam vesz részt. Oroszország az egyetlen nagy hiányzó. Képes lesz-e a svájci békekonferencia olyan békejavaslatot letenni az asztalra, melyet az oroszok elfogadnak? Megindulhatnak-e a béketárgyalások? Minden szem Kínára szegeződik: a kínaiaknak már volt két javaslatuk, de Nyugaton egyiket sem vették komolyan mondván Peking Moszkva szövetségese. Miután Ukrajna katonai győzelmének lehetősége elillant, Kína felértékelődött hiszen csak Hszi Csin-ping elnök tud igazán nyomást gyakorolni Putyinra. Svájcban mindenki számára elfogadható kompromisszumot kell találniuk a résztvevőknek vagy tovább folytatódik a megnyerhetetlen háború, amely mérhetetlen szenvedést okoz Ukrajnának, és komoly gazdasági problémákat Oroszországnak és az Európai Unió tagállamainak.

Semmilyen stratégiája sincs a világ pénzügyeit meghatározó Federal Reserve Boardnak

Megszólalt a világ pénzügyeit meghatározó Federal Reserve Board vezetője, részint az érintettek megnyugtatására, másrészt viszont  a fennálló problémákra való figyelem ráirányítására.

Jerome Powell a jegybank szerepet betöltő pénzintézet vezetője őszintén beszélt sajtóértekezletén arról, hogy:

 “az infláció miatt nem csökkenti a kamatlábat a Federal Reserve Board.”

Az infláció nem tart a tervezett 2%-os cél felé – ezzel indokolt a jegybank szerepet betöltő Federal Reserve Board, melynek döntése nem lepett meg igazán senkit sem.

“Az infláció még mindig túlságosan magas” – indokolt Jerome Powell a döntést követő sajtóértekezleten. A Federal Reserve Board elnöke elmondta, hogy

“egyáltalán nem biztos, hogy tovább tudjuk csökkenteni az inflációt. Az előttünk álló út bizonytalan.”

A befektetők már annak is örültek, hogy Powell nem célzott a kamatláb esetleges emelésére, hiszen húsz éve nem állt ilyen magasan a kamat az USA-ban.

A Dow Jones index azonnal 500 pontot ugrott erre a “jó hírre.”

Powell megerősítette: nincsen hosszútávú stratégiájuk. ”Minden ülésen újra megvizsgáljuk a helyzetet, és azután döntünk.”

A mennyiségi szigorítás enyhül

2022 júniusától van érvényben a mennyiségi szigorítás, melynek értelmében havi 95 milliárd dollárt vonhatnak ki az államkötvény piacról. Ezt csökkentették 60 milliárdra, majd pedig júniustól 25 milliárd lesz a felső határ.

A vásárlók az infláció ellenére költekeznek

Powell figyelmeztetett, hogy az inflációnak különösen kellemetlen hatása lehet a szegényebb rétegekre, melyek az áremelkedés ellenére hitelben vásárolnak, és a végén nehéz helyzetbe kerülhetnek. Mekkora az infláció az USA-ban? A Federal Reserve Board célja 2%, de még jóval efölött van: 2,7% – írja a CNBC gazdasági portál. Hozzáteszi, hogy a valós szám sokkal inkább 2,8% hiszen ebben már benne vannak az energia és élelmiszerárak is, melyeket a szezonális ingadozás miatt ki szoktak hagyni a hosszútávú statisztikákból. A baj az, hogy az amerikai gazdaság közeledik a stagfláció felé, melyet Nouriel Roubini, a Végzet Közgazdásza többször is megjósolt. A GDP növekedés ugyanis csak 1,6% volt az első negyedévben annak ellenére, hogy a Biden kormányzat mindent megtett a fellendülés érdekében hiszen választási év van az Egyesült Államokban.

Tovább nőttek a munkabér költségek, mert a Biden kormányzat célja az, hogy újra iparosítsa Amerikát, visszahozza a gyártást Kínából és más országokból, ahova az outsourcing évtizedeiben az amerikai ipar kitelepült.

Nyugi – ez a Federal Reserve Board legfőbb üzenete

Powell és társai mindenkitől türelmet kértek, mert nem akarnak elhamarkodottan dönteni. Nincs egyetértés a döntéshozók között: van, aki kamatláb emelést lát szükségesnek, mások csökkentést. Így született meg a döntés, hogy minden marad a régiben. Mikor lehet kamatláb csökkenés, amiben az egész világon reménykednek hiszen az olcsóbb pénz fokozná a beruházási kedvet? A Federal Reserve Board tagjai igyekeztek mérsékelni a várakozásokat: Atlanta FED elnöke például azt mondta, hogy “egyetlenegy kamatláb csökkentésre számítok, de arra is csak az utolsó negyedévben.”

Jerome Powell elnök sajtóértekezletén hangsúlyozta:

”a politikai helyzetet ki akarjuk zárni a döntéshozatalból!”

Ezzel az elnökválasztási kampányra utalt. Nouriel Roubini viszont azt írta a Project Syndicate oldalon, hogy jelenleg Donald Trump jelenti a legnagyobb veszélyt az Egyesült Államok és az egész világgazdaság számára.

A Wall Street Journal a napokban megírta: Trump környezetében olyan törvénymódosítást készítenek elő, amely nagyobb szerepet szánna az Egyesült Államok elnökének a Federal Reserve Board döntéseiben. Trump korábban bolondnak nevezte Powellt, mert a Federal Reserve Board emelte a kamatlábat 2018-ban.

Ezzel szemben Jerome Powell elnök, akit egyébként még Donald Trump nevezett ki, és Biden meghosszabbított, sajtóértekezletén most hangsúlyozta:

“mi az egész amerikai népet szolgáljuk.”

A hatalomnak nem, de a lakosságnak fontos lenne az euró

“235 forintot ért egy euró 2008 nyarán amikor meg lett volna a lehetőség a belépési folyamat megindítására” – mondta Csaba László közgazdász akadémikus a Magyar Hangnak.

Ma 390 forintot ér egy euró, de járt már 400 fölött is. Ez nagy vagyonvesztést jelent a lakosságnak, amely forintban kapja a fizetését, és megtakarításai jórészét is abban tartja. 16 év alatt komoly a veszteség.

“Az euró védőhálót jelent, ami egy pénzügyi válság esetében – amely bármikor bekövetkezhet – megvédi mind a költségvetést mind pedig a bankokat”- hangsúlyozta Csaba László akadémikus.

Surányi György szerint azért lenne jó az euró, mert megakadályozná Orbán Viktor miniszterelnököt abban, hogy esetleg kivezesse Magyarországot az Európai Unióból.

A Nemzeti Bank ex elnöke  arra mutatott rá, hogy Csehország, amely szintén nem vezette még be az eurót, sokkal jobban áll mint Magyarország, mely egy főre jutó fogyasztás tekintetében az utolsó helyre küzdötte le magát az Európai Unióban. Szomszédaink közül Ausztria, Szlovénia, Szlovákia már régóta tagja az eurózónának, Horvátország január elsején lépett be, Románia is fontolgatja a belépést.

Orbán nemet mond az euróra, de miért?

A magyar miniszterelnök a szuverenitásra hivatkozik, de valójában a saját hatalmának pénzügyi alapját védelmezi. A forint permanens leértékelése, melyet nem az Orbán kormány talált ki, lehetővé teszi a hatalomnak, hogy úgy emelje a béreket, hogy az növelje a belső fogyasztást és a lakosság elégedettségét miközben az euróban és dollárban számoló külföldi beruházók továbbra is örülnek az alacsony magyar munkaerő költségnek, amely a lepukkant magyar gazdaság egyik fő vonzerejét jelenti a számukra. A hatalom propagandája forintban szép eredményeket tud kimutatni miközben euróban és dollárban azok meglehetősen szánalmasak.

A forint a korrupciót is megkönnyíti hiszen a Nemzeti Bank gyakorolja a pénzügyi felügyeletet, amely éppúgy nem tesz fel kérdéseket mint Polt Péter főügyész és csapata.

Orbán Viktor ráadásul az euróban előrelépést lát az Európai Egyesült Államok felé, melyet mindenképp el akar kerülni hiszen akkor teljhatalma megszűnhetne viszont megkezdődhetne a vizsgálat a család vagyonosodását illetően.

Az ukrajnai háború egyetlen előnye az lehet, hogy az uniós tagállamok előrelépnek az Európai Egyesült Államok felé. Mario Draghi, Olaszország egykori miniszterelnöke, aki átfogó jelentést készít Brüsszel számára az Európai Unió versenyképességéről, úgy véli: amennyiben nem lesznek jelentős uniós alapok a gazdaság fejlesztésére, melyeket közös hitel felvétellel kellene létrehozni, akkor Európa végképp lemarad a globális versenyben. Ráadásul nem lesz képes finanszírozni olyan stratégiai ágazatokat mint a digitális forradalom vagy a fegyverkezés, a zöld átmenet  illetve az egészségügy.

Ukrajna támogatása sem oldható meg közös hitelfelvétel nélkül.

Ezt jelenleg a fukar államok, élükön Németországgal ellenzik. Ugyanígy elveti Draghi elképzeléseit Orbán Viktor is annak ellenére, hogy az Európai Központi Bank ex elnöke, a magyar miniszterelnök politikai szövetségesének, Giorgia Meloninak a gazdasági tanácsadója. Orbán Viktor a gránitszilárdságú alaptörvénybe is beleíratta: Magyarország nem támogatja a közös uniós hitelfelvételt. Mario Draghi és a támogatói – köztük Macron francia elnök – emiatt nem lövik főbe magukat:

a közös alapokat úgy képzelik el, hogy azokból az kap pénzt, aki a közös hitelfelvételt támogatta.

Ha tehát megvalósul a nagy egészségfejlesztési alap az Európai Unióban, akkor abból Magyarország nem kap egy petákot sem pedig a magyar egészségügy ugyancsak rászorulna erre.

A nemzeti együttműködés rendszerében azonban az egészségügy gyenge hatékonysága hasznos a költségvetési egyensúly szempontjából hiszen villámtempóban exportálja a túlvilágra Orbán Viktor leglelkesebb szavazóit a nyugdíjasokat.

Andy Landy mosolyalbuma

A Nemzeti Sportot kiadó N.S. Média és Vagyonkezelő Kft. felett az államot megillető tulajdonosi jogokat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyakorolja a jövőben az Országgyűlés keddi döntése értelmében.

AL

Miért méregdrága a magyar eper, és miért olcsóbb a külföldi?

A nagy szállítási költségek ellenére a magyar piacokon lényegesen olcsóbban lehet vásárolni az afrikai vagy a görög epret mint a magyart. Miért?

Márciusban a görög szamóca 2000 forint körüli áron kelt el a magyar piacokon, a magyar eper 8000 -be került. Az időjárás sok mindent indokol, de ekkora különbséget nem. A magyar eper csak április végén érte el a 2000 forintos versenyképes árat.

Az áfa a bűnös? Az eper áfája 27%, ehhez képest eltörpül a szállítási költség Görögországból, mely 4 vagy 5%.

Miért ízletesebb a magyar eper?

Mert éretten szedik le míg Egyiptomban vagy Marokkóban olyan fajtákat kell termeszteni, melyek korán érnek, és féléretten leszedve jól viselik a hosszú utazást. A kereskedők tudják ezt a piacon, ezért gyakran a külföldi epret is magyarként adják el számítva a vásárlók hazafias érzéseire no meg arra, hogy a hazai epernek jobb az íze. A vásárló csak otthon veszi észre, hogy külföldi epret vett, melynek más az íze, de magyar az ára.
Németországban miért éri meg az eper termesztése, és nálunk miért nem? Az időjárás ott rosszabb, a munkásoknak legkevesebb háromszoros bért kell fizetnie mint Magyarországon. Szigorúbbak a környezetvédelmi előírások is. A németek háromszor annyi epret fogyasztanak mint a magyarok noha ott is drágább a hazai.

Mit csinálnak jobban a német gazdák? Fóliáznak. Ily módon kétszeresére lehet növelni a termésátlagot.

“Ma Magyarországon sem a szabadföldi sem az üvegházas eper termesztés nem elég hatékony. Új beruházásokra lenne szükség, mert csak így lehetne váltani az intenzív termelésre”

– nyilatkozta Németh István, a Magro.hu ügyvezetője a G7 gazdasági portálnak.

Magyarországnak épp az intenzív kertészkedés irányában kellene menni

Ezt fejtegette Szűcs Pál, a Pénzügykutató intézet agrár szakértője, rámutatva arra, hogy az átállás a gabonára hosszú távon zsákutca lehet, mert mind Oroszország mind pedig Ukrajna lényegesen előnyösebb helyzetben van mint Magyarország. Az intenzív zöldség és gyümölcs termesztés lenne a jövő, de ez pénzt és szakértelmet igényel, és jelen pillanatban mindkettő hiánycikk a magyar mezőgazdaságban.

Így állhat elő az a furcsa helyzet, hogy az eper termesztése immár gazdaságosabb Belgiumban és Hollandiában mint nálunk noha ott az időjárási feltételek lényegesen rosszabbak és a munkaerő költségek jóval magasabbak.

Német gazdasági vezető: “a magyarországi helyzet ijesztő”

0

A Német Keleti Vállalkozások Szövetségének alelnöke nyilatkozott így a New York-i Bloomberg hírügynökségnek. Philipp Haussman tudja, hogy miről beszél hiszen a Magyarországon is működő Klett csoport, egy oktatási cég főnöke is.

Haussman elmondta, hogy mi zavarja a német vállalkozókat, akik eddig jól érezték magukat Magyarországon, de “mostanában olyan politikai kampányokkal szembesülünk, melyek célja a külföldi vállalkozások kiszorítása Magyarországról: külön adókkal és a gyorsan változó jogszabályi környezettel.

Németország Magyarország legfontosabb gazdasági partnere, amely az Európai Unió legnagyobb gazdasága. Angela Merkel kancellár 2012-ben alkut kötött Orbán Viktor miniszterelnökkel, melyben az is szerepelt, hogy a magyar kormány jól bánik a német cégekkel. Amíg Németország kancellárját Angela Merkelnek hívták addig Orbán Viktor jól – rosszul betartotta ígéretét, de Olaf Scholz szociáldemokrata kancellárral nem sikerült zöldágra vergődnie.

Orbán Viktor mindinkább az ázsiai partnerekre számít mindenekelőtt a kommunista Kínára, amely – Németországgal ellentétben – nem tesz szemrehányásokat a jogállam leépítése vagy az általános korrupció miatt.

Nemcsak a német cégek panaszkodnak, az osztrák SPAR a brüsszeli bizottsághoz fordult mondván Orbán emberei megzsarolták: adja el egy üzletrészét a hatalom egyik kedvelt oligarchájának.  Magyar vállalkozók szinte naponta kapnak ilyen visszautasíthatatlan ajánlatot – ahogy a Keresztapa című filmben a maffiózók mondják – de külföldieket mindeddig nem mertek vegzálni a hatalom emberei csakis akkor, hogyha erre parancsot kaptak Orbán Viktortól. Most viszont egész pályás letámadás folyik a mindeddig védett német – osztrák cégek ellen is.

Általános offenzíváról van szó – hangsúlyozza a Bloomberg, amely idézi Lázár János építésügyi minisztert, aki múlt ősszel egy tanácskozáson kijelentette:

”a külföldi befektetők és építőanyag gyártók ezen a területen persona non graták!”

Ilyet uniós miniszter nem mondhat, de Magyarországon mindez része Orbán háborújának Brüsszel ellen.

Miért csinálja ezt Orbán?

Mert nincs egy vasa sem! Az Európai Unió továbbra is blokkolja az eurómilliárdok nagy részét miközben már Lengyelország is megkapta a teljes összeget. A költségvetés hiánya rekordokat dönt közben pedig Orbánnak attól kell tartania, hogy kedvenc oligarchái – Mészáros Lőrinc és Tiborcz István – ellen az  USA alkalmazni fogja a Magnyitszkij törvényt, melynek alapján Putyin hűséges oligarcháinak vagyonát befagyasztották Nyugaton. A magyar miniszterelnök úgy menekül előre, hogy a lopott pénzt új beruházásokba fekteti, ahonnan nehezebb visszaszedni. Ilyen beruházás például a ferihegyi repülőtér megvásárlása, melyet a válságos helyzetben levő magyar költségvetés állapota egyáltalán nem indokol.

Orbán mint megváltót várja Hszi Csin-ping kínai elnököt, akivel állítólag közösen jelentenek be egy új elektromos autógyárat illetve a ferihegyi gyorsvasút felépítését – kínai kölcsönből.

Némi politikai problémát jelent, hogy Orbán Viktor Trump hatalomra jutásáért is imádkozik márpedig az USA ex elnöke fogadkozik: leszámol Kína előrenyomulásával. Kérdés, hogyha bejut a Fehér Házba, akkor Donald Trump behunyja-e a fél szemét, ha látja: ”jóbarátja”, Orbán Viktor vígan üzletel a kínai kommunistákkal? Persze Magyarország oly kicsiny, hogy Trump nyugodtan lehet elnéző is hiszen végülis nem Orbán Viktor az egyetlen politikai vezető, aki egészen mást csinál mint amiről beszél. Maga Orbán figyelmeztette a világot:
”ne a számat figyeljék hanem a kezemet, azt, amit csinálok.”

Csakhogy jelenleg a külföldi cégek épp amiatt idegeskednek, amit a pénz szűkében levő Orbán csinál hatalma megmentése érdekében.

Az EU meg a pénz

Mint tudjuk: „Az 1960-as évek óta az Európai Unió tagországai közös pénzügyi forrást képeznek olyan beruházások támogatására, amik jobbá tehetik az európai polgárok életét. Ma már ide tartozik a gazdasági növekedés támogatása és a munkahelyteremtés, a környezetvédelem, az EU régiói közötti gazdasági fejlettségbeli különbségek csökkentése, a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni küzdelem… 2020-ban Magyarország 1,5 milliárd euróval járult hozzá az EU teljes, 160 milliárd eurós bevételéhez, ami a Magyarországon megtermelt jövedelem mintegy 1%-a. Ugyanebben az évben az EU a következő összegekkel támogatta Magyarországot:

  • 4,4 milliárd euróval az okos és befogadó növekedést, azaz a felzárkóztatást,
  • 1,7 milliárd euróval a fenntartható növekedést, a természeti erőforrásokat.”

A különbség 4,6 milliárd euró (kb. 1817 milliárd HUF) Magyarország javára.

A fentiekhez három megjegyzés tartozik. Az egyik, hogy mivel a nálunk tevékenykedő, európai uniós székhelyű multik hazautalják a hasznot, derék miniszterelnökünk azt hiszi (régebben többször mondta is, és lehet, hogy máig nem világosította fel senki), az EU-tól kapott támogatás nekünk „jár”. Ez úgy hülyeség, ahogy van, mert a gyárak nem kiviszik, hanem behozzák pénzt. Ha eladnak például Bécsben egy nálunk gyártott AUDI-t, mondjuk, 10 millió forintnak megfelelő összegért, amelynek az importhányada 6,5 millió, a munkások itteni bére, a helyi szolgáltatásokért (energia, víz, stb.) fizetett összeg, és az adó összesen 2,5 millió, az AUDI által kitalicskázott haszon meg 1 millió, akkor a cég nem kivitt egymilliót, hanem behozott az országba 2,5 millió forintot, amely nélküle nem lenne itt. Kíváncsi vagyok, hogy ha ezen az alapon a nagyeszű Orbán Viktor felhívná Hszi Csin pinget, küldjön már ide pár láda jüant, mert az akkugyáraik kitalicskázott haszna miatt az jár nekünk, milyen választ kapna.

A másik megjegyzés, hogy az adatok azért 2020-ból valók, mert az EU azóta nem nagyon utal. Nem tetszik neki, hogy Orbán a kétharmadát gátlástalanul kihasználva a teljes országot birtokba vette, és bármit megtehet. Az az EU szerint az nem érv, hogy senkit nem visz el a rendőrség, ha szidja a miniszterelnököt, mert az az ország nem tekinthető demokráciának, ahol az ellenzéknek se pénze, se médiája, se egyéb lehetősége nincs már, hogy magát megmutassa, azaz a pártok egyenlő feltételekkel folytatott, becsületes versenyéről nem beszélhetünk. A kormánypárt a teljes állami költségvetés felett szabadon diszponál, arról nem is beszélve, hogy kontroll és korlátok nélkül adóztathat bármit és bárkit, az állami szervezetekkel tetszése szerint büntettethet meg bárkit bármiért, illetve mentesíthet bármilyen bűn alól, valamint az adófizetők pénzéből fönntartott  állami médiával és az állami propagandaszervezettel azokat karaktergyilkolhatja le, akiket csak akar.

A harmadik megjegyzés, hogy Pártunk és Kormányunk (a kettő ugyanaz, ami demokráciákban elképzelhetetlen, utoljára Kádár alatt volt divat) azzal eteti a népet, hogy például a tanárok fizetésemelésére neki nincs pénze (lásd még az oktatásügy mellett: egészségügy, szociális ügyek, mert azokra sincs), ezért a szerencsétlen tanárok helyzetéért az EU felelős, mert „mondvacsinált indokokkal” nem küldi nekünk pénzt. Ennek az „érvelésnek” főleg a primitívsége érdekes. A kitalálói abban bíznak, a választó van olyan ostoba, hogy elhiszi, nem az országnak kell kigazdálkodni a saját tanárai fizetésemelését, hanem az egy szövetség feladata, amelynek mi is tagjai vagyunk. Hiszen azért lettünk tagok, hogy fizessék a tanárainkat, nem? Érdekes, hogy például Németország, amely nettó befizető, sohasem várta el Magyarországtól, hogy biztosítsa a németországi tanárok fizetésemelését.

A szomorú helyzet az, hogy az EU jelenleg nem ad pénzt. Ezen egyrészt az EU változtathatna, amennyiben saját jószántából ismét folyósítja, másrészt mi, ha teljesítjük az EU által előírt követelményeket. Az EU többség láthatóan nagyon begorombult már, azaz nekünk kellene a feltételeket teljesíteni, viszont miniszterelnök úr azt a család érintettsége, illetve érinthetetlensége miatt nem vállalhatja. Ezzel a patthelyzet kialakult, pénz addig, amíg Orbánék regnálnak, nuku. Vagy nyema. Esetleg nyista. Kinek mi tetszik jobban. A Sargentini féle jelentés jelenleg hat éves, azóta sem csináltunk semmit a hitegetésen kívül, ugyanakkor Orbán helyzete itthon stabilnak látszik, pár évünk még lesz így EU-s segítség nélkül, ezért a repülőterek megvásárlásához és az újabb stadionok építéséhez a pénzt nekünk kell előteremteni. A kérdés egyedül az, hogy adónöveléssel vagy hitelfelvétellel. Én az utóbbira voksolok, mert Orbán szerint ki a francot érdekelnek az unokák? Majd visszafizetik valahogy, oszt annyi.

A fentiek alapján könnyen belátható, tökmindegy, hogy az a 7 darab ellenzéki képviselő mit csinál Brüsszelben, mi mellett, vagy mi ellen lobbiznak, ez gyakorlatilag semmit sem jelent, mert a 720 tagú Európa Parlament dönt, (vis maior). Érdekesség még, hogy kétszer annyi a fideszes képviselő, mint az ellenzéki, nem is értem, milyen szavazásról fecsegnek.

Az egy helyes törekvés, hogy minél több pénzt kell kivonni a kormány hatásköréből, és  közvetlenül a felhasználónak juttatni, mert akkor például Tiborcz úr esetében neki személyesen kellett volna visszafizetni a 13 milliárd forintos EU támogatást, nem pedig trükkösen a mi adónkból, ahogy a miniszterelnök úr sikeresen „elintézte” volt. Hülyeség tehát az ellenzéki pártok lobbitevékenységét kárhoztatni, hiszen ők nem az országnak, hanem a kormánynak juttatott pénz visszatartásáért lobbiznak.

Magyar úr, országunk legújabb reménysége másképp látja a dolgokat:

Nem hiszek abban az ellenzéki narratívában, hogy ők Brüsszelből várják a megoldást, hogy Brüsszel fogja helyettük Orbán Viktort leváltani. Nem hiszek abban, hogy tehet olyat egy magyar EP-képviselő, hogy megszavaz olyan állásfoglalásokat, amikkel lehet, hogy belerúg Orbán Viktorba, ezzel egyébként belpolitikai értelemben mindig jót tesznek neki, de elérik azt is, hogy az uniós intézményekben arra az álláspontra jussanak, hogy fel kell függeszteni az uniós pénzeket. Ezzel nem csak Tiborcz Istvánba rúgnak bele, belerúgnak az egész magyar kis- és középvállalkozói szektorba, a magyar gazdákba, a szociális és egészségügyi intézményeinkbe”.

Értékelve Magyar úr fenti álláspontját, mondható, hogy az ellenzéknek valóban nem Brüsszelből kell várnia a megoldást, mert, ha a teljes magyar „nemfideszes” (ún. „semleges”) média segít, és a teljes ellenzék összefog, Orbán legyőzhető. Ebből jelenleg két feltétel nem teljesül: az első és a második.

2022-ben volt remény, mert a másodikat az ellenzék összehozta, de MZP dilettantizmusa és a „nemfideszes” sajtó kifejezetten nemsegítő magatartása miatt hatalmas bukás lett a vége. Az utóbbiak valahogy hónapokon keresztül elfelejtették megírni, hogy Magyarország NATO tag, tehát akárki is a miniszterelnök (akárki!), ha a NATO kéri, küld katonát, és ha nem kéri, akkor nem küld. Orbán szerencséje az, hogy a népnek fogalma sem volt arról, ez nem szabad választás kérdése, és hogy azért lehet a miniszterelnök ilyen diadalmasan békepárti, mert a NATO nem kérte katonák küldését. Hogy a nép miért nem tudta ezt, lásd feljebb.

Az első feltétel ma már nem teljesíthető. Az LMP, az MKKP és a TISZA párt (utóbbi véletlenül Magyar úr pártja), senkivel sem akar összefogni, ebből következően ők vagy egyedül győzhetnek, vagy sehogy. Az erőviszonyokat látva a sehogynak van messze a legnagyobb valószínűsége, azaz gyakorlatilag 100 %. A többiek ugyan összefognának (persze azért a Momentum sem egy halálbiztos összefogó), de az kevés. Orbán marad. Kösz, tisztelt magányosok.

Az, hogy a 7 darab ellenzéki képviselő hová szavaz, tökmindegy. Ha a pénzküldés ellen szavaznak is, ezzel Magyar úr véleményével ellentétben nem rúgnak bele senkibe, mert a pénzt fölényes EU parlamenti szavazással nem kapjuk meg. Az, hogy Orbánnak a pénz visszatartása segít itthon politikailag, annyiban igaz, hogy lehet rá hivatkozni (gonosz EU és ellenzék, pfúj!), annyiban viszont ront a helyzetén, hogy nincs miből a választáskor osztogatni.

A Tiborczba való belerúgás ma már nem igaz, ő ugyanis rég túl van azon a vagyoni szinten, ahol még EU-s pénzre kéne ácsingóznia, és mivel az ismeretségi de főleg az ismertségi köre mindenkinél jobb, nem is kell nagy kereskedőnek lennie, hogy megfelelő adásvételekkel (magyarországi viszonylatban) a csillagos égig növelje a vagyonát.

A magyar kis- és középvállalkozói szektor, meg a magyar gazdák lehet, hogy a pénzvisszatartás miatt rosszul járnak, de közülük főleg azok, akik mindig nyertek az EU-s pályázatokon, az viszont, hogy a magyar szociális és egészségügyi intézmények nemigen kaptak ebből a pénzből, egyértelműen mondható.

Ez van. Sajnos. Orbán marad.

Orbán tudatosan alulfinanszírozza az egészségügyet

0

Évente 200-400 milliárd plusszal már szép eredményt lehetne elérni, és ezt a betegek is megéreznék – hangsúlyozta Szócska Miklós, az Orbán kormány egykori egészségügyi államtitkára, aki a Pénzügykutató Intézet tanácskozásán fejtette ki a nézeteit.

Lantos Gabriella egészségügyi menedzser szerint 1500 milliárd forint hiányzik az egészségügy normális működéséhez. Az alulfinanszírozás eredménye: a magyar lakosság átlagos várható életkora  öt évvel elmarad az uniós átlag mögött. Még Csehország is sokkal jobban áll mint mi: a 65 évnél fiatalabban meghalt férfiak számaránya 19% Csehországban míg Magyarországon 29%. 15 ezer férfi tehát azért hal meg idő előtt, mert a magyar egészségügy szintje még Csehországot sem éri el.

Az egészségügyi kiadások között is ég és föld a különbség:

“4200 euró/fő Csehországban, Magyarországon 2600 euró”

– hangsúlyozta Lantos Gabriella.

Szócska Miklós ex államtitkár elmesélte, hogy miképp sikerült elfogadtatnia az egészségügyi termékadó ötletét a kormánnyal: “odamentem a miniszterelnökhöz a kormány ülésének szünetében, és mondtam neki, hogy emelni kell a háziorvosok bérét, mert különben tarthatatlan helyzet alakul ki az egészségügyben. Nincs pénz! – válaszolta Orbán Viktor. Nem a kormánytól kérek pénzt hanem van egy ötletem: vezessünk be egészségügyi termékadót! – mondta erre Szócska Miklós. Miután Orbán átlátta, hogy nem kell fizetnie,  rábólintott. Matolcsy akkori pénzügyminiszter dúlva fúlva Orbánhoz rohant, de már nem tehetett semmit. Orbán döntött, és az ügy ezzel le is zárult.”

Vajon miért spórol ennyire az egészségügyön Orbán Viktor?

A gyengén muzsikáló egészségügy villámgyorsan exportálja a nyugdíjasokat a túlvilágra. A hatalom ily módon két legyet is üt: másra költheti a pénzt miközben a gyenge alulfinanszírozott egészségügy egyre több nyugdíjastól szabadítja meg.

2010-ben még majdnem 3 millió nyugdíjas élt Magyarországon, tavaly már csak kevesebb mint 2,5 millió.

Míg a magyar költségvetés csak 3,6%-ot fordít egészségügyre addig az uniós átlag ennek több mint a duplája: 8% felett van.

A következő évtizedben sem lesz több pénz az egészségügyre – jósolja az OECD és a WHO.

Surányi György, a Nemzeti Bank egykori elnöke elmondta a Pénzügykutató tanácskozásán, hogy ő villámgyorsan tudna találni 2000 milliárd forintot, melyet a jelenlegi költségvetés másra fordít, de sokkal jobb helye lenne az egészségügyben.

Lengyel László,  a Pénzügykutató intézet elnök – vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy Mario Draghi, az Európai Központi Bank ex elnöke, egykori olasz kormányfő a brüsszeli bizottságnak készített jelentésében olyan uniós alapok létrehozását javasolja, melyek az ukrajnai háborún és a zöld átmeneten kívül az egészségügyet finanszíroznák az Európai Unióban. Ehhez a tagállamoknak közösen kellene kölcsönt felvenniük.

Orbán Viktor szuverenitás koncepciójába ez nem fér bele: alkotmányba iktatja, hogy Magyarország nem támogat semmiféle közös uniós kölcsön felvételt.

Sztálin elvtárs, minden idők egyik legnagyobb gyilkosa, gyakran beszélt arról, hogy “legfőbb érték az ember”.

Orbán hozzá hasonlóan nagy emberbarát: a nyugdíjasokra csak addig van szüksége amíg leszavaznak rá. Utána vár rájuk a kórház, ahol láthatatlan betűkkel ki van írva:

Voi che entrate, lasciate ogni speranza! – ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK