Kezdőlap Címkék Józsefváros

Címke: józsefváros

Autódőzsi a VIII. kerületben

Öt év alatt 150 milliót kocsikáztak el a VIII. kerület előző, fideszes vezetői – közölte az új polgármester, Pikó András. A hét szolgálati autóból kettőt tartanak meg.

Józsefváros a kerület vezetőinek autóhasználatára az elmúlt öt évben összesen 150 millió forint közpénzt költött – tudatta Facebook-oldalán Pikó András, a kerület új, összellenzéki polgármestere.

Pikó vizsgálódásának eredményeként kiderült, hogy

  • az előző polgármesternek, Sára Botondnak volt személyi használatra kapott önkormányzati autója, és saját sofőrrel ellátott hivatali autója,
  • az egyik alpolgármesternek személyi használatú autója,
  • a másik alpolgármesternek egy sofőrrel ellátott hivatali autója,
  • a polgármester kabinetfőnökének is egy személyi használatra adott autója.

Pikó látott havi 120 ezres üzemanyag elszámolásokat is.

„Ilyenkor megerősödik az emberben az érzés, hogy ha nem váltják le a fideszes elődöket a választók október 13-án, akkor flexszel kellett volna kivágni őket a hivatali autójukból”

– írta a demokrata kerületvezető.

Nincs szükségük hét autóra, közölte Pikó. Kettőt megtartanak, mert valóban lehetnek olyan feladatok, amelyekre hivatali autót kell igénybe venni, de ezek a Polgármesteri Hivatal működését fogják szolgálni és külön sofőrük biztosan nem lesz. Két autót átadnak a közterület-felügyeletnek, mert nekik szükségük van az elöregedett járműpark frissítésére, egyet pedig a kerületi idősek gondozásában fogunk közösségi szolgálatba állítani. Két autónak keresik a helyét, ahol a legjobban tudják szolgálni a józsefvárosiakat.

Neonáci támadás az Auróra ellen

Ötven-hatvan neonáci keretlegény az ünnepen megtámadta az Auróra közösségi központot a VIII. kerületben. A rendőrség eljárást indított. Az új józsefvárosi polgármester, Pikó András szolidaritást nyilvánított az Aurórával és rendőrségi védelmet kért.

Ötven-hatvan neonáci megtámadta a józsefvárosi Auróra közösségi központot. A zárva lévő – délutáni nyitásra készülő – klub homlokzatán lévő szivárványos zászlót felgyújtották és neonáci címkéket ragasztottak ki – írta az eseményről Schönberger Ádám, az Auróra működtetője.

A támadók a Légió Hungária nevű neonáci szervezet tagjai voltak, akik Facebook-oldalukon elismerték a támadást. Schönberger szerint az attak résztvevői

a Mi Hazánk Mozgalom felvonulásáról érkeztek az Aurórához,

és vonulásukat nem kísérte a rendőrség.

A rendőrség eljárást indított. Mint írják, a bejelentés szerint az Auróra Kultúrközösségi Központra kihelyezett zászlót ismeretlen személyek leszakították, azt felgyújtották, valamint az épület falát is megrongálták. A bejelentés szerint személyi sérülés nem történt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság garázdaság gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen, és a rendőrök megkezdték az elkövetők felkutatását. ​

A kerület új polgármestere, a független, de a teljes ellenzék támogatását élvező Pikó András közleményében reagált az attakra.

„Az Auróra közösségét ma olyan támadás érte, melyet magánemberként és polgármesterként egyaránt elítélek, szolidáris vagyok velük. Délután 4 órakor az Auróra kinyit, ezért egyeztettem telefonon a kerületi rendőrkapitánnyal, aki biztosított arról, hogy kézben tartják a helyzetet és védelmet biztosítanak az ott lévőknek”.

Az Aurórát pár hete Budaházy György szélsőségesei támadták meg, előtte pedig az előző, fideszes józsefvárosi vezetés folytatott vele szemben hadjáratot. Bezáratta, majd bíróság ezt felülbírálta.

Polgármester-jelölt lett, felmondott a rádiós

Józsefvárosban indul a polgármesteri címért a Klubrádió ismert riportere, Pikó András. Ezt élő műsorban jelentette be, azt is, hogy ezért felmondott a rádióban.

Élő adásban telefonon tudatta a hallgatókkal, hogy a már zajló műsorban se vesz részt Pikó András, mert a Momentum felkérésére, a demokratikus pártok közös jelöltjeként indul Józsefvárosban a polgármesteri címért. Ezért felmondott munkahelyén, mostantól erre a feladatra összpontosít, de egyébként is összeegyeztethetetlen lenne műsorvezetői tisztségével a politikai szerep – mondta el Pikó.

Áprilisban már bejelentették ezt.

Akkor négy ellenzéki párt közös polgármesterjelöltekben állapodott meg Budapesten . Az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a tegnap a Momentum döntött úgy, hogy közösen indul az őszi önkormányzati választáson. Ennek része volt Pikó jelöltsége is. Érdekes, hogy akkor is a rádió műsorában mondta el, hogy nem jött létre az egyezség.

Szaporodnak a médiában ismertté vált személyek jelöltségei az őszi választás előtt. Kálmán Olga Budapest első embere szeretne lenni, tegnap pedig Klausmann Viktorról, a televíziós Szerencsekerék egykori műsorvezetőjéről derült ki, hogy a Fidesz polgármester-jelöltje Gyöngyösön.

Időközi választások: csak a Fidesz!

Az időközi választás olyan, hogy a Fidesszel szemben ellenzéki pártok indulnak, és a végén mindig a Fidesz nyer. Ezt mondaná Gary Lineker, ha itt élne Magyarországon, és nem futballal, hanem politikával foglalkozna. Lejtmenetben az ellenzék, a fideszes gőzhenger megállíthatatlannak látszik.

Egy héttel ezelőtt Budapesten, a Józsefvárosban, most vasárnap pedig Miskolcon láttuk ezt.  A borsodi nagyvárosban nagyon alacsony részvétel mellett, a kormánypárti jelölt a szavazatok 60,96 százalékát kapta, az ellenzéki pártok által támogatott, Rokker Zsolttiként ismert Erdei Sándor pedig mindössze 36,93 százalékot.

Sopronban, az 1. sz. választókörzetben, 19,87 százalékos részvétel mellett a Fidesz-KDNP-s jelölt 69 százalékos eredménnyel nyert, mögötte 21,79 százalékkal a szocialista jelölt végzett, a két független 6,05, illetve 3,15 százalékot kapott.

Az ellenzék gyakorlatilag bénultan nézi, hogy mi történik az országban. Magyarázat van, mentség nincs. A nyomasztó kormányzati kommunikációs fölény, az összehasonlíthatatlanul jobb anyagi lehetőségek, melyek következtében az ellenzéki jelöltek sok településen egyáltalán nem, vagy csak alig jutnak nyilvánossághoz. Ráadásul a hírek szerint, főleg a kisebb településeken szervezetten utaztatják a Fideszre szavazó szegényeket, főleg a romákat. És arról is több helyről hallani, hogy pénzt ígértek és adtak az embereknek a szavazataikért, fejenként ötezer, családonként húszezer forintot. Mindez igaz, vagy sok esetben igaz lehet, és nagyon úgy tűnik, hogy az ellenzéki pártok nemigen tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel. Még az a gyakran hangoztatott vád sem teljesen alaptalan, hogy talán nem is akarnak, hanem igyekeznek minél kisebb vérveszteséggel kibekkelni az előttünk álló a hónapokat, éveket.

Legutóbb Józsefvárosban láttuk, hogy bár az ellenzéki pártok felsorakoztak Győri Péter mögött, néhány hangzatos nyilatkozatot nem számítva keveset tettek azért, hogy jelöltjük legyőzze a Fidesz színeiben induló versenytársat.

Pedig a Fidesz a legtöbbször nem úgynevezett „erős embereket” indít ezeken a helyeken. Gyakran nincsenek is „erős emberei”, vagy, ha vannak, nincs szükség arra, hogy bevessék őket. A Fideszes logo, s a mögötte lévő – mondjuk így – tartalom elegendő a győzelemhez. Nem is kell feltétlenül sokat ígérni, az országos propagandának hála, az emberek a kisebb településeken tudják, hogy kire kell szavazniuk. Arra, aki megvédi őket a ránk leselkedő veszélyektől, mindenekelőtt a migránsoktól. És kitől várhatnának új járdát, szennyvízcsatornát elkerülő utat, felújított óvodát, a mostaninál szebb és korszerűbb játszóteret, karácsony közeledtével pedig a jól megérdemelt Erzsébet-utalványt, ha nem a Fidesz emberétől.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az ellenzéknek, ha valaha még labdába szeretne rúgni, ki kellene találni valamilyen működő taktikát. Nyilván program is kell, és megfelelő jelölt, de ne áltassuk magunkat: sok esetben nem ezen buktak el az ellenzéki indulók. A Fidesz ugyanis gyakran érdemi mondandó nélkül, teljesen ismeretlen embereket indított velük szemben. Olyanokat, akik nem is az adott településen laknak, és akikkel a helyiek csak a kihelyezett plakátokon és postaládákba bedobott szórólapokon találkozhattak.

Jövő ősszel önkormányzati választások lesznek. Ha az ellenzéki pártok nem találnak hatékony ellenszert a Fidesz megállíthatatlanak tűnő nyomulására, akkor – néhány nagyvárost, valamint a budapesti kerületek egy részét kivéve –többpárti egypártrendszer lesz Magyarországon. Nem kell mindenáron összefogniuk az ellenzéki pártoknak – de hogy a közös gondolkodást nem lehet megspórolni, az biztos.

A választók saját érdekeik ellen szavaznak Magyarországon

Továbbra is a Fidesz jelöltje vezetheti Józsefvárost, Sára Botond nyerte a hétvégi polgármester-választást a kerületben. Bár az ellenzéki jelölt, Győri Péter mögé lényegében minden ellenzéki párt felsorakozott, még csak megszorítani sem sikerült a kormánypárti indulót. A Független Hírügynökségnek Győri Péter cáfolta, hogy támogatói „dobták a kampányt”, s nem törődtek az eredménnyel, szerinte sokkal inkább a megfélemlített szavazók miatt szerepelt gyengén az ellenzék a 8. kerületben.

A vereség után csalódott?

Azt hittem, hogy több józsefvárosi él majd a lehetőséggel, de a szavazóknak végül csak 23 százaléka kereste fel az urnákat. Szerettem volna, ha többségbe kerülnek a változást akarók, ezért dolgoztam, de végül panaszra nincs okom. Közel ötezren szavaztak rám, Sára Botondra pedig nyolcezren, ez lett a végeredmény.

Mivel magyarázza, hogy alulmaradt?

Már a kampány idején

érzékeltem a politikai apátiát, az ellenzék által elbukott országgyűlési választás után sokan csalódtak, vagy elvesztették a reményt, ezért el sem mentek szavazni.

Pedig a pártok látványosan összefogtak, s támogattak.

Azért első számú ellenzéki vezetőt kampányolni még véletlenül sem láttam a kerületben. Bezzeg a kormánypártok beadtak apait-anyait, nem volt ez így nagyon egyoldalú?

A Fidesz tényleg „hegyeket mozgatott meg”, amíg az ellenzéknek csak fillérei voltak a kampányra. Sajnos senki nem segíti, buzdítja az embereket, hogy részt vegyenek saját ügyeik, a helyi politika alakításában.

Ugyanakkor Hódmezővásárhelyen az ellenzék el tudta vinni a szavazókat az urnákhoz. Igaz, ott a pártelnökök is kampányoltak. A „nyóckerben” miért nem?

Ne felejtse el, akkor még az országgyűlési választások előtt voltunk, erősebb volt a változás iránti igény, s persze több volt a remény. Ráadásul az egy más összetételű város.

Ettől még csinálhattak volna a pártok itt is egy közös zajos rendezvényt, amin lehetett volna demonstrálni, hogy ön mögé állnak. Ehelyett elég magányosan küzdött a túlerővel szemben…

Nem akarok rosszat mondani a pártokra, az áprilisi vereség után az utcán is érzékelhető a politikai csömör.

A pártok pedig igyekeznek a soraikat rendezni, erre mindegyiknek szüksége van. Közben az aktivisták folyamatosan segítettek nekem,

olykor azonban el kellett menniük országos választmányi ülésre.

Szóval a pártok nagy erővel támogatták, de mégsem tudott sikeresebb lenni?

Igyekeztem széles körbe eljuttatni a programomat, s nagyon kedvező visszajelzések is vannak. De a helyi nyilvánosság szinte egyáltalán nem vált számomra elérhetővé, legfeljebb a közösségi média, a Facebook. Tehát az engem támogató pártok sem tudtak volna nagyobb nyilvánossághoz juttatni. Persze építhettünk volna légvárakat, aminek úgysem lett volna értelme.

Ha nem az ellenzék, nem ön, akkor mi az oka a vereségnek?

Nagyon súlyos félelmeket érzékelek a kerületben,

az emberek veszélyben érzik az egzisztenciájukat, s ezért sok esetben még szavazni sem mentek el.

A szó szoros értelmében félnek a kormányzati hatalomtól! A magyar választók nem a migránsoktól, hanem a politikai hatalmasságoktól tartanak a leginkább. Mindez ma már olyan fokú, hogy az interneten sem mertek véleményt nyilvánítani. Rengetegen panaszkodtak erre. Sok olyan köztisztviselő, vagy közalkalmazott, aki velünk szimpatizált, személyesen mondta el, hogy véleményüknek semmilyen jelét nem adhatják, különben repülnek. Ezek az emberek még szavazni sem mernek elmenni. Félnek a szavazatszámlálótól, félnek egymástól, félnek mindentől.

No de a szavazófülke magányában arra szavaz mindenki, akire akar. Ezt nem tudják?

Elvileg tudják, mégsem érzik, hogy lehet.

Ezzel viszont azt mondja, hogy a Fidesz leválthatatlan?

Több bátorság, nagyon nagy erő kéne, de sajnos nincs. Azt érzékeltem, hogy Józsefváros polgárosultabb részeiben rám szavaztak, ahol viszont a kiszolgáltatottabb, végletesen függőhelyzetben élő szegény emberek élnek, ott a hatalomra, a kormányra, az erőre voksoltak. Pedig én egy baloldali programot hirdettem, ami a legrászorultabbak nyomorúságán akart segíteni.

Vagyis a szavazótábora hagyta cserben?

Igen,

a Fidesz pont ott a legsikeresebb, ahol a legnagyobb kilakoltatások várhatóak.

Ugyanezt tapasztalhatták az április 8-i választáson, a legszegényebb Észak-, Kelet-Magyarországon – ahol a legtöbb vesztese van a mai rendszernek – szerezte a legtöbb támogatást a Fidesz. Ennek okát az ellenzék politikai szakértőinek alaposan végig kéne gondolni.

A másfél év múlva következő önkormányzati választáson ismét elindul?

Még nem tudom, de nem ez az igazi kérdés, hanem az, hogy az egzisztenciális félelmek hogyan csökkenthetőek. Meggyőzhetőek-e a szavazók, hogy saját érdekeik ellen ne szavazzanak. Ez ma a legfontosabb kérdés a baloldal számára Magyarországon!

Józsefváros üzenete

A vasárnapi időközi választáson Sára Botond úgy lett Józsefváros polgármestere, hogy az 57 469 ezer szavazásra jogosult ember közül 8269-en szavaztak rá. 44 223 ember nem szavazott, vagy nem rá, hanem ellenfelére, a függetlenként induló Győri Péterre (4787) adta a voksát.

Józsefváros azt üzente azoknak, akiket még érdekel, hogy mi van ebben az országban és főleg, hogy mi lesz vele a jövőben, hogy Magyarország beteg. Súlyosan depressziós, nem érdekli semmi, fát lehet vágni a hátán, az sem érdekli, ha ellopják mindenét.

Lehet azon meditálni, hogy jó jelölt volt-e a fideszes alpolgármester ellen induló Győri Péter. Minden bizonnyal igen – de nem itt és nem most. Józsefvárosnak és Magyarországnak ugyanis mostanság nem jönnek be a Győri Péterhez hasonló emberek – azok, akik a problémákat szakmai alapon kívánják megoldani.

Magyarország ma nem vevő az ilyen emberekre, nem véletlen. hogy a nagypolitikában Bokros Lajos például a fasorban sincs. A lebutított, életkedvétől megfosztott Magyarország ma a tőmondatokból és az egyszerű, érthető kijelentésekből ért. Az sem zavarja, ha ezek a kijelentések nem igazak. Látjuk, milyen jól lehet hasítani a migránsokkal, miközben minden gondolkodó ember tudja, hogy a migránsok egyáltalán nem jelentenek veszélyt Magyarországra. A legtöbbjük ugyanis nem veszélyes, és egyébként meg eszük ágában sincs Magyarországra jönni.

Józsefváros példája azt mutatja, hogy a Fidesz ma megállíthatatlanul megy előre. Nem Brüsszelt, hanem Orbánt kellene megállítani, de jelen helyzetben őt csak egy hozzá hasonló személyiség volna képes megfékezni. Olyan ember, aki ugyanolyan egyszerű, érthető – az sem baj, ha hazug – üzenetekkel szól az emberekhez.

A józsefvárosi polgármester-választás azt üzente, hogy Magyarország beteg. Tudással és demokráciával lehetne gyógyítani, finoman, testre szabottan adagolva. Kérdés persze, hogy a beteg hajlandó-e bevenni a gyógyszert.

Sára Botond nyerte a polgármester-választást Józsefvárosban

1

A Fidesz jelöltje, az eddigi alpolgármester, Sára Botond nyerte a Józsefvárosban az időközi polgármester-választást.

96,67 százalékos feldolgozottságnál Sára Botond a szavazatok 62,73 százalékát kapta, kihívója, az ellenzéki pártok által támogatott Győri Péter 36,51 százalékot kapott. Fehérvári Zsoltra, a Munkáspárt jelöltjére a szavazók 0,75 százaléka adta a voksát.

A nyolcadik kerületben, Józsefvárosban, azért kellett időközi választást tartani, mert a kerület korábbi polgármesztere, Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) egyéni országgyűlési képviselői helyet szerzett áprilisban, az önkormányzati és a parlamenti mandátum pedig összeférhetetlen, ezért lemondott.

A mai polgármesterválasztást számtalan különös körülmény jellemzi. A Fidesz nem akarta elkövetni azt „hibát”, amelyet Hódmezővásrhelyen elkövetett, nem szívesen engedte volna kezéből a főbáros nyolvadik kerüketének vezetését. Ennek tulajdonítható, hogy a kerületi újságnak volt olyan száma, amelyben a választási kampány idején 22 alkalommal szerepelt a fideszes jelölt, Sára Botond, miközben legfőbb riválisa, az ellenzék által támogatott Győri Péter egyetlen megjenési lehetőséget sem kapott.

Az ellenzéki jelölt kifogására, miszerint ő is szeretné ismertetni programját a kerület lakóival, az újság szerkesztősége azzal válaszolt, hogy ők nem vesznek részt a kampányban, ezért azután politikai tárgyú cikkeket sem közölnek. Mindez ellentmond annak, hogySára Botond alpolgármster az ezt követő lapszámban is 16-szor kapott helyett, míg riválisa, Győri Péter egyszer sem.

Az is meglehetősen különös, hogy sok józsefvárosi jelezte, hogy nem kaptak a választásról értesítést. Nem tudták, mikor és hol kell szavaznmi, érdekes módon a kormánypárti média is hallgatott a szavazásról.

Közben olyan – eddig nem cáfolt – hírek is napvilágot láttak, hogy a kerületben szavazatvásárlás folyt. Ötezer forintot ígért egy vállalkozó egy szavazatért, családok esetében ez az összeg 20 ezer forint.

Időközben a Fidesz is panasszal élt. Az MTI-hez eljuttatott közleményükben egy, a kerületben élő elmondása alapján azt állították, hogy Győri Péter a hajléktalanszállón bíztatta szavazásra az embereket, sőt, pénzt is fizettek a szavazatokért. A Fidesz feljelentést tett az ügyben.

A választáson a szavazásra jogosultak 22,98 százaléka (12692) fő vett részt.

Bréking nyúz, 2018. július 8. – Tudósítás a másik valóságból

0

Ne menjen senki Svédországba, legalábbis, az Origo nem ajánlja, mert kezelhetetlenné vált ott az élet. Nem is értjük miért nem jönnek ide tömegesen a svédek, amikor nálunk kezelhető. Lehet, hogy Semjén Zsolt is lemondja svédországi vadászatait? Nem szeretnénk svédek lenni. A 888-ban egy józsefvárosi apa úgy látta, hogy a gyereke sír, ezért aznap estére elmentek a kerületből. A Lokál szerint az a probléma az étvággyal, hogy nem tudsz tőle megszabadulni, ezért egy csodás gyógytapaszt ajánlanak a fogyni vágyóknak, de a szer nevét juszt sem írjuk le.

 

Origo: Malmőben és Stockholmban vadnyugati viszonyok vannak

„Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap azt mondta: a Svédországban is erősödő bevándorlás alapjaiban rengeti meg a jóléti állam társadalom- és egészségbiztosítási rendszerét és a közbiztonságot is, hiszen például Malmőben és Stockholmban mindennaposak a bandaháborúk, vadnyugati viszonyok vannak.

A svéd államnak milliárdos tétel a bevándorló családok elhelyezése, ez jelentősen megterheli az állam költségvetését, amit már a svéd állampolgárok is megéreznek – tette hozzá.

Horváth József kitért arra is, hogy Svédországban szeptemberben választások lesznek, és a felmérések szerint jelentősen emelkedett a bevándorlásellenes Svéd Demokraták párt támogatottsága.”

888: Cigánnyá avatták a józsefvárosi „eszdéeszes” jelöltet

„Az egykori SZDSZ-es képviselő, Győri Péter most Józsefvárosban próbálna szerencsét, jövőbeli terveiről egyelőre sokat nem tudni, de a hétvégén szervezett rendezvénye alapvetően arra enged következtetni, hogy a közbiztonság javítása és a bűnözés, a drogozás visszaszorítása helyett inkább csak lekenyerezi a helyi cigányságot, hangos bulit szervez, majd az ott lakókat magára hagyja a problémáikkal. Ilyet láttunk már 2002 és 2010 között, csak akkor az egész országgal tették azt, amit most Józsefvárossal csinálnának.

Győri Péter, az az ember, aki függetlennek és civilnek adja el magát, de valójában hat ellenzéki párt is támogatja, amelyből értelemszerűen három posztkommunista.

A „jelölt” pénteken bulit szervezett a Kálvária térre, amelyre nem nyerte el a kerület lakóinak a tetszéstét. Az egyik józsefvárosi családapa is beszámolt az eseményekről, ő úgy látta, hogy a részeg mulatozóktól és az agresszív alkoholistáktól gyereke sírógörcsöt kapott, inkább elmentek aznap este a kerületből.

Lokál: Hogyan fogyjak le 14 nap alatt edzés és koplalás nélkül?

„Az emberi test a Földön évezredeken át uralkodó körülményekhez adaptálódott. Ebben az időben az élelem nem volt bőséges, és az ősemberek főleg vadászásból és gyűjtögetésből tartották el magukat. Így alakult ki testünk igénye az energiában gazdag élelemre.

Stressz vagy fáradtság esetén a test első reakciója, hogy édes vagy zsírban gazdag ételre vágyik. Ilyenkor az agy olyan anyagokat bocsát ki, amelyek az örömöt ezen ételekhez kötik, így pszichológiai függőség alakul ki. Ezért szereti a legtöbb ember az édes, zsírban és szénhidrátban gazdag ételeket.

A probléma az étvággyal, hogy nem tudsz tőle megszabadulni.”

A nap kérdése – Nyerhet-e független jelölt Józsefvárosban?

0

Közvélemény-kutatás ugyan nem készült, de elemzők szerint az ellenzék jelöltje megnyerheti a józsefvárosi polgármester választást július 8-án. Ráadásul a jövő vasárnapi voksolásra minden baloldali párt felsorakozott a független jelölt, Győri Péter mögé.

Szavazzon!

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint legyőzi az ellenzék jelöltje a kormánypárti indulót Józsefvárosban?

Formálódó ellenzéki együttműködés az időközin

0

Az MSZP, a Pérbeszéd és Liberálisok megállapodtak abban, hogy Szabadai Viktor személyében közös jelöltet indítanak Budapest V. kerületének 4-es számú egyéni választókerületében a július 8-i időközi önkormányzati választáson – adta hírül a Liberálisok közleménye.

 

A Változás Szövetsége megállapodást kötött arról is, hogy a józsefvárosi időközi polgármester-választáson közös civil jelöltet állít, a XV. kerületben pedig Németh Angélát, a jelenlegi alpolgármestert támogatják, ha a jelölt a többi ellenzéki párt támogatását is élvezi.

Mint közleményük leszögezi: Olyan jelölteket keresünk és támogatunk minden egyéni választókerületben, akik hitelesen képviselik a demokratikus értékeket, készek harcba szállni egy tisztességes Magyarországért, és kiállnak az alapvető szabadságjogokért. A siker záloga a minél szélesebb körű együttműködés – a Liberálisok már jóval az országgyűlési választások előtt is erre hívták fel a figyelmet. Akár EP-választásról, akár polgármester-, akár önkormányzati képviselő-választásról van szó, együtt kell működnünk, mert egyedül így van esélyünk a győzelemre!

Szabadai, a Liberálisok politikusa 2002-ben már önkormányzati képviselő-jelölt volt, 2006-ban önkormányzati képviselőnek választották a XIII. kerületben, majd 2008 és 2010 között a Fővárosi Közgyűlés tagjaként tevékenykedett. Jelenleg a Magyar Liberális Párt budapesti választmányának elnöke és a párt fővárosi programjának koordinátora.

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK