Blogles Archives » Oldal 34 a 40-ből » Független Hírügynökség

Bokros Lajos értékelése a „Nemzeti Szégyen Kormányáról”

FüHü

-

2018-02-07

Bokros Lajos értékelése a „Nemzeti Szégyen Kormányáról”

A Modern Magyarország Mozgalom elnöke szerint a magyar gazdaság növekedése elsősorban nem a hazai teljesítménynek, hanem az európai konjunktúrának köszönhető. Az alábbiakban Bokros Lajos legújabb blogbejegyzését olvashatják.

Évértékelők évadja köszöntött be februárban a hazai pártoknál. Ilyenkor elvárt, hogy pártelnökök megmondják a tutit arról, hogyan nézett ki az elmúlt évben hazánk teljesítménye a nagyvilágban.

Nem akarok felülni divatnak, nem tartok részletes évértékelőt. Egy év a nemzet életében túl rövid idő, nincs mit értékelni rajta.

Két irányzatot azonban mégis megemlítenék. Ezek nem újak, nem tavalyiak, hanem immár évtizedesek. Fontos azonban, hogy az irányzat évtizede nem változik.

A nemzeti szégyen kormánya igen büszke arra, hogy a magyar gazdaság tavaly 3,7%-os növekedést ért el. Azt sugallják, mintha mindez az ő munkájuk eredménye volna.

Mi sem áll távolabb az igazságtól. Szomszédaink – Horvátország kivételével – mind gyorsabban növekedtek. Románia 5,5%-kal, Lengyelország 4,6%-kal, Csehország 4,5%-kal, Szlovákia 4,1%-kal, Szlovénia és Bulgária 4-4%-kal. Eredmény: tavaly leszakadtunk Közép- és Kelet-Európától.

Miért volt mégis 3,7%-os növekedés? Elsősorban a remek európai konjunktúra miatt, ami lehetővé tette az export kiugró növekedését. Ezen kívül csak a fogyasztás nőtt érdemben, elsősorban a béremelések és a kormány szavazatszerző intézkedései (pl. többszöri nyugdíjkiegészítés) miatt. A beruházások, a jövő motorjai, alig növekedtek és évek óta nagyon alacsony szinten mozognak. Megy kifelé a tőke.

A növekedés lehetne jóval magasabb, ha a kormány intézkedési ösztönöznék, nem pedig visszafognák a jövedelmező beruházásokat. Erről azonban egyáltalán nincs szó.

Másik fontos jellemzője a tavalyi évnek, hogy folytatódik a társadalmi leszakadás, és az uralkodó osztály teljes erkölcsi lezüllése. A most megismerhető OLAF-jelentésből napnál világosabban kiderült, hogy a kormányhoz közeli vállalkozók egy része bűnöző. Szevezett és tervezett költségvetési csalás gyanúja lengi körül a hazai közbeszerzések jelentős részét. A nemzeti szégyen kormánya mellé immár felsorakozott a nemzeti szégyen uralkodó osztálya.

Van min változtatni áprilisban.

Komoly szaktudással rendelkező, személyükben hiteles és tisztakezű vezetőkből alakuló kormányra van szüksége hazánknak. Hogy a leszakadást megállítsuk, majd elindítsuk a felzárkózást.

Ne nagyobb szeletet ígérjen minden párt az egyre kisebb kenyérből, hanem legyen olyan kormány, amelyik képes nagyobb kenyeret sütni. És olyan pék, amelyik nem lopja el kenyerünk felét.

A magyar állam jó pénzért eladott egy gyilkost

FüHü

-

2017-09-06

0

A magyar állam jó pénzért eladott egy gyilkost

Régóta azt hiszem, hogy már semmiféle illúzióm nincs Orbán Viktorral és a Fidesszel kapcsolatban, azt gondoltam nincs olyan gazemberség, amelyet ne tudnék elképzelni róluk. És most ismét csalódnom kell magamban; nem tud olyan mélyre szállni a képzeletem, mint amit a valóság produkál. Mind ezidáig azt gondoltam, hogy azért adják ki a baltás gyilkost Orbán és Szíjjártó haverjának, az azeri diktátornak, hogy ezzel az undorító gesztussal tovább mélyítsék Orbán és Aliev örök és megbonthatatlan barátságát.

És most kiderül, hogy annak hátterében, hogy a magyar állam kiadta a baltás gyilkost Azerbajdzsánnak – ahol azonmód szabadon engedték és azóta is nemzeti hősként ünneplik -, egész egyszerűen magánszemélyek adásvételi ügylete áll, a kiadással egy időben ugyanis dollármilliók landoltak egy kibogozhatatlan tulajdonosi hátterű magánszámlán. A pénzt pedig az az Azerbajdzsánban bejegyzett alapítvány utalta át, amelyet azért hoztak létre, hogy

dollármilliárdokat költsön újságírók és politikusok megvesztegetésére

azért, hogy az azeri diktátort és az általa működtett diktatúrát kedvező színben tüntesse fel külföldön.

A magyar állam tehát jó pénzért eladott egy gyilkost, az ezért kapott pénz pedig csak olyasvalakinek a számláját hizlalhatta, aki döntést hozhatott a kiadatásról. Márpedig tekintettel az ügy súlyára nehéz elképzelni, hogy a kiadatással kapcsolatos – óriási nemzetközi felháborodást kiváltó – döntést nem személyesen Orbán Viktor hozta meg. A dollármilliók néhány – könnyen körülírható – magánszemély számláját gyarapítják, a lemoshatatlan szégyen az országé. Az ilyesmit hívják a tengeren túl lator államnak.

Forrás: Vásárhelyi Mária, Facebook.

Bruck András: Hogyan harcoljunk a sátán ellen?

FüHü

-

2017-10-10

0

Bruck András: Hogyan harcoljunk a sátán ellen?

A magyar parlament látott már néhány épületes szóváltást, de olyat, ami ma zajlott le Bárándy Gergely és Matolcsy között, nem sokat.

Bárándy Gergely:
„Unokatestvérei megvették a Pécsi Sörgyárat, s azonnal kaptak is jó megrendelést, unokatestvérének bankja biztosított hitelt ahhoz, hogy Farkas Flórián sofőrjének a cége megvegyen egy kastélyt, de unokatestvérének a cége szépen segíti az ön fiát is, nyáron az Origo hírportált szerezte meg, másfél milliárd forintot vert el az MNB reklámkampányra, aminek a jelentős része éppen az ön fia cégénél landolt, Matolcsy Ádám bútorgyára közel félmilliárd forint uniós támogatást is elnyert. Biztosan az ifjú tehetségek támogatásának jegyében juttatott az MNB havi 300 ezer forintos ösztöndíjat Hidvégi Balázsnak, a Fidesz kommunikációs igazgatójának és a feleségének is…”

Matolcsy válasza:
„Azt vártam, hogy a rokonokkal foglalkozik, és örömmel válaszoltam volna arra a kérdésére, hogy kinek hány rokona van, hogy számunkra, akik hivő emberek vagyunk. hét és félmilliárd rokonunk van a földön. Az Úr mindenkit rokonként teremtett meg. Ehhez képest ön elég szűkkörűen sorjázta a kis listáját. Önnek nem velem van gondja, hanem a piacgazdasággal…”

Nem mellesleg Matolcsy fia a szóban forgó bútorgyárat a Növekedési Hitelbank hiteléből vette, a bank viszont a Matolcsy-unokatestvér, Szemerey Tamás tulajdonában van. Ezen kívül Matolcsy Ádám a nyáron egy 350 millió közbeszerzést is megnyert. Azt, hogy Matolcsy és Polt egész pereputtya ott lebzsel az MNB-ben, és iszonyatos fizetéseket és szinte ingyen hiteleket vesz fel, már csak „mellékszál” ebben az égbekiáltó bűntettsorozatban.

Természetesen mindennek semmi köze a piacgazdasághoz, a rezsim fő-és alemberei egyszerűen kirabolják az országot. Mégpedig Orbán Viktor tudtával és beleegyezésével, mivel ő maga is csak akkor juthat a saját maga számára elegendőnek tartott „profithoz”, ha a környezetének is szabad kezet ad a rabláshoz. Ezzel nyeri meg a lojalitásukat, egyben magához is köti őket a közös bűnben.

Mivel a mai naptól azt is tudjuk már, hogy a kormány rózsafűzérrel is harcolni fog a sátán és Soros György ellen, várjunk egy keveset, hátha a módszer a Matolcsy család ellen is beválik. De ha mégsem, akkor nem marad más hátra, mint kormányváltás után a legkeményebb, könyörtelen elszámoltatás.

Feltéve, hogy nem azoknak az ellenzéki politikusoknak és jogászoknak az álláspontja érvényesül majd, akik azt szeretnék velünk elhitetni, hogy mindez törvényes, jogszerű, ezért a magyar társadalom valóban nem tehet mást, mint végignézi önmaga kifosztását.

Forrás: Bruck András, Facebook.

Célkeresztben a civil társadalom

FüHü

-

2017-11-21

0

Ehhez csendestárs, aki hallgat, aki civil-ellenes törvényeket támogat, aki párhuzamos államot emleget és korrupt politikusokat támogat. Itt tart ma a Fidesz itteni fiókpártja, erről beszél nemcsak Liviu Dragnea, hanem Kelemen Hunor is: „tél jön” és hosszúnak ígérkezik.

Különös határozatot hozott, a kormányt adó, magát szociáldemokratának mondó, politikai alakulat vezérkara, dörgedelmeset és a korszellemnek megfelelően, alternatív tényekre, álhírekre, láthatatlan és ellenséges, valamint minden bizonnyal fiktív, összeesküvés-elméletre alapozottat. Ahogy az egyes „rosszabb helyeken” – értsd putyini Oroszország, Trump-féle AEÁ, orbánista Magyarország, és Kaczynszki-féle Lengyelországon kívül, talán leginkább az Erdogan uralta Törökországban – dívik. Azt üzeni a párt vezetősége, mely büntetett előéletű elnökének megvédésére, utolsó megvádolásának okán vészesen fogyatkozó hitelének megerősítésére gyűlt össze, obskurus virágnyelven ugyan, de jól kivehetően, hogy a párhuzamos állam (leánykori konteo nevén: „háttér hatalom”, deep state, Soros György, Fethullah Gülen) nem engedi, hogy a megvádolt, vagy egyenesen elítélt politikusok zavartalanul folytathassák garázda tevékenységüket. Ergo, a párhuzamos államra le kell csapni, politikai és jogi eszközökkel egyaránt. Osztály, illetve pészédé-áldé-ellenes összeesküvését le kell leplezni, lefejezni és láthatatlan fejét, elrettentő példaként, a városkapukra kitűzni. Keveset tudni arról, hogy mit is jelent az aktuális politikai zsargon kulcs szava a párhuzamos állam, hiszen maga Liviu Dragnea, a fő hangoztatója is csak annyit nyilatkozott róla, hogy: „Hosszú ideje (sic!) beszélnek róla a nyilvános térben, és mindenki érti (sic!)….”, de minden esetre sokakat megtéveszt, illetve félrevezet. És minden bizonnyal azért nem lehet meghatározni a párhuzamos államot, vagy akár csak képviselőit pontosan megnevezni – mindazok az eufemizmusok, amelyek a titkosszolgálatokhoz, a DNA-hoz, vagy újabban Johannis elnökhöz kapcsolják, szintén csak sejtetések – mert a köd, a többértelműség fenntartása a cél, hangoztatásával. Valami olyasmi, mint a Soros-terv, ami ugyan nem létezik, de félelmet és szorongást kelt, sőt (lényegében antiszemita) gyűlöletkeltésre alkalmas konteóra utal.

Nem kis kihívás a párhuzamos állam lehetséges intézményi és személyi struktúrájának kifürkészése, hiszen a konteók természete, hogy titkosak és képesek ezerarcú fenyegetésként megbújni akármelyik bokor, akarom mondani intézmény mögött. Hol a titkosszolgálatok (főként a SRI), hol a Korrupció-ellenes Ügyészség (DNA és annak vezetője), hol pedig az EB Igazságügyi jelentése (MCV), (egyszer majd a betűszavak különös politikai karrierjéről is érdemes lesz szemiotikai elemzést végezni, hiszen úgy jelölnek valamit, hogy közben el is rejtik lényegét: benyomást, érzelmi viszonyulást keltenek, anélkül, hogy valós jelentésük, racionális tartalmuk lenne), de egyre inkább az államelnök szimbolizálja a rejtett hatalmat, amely nem hagyja Dragnea és tsainak, hogy minden létező intézményre rátegyék kezeiket, hogy megszállják az államot és a központi hatalmi intézményeket, hogy maguk alá gyűrjék az (i)gazságszolgáltatást. Sajnos a PSD-ALDE nincs egyedül az illiberális állam kiépítésének szándékával, a fékek és ellensúlyok rendszerének gyengítésével, hiszen egyre inkább „természetes szövetségesük”, az Orbán elvárásait közvetítő, Fidesz itteni fiókpártja (hogy a jelentéktelenekről ne is szóljunk), valamint azok az „ellenzéki” pártfrakciók, képviselők és szenátorok, akik korrupciós ügyekben érintettek. Várom, hogy nálunk majd a korrupcióellenes politikákat nevezzék meg a liberális demokráciák felszámolási kísérleteinek okaként, mint ahogy az áldozatokat szokták rendre felelőssé tenni molesztálási, bántalmazási ügyekben.

Minden esetre a párhuzamos állam, úgy ahogyan azt hangoztatják (rokonságban Putyin és azután Orbán és régióbeli társainak hagymázas elméleteivel) egyetlen dologra kezd hasonlítani, mégpedig a mégoly halovány és vérszegény, de utolsó bástyaként működő CIVIL TÁRSADALOM-ra. Eszerint a párhuzamos állam mi magunk, A CIVILEK, főként az aktív és ellenálló civilek! A nyomakodó és sajnos egyre inkább teret nyerő, K-K-európai kormányok és populista pártok (alt-right) ellenségei a civil társadalom és annak képviselői az NGO-k (ezek támogatása Soros fő „bűne”), az általuk megmutatkozó ellenállás, mely Romániában – egyelőre – képes ellensúlyt képezni a politikai mainstreammel szemben. A párhuzamos állam a vox populi, mely utcára vonul (mely paradox módon nem megy, vagy csak módjával vesz részt a szavazáson) és időről-időre felforgatja az „illiberális állam” híveinek terveit, elzavar kormányokat, megvédi a jogállam alapjait stb. Mert a civil társadalom hagyományosan is „szemben áll” az elnyomó állammal, mindenféle totalitarizmussal és autoritér vezetéssel (Habermas definíciója szerint más a civil társadalomra jellemző rendszer logikája [párhuzamos], mint az államhatalomé. A civil társadalom ugyanis nem formalizált, a közvetlen és személyes kapcsolatok világa, de legfőbbképpen az “uralommentes kommunikáció szférája”.), diktatórikus hajlammal. Nem csak Romániában, hanem az egész régióban az utolsó védvonal, mely még megvédheti a többé-kevésbé Európától elfordult kormányok és mainstream politikai elittel szemben az európai liberális demokrácia értékeit az, a civil társadalom. Ezért támadják, ezért igyekeznek korlátozni (putyini mintára nemrég Magyarországon, most meg egy hallgatólagosan elfogadott törvénymódosítóval nálunk is. Vajon hol volt a Fidesz fiókpártja, amikor ez történt? Vagy maga is elfogadja, hogy az elsősorban bennünket, de a szervezetet magát is érintő, megbélyegzés és kirekesztés, potenciális üldözés lehetőségét jogszabályba foglalják? Hogy korlátozzák a civil társadalmi szerveződések mozgásterét, hogy okkult politikai erők céltáblájává, cimkézésnek tegyék ki az NGO-kat és képviselőiket?), tevékenységüket, ezért bélyegzik meg és igyekeznek hitelteleníteni (ennek része a CEU-elleni támadás is!).

És a párhuzamos államozással – ha még nem is vált hivatalosan a kormánypropaganda részévé, de minden esetre a legjobb úton halad az felé – Románia csatlakozott, a térségben Putyint követő, Orbán által közvetített és kiszínezett EU-ellenes politikai blokkhoz. Ha évekkel ezelőtt országos műfelháborodást váltott ki annak még csak a halovány fölvetése is, hogy Bukarest útja az EU-ba Budapesten át vezet, ma Dragnea and Co. nyíltan vállalják, hogy Romániát az orbáni útra terelik: ha nem a jó irányba, de majd a romlásba Budapesten át halad Bukarest is. Aki ezt az átállást ellenzi, ugyanakkor a korrupció-ellenes föllépést támogatja, aki legalábbis potenciálisan megakadályozhatná a hatalom nyomulását, egy újabb autoritér rezsim bevezetését az ellenség: a párhuzamos állam pribékje. Ehhez csendestárs, aki hallgat, aki civil-ellenes törvényeket támogat, aki párhuzamos államot emleget és korrupt politikusokat támogat. Itt tart ma a Fidesz itteni fiókpártja, erről beszél nemcsak Liviu Dragnea, hanem Kelemen Hunor is: „tél jön” és hosszúnak ígérkezik.

Magyari Nándor László

Egypártrendszerünk és a korrupció

FüHü

-

2018-05-22

0

Amíg az Orbán-éra tart ez nem is változhat, minden hatalommal rendelkező politikai szereplő kiszolgáltatott/elkötelezett, magyarán csicskás, ahonnan a zsé szivárog arrafele tekint, versengés csak az elérhető és tovább osztható pénzek mértékéért folyik, ahol is egyelőre toronymagasan a református egyház (a baráti püspök, és az ex-püspök) vezet.

Volt egy kezdeti idő, amikor még arról vitáztunk/vitázhattunk, hogy a rommagyar képviselet, jelesen az RMDSz, politikai párt vagy érdekvédelmi szervezet, mely nem annyira pártként, hanem inkább szövetségként, és kulturális, oktatási szerveződések gyűjtőszervezeteként működik, amint hivatalos bejegyzése szerint lennie kellene. Azután, ahogyan egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a politikai elit kisajátítja, uralja és meghatározza a nevében még mindig szövetséget, történt egy kísérlet arra, hogy akkor politikai értelemben legyen egy plurális szövetségi rendszer, mely különféle politikai közösségeket, belső platformokat egyesít. A belső pluralizmus beindított folyamata elakadt – melynek betetőzése az ú.n. belső választások megszervezése lehetett volna (mondjuk olyan ‘96 magasságában volt ennek utoljára realitása) – a politikai elit farizeus magatartásán, mert nem bíztak a demokratikus folyamatban, mert kényelmesebb volt választások nélkül megtartani, sőt kiterjeszteni hatalmukat, stb. A közösség nagyrésze beletörődött(/beleszocializálódott) a pluralizmus hiányába[i], illetve akik a szövetségen kívül (Fidesz hátszéllel) próbálkoztak, elbukták a kísérletet. Úgyhogy mára maradt az egypártrendszer, melyet az “új/régi” vezetés átfazonírozott, és ma már a Fidesz itteni fiókpártjaként működtet (akárcsak a másik két pártkísérletecske). Az eredeti vita a szövetség jellegéről elhalt, van egy központi rommagyar párt, mely megszállta és kiszolgáltatta az összes többi hozzá kapcsolódó szerveződést, sajtót, civil szervezetet stb., stb. A klienteláris viszony alapja a párt redisztribúciós képessége, amivel elsősorban a Bukarestből szivárgó forrásokat újraosztja, és – igaz a klienteláris viszony ellenére csekély mértékben – a budapesti források fölött is rendelkezik, és klienteláris alapon tovább oszt.

A rövid történet fölemlítése azért fontos, mert keretet ad a jelenlegi rommagyar politikai történéseknek, nincs ma már az a naiv személy, különösen elemző, aki ne látná, hogy az egypártrendszer, mint afféle transzilvánikum kíséri közéletünket, és okoz nem egyszer problémát (mondanám kognitív disszonanciát, ha még hinni lehetne létezésében), amikor ideológiák alapján próbálnánk értelmezni/érteni a történéseket. “Az egypárt” retorikájában jobboldali/konzervatív, magatartásában pedig (PSD-s kapcsolódása okán) opportunista, és mindenekelőtt illiberális és alig-alig demokrata, és szinte mindenben reakciós/autokrata modelleket követ. (Ennek belátására érdemes figyelemmel követni a jogi különbizottágban ténykedő képviselőjének Márton Árpádnak ténykedését, politikai magatartását. Aki a reakciós és autokrata megoldások fő szószólója, olyan ásatag képviselőkkel egyetemben, akik szintén mindennemű jogi tapasztalat nélkül jönnek ásatag elképzelésekkel az igazságszolgáltatás, újabban meg a BT, putyini, illetve nacionálkommunista mintára való átszabására). Amíg az Orbán-éra tart ez nem is változhat, minden hatalommal rendelkező politikai szereplő kiszolgáltatott/elkötelezett, magyarán csicskás, ahonnan a zsé szivárog arrafele tekint, versengés csak az elérhető és tovább osztható pénzek mértékéért folyik, ahol is egyelőre toronymagasan a református egyház (a baráti püspök, és az ex-püspök) vezet.

A román belpolitika úgyszintén nagyon szűk teret enged a rommagyar pártok ténykedésének, amikor alaptémaként már évek óta a korrupció, illetve a korrupció-ellenességet jelöli meg, és ezzel együtt, a Fidesz itteni fiókpártjainak helyét a korrupció politikáját folytató PSD-ALDE mellett jelöli ki. Amíg a Fidesz politikai krédójának, értékválasztásának lényege úgy foglalható össze, hogy “Amit korrupciónak neveznek az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája” (apud. Lánczi András), addig a Fidesz itteni fiókpártjai kényszerűen vagy sem, de gyakorlatilag (de facto, a szó régebbi, szoros értelmében) a jelenlegi hatalom oldalán fognak állni. (Punktum, azaz ebben legalább következetesek, mert másként nem is tehetnek).

Viszont a korrupció-ellenes pólus, melyet román változatában az illiberális állam-ellenesség is jellemez, jó eséllyel legyőzheti a jelenlegi hatalmat. (Ezért gyakran manipulatív módon hol egyik, hol másik regisztertben próbálják rommagyar hangadók is kitámadni a korrupció-ellenes politikát, illetve legitimálni a fiókpárt védhetetlen álláspontját. A pártideológusok hol a jogállam védelmének tüntetik föl korrupció mellett elkötelezett álláspontjukat, hol azzal érvelnek, hogy illiberális államot akarnak, tehát a fékek és ellensúlyok rendszerét orosz-magyar mintára, le kell építeni. Érdekes, hogy ebben egy liberális alapelvnek, az ártatlanság vélelmének meg nem engedett kiterjesztését használják. Úgyhogy lassan már mindenki bűnös vagy legalábbis “pénál”, akit meg sem vádoltak, el sem ítéltek, de korrupció-ellenes, és az ártatlanság vélelme illet meg mindenkit, akit korrupcióval vádolnak, vagy akár már elítéltek, alap-, sőt föllebviteli fokon is[ii]). Potenciális győzelmének legkevesebb három pillére vázolható.

Egyfelől megtörtént az, amit a korrupció-kutatók máshol is tapasztaltak[iii], a korrupció-ellenesség összehozott különféle, és egymással azelőtt nem kommunikáló eliteket, és elkötelezett, valamint nyugatos, középosztálybeli csoportokat mobilizált az átláthatóság és elszámoltathatóság mellett[iv]. Az elmúlt két-három évben kialakult egy olyan hálózat (elsősorban web.2-es felületen), mely gyors mozgósítással, változatos jelszavakkal és tiltakozási formákkal képes megmozdulni, az utcára menni, az illiberális állam és a korrupt hatalmasok ellen.

Másfelől az államelnöknek – Klaus Johannisnak – sikerült a mozgalom élére állni, annak ellenére, hogy politikailag el nem kötelezettséget ír elő számára az alkotmány, az ellenállási mozgalom civil jellegére való hivatkozással (emlékszünk még, amikor ellátogatott a tüntetőkhöz kétszer is, és fogadta a “civilek” képviselőit stb.), ő a központi alakja (az “arca”) a mozgalomnak. Ugyanakkor Johannis nemcsak a korrupció visszanyesésén (vagy egyenesen kiírtásán) dolgozik, illetve érvel mellette, hanem a korrupció-ellenesség másik pólusának a szószólója is, vagyis a “jó kormányzás”-t sürgeti. (A hatékony korrupció-ellenes föllépés egy olyan skálán képzelhető el, mely egyfelől a korrupció felszámolását célozza, mondjuk a szigorú törvénykezés és az igazságszolgáltatás útján, másikon pedig a jó kormányzás (good governance) áll. Ez utóbbinak része az inklúzió, az átláthatóság és elszámoltathatóság intézményes garanciája és gyakorlati működtetése[v]).

Harmadrészt, a magyar politikai helyzet alapja (szinte az oroszhoz hasonlóan, de részben a lengyelé is ilyen), a parlamenti “kétharmad” és a centralizált – már-már egyszemélyes hatalom – ami, legalábbis egyelőre, Romániában nincs. (Ráadásul az autokrata hajlamú PSD elnök nem vehet részt közvetlen a kormányzatban, ezért a háttérből, strómanokkal kormányoztat, akik szinte hathavi rendszerességgel buknak, képtelenek mindenben követni a vezér utasításait). Ezért az orbáni magyar politika követése, az itteni fiókpártoknak az egyre láthatóbb fal fele való masírozása. Zsákutcában, fejjel a falnak haladnak, amikor azt játszák, hogy egy itteni “kétharmad” részei. Ha illiberális álmaik teljesülnének igencsak sanyarúra válna egész közösségünk helyzete, ha elbuknak a PSD-ALDE, pontosabban Dragnea and Co., ilyen irányú törekvései, akkor Kelemen and Co velük együtt buknak. Persze ez lenne a kisebbik rossz, de ez sem vidám kilátás.

Magyari Nándor László

[i] Mondandóm szempontjából fontos, hogy a politikai pluralizmus hiánya eleve a korrupció melegágya, hiszen a demokratikus többpártrendszer, ami a kormányzást illeti, kontroll-funkcióval bír. Előbb utóbb minden autokratikus rendszerben a korrupció oly mértékben eltéríti, illetve erodálja a kormányzást, hogy az bukáshoz vezet és feltárul az ilyen rendszerek kártékony – közérdeket sértő – jellege.

[ii] Készséggel elfogadom, hogy a transindex.ro véleménycikkének írója “csak” naiv és ezért eklektikus szövege még addig a felismerésig sem jut el, hogy elemző szempontból, a korrupciót és a korrupció ellenes politikákat egyszerre tekintik. Ugyanis, a korrupció olyan folyamat, melynek alakulását igencsak lényegesen befolyásolja az ellene folyó harc jellege, eszközei és intenzitása. És megfordítva a korrupcióval kapcsolatos diagnózis, annak dinamikája stb., meghatározza az ellene föllépők hasonló jellemzőit. Viszont Csoma Botond interjúja már egyértelműen a politikai elfogultság, az igazolhatalanul rossz politikai pozíció mentegetésének példája, amikor egy büntetett és állásából kitett volt titkosszolga kétségbeesett vagdalkozását tekinti “hiteles forrásnak”, csakhogy igazolja pártjának korrupciópártiságát. Viszont teljességgel hiteltelen, ahogyan egy korrupt és elítélt ex-titkosszolgával temeti a “jogállamot”.

[iii] Az ilyen mozgalmak a hatalom legitimitásának újfajta megkérdőjelezését tűzték zászlajukra, amivel szemben a választásokon szerzett többség nem áll meg. Az átláthatóság és elszámoltathatóság, a jó és hatékony kormányzás, olyan értékeknek tűnnek föl, melyek delegitimálják a korrupt hatalmat, még ha az választások nyomán alakult is ki. (lásd. Nugent, David Corruption Now and Then:managing Threats to the State in Twenthieth-Century Peru, In Current Antropology, 2018, Supplement).

[iv] Nem mellesleg az itteni civil társadalmi szerveződések hozzákapcsolódtak a globális falu hasonló mozgalmaihoz, a globális civil szféra szerveződéseihez, és ez különösen megerősíti pozícióikat.

[v] Igaza van Alina Mungiu-Pippidinek abban, hogy csak a két út egyidejű követése vezethet sikerre, sem a szigorú törvények és integráns ügyészség/bíróság, sem a “jó kormányzás”, önmagukban nem képesek féken tartani a korrupciót. Csak a kettő valamilyen arányú elegye lehet sikeres, amikor a közügyek magánérdekek szerinti fölhasználását nemcsak leleplezik, hanem az elszámoltathatóságot és korrektséget közérdekként tartják számon, mozgósítanak ezek mellett (lásd. Alina Mungiu-Pippidi, 2017, In Cautarea bunei guvernari. Cum au scapat alte tari de coruptie?, 15-41 pp.).

Gyorsan megállapodott az ellenzék – Törökországban

Blogles

FüHü

-

2018-05-02

0

Gyorsan megállapodott az ellenzék – Törökországban

A hazai ellenzéki pártok nyakig sárosak abban, ami történt, lemoshatatlan a bűnük, és épp most készülnek a hasonlóan szégyenteljes és aljas folytatásra. Be fognak ülni a parlamentbe, és négy év múlva ismét kétharmados vereséget fognak szenvedni. Ugyanazok, ugyanúgy.

No csak, létezik ilyen is: a legnagyobb török ellenzéki párt és három másik szövetséget köt a június 24-i előrehozott választásokra. Erdogan alig két hete jelentette be, hogy nem a rendes időben, 2019 novemberében lesznek a parlamenti választások.

A tét óriási, amennyiben Erdogan győz, megszűnik a miniszterelnöki hivatal és a parlamenti demokráciát elnöki rendszer váltja fel, a török diktátor számára az eddiginél is nagyobb, immár elsöprő hatalommal.

A török és a magyar választási rendszer között nyilvánvalóan sok a különbség, és nem is vagyok tisztában a törökkel, de az is nyilvánvaló, hogy Erdogan bejelentésére a török ellenzék, ellentétben a magyarral, képes volt nagyon gyorsan reagálni, és lényegében két héten belül egy széles koalíciót létrehozni, ezzel kvázi egységpártként viselkedni. Holnap délután, háromkor aláírják az alig két hét alatt tető alá hozott együttműködési megállapodást.

Az egyelőre nem világos előttem, hogy Erdogannal szemben csak egy ellenzéki jelölt fog-e indulni. (Valószínűleg nem.) De azt láttuk, hogy nálunk a kritikus helyzet ellenére osztódással szaporodtak a miniszterelnök-jelöltek.

Mindez számomra azt bizonyítja, hogy a török politikai kultúra (is) milliószor érettebb, felelősségteljesebb a magyarnál. Nem árt emlékezni, hogy az utolsó visszalépésekre a határidő előtt három perccel, április 7-én délelőtt, 10:57-kor került sor. Miközben előtte az ellenzéknek négy éve volt kitalálni, hogy mi legyen, hogy legyen április 8-án.

Úgyhogy hagyjuk, a hazai ellenzéki pártok nyakig sárosak abban, ami történt, lemoshatatlan a bűnük, és épp most készülnek a hasonlóan szégyenteljes és aljas folytatásra. Be fognak ülni a parlamentbe, és négy év múlva ismét kétharmados vereséget fognak szenvedni. Ugyanazok, ugyanúgy.

Ez itt, amit ezek csinálnak, nem politika, hanem mészárszék. És a lemészároltak nem ők, soha nem ők, hanem mi vagyunk.

Szerző: Bruck András/Facebook

Ki tudja merre?

FüHü

-

2018-05-29

0

Úgy tűnik a viszonylag önálló rommagyar politizálásnak végleg befuccsolt, a szétnyilatkozó politikusok párhuzamos diskurzusai jelzik, hogy már maguk is feladták, ott ténferegnek valahol Budapest és Bukarest között TÉVUTON.

“Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart.”- Seneca

A politizálás nem elemző műfaj, s művelői nem valamely tudományok elkötelezett és avatott művelői, a politikai vezetőnek viszont, képesnek kell lennie arra, hogy valódi tudást állítson saját és közössége szolgálatába – Machiavelli szavaival szólva, “megfelelő minisztereket, (itt tanácsadókat) állítson maga mellé”. Mióta viszont az alternatív tényeknek (magyarán a nyakló nélküli hazudozásnak) van divatja, a tényszerű, logikus és racionális tudás mellékes: a kommunikáció tartalma lényegtelen – majd tartalomgyártók előállítják -, aztán a politikus (úgy is, mint különös, de cseppet sem fékezett habzású mosópor) szemünkbe vágja, elhebegi-habogja, vagy hegykén cinikus mosollyal köpi ránk (tessék választani!). Ezért történhet meg, hogy mozogni látjuk a politikus száját, hallani hangját, csak éppen, hogy értelmét nem látjuk/halljuk mondandójának; kommunikációs paneleket ismételgetnek, melyek alig illeszkednek konkrét helyzethez és adott kérdéshez; beszélnek, hogy a kommunikáció benyomását keltsék, s főként, hogy megvezessenek; a szimulákrum szabályai szerint, semmit nem mondanak, de azt határozottan, fél percig mintha maguk is hinnék azt, de rögtön napirendre térnek, mármint a sajátjukra, mást nem ismernek, nem is érdekli őket.

Természetszerűen, a politika nemcsak a jó kompromisszumoknak, hanem a hitegetésnek a művészete is volt és maradt: a polkomm egy olyan beszédfelhőt képez, mely körülveszi a témákat és ígérethalmazt képez, máskor és máshol is. Jó esetben viszont, ezekből kihámozható valamiféle értelem, irányultság, program. Nem úgy a populista szövegelés, mely mert egyszerre akar mindenkihez szólni, kibogozhatatlan és ellentmondásos antikommunikáció marad, illetve célja szerint is az: alibiszövegek a hallgató (ha még vannak akik hallgatják) éberségének elaltatására, a manipulációs játék folytatására. Ezért az olyan egyszerű szemiotikai fölvetéseknek sincs létjogosultsága, mint a szöveg és kontextusának koherenciája, jelentése, értelme, illetve értelmezhetősége. A diskurzusok rendje itt nem játszik: nincs üzenet (még a média önmagában talán azzá szerveződhet) csak (meta)kommunikációs nyelvi játék van, valami elhangzik, hogy kitöltse a teret, az űrt, mely a politikusok körül egyre csak terjed. Így a beszéd nem fölfed, nem eligazít és nem üzen értelmes dolgot, sokkal inkább elfed, egyféle menekvés és maszatolás.

Ez és ilyen Kelemen Hunor hosszú és mindent egybevetve követhetetlenül ellentmondásos interjúja, melyben politikai helyzetértékelést ígér (ráadásul, valamiféle külsőhöz képest, “bévülről”), értékel, irányt jelöl ki, illetve végül csak szövegel, szövegel, szövegel. Nincs is olyan kérdés, melyre egyenes választ hallhatnánk/olvashatnánk, lényegében folyamatosan mellébeszél, el-, illetve összemos, kitér, eltéríti a beszédet, elhallgat és köntörfalazik, mentegetőzik (7 év elnökösködés után az elmúlt 28 évre vetíti a kudarcokat, holott az elnöksége előtti eredmények is eltűntek “bölcs kormányzása” alatt), azaz minden aktuális kérdésben maszatol. Az izraeli követség elköltöztetése nyomán csak tudatlanságát és tanácstalanságát mutatja, de egyéb, minket közelebbről érintő, témákban sincs véleménye, ami azt jelenti maga a Fidesz itteni fő fiókszervezete is tanácstalan, nem tudja merre tovább. Olyan ellentmondásokba keveredik, melyekből nincs kiút, ezért torzóban hagy minden gondolatot (annak kísérletét is), ha véletlenül önálló, vagy a rommagyarság szempontjából megítélhető és fontos kérdésekről esne szó, azt rögtön elvágja agyának Fideszes átfordulása. Az orbáni nemzetállami retorika, etnonacionalista és bezárkózó populista szövegre vetítve, az illiberális állam kontextusában, nem lehet még csak megfogalmazni sem sajátos problémáinkat, ezt kell rejteni, ezért a maszatolás. Ezért aztán KH csupa olyan “eredménnyel” dicsekszik, ami mindenestől szembe megy az orbáni politikával, lásd. európai kisebbségvédelem a Brüsszel elleni háborúval, önkormányzati autonómia, a magyarországi centralizálással, alternatív tankönyvek a Magyarországon visszaállított egyentankönyvek rendszerével, a magánnyugdíj-rendszer (igaz, csak olyan tessék-lássék módon) megvédése, Orbán azt államosító gesztusával szemben stb. De a Dragnea féle illiberális kísérlettel is ellentétes eredményekről számol be (többek között arról is, hogy az éppen elfogadott terrorizmus-ellenes törvény rosszabb és értelmezhetőbb, mint elődje volt), ahhoz, hogy végezetül mégiscsak hitet tegyen a Fidesz és a PSD-ALDE politikája mellett, lojalitásáról biztosítsa azokat. És – megítélésem szerint – ekkora ellentmondás szétfeszíti, az amúgy jórészt apolitikus, illetve érdektelen, választóközönség türelmét és tűrőképességét, és egyre többen fogják mondani, hogy ezt ne a mi nevünkben tegye. (Hitegetni és manipulálni is csak módjával lehet, illetve átlépve egy határt kontraproduktív, a fagylalt visszanyal, a backfire effektus fölülírja a hívők és hinni akarók illúzióit, még sajátos helyzetünkben is.)

Más hangnemben és a “régi jó” erdmagyar diskurzus szabályai szerint nyilatkozik Markó Béla ex-elnök (Kelemen Hunor pártfogója és bársonyszékbe ültetője, még ha szemmel láthatóan szívesen menekülne ezen minőségek elől), de jogos kritikai megjegyzésein túl, maga is ellentmondásosan, sőt félénken és mindenféle perspektíva vázolása nélkül (jellemzően a populizmus szót is kerüli, a klienteláris pénzosztást is vonakodik annak mondani ami, stb.) teszi. Markó jól látja és értelmezi a kettős állampolgárság csapdáit, reális következményeit, az elvándorlást, a bukaresti politikából való kiszorulást és a budapestihez való vazallusi viszonyt stb., csak, ahogy maga mondja, “nem vetette le a mundért” és ezért köntörfalaz. Elsiratja a közelmúlt többé-kevésbé önálló rommagyar politikai múltját, csak kimondani nem meri, hogy a jelenlegi (utódja és védence által folytatott) rommagyar politika elhibázott, változtatni kell, megnevezni a felelősöket és átalakítani a kurzust.

Van egy harmadik friss interjú is, melyben Antal Árpád, az elfideszeződés egyik előfutára, és erőltetője, most éppen a gyurcsányi esetleges visszatérés veszélyeire figyelmeztet. Kevés cinikusabb és gerinctelenebb nyilatkozatot olvasni, arról, hogy a budapesti csicskáslét csak akkor veszélyes, ha nem Orbán a vezér, ezért a Budapest-függőség (anyagi is) veszélyes, ha nem marad a Fidesz mindörökkön. Ez aztán az elvszerűség, csak rajta. (Keveseket téveszthet meg Antal kétszínűsége a már-már általánosan bevett kettős mérce, de Markó Béla – saját bemondása alapján – ezek közé tartozik, amikor az antali cinikus álláspontot félreérti és üdvözli: és ez nemcsak politikai vakságot sugall, hanem intellektuális ellaposodást is).

Úgy tűnik a viszonylag önálló rommagyar politizálásnak végleg befuccsolt, a szétnyilatkozó politikusok párhuzamos diskurzusai jelzik, hogy már maguk is feladták, ott ténferegnek valahol Budapest és Bukarest között TÉVUTON.

Magyari Nándor László

Bíróság kényszeríti a kormányt a paksi szerződések nyilvánosságára

FüHü

-

2017-10-11

0

Bíróság kényszeríti a kormányt a paksi szerződések nyilvánosságára

A kormány, hogy ne veszítse el teljesen az arcát az ügyben, most előre menekül, és a szerződések nyilvánosságra hozatalát lengeti be a sajtónak. Mintha önként tennék. Pedig ne legyen illúziónk, mindez nem önként és dalolva történik, hanem a kormányzati hatalom ellensúlyának maradékaként működő bíróságok és hatóságok nyomására.

Süli János az új paksi atomerőmű megvalósításáért felelős miniszter ma a Nemzetbiztonsági Bizottságban ismételten megígérte a kormány nevében, hogy Paks II.-ről az oroszokkal kötött megvalósítási szerződéseket nyilvánosságra hozzák. Önként. Mert szerinte nem lehetnek titkok az ügyben. No meg arról a bírósági perről se feledkezzünk meg, amivel erre kényszerítem őket.

Noha a kormány többedszerre kommunikál a szerződések nyilvánosságra hozataláról, de ne legyen illúziónk, ez a lépés nem a kormány jóindulatának, hanem kizárólag a kitartó munkának az eredménye. A Párbeszéd nevében három és fél éve, a szerződések aláírása óta követelem a szerződések nyilvánosságra hozatalát. A kormányzat először az összes szerződést államtitokká nyilvánította nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva. A legtöbb, amit akkor el lehetett érni, hogy képviselőként, Lázár János engedélyére betekinthettem a több ezer oldalnyi szerződésbe. Többszöri betekintés során bizonyossá vált számomra, hogy a szerződések tartalmának többsége egyáltalán nem tartalmaz sem államtitkot, sem üzleti titkot, sőt Paks II. közpénzügyekre és a környezetre gyakorolt hatása miatt az állampolgároknak a szerződések közérdekű adatnak minősülő tartalmának megismerésére vonatkozó alapvető joga sérül azok eltitkolásával.

Mindezek miatt először 2014 végén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultam titokfelügyeleti eljárást kezdeményezve, hogy a hatóság állapítsa meg, jogszerű-e a szerződések teljes körű titkosítása. A NAIH több éves vizsgálat után 2017 áprilisában azt állapította meg, hogy noha a megvalósítási szerződéseknek lehetnek titkos részei, de a titkosítás „a végrehajtási megállapodások teljes szövegére valószínűleg nem vonatkozhat”.

Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter közvetlenül ezután egy kormányinfón már megemlítette, hogy a szerződések minősítését feloldják. Mégis, amikor ezt követően ismételten kértem a szerződések kiadását, akkor Süli miniszter úr azzal utasította el adatkérésemet, hogy noha a szerződések minősítését időközben valóban feloldották, de a szerződéseket továbbra sem adhatja ki, mert azok üzleti titkot képeznek.

A kormányzati porhintés miatt a nyáron bírósághoz fordultam a szerződések kiadása érdekében. Az első tárgyaláson 2017 szeptember 18-án a bíró is megállapította, hogy a kormány álláspontja nem tartható, és 2018 januárjáig adott időt a kormánynak arra, hogy az orosz féllel egyeztetve jelölje meg a szerződések azon részeit, amelyek konkrét üzleti titkot képeznek, és ezek kitakarásával adják át a minősítés alól feloldott teljes szerződéscsomagot. Két hétre rá a kormány hirtelen rájön, hogy hiszen ők mindig is nyilvánosságra akarták hozni a szerződéseket, mert a nyilvánosság csudajó dolog.

Világos tehát, hogy a kormányzat körül elfogyott a levegő a titkosítás miatt: mind a NAIH, mind a bíróság szerint a szerződések nagyobbik részét nyilvánosságra kell hozni. A kormány pedig, hogy ne veszítse el teljesen az arcát az ügyben, most előre menekül, és a szerződések nyilvánosságra hozatalát lengeti be a sajtónak. Mintha önként tennék. Pedig ne legyen illúziónk, mindez nem önként és dalolva történik, hanem a kormányzati hatalom ellensúlyának maradékaként működő bíróságok és hatóságok nyomására.

Aminek persze örülök, de azért ne feledjük: ezek szerint 4 éven át jogszerűtlenül titkolta el a kormány a szerződéseket, éppen abban az időszakban, amikor azokról a legintenzívebb vita folyt a nyilvánosságban. Ezzel teljesen egyenlőtlen informáltsági helyzetet hoztak létre, és lehetetlenné tették a konkrét szerződésszövegen alapuló tényszerű vitákat. Jóllehet a szerződésekbe én magam rendkívül korlátozott keretek között betekinthettem, de még az így megszerzett információk nyilvánosságra hozásának lehetőségétől is el voltam zárva, hiszen azzal a minősítések fennállásáig (idén nyárig) államtitkot sértettem volna, azóta pedig, a januári bírósági döntésig az üzleti titok megsértését kockáztatnám. Ebben a jogszerűtlen, törvénysértő helyzetben, amelyben egyedül én tartottam magam a törvényi előírásokhoz, nyomták át az egész környezetvédelmi és telephelyengedélyezést, és ilyen törvényen kívüli állapotban kellett folytatnunk a vitát a kormánnyal az elmúlt 4 évben. Így kellett véleményemet benyújtani az Európai Bizottság által folytatott eljárásokban az állami támogatás és a tender elmaradásának ügyében. Az egész paksi döntést övező információs helyzet jogellenes volt. Ez alapján pedig bátran megkérdőjelezhetjük az egész döntés legitimátását.

Jávor Benedek (a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselője)

A straßburg-i vita és szavazás után

FüHü

-

2018-09-14

0

Ez egy show volt, ami nagyon jól mutatja, hogy mekkora gittegylet ez az EU képződmény. Tehetetlen társaság, próbál finomkodni, nem mer „odacsapni”, mert „demokratikus” – sajna ez lesz a végzete, ha jönnek a sötét nacionalisták, akik a „nemzetállamok” jelszavával mindent szétvernek.

Eleve hülyeség volt egy (fiatal) baloldallal szimpatizáló „zöldpártit” felkérni ennek a jelentésnek a megírására, ami eleve szemet szúrt a „jobboldali”, pláne szélsőjobboldali fazonoknak, mint szeretett Vezérünk. OV, állati rafinált, és qrva jól ismeri a kialakult helyzetet. Nem tűnt fel senkinek, hogy ellentétben múltbeli szerepléseivel, most mindvégig magyarul beszélt? Ezt is meg tudja magyarázni épp az EU alapszabályaival, hiszen mindenkinek joga van az anyanyelvén felszólalni! Viszont, amit mondott az mind hazai fogyasztásra készült (magyar nyelvű tv, internet, FB, YouTube, stb.) hiszen nagyon jól tudta (ezt mondta is!), hogy le fogják, ill. meg fogják szavazni. Szokásos hadoválás: „mindenki minket bánt, pedig mi milyen jók vagyunk.” Egy qrva szó, még csak utalás sem hangzott el a jelentés érdemi pontjairól, azaz Orbán rendszeréről, a haveri alapon működő országról, ahol minden a pártvezértől függ.

Borítékolható, ennek a szavazásnak semmi következménye nem lesz. Most ott helyben megszégyenült a magyar miniszterelnök. Na és? Ez is lepereg róla, miközben hívei agyon dicsérik, hogy milyen tökös gyerek. No, meg minden csoda három napig tart, a jövő héten már senki se fog emlékezni erre a „nagy napra”. Különben is a büntetési folyamat borzasztó hosszadalmas és bürokratikus, még rengeteg szavazás, meg bizottsági vita kell ahhoz, hogy ennek valóban foganatja legyen. Különben bármi lesz, azt valóban a nép fogja megsínyleni, és jó okot ad majd OV-nek, hogy Brüsszelre mutogasson! Nem hülye ez az ember! Csak populista, nacionalista, amit imádnak a hazai választók.

Feltűnt, ahogy a világsajtó érzelmekre hatóan megpróbálta manipulálni a történteket, és az aggódó, „bűnbánó”, fejét fogó, szemét lesütő, homlokát ráncoló OV képekkel illusztrálták tudósításaikat. Arra még csak utalás sem volt, hogy következmény nélküli lesz ez a szavazás. Pedig OV ezt is megmondta: „nem tűr a belügyekbe (külső) beleszólást.” Az európai szellem, az EU alapértékei, a szolidaritás, szóba sem jött.

Ami a Néppártot és képviselőinek magatartását illeti, ez is tiszta politika. Jelenleg a legnagyobb létszámú politikai frakció az Európai Parlamentben. Ezért a frakció nem engedheti meg magának, hogy a Fideszt kitegye soraiból. 11 képviselőről van szó! A jelenlegi EU parlamentben a néppártnak 221 képviselője van, a szocialistáknak pedig 191, azaz 30 fővel kevesebb. Ha a Fidesz kilépne, akkor a (kiszámíthatatlan) jövő évi, májusi parlamenti választáson veszélybe kerülne a néppárti többség. Ezért a kilépést nem fogja szorgalmazni a frakció. Ezzel Orbán is tisztában van, nem véletlenül „nyalt be”, hogy ő benn akar maradni, sőt, mint Kohl egykori barátja meg akarja „reformálni” az egész frakciót. (pont ő, akitől megvonták az alelnöki posztot, és aki helyére Szájer került). Hogy a magyar kormány tevékenysége Anti-európai, azt jól látja a Néppárt is. Különösen bántja őket a Brüsszel-elleni (plakát)kampány, mely egyértelműen EU ellenes. Ugyancsak érthetetlen számukra egy egyetem bezárása, azaz az európai értékek semmibe vétele. Naná, hogy az Orbán kormány ellen szavaztak. A szavazásnak azonban semmi köze a jövő évi (nagyon fontos és kritikus) parlamenti választáshoz. Ez valahogy nem jött át a hazai médiában, a Straßburg-ból (franciául Strasbourg) érkező tudósításokból.

Stephen Elekes

A „közérdek” veszélyes értelmezéséig jutottunk

Blogles

FüHü

-

2018-12-07

0

A „közérdek” veszélyes értelmezéséig jutottunk

Orbán a közérdekre hivatkozva kormányrendeletben tiltotta meg az új fideszes médiaholding versenyhivatali vizsgálatát. A versenytörvény 2013-as módosítása kimondja: a kormány felhatalmazást kaphat arra, hogy az engedélyköteles összefonódást rendelettel közérdekből – így különösen a munkahelyek megőrzése, az adott ágazat nemzetközi versenyképességének megerősítése, az ellátás biztonsága érdekében – nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítse.

Demokráciában demonstratívan pártszempontokat szolgáló sajtóbirodalom, amelyet ráadásul közpénzek felhasználásával hoztak létre, eleve elképzelhetetlen lenne. Az ilyen sajtó és a demokrácia kizárják egymást. De ami itt van, az már régóta nem is demokrácia. Hogy mégis annak nevezik, az döntően éppen a most használt fordulattal lehetséges: mert a demokráciát olyan érdeknek – a „közérdeknek” titulált magán- és csoportérdeknek – veti alá a nemzet vezére, amely bevallottan túlmutat a demokrácián.

Közérdek válhat még bármiből

A „közérdek”, a nemzetstratégia és a nemzetbiztonság döntően szinonim fogalmakként, a demokrácia pedig ezek bunkósbotjaként kerül szembe a liberalizmus és a jogállam maradékával. A előbbiekbe az elasztikusságuk (gumifogalom voltuk) miatt bármi belé képzelhető, amit Orbán nem szégyell. De ha – mint most – közérdek a pártsajtó hegemóniája, azaz választók zavartalan pártcélú manipulálása, akkor ez nem demokrácia, hanem pártállam. Pontosabban, mivel párt nincs, csak a vezér és köre, ezért autokrácia. És közérdek válhat még bármiből, az olvasó fantáziájára bízom. A rossz szellemű Boross ex-miniszterelnök például leplezetlenül nyilas tempóban a „nemzetietlen” kultúrmunkások kirekesztését és egzisztenciális ellehetetlenítését nevezi annak. A jogállam ma addig tart, amíg az önkény érdeke engedi. De nemsokára az élet is tarthat csak eddig.

A magyar választók többségének fogalma sincs ennek a fordulatnak a veszélyeiről; arról, hogy precedensszerűen megnyitja az utat akár egy durva diktatúra előtt. Ha a demokrácia létjogosultsága abból áll, hogy ráüsse a pecsétet a jogállam nemzeti jelszóval való kivéreztetésére, az egyformán a demokrácia, a jogállam és a nemzet valós értelmének kiforgatása és a szavak abszolút elértéktelenedésére utal. A magán- és hatalmi érdekek közérdeknek, a közérdek nemzeti érdeknek való beállítása, az eleve manipulált demokrácia felszívódása ebben a dekódolhatatlan, csak a Vezér által megfejthető nemzeti érdekben, azaz a nemzet és érdekének önkényes értelmezésében, végül – ami egyedül várat még magára – a neki való „ellenszegülés” kriminalizálása az emberi történelem legsötétebb lapjait idézi. Orbán nem áll távol attól, hogy a sötétség új lapjait nyissa meg a történelmünkben az övéi kollaborációjával, a választói ostobaságától kísérve és régen látott emberi szenvedések rémét a falra vetítve. Kétségbeesni nem kell. Komolyan kell venni, ami itt folyik.

Reménykedjünk, hogy a komoly idők végül felszínre dobják azokat is, akik komolyan szembenéznek velük túl az utóbbi tíz év percpolitikusain és a Schiffertől Karácsonyig terjedő bohócellenzéken. Most már tényleg ideje lenne.

Béndek Péter

Blogles

A Modern Magyarország Mozgalom elnöke szerint a magyar gazdaság növekedése elsősorban nem a hazai teljesítménynek, hanem az európai konjunktúrának köszönhető. Az alábbiakban Bokros Lajos legújabb blogbejegyzését olvashatják.

Ehhez csendestárs, aki hallgat, aki civil-ellenes törvényeket támogat, aki párhuzamos államot emleget és korrupt politikusokat támogat. Itt tart ma a Fidesz itteni fiókpártja, erről beszél nemcsak Liviu Dragnea, hanem Kelemen Hunor is: „tél jön” és hosszúnak ígérkezik.

A hazai ellenzéki pártok nyakig sárosak abban, ami történt, lemoshatatlan a bűnük, és épp most készülnek a hasonlóan szégyenteljes és aljas folytatásra. Be fognak ülni a parlamentbe, és négy év múlva ismét kétharmados vereséget fognak szenvedni. Ugyanazok, ugyanúgy.

Úgy tűnik a viszonylag önálló rommagyar politizálásnak végleg befuccsolt, a szétnyilatkozó politikusok párhuzamos diskurzusai jelzik, hogy már maguk is feladták, ott ténferegnek valahol Budapest és Bukarest között TÉVUTON.

Közérdek válhat még bármiből

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA