Gyerekeket is gyilkolt a rendőrség a drogellenes kampányban

0
791

Az Amnesty International szerint a Rodrigo Duterte elnök által indított kampányban 60 gyerek is meghalt a Fülöp-szigeteken.

Az eddig 3900 áldozattal járó kampány akkor indult, amikor Duterte megnyerte az elnökválasztást. A 71 éves politikus korábban Davao polgármestere volt, és ott próbálta ki nem épp ortodox módszereit. A rendőrségnek szabad kezet adott a kábítószer elleni harcban, az eredmény törvénytelen gyilkosságok sorozata lett.

Az elnök maga is büszkélkedett azzal, hogy korábban ölt embert.

Miután megválasztották, bejelentette, hogy felszámolja a kábítószer-kereskedést és -fogyasztást. A rendőrség viszont válogatás nélkül gyilkolt, olykor fiatalokat is. Egy Santos nevű 17 éves diákot

két rendőr a földön vonszolt, majd egyszerűen lelőtt.

A rendőri jelentésben viszont az állt: önvédelem. Miután felvétel készült a gyilkosságról, a rendőrség elismerte, hogy hibázott, de senkit nem vontak felelősségre, írja az Amnesty International jelentése.

A szervezet nemzetközi vizsgálatot sürget, hiszen a Fülöp szigeteken senki sem meri megkérdőjelezni Duterte hatalmát. A külföldi bírálatok hatására az államfő ugyan visszavonta az engedélyt, amelynek alapján a rendőrök szabadon gyilkolhattak, de egy különleges drogellenes szervezet küzd a kábítószer ellen. Korábban egyébként az ő fiát is pont drogkereskedelemmel vádolták.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .