Blogles

… ha Sargentitni lenne a bizottság elnöke

0

Nem pedig olyan politikai-gazdasági érdek-szövevények bábfigurája, mint például Manfred Weber, aki saját pártcsaládjában is képtelen kezelni egy szélsőseges, populista pártvezér ámokfutását – írja Horváth András mai bejegyzésében.

Egy Sargentini-típusú elnök biztosan nem hagyná, hogy bármely tagállamban simán bedarálják a jogállamot, hogy folyamatos támadás alatt tartsák az uniós alapértékeket, hogy rendszerszintűen támadják magát az Uniót – éppen azok, akik egyébként a legtöbbet profitálnak belőle. Itt van mindjárt ez a plakátkampány. Nem az első és nagy valószínűséggel nem is az utolsó. Ezt már korábban is eljátszották Orbánék: néhány hét alatt milliós megjelenést generálnak az állami pénzből finanszírozott, az Uniót lejárató, hazug pártkampányukkal minden lehetséges magyarországi médiafelületen, majd az uniós vezetőkkel való tárgyalás „hatására” leszedik a plakátokat. Mert egy gyenge Unióval ezt meg lehet tenni. Miközben Orbán, Salvini és hasonszőrű társaik egyre jobban növelik a gyűlöletet a fejekben: az Unió ellen, a bevándorlók ellen, a civilek ellen, a – hozzájuk képest – másként gondolkodókkal szemben.

Mert mi is lehetne a lényegi hozadéka annak, hogy tagjai vagyunk ennek a szövetségi rendszernek? A felzárkózás, a polgári értékrend elterjedése, a jogállami intézményrendszer – ide értve az igazságszolgáltatást – közmegbecsülést eredményező működése. Helyette van ez a plakátkampány (és minden, ami emögött van), s a leírhatatlan mértékűre duzzadt állami korrupció. Aminek Brüsszel jól láthatóan már régóta képtelen megálljt parancsolni, még akkor is, ha az uniós adófizetők pénzének a módszeres és rendszerszintű ellopásáról van szó.

Nem, mi nem ilyen uniót képzeltünk magunknak. S, ha Weber, Juncker, az Unió más csúcsvezetői, s az új aspiránsok ezt képtelenek megérteni, törvényszerűen erősödni fog az a szélsőséges irányvonal, amelynek – mit tagadjuk – mára Orbán lett a példaképe. Ha a régi-új aspiránsok a következő szűk néhány hónapban is csak azzal lesznek elfoglalva, hogy melyikük mennyit hasíthat ki a tortából – ugye mennyire ismerős ez valahonnan? – az Orbánék malmára hajtja a vizet.

Kedves Leendő Uniós Vezérek!

Mutassatok fel valamit az elkövetkező néhány hétben, hogy megérje elmenni szavaznunk, itt Európa keleti fertályában is.

Tegyétek egyértelművé, hogy az Unió-ellenes politikának, az állami szintű korrupciónak, illetőleg az ilyen elveket követő politikusoknak nincs helye az Unióban. Különben nagyon sötét jövő vár ránk. S nem csak ránk, magyarokra.

Gyóntatószékben – II.

Arrogánsak, nincs egyeztetés

Tudom atyám! Már 2007-ben a budapesti Marcibányi Téri Művelődési Központban, a Jövőnk vitasorozat első zárókonferenciáján megmondtam, ami ma is aktuális, csak ellenzékünk nem képes ilyen szlogeneket alkotni. „Fel a mélyből, aki magyar!” És még azt is hozzá tettem akkor, hogy „Arrogánsak, nincs egyeztetés, semmilyen szakmai kör véleményét nem hallgatják meg, mindenhez jobban értenek, mindent jobban tudnak. Szétfoszlott a régi többség, mert kiderült, hogy képviselői cinikusak. A cinizmus, az értékrombolás, a tudatos értékrombolás, a gúnyos kacajokkal kísért értékrombolás, vagyis a cinizmus korunk egyik legfőbb betegsége Magyarországon.” Lehet, hogy mindez visszaüt rám is, Atyám?

Bevallom az úr színe előtt, eddigi beszédeim mindegyike elsősorban kampányszöveg volt, hogy elvarázsoljam a tömegeket, magamhoz édesgetve őket és szavazataikat. Nagy bűnöm ez, de hát mit is tehetne egy magamfajta politikus. Legfeljebb annyit, hogy bevallja, ne azt figyeljétek amit mondok, hanem azt, amit teszek! Akkor is megmondtam, az ember „…ha az eszére hallgat, és nemcsak a szívére, akkor tudnia kell, hogy a nemzeti egységhez csak a jobboldali egységen keresztül vezet az út, és aki nem a jobboldali egységre szavaz, az kockára teszi a változás lehetőségét. A változáshoz az út a teljes jobboldali egységen, majd később a teljes nemzeti egységen keresztül vezet.” Csak a Fidesz, tudja atyám, csak a Fidesz!

A közmunka a roma közösség számára a legnagyobb jótétemény

Azt is mondtam a minap eminenciás uram, hogy „a közmunka a roma közösség számára a legnagyobb jótétemény, amit az elmúlt négy évben adhattunk”. Mit is szólhattam volna mást, pár hónappal a választások előtt. Több százezer szavazat a tét, ennek megfelelően kellett szólnom, akkor is, ha másképp cselekszem majd. Garanciaként kineveztem a cigányság egyik kedvencét, Farkas Flórit miniszterelnöki biztosnak. Már bocsánat atyám, de tudom én, hogy mitől döglik a légy. Még Bódi Guszti meg felesége is tanúja volt ezen kijelentésemnek. Flóri meg „istápolja” csak a cigányságot, úgy, ahogy én szeretném.

“A nagy cél, hogy Európát átalakítsák és Európát átléptessék a kereszténység utáni korba, és Európát átléptessék a nemzetek utáni korszakba, ez a folyamat az európai választásokon elapadhat, tisztelt hölgyeim és uraim, és nekünk elemi érdekünk, hogy meg is akasszuk.”

Amit mondtam, megmondtam. Európa legmodernebb konzervatívjai leszünk és kész! Én már csak tudom. Mert Magyarországnak kereszténydemokrata kormányzásra van szüksége és ezt én végrehajtom minden körülmények között. Nem veszi szentségtörésnek atyám, ha most egy amerikai elnököt idézek ezzel kapcsolatban. „Ne azzal törődjünk, hogy Isten a mi oldalunkon áll-e, hanem azzal, hogy mi Isten oldalán állunk-e.” Az én olvasatomban, remélem nem istenkáromlás, amit mondok, ez azt jelenti, hogy én még fontosabb vagyok Istennél is atyám!

És ez az én legnagyobb bűnöm, amit most be is ismerek, és amire kérek feloldozást. Meg vagyok győződve arról, hogy ami a fejemben van, az szentírás.

Én vagyok a kiválasztottja most a magyarnak, én vagyok szemükben az isten.

Bocsássa meg nekem az Úr a fentieket! De hova is mehetnék ezzel a bűnömmel? Az orvosok félrebeszélnek, híveim meg úgy is tudják rólam mindezt. Én vagyok a kiválasztottja most a magyarnak, én vagyok szemükben az isten. Keresetlen szavakkal adtam elő mindezt atyám, ebből is láthatja, hogy őszinte vagyok és bűnbánó. Kérem az urat oldozzon fel, mert meg vagyok arról győződve, hogy mindezt hazámért és népemért teszem. A járulékos javak mellékesek, azokat elfogadom, földi halandóként mit is tehetnék mást. Bűneimet felsorolva, hitemet vállalva végezetül kimondom, „hinnünk kell abban, hogy képesek vagyunk megváltoztatni az emberek életét, javítani országunk lelki, fizikai és erkölcsi állapotát, és ezt a szándékunkat szégyenkezés nélkül, nyíltan vállalnunk kell.”

Isten engem úgy segéljen! Nincs számomra fontosabb, mint saját képemre gyúrjam mindazt, ami körülöttem van! Isten bocsássa meg ezt nekem és minden vétkemet! Miatyánk ki vagy a menyekben! Mi pedig maradunk itt a földön fürödve javaiban, áztatva lábainkat a pénzlavórban! Ennyi! Csapó!

Az első rész itt olvasható >>>

Gyóntatószékben – I.

Most már bánom, hogy nem focista lettem

Atyám! Tudom, hogy a gyónási titok az szent, de szeretnék valami biztosítékot még azon felül, miket most bűneimként bevallok önnek, az hétszentség, hogy nem fog kiszivárogni! Értem én, hogy az Úr a garancia, de tudja atyám, ma már senkiben sem bízhat az ember fia. Nincs ugyan sok bűnöm, de amik vannak, azok súlyosak. Bevallom először is azt, most már bánom, hogy nem focista lettem.

Pedig ismét kétharmad lettünk, de érzem, hogy ez már nem az igazi, hogy valami nem stimmel. Nem jó kiválasztottnak lenni. Barátom, Silvio is megbukott a taljánoknál, remélem, én megúszom. Pintér, meg Polt, mint eddig, segítenek ebben, de az az igazság, hogy én sem játszhatom a tűzzel, mert akkor előbb utóbb csak megégek. Az, hogy egy-egy teljesítményemmel leégek, miközben kormányozok átlépve a záróvonalat, az még hagyján, de megégni, az más, annak maradandó nyomai vannak, és azt azért nem szeretném, ugye megérti Atyám!

Mihály is vagyok nem csak Viktor

Dehogy akarom én magamat Istenhez hasonlítani a hatalmammal, igaz, hogy Mihály is vagyok, de azt nem használom. Az arab lapok árulták el, de az igazság az, hogy nem szeretném, ha idehaza elkezdenének Misizni engem. Misikém így, Misikém úgy, meg hány misi főnök, ha elintézem?

Igaz, hogy én Oxfordban is jártam, de elismerem, Mártha Imre meg Cambridge-ben végzett energiapiaci szakértő, aki szerint senki nem mert nekem szólni, hogy „Főnök, ezt ne így, ne ennyiért”, amikor a szándéknyilatkozatot aláírtam az E.On cégek megvásárlásáról. Így aztán elterjedt azoktól, akikkel mindezt nem beszéltem meg, hogy legalább 500 millió euróval többet akartam fizetni a németeknek, mint amennyit a vagyonértékelések alapján az egész üzletrész ér. És akkor mi van? Én mondom meg, hogy mi mennyit ér, mi a teendő és nem tartozom beszámolni senkinek arról, hogy mit, miért, hogyan.

Most már a felesége is itt van a nyakamon

Persze, hogy nem félek bevallani bűneimet, már amiket magam tartok annak, egyébként is a jelenlegi földi helytartója az Úrnak megmondta, hogy a „A gyóntatófülkének nem szabad kínzókamrává válnia”; – hát, akkor ehhez tartsuk magunkat Atyám! Azt, hogy a kommunistákat az agyagba kell taposni ma is vállalom! Meg is tettem, teszem és a jövőben is meg fogom tenni. Tudom, hogy ez sokaknak nem tetszik az országban, erre nekem is figyelemmel kell lennem, de én anno 1989-ben is megmondtam, hogy az akkori komcsi fiatal kiszesek közül, – mert az idősebb generáció nem érdekelt a jövő szempontjából, – Gyurcsánytól kell csak egyedül tartani. Ezért őt személy szerint ki kell iktatni a közéletből. Ennek karaktergyilkos taktikáját és szervezeti ellehetetlenítésének módszereit kidolgoztuk és azt hiszem sikeresen jártunk el. Kártyázni meg sakkozni tudni kell. Most meg már a felesége is itt van a nyakamon. Valamit ki kell találnom megint. Pintér és Polt majd segítenek ebben.

A fociban is többre becsülök egy jó cselsorozatot, mint egy betartást, vagy felrúgást. Ezért aztán nem csak a MIÉP-et, meg a kisgazdákat, de az MDF-et is lerendeztük becsülettel. A kereszténydemokratákat kínáltuk fel nekik, meg magunkat, jöttek, akik jöttek, a kimaradottak meg lemorzsolódtak, eltűntek a süllyesztőben! Most a Jobbik van soron!
Megkajálták Ibrahimot.

Atyám! Elévültek már azok a Kaya Ibrahimos, meg Joszip Totos történetek, ne kérdezzen tőlem ilyesmit, honnan is tudnék ezekről a dolgokról, meg olyan apróságokról, hogy a nyóckerben anno igazoltattak a rendőrök a kurdtüntetésen egy audit, amelyben állítólag egyikőjük ült és a kocsi egy ismert magyar bűnöző tulajdonában volt, aki a fantomcégek alapításában is részt vett. Mi közöm is lenne nekem ezekhez? Éppúgy, mint a 2006-os őszi tüntetésekhez. Rég elévültek ezek már, elvégre jogi végzettségem is van, remélem tudja.

Én feladatokat adtam, de hogy miként és hogyan hajtották azokat végre, az már nem az én dolgom volt. Végrehajtották és kész. Persze meg is jutalmaztuk őket, a mai napig is gondoskodunk róluk, ki trafikot, ki földet, vagy vissza nem térítendő állami támogatást kapott, ki pedig zsíros állami megrendeléseket. És akkor mi van? Bűn az talán, ha magyarként, erős és bátor hazafiként, az ország javára ténykedőket megjutalmazzuk?

1993-as Miskolci országos választmányi ülésünkön

Ugyan Atyám, az Ezüsthajó már rég elúszott a Happy Endel együtt. Ferenczi Krisztina is hiába vergődött a vagyonosodásomon, Magyarország nem Itália és én nem vagyok Berlusconi, nálam az ügyészség kézben van! 1993-as Miskolci országos választmányi ülésünkön való felszólalása óta, annak pedig már több mint huszonöt esztendeje, hogy az akkori fideszes képviselőjelöltből legfőbb ügyészt varázsoltam, mint ahogy a populizátoros cilinderemből előhúztam már idáig sok mindent, alaptörvényt éppúgy, mint köztársasági elnököt. Atyám! Későre jár, kissé megfájdult a fejem, majd legközelebb jövök megint. Ne haragudjon, de a tekeseim szóltak, ideje lefeküdnöm, köszönöm, majd holnap folytatjuk.

Juncker nem, de Timmermans lehet?

0

Emma Dobigny Degas-nak volt az egyik kedvelt és keresett modellje: a fiatal, érzékeny és pajkos nőt Degas 1865-1869 között többször megfestette, s minden bizonnyal Emma több volt mint modell. A kihívóan szép Emma Degas-n kívül más korabeli festőt is megihletett, így Corot-t, Tissot-t és Chavannes-t.

Degas híres képét, a Női portrét 1876-1880 között festette: a képen egy fekete, fátyolszerű főkötőben egy idősebb nő látható. A Melbourne-i Nemzeti Galéria kutatói 2016-ban a legmodernebb technikával kimutatták, hogy Degas egy korábbi, Emma Dobignyről készített portréját festette át. Kiderült, hogy az eredeti képen Emmát koboldfülekkel ábrázolta a festő. Meglehet, nem is annyira esztétikai, mint inkább morális okok miatt festette át később Degas a képet, s próbálta eltüntetni örökre a koboldfülekkel ábrázolt és gúnyolt egykori modelljét és kedvesét.

Degas mindezt saját művészi és erkölcsi megfontolásából tette, maga döntött így, a saját költségéből, a saját belátása szerint, saját akaratából.

Mindezt azért hangsúlyozom, mert olvasom, hogy Orbán Viktor azt ígérte, hogy a Soros és Juncker arcképét megjelenítő plakátokat hamarosan „átfestik”, s Junckert Timmermans váltja a plakátokon.

Orbán szeret átfesteni: intézeteket hozott létre, hogy fessék át neki a múltat, a legfőbb ügyész szakmányban festi át a jelent, s most a szolgahad épp átfesteni-átszerkeszteni készül a Soros-Juncker-féle plakátokat.

Degas a saját költségéből, Orbán az én, te, ő, mi, ti, ők költségéből. Degas a saját belátása alapján, autonóm módon döntve, Orbán gyáva alakként, nyakig beszarva a Néppárttól.

Degas a morális érzékére támaszkodva, Orbán kizárólag önnön aljasságára, Degas őszintén, Orbán hazug módon.

És míg Degas eltüntette a koboldfüleket, Orbán a Néppárt minden egyes tagjának épp koboldfüleket pingál.

És persze tudom, hogy a Néppárt számára Timmermans politikai ellenfél és vitapartner. De a velejéig romlott Orbán nem vitatkozik vele, hanem kiszerkeszteti őt egy aljas és hazug plakátra, hogy a Fidesz hívei ujjal mutogassanak rá, szörnyülködjenek rajta vagy gúnyosan kiröhögjék. A plakátírózás területén ennek is szép hagyományai vannak.

Engem különösebben nem érdekel Timmermans, de ha a Néppárt vezetőiben maradt még valami az elemi tisztességből, a konzervatív morálból és abból, amit európai ethosznak szokás nevezni, akkor leginkább most kellene kirúgniuk a Néppártból a Fideszt, méghozzá úgy, hogy az egész züllött bandának a lába se érje a földet.

Ha mégsem, akkor Orbánnak tökéletesen igaza van, a Néppárton belül mindenki koboldfület érdemel, s ez az egész európai vircsaft lassan kezdheti leereszteni a redőnyt.

Gábor György

A részeges, az akasztó és a szekus

0

Az értelmiség nagy létszámban szólt hozzá az RMDSZ által bemutatott, Erdély jövőképét vázoló dokumentumhoz. Ja, nem, bocs. Arról nagy a csend.

Annál nagyobb volt a pironkodás és az ájuldozás az RMDSZ politikusainak egy része által arccal, névvel felvállalt képes üzenet miatt, amely a Másnaposok szövetsége – együtt a magyarok ellen címet viseli. Persze, semmiképpen nem beszélhetek általában az erdélyi magyar értelmiségről, hiszen nincs lehetőségem az általános hangulatot felmérni, azt viszont látom, hogy a Facebookon amúgy is hangos és kritikus véleményformálók egy emberként ugrottak a plafonig. Az ellenzők oldalán a fő üzenet arról szólt, hogy a Szövetség kampányfogása olcsó, túl mélyre ment, gyűlöletet szít, kihasználja a védtelen embereket, és erre eddig csak a Fidesz hírhedt stratégái vetemedtek. Minden bizonnyal ez így is van. A másik oldalon, viszont látható a tízezres nagyságrendű megosztás és lájk.

A napokban egy nyilvános beszélgetésen is elmondtam, hogy megértem az RMDSZ lépését, még akkor is, ha én nem mertem volna ennyire meredeket lépni. Az idők során a Szövetség szerepelt már negatív kampányok hátterében, de nem az első sorában. Érdemes azonban megnézni, hogy mi lehetett az „RMDSZ fejében”, amikor kitalálta és útjára indította ezt a képes üzenetet. Általában a kommunikáció, ezen belül pedig a politikai kommunikáció az elmúlt években nagyon leegyszerűsödött: egy-két szavas szlogenek és a mögöttük lévő, az érzelmekre és kevésbé az értelemre ható, tőmondatokban megfogalmazható üzenetek irányítják a tömegeket. Tudatosan fogalmaztam ilyen csúnyán, hogy irányítják a tömegeket, de gyakorlatilag erről van szó. Amikor százezrek vonulnak az utcára egy hashtag zászlaja alatt, akkor keveseket érdekel, hogy miről szól egyik vagy másik, az igazságszolgáltatás törvényi hátterét módosító tervezet, a lényeg, hogy

„Dragnea és a bandája lopott, és meg akarják úszni”.

Vagy: „Kövesi egy hős, Nagy Zsolt, Markó Attila, Horváth Anna ügye sajnálatos tévedés, ők a járulékos veszteség”. De mi tudjuk, hogy „Dragnea és a bandája lopott, és meg akarják úszni”. Ugye, milyen egyszerű a politikai kommunikáció? Éjszaka, mint a tolvajok – zengett az utca hónapokon keresztül. Érthető, rövid hívószavak, amelyeket az általam emlegetett, Facebookon jelen lévő értelmiségiek gyakran ünnepelve vesznek át, osztanak meg. Nem populizmus, nem morálisan aggasztó, ha valaki boldogan megoszt egy bejegyzést, amelyben az áll, hogy

az RMDSZ ellopja a magyarok pénzét, a politikusai korruptak,

hiszen „ezt mindenki tudja”. Teljesen rendben van, ha egy Dragnea-Toader-Tăriceanu fényképes üzenet díszeleg a falakon, hiszen „ők a rosszak”. Amikor viszont ugyanabban a stílusban, ugyanazzal a céllal – mármint az emberek érzelmeire hatva érni el eredményt –, de számukra nem tetsző üzenettel találkoznak, akkor elkezdődik a sopánkodás. Valószínű, hogy az RMDSZ kommunikációs stábja számára is könnyebb lett volna kiadni egy közleményt, amelyet a bullshit-generátor ír, tele olyan lózungokkal, hogy „megdöbbenéssel vettük tudomásul”, „érthetetlen, hogy a 21. században”, „határozottan ellenkezünk”, és „minden eszközzel megvédjük”. Minden bizonnyal

a francot sem érdekelte volna,

és két nappal a kongresszus után már az óriási ledfalakra sem emlékezett volna senki. Hat napnak kellett eltelnie, hogy megjelenjen az első érdemi írás az RMDSZ kongresszusán ismertetett, Vitaindító Erdély jövőjéről című dokumentumról (» Kelemen Attila Ármin: Miért félkész az RDMDSZ jövőkép-dokumentuma?). Igen, mert ez több oldalnyi szöveget tartalmaz, mint ahány betű van a Másnaposok szövetsége – együtt a magyarok ellen képen. A mindannyiunk jövőjét vázolni próbáló dokumentumot el kell olvasni, meg kell rágni, meg kell érteni, és nehezen lehet egy Facebook-üzenetben lereagálni. A másik, a piros-fekete, a részegessel, az akasztóval és a szekussal viszont üt. Mellbe ver. Érzelmeket gerjeszt. Egy pillantás elég ahhoz, hogy megértsd, és még egy pillantás, hogy felháborodj vagy szeresd. Formailag ma, 2019-ben ennyiről szól a politikai kommunikáció.

Megér egy misét az is, hogy mikor dobta be a Szövetség az elhíresült fényképes üzenetet: választási kampányban. Vagyis „háborúban”. Egy olyan időszakban, amikor a szereplők többet engednek meg maguknak, az eszközök szélesebb tárházához nyúlnak, mert győzni akarnak. Van egy kedvenc gondolatom, amit a politikaikampány-szakirodalomból vettem át:

a kampányban azt kell mondani, amit az emberek hallani akarnak. Miután megválasztottak, azt kell csinálni, ami nekik jó.

Az RMDSZ kampánystratégái profibbak annál, hogy ne mérték volna fel az ezzel a lépéssel járó veszélyeket és veszteségeket. Nagyon jól tudták, hogy kik lesznek a leghangosabb ellenzők, ki az a színész, nyelvész, újságíró vagy éppen EU-s bürokrata, amelyik kiborul, melyik az a médiaorgánum, amely hadjáratot indít. Fel kellett tudják mérni, hogy mennyit hoz és mennyit visz egy ilyen döntés. És vállalták az üzenethordozó terjesztését. Pontosabban, sokan vállalták, sokan nem, és nem egy olyan esetbe botlottam, hogy a cirkusz láttán a politikus törölte a bejegyzést.

Erről szól a politikai felelősség: a választás napján az emberek, pecséttel a kezükben (vagy akár a távolmaradásuk révén) ítélkeznek fölötted, politikai szereplő fölött.

Közéjük tartozik az is, aki 30 év után először nem szavaz rád, és az is, akit éppen ezzel a lépéssel győztél meg. A legtartalmasabb programfüzet, a legszebb plakát, a leghitelesebb jelölt és a legjobb beszéd sem képes megnyerni a választást. A választást az egyszerű és agyonismételt üzenetek nyerik meg.

A 4,99 százalékos eredménynél a Majális utcai kampányközpontban nem fogják veregetni egymás vállát, hogy Istenem, be szép kampányt folytattunk, csak az eredményeinkről, a közösségünk céljairól, törekvéseiről beszéltünk, milyen kár, hogy nem sikerült. Amíg mindenkinek egy szavazata van, a négy elemi osztályt végzett választónak és az egyetemi professzornak is, addig jobb 6,5 százaléknál kinyitni az ablakot, kiszellőztetni, hogy menjen ki a Másnaposok szövetsége által okozott kellemetlen bűz, és neki lehet fogni azt csinálni, ami az embereknek jó.

Kovács Péter/Transzindex

Parlamenti felsőházat!

Konzervatív szempontból a demokrácia beletörődés egyfelől a politikai részvétellel szembeni születési, vagyoni, jövedelmi, műveltségi, nota bene nemi cenzus irrelevanciájába, másfelől az így létrejött választói tömeg többségi akaratának érvényesülésébe. Ez nem ok arra azonban, hogy ne lássuk a tömeg, különösen pedig az óhatatlanul manipulált tömeg – a közvélemény – megértésének korlátosságát már nem túl bonyolult politikai kérdésekben is.

A tömeg és a demagóg közötti szenvedélyes viszony kétezer-ötszáz éves téma a nyugati bölcseletben, tehát nem mondhatjuk, hogy ne ismernénk minden lényeges ága-bogát – de mégis visszatérően reprodukáljuk, és vele azokat a problémákat, amelyeket ez az egyes ember, a műveltség, a civilizáció, az erények, a szabadság stb. szempontjából jelent.

Nem lehet szabadságról, erényekről, civilitásról beszélni, ahol a tömeg manipulált akarata szabadon érvényesül. A nyugati civilizáció normái ledőlnek, a verbális, majd a fizikai agresszió beférkőzik a mindennapokba, a politikai pozíciókat barbárok veszik át, akik a cinikus társutasok asszisztálása mellett rafináltan mozgatják a tömeggé szervezett proletárok alantas ösztöneit. Magyarország ma.

Mindig felvetődik a kérdés persze, hogy meddig hajlítható az emberi természet és mikor fog visszacsapni, mert nem bírja már a normák általi húzást. Nem lehet ezt megmondani. A politikai vezetőknek és a társadalom elitjének éreznie kell és/vagy kellő bölcsességgel be kell látnia, mi az a pont, amelyen túl egy nemzeti kultúra és sorsközösség integritása sérülhet, mert a leszakadás tartóssá válhat a népesség túl nagy részében. Akkor ezek többé már nem fogják elfogadni az elit vezetését, szembefordulnak a – tegyük fel, mégoly őszintén képviselt, produktív – normákkal, erénnyé válik a tömeg prosztó nyelve, követendővé a szegényes értékrendje, divattá válik a normaellenesség, felmagasztaltaik a műveletlenség legnagyobb közös osztója: a bulvártól a mulatós zenén és a wellness-en át a napi korrupcióval kibélelt, revansista nemzeti mítoszokig húzódó kispolgári világ. Olyanok is lefelé fognak nivellálni az új helyzetben, akik korábban felfelé – a civilitás felé – törekedtek. A tahóság, a „csakazértis” mentalitás, a tömeg lázadása áttöri a politikai gátakat és hinti a konkolyt, amerre jár a nyilvánosságban.

A nemzet ilyen romlásában az egyik első fázis – láttuk – a jellemzően (finoman fogalmazva) sajátos pszichés konstitúcióval megvert, amorális, voluntarista politikusok rátalálása a tömeg elkészítésének fortélyára; a második pedig minden olyan féknek, ellensúlynak és gátnak a felszámolása előbb a politikai rendszerben és a politikai kultúrában, majd a társadalom egyéb intézményeiben, amelyek a civilizációt képviselik. Elsődleges politikai eszközük ehhez a manipulált demokrácia és a „népszuverenitás” képviselete, a törvényhozás. Ezért én elengedhetetlennek tartom, hogyha majd Isten és a józan ész segítségével sikerül túllépnünk a magyarság mai válságán, akkor az egyik első intézkedésnek a felsőház felállításának kell lennie, amelyet alkotmányos kérdésekben egyenrangúvá kell tenni a képviselőházzal.

A felsőház (szenátus) pártoktól független, szakmai, tudományos, gazdasági, önkormányzati, egyházi és egyéb szervezetek (bevett intézmények) delegáltjaiból, részben élethosszig tartó, a jelenben vagy a múltban betöltött funkcióból adódó vagy személyes jogosultságok alapján feltöltött (arisztokratikus, intézményi), kisebb részt a választók közül sorsolt képviselőkből álló szerv. A súlya egyenrangú az alsóházéval (képviselőház) alkotmányos, legalább jelentős költségvetési és elhanyagolható policy kérdésekben. Ha ezt a gátját nem hozzuk létre a manipulált népakaratnak, akkor jóval kisebb esélyünk lesz visszanyerni – pontosabban elnyerni – politikai közösségünk stabilitását. Az alkotmány nem gyerekjáték, de a mai hatalmi közeg azzá tette. Meg kell akadályozni, hogy ilyen a jövőben előforduljon.

Aranyláz és szükségállapot

0

Peruban több évtizedes hagyománya van az illegális aranybányászatnak, de az utóbbi években már annyira eldurvult a helyzet, hogy tegnap szükségállapotot hirdettek ki a leginkább érintett amazonasi tartományra. 60 napra felfüggesztették az alkotmányos jogokat, és ezzel egyidejűleg 1500 rendőrt és több katonai egységet rendeltek ki a Brazíliával határos perui Madre de Dios tartományba.

Mi vezetett ehhez a drasztikus lépéshez?

A spanyol hódítók óta tudva levő, hogy Peru tényleg egy igazi aranybánya, és ma is az évi 1500 tonnás termelésével Dél-Amerikában a legnagyobb, de világviszonylatban is a 6. helyen áll a legfontosabb nemesfém kitermelésében. Ez a publikus arany mennyiség azonban az Andok hegyeiből származik, olyan bányákból, mint például a Yonacoda, ami a világon a második legnagyobb külszíni arany lelőhelye, és már legalább 7 milliárd dollárt termelhetett a Newmont Mining Corporationnak. Ez a bányavállalat is, akár csak a legtöbb nagy bánya, külföldi tulajdonban van.

Viszont ezen a hivatalos mennyiségen túl egyre elképesztőbb méreteket öltött az okosban bonyolított aranybányászat is. Egyesek szerint ennek pénzbeli értéke már felülmúlja a szintén nem kis volumenű illegális koka termesztést, az erre épülő háztáji vegyiparral és kereskedelemmel együtt. A legnagyobb problémája az államnak azonban nem a potya arany mennyiségével van. A „kézműves” bányászat ugyanis, a legális iparral szemben, nem az Andok hegyeiben okoz mérhetetlen károkat, hanem a perui Amazonasnak az egyik leggazdagabb állat-, és növényvilággal rendelkező területét teszi véglegesen tönkre.

Ezt az aranylázat is a természetes vizek hordalékának a kiemelkedő aranykoncentrációjára indította be, de a régi aranymosók a 21. századi kollégái irdatlan mennyiségű higany felhasználásával nyerik ki a nemesfémet, amivel valószínűleg örökre megmérgezik a munka közben kiirtott dzsungel talaját és vizeit is. A perui aranyláznak az eddig elpusztított 60 ezer hektárnyi erdőn kívül még áldozatai az itt élő őslakosok is. (Az amazonasi indiánok egy része korábban még soha nem került kapcsolatba a „civilizációval” és a kormány törvényekkel próbálja megvédeni ezeknek a „no contact” törzseknek a területét, nagyjából olyan hatékonysággal, mint az érvényben lévő környezetvédelmi szabályok a helyi őserdőt.)

Az évtizedek óta tartó illegális bányászatnak a gazdasági válság következtében megugró aranyár adott aztán rendes lökést. Az 1-2 ezer dolláros beruházással (motoros fűrész, szivattyú, szita, hatósági kenőpénz, önvédelmi fegyver: kb ennyivel már bele lehet vágni egy sufnituning arany stratupba), és némi szerencsével akár ezerszeres hozamot is el lehet érni. Nem nehéz elképzelni, hogy ez nemcsak Peru szegényebb részéből vonzott tömegeket a régióba.

Az eddig immel-ámmal intézkedő hatóságoktól eddig csak annyira futotta, hogy évente néhány lelőhelyről elzavarták az aranyásókat, de ahogy továbbálltak, pár patakkal arrébb már folytatódott is tovább a termelés. Az elmúlt 10 év alatt putrivárosok sora nőtt ki a semmiből a környéken, amihez az időközben kiépített, 2 óceánt összekötő „merőleges panamericana” is hathatós logisztikai támogatást biztosított. Az aranyásó kultusz vadnyugati hangulatához híven felvirágzott a kényszer prostitúció, az emberkereskedelem és a gyermekmunka is. Annyira eldurvult az illegális bányászat okozta pusztítás, hogy még a pápa is szót emelt ellene, amikor 2018-ban Puerto Maldonadóban, a környék legfontosabb városában misézett. A rengeteg környezetvédő szervezet és a nemzetközi sajtó vészharang kongatása mellett talán ez is hozzá járult ahhoz, hogy a kormány ilyen drasztikus lépésekre szánja el magát.

Csak bízni tudok benne, hogy ha már szükségállapotot vezettek be, akkor sikerül is megállítani ezt az esztelen természetkárosítást.

Soós Tamás

Érvek a fokozatos nyugdíj-, segély- és juttatás-csökkentés mellett

Mielőtt az olvasó elhamarkodottan levonná lesújtó következtetését a címből, a folyamat, amelyet ajánlok, több évtizedet is igénybe vehet, és a célja a közösségek, a társadalom és a gondoskodó kultúra elősegítése – az állam kárára.

Sokat gondolkodom mostanában az ún. feltétel nélküli alapjövedelemről (FNA) a prognosztizált robotizáció és a mesterséges intelligencia elterjedése kapcsán, amelytől azt várom – azok között vagyok, akik azt várják -, hogy az értékteremtés egyre nagyobb hányada kerül közvetlenül nem-humán kezekbe, illetve a fennmaradó humán része egyre inkább bizonyos szakmákban (mindenek előtt a szoftveriparban, a genetikában és ezek alkalmazásaiban) koncentrálódik. Ha nem akarjuk, hogy az államhoz és inkompetens uraihoz csússzon minden kontroll az életünk fölött, minél hamarabb el kell kezdeni elvenni tőle ma még evidensen hozzá tartozó – sőt humánusnak (!) – tekintett funkciókat, köztük a címben jelzetteket.

Az FNA alternatívája egy szuperfejlett társadalomban – amelyben csak a fogyasztás indokolja az emberi életet, mert értékteremtésben egyre kevésbé van rá szükség (még egyszer: évtizedek távlatáról van szó), de aminek következtében ez a társadalom óhatatlanul dehumanizálódik – az emberek közötti (a speciálisan emberi) kapcsolatok megerősítése. Ahelyett, hogy az államot erősítenénk tovább, rá kell nevelni az embereket az önmagukról és szeretteikről való gondoskodásra: a relatív értékteremtő képességük folyamatos szinten tartására, az aktív életükben történő felhalmozásra, a javaik megosztására (sharing and caring) és a kooperatív közösségekben való részvételre. A nyugdíj, a segélyek és a juttatások privatizálása (megritkítása és egyéni kockázatközösségekhez való rendelése) egyfelől, a vagyonok adóztatása (a jövedelmek helyett) másfelől humánusabb, kevésbé kontrollálható, már a maiakhoz képest is autonómabb és gazdagabb szociális rendszereket tennének lehetővé, erősítenék a nagycsaládokat, növelnék a szabadságot és a hatékonyságot, csökkentenék a populista demagógiának való kiszolgáltatottságot és elég jól megoldanák a fejlett társadalmak elöregedéséből származó finanszírozási problémákat.

Harmadszor tartom fontosnak hangsúlyozni, hogy nem a nyugdíjak stb. elvételéről, hanem egy szemlélet lassú, szisztematikus megváltoztatásáról van szó, ami mindösszesen kell ahhoz – a nyugdíjkérdésen túl -, hogy az emberi társadalom megmaradhasson emberinek: egyrészt az állammal, másrészt a fogyasztási logikával, harmadrészt a digitalizációval és a mesterséges intelligenciával szemben. Amiről a mai szocialisták (tehát pl. a magyar népesség és a pártok 95%-a) azt hiszik, hogy közvetlenül az állam alkalmasabb (ezért valójában egyre korruptabbá és diszfunkcionálisabbá váló) felhasználásával oldható meg, arról le kell szögezni, hogy maga is egy torz, közvetett út, amely az emberek autonóm szervezkedésének meghekkelésével nőtt naggyá és uralkodott el felettünk. Vannak, ti. az államnak, nehezen nélkülözhető vagy csak veszélyes bonyolultságokkal felszámolható funkciói (rendvédelem, külpolitika, monetáris politika stb.), de vannak elég világosan átlátható, alakítható funkciói is (amelyekről beszélek), és ezek mai roppant pazarló, alacsony hatékonyságú ellátása csak további terhekkel fog nőni a jövőben.

Le kell rombolnunk az állam mítoszát ahhoz, hogy emberek maradjunk. Ráadásul ez nem egy társadalomelméleti, hanem csak társadalomtudományos és politikai feladat; értem ez alatt, hogy nem kell a cselekvéshez a mai rutinokkal szemben álló cselekvési logikát megalapozni, mert az simán megléphető a mai cselekvési paradigmán (a kapitalizmuson, a racionális választáson, a demokrácián) belül.

No comment…

0

Parászka Boróka
23 órája ·

A fiaimnak volt egy tornatanára az általános iskolában, Fülöp Barna. Nem tett semmi különöset, azon kívül, hogy mindig jóhangulatban megtartotta az óráit. Minden diákjának tudta a nevét, azt is kinek van lúdtalpa, hátgerincferdülése, nekik külön gyakorlatokat írt elő, és meg is csináltatta. Osztályfőnökként rendszeresen vitte a diákjait kirándulni, és tábortűz rakás, hegymászás közben jókat beszélgetett velük. Évek múlva is emlékezett azoknak a gyerekeknek nevére, akik már rég nem voltak gyerekek, hanem korrigált hátú-lábú felnőttként élték az életüket. Fülöp Barna a nyugdíjazása után két évvel meghalt, nem élvezhette sokáig a pihenést. Diákjai ma az ország minden tájáról jönnek a temetésére, az én fiam is hazautazik az egyetemről, hogy elbúcsúzzon a tornatanárától. Ennyit számít a mindennapos emberi figyelem, jelenlét. Azt hiszem ezt hívják életműnek.

A mi kultúránk

Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke rettenetesen boldog és büszke. A Vatikánban rendezett konferencia után, amelyen a kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett egyházi abúzusokat tárgyalták a püspökök, Veres az alábbiakat ujjongta el: „Hála Istennek, azt kell mondani a nagy szomorúság közepette, Magyarországra nem nagyon jellemző az ilyenfajta bűncselekmény, ami szerintem a kultúránkból is következik.

A családok statisztikai felmérései is azt mutatják, hogy a magyar ember családban gondolkodik, a gyermek az érték, azt védeni kell. Ilyen kulturális háttérben kevésbé fordulnak elő visszaélések, ahol viszont szükség van erre, ott megtesszük a lépéseket.”

Igaz, Veres püspök még nem is olyan régen, 2011-ben egyszerre bagatellizálta az egyházon belüli pedofil eseteket, s egyszerre rágalmazott ködös utalgatással: „irányított botrányokkal támadják a katolikus egyházat” – mondta, hangot adva annak, hogy „ez az egész egy mesterségesen, nem tudom, kik által irányítottan, a média által felerősített probléma, támadás az egyház ellen.”

Szóval Veres püspök szerint Magyarországon minden rendben. Nem arról van szó, hogy a hazai sajtó- és véleményszabadság gyenge (egyre gyengébb) lábakon áll; nem arról van szó, hogy az áldozatok félnek, egzisztenciálisan éppen úgy, mint a lakájsajtó minden bizonnyal őket érő támadásaitól; nem arról van szó, hogy az egyház a Fidesz-KDNP legfontosabb ideológiai támasza, így a hatalommal szemben kellene saját gyötrelmeiket és szenvedéseiket nyilvánosságra hozniuk az áldozatoknak; nem arról van szó, hogy a magyar közvélekedésben még mindig (túlsúlyosan) van jelen a hagyományos áldozathibáztatás; nem arról van szó, hogy a rendőrség, a bíróság és az ügyészség szerepét és munkáját nagyfokú bizalmatlanság övezi; nem arról van szó, hogy Magyarországon még mindig nem kellőképpen és méretekben megoldott az áldozatok megfelelő szakmai alapokon nyugvó utógondozása és így tovább, hanem arról van szó, hogy Magyarországra – mint azt a püspök úr kinyilatkoztatta – „nem nagyon jellemző az ilyenfajta bűncselekmény, ami szerintem a kultúránkból is következik… a magyar ember családban gondolkodik…”

Igaz, nem valamikor a középkorban, hanem 2003-ban (!!!) nyilatkozta azt minden következmény nélkül, no nem a faluvégi segédharangozó, hanem Gyulay Endre, az akkori Szeged-Csanádi egyházmegye püspöke, a hazai egyházon belüli szexuális visszaéléseket firtató kérdésre válaszolva, hogy

„ha bármilyen gyanú felvetődne, először beszélnék a pappal. Ha a megbotlás csak egyszeri, folytathatná szolgálatát, ám ha többször előfordulnak ilyen esetek, ki kell vonni az illetőt a forgalomból.” (Magyar Hírlap, 2003. október 27.)

A szép és fennkölt megfogalmazáson túl (ki kell vonni a forgalomból) tessék csak ízlelgetni a megyéspüspök szavait: ha csak egyszeri a megbotlás, akkor annak nincs semmi következménye, csak egy kis beszélgetés. Vagyis egyszeri esetben még nem minősül bűncselekménynek, csak megbotlásnak. (Kérdem: ugyanez vonatkozik – teszem azt – a gyilkosságra is? Egyszeri esetben még csak botlás?) Ám ha többször fordul elő – folytatja a megyéspüspök… Többször. Hányszor? Négyszer? Ötször? Tízszer? Tizenhétszer? Hatvannyolcszor? Kétszáznegyvenháromszor?

Milyen érdekes, amit egy bizonyos Hans Zollner – mintha csak Veres Andrásnak válaszolta volna – mondott a minap a New York Times (2019. február 20.) Survivors of Sexual Abuse Want Church Reform. Here’s Why It Might Not Happen című cikkében: “And if you don’t have cases now,” he said, it’s “because people haven’t started to speak about it”.

”Ha nincsenek ügyek – mondta -, az csak azért van, mert az emberek még nem kezdtek el erről beszélni.”

És mielőtt félreértenénk: Hans Zollner nem a dühöngő antiklerikalizmus vagy a háttérhatalom embere, aki „irányítottan támadja az egyházat”, hanem filozófiát, teológiát és pszichológiát tanult jezsuita atya, az 1553-ban alapított római Pontificalis Universitas Gregoriana pápai egyetem rektora (ennek az egyetemnek a hallgatója volt – mások mellett – Erdő Péter bíboros), a kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális bántalmazások szakértője, a Centre for Child Protection (CCP) elnöke, a német kormány által összehívott Round Table on Child Abuse tudományos munkacsoportjának tagja, a Chiesa e pedofilia. Una ferita aperta. Un approccio psicologico-pastorale (2010) c. könyv társszerzője, s aki legfontosabb feladatának a kiskorúak védelmét tekinti.

Igaz, Hans Zollner nem a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.

Gábor György

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!