Az időközi választás olyan, hogy a Fidesszel szemben ellenzéki pártok indulnak, és a végén mindig a Fidesz nyer. Ezt mondaná Gary Lineker, ha itt élne Magyarországon, és nem futballal, hanem politikával foglalkozna. Lejtmenetben az ellenzék, a fideszes gőzhenger megállíthatatlannak látszik.
Egy héttel ezelőtt Budapesten, a Józsefvárosban, most vasárnap pedig Miskolcon láttuk ezt. A borsodi nagyvárosban nagyon alacsony részvétel mellett, a kormánypárti jelölt a szavazatok 60,96 százalékát kapta, az ellenzéki pártok által támogatott, Rokker Zsolttiként ismert Erdei Sándor pedig mindössze 36,93 százalékot.
Sopronban, az 1. sz. választókörzetben, 19,87 százalékos részvétel mellett a Fidesz-KDNP-s jelölt 69 százalékos eredménnyel nyert, mögötte 21,79 százalékkal a szocialista jelölt végzett, a két független 6,05, illetve 3,15 százalékot kapott.
Az ellenzék gyakorlatilag bénultan nézi, hogy mi történik az országban. Magyarázat van, mentség nincs. A nyomasztó kormányzati kommunikációs fölény, az összehasonlíthatatlanul jobb anyagi lehetőségek, melyek következtében az ellenzéki jelöltek sok településen egyáltalán nem, vagy csak alig jutnak nyilvánossághoz. Ráadásul a hírek szerint, főleg a kisebb településeken szervezetten utaztatják a Fideszre szavazó szegényeket, főleg a romákat. És arról is több helyről hallani, hogy pénzt ígértek és adtak az embereknek a szavazataikért, fejenként ötezer, családonként húszezer forintot. Mindez igaz, vagy sok esetben igaz lehet, és nagyon úgy tűnik, hogy az ellenzéki pártok nemigen tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel. Még az a gyakran hangoztatott vád sem teljesen alaptalan, hogy talán nem is akarnak, hanem igyekeznek minél kisebb vérveszteséggel kibekkelni az előttünk álló a hónapokat, éveket.
Legutóbb Józsefvárosban láttuk, hogy bár az ellenzéki pártok felsorakoztak Győri Péter mögött, néhány hangzatos nyilatkozatot nem számítva keveset tettek azért, hogy jelöltjük legyőzze a Fidesz színeiben induló versenytársat.
Pedig a Fidesz a legtöbbször nem úgynevezett „erős embereket” indít ezeken a helyeken. Gyakran nincsenek is „erős emberei”, vagy, ha vannak, nincs szükség arra, hogy bevessék őket. A Fideszes logo, s a mögötte lévő – mondjuk így – tartalom elegendő a győzelemhez. Nem is kell feltétlenül sokat ígérni, az országos propagandának hála, az emberek a kisebb településeken tudják, hogy kire kell szavazniuk. Arra, aki megvédi őket a ránk leselkedő veszélyektől, mindenekelőtt a migránsoktól. És kitől várhatnának új járdát, szennyvízcsatornát elkerülő utat, felújított óvodát, a mostaninál szebb és korszerűbb játszóteret, karácsony közeledtével pedig a jól megérdemelt Erzsébet-utalványt, ha nem a Fidesz emberétől.
Az ellenzéknek, ha valaha még labdába szeretne rúgni, ki kellene találni valamilyen működő taktikát. Nyilván program is kell, és megfelelő jelölt, de ne áltassuk magunkat: sok esetben nem ezen buktak el az ellenzéki indulók. A Fidesz ugyanis gyakran érdemi mondandó nélkül, teljesen ismeretlen embereket indított velük szemben. Olyanokat, akik nem is az adott településen laknak, és akikkel a helyiek csak a kihelyezett plakátokon és postaládákba bedobott szórólapokon találkozhattak.
Jövő ősszel önkormányzati választások lesznek. Ha az ellenzéki pártok nem találnak hatékony ellenszert a Fidesz megállíthatatlanak tűnő nyomulására, akkor – néhány nagyvárost, valamint a budapesti kerületek egy részét kivéve –többpárti egypártrendszer lesz Magyarországon. Nem kell mindenáron összefogniuk az ellenzéki pártoknak – de hogy a közös gondolkodást nem lehet megspórolni, az biztos.
