Így köszöntötte a világ 2018-at

0
1005
Szingapúr, 2017. december 31. MTI/EPA/Wallace Woon

Világszerte tűzijátékokkal és óriási bulikkal köszöntötték az Új évet. A nagy nemzetközi hírügynökségek és a televíziós csatornák szerte a világon közölnek videós, képes összeállítást ezekről az önfeledt bulikról. Volt, ahol órákon át tartó élő közvetítést nézhetett végig az ember a közösségi médiában – például a sidney-iről.

A Euronews összeállításából a többi között kiderül, hogy Berlinben, a német főváros egyik jelképének számító Brandenburgi kapunál tízezrek ünnepeltek, más jelentések szerint mintegy százezer mulatozó várta az éjfélt. Az MTI jelentése szerint történtek elszigetelt szexuális molesztálások itt és Kölnben is.

Az éjfélig érkezett jelentések szerint nyugalomban zajlottak a szilveszteri rendezvények Bécsben is, az osztrák főváros központi terein, a Prater parkjában, valamint a seestadti Apsern tónál tartott zenei és szórakoztató programon, ahol mintegy százezren élvezték a szabadtéri koncerteket és dj-műsort.

A párizsiak a Diadalívnél tartott tűzijátékkal fogadták az újévet, és a Champs-Élysée-n ünneplők százezrei fordultak meg. A sugárútra érkezők táskáit alaposan átvizsgálták, és az út mentén mindenütt akadályokat telepítettek, hogy megakadályozzanak minden esetleges autós támadást.

Londonban a becslések szerint 250 ezren nézték a Temze partján és más helyszínekről a tizenkét perces, igen látványos tűzijátékot, amely a parlament világhírű toronyórája, a Big Ben éjfélt jelző harangjátékára kezdődött. A Temze partján kijelölt és biztonsági kerítésekkel elkerített szakaszokra – immár negyedik éve – csak előzetesen megváltott jegyekkel lehetett bemenni. Ezekből százezret adtak el, és a tűzijátékra érkezőket a beléptető kapuknál biztonsági ellenőrzésnek is alávetették.

A madridi főtéren egy tűt sem lehetett leejteni szilveszter éjjel. Az emberek a város gigászi karácsonyfája köré gyűlétek, hogy elsőként kívánhassanak szeretteiknek szerencsét az új esztendőre.

Moszkvában is a tűzijátéké volt a főszerep. Az embereket még a fagyos idő sem tántorította el attól, hogy a folyóparton ünnepeljenek.

A CNN összefoglalójábana többi között látható New York világhírű ünneplése, amikor a Times Square-n leereszkedik a gömb éjfélre. Több százezren vettek részt az ünneplésen. De látható a többi közötta dél-korai, a thaiföldi és a tokiói ünneplő tömeg is  – érdemes megnézni, így utólag is.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .