Az EPP nem maradhat közömbös azzal szemben, ahogyan Magyarországon égbekiáltóan visszaélnek a hatalommal, márpedig Weber ezt demonstrálta azzal, hogy milyen szívélyesen fogadta a Fidesz támogatását mostani jelölésekor. Ha az EPP releváns akar maradni, akkor friss, hiteles, eszméktől hajtott vezetőt kellene jelölnie, aki az egész EU-ban tud szólni a szavazókhoz, nem pedig Webert, aki a legkisebb közös nevezőt kínálja.
Európa konzervatívjainak nem apparatcsikra, hanem vezető egyéniségre van szüksége, és szakítaniuk kell a business as usual gyakorlatával, ha túl akarják élni a jövő évi európai választást. Manfred Weber megválasztása felér az elavult status quo fenntartásával – írja a Politico. Nem kétséges, hogy Weber, akit a pártcsalád az EU Bizottságának élére szán, a jelen környezetben jól navigál. Ám az európai politikának ez a víziója elavult. Európa ma sokkal szakadozottabb, polarizáltabb politikai táj, mint négy éve volt.
A mai kihívások közös vonása, hogy nem technikai, hanem politikai jellegűek
Olyan megoldásokat követelnek, amelyek átnyúlnak a nemzeti határok felett, és bírják a szavazók legitimációját. Ha tetszik, ha nem, egy közös erő már kialakulóban van – a szélsőjobboldalon. Steve Bannon víziója talán nem reális, de az Európa-szkeptikusok alighanem jelentősen növelik szavazati arányukat a választáson. A Néppárt azzal, hogy nem néz szembe a realitásokkal, és Manfred Webert választja meg arra, hogy vezesse a pártcsaládot az európai választáson, jelentős alkalmat mulaszt el arra, hogy meghallja az európai szavazók hangját.
Az elmúlt évtized nem volt kegyes a szociáldemokratákhoz, de most az EPP következik. Ennek semmi köze Weber személyéhez. Tekintélyes teljesítményt nyújtott az Európai Parlamentben, nem megosztó személyiség, és bizonyította, hogy szót tud érteni a pártcsalád minden tagjával egészen Orbán Viktorig. Az sem kétséges, hogy egy német elnök a Bizottság élén növelné az intézmény súlyát. Weber megválasztása csúcsjelöltnek azonban felér a kifáradt status quo jóváhagyásával, most, amikor a nyugati világ liberális demokráciái és nemzetközi intézményei példátlan legitimációs válsággal néznek szembe.
Az egész EU-ban morzsolódnak a centrista pártok régi koalíciói,
és az európai választók ebből már nem kérnek. Ahol sikerült a centrista erőknek visszaszorítani az ellenfeleket, ott ez mindenhol a centrista politika merész újbóli feltalálásának, és mindenekelőtt a múlt kudarcaihoz nem köthető friss, új arcoknak volt köszönhető, mint Ausztriában vagy Franciaországban. Ugyanez a logika érvényes a májusi európai választásokra is. Tekintettel arra, hogy milyen kis számban vesznek részt a szavazók a nemzeti választásokon, az európai választás eredményét a választói csoportok motivációs és energiaszintje közötti különbség dönti majd el. Alighanem az elégedetlenek és a dühösek mennek majd el voksolni, és a kihívás az lesz, hogy mobilizálni tudják-e a csendes többséget, amely nem akarja, hogy az európai projekt lángra lobbanjon.
Az EPP megmutatta, miben válik el a jobboldali populistáktól és a liberálisoktól. A szubszidiaritás és a keresztény európai örökség hangsúlyozásával nincs baj, de az EPP nem maradhat közömbös azzal szemben, ahogyan Magyarországon égbekiáltóan visszaélnek a hatalommal, márpedig Weber ezt demonstrálta azzal, hogy milyen szívélyesen fogadta a Fidesz támogatását mostani jelölésekor. Ha az EPP releváns akar maradni, akkor friss, hiteles, eszméktől hajtott vezetőt kellene jelölnie, aki az egész EU-ban tud szólni a szavazókhoz, nem pedig Webert, aki a legkisebb közös nevezőt kínálja.
Mások a politikai centrumban már demonstrálták ezt,
például Macron és Rutte, akik megkerülték az egyre fárasztóbb Guy Verhofstadtot. Ha van jövője az EPP-nek, az egészen bizonyosan inkább úgy néz ki, mint Alexander Stubbe. De bizonyosan könnyű lenne legalább egy tucat olyan jelentős embert találni az EPP-ben, akinek Webernél jobb hangzású a neve a brüsszeli buborékon túl is. A tekintélyelvű populizmus felemelkedésének, a Brexitnek és Trumpnak a fő tanulsága az, hogy a Nyugat új politikai realitással áll szemben, és a centrista politikusoknak alkalmazkodnia kell ehhez.
Minél inkább homokba dugja a fejét az EPP, és minél inkább folytatja a business as usual gyakorlatát, annál fájdalmasabb, és annál megérdemeltebb lesz a csapás, amelyet májusban elszenved majd.
