A Haza Sólymai intézményt 1976-ban, Orbán Viktor előtt 42 évvel hozta létre a Román Kommunista Párt főtitkára. És olyannyira komolyan vette a feladatot, hogy a szervezetalapítás után egy évvel leszámolt az Arici pogonici (Tüskés hátú csorda hajtó) című gyermeklappal, és helyét a Haza Sólymai című kiadvány vette át 1977-től.
Nemzeti nevelés lesz Magyarországon az óvodákban. Végre, micsoda bűnös mulasztásnak, a legfiatalabb nemzedékkel szembeni nemtörődömségnek teszünk így végre büszke, öntudatos nemzethez méltón pontot a végére! Megkönnyebbült és hálatelt szívvel vesszük ezt így, a határon túli nemzettest részeként tudomásul. Nem is értem, hol késlekedett ezzel az ötlettel pártunk és ormányunk, amikor a szomszédos baráti országok ezt már évtizedekkel ezelőtt – a sötétnek nevezett nyolcvanas években bevezették, és ahhoz (forradalom, rendszerváltás ide vagy oda) azóta is következetesen ragaszkodnak. Sajnos a románok – amilyen sunyi, szőröstalpú, stréber egy népség – ebben is elöl járnak. Ott ugyanis nemcsak valami himi-humi pedagógiai programot vezettek be, nemcsak nemzeti identitás erősítő meséket, nemzettudatú altatókat, nemzetileg tiszta rágókákat és partedliket adtak a tejfogú generáció kezébe. Hanem tetőtől talpig trikolórba öltöztették az összes óvodást. Piros-sárga-kékben jártak akkor a „haza sólymai”, ahogy az óvodás és kisiskolás őrsöket, csoportokat nevezték.
Igen, jól látod kedves olvasó, sajnos a turul márkanév sem eredeti, a románok (Nicolae Ceausescu elvtárs) már azelőtt ellopták, mielőtt azt Mészáros Lőrinc kitalálhatta volna.
Ilyen lopósok a románok, tudjuk, min csodálkozunk? A Haza Sólymai intézményt 1976-ban, Orbán Viktor előtt 42 évvel hozta létre a Román Kommunista Párt főtitkára. És olyannyira komolyan vette a feladatot, hogy a szervezetalapítás után egy évvel leszámolt az Arici pogonici (Tüskés hátú csorda hajtó) című gyermeklappal, és helyét a Haza Sólymai című kiadvány vette át 1977-től. Előtte még azért hosszan nyilatkozott arról, hogy az Arici Pogonici ideológiailag túl könnyű és alkalmatlan arra a nevelő feladatra, amelyre a haza reménységeinek szüksége van. A szerkesztőség megszüntetése, átszervezése kísértetiesen hasonlít a Magyar Nemzet leépítésére, illetve arra, ahogy a Magyar Idők szerkesztőit csatornázzák át pártfeladatok elvégzésére. A Magyar Nemzet mellett én most nem lennék nyugodt a Tappancs Magazin szerkesztőségében sem.
A haza solymai óvodások és kisiskolások talpig piros sárga kékbe öltözve tanulták a nemzeti identitást, az ünnepi rendezvényeken való felvonulást, a politikusok óvodai látogatásakor illő viselkedést, a dáko-román kontinuitás elméletet, a zászlólobogtatást, illetve a hazafias énekek és gyermekjátékok éneklését 1989-ig. A forradalom után eltűnt ugyan a piros sárga kék egyenruha, de nem tűntek el a politikusok az óvodából (sőt megszaporodtak), a felvonulások és a zászlólobogtatás sem. Az egyenruhát a – kínai exportáruból népviseletté barkácsolt ruhák váltották fel. Ilyen kínairomán ruhatára majdnem minden romániai óvodának van. Székelyföldön van kínaiszékely változat is – javára legyen mondva a román nemzetállamnak, hogy teret ad a viselésének, vagy inkább a román nemzetállami oktatásnak ellenálló pedagógusoknak és szülőknek. Nagyon aranyosak a kissrácok, ahogy felvonulnak a fehér műszálas, fenékbetéses harisnyájukban, amelyet természetesen vitézkötés dúsít – hiszen ők székelyek. Van is némi feszkó, amikor a fenékbetésesek farkasszemet néznek a piros-sárga-kék szalaggal átkötött ujjasokban felsorakozó román csoportosokkal.
A nemzeti nevelés egy többnemzetiségű államban kicsit problémás, de vannak áthidaló megoldások. December elsején például a román csoportosok piros-sárga-kék gyurmából Románia, sőt Nagy-Románia térképét markolásszák ki apró kis nemzetileg fejlesztett kezecskéikkel. Az üres wc papír gurigákat is piros-sárga-kékre festik, és abból fűznek fel trikolóros wc-papír girlandot, hogy mindenkinek kellően eltöltse a nemzeti érzés a szívét, ha belép az óvodába. A magyar szülők és óvodások lehajtott fejjel vonulnak be a saját csoportjukba a folyosói nemzeti szín wc papír girlandok alatt, és veszik tudomásul, hogy nemzeti ünnep van. Mi mást tehetnének? Válaszul pedig papírból kis ellenálló mikulásokat készítenek és állítanak ki, hatalmas nagy, egészségügyi vattából formált szakállakkal. Ott állnak merőn a Mikulások szemben a piros sárga kék lobogókkal. Ennyi jutott nekünk. December elején a nemzetileg nem eléggé fejlett erdélyi magyar óvodások azért is a Mikulást várták eddig, akármennyire is a Román egyesülést ünnepli a román nemzet állam.
Nem tudom, most, hogy a magyar ormány is megpróbál a román nemzetállam nyomába iszkolni, és határon innen, határon túl 42 év késéssel megpróbálja bepótolni a nemzeti óvodapedagógiát, mi lesz? Félretesszük a vattaszakállas Mikulásokat, és átprofilozzuk magunkat a piros-fehér-zöld wc guriga festésre? És mikor jelenik majd meg a nemzetileg öntudatos óvodás magazin – mint Magyar Idők melléklet? Esetleg a pestisrácok oldalán egy interaktív mesefelület a pestibilinülők.hu?
Eljön az idő, az biztos, mert el kell jönnie végre! És lesz nemzeti feltámadás, és akkor majd összecsapnak a kis sólymok a kis turulokkal. És visszaveszik, ami jár nekik. A homokozó lapátot is, meg Erdélyt is. Isten őket úgy segélje!
Parászka Boróka (Éljen Eduárd!)
Elnéztem, ahogyan a labdarúgást kisajátítja a politika, mégpedig elvben a legmagasabb szintű és ezért is a legmanipulatívabb, hiszen technikai/logisztikai és pénzügyi lehetőségei annak a legnagyobbak, már-már korlátlanok. A VB úgy festett a végére, hogy az csak Putyinnak játszik, az ő, otthon korlátlan, de a világban is jelentős – még ha nem is föltétlen pozitív – imidzsét volt hivatott építeni és erősíteni. De a kép, melyen az orosz autokrata elnököt esernyővel védik, társai Macron és Kitarovic francia, illetve horvát, elnök meg ázottan ölelgetik játékosaikat másról is szól.
A másik kép, amit érdemes értelmezni Helsinkiben készült. Két merőben eltérő személyiség, megjátszottan egy hullámhosszon, itt is van VB-labda, de az lényegtelen, sem aki adja, sem a ki kapja rá sem néz, mindenestől színházi kellék, mint ahogy üresen teátrális a gesztus is. Tartok tőle, hogy Trump nehezen boldogul a Football értelmezésével, a szabályait sem ismeri a nálunk oly népszerű soccernek, Putyin talán érti a játékot, de jól álcázza, nem labdarugó alkat – azt Orbánról mondja, szintén töltelékmondatként – csak kezébe nyomták a labdát, hát mosolyt imitáló grimasszal tovább adja (Trump azután már dobja is feleségének, és ez árulja el tudatlanságát a soccer-világban).
