Gyilkos politikai játszmák

0
55
psd-alde
facebook

A poszt-szocialista politikai klánok kiépítési folyamatában előljáró formációk, amelyek ráadásul a bürokráciát, a helyhatóságokat is klienteláris alapon megszállták, nehezen elmozdítható, falanxszerű tömböt képeznek. És nem vitás, hogy a ma kormányzó párt – a PSD, melyet fölösleges is szocialistának nevezni – lépéselőnyből kezdett, hiszen előszőr Iliescu, majd az őt követő Adrian Năstase és társai, sok vonatkozásban “megörökölték” a volt kommunista párt hálózatait, (ahogy Bourdieu mondaná) társadalmi tőkéjét, és rekonverziós eljárások során, képesek voltak uralni az “átmenet” politikai mezejét.

A poszt-Ceusiszta párt különféle megnevezések, eltérő felállások és személycserék, stb. hosszú során át, hol a pluralizmus és decentralizáció kibontakozásának akadályozását, hol ultrakonzervatív intézménypolitikát, hol neoliberális gazdaságpolitikákat tűzött zászlójára, és bár osztódással szaporodott, valamilyen mértékben mindig az etnonacionalista “doktrínát” is használta céljai eléréséhez. Ezért játszi könnyedséggel olvasztotta vissza magába azokat, akik adott pillanatban radikális nacionalista-soviniszta korszakuk felhagyását követően, a pártkapunál jelentkeztek (jellemző, hogy két igencsak befolyásos vezetője Codrin Ștefănescu pártfőtitkár és Olguța Vasilescu ex-, és jövendőbeli miniszter, mindketten megmondóemberek, a Vadim Tudor által vezetett volt PRM-ből igazoltak a PSD-be).

Miután a kilencvenes évek elején, az első Iliescu-rezsim bizonytalan irányba és az “eredeti demokrácia” szabályai szerint folytatta külpolitikáját, az első igazi kormányváltást (1996) követően mindenik párt a NATO-hoz és az EU-hoz való közeledést tekintette külpolitikai célnak. Kissé cinikusan azt is mondhatnánk, hogy a poszt-ceausiszta párt is belátta – hatalmi pozícióit, amit a patronális pártépítés nyomán, mind a számára kedvezően alakuló gyors privatizácó következtében, ellenzékben, úgy kétezerre még meg is erősített – a nyugati nyitás nem zavarja meg belpolitikai céljainak követésében. Azután 2004-től éppen a PSD volt az európai és atlanti integráció gyakorlati kivitelezője, ami ha úgy tetszik, a régió történelmi csele, t.i., hogy a baloldaliak privatizálnak. Mára viszont az euroszkeptikus és nacionalista, valamint illiberális politikák követője a PSD, és egyre nyilvánvalóbb, hogy kormányképtelen, éppen mert semmiféle ország-projektje nincs, elítélt/megvádolt vezéreinek fölmentése az egyetlen célja, mely – nem mellesleg – a fékek és ellensúlyok úgy-ahogy működő rendszerének a felszámolásán keresztül vezet.

A rommagyar politikai mezőny egy rövid időszakot leszámítva, amikor kísérletek folytak a „belső pluralizmus” rendszerének kialakítására, gyakorlatilag sikeresen lépett föl a pluralizmus mindenfajta formájával szemben (nemcsak az adott pillanatban úgy ahogy működő belső platformokat sikerült bedarálni, ellehetetleníteni, hanem a pártkezdeményezéseket – MPP, és EMNx – is sikerült domesztikálni, illetve marginalizálni), ezért a rommagyar politikai közösség, illetve szavazóközönség számára (kivéve, akik román pártokra szavaznak) a választás lehetősége nem adott.

A mára a Fidesz itteni fiókpártjaivá zülött politikai formációk, amelyek megszállták és foglyul ejtették a rommagyar közösséget, nem hagynak alternatívát a számára. Ez talán nem is volt mindenestől tartalmatlan politikai opció, egészen addig, amíg a fő formáció – ki emlékszik már a hosszas vitára, hogy „szövetség” vagy „párt” legyen-e a jobb időket megélt néhai RMDSz? – kisebbségpolitikát, illetve identitáspolitikát folytatott. Előbbi az egyetemes emberi jogokból, a máshol már gyakorlattá vált kisebbségpolitikákból kiindulva kialakított jövőkép alapján működött. Utóbbi pedig az identitásmegőrzés, illetve létező identitáspolitikákból merített, a multikulturalizmus számunkra előnyös variációit tekintette követendő példának. Jellemző módon pedig, ezeket a törekvéseket, időről-időre az etnoterritoriális autonómia retorikája, az „autonómiázás” különféle formái váltották föl.

Mindkét retorika maradt, viszont – most már bevallottan – a párt(ok) Orbán Viktor (jó kérdés, hogy van-e formálisan bár Fidesz-politika, vagy csak a vezér „ötletei” és modelljei alakítják azt) követése, az illiberális demokrácia, magyarán a szélsőjobboldali etnonacionalizmus a követendő példa. A Fidesz itteni fiókpártjának főideológusa mondja ezt, nem más, persze úgy, hogy az illiberalizmust pragmatizmusnak nevezi, a klienteláris, vazallusi viszonyt pedig „barátinak” próbálja maszkíronzi, hosszú interjújában, úgy tesz mintha a Fidesz „egyik magyarországi demokratikus” párt lenne és nem egy bevallottan illiberális célokat követő, nyíltan alt right formáció.

Arról sem ő, sem párttársai nem szólnak, hogy kisebbségi helyzetben a radikális nemzeti retorika, a hibrid politikai eljárások, a fékek és ellensúlyok fölszámolási kísérlete, melynek aktív támogatói, sőt olykor kezdeményezői, az általános korrupció politikai támogatása, szemben a korrupcióellenes föllépéssel, stb., hogyan és mennyiben segítheti a „nemzeti identitás megőrzését”? Nemhogy nem előnyös, de minden bizonnyal az eddigi nyelvpolitikai és kulturpolitikai eredményeket veszélyezteti a kiépülő illiberális rendszer, és az EU-ellenesség, amihez álságosan „pragmatikusnak” mondott okokból csatlakoztak.

Semmiféle, sem pragmatikus, sem elvi- politikafilozófiai, illetve ideológiai, sem morális alapja nincs a PSD-ALDE melletti kiállásnak. Egyetlen más magyarázata sem látszik a dolognak, mint az, hogy budapesti sugallatra (esetleg expresis verbis, kulisszák mögött kimondott ukázra), az orbáni útra állítani a PSD (és ALDE-t), a jelenlegi román kormányt, magát Romániát.

Pedig a román politikai mezőny egyrészt szélesedik, újfajta pártok, politikai csoportok és formációk jelennek meg, még ha a régi, a jelzett módon jobban beágyazottak – mintegy, avant la lettre – igyekeznek lejáratni azokat, akkor is. Különös fejlemény, hogy a román EU-párti diaszpóra hallatja hangját, sőt sikeres politikai tevékenységet folytat (lásd Johannis megválasztása, vagy a tavaly téli tüntetések, a pillanatnyi kudarc és frusztráció eltakarja, de a tavaly augusztusban botrányos módon szétvert tüntetés utóhatásai is jelentősek lesznek a politikai mezőny strukturálásában), jól használja az internetes mozgósítás csatornáit, stb. A civil társadalom (különösen a globális civilek itteni nyúlványai) jól teljesítenek és gyakran pótolják az erőtlen és szétszabdalt ellenzék politikai föllépéseinek hiányosságait, a gyenge mobilizálást. Ezért – tetszik nem tetszik a Fidesz itteni fiókpártjainak – ROMÁNIA MÉG NEM MAGYARORSZÁG és nem is LENGYELORSZÁG, az illiberális és EU-ellenes fordulat még KÉTESÉLYES, sőt.

Az elnöki intézmény – azzal együtt, hogy a PSD-párti Alkotmánybíróság erősen korlátozta mandátumát, gyanúsan részrehajló határozataival – ellensúlyt képes a kormányzati hatalommal szemben, és bár előrehozott választások aligha lesznek, a közvélemény-kutatások is hatással vannak annak tudatosítására: a kormánypárt megfelezte támogatóinak számát, Dragnea vezér példátlanul népszerűtlen, és a képviselőházi többség is odavan.

A PSD-ALDE és csatlósa a Fidesz itteni fiókpártja FÉLNEK, félnek a korrupciós ügyleteik miatt, félnek a demokratáktól, az elnöktől, a civilektől, a EU-tól, a jövőbeli választási eredményeiktől, a hatalom elvesztésétől. Kétszeresen félnek a Fidesz itteni fiókpártjai, mert esetleges bukásukkal, azzal, hogy rossz oldalon állnak, nemcsak Bukarest jöhet megtorló intézkedésekkel és eshetnek ki a parlamentből (az EP-ből is, vagy onnan még inkább), hanem Budapest is bosszúálló, sőt. Ha a Fidesz fiókpártjai a PSD-ALDE-val buknak, jaj lesz nekük Budapesten is – bár olyan MKP-módra – csurrannak-cseppennek magyar adófizetői pénzek (a hálózat, az ú.n. akadémiák és egyházi infrastruktúrák kiépítve, klientúraépítés kipipálva), politikai hitelük, súlyuk végzetesen megcsappan: Orbán legfőbb jelszava, jajj a veszteseknek!

A Fidesz fiókpártjainak félelme motiválja azt a meredek és aránytalan támadássorozatot, ellenkampányt az új formációkkal kapcsolatban, melyek pedig a kisebbségi jogok terén, és más vonatkozásban is toleránsabbak, valamint EU-pártiak, jelenlegi szövetségeseiknél. Példátlan rágalomhadjáratokra használják energiáikat, az USR-vel és Dacian Cioloș volt kormányfővel szemben (aki ellen karaktergyilkossági kísérleteket nemcsak helyeselnek, hanem kezdeményezőleg lépnek föl), olyan társaságba keveredve, mely csak jót nem sejtet a kisebbségi ügyek vonatkozásában (aki Cioloșt támadja Ștefănescus hátszéllel, az semmi jóra ne várjon még az amúgy manipulált és foglyul ejtett, tudatlannak és balfácánnak nézett, rommagyarság részéről sem). A román politikai mezőny egésze változik, és egyre világosabb, döntenie kell a Fidesz itteni fiókpártjainak is, mind ahogy az is, kényszerpályán mozognak, zsákutcában menetelnek, önként és büszkén tartanak a nihilbe.

Magyari Nándor László

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..