Blogles Archives » Oldal 33 a 40-ből » Független Hírügynökség

Iskolakezdés – utánlövéssel

FüHü

-

2018-09-12

Úgy, hogy tessék csak tiltakozni kedves szülők, pedagógusok, és civilek, miközben Kelemen és tsai hallgatnak, esetleg megkésve és ímmel-ámmal (önfényezésre használva azt) átveszik a civilek korrekt értelmezését, és majd ha sikerül kivívni igazunk, Szijjártó úr magára vállalja a sikert. Ha nem, a politikusok mosni fogják a kezeiket. A diákokat pedig, ha lehet kérni, hagyják ki ebből a politikai játszmából, ők ártatlanok, még ha a balhét végül ők fogják elvinni, akkor is.

Az oktatáspolitikákhoz, inkább, mint a futballhoz, mindenki ért, legalábbis évente kétszer, érettségikor és iskolakezdéskor. És mivelhogy szeptember van éppen, hát előbújtak a mindenhez (is) értő nagyokosok és ami ettől is rosszabb kiderült: akiknek érteni kellene az oktatáspolitikához, gőzük sincs róla, harmad-negyedrangú politikusok, akik ki tudja milyen politikai háttéralkuk és elvtelen megegyezések nyomán kerültek magas polcra. Attól tartok, hogy a mai román kormányzat egyre nyilvánvalóbban eléri az inkompetenciájának azt a szintjét, mely már a kormányozhatóságot veszélyezteti, és nem csak az oktatás terén, hanem szinte minden területen.

Ilyen körülmények között már az eredménynek számítana, ha az örökös “pedagógiai konzervativizmus” szerint, az iskola, képes lenne önmagát változatlan formában újratermelni, márpedig ez a minimum, amit egy oktatási rendszer megvalósíthat. Megújulásról, az iskolai műveltség átalakításáról, új módszerek és formatív gyakorlatok elterjesztéséről, az új társadalmi kihívásoknak való rugalmas megfelelésről, szó szerinti – és nem az ideológiai, politikai kommunikációs panelként használt – reformról, szó sem lehet. A tehetősek majd kül- vagy belföldi magániskolákba íratják gyermekeiket, a többiek pedig érjék be a politikusok horkolós és nemzetieskedő dumáival, évnyitókor és zárókor. Reményt csak az nyújt, ha belegondolunk, hogy a diákok jórésze (a jóféle és nonkonformista skaccok), kis családi-baráti segítséggel, “az iskola ellenében” tanul és nevelődik. Magyarán magasról tesz azokra az ideológiai és korlátoltság-vezérelte szabályokra, idejétmúlt és unalmas tartalmakra, melyeket a legtöbb iskola imamalomként forgatva újra és újra elővesz és sulykol – tisztelet a gyér kivételnek -, és kis szerencsével hasznos és használható tudásra és tájékozottságra tesz szert. Nagy gond, hogy a rendszer viszont egy dolgot hatékonyan tesz mégpedig azt, hogy a társadalmi távolságokat, az egyensúlytalan osztályszerkezetet, nemcsak változatlan formában újratermeli, hanem megerősíti. A mai román oktatási rendszer nem integrál, felzárkóztat és mobilitási pályákat kínál, hanem az uralkodó osztályokat megerősíti (kevély vagányokat hoznak-visznek a magániskolákba, illetve néhány központi iskolába, felkapaszkodott szülők, luxusautókkal, hogy nézni és közlekedni is teher), másokat meg “leszakít”, “kirekeszt”, elválaszt és rossz közérzetüket kelti.

Az inkompetencia a tanügy-minisztertől kezdődik, sőt tőle föntebbről jön és jelzi, hogy az a klienteláris (patronage politics) politika és rekrutációs rendszer elzüllése, ami fokozatosan, de az utóbbi két évben meredeken következett be, már tarthatatlan. Félanalfabéta, negyedművelt, valójában sötét-korlátolt csak lojalitásuk és demagóg magatartásuk alapján kiválasztott vezetőkkel nem lehet eredményes egyetlen terület sem. Ha az a szabály, hogy a “főnöknél” (a “Daddy”, amivel Dragneat társai, vazallusai illetik, vagy nem is az atyácska, ahogy oroszosan nevezhetnék, találóbb kifejezéssel), műveltebb, intelligensebb, hozzáértőbb egyetlen kinevezett pártkatona sem lehet, akkor ne csodálkozzunk se a miniszterelnök asszony, se a tanügyminiszter, se a mezőgazdasági, vagy energetikai, stb., negatív teljesítményén: amit látunk az, az egyre inkább illiberális rendszer jellemzője, afféle collateral damage, aminek a közpolitikák áldozatul esnek.

A rommagyar iskolákban rendhagyó volt a kezdés: először volt iskolakezdés fehér karszalaggal, a japánsztrájkot jelző fehér zászlók alatt. Micsoda rossz hangulat, félmosolyok és aggodalmak között kezdeni, diákoknak (különösen a nulladik vagy első osztályosok számára, akik aligha értik ami történik körülöttük, csak a stressz és a rossz közérzet, a felnőttek elégedetlensége, a “valami nincs rendjén” hangulata jön át), szülőknek, pedagógusoknak, ja, és az őket is egyre kevésbé képviselő elöljáróink, mintha észre sem vennék (Olvasom, hogy Korodi képviselő úr a “tanügyminiszter előtt bírálta az ominózus kormányrendeletet”, nahát szobrot neki – ja, a rendelet marad, a minisztert nem érdekelte a hatalommal szövetséges parlamenti frakcióvezető bírálata, minek is, majd újra összehozza őket a homofób és jogfosztó népszavazás, a nemi kisebbségek stigmatizálásáról és a család fogalmának ellehetetlenítéséről!).

Történt ugyanis, hogy a bölcsnek aligha mondható tanügyminiszter (ha igaz, a Borboly elnök úr folyamodványára, melyben diszkriminációt kiáltott a magyar gyerekek román oktatásával kapcsolatban) kormányrendeletet hozott (ha igaz, a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár-asszony, a magyar tanfelügyelők, pedagógus szövetség, és a Fidesz itteni fiókpártjának megkérdezése, sőt tudta nélkül) arról, hogy a kisebbségi nyelveken működő iskolák alsó tagozatán, nem a tanítók, hanem szaktanárok kell majd tanítsák a román nyelvet és irodalmat. Fölsorolni is sok lenne, hogy milyen pedagógiai, szervezeti, sőt morális, méltányossági szabályt sért, illetve diszkriminatív, a rendelet (ezt a civilek, a szülői és pedagógus szövetség, és végül maga a Fidesz itteni fiókpártja, valamint a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár-asszony, aki minden előző tiltakozóval és állásfoglalóval egyetért (micsoda kreativitás és felelősségvállalás, valamint akcióterv, nemde?) – ja, usque tíz nap késéssel, de mit is számít az? -, és néhány tanfelügyelő, valamint intézményvezető, fölsorolt). De ellentmond annak a “nagy politikai vívmánynak” is, hogy a román nyelvet – egy hosszabb implementációs folyamat végén – más módszer szerint fogják tanítani a magyar nyelvű (és más kisebbségi nyelven működő) iskolákban, mint a románul működőkben.

Az eset szimptomatikus, hiszen meglátásom szerint (bár ne lenne igazam) egy új rommagyar kisebbségi politizálási stílust jelképez: a passzivitásét, azt, hogy nem idejében, nem kellő határozottsággal, és nem kellően magas szinten lép föl, hallgat és kivár a Fidesz itteni fiókpártja, és főként annak vezérei. Ez abból is következhet, hogy nem is értik a bukaresti politizálást és logikát (hogy a magyarországit nem ismeri a főnök, azt szíves közléséből tudjuk), de abból is, hogy kifulladtak, nem értik a pesti ukázokat sem, nem urai a helyzetnek. Mert éppen most hosszabbították meg a protokollumot (ugye, milyen rosszul hangzik, miközben elátkozzák magát a kifejezést is? Apropó még egyetlen bíróság, alapfokon sem mondta ki, hogy az ú.n. protokollumok törvénytelenek, vagy netán alkotmányellenesek lennének, és máris átkozzák, ördögtől valónak tartják, nem csak a közvetlen érintett Dragnea and co, hanem a rommagyar politikai elit is. Ilyenkor nem érzékenyek az “ártatlanság vélelmére”, ilyenkor előre tudják, és hirdetik, hogy jogtalanok és erkölcstelenek az intézmények közötti megegyezések, legyenek azok nyilvánosak vagy titkosak, az mindegy is.) a Dragnea-féle illiberális pártokkal, ezzel politikai zsarolási tőkéjük lenullázódott, és a fejük fölött egyezkedik az itteni vezér a budapestivel. Azt hiszem ebből a szempontból sem lényegtelen fejlemény, hogy mostanra időzítette Szijjártó Péter magyar külügyminiszter az “önleleplezést”: ő/ők indították újra a vásárhelyi katolikus gimnáziumot, közelebbről meg nem nevezett “diplomáciai eszközökkel”, Dragneaval megegyezve.

Úgy, hogy tessék csak tiltakozni kedves szülők, pedagógusok, és civilek, miközben Kelemen és tsai hallgatnak, esetleg megkésve és ímmel-ámmal (önfényezésre használva azt) átveszik a civilek korrekt értelmezését, és majd ha sikerül kivívni igazunk, Szijjártó úr magára vállalja a sikert. Ha nem, a politikusok mosni fogják a kezeiket. A diákokat pedig, ha lehet kérni, hagyják ki ebből a politikai játszmából, ők ártatlanok, még ha a balhét végül ők fogják elvinni, akkor is.

Magyari Nándor László

Orbán széthintette a viszálykodás varázsporát

FüHü

-

2018-06-10

0

Orbán széthintette a viszálykodás varázsporát

A választók többsége – ezt azért ne feledjük minden kétharmados porhintés ellenére! – meg csak kapkodja a fejét, hogy minden reménységével rászavazott valamelyik pártra, ami szinte már mindegy is, csak ne a Fidesz legyen, erre néhány hét múlva nagyítóval sem találja a pártját a politikai palettán.

Közvetlenül az áprilisi országgyűlési választások előtt és után úgy tűnhetett, hogy csillapodik az ellenzéki „összefogás” marakodása és legalább a megszerzett parlamenti helyekért hálásak a választóknak, élnek a lehetőséggel és végzik munkájukat a következő négy évben.

Még csak véletlenül sem ez történik. Mintha Orbán Viktor nem lenne elégedett újonnan megszerzett hatalmával: „tökéletes” Országgyűlést akar látni maga előtt, amikor az ülésterembe lép, mindenféle ellenzéki figura nélkül.

Az ellenzék meg mintha minden józan eszétől megszabadult volna, sorra nyírja ki egymást vagy saját magát. Az igazi munkával, a szakmai kérdésekkel pedig annyit sem foglalkoznak, mint a Parlament egerei az alagsorban.

Alig jutott be az új Országgyűlésbe az ellenzékinek nevezhető pártok néhány képviselője, máris kivonult onnan. Hadházy Ákos (LMP volt társelnöke) viszont már bevonulni sem volt hajlandó, parlamenti esküjét sem tette le csak később, üres ülésteremben. Értjük mi, hogy annyira fájnak a politikai sebesülései, mint migránsnak az áramos kerítés, de a szavazók pont azért küldték a „csatatérre”, hogy harcoljon. Politikus. Megszokhatta.

Hogy az LMP ellenzéki párt lenne, azt egyre nehezebb megmagyarázni. A rájuk szavazók csalódottsága érthető. Hiába lehetett tudni, hogy a képviseletükben induló Ungár Péter annak a Schmidt Máriának a fia, aki évtizedek óta hűséges a Fideszhez. Kevesen sejtették, hogy néhány hét elteltével ez lesz a legkisebb baj. Hadházy már a kampányidőszakban bevallotta, a Fidesz minden ellenzéki pártba beférkőzött és ez alól az LMP sem kivétel. Hajszál híján szétesett a párt, az elnökség teljes egésze lecserélődött, egyedül Szél Bernadett maradt, aki kőkeményen próbálja összefogni a pártot. Hogy meddig, majd kiderül.

Az Együttről szólni sem érdemes, röviden úgy foglalhatnánk össze: volt, nincs. Úgy szüntették meg magukat, hogy azt sem vettük észre, voltak valaha. Nemhogy örültek volna annak az egy képviselői helynek, amit csodák csodájára összehoztak a választásokon, inkább mélységes szomorúságba süppedtek, majd bánatukban felszámolták magukat.

Az MSZP a Párbeszéddel karöltve rajtolt. Az első akadálynál sikerült akkorát bukniuk, hogy azóta is a padlón fekszenek. Mivel az MSZP teljes elnöksége lemondott, június 17-ig kell várni, hogy valaki összeszedje őket. Ekkor választanak ugyanis új elnököt. Addig a szocialisták azt sem tudják, hogyan takargassák a botrányt, aminek lényege az, Molnár Gyula volt pártelnök titokban megállapodott Fodor Gáborral (aki a Liberálisokat vezette a statisztikai mérhetetlenségbe). Egyezségük arról szólt, hogy a szocialisták támogatják anyagilag a Liberálisokat. Állítólag erről Molnár Gyulán kívül senki nem tudott a pártban. A Liberálisok sem hagyták magukat, Bősz Anett, aki a Párbeszéd liberális irányultságú képviselője volt, hadba indult és sikeresen szétverte a Párbeszédet.

A Jobbik úgy nézett ki, összekapja magát és túljut a Vona-féle sikertelen néppártosodáson. Ehelyett szétkapta magát a párt és a szélrózsa minden irányába szaladtak szét. Május végén jelentette be közleményében a Jobbik, hogy visszahívja mandátumából Dúró Dórát, „bizalomvesztés miatt”, akinek ezzel országgyűlési képviselői helye is veszélybe került. Ilyet nem szokás csinálni, mert a képviselői hely nem „bevonható”, ha azt már valaki megszerezte. A Jobbiknak azonban erre is van önfelszámoló kiskapuja, nehogy már félmunkát végezzenek, ha megharagszanak egymásra. Az Országgyűlés megalakulásának napján az ő képviselőik külön esküt is letettek a Szent Koronára, melyben szerepel az a pont: „Amennyiben a Jobbik Elnökségének kétharmados döntése szerint alkalmatlanná válok, úgy képviselői mandátumomat azonnal visszaadom.”

Toroczkai Lászlót, a Jobbik volt alelnökét, Ásotthalom polgármesterét pillanatok alatt kicsapták a pártból, amint megneszelték, hogy platformosodára készül. A párt etikai bizottsága arra hivatkozott, Toroczkai megszegte az alapszabályukat. A migránsüldöző politikájáról (is) híres ásotthalmi polgármester nem sokáig bánkódott, összefogtak Dúró Dórával, aki ugyancsak kilépett a Jobbikból és összehívták a népet június végére Ásotthalomra, ahol „zászlóbontásra” készülnek. Dúró Dóra után többen jelezték kilépésüket a Jobbikból. Ha valaki azon izgulna, hogyan megy tönkre a volt Simicska párt, követheti a „telenovella” újabb fejezeteit a szereplők saját Facebook-oldalain.

Az érdemi parlamenti munkára ilyen zűrös viszonyok között nem sok idő marad – persze nem is lehetne valódi eredménye, hiszen a kétharmados többség soha nem engedett semmilyen kisebbségnek. Ez a Fidesz malmára hajtja a vizet, akik így azt csinálnak, amit akarnak. Hiába biztosítja a törvény, hogy például a bizottságokba minden ellenzéki párt delegálhat képviselőket, még arra sem veszik a fáradtságot az ellenzékiek, hogy legalább egyetlen személlyel képviseljék magukat, a választóikat és dolgozzanak. Sajnálatos módon így járt a mezőgazdasági bizottság, ahova csak az LMP küldött egy képviselőt, a fennmaradó üres helyeket pedig jobb híján hozzávágták a Jobbikhoz, akik legalább azt eltalálják, a Parlamenten belül merre van a bizottsági terem ajtaja.

A választók többsége – ezt azért ne feledjük minden kétharmados porhintés ellenére! – meg csak kapkodja a fejét, hogy minden reménységével rászavazott valamelyik pártra, ami szinte már mindegy is, csak ne a Fidesz legyen, erre néhány hét múlva nagyítóval sem találja a pártját a politikai palettán.

A Republikon Intézet június 19-én egész napos konferenciát szervez Budapesten, az A38 hajón „Az ellenzék lehetőségei a kétharmad után” címmel. Nem biztos, hogy nagyon csodálkoznánk, ha a résztvevők belefojtanák egymást a Dunába.

Szappanos Veronika (Szabad Magyar Szó)

Ha a liberálisok szidták volna a pápát…

FüHü

-

2017-08-02

0

Megpróbálom elképzelni, hogy milyen SZDSZ-ellenes kampányba és liberálisozásba kezdtek volna a magyar katolikus egyház és a jobboldali pártok, ha egy liberális közéleti szereplő beszélt volna úgy a pápáról, ahogyan ezt bayer zsolt tette néhány napja.
Orbán és Semjén Zsolt kebelbarátja, a Fidesz egyes számú szellemi verőlegénye Ferenc pápát „kreténnek”, „hülye, ostoba argentin libsinek”, „genderben hívő marhának” nevezte a minap egy tévés beszélgetés során. Annyiban túlságosan nagy képzelőerő szükségeltetik ehhez, amennyiben elképzelhetetlen, hogy egy SZDSZ-es politikus ilyen alpári, ocsmány módon minősítse a a katolikus egyház fejét, mert a liberálisok tisztelik mások hitét, meggyőződését.

Persze ahhoz, hogy az ember ne beszéljen így, még liberálisnak sem kell lenni, csak egyszerűen a másik személyiségét tiszteletben tartó kultúrlénynek. Annyiban viszont nagyon is könnyű elképzelni, hogy mit műveltek volna a megélhetési katolikus politikusok, megmondóemberek és egyházi vezetők, ha felidézzük, hogy mit műveltek minden esetben, amikor az SZDSZ politikusai az egyház és az állam szétválasztásának próbáltak érvényt szerezni vagy az egyházak privilegizálásának, jogtalan anyagi előnyökhöz juttatásának próbáltak határt szabni.

Huszonhét éven keresztül az SZDSZ elleni jobboldali gyűlöletkampány egyik fő vádpontja az egyház és vallásellenesség volt, holott soha semmi sértőt nem mondtak az egyházakra és még kevésbé a vallásos emberekre, csak azt gondolták, hogy véget kell vetni annak, hogy a jobboldal – az egyházi vezetők többségének mohóságát és hatalomvágyát kihasználva – politikai haszonszerzésre használja az egyházakat és olyan privilégiumokhoz juttatja őket, amelyek hátrányos helyzetbe hozzák a világi intézményeket.

És valahányszor a (szélső)jobboldal – kizárólag politikai érdekek által motiválva – felkapott egy-egy témát, amellyel a liberálisok vallás- és egyházellenességét kívánták bizonyítani, a katolikus egyház vezetői boldogan akaszkodtak rá és ítélték el kórusban a liberális pártot. Most viszont, amikor bayer valóban minősíthetetlenül, nemcsak a hívőket, hanem minden jóérzésű embert sértő módon beszélt – nem először – a katolikus egyház fejéről, az egyházi vezetők mélyen hallgatnak. Ahogyan – néhány tiszteletre méltó kivételtől eltekintve – mélyen hallgattak és szorgosan együttműködtek a valóban egyházellenes, vallásüldöző pártállammal is. Ismerőseim, akik belenéztek a korabeli titkosszolgálati iratokba elborzadva meséltek arról, hogy mi mindenre voltak hajlandóak egyházi vezetők, hogy elnyerjék a diktatúra működtetőinek jóindulatát.

Azokat a kisközösségeket pedig, amelyek nem voltak hajlandóak együttműködni a pártállammal, nota bene nyíltan szembeszálltak a diktatúrával maguk az egyházi vezetők közösítették ki, hurcolták meg. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy hogy viselkedtek a holokauszt idején (tisztelet a kivételnek) vagy arról, hogy megáldották a frontra vonuló – vágóhídra küldött – kiskatonák fegyvereit. Ugyanúgy kollaboráltak a pártállammal, ahogyan most a nagy egyházakat szavazatszerzésre használó álkeresztény pártokkal. És gyűlölik a pápát, amiért ő szigorúan ragaszkodik a biblia tanításához, szót emel a menekültek, üldözöttek, elesettek érdekében.

Mindezek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy Csehország mellett Magyarország Európa legvallástalanabb országa és nálunk a legalacsonyabb az egyházak tekintélye. Az elmúlt száz évben mindent megtettek az egyházi vezetők ennek érdekében. Mint ahogy hallgatásukkal, a hatalommal való erkölcstelen kollaborálásukkal ma is elárulják hitüket és híveiket.

Forrás: Vásárhelyi Mária

Híján a perspektívának

FüHü

-

2018-03-20

0

A Fidesz itteni fiókpártjai szőröstül-bőröstül eladták lelküket a mai magyar hatalomnak (ennek ocsmány kifejeződése volt Kelemen Hunor udvariatlan gesztusa Karácsony Gergely ellenzéki miniszterelnök-jelölt itteni látogatásakor), elképzelni sem tudják, hogy nem a Fidesz és vezére győz, de mi lenne, ha mégis? Mi lenne, ha április 9-én ellenzéki győzelemre ébrednénk? Értem én, hogy ez a kevésbé valószínű forgatókönyv, de azt is biztosan tudom, hogy kisebbségben kétszeresen káros a kalandorpolitika (hogy politikai gengszterizmust ne mondjak).

Mondhatni, business as usual, minden a maga útján halad a politikában, csak a globális fölmelegedés okozta márciusi tél (?) zavar bele az ügymenetbe, pedig dehogy. Semmi nem az, aminek lennie kellene, és a perspektíva, a be-, és főként a kilátások ködösek, mit ködösek, egyenesen sötétek. Igen, a perspektíva – azaz a perspiciere, az át- és előreláthatóság – hiánya jellemezi a politikát, annak minden bugyrát és szegletét.

A körkörös politikai burkok nézőpontjából szemlélve azt láthatjuk, hogy – Caragiale fantáziáját überelve – a mindenestől kiszámíthatatlan amerikai elnök, aki nem mellesleg az észak-koreai diktátorral készül találkára, üdvözli a kínai életfogytig tartó elnökség bevezetésének „perspektíváját”, de nem gratulál Putyin, „fergeteges” (és mindenben szabálytalan) újraválasztásához, holott nemrég nagyon is barátkoztak, amiből mára csúnya vádtömkeleg állt össze ellene. Védővámokat vezet be európai és kínai nagyvállalatok ellen, és továbbiakkal fenyeget, inkább eddig lojális staff-ját meneszti, csakhogy felelőtlen üzelmeit, mantraként ismételgetett rögeszméit követhesse. Szemben, nemcsak a nemzetközi joggal és kereskedelmi renddel, hanem az üzleti racionalitással is. Úgyhogy nehéz eldönteni, hogy – mondjuk a brit-orosz kémkonfliktusban – lehet-e számítani az USA-ra, vagy sem, és hogy merre is tart a világrend(etlenség).

Közelebb hozzánk, a román kormánypártok továbbra sem kormányoznak, hanem újabb fejezetét támogatják a Iordache-Nicolicea-Márton parlamenti különbizottság (i)gazságszolgáltatás-, még pontosabban, jogállamiság elleni támadásainak. Ezt újabb és újabb át nem gondolt törvénytervezetek formájában szórja a bizottság, taposóaknaként – először az Alkotmánybíróság, majd siker, esetleg részletes siker esetén – az elnök és az országos törvénykezés mezejére. A borzongató perspektíva, mely miatt Dragnea és társai álma nyughatatlan, a korrupciós vádak, és ugyan ezek teszik, hogy a Fidesz itteni fiókpártjai a leghatározottabban ellenállnak a korrupció-ellenes föllépésnek, kitartanak az egyre kevésbé vállalható PSD-ALDE koalíció mellett. Ezzel viszont az ellenzéket hívják ki, és azután nem is csoda, ha az játssza ki a nacionalista, kisebbségellenes kártyát. Mi más lenne az Ab-hoz fordulás gesztusa a vásárhelyi katolikus gimnázium létrehozását – félig-meddig szabályosan, viszont az Ab által alkotmányellenesnek ítélt – statuáló törvény okán, ha nem a politikai bosszú, ami a kormánypártiságnak jár ki?

A katolikus gimnázium „esete” viszont jól kifejezi a rommagyar politikai pártok perspektívahiányát, szűklátókörűségét is. Történt ugyanis, hogy azért, hogy elfödjék azt, a már régen kijavítható téves tanácsi határozatot, mely a gimnáziumot eredetileg létrehozta, hogy a tetteseket mentegessék, ráléptek a „járhatatlan útra”, össze-vissza kommunikáltak és kapkodtak fűhöz-fához, közben nem egyszer megtévesztve szülőket, diákokat, egyházat és az egész közösséget is. Az ügy egyik emlékezetes epizódja volt, amikor Orbán Viktor telefonon fordult Liviu Dragneához, és utána a rommagyar és királyi magyar médiák büszkén jelentették, hogy a dolog rendeződött (consider it done, dőltek hátra sokan, és már csak egy feketét kértek, ráadásként), felejthető. Hisz, íme Orbán megvéd és kisegít, ugrik egy jó szóra és sikeresen intézkedik. S hogy mégsem ment, jött a parlamenti, azaz törvénytervezetekkel elkövetett maszatolás, több felvonásban. Először egy lényegében mezőgazdasági (sic!) salátatörvény részeként próbálták becsempészni a gimnázium-alapítást, azután külön törvénnyel, sikertelenül. Pedig, ha a diákok és szülők érdekeit tekintik, és nem a politikai erődemonstrációt, egy új helyi határozattal, és tanfelügyelőségi-minisztériumi koordinációval rendezni lehetett volna az ügyet. Jellemző módon erre javaslatot is tettek jogászok, de szóba sem került tanácsaik megfogadása, hiszen az a tévedés, de legalábbis az inkompetencia, beismerésével járt volna, és a felelősök megnevezésével.

Kampány van Magyarországon, és persze itt is, aránytalan eszközökkel, részrehajló médiával, és a hatalomnak kedvező választási szabályozások mellett, egy félrebillent mezőnyben, mely a hatalom számára lejt, és mely mégsem tekinthető lefutottnak. Érdekes fejlemény Hódmezővásárhely – az egyik fővezér fieff-je – ahol az ellenzéki összefogás eredményt hozott, a minden eszközzel megtámogatott uralkodó párt polgármester-jelöltje veszített, egy jól kommunikáló, jó kiállású függetlennel szemben. Az ellenzék ezután, mintha felrázódott volna, és az utolsó percben keresi az egyezségkötés, a kölcsönös visszaléptetések lehetőségét (listáikat ugyanis már regisztrálták), hiszen a közvéleménykutatások „kormányváltó hangulatot” jeleznek, egy jelentős többség (usque 56%) elérkezettnek gondolja a kormányváltást és ez bizalmat ad az ellenzéknek. A bizonytalanok vagy rejtőzködők (racionálisan érvelhető, a mérések alapján, hogy a kormánypártokat fölülmérik, hogy a bizonytalanok és preferenciával nem rendelkezők között több a váltást óhajtó), jó mozgósítás mellett, leválthatják a nemrég még minden megszállt pozíciójukban bebetonozottnak tűnő hatalmasokat.

Ha Orbán nem talál új témát, és a csőre töltött migráncsozást-sorosozást csak nyílt fenyegetéssel tudja kiegészíteni (vajon nem máris érződik, hogy Finkelstein halott? De Fico sem a régi, és Kaczynski-testvér lengyelkéi csak biodíszletei a kampánynak) az kevés lehet. Ha a többség elhiszi, hogy az Orbán-rendszer leváltható, győzelemre vihet egy, olyan politikai konglomerátumot, melynek működéséről, perspektívájáról alig tudhatunk bármit is. Legföntebb reménykedhetünk, hogy nem folytatja az orbáni ámokfutást, a sehova nem vezető Nyugat-ellenességet, Putyin-Erdogan-pártiságot, visszavenne a korrupcióból, stb., de ez talán kevés a jó kormányzás ígéretéhez.

És akkor itt ajánlok egy gondolat-kísérletet. A Fidesz itteni fiókpártjai szőröstül-bőröstül eladták lelküket a mai magyar hatalomnak (ennek ocsmány kifejeződése volt Kelemen Hunor udvariatlan gesztusa Karácsony Gergely ellenzéki miniszterelnök-jelölt itteni látogatásakor), elképzelni sem tudják, hogy nem a Fidesz és vezére győz, de mi lenne, ha mégis? Mi lenne, ha április 9-én ellenzéki győzelemre ébrednénk? Értem én, hogy ez a kevésbé valószínű forgatókönyv, de azt is biztosan tudom, hogy kisebbségben kétszeresen káros a kalandorpolitika (hogy politikai gengszterizmust ne mondjak). Ma a Fidesz itteni fiókpártjai, és sajnos általuk az egész közösség, ha akarja, ha nem, spárgában áll, egyfelől a bukaresti már-már vállalhatatlan hatalom, másfelől pedig a budapesti akarnok között. Márpedig a spárga egy fárasztó és perspektivikusan, szétszakadással és padlótfogással fenyegető pozíció, merev és kilátástalan.

Nehéz a hosszan kitartott spárgából szerencsésen talpra állni, a meggémberedett tagokat megfelelő izomtónusba hozni és dinamikus mozgásra bírni, ráadásul az önállóság hiánya, politikai sakkvakságot okoz, zavarodottságot és tanácstalanságot. Csak egy példa a nagybányai, ahol a börtönviselt (vajon ki tudhatja, milyen jogi, vagy titkos egyezségek nyomán szabadult?) polgármester magyar gimnázium elleni kirohanását támogatta (ki tudhatja milyen háttéregyezségek és milyen potenciális hasznok reményében), első körben, a helyi rommagyar szervezet, és az igazgatónőt csúnyán fenyegetve győzködte (sőt nyilvános közleményben szólította föl!) a támadás elhallgatására. Azután, központi figyelmeztetésre, legalábbis egyelőre, vissza úsztak a Rubiconon.

Csakhogy „a kocka el van vetve” és könnyen arra ébredhetünk egy áprilisi hétfőn, hogy a kalandorpolitika beérett és iránytű, meg perspektíva nélkül pislogunk „kancsalul festett egekre”.

Magyari Nándor László

Megválaszolandó kérdések

FüHü

-

2019-03-16

0

Márki-Zay Péternek néhány kérdést nem ártana tisztázni, ha a demokrácia élharcosává akar válni. Ezért fel is teszek neki pár nagyon fontos kérdést, remélem eljut hozzá és válaszol ezekre.

Kedves Péter!

– Elfogadhatónak tartod e, hogy egy párthoz közeli média, kategorikusan és rendszeresen orkoknak, genetikai selejteknek nevezzen magyar állampolgárokat a származásuk kapcsán?
– Elfogadhatónak tartod e az Unió és Izrael zászlajának elégetését?
– Elfogadhatónak tartod e, hogy azt a Horthy Miklóst, akinek lelkén több százezer magyar halála szárad, bárki is a történelmünk pozitív szereplőjének tartsa?
– Elfogadhatónak tartod a Holocaust borzalmának tagadását, vagy akárcsak relativizálását?
– Elfogadhatónak tartod, hogy bárki is listát akarjon készíteni akár a zsidókról, akár az izraeli-magyar kettős állampolgárokról?
– Elfogadhatónak tartod, akár mint keresztény ember, hogy a cigány származású emberek gyerekvállalását valaki negatívnak értékelje, azok „túlszaporodásáról” beszéljen?
– Elfogadhatónak tartod, hogy bárki embereket a származásuk okán kasztrálásra javasoljon?
– Elfogadhatónak tartod, hogy a cigány családoktól el kéne venni a gyerekeiket és azokat bent lakásos iskolába kényszeríteni?
– Elfogadhatónak tartod, hogy bárki illegális félkatonai szervezeteket hozzon létre, vagy azokat támogassa?
– Elfogadhatónak tartod, hogy Izrael, a térség egyetlen demokratikus államával szemben, terrorista államokat támogasson bárki is?
– Elfogadhatónak tartod, hogy a zsidó áldozatok emlékét meggyalázva, a Duna-parti cipőkbe köpjön valaki?
– Elfogadhatónak tartod, hogy valaki megüssön egy másik embert, annak származása miatt, majd ezek után egy párt megtartja tagjai sorában?
– Elfogadhatónak tartod, hogy egy párt támogasson egy demokratikus, erőszakmentes, engedélyezett demonstráció megzavarását, mint amik rendszeresen történnek a Pride esetében?
– Elfogadhatónak tartod, hogy gyalázzanak embereket azért, mert saját választásuktól függetlenül melegnek születtek?
– Elfogadhatónak tartod, hogy egy pártot olyan személy vezessen, aki ellen etnikai bűncselekmény elkövetése miatt jogerős bírósági ítélet van és soha nem kért bocsánatot az elkövetett borzalomért?
– Elfogadhatónak tartod, hogy a határok nem sérthetetlenek és helyesled a határ revíziós soviniszta elvárásokat, célokat?
– Elfogadhatónak tartod, hogy valaki náci karlendítéssel szórakoztassa a társait egy esküvőn? Ez szerinted vicces?
– Elfogadhatónak tartod, az érpataki modellként elhíresült gazemberséget?
– Elfogadhatónak tartod, hogy bárkit munkatáborba lehessen záratni?
– Elfogadod, hogy vissza kéne állítani a halálos ítélet intézményét?
– Elfogadhatónak tartod, hogy valaki azt állítsa, Magyarország kormánya a jó oldalon állt a II. VH idején? Hősöknek vagy áldozatoknak tekinted a Donnál elesett magyarokat?
– Elfogadhatónak tartod, hogy valaki cigány bűnözésről beszéljen és azt az érzetet keltse, hogy a cigányok származásuk alapján potenciális bűnözők és munkakerülők?
– Elfogadhatónak tartod, hogy antiszemita nézetek mellett kiálló emberek legyenek egy párt listavezetői?
– Hihetőnek tartod, hogy egy párt, amelyik összetartó ereje a rasszizmus, antiszemitizmus, homofóbia, xenofóbia volt, hirtelen megváltozzon, egyik reggel úgy keljen fel, hogy ezek elmúltak már nála, de eszébe sem jut bocsánatot kérni a mocskos dolgai miatt?

Még rengeteg, ehhez hasonló fontos kérdésem lenne, és a válaszok nagyon nagyban befolyásolják nyilván a hozzád való viszonyulásomat, de a válaszaid lehet téged is arra kényszeríthetnek, hogy a nézeteiden, a szövetségi viszonyaidon változtassál. Persze ha ezen kérdések közül van amire igennel válaszolsz, akkor nincs okod változtatni semmin, csak akkor ne akarj demokratának látszani és számomra vállalhatatlan lesz a személyed. Öntsünk akkor együtt ha lehet, tiszta vizet a pohárba!

Rózsa Mihály

A vér bódító szava(zata) – Egy kampánylózung álnokságáról

FüHü

-

2018-03-13

0

A vér bódító szava(zata) – Egy kampánylózung álnokságáról

Amit viszont nem hagyhatunk szó nélkül, az a szó szerinti vér-lázítás. Mert ez egy újabb meggondolatlan lépés a szakadék felé. Mi lenne ugyanis, ha a románok és a szlovákok is rázendítenének egy ilyen nótára: ők is nyilván „egy vérből valónak” érzik magukat – a többieknek meg le is út, fel is út?! A figyelmes szemlélő azt is észreveheti, hogy a reklám Országháza jelképesen az ezeréves ország árnyképe fölött emelkedik – Galíciától Dalmáciáig –, ami még inkább döbbenetessé teszi az „egy vérből valók” hazafiságára való apellátát.

Van egy csodálatosan szép, lírai dala az Ismerős Arcoknak, amelyre könnyezve csápolnak a koncertlátogatók – a Nélküled. A nemzeti rock jellegzetesen magyar műfajába tartozó himnusz azt ígéri,

„Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk,

Mi egy vérből valók vagyunk!”

A vérpezsdítő refrén az országgyűlési választásokon való részvétel promóciójának egyik központi csatakiáltásává „szellemült át” – de egyelőre csak a határon túli jogosultak buzdítására. Magyarországon nem használja ezt az ottani kormány, amely aláíratlanul fizeti (vagy közvetett módon finanszírozza) az egészoldalas politikai reklámokat külföldön.

Mindennek kérdéses legalitásáról már írtunk, úgyhogy most hagyjuk is azt. Ugyancsak tekintsünk el a dalsor logikátlanságától („amíg élünk s meghalunk” – hogy lehet ezt a kettőt egyszerre?), hiszen az utóbbi a művészi szabadság birodalmába tartozik. Az pedig továbbá a kultúrszociológia meg a muzikológia feladata, hogy besorolja a nemzeti rockot (konkrét esetben a fehér szuprematista zene kategóriájába, ami viszont a neofasizmus mélyebb rétegeinek egyike).

A vérre való hivatkozás egy választási kampány keretében azonban már kőkemény politika, s így annak szabályai alapján kell megítélni. Talán éppen ezért nem használják ezt a magyar kormánypropagandisták saját hazájukban, mert ott azért lenne ehhez néhány szava a tarka ellenzéknek, a józan észnek – sőt talán még a narancssárga alkotmánybíróságnak is. Viszont felmerül a kérdés, hogy ha a magyarországi magyarok „nem egy vérből valók”, akkor mi, határon túli magyarok hogyan lehetünk azok – és kivel. De ez is csak a logikát, értelmet keresőknek tűnik fel – tehát hagyjuk ezt is!

A vér voksolásra hívó szava egy aláíratlan politikai reklámon, amely a vajdasági közmédiában jelent meg.

Amit viszont nem hagyhatunk szó nélkül, az a szó szerinti vér-lázítás. Mert ez egy újabb meggondolatlan lépés a szakadék felé. Mi lenne ugyanis, ha a románok és a szlovákok is rázendítenének egy ilyen nótára: ők is nyilván „egy vérből valónak” érzik magukat – a többieknek meg le is út, fel is út?! A figyelmes szemlélő azt is észreveheti, hogy a reklám Országháza jelképesen az ezeréves ország árnyképe fölött emelkedik – Galíciától Dalmáciáig –, ami még inkább döbbenetessé teszi az „egy vérből valók” hazafiságára való apellációt.

De a feltételesség helyett felhozhatunk nagyon is valós példákat: az egész délszláv háború abból fakadt, hogy a szerb, horvát stb. nacionalisták is törzsenként „egy vérből valónak” érezték magukat – aminek a kikényszerítéséért semmi sem volt drága, az emberélet különösen nem.

Manapság, amikor a neofasizmus terjedésével egyre kevesebbet tanulhatnak a fiatalok a fasizmus meg a nemzetiszocializmus először „vérvédő”, majd „vérlázító”, végül pedig a világot vértengerbe merítő katasztrófájáról, és ahelyett „ismerős arcok” Wass Albert-féle elméletekre alapozott nemzetirockkal bódítják őket, akkor egyszerűen nem lehet szó nélkül elmenni az effajta – még oly naiv és primitív – szavazóverbuválás mellett.

A náci Blut und Boden-elmélet (Vér és Rög) is egy határon túli (Argentínában született) német birodalmi falugazda mezőgazdaságfejlesztési programjából (Hermann Reischle: Reichsbauernführer Darré, der Kämpfer für Blut und Boden, eine Lebensbeschreibung. Berlin, 1933) indult ki – hogy Endlösungot erőltető világháborúvá durvuljon, amelyben Magyarország, másodszor is a rossz oldalon kitartva végleg elveszítette ezeréves területeit. Nem jó nekünk a vér és a rög bódítása! Álljunk egyszer végre az értelem oldalára – pontosan azért, hogy a tisztességes, szabad nemzetekkel együtt – nem pedig ellenük – ünnepelhessük saját nemzeti lényegünket, kultúránkat. A vérre való hivatkozás nélkül.

Íme még egy nagyon közeli példa arra, hogyan válik halott röggé a vér – többszörös áttétellel, a nemzeti propagandisták fondorlatain, valamint a vér bódító szavára ugrani kész forrófejű követők primitivizmusán keresztül.

Az Élő Segélytől a halálba taszításig

Volt egyszer egy Queen nevű rockbanda, amely a Wembley-stadionban 1985-ben megtartott világhírű Live Aid jótékonysági koncerten aratott sikert a One Vision című dalával, az etiópiai éhezők megsegítését és a világ népeinek egységét hirdetve:

„One flesh one bone,

One true religion,

One voice one hope,

One real decision,

Wowowowo gimme one vision”

Két évre rá a szlovén Laibach német átköltésben adta elő ugyanazt a dalt (Geburt einer Nation, Egy nemzet születése), az alábbi, vérlázítónak tűnő sorokkal, amelyekről azóta sem dőlt el, hogy a szlovén nacionalizmus – és a jugoszláv polgárháború – előszele voltak-e, vagy a neofasizmus iróniába csomagolt elutasítása:

Ein Fleisch, ein Blut,

ein wahrer Glaube.

Ein Ruf, ein Traum,

ein starker Wille

Gibt mir ein Leitbild.

De mindegy is: a lényeg az, hogy érdemes csínján bánni a vér szavával és tisztességes politikai kampányban nem használni azt. Mert a kedvenc nemzetirock-bandák nem próféták, ők sem tudhatják előre, milyen ismeretlen arcok jelennek meg később a kerítésnél – amit az Ismerős Arcok 2012-ben még minden erővel bontani akart:

„Nálam a fejsze, de ölni azt nem fogok

Kerítést bontok, szabadságot hozok!

Szabadságot hozok!

A fejem tiszta, a céljaim pontosak

Nem lehet semmi, mi ennél most fontosabb

Szégyenkezni a múltért már nem fogok

Kerítést bontok, szabadságot hozok!

Szabadságot hozok!”

A szabadságot nem a vérlázító lózungok (és az azok mentén kipattanó Endlösungok) hozzák, hanem a józan ész, a higgadt mérlegelés, az együttműködés tudománya és művészete – végső soron az embert ember farkasává tévő kerítések bontása. Ne szavazzunk a vérre, szavazzunk az épelméjűségre!

Az angol és a német dalrészlet hevenyészett fordítása:

One Vision (Queen)

„Egy hús, egy csont,

Egy igaz vallás,

Egy hang, egy remény,

Egy valódi döntés,

Adj hát egy víziót!”

Geburt einer Nation (Laibach)

„Egy hús, egy vér,

Egy igaz hit.

Egy hívás, egy álom,

Egy erős akarat

Nyújt követendő eszmét.”

Purger Tibor (Washington)

A magyar külpolitikai kilátásokról

Blogles

FüHü

-

2018-12-06

0

Szlovénia nem adja meg magát a Putyin-Orbán-Habony tengelynek. Szerencsére a magyar minta már nem tűnik vonzónak senki számára, a korábbi félelmeink dacára ma úgy tűnik, elmúlt a lehetősége az áttörésre.

Lengyelország is beleunni látszik a (mienknél jóval enyhébb) orbanizációba. Ha a Brexitet is sikerül visszafordítani, a Putyin kezére játszó „sárga mellényeseket” hazaküldeni és Macronnak stabilizálnia a hatalmát, Németországban a centrista CDU-jelölt lesz a pártvezér, az EU-ban tavasszal meggyőzően szerepel a centrum, Weber pedig megválasztva valóban elkezd foglalkozni az európai értékekkel is, ezzel párhuzamosan sikerül az orosz információs hadviselést végre megbízhatóan feltartóztatni, a demokrata képviselőház – noha az amerikai külpolitika alapvetően elnöki hatáskörbe tartozik – visszatereli Trumpot az atlantista irányba, illetve az utóbbi harciassága Kínáról az oroszokra tevődik át, akkor könnyen lehet, hogy megint érvényesül a magyar külpolitikai hagyomány és nemcsak megint beszorulunk a rossz oldalra, de a legtöbbet is veszítünk vele.

Sok a „ha”, de az EU talán már elérte a mélypontját

Magyarország még messze van attól, mert az ottani stabilizáció itt agressziót fog szülni és a magyarok kárára akarja majd élezni a két „tábor” közötti helyzetet. Kevés az esély arra is, hogy ha az EU stabilizációja előrehalad, akkor az Orbán-kormányt kívülről meg akarnák majd buktatni; nem lesz ez senkinek érdeke, ha már csak a magyaroknak tud ártani, a nyugati érdekeket viszont kiszolgálja a megfelelő gazdasági környezet fenntartásával.

Eközben az olajárak újabb esése és az energiapiac átalakulása, az esetleges újabb fegyverkezési verseny a 80-as évek után megint a padlóra fogja vinni az oroszokat, amihez a gazdaságuk állapotát látva nem sok kell már; szóval nekünk Pakssal, az ide koncentrálódó orosz gazdasági és külpolitikai érdekekkel, bankokkal, hírszerzői hálózattal, a fontos embereknek nyújtott menekülési útvonallal – egyszóval derékig az orosz hínárban – az egyik oldalon, a szövetségi rendszereinkben elszenvedett bizalomvesztéssel a másikon oldalon, pusztán alacsony hozzáadott értékű gazdasági beszállítóként, így együtt, nagyon rossz lehet. Mármint nekünk, a magyarok 95%-ának.

Béndek Péter

Bruck András: Hogyan harcoljunk a sátán ellen?

FüHü

-

2017-10-10

0

Bruck András: Hogyan harcoljunk a sátán ellen?

A magyar parlament látott már néhány épületes szóváltást, de olyat, ami ma zajlott le Bárándy Gergely és Matolcsy között, nem sokat.

Bárándy Gergely:
„Unokatestvérei megvették a Pécsi Sörgyárat, s azonnal kaptak is jó megrendelést, unokatestvérének bankja biztosított hitelt ahhoz, hogy Farkas Flórián sofőrjének a cége megvegyen egy kastélyt, de unokatestvérének a cége szépen segíti az ön fiát is, nyáron az Origo hírportált szerezte meg, másfél milliárd forintot vert el az MNB reklámkampányra, aminek a jelentős része éppen az ön fia cégénél landolt, Matolcsy Ádám bútorgyára közel félmilliárd forint uniós támogatást is elnyert. Biztosan az ifjú tehetségek támogatásának jegyében juttatott az MNB havi 300 ezer forintos ösztöndíjat Hidvégi Balázsnak, a Fidesz kommunikációs igazgatójának és a feleségének is…”

Matolcsy válasza:
„Azt vártam, hogy a rokonokkal foglalkozik, és örömmel válaszoltam volna arra a kérdésére, hogy kinek hány rokona van, hogy számunkra, akik hivő emberek vagyunk. hét és félmilliárd rokonunk van a földön. Az Úr mindenkit rokonként teremtett meg. Ehhez képest ön elég szűkkörűen sorjázta a kis listáját. Önnek nem velem van gondja, hanem a piacgazdasággal…”

Nem mellesleg Matolcsy fia a szóban forgó bútorgyárat a Növekedési Hitelbank hiteléből vette, a bank viszont a Matolcsy-unokatestvér, Szemerey Tamás tulajdonában van. Ezen kívül Matolcsy Ádám a nyáron egy 350 millió közbeszerzést is megnyert. Azt, hogy Matolcsy és Polt egész pereputtya ott lebzsel az MNB-ben, és iszonyatos fizetéseket és szinte ingyen hiteleket vesz fel, már csak „mellékszál” ebben az égbekiáltó bűntettsorozatban.

Természetesen mindennek semmi köze a piacgazdasághoz, a rezsim fő-és alemberei egyszerűen kirabolják az országot. Mégpedig Orbán Viktor tudtával és beleegyezésével, mivel ő maga is csak akkor juthat a saját maga számára elegendőnek tartott „profithoz”, ha a környezetének is szabad kezet ad a rabláshoz. Ezzel nyeri meg a lojalitásukat, egyben magához is köti őket a közös bűnben.

Mivel a mai naptól azt is tudjuk már, hogy a kormány rózsafűzérrel is harcolni fog a sátán és Soros György ellen, várjunk egy keveset, hátha a módszer a Matolcsy család ellen is beválik. De ha mégsem, akkor nem marad más hátra, mint kormányváltás után a legkeményebb, könyörtelen elszámoltatás.

Feltéve, hogy nem azoknak az ellenzéki politikusoknak és jogászoknak az álláspontja érvényesül majd, akik azt szeretnék velünk elhitetni, hogy mindez törvényes, jogszerű, ezért a magyar társadalom valóban nem tehet mást, mint végignézi önmaga kifosztását.

Forrás: Bruck András, Facebook.

Teleormányi köztársaság

FüHü

-

2018-06-12

0

A teleormányi patyomkin köztársaság kihirdetése megtörtént, reakció is várható rá, de az egyesülés száz év után is kétséges, amikor a széthúzást és gyűlöletet erőltetik, és ne feledjük a szétszakításban csak pillanatok kérdése, hogy mikor találják meg az etnikai törésvonalat, (ezt még egyszer mondom, a mai rommagyar mainstream kedvezőnek is ítélné meg, hogy a rommagyar társadalmat nacionalista alapon mozgosítsa).Ma a szétesés van közelebb, és nem a “Nagy” egységesülés.

A román nemzeti történetírás – kevésbé maga a megtapasztalható történelem – kulcsfogalma az egyesülés, azután pedig, valamilyen értelemben és vonatkozásban homogén román nemzetállami lét megvalósítása, mint évezredes törekvés kiteljesedése jelenik meg.

A nacionalista történetírás, mint a román kultúra és közélet központi diskurzusa, paradox módon az államszocialista rendszerben vált dominánssá, és jutott el a protokronista szélsőségességig, nem adta föl nézeteit. Elsősorban az akadémiai történetírók őrzik, illetve igyekeznek fenntartani – a tudományos szempontból tarthatatlan – nézeteket /élükön az újonnan megválasztott elnökkel/. De a közbeszéd és a politikai diskurzusok is minduntalan visszatérnek azokhoz a regresszív és autarchikus nézetekhez, melyek hátterében a – lényegében premodern, módszertani nacionalizmuson épülő stb. (lásd Katherine Verdery vonatkozó értelmezését) – nacionál-kommunista történetírás kognitív stratégiája húzódik meg. Olyan erős ez a historiográfiai hagyomány, hogy az általa kitermelt történelmi mitológiák, legendák és üres formulák, gyakran, alternatív tényekből, nem létező dokumentumokból és forrásokból összeállított megtévesztő panelek, alaposan megtévesztik még az elitet is, a nyilvánosságban megnyilvánuló közemberek történelmi tudatát is: magyarán igen sokan elhiszik, amit a regresszív és reakciós történetírás kommunikál. Gyakran úgy tűnik az egységesülés, a homogén nemzetállam fölépítése olyan implicit nemzetpolitikai stratégia, mely – mert túlélte kezdeti szakaszát, az imprinting sikerült – örök, afféle nemzeti vonás, és azután mégsem. Viszont – legalábbis úgy tűnik nem belső, hanem nemzetközi konjunkturális és globális hatások okán – politikai stratégiát és különösen közpolitikákat nem lehet építeni rá. Az egység nacionál-kommunista felfogása ugyanis nem konkrét, megélhető és átszármaztatható szolidaritásra, együttműködésre, kölcsönös segítségre, stb., vagy patriotizmusra utal, hanem nacionalista ideológiai háttér, ha úgy tetszik stílus, a közbeszéd üres modellje /formă fără fond/.

Ez roppantmód zavarja az ellen-nacionalista diskurzusokat hajtogató rommagyar elitet, mert számukra, egy jobban mozgósító, vagy mondjuk úgy véresszájúbb román nacionalista centenáriumi év mozgósítóbb hatással bírna és a Pestről jövő hasonló elvárást sikerülne teljesíteni. Már a tavaly télen elkezdődött a potenciális centenáriumi nacionalista támadások megelőlegezése a Fidesz itteni fiókpártjai által, csakhogy szemmel láthatóan, a stratégia nem jött be, az év ilyen értelemben egyelőre csendes, sőt. A tegnapi ünnepi és nemzeti pátosszal telinek tervezett momentum képei, melyet a Simona Halep Roland Garros-i győzelmének megünneplésére szerveztek, alkalom volt, hogy a bukaresti polgármester-asszonyt kifütyülje a közönség. Az eset is jól mutatta: a nacionalista diszkurzus nem hatékony szervezőelv, nem egyesít, hanem szétválasztja a társadalom különféle szegmenseit. Az elterjedt nacionalista ideológia, a nemzeti kizárólagosság, mint neve is mutatja, ilyen vagy olyan alapon kizár, de végül senkit sem integrál). A rendszerváltás elhozhatta volna a történetírás és nyomában a tanítás (nálunk nem a történelemkönyvek ihletik a történelmi filmek forgatókönyveinek íróit, hanem megfordítva a játékfilmek forgatókönyveiből merítenek a tankönyvek megírói) megváltoztatását, modernizálását, de a konzervatív mainstream megőrizte Ceaușescu engedményként, lojalitásért cserében kínált nacionalista historiográfiáját.

Akárhonnan is nézzük a jelenlegi román társadalmat, egyesülés és homogenizáció helyett a töredezettség, szétszakítottság, strukturális, gazdasági, szociális, területi, kulturális/civilizációs, etnikai, stb., eltéréseket, sőt akár a politikai kultúrák összeférhetetlenségét, láthatjuk. Fölsorolni is hosszadalmas mindazokat a társadalmi és sok szempontból akár kulturális (sőt civilizációs) törésvonalakat és egymással alig érintkező társadalmi osztályokat, vagy rétegeket és közösségeket, melyek a román társadalmat – száz éves közös történelem ide vagy oda – egyre szembetűnőbben jellemzik. És hogyha az elterjedt nacionalista ideológia és történelmi mítoszok nem képesek összetartani és perspektívát adni a társadalomnak, az a remény is szertefoszlani látszik, hogy a nyugati típusú polgárosodás képes lenne felzárkózási pályára állítani a román és benne a rommagyar társadalmat.

A román rendszerváltást követően nagyon nehezen és bizonytalanul indult el a felzárkózás a politikai nyugathoz, felemás eredményekkel és elhúzódó ücsörgéssel egyféle szürke zónában, a “törékeny és sajátos demokrácia” formulába tömörített posztkommunista rendszerben (Iliescu-rezsim). (A továbbélő nacionál-kommunista, bezárkózó és reakciós ideológiája nagyban hozzájárult ehhez, a maga “nu ne vindem tara”, és hozzá hasonló jelszavaival, a reprivatizáció elszabotálásával stb.). Románia még régiós sorstársainak vonatkozásában is feltűnően lemaradt, foglyává vált a posztszocialista, perifériás helyzetének, amiből kimozdulást az EU-integrációs projekt hozott, mely miután formálisan révbe ért, politikai hatása kiürült és ellaposodott. Az EU-ba való belépést megelőző időszakban volt egy fontos fejlemény, a politikai pártok abban versengtek, hogy melyik nyitottabb és tudná gyorsabban teljesíteni a csatlakozási feltételeket. A felzárkózó, nyugatias lelkesedés csúcspontját – legalábbis politikai, választási értelemben – a 2014 novemberi elnökválasztás jelentette, és Johannis megválasztása. Azután még volt a nyugatosodásban érdekelteknek (yuppie társadalom?) néhány megmozdulása, – a Verespatak-mozgalom tüntetéseitől a Collectiv-tragédia nyomán kialakult mozgalmakig és a 13-as sürgösségi kormányrendelet kontesztálásáig stb. – de ezek, mintha kifulladtak volna mára.

Azt hiszem ez a hazai kontextusa a PSD által szervezett szombati (folyó év június 9.) bukaresti tüntetésnek, melynek ugyan nem volt nagyon világosan meghatározott és néhány jelszóban összefoglalható témája és üzenete, viszont megmutatta a román demokrácia állapotát, egy széttagolt társadalom tanácstalanságát, mely nem bír igazi középpel. Érdekes és látványos, hogy maga a hatalom is tanácstalan (először a tradicionális családért – lényegében ortodox/homofób érzelmekért – akartak tüntit szervezni -, a sors fintora, hogy aztán a hatalmat éltetni hivatott nagygyűléssel párhuzamosan folyt a Gay Pride fölvonulás), nem tudja mit tűzzön zászlajára, mert őszinte azért nem lehet: a korrupció védelmét nem lehet fennen lobogtatni, köréje mozgalmat szervezni. És az egyesülés centenáriumán a szakadást ünnepelni, sőt nem csak politikai értelemben, hanem szociológiaiban is szétszakítani egy amúgy is vulnerábilis, közép(osztály) nélküli társadalmat, nem dicsekvésre okot adó cselekedet. Miért probléma az ahogyan – közvetlen vagy közvetett kényszerrel és zsarolással, mézesmadzaggal és korbáccsal összetrombitált – pészédés tömeg kifejezte politikai szimpátiáját? Mindenekelőtt azért, mert nem politikai, hanem társadalmi ellentéteket – a város és a provincia, a nyugatias és a tradicionalista, a helyzetüknél fogva progresszív és a reakciós stb. -, társadalmi szegmenseket fordította egymással szembe. A jelenlegi kormány-elnök szembenállás, nem egy polgári társadalom politikai közösségei közötti versengést és ideológiai ellentétet hozott és hoz fölszínre, hanem társadalmi habitusokat, regionális közösségeket és foglalkozásbéli kategóriákat stb. ütköztet, törésvonalakat erősít, sáncokat mélyít, szekértáborokat alakít. Nem az (i)gazságszolgáltatásról és nem is annak virtuális függetlenségéről, nem a nem létező párhuzamos államról (ezek csak populista hívószavak), hanem ennél többről, a társadalom alapszövetéről van egyre inkább szó. Mert nem csak két Románia van, hanem sokkal több, és a törésvonalak torlódása, egymásra tevődése (interszekciója), és ennek a be nem ismerése, szétfeszítheti a társadalmat (különösen, hogy a kormányoldal a helyhatóságokat és az adminisztrációban dolgozókat képes kontrollálni – nem utolsó sorban – a számukra kedvező osztogatással, fizetésemeléssel, kiváltságok biztosításával gyarmatosítania. A nagy többségében a PSD-nek kiszolgáltatott/elkötelezett kolonizált adminisztráció mellett, nem csoda, hogy ez a párt a legtöbb közéleti korrupciós eset érintettje is, ez egyáltalán nem az (i)gazságszolgáltatás részrehajlásáról szól). Romániát ezután kellene egyesíteni (ez persze az első száz év kudarcainak a beismerését is jelentené), nem történeti mítoszok és nem is vágyálmok területén, hanem gazdaságilag, infrastruktúrájában, szociális és kulturális, stb. értelemben. Nem egy egységes nacionalista és erőszakos projektet (ez remélhetőleg Ceaușescuval együtt megbukott, bár hej de sokan élesztgetik), hanem fenntartható, racionális, inkluzív politikákat és stratégiákat követve, és persze nyugatosodással.

A teleormányi patyomkin köztársaság kihirdetése megtörtént, reakció is várható rá, de az egyesülés száz év után is kétséges, amikor a széthúzást és gyűlöletet erőltetik, és ne feledjük a szétszakításban csak pillanatok kérdése, hogy mikor találják meg az etnikai törésvonalat, (ezt még egyszer mondom, a mai rommagyar mainstream kedvezőnek is ítélné meg, hogy a rommagyar társadalmat nacionalista alapon mozgósítsa).Ma a szétesés van közelebb, és nem a “Nagy” egységesülés.

Magyari Nándor László

———————————————————————

Teleormányi köztársaság – A románból átvett kifejezés arra utal, hogy a jelenlegi kormányzó hatalmat egy Teleorman megyéből származó csapat vezeti, élükön Liviu Dragnea PSD-, és parlamenti elnökkel, és Viorica Dăncilă kormányfővel, de további mintegy 80 magas rangú kormány-tisztviselővel, többek között miniszterelnök helyettessel is, akik mind onnan származnak.

Célkeresztben a civil társadalom

FüHü

-

2017-11-21

0

Ehhez csendestárs, aki hallgat, aki civil-ellenes törvényeket támogat, aki párhuzamos államot emleget és korrupt politikusokat támogat. Itt tart ma a Fidesz itteni fiókpártja, erről beszél nemcsak Liviu Dragnea, hanem Kelemen Hunor is: „tél jön” és hosszúnak ígérkezik.

Különös határozatot hozott, a kormányt adó, magát szociáldemokratának mondó, politikai alakulat vezérkara, dörgedelmeset és a korszellemnek megfelelően, alternatív tényekre, álhírekre, láthatatlan és ellenséges, valamint minden bizonnyal fiktív, összeesküvés-elméletre alapozottat. Ahogy az egyes „rosszabb helyeken” – értsd putyini Oroszország, Trump-féle AEÁ, orbánista Magyarország, és Kaczynszki-féle Lengyelországon kívül, talán leginkább az Erdogan uralta Törökországban – dívik. Azt üzeni a párt vezetősége, mely büntetett előéletű elnökének megvédésére, utolsó megvádolásának okán vészesen fogyatkozó hitelének megerősítésére gyűlt össze, obskurus virágnyelven ugyan, de jól kivehetően, hogy a párhuzamos állam (leánykori konteo nevén: „háttér hatalom”, deep state, Soros György, Fethullah Gülen) nem engedi, hogy a megvádolt, vagy egyenesen elítélt politikusok zavartalanul folytathassák garázda tevékenységüket. Ergo, a párhuzamos államra le kell csapni, politikai és jogi eszközökkel egyaránt. Osztály, illetve pészédé-áldé-ellenes összeesküvését le kell leplezni, lefejezni és láthatatlan fejét, elrettentő példaként, a városkapukra kitűzni. Keveset tudni arról, hogy mit is jelent az aktuális politikai zsargon kulcs szava a párhuzamos állam, hiszen maga Liviu Dragnea, a fő hangoztatója is csak annyit nyilatkozott róla, hogy: „Hosszú ideje (sic!) beszélnek róla a nyilvános térben, és mindenki érti (sic!)….”, de minden esetre sokakat megtéveszt, illetve félrevezet. És minden bizonnyal azért nem lehet meghatározni a párhuzamos államot, vagy akár csak képviselőit pontosan megnevezni – mindazok az eufemizmusok, amelyek a titkosszolgálatokhoz, a DNA-hoz, vagy újabban Johannis elnökhöz kapcsolják, szintén csak sejtetések – mert a köd, a többértelműség fenntartása a cél, hangoztatásával. Valami olyasmi, mint a Soros-terv, ami ugyan nem létezik, de félelmet és szorongást kelt, sőt (lényegében antiszemita) gyűlöletkeltésre alkalmas konteóra utal.

Nem kis kihívás a párhuzamos állam lehetséges intézményi és személyi struktúrájának kifürkészése, hiszen a konteók természete, hogy titkosak és képesek ezerarcú fenyegetésként megbújni akármelyik bokor, akarom mondani intézmény mögött. Hol a titkosszolgálatok (főként a SRI), hol a Korrupció-ellenes Ügyészség (DNA és annak vezetője), hol pedig az EB Igazságügyi jelentése (MCV), (egyszer majd a betűszavak különös politikai karrierjéről is érdemes lesz szemiotikai elemzést végezni, hiszen úgy jelölnek valamit, hogy közben el is rejtik lényegét: benyomást, érzelmi viszonyulást keltenek, anélkül, hogy valós jelentésük, racionális tartalmuk lenne), de egyre inkább az államelnök szimbolizálja a rejtett hatalmat, amely nem hagyja Dragnea és tsainak, hogy minden létező intézményre rátegyék kezeiket, hogy megszállják az államot és a központi hatalmi intézményeket, hogy maguk alá gyűrjék az (i)gazságszolgáltatást. Sajnos a PSD-ALDE nincs egyedül az illiberális állam kiépítésének szándékával, a fékek és ellensúlyok rendszerének gyengítésével, hiszen egyre inkább „természetes szövetségesük”, az Orbán elvárásait közvetítő, Fidesz itteni fiókpártja (hogy a jelentéktelenekről ne is szóljunk), valamint azok az „ellenzéki” pártfrakciók, képviselők és szenátorok, akik korrupciós ügyekben érintettek. Várom, hogy nálunk majd a korrupcióellenes politikákat nevezzék meg a liberális demokráciák felszámolási kísérleteinek okaként, mint ahogy az áldozatokat szokták rendre felelőssé tenni molesztálási, bántalmazási ügyekben.

Minden esetre a párhuzamos állam, úgy ahogyan azt hangoztatják (rokonságban Putyin és azután Orbán és régióbeli társainak hagymázas elméleteivel) egyetlen dologra kezd hasonlítani, mégpedig a mégoly halovány és vérszegény, de utolsó bástyaként működő CIVIL TÁRSADALOM-ra. Eszerint a párhuzamos állam mi magunk, A CIVILEK, főként az aktív és ellenálló civilek! A nyomakodó és sajnos egyre inkább teret nyerő, K-K-európai kormányok és populista pártok (alt-right) ellenségei a civil társadalom és annak képviselői az NGO-k (ezek támogatása Soros fő „bűne”), az általuk megmutatkozó ellenállás, mely Romániában – egyelőre – képes ellensúlyt képezni a politikai mainstreammel szemben. A párhuzamos állam a vox populi, mely utcára vonul (mely paradox módon nem megy, vagy csak módjával vesz részt a szavazáson) és időről-időre felforgatja az „illiberális állam” híveinek terveit, elzavar kormányokat, megvédi a jogállam alapjait stb. Mert a civil társadalom hagyományosan is „szemben áll” az elnyomó állammal, mindenféle totalitarizmussal és autoritér vezetéssel (Habermas definíciója szerint más a civil társadalomra jellemző rendszer logikája [párhuzamos], mint az államhatalomé. A civil társadalom ugyanis nem formalizált, a közvetlen és személyes kapcsolatok világa, de legfőbbképpen az “uralommentes kommunikáció szférája”.), diktatórikus hajlammal. Nem csak Romániában, hanem az egész régióban az utolsó védvonal, mely még megvédheti a többé-kevésbé Európától elfordult kormányok és mainstream politikai elittel szemben az európai liberális demokrácia értékeit az, a civil társadalom. Ezért támadják, ezért igyekeznek korlátozni (putyini mintára nemrég Magyarországon, most meg egy hallgatólagosan elfogadott törvénymódosítóval nálunk is. Vajon hol volt a Fidesz fiókpártja, amikor ez történt? Vagy maga is elfogadja, hogy az elsősorban bennünket, de a szervezetet magát is érintő, megbélyegzés és kirekesztés, potenciális üldözés lehetőségét jogszabályba foglalják? Hogy korlátozzák a civil társadalmi szerveződések mozgásterét, hogy okkult politikai erők céltáblájává, cimkézésnek tegyék ki az NGO-kat és képviselőiket?), tevékenységüket, ezért bélyegzik meg és igyekeznek hitelteleníteni (ennek része a CEU-elleni támadás is!).

És a párhuzamos államozással – ha még nem is vált hivatalosan a kormánypropaganda részévé, de minden esetre a legjobb úton halad az felé – Románia csatlakozott, a térségben Putyint követő, Orbán által közvetített és kiszínezett EU-ellenes politikai blokkhoz. Ha évekkel ezelőtt országos műfelháborodást váltott ki annak még csak a halovány fölvetése is, hogy Bukarest útja az EU-ba Budapesten át vezet, ma Dragnea and Co. nyíltan vállalják, hogy Romániát az orbáni útra terelik: ha nem a jó irányba, de majd a romlásba Budapesten át halad Bukarest is. Aki ezt az átállást ellenzi, ugyanakkor a korrupció-ellenes föllépést támogatja, aki legalábbis potenciálisan megakadályozhatná a hatalom nyomulását, egy újabb autoritér rezsim bevezetését az ellenség: a párhuzamos állam pribékje. Ehhez csendestárs, aki hallgat, aki civil-ellenes törvényeket támogat, aki párhuzamos államot emleget és korrupt politikusokat támogat. Itt tart ma a Fidesz itteni fiókpártja, erről beszél nemcsak Liviu Dragnea, hanem Kelemen Hunor is: „tél jön” és hosszúnak ígérkezik.

Magyari Nándor László

Blogles

Márki-Zay Péternek néhány kérdést nem ártana tisztázni, ha a demokrácia élharcosává akar válni. Ezért fel is teszek neki pár nagyon fontos kérdést, remélem eljut hozzá és válaszol ezekre.

Sok a „ha”, de az EU talán már elérte a mélypontját

Ehhez csendestárs, aki hallgat, aki civil-ellenes törvényeket támogat, aki párhuzamos államot emleget és korrupt politikusokat támogat. Itt tart ma a Fidesz itteni fiókpártja, erről beszél nemcsak Liviu Dragnea, hanem Kelemen Hunor is: „tél jön” és hosszúnak ígérkezik.

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA