A sajtó szabadsága nem az újságírók szabadsága. Az emberek többsége azt gondolja, hogy a sajtó szabadsága, a vélemény nyilvánításának a függetlensége az újságírók ügye. Úri huncutság, s csupán nekünk, sajtómunkásoknak fontos, hogy azt írhassuk, amit csak akarunk.
Jelzem, eddig sem azt írtuk, amit csak akartunk. Azt írtuk, amit hasznosnak hittünk, és amiről úgy véltük, előre viszi a világot. Amiről azt gondoltuk, hogy segít megvilágítani azt, ami szándékosan, vagy éppen akaratlanul homályban lett hagyva.
Volt, hogy csupán szórakoztatni akartunk.
De leginkább persze tájékoztatni. Mert kevés fontosabb dolog van annál, mint hogy az ember tudja, mi történik Magyarországon és a a világban. és hogy mindezt lehetőleg ne csupán egy oldalról megvilágítva tudhassa. Hanem, ha úgy látja jónak, többféle véleményt is meghallgathasson.
Nem kötelező persze – maga a tájékozódás sem kötelező. Vannak, akik nem is élnek ezzel a jogukkal, nem olvasnak újságot, nem néznek tévét, nem hallgatnak rádiót.
Szívük joga.
Jó lenne, ha nem csupán tájékozatlannak, de tájékozottnak is lenni jogunkban állna. Hogy ne csak arról olvassunk, ami a felsőbbségnek a kedvére való.
