Kezdőlap Címkék Időközi

Címke: időközi

Fideszes győzelem Szerencsen

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes oldalán azt közölték, hogy 

DR. KONCZ ZSÓFIA FIDESZ, KDNP
16 719 (50.07%) jelöltje nyert időközi országgyűlési képviselő választáson a Borsod megyei 6-os választókerületben.
BIRÓ LÁSZLÓ PÁRBESZÉD, MSZP, DK, MOMENTUM, LMP
15 583 (46.67%) végzett a második helyen.

Pár szavazattal nyertek a szocialisták az időközin

0

Aprócska sikert ért el az ellenzék a vasárnapi időközi választások egyikén – az MSZP jelöltje szoros küzdelemben nyert Mezőtúrin. Erről nem adott hírt az MTI. Gávavencsellőn kikapott a korábbi – botrányokba keveredett – polgármester, akit a Fidesz jelöltje vert meg, nem is kicsit.

Ha kicsi is, de győzelem: a vasárnap Mezőtúron tartott időközi egyéni választókerületi képviselő választáson az MSZP-nek sikerült nyernie: a 404 érvényes szavazat 36,68 százalékát kapta Kovács Mihály szocialista jelölt, ezzel éppen hogy megelőzve a 35,64 százalékot szerzett, ugyan függetlenként indult, ám a Fidesz-KDNP által támogatott Uzsoki Jánost. A más független jelölt 25,5 százalékot kapott, a szokás szerint itt is elindult munkáspárti jelölt elenyésző, nem egészen 2 százalékot. A részvétel azonban rendkívül alacsony volt, 22 százalékos.

Érdekes módon az MTI, azaz a Magyar Távirati Iroda erről elfelejtett beszámolni.

Arányaiban is sokkal többen mentek el voksolni a tegnap tartott másik időközin, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gávavencsellőn, ahol polgármestert és képviselőtestület is választottak, lemondás miatt. Itt tarolt a Fidesz, jelöltje, Berecz János a szavazatok 72.46 százalékát söpörte be, igaz, csak egy elleninduló volt, a magát függetlenként megmérettető Vojtó Mihályné, a település korábbi polgármestere, akire végül 453-an szavaztak. Vojtó Mihályné többször szerepelt az országos sajtóban, a Hír TV Célpont című műsorában is, pályázati pénzekkel kapcsolatos ügyek miatt

A nagyközség szavazói vasárnap képviselőket is választottak: a hatfős testületbe tizennégyen jelöltették magukat, közülük hatan a Fidesz-KDNP színeiben, nyolcan pedig függetlenként indultak. Ennek a voksolásnak az eredményét hétfő reggelig sem tette közzé a Nemzeti Választási Bizottság.

A nap kérdése: Mit tükröznek az időközik?

0

Négy helyen tartottak a hétvégén időközi önkormányzati választásokat. Felcsúton tarolt, Pásztón nagy győzelmet aratott a Fidesz-KDNP, Balmazújvárosban az ellenzék által támogatott független, míg Sorkikápolnán egy tényleges független nyert.

Szavazzon!

Ön szerint pontosan tükrözik a lakosság tényleges véleményét a vasárnapi időközi választások eredményei?

Tessék választani! – Vasárnap, négy helyen is lesz rá lehetőség

0

Négy településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást: Balmazújvárosban, Felcsúton és Sorkikápolnán polgármestert, Pásztón településvezetőt és képviselőket is választanak.  A hétvégi négy időközi választás körül kettőt országos figyelem kísér: a felcsútit és a pásztóit.

Fotó: Facebook

A Fejér megyei Felcsúton biztosan új személy veszi át a település irányítását – az ország gázszerelője, az Orbán Viktor barátjaként elhíresült, az elmúlt években viharos gyorsasággal Magyarország egyik leggazdagabb emberévé vált Mészáros Lőrinc ugyanis lemondott. Az országos figyelmet nem csak amiatt váltotta ki ez a vasárnapi voksolás, hanem amiatt is, mert megjelent a Kétfarkú Kutyapárt, amely nem a visszafogottságáról híres.

A viccpárt mindig tesz egy csavart abba, amit csinál: ezúttal azzal, hogy egy Mészáros Lászlót indította a Mészáros Lőrinc által a szavazók figyelmébe ajánlott, eddig helyetteseként funkcionáló Mészáros László István ellen.

A három Mészárost egyébként semmilyen rokoni kapcsolat nem fűzi egymáshoz. A falu választói névjegyzékében szereplő 1507 ember könnyen téveszthet tehát az iksz behúzásakor. A Kutyapárt egyébként azzal is rájátszott a névazonosságra, hogy saját jelöltjének plakátjait a Fidesz-KDNP színeiben induló Mészáros Lászlóéra hajazóan terveztették.

A kutyapártos Mészáros László a Független Hírügynökségnek adott interjújában a többi között azt mondta, hogy „Természetesen én nem félek, engem az ilyen veszélyes szituációk kifejezetten inspirálnak. Ha valaki erődemonstrációt tart, az ellenállást vált ki belőlem, de tisztában vagyok azzal, hogy ma sokan féltik az egzisztenciájukat Magyarországon. Viszont szeretnék egy olyan közhangulatot kialakítani, amelyben az embereknek nem kell semmitől tartani.

Erre a legjobb módszer a humor, ha a hatalmat kinevetik, akkor a félelem megszűnik.

Ha majd polgármesterként viccesen kicsúfolnak a hibáimért, akkor velük nevetek, s kijavítjuk a tévedést.”

 

 

Fotó: Hír TV

A Nógrád megyei Pásztón polgármestert és képviselőket is választanak vasárnap, ugyanis a település képviselő-testülete április végén feloszlatta magát. Az időközi választáson újra elindul a polgármesteri tisztségért Dömsödi Gábor (független), aki 2014 óta áll a város élén, s a Momentum és a Párbeszéd támogatja őt ebben, ami érdekes, hogy ezt ő nem kérte, hanem maguk ajánlották fel.

Dömsödi a Hír TV-nek nyilatkozva azt mondta, hogy

nem csinált kampányt – mint mondta: három és fél éve egy város polgármestere, akkor mit kampányoljon?

A viszony azért romlott meg – mondta –, hoyg indult az országgyűlési választásokon, amelyen egyébként a Fidesz-KDNP és a Jobbik jelöltje után csak a harmadik helyet tudta elérni.

Dömsödi mellett Farkas Attila (Fidesz-KDNP) volt alpolgármester és Plecskó Péter (független) volt képviselő is megméretteti magát. A nyolc önkormányzati képviselői helyre 39-en pályáznak. A csaknem tízezer lakosú nógrádi városban a szavazatra jogosultak száma megközelíti a 7700-at.

A Hajdú-Bihar megyei Balmazújvárosban a korábbi polgármester tisztségének megszűnése miatt kellett kiírni az időközi választást, a települést 2014 óta vezető Veres Margitot (független) ugyanis áprilisban hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt jogerősen öt év börtönre ítélte a Debreceni Ítélőtábla. A vasárnapi voksoláson 14 137-en jogosultak szavazni, ők négy jelölt – Csige Sándor (független), Dobány László (Magyar Munkáspárt), Hegedüs Péter (független), Nagy Tamás (független) – közül választhatnak – írja az MTI.

A Vas megyei Sorkikápolnán az időközi választást Nárai László (független) polgármester halála miatt írták ki. A tisztségért két független jelölt indul: Fodor Béla József és Tóthné Plózer Judit. A 250 lakosú faluban 205 választásra jogosult adhatja le vasárnap a voksát.

Időközi választások: csak a Fidesz!

Az időközi választás olyan, hogy a Fidesszel szemben ellenzéki pártok indulnak, és a végén mindig a Fidesz nyer. Ezt mondaná Gary Lineker, ha itt élne Magyarországon, és nem futballal, hanem politikával foglalkozna. Lejtmenetben az ellenzék, a fideszes gőzhenger megállíthatatlannak látszik.

Egy héttel ezelőtt Budapesten, a Józsefvárosban, most vasárnap pedig Miskolcon láttuk ezt.  A borsodi nagyvárosban nagyon alacsony részvétel mellett, a kormánypárti jelölt a szavazatok 60,96 százalékát kapta, az ellenzéki pártok által támogatott, Rokker Zsolttiként ismert Erdei Sándor pedig mindössze 36,93 százalékot.

Sopronban, az 1. sz. választókörzetben, 19,87 százalékos részvétel mellett a Fidesz-KDNP-s jelölt 69 százalékos eredménnyel nyert, mögötte 21,79 százalékkal a szocialista jelölt végzett, a két független 6,05, illetve 3,15 százalékot kapott.

Az ellenzék gyakorlatilag bénultan nézi, hogy mi történik az országban. Magyarázat van, mentség nincs. A nyomasztó kormányzati kommunikációs fölény, az összehasonlíthatatlanul jobb anyagi lehetőségek, melyek következtében az ellenzéki jelöltek sok településen egyáltalán nem, vagy csak alig jutnak nyilvánossághoz. Ráadásul a hírek szerint, főleg a kisebb településeken szervezetten utaztatják a Fideszre szavazó szegényeket, főleg a romákat. És arról is több helyről hallani, hogy pénzt ígértek és adtak az embereknek a szavazataikért, fejenként ötezer, családonként húszezer forintot. Mindez igaz, vagy sok esetben igaz lehet, és nagyon úgy tűnik, hogy az ellenzéki pártok nemigen tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel. Még az a gyakran hangoztatott vád sem teljesen alaptalan, hogy talán nem is akarnak, hanem igyekeznek minél kisebb vérveszteséggel kibekkelni az előttünk álló a hónapokat, éveket.

Legutóbb Józsefvárosban láttuk, hogy bár az ellenzéki pártok felsorakoztak Győri Péter mögött, néhány hangzatos nyilatkozatot nem számítva keveset tettek azért, hogy jelöltjük legyőzze a Fidesz színeiben induló versenytársat.

Pedig a Fidesz a legtöbbször nem úgynevezett „erős embereket” indít ezeken a helyeken. Gyakran nincsenek is „erős emberei”, vagy, ha vannak, nincs szükség arra, hogy bevessék őket. A Fideszes logo, s a mögötte lévő – mondjuk így – tartalom elegendő a győzelemhez. Nem is kell feltétlenül sokat ígérni, az országos propagandának hála, az emberek a kisebb településeken tudják, hogy kire kell szavazniuk. Arra, aki megvédi őket a ránk leselkedő veszélyektől, mindenekelőtt a migránsoktól. És kitől várhatnának új járdát, szennyvízcsatornát elkerülő utat, felújított óvodát, a mostaninál szebb és korszerűbb játszóteret, karácsony közeledtével pedig a jól megérdemelt Erzsébet-utalványt, ha nem a Fidesz emberétől.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az ellenzéknek, ha valaha még labdába szeretne rúgni, ki kellene találni valamilyen működő taktikát. Nyilván program is kell, és megfelelő jelölt, de ne áltassuk magunkat: sok esetben nem ezen buktak el az ellenzéki indulók. A Fidesz ugyanis gyakran érdemi mondandó nélkül, teljesen ismeretlen embereket indított velük szemben. Olyanokat, akik nem is az adott településen laknak, és akikkel a helyiek csak a kihelyezett plakátokon és postaládákba bedobott szórólapokon találkozhattak.

Jövő ősszel önkormányzati választások lesznek. Ha az ellenzéki pártok nem találnak hatékony ellenszert a Fidesz megállíthatatlanak tűnő nyomulására, akkor – néhány nagyvárost, valamint a budapesti kerületek egy részét kivéve –többpárti egypártrendszer lesz Magyarországon. Nem kell mindenáron összefogniuk az ellenzéki pártoknak – de hogy a közös gondolkodást nem lehet megspórolni, az biztos.

A nap kérdése – miért nyeri sorozatban az időköziket a Fidesz-KDNP?

0

A hétvégén hat helyen is tartottak időközi választást, közülük három helyen indultak pártjelöltek, nagyon alacsony részvétel mellett a Fidesz-KDNP emberei fölényesen nyertek, még ott is, ahol a számottevő ellenzék teljes mellszélességgel kiállt a jelölt mellett.

Szavazzon!

Ön szerint mi az oka annak, hogy a Fidesz tarol az időköziken?

Választási nagyüzem lesz ma

0

Ritkán vonz akkora országos figyelmet egy időközi önkormányzati képviselőválasztás, mint amekkorát a miskolci 12. számú választókörzetben mára meghirdetett voksolás, amely több eleme miatt is már-már szimbolikussá vált. A tétjét a Fidesz emelte meg. Van itt kamu- és névazonos jelölt éppen úgy, mint csomag-osztogatás. Máshonnan nem érkeztek ilyen hírek, pedig az ország sok más pontján is lesz ma voksolás. Igaz, ilyen ellenzéki összefogás, mint a miskolci Avasalján sehol nincs.

Reggel hétkor nyitottak az urnák a mai időközi szavazásokra, a többi között Miskolcon, pontosabban annak 12. sz. – Avasalja – városrészében, ahol a 6896 választásra jogosult, névjegyzékbe felvett polgár voksolhat a parlamenti képviselőnek megválasztott és ezért lemondott fideszes Hubay György helyére aspiráló jelöletek közül. Öten vannak a szavazólapon, hárman elvben függetlenek, s mellettük egy-egy Fidsze-KDNP-s, illetve munkáspárti jelölt. Ám a három független közül az egyik – saját bevallása szerint is – fideszes aktivista (ő a 19 éves Molnár Zsolt). Amiért országos figyelem övezi a választást az az, hogy az egyik induló Erdei Sándor, alias Rokker Zsoltti mögé felsorakozott az összes számottevő ellenzéki párt, amire válaszként hirtelen, tíz nappal azután, hogy az NVI nyilvántartásba vette az „igazi” Erdei Zsoltot előkerült a semmiből egy ugyanilyen nevű, „független” jelölt, akit a sajtó képtelen volt utolérni, hogy szóra bírjon.

Nem úgy Rokker Zsoltit, a  tősgyökeres miskolci Erdei Sándort, aki erőtejesen hangsúlyozta a széleskörű párttámogatásának a fontosságát a Független Hírügynökségnek adott interjújában.  Az üzenet eljutott sokak fülébe, a Fideszébe feltétlenül, legalábbis erre utal, hogy a kormányzópárt megemelte a tétet – a HírTV helyi riportjának a tanúsága szerint aktivistái csomagokat, illetve pénzt is osztogatnak a város 12-es számú választókörzetében. Az ellenzék által támogatott Erdei Sándor is közleményében azt írta: olyan információk jutottak a birtokába és jelentek meg a sajtóban, amelyek „alapvetően kérdőjelezik meg a miskolci 12-es választókörzetben zajló időközi választások törvényességét és tisztességét.”

Szerinte a

NÉVDUBLŐRÖK, ÁLJELÖLTEK, ELTITKOLT AJÁNLÁSOK, VESZTEGETÉSI KÍSÉRLETEK, MEGTÉVESZTÉS, LEJÁRATÁS, RONGÁLÁS

mindennaposnak számítanak, ezért felszólította „a Fidesz-KDNP-t, a miskolci városvezetést és annak holdudvarát, hogy azonnal fejezzék be Miskolcon” az elmúlt hetekben felé irányuló megvesztegetési kísérleteiket,

„a kamu-jelöltek, névrokonok felsorakoztatását, a választási plakátjaim leszaggatását, valamint a lejárató szórólapok terjesztését”.

Az ország több más pontján is tartanak választásokat, de egyikről sem érkeztek a miskolcihoz hasonló hírek.

Polgármestert választanak ma – lemondás miatt – a Baranya megyei Ágon. A 150 szavazásra jogosultnak nincs sok választása, ugyanis egyetlen jelölt indul csak a tisztért.

Új képviselőtestületet választanak (4 főt) a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádbűdön, ahol a képviselők száma a képviselő-testület vagy közgyűlés működéséhez szükséges létszám alá csökkent. A jelöltek száma nyolc, mindannyian függetlenként indulnak a megmérettetésen. 113 választópolgár él a településen.

Haláleset miatt kell új polgármestert választani a Zala megyei Vaspörön, ahol 308 választó voksolhat a két független jelölt egyikére.

Szintén lemondás miatt tartanak ma időközi önkormányzati képviselőválasztást Veszprém 8. sz. választókörzetében. Itt két jelölt indul, az egyik LMP-s, a másik pedig a Fidesz-KDNP jelöltje. A szavazók száma 3971.

A veszprémihez hasonlóan egyéni önkormányzati képviselőt kell ma választani Sopron, az 1. sz. Választókörzetben. Itt négyen indulnak, köztük egy kormánypárti, egy az MSZP-t képviselő és két független jelölt. A voksolni jogosultak száma 4193.

 

Valami nagyon is bűzlik Miskolcon

0

Megemelte a tétet  a Fidesz a vasárnapi miskolci időközi önkormányzati választáson – a HírTV helyi riportjának a tanúsága szerint aktivistái csomagokat, illetve pénzt is osztogatnak a város 12-es számú választókörzetében. Korábban pedig a helyben népszerű és az ellenzéki pártok által támogatott független Erdei Sándor, alias Rokker Zsoltti névazonos jelöltjét is bevetették (természetesen szintén függetlenként), mégpedig tíz nappal azután, hogy az NVI nyilvántartásba vette az „igazi” Erdei Zsoltot.

Összesen öten mérettetik meg magukat  a vasárnapi időközin Miskolc 12. számú választókörzetében, Avasalján, amelyet azért tartanak, mert a korábbi képviselő,  Hubay György áprilisban parlamenti képviselő lett. A szavazólapon (amelyet a minap.hu is leközölt) a jelöltek sorrendje is megtévesztő lehet, mivel az utolsó két helyen áll a két Erdei Sándor. A sorrend:

Molnár Zsolt – Független
Fülöp József Istvánné – Munkáspárt
Nagy Ákos – Fidesz-KDNP
Erdei Sándor (1983) – Független
Erdei Sándor (1976)  – Független (Rokker Zsoltti)

Az már csak hab a tortán, hogy a harmadik függetlenként induló jelölt keresztneve megegyezik a másik két jelölt keresztnevével: Molnár Zsoltról van szó. A 19 éves fideszes aktivista – sajtóértesülések szerint – elismerte kamujelöltségét.

Ezt ugyan a másik Erdei Zsolt nem tette meg, de egy olyan személyről van szó (nyomozta ki a HVG) , akinek semmi köze Miskolchoz, ezen belül az érintett 12.  választási körzethez: Nyékládházán él, Tiszaújvárosban dolgozik és a semmiből bukkant fel a politika színpadán, politikai nézeteiről, programjáról semmit nem lehet tudni.(A Független Hírügynökség próbálta szóra bírni a titokzatos jelöltet, de nem állt kötélnek.)

Rokker Zsoltti ugyanakkor tősgyökeres miskolci, s mint a Független Hírügynökségnek adott interjújában elmondta: világéletében civil volt.

Miskolcon egyébként „hagyományai” vannak a névegyezésnek. Néhány évvel ezelőtt Varga László szocialista képviselő ellenében megjelent (majd visszalépett) egy ugyancsak Varga László nevű személy, hab a tortán, hogy a külföldi bankszámlái révén elhíresült volt MSZP-s elnökhelyettesnek, Simon Gábornak is van egy névrokona: ő Simon Gábor az MSZP miskolci elnöke.

Ugyanakkor, amikor a Kétfarkú Kutyapárt is bevetetett a névazonos jelölt indítását– mégpedig Felcsúton, a jelenlegi polgármester, Mészáros Lőrinc által ajánlott eddigi helyettese Mészáros László ellen, akkor a jobboldal igencsak felháborodott.

Miként a csomagosztogatásnak is vannak tradíciói – Miskolcon is. Mint a HírTV tudósítása is emlékeztet rá: a Fidesz már az áprilisi választás előtt is csomagokat osztott a rászorulóknak Borsodban, a kormánypárti Csöbör Katalin végül alig több mint 100 szavazattal nyerte meg körzetét.

Időközi a hétvégén – két hét múlva már Hódmezővásárhelyen

Ma is tartanak időközit Magyarországon, a Győr-Moson-Sopron megyei Vámosszabadiban polgármestert és képviselőket választanak. Erre kevéssé figyel oda az ország – nem úgy, mint a közelgő hódmezővásárhelyi időközi-polgármester választásra. Ahol megvalósulni látszik az a széleskörű összefogás, amelyet sokan szeretnének április 8-án is.

 

Vámosszabadiban a képviselő-testület tavaly novemberi önfeloszlatása miatt kellett kiírni választást, amelynek keretében a polgármesteri posztért két független jelölt versenyez, egyikük a korábbi alpolgármester. A hat képviselő-testületi helyért hat független jelölt indul. 1381 ember jogosult a voksolásra.

Két hét múlva Hódmezővásárhelyen sokkal több izgalomra lehet majd számítani. Már csak azért is, mert ritka érdekesen alakult a hagyományosan Fidesz-uralta „Lázár-városért” folyó versenyben az ellenzéki összefogás. Ennek az is az oka, hogy ugyan volt már széles – és sikerrel is végződött – ellenzéki összefogás korábban is (Veszprémben például), de a helyzet most különösen kiéleződött, és az összes oldal tisztában van azzal, hogy

sok mindenre lehet majd következtetni az ott kialakuló eredményből a másfél hónapra rá esedékes országos választásokat illetően.

Ráadásul emeli a tétet – de legalábbis fokozza az érdeklődést -, hogy az átfogó ellenzéki összefogás itt egy olyan politikus – Márki-Zay Péter – támogatására alakult ki, aki korábban ismerten Fidesz-párti volt. Ahogy a minap az ATV-nek emondta: 2002-ben még tüntetett is a Fidesz mellett, 2006-tól már inkább populistának tartotta az akkori kampányt, viszont 2010-ben is még úgy gondolta, hogy az országnak a Fideszre van szüksége. Mint a Független Hírügynökségnek adott interjújában korábban elmondta:

ÉRZELMILEG KÖTŐDTEM A FIDESZHEZ, PÁRTTAG SOHA NEM VOLTAM. ISMERŐSEIMET, BARÁTAIMAT BIZTATTAM MINDIG ARRA, HOGY ORBÁN VIKTORRA ÉS A FIDESZRE SZAVAZZANAK, MERT ÚGY ÉREZTEM, HOGY EZ SZOLGÁLJA AZ ORSZÁG ÉRDEKÉT.

Mostanra azonban azoknak a csalódott fideszeseknek a táborát erősíti, akiket elriaszt és egykori pártjukkal szembeállít az a mérhetetlen korrupció, ami kialakult az országban a kormánynak és a kormányzó pártnak köszönhetően. Erről is beszélt a FüHü-nek, amikor kifejtette: úgy látja, hogy a korrupció uralta el az országot és jót tenne Magyarországnak, ha Orbán Viktor elveszítené az áprilisi választásokat. Szerinte személyében lehetséges alternatívát látnak az emberek, és ezt a baloldali pártok sem akarják megkérdőjelezni.

És az ellenzék szinte teljes számottevő spektruma fel is sorakozott a magát független, keresztény, konzervatív emberként jellemző Márki-Zay Péter mögé.

A Jobbiktól, az MSZP-n, az LMP-n keresztül egészen a DK-ig az ő támogatását kérik szimpatizánsaiktól – nem is indítottak saját polgármester-jelöltet.

Ő száll tehát harcba a hagyományosan fideszes – egykori Lázár-János irányította – város polgármesteri posztjáért. Ellenfele a jelenlegi alpolgármester, Hegedűs Zoltán és Van egyébként egy harmadik induló is: a volt szocialista Hernádi Gyula, akit pártja ki is zárt azt követően, hogy bejelentette, függetlenként indul a posztért.

Az időközit azért kellett kiírni, mert tavaly novemberben elhunyt a Lázárt 2012-ben váltó és az akkori időközin, majd az országos választáson nagy többséggel győztes Almási István.

Megy a kormányzati propaganda
Ami  hátszelet illeti: csak ebben a hónapban és csak a magyar állami hírügynökség, az MTI tudósításai között hét cikk és öt hosszú, önmagában is egy hírnek beillő kommenttel ellátott ingyenes kép volt, amely Hódmezővásárhellyel kapcsolatos pozitív híreket sugallt. Köztük például, hogy Kósa Lajos a Modern Városok Programjának keretében sok-sok milliárdokat ígért a városnak, illetve Lázár pozitív agrárfejleményeket ecsetelt. De volt a helyi önkormányzattól származó hír is: adókedvezményről döntöttek a helyi vállalkozók számára.

120 perc – 2018. január 21. 08:00

0

A kormány listáz és Sorost név szerint fenyegeti

A magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, amelyek az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz –mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnap Újság című műsorának adott interjúban.  Közölte: a Stop Soros törvénycsomag parlamenti elfogadása után senkit nem fog meglepetésként érni, ha Soros Györggyel szemben az elsők között vezetik be a távoltartási végzést, ha nem hagyja abba a bevándorlás finanszírozását. Hozzátette: az illegális bevándorlást finanszírozók segítőit is távol tartják Magyarországtól. „Ha Soros György pénzügyi tevékenysége veszélyt jelent, akkor azoké is, akik az ő pénzét erre a célra itt Magyarországon szétosztják” – szögezte le. (MTI)

Időközi önkormányzati választásokat tartanak ma

Három településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: Szentlőrinckátán és Gerényesen polgármestert, Nemeskisfaludban településvezetőt és képviselő-testületet is választanak. Mindhárom helyen lemondott a korábbi első számú vezető, illetve az utóbbiban feloszlatta magát a képviselőtestület. Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.  (FüHü

Halálos áldozatok a kabuli szálloda-ostromban

Az afgán biztonsági erők közlése szerint Kabulban nyolc óra után végetért a szállodai ostrom, habár a BBC helyi tudósítója szerint még mindig hallatszanak lövések. Legalább öt civil halálos – egyikül külföldi – és hat sebesült áldozata van az afgán főváros legelőkelőbb szállodájába végrehajtott terrorakciónak. Három támadót lelőttek. Több mint 150 szállodai vendéget kimenekítetek. Pár napja a kabuli amerikai nagykövetség figyelmeztetést adott ki, hoyg szállodákat érhet támadás. Egyelőre senki nem vállalta a merényletet. (BBC)

Trump is részvételre buzdította a nőket

Donald Trump elnökségének első évfordulójára időzítve ismét az utcákra vonultak a nők Amerikai-szerte. Miközben New Yorktól Kaliforniáig masíroztak az országban egyenlő jogokat követelve a nők, az elnök – vélhetően ironikusan – részvételre buzdította őket, megünnepelenedő „azokat a történelmi mérföldköveket, amelyeket levertek az elmúlt 12 hónapban. 18 éve a legalacsonyabb szintre süllyedt a női munkanélküliség”. (CNN)

Észak-koreai küldöttség Dél-Koreában

Észak-korai zenei és művészeti területen dolgozó hivatalnokokból álló küldöttség érkezett Szöulba, a február 9-25. közötti téli olimpiai részvételről tartandó tárgyalásokra. A delegáció azonnal továbbutazott Ganwon tartományba, az olimpia helyszínére. Phenjan egyben tudatta, hogy a héten sporthivatalnokok egy csoportja is Dél-Koreában tesz majd látogatást. Tegnap a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is rábólintott Észak-Korea olimpiai részvételére. 22 északi olimpikon indul a téli játékokon – egy zászló alatt fognak vonulni a déli csapattal. (BBC)

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK