Kezdőlap Címkék EPP

Címke: EPP

Orbán és a jobbhorog – Diplomáciai jegyzet

„Az unió, s ezen belül a Parlament, valamint a Bizottság már egy jó ideje sorozatosan arra használja fel a biztosi jelölési procedúrát, hogy Orbán Viktort megalázza. Nem jókedvében teszi ezt, hanem azért, hogy a magyar miniszterelnöknek esélye se maradjon komoly tényezőként feltüntetnie magát a nemzetközi életben. Orbán politikai lejáratása pedig elsősorban a jobboldalnak fontos, hisz eddig őket és csakis őket blamálta a magyar miniszterelnök összes provokatív megnyilatkozása.”

Szemel láthatóan az új bizottsági elnök, Ursula von der Leyen számára legnagyobb gondot a magyar biztos személyének jelölése okozza. Nem mintha a magyar kormány olyan súllyal bírnak az unióban, hogy ez központi kérdéssé váljon, sokkal inkább azért, mert a Bizottság megszavazására nem kerülhet sor, ha valamennyi biztos meg nem kapja a parlamenttől a felhatalmazást.

Miután Trócsányi László elbukott, a bizottsági elnök új javaslatot kért Orbán Viktortól, s már a kérésben benne foglaltatott, hogy ha lehet, a személy legyen nő. Ez azonban alkalmat adott a magyar miniszterelnöknek, hogy újra erejét mutogassa, s csak azért is egy férfit, a brüsszeli állandó képviselet vezetőjét, Várhelyi Olivér nagykövetet jelölte. A dac, ami e döntésben kifejezésre jutott azonban inkább nehezíti Orbán helyzetét, semhogy sikerrel kecsegtetne a nap végén.

Várhelyi már az első pillanattól nem számított alkalmas jelöltnek. Nevének felmerülése utáni napokban a Politico jólértesült forrásokat idézve mutatta be a diplomata nem éppen makulátlan múltját a képviseleten, utalva arra: a civilizált elvárásokkal nem mindenben egyező módon viselkedik környezetével, ráadásul számára egyetlen igazodási pont létezik: az, aki pozíciójában meg tudja tartani.

Mellesleg Várhelyi nem is csinált titkot abból, hogy mi a véleménye az unióról. Jelölésének másnapján egyértelművé tette: kizárólag az őt jelölő Orbánnak óhajt megfelelni, pár nap múlva pedig minősíthetetlen hangnemben nyilatkozott az Európai Parlamentről is – ami mégiscsak a legfőbb törvényességi instancia az unióban. A jelek arra utaltak, hogy Várhelyi ugyanazt a logikát követi, amit Orbán: mindkettő egy olyan ellenállást akar legitimmé tenni az uniós struktúrákban, amely megkérdőjelez a demokratikus intézmények hitelét, s ezért képes megsemmisíteni azok legitimitását. Magyarországon nagyjából pont ez történt a rendszerváltás után megteremtett demokratikus intézményi struktúrával.

Erre Orbán rá is erősített a Türk Tanács nevű, keleti diktátoroknak létrehozott operett-találkozón, ahol a következőket mondta:

„…Ha sikerülne ezt a portfóliót megszerezni, akkor keleti partnerség ügyében szoros együttműködésünk lesz Azerbajdzsánnal, és a tagsági tárgyalások ügyében pedig Törökországgal. Ha sikerül ezt a portfóliót megszereznünk, akkor örömmel állunk az Önök rendelkezésére, hogy segítsük az Önök törekvéseit…”

Az ember ennek tükrében valahogy azt feltételezi: a miniszterelnök tényleg arra törekszik, hogy Várhelyi megválasztását megakadályozza. Ez is egy lehetséges fideszes opció. Ha ugyanis Várhelyi nem kapja meg a pozíciót, úgy a Bizottság megszavazására sem kerül sor még ebben az évben, s így lényegében von der Leyen sem kezdheti meg az érdemi munkát. Márpedig, ha az unió nem tud érdemben működni, ezzel Orbán megerősítheti saját táborában azt a benyomást, hogy egyedül ő dönt arról, milyen lesz az unió jövője, ráadásul örömteli perceket szerez azoknak is, akik hasonlókban reménykednek. Mint például Putyin.

Mindezek fényében aligha kétséges, hogy a magyar miniszterelnök csodálóinak tábora az uniós struktúrákban nem hogy gyarapodnak, de alaposan tovább csappant. Hogy a parlament baloldala miként vélekedik róla, az aligha lehet kétséges. Igaz, számosan beletörődnének Várhelyi megszavazásába, ha cserében az Európai Néppárttól (EPP) kapnának valamilyen kompenzációt. Erre viszont az EPP aligha fog vállalkozni, hisz ezzel teljesen magára rántaná a felelősséget az Orbán okozta káoszért s az annak nyomán az unóban kialakult válságért.

Ráadásul a pártcsalád már most azzal szembesül, hogy befolyásos vezetői pozícióiban – a frakcióvezetőtől, Manfred Webertől az új elnökig, Donald Tuskig – Orbán eltökélt ellenségei ülnek.

Hogy ez mennyire így van, jelzik az elmúlt hetek fejleményei. A Külügyi Bizottság elnöke, a német CDU embereként az EPP egyik befolyásos vezetője, David McAllister november 6-án kijelentette: nincs jelölt a szomszédságpolitikával és a bővítéssel foglalkozó biztosi pozícióra továbbra sem, így nincs tervezett időpont a meghallgatásra. Könnyen lehet – így McAllister –, hogy a Bizottság megszavazására csak valamikor január közepén kerül sor. Ugyanakkor még ugyanaz nap a titkárságokról az a hír jött, hogy Várhelyi meghallgatása november 18-án lesz. Egy napra rá, a leköszönő szomszédságpolitikai és bővítési biztos, Johannes Hahn meghallgatásán McAllister korábbi kijelentését megismételte, s erre azonnal jött a hír, hogy a meghallgatást előrehozták 14-re.

Az egymásnak ellentmondó hírek és McAllister nem is rejtegetett averziója Várhelyit illetően arra utal, hogy a legnagyobb ellenállás épp az EPP-ben bontakozik ki Orbánnal szemben. Ugyanezt támasztja alá egy – nevét mellőzni kérő – néppárti vezető, aki a Politico-nak tegnap azt nyilatkozta:

„Hatalmas küzdelem várható a Néppártban Várhelyi megszavazása miatt…”

Egy másik pedig ezt mondta:

„Szó sincs arról, hogy Várhelyi lenne a várományos a bővítési portfólióra. Hogy egy biztos kifejezetten saját országa céljait próbálja ráerőltetni a Bizottságra, az nélkülöz minden politikai realitást.”

Ursula von der Leyen viszont levelét megírta Várhelyi nagykövetnek, melyben összegezte elvárásait a „jövendő biztossal” szemben. Csak hogy von der Leyen írt már efféle levelet – például Trócsányi Lászlónak, aki aztán csúfosan elbukott, s támogató szavazatokat csak a szélsőjobbról kapott.

Hogy mi lesz mindennek a folytatása, az egy többismeretlenes egyenlet, de egy valami már most nyilvánvaló: az unió, s ezen belül a Parlament, valamint a Bizottság már jó ideje sorozatosan arra használja fel a jelölési procedúrát, hogy Orbán Viktort megalázza. Nem jókedvében teszi ezt, hanem azért, hogy a magyar miniszterelnöknek esélye se maradjon komoly tényezőként feltüntetnie magát a nemzetközi életben.

Orbán politikai lejáratása pedig elsősorban a jobboldalnak fontos, hisz eddig őket és csakis őket blamálta a magyar miniszterelnök összes provokatív megnyilatkozása.

Ara-Kovács Attila

Főhet Orbán feje: Tusk kerülhet a néppárt élére

Egyelőre egyedüli jelöltként Donald Tusk lehet az Európai Néppárt elnöke egy hónap múlva. A lengyel politikus nem kedveli Orbánt és rendszerét, és az ő ideje alatt dönthetnek a Fidesz sorsáról, amit novemberben várhatóan elhalasztanak. A helyzet mintha mindenkinek jó lenne.

A francia Joseph Daul helyébe Donald Tusk kerülhet az Európai Néppárt (EPP) elnöki posztjára – írta a Euronews egy belga lap híre alapján. A korábbi lengyel miniszterelnök, jelenleg az Európai Tanács leköszönő elnöke egyelőre az egyetlen jelölt az EPP élére. Tusk közismerten nem nagyon kedveli Orbán Viktort és főleg a magyar rendszert. Se annak antidemokratikus volta, se Putyin-barátsága miatt.

Az EPP kongresszusát egy hónap múlva tartják. Márciusban, amikor felfüggesztették a Fidesz tagságát, erre az alkalomra utalták a végső döntést, addig pedig a „három bölcs” vizsgálódik arról, megfelel-e a magyar kormány működése a jogállamisági feltételeknek. Ez az eleve inkább időhúzásként és alibiként elhatározott vizsgálati jelentés se fog valószínűleg elkészülni a kongresszusig.

Jelenleg ugyanis nincs a kongresszus napirendjén a Fidesz ügye.

Ez voltaképpen megfelel mindkét félnek. A Fidesz az EPP-ben ugyan nem kaphat tisztségeket, de ez nem vonatkozik az Európai Parlamentre, ahol eddig négy fideszest meg is választottak posztokra. Ezzel az EPP nem veszíti el a 13 magyar szavazatot, a Fidesz pedig nem került ki a „senki földjére” azután, hogy elmaradt a szélsőjobb Orbán által is annyira áhított áttörése az EP-választáson. És addig a németek (CDU, CSU) elkerülhetik az állásfoglalást a Fidesz ügyében.

Ez viszont azt jelenti, hogy – a Fideszt a tavaszi Soros-Juncker-plakáthadjáratig védő – Daul helyébe lépő Tusk vezetése veszi át a magyar párt sorsának intézését.

A hét vicce

Sajtóhírek szerint a korrupciós ügyeket vizsgáló bizottság egyik alelnökének Deutsch Tamást, míg a jogállamisági ügyekkel foglalkozó alapjogi bizottság egyik alelnökének Hidvéghi Balázst jelölték.

No comment…

Választást nyertek

Az elfideszesedett (a kifejezést az elkövetkezőkben konkrét tartalommal fogom kitölteni, mert ez adja a keretét, a rommagyar politikának) rommagyar politika betáplált és előrelátható kudarcainak kora köszöntött ránk, mely kiterjedt az összes olyan témára, melybe a politikai mainstream belekeveredett. Mondom belekeveredett – mert a rommagyar pártok kezdeményezőkészsége, napirend-kijelölő képessége mára lenullázódott –, mint kocsmai verekedésbe szokás: valahogyan.

A Fidesz-fiókpárt(ok) (rövidítve: FfP) sikeresen túszul ejtette/ték, azzal együtt zsugorodó közönségüket, viszont formális legitimitásuk, de facto hiteltelenségük miatt, nem önálló politikai színpadot, hanem a túszejtő és a túszul ejtettek köré húzott falak közötti zárt teret hozott létre. Ebben az egyre szűkebb körben, a politikai homokozó kulisszái között, körbe-körbe futkosva próbálják a róka fogta csuka meséjét eljátszani, szembekötött, fül- és orrbefogott nézőik épülésére, egyre inkább saját maguknak. Abszurd közjáték, melyhez az értelmiség jórésze is “adja a nevét”, már úgy értem főként mély hallgatással, az egyéni különalkuk ideig-óráig védelmet nyújtó ketreceinek elfogadásával, zsoldosokként. A kép kiegészül a kommentariátussal, a hasznos idiótákkal, akik “ingyen, s bérmentve”, rögeszméik hajkurászásának élményéért, rezonálnak populista szólamokra, kitöltve, főként a szájbert. Szóval csupa móka, s kacagás, vagy legalábbis tragikomédia, melynek vesztesei leszünk mindahányan és nem utóbb, mint előbb.
Öt rövid felvonásban igyekszem megragadni a közjáték lényegét:
1. Választást nyertek
2. Vásárhely jobban teljesít
3. Temetőt győztek
4. Félfordulattal maradtak a PéSzéDével
5. Zsoldosok és hasznos idióták, mint rezonátorok

Választást nyertek

A nagyobbik rommagyar FfP, az EP választások “nagy nyertese”, de érdemes többes szám harmadik személyben fogalmazni, mert közösségi haszon csak nagyon áttételesen, majd, ha … alapon, egyszer majd…, és ha minden igaz, lesz. Minden esetre lett két EP-mandátum, bár mint bizonyítani próbálom, megfizethetetlen áron, egyelőre hitelben, és csupán a hitelezők pillanatnyi zavarának köszönhetően – Dragnea börtönben, Orbán az európai politika partvonalain kívül hadonászik – a kamatos kamat még nem látszik, de a behajtó-fiúk előbb-utóbb megjelennek a színen, és az adósnak fizetnie kell, még a gazdaságinál is keményebb, politikai-korrupciós piac szabályai szerint.
A FfP két helyről Bukarestből és Budapestről is kölcsön kért, hogy túszul ejthesse választóit, illetve bianko mandátumot szerezzen két képviselőjének, viszont a kölcsön rövid lejáratú, magas kamatozású, és lényegében vazallusi, kétszeresen kiszolgáltatott, helyzetbe hozza a kölcsönkérőt. A maffia-szabályok, melyek a politikai korrupció világát szabályozzák kegyetlen törvények, és két típusból állnak, egyfelől kölcsönök, le- és elköteleződések hálózatát termelik, ahol az erősebb – a keresztapa és hadnagyai – vazallusi pozícióba szorítják a kölcsönkérőt, másrészt az egész akció elrejtésére kitalált vendetta szabályai érvényesek. És a politika, különösen a médiapolitizálás korában, nehezen bír „titkot tartani”, a korrupt akció elrejtésére való igyekezet, a befektetett energia, többe fájhat, mint maga az egész akció megszervezése, a vásárló kiszolgáltatottá, politikai értelemben zsarolhatóvá válik. Ez pedig gúzsba köti, tehetetlenné teszi a tartozót, megalázó és abszurd helyzetekbe hozza, rossz éjszakákat és rémálmokat szül.
Nem csak egyszerű szépséghiba, hogy a) párton kívüliek szavazatainak megvásárlásával sikerült a bravúr; és, hogy b) az így elnyert formális legitimitást nem sikerül (nem sikerülhet) reális, azaz köznapi értelemben vett bizalommal, feltölteni; az igazi botrány az, hogy a szavazatvásárlással egy időben c) az eltúlzott és az EP-ben egészen nyilvánvalóan teljesíthetetlen kampányígéretek és etnonacionalista propagandaszövegek tévútra vitték a domináns politikai diskurzusokat. Úgy pozicionálták az FfP-t, hogy abból a helyből képtelenség reális problémákat fölvetni és megoldani, sőt még a business as usual-hoz, a köznapi politikai menetrendhez visszatérni is problematikus.

a) A jéghegy láthatatlan része

Tényként tudható, hogy az FfP gyanús ügyletek és befolyások nyomán, olyan plusz szavazatokat kapott, melyek nem pártbeliektől, vagy „jegyzett és közismert” párttámogatóktól, hanem alkalmi szavazatbiztosoktól, megfigyelőktől és családtagjaiktól, vagy az általuk így-úgy meggyőzött másoktól származnak. Ez elsősorban azokban a megyékben/körzetekben föltűnő, ahol sem helyi szervezet nem működik, sem rommagyar szavazók nem élnek és ahol a szervezet mégis szavazási megfigyelőket, számlálóbiztosokat állított, akiket – közpénzből – megfizettek szolgálataikért, és akik azután az FfP-re szavaztak. (Ez ugyanúgy megtörténhetett, olyan megyék körzeteiben is, ahol más régiókban vagy településeken van FfP, illetve magyar szavazó, csak ott kevésbé föltűnő, hogy szín-román településeken is átszavaztak). Cseles és nem szabványos, mondhatni kreatív módszer a szabályok kijátszására, hiszen – elvben legalábbis – nehezen bizonyítható, mert ugye mindenki szavazhat mindenkire és az sem bűn, ha egymást valahogyan meggyőzik az emberek arról, hogy átszavazzanak horribile dictu, egy másik etnikai pártra adják le voksukat, csakhogy. Egyfelől a hatalmon levő párttal való összejátszás – aki tulajdonképpen és legalábbis helyi szinten megszervezte az ügyletet, arra hajlamos átszavazókat szerzett, akik napidíjért (esetleg egyéb juttatásért) cserében az FfP-re szavazott – igen könnyen leleplezhető. Különösen ott sebezhető a dolog, ha az átszavazóknak, mondjuk fényképpel, vagy egyéb trükkel, bizonyítaniuk is kellett, hogyan voksoltak, mert az már egyértelmű szabálysértés volt. Egyébként a telefonos beszélgetések és egyéb kommunikációs hálózatokon való üzengetések, akárcsak a júdáspénzek, nyomot hagynak, az ügyletek kideríthetők, a korrupció leleplezhető és a korruptak felelősségre vonhatóak, ez nem technikai, csak politikai akarat kérdése. Mindenesetre a szavazatvásárlás önmagában kikezdi a demokratikus egyenlő, titkos és szabad akaraton alapuló választások eszméjét, de hát azt tudtuk eddig is, hogy demokraták nélküli demokráciát „építeni/működtetni”, fából vaskarika. Még nagyobb a torzító hatás, a választási jogok csorbulása, ha a FfP a megvásárolt szavazatokkal jutott be az EP-be, érte el a bűvös 5%-ot. És a megalapozott feltételezések szerint ez is megtörtént, mert ugyan a Kárpátokon kívüli mintegy harmincezer szavazatra reflektált egyáltalán a párt – hol cinikusan, hülyének nézve közönségét, hol tudálékosan de szintúgy –, miközben erdélyi, bánsági, partiumi megyékben éppen úgy megeshetett, a szavazatvétel, mint Teleormányban.
Márpedig, ha ez kiderül, ha a worst case scenario következik be, ha újra kell osztani a két illegálisan szerzett mandátumot, akkor a botrány Európa-szintűre terebélyesedik és menthetetlenül elássa, hosszú-hosszú időre sarokba állítja az FfP-t és korrupt segítőit is. Logikusan következik tehát, hogy a szavazás kivizsgálására létrehozott parlamenti bizottság, illetve a feljelentések nyomán, növekedni fog az FfP-re nehezedő nyomás, illetve a leleplezéssel való fenyegetés már a kamat, a korrupciós zsarolás, a visszafizetésre tett fölszólítás első köre.

b) Harminc aranyért, cserébe

Rossz üzletet kötött az FfP saját – amúgy túszul ejtett – szavazóival is, amikor végérvényesen az etnonacionalista populizmus útjára lépett a kampányban, mert olyan ígéreteket sejtetett, melyeket betartani képtelenség. Minden kampány sajátja az ígérgetés, de jó, ha azokat mértékkel teszik, ha többé-kevésbé beválthatók, és nem csupán hiú reményeket keltőek. A kampány etno-nacionalista üzeneteinek következményére alább, és egy másik felvonásban reflektálok, itt hadd említsem a Minority SafePackre való ráépítését a kampány „racionálisabbnak tűnő” oldalának. Ezzel kétségtelen, hogy azt a benyomást keltették, azt ígérték, magyarán, hogy a közeljövőben – a két mandátum lejárta előtt, akár – európai szintű kisebbségvédelmi szabályozást fognak kieszközölni. Ez a dolog két sebből is vérzik, egyfelől ilyen szinte biztosan nem lesz, azaz nem lesz EU-s kisebbségi jogok szabályozása, még az alapszerződés módosításának esetén sem, mert belátható történelmi és geopolitikai politikák tekintetében sem, azaz kétszeresen nem lehet konszenzust kialakítani körülötte. Másfelől pedig ha valami csoda folytán létrejönne egy ilyen konszenzuális szabályozás, az olyan általános szinten és ugyanakkor, olyan alacsony küszöbértékekkel lenne képes kialakulni, ami nem szolgálná még a rommagyar kisebbség érdekeit sem, sőt. Alapot adna arra, hogy lecsökkentsék még a meglevő, nehezen kiharcolt és működő nyelvjogi megvalósításokat is. Probléma az is, hogy a két most megválasztott képviselő semmiféle konkrétumot nem fog tudni fölmutatni ezen a téren sem, igaz hogy számonkérésük se lehetséges, viszont köznapi értelemben vett legitimitásuk is problematikus marad.

c) Nackó másik nackó szemét…

Legnagyobb gond viszont, hogy az FfP a kampányban egyértelműen úgy pozicionált, hogy az etnonacionalista és populista térfélre szorult, az sem mentség, hogy nem önként, hanem budapesti nyomásra tette. Márpedig arról a helyről egyetlen kisebbségi jog sem védhető, vagy pláné nem kiterjeszthető. Nem itt a helye megmutatnom, hogy az úzvölgyi eset mennyiben az allegóriája a téves pozicionálásnak, viszont egyértelmű: a kisebbségi nacionalizmus, mindenkor vesztes a többségivel szemben. Ahol mindkét fél az idegengyűlöletre, a történelmi sérelmekre, az etnonacionalista diskurzusokra hivatkozva politizál ott konfliktus, sőt adott esetben nem csak verbális, hanem reális agresszió fog bekövetkezni és nem a viszonyok pacifikálása, nem közös célok megvalósítása. Márpedig a rommagyar politikai mainstream ezt a kártyát játssza, ezt sugallja Orbán, és egyfajta „népi nyomás” is, amit maguk keltenek populista diskurzusaikkal, érzelmekre és történelmi sérelmekre épülő üzeneteikkel és akcióikkal, decivilizációs eljárásaikkal.

Szóval egyfelől a PéSzéDé minden nép- és demokráciaellenes kezdeményezés támogatására veszi rá az FfP-t, a leleplezéssel fenyegetve/zsarolva. Másfelől meg az etnonacionalista illiberális nyomás, mely Orbántól indul, gettóba zárja, ahelyett, hogy megnyitná a rommagyar politikai mezőnyt, és ezzel a kudarc garantálható. Még az is hátra van, hogy Orbán, akkor fog „valamit kérni”, amikor kiderül, hogy pártját kizárják az EPP-ből és akkor majd kényszerből követniük kell őt, a most mandátumot szerzett képviselőknek valamely ásatag, EU-ellenes, szélsőjobbos frakcióba. A helyzet – megjósolhatóan – fokozódni fog, mint majd következő epizódban ki is fejtem.

A miniszterelnöki szemfényvesztés folytatódik

“Mert úgy tűnik, hogy a Fidesz néppárti jelenléte egyre többek szemében lett ismét roppant vállalhatatlan, s ezért Orbán ocsmányul ráfizet eddigi politikájára. Azok ugyanis, akik örülnek Weber bukásának, épp a Fidesszel szembeni, korábbi kétértelmű magatartása miatt utálják olyannyira a néppárti frakcióvezetőt. Akik meg nem örülnek e bukásnak, azok a néppárti kudarcot ma már teljes egészében Orbán számlájára írják.” – Egy újabb Diplomáciai jegyzet Ara-Kovács Attila tollából.

A magyarországi érzelmeket némileg felkavarta, hogy Orbán Viktor levelet írt Joseph Daul-nak az Európai Néppárt elnökének arról, hogy a pártcsalád ne járuljon hozzá Frans Timmermans szociáldemokrata politikus megválasztásához az uniós Bizottsága élére. Akik ebből a magyar miniszterelnök szorult helyzetére következtettek, aligha tévednek, de mégsem ezt tekinteném az ügyet érintő, illetve abból fakadó legfontosabb momentumnak.

Még mielőtt behatóbban foglalkoznánk Orbán mögöttes szándékaival, nézzük meg, hogyan alakulnak a pozícióelosztások Brüsszelben, s mennyiben valósak a miniszterelnök aggodalmai.

Timmermans kikiáltását befutó jelöltként a Bizottság élére sajtótalálgatások előzték meg, melyek a G20-as oszakai csúcsot követen erősödtek fel. Tény, hogy a parlament baloldali frakciója komolyan ajánlotta a holland politikust és sikeres alelnököt a pozícióra, de hogy ezzel egyetértettek volna a liberálisok és a zöldek, illetve, hogy beletörődtek volna a néppártiak, erről keveset, szinte semmit sem tudni. Az meglehet, hogy Timmermans nevének megfuttatásával a jobboldal sikeresen hergelhette fel önmagában a “nem, nem sohát”, de ennél többről aligha lehetett egyelőre szó.

Viszont könnyen meglehet, hogy a mára kialakult helyzet akár utat is nyithat Michel Barnier előtt, aki ugyan a Néppárt tagja, de visszafogott politikai elkötelezettsége és technokrata volta szimpatikus lehet gyakorlatilag valamennyi, a jobboldallal rivalizáló politikai erőnek, nem is beszélve a liberálisokról, elvégre Barniert maga Emmanul Macron ajánlotta mindenki, elsősorban Angela Merkel figyelmébe, a sikeresen leszereplő Manfred Weber helyett.

Orbán tehát alighanem még időben értesült arról, hogy Timmermans nevének megfuttatása messze nem az okos annak bizottsági elnöki megválasztásával, viszont ez az aprócska cselszövés végérvényesen bebizonyíthatta számára, hogy Weber lehetőségei tényleg odavesztek.

A Timmermans-szal szembeni orbáni látványos fellépés így nem több újabb helyezkedésnél, mely alkalmat teremthet a magyar miniszterelnöknek, hogy később a maga sikereként állítsa be az esetleges baloldali kudarcot, illetve egy még későbbi időpontban – saját mostani levelét lobogtatva – vádolhassa meg a Néppártot ismét, hogy – az ő közbeavatkozása nélkül – az “képes lett volna ismét kiegyezni a kommunistákkal”.

Mert úgy tűnik, hogy a Fidesz néppárti jelenléte egyre többek szemében lett ismét roppant vállalhatatlan, s ezért Orbán ocsmányul ráfizet eddigi politikájára. Azok ugyanis,

akik örülnek Weber bukásának, épp a Fidesszel szembeni, korábbi kétértelmű magatartása miatt utálják olyannyira a néppárti frakcióvezetőt. Akik meg nem örülnek e bukásnak, azok a néppárti kudarcot ma már teljes egészében Orbán számlájára írják.

Mindezt Orbán is nagyon jól tudja. Most mindössze kivár. Az első tisztázó momentum az uniós pozíciók betöltése lesz majd számára, melyre immár a Fidesznek semmilyen befolyása nincs s ezért – az új vezetés rovására – Orbán újra kezdheti az uniós mechanizmus gyalázását, s az intézmények rombolását. A másik az októberre-novemberre várható “három bölcs” állásfoglalása, mely révén a Néppárt teremthet egyértelmű helyzetet – méghozzá a Fidesszel szemben.

Fidesz-Weber: zavar az erőben, mégis megszavazták őt?

Mégis megszavazta a Fidesz a néppártban két napja Manfred Weber bizottsági jelöltségét? Erre vall az EPP-szóvivő nyilatkozata. Holott maga Orbán utasította el a politikust, és a kormányszóvivő is ezt mondta tegnap.

A fideszes képviselők nem tiltakoztak Manfred Weber európai bizottsági elnöki jelöltsége ellen Brüsszelben, a bajor politikus ezért közölte az interneten, hogy a frakció egységesen támogatja őt a bizottsági elnökségért folyó versenyben – mondta az Európai Néppárt parlamenti frakciójának sajtósa a Euronews kérdésére pénteken.

Ki mit tud?

Két napja az EPP írta a Twitteren, hogy a pártcsoport európai parlamenti csoportjának alakuló ülésén „teljes támogatásban” részesítette Weber jelöltségét. Ugyanakkor az érintett is egységes támogatásról twittelt.

Másfél nappal később, csütörtök este Hollik István kormányszóvivő még az eredeti álláspont szellemében azt nyilatkozta az állami tévében, hogy

„Manfred Weberről múlt időben kell beszélni”.

Mármint az Európai Bizottság elnöki aspiránsáról, és magáról a csúcsjelölti rendszerről is.

Eddig fél-visszavonulót fújtak

Három hete a Fidesz megszavazta a néppárti EP-frakció élére az addigi vezető Webert, azzal, hogy bizottsági elnöknek nem támogatja. Ahogyan azt éppen egy hónappal korábban Orbán Viktor jelentette be, amikor fogadta Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárt, FPÖ-elnököt (aki azóta belebukott az „Ibiza-videóba).

A magyar kormány és vezetője nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy olyan embert támogat európai bizottsági elnöknek, aki bejelenti, hogy ő köszöni szépen, nem tart igényt „a magyarok szavazataira”. Manfred Weber azt találta mondani, hogy a magyarok szavazatával nem kíván európai bizottsági elnök lenni – közölte Orbán május elején. (Weber valójában azt mondta, hogy nem szeretne a Fidesz európai parlamenti képviselőinek szavazatával bizottsági elnök lenni. Az EP-választások eredménye miatt pedig erre már nincs szükség.)

Orbán azt is mondta akkor, hogy a brüsszeli bizottsági elnöki posztra jelölt összes politikus – az úgynevezett csúcsjelöltek – alkalmatlan a testület vezetésére.

Mindez azóta alakult így, hogy az EPP márciusban felfüggesztette a Fidesz tagságát, ami azonban az EPP-beli helyeket nem érintik. Azóta pedig például a közigazgatási bíróságok ügyével a kormány már tett apró hátralépést.

A mai nyilatkozat fényében felsejlő ellentmondásra a Fidesz brüsszeli pártcsoportja nem válaszolt a páneurópai tévének.

Nem lesz szélsőjobboldali szuper frakció az Európai Parlamentben

“Megbuktatjuk a bürokraták és bankárok Európáját!”- ígérte közös felhívásban Marine Le Pen és Matteo Salvini. Szuper frakciót akartak létrehozni az Európai Parlamentben. Olaszországban és Franciaországban az első helyen végzett a szélsőjobboldal, Marine Le Pen és Matteo Salvini számított a brit, a lengyel és a magyar győztesre is.

Mindenki nemet mondott Putyin felfedezettjének

Nigel Farage, a Brexit Párt vezére hazai győzelme után úgy gondolta, ő lesz a szuper frakció vezetője is. Csakhogy erre Matteo Salvini mozgalma is pályázik. A két politikus jól ismeri egymást hiszen mindketten korábban uniós képviselők voltak. Salvini jelenleg Olaszország belügyminisztere, de lehet, hogy hamarosan a miniszterelnöke lesz. Ő akarja a szuper frakciót irányítani Rómából. Erre Nigel Farage nemet mondott.

Salvinit Putyin orosz elnök fedezte fel, és az olasz szélsőjobb vezére azóta is számíthat Moszkva támogatására. Ez vörös posztó Jaroslaw Kaczynski számára, aki halálos ellenségnek tekinti Putyin elnököt, akit mindmáig hibáztat ikertestvére, Lech Kaczynski elnök haláláért. A PiS nyert Lengyelországban, de nem kér Putyin embereiből az Európai Parlamentben. Nemcsak a lengyel nacionalisták utálják Putyint, hanem a baltiak és a finnek is.

Hét helyről kellene toborozni

Az Európai parlamentben csak úgy jöhet létre frakció, minimum 25 képviselővel, ha az reprezentatív, vagyis a tagállamok legkevesebb egy negyedében (hét országban) van komoly politikai képviselete. Ezért is lett volna fontos a Fidesz szerepe a szélsőjobboldali szuper frakcióban. Orbán Viktor azonban időben észrevette: nem jött be számítása, nem tört át a szélsőjobboldal. Ezért inkább maradni szeretne az Európai Néppártban, mely továbbra is a legnagyobb frakció az Európai Parlamentben. Ráadásul ők adják a kancellárt a legfontosabb uniós tagállamban, Németországban.

Egók háborúja

A szélsőjobboldali pártok vezetői vezérek. Megszokták, hogy a párt követi őket. Amíg közösen bírálják a “bankárok és bürokraták Európáját”, addig nincsenek nagy problémák, de amint konkrét ügyekben kell dönteni, kiderül: nézeteik homlokegyenest ellenkeznek egymással, mint például Oroszország esetében és más ügyekben. Ráadásul arra az egyszerű kérdésre, hogy mit kellene Európának tennie, hogy ne maradjon le a globális versenyben, a szélsőjobboldal vezéreinek nemigen van válaszuk. Marad tehát az ellenzéki tiltakozás, amely végül is megfelel a szélsőjobb természetének miközben a centrum pártjai továbbra is kormányozzák az Európai Uniót.

Az élek kerekítése

Alig néhány hónapja még úgy tűnt, hogy biztosra vehető az EPP és Orbán Viktor Fidesz pártja közötti szakítás, most azonban úgy tűnik, hogy Magyarországon erről mást gondolnak.

Pár hónapja az EPP számos tagpártja a Fidesz kizárását követelte, és Orbán is minden jelzést a kilépésre állított. A cserépszavazást csak azzal lehetett elhárítani, hogy a Fidesz tagságát meghatározatlan időre felfüggesztették. Amikor Manfred Weber leszögezte, hogy nem akar a Fidesz szavazataira szorulni, és Orbán megvonta támogatását Webertől, úgy tűnt, hogy az ügy gyakorlatilag lezárult. Orbán azt is mondta, hogy a Fidesz távozik, amennyiben az EPP előnyben részesíti a baloldali és liberális erőkkel való együttműködést a jobboldaliakkal szemben. Most azonban egészen más hangok hallhatók Budapestről: Weberrel kapcsolatban nem, de az EPP-vel kapcsolatban nagyon is – írta Stephan Löwenstein tudósító.

Idézte Gulyás Gergely interjúját, ami a Die Weltben jelent meg. Löwenstein szerint nem véletlenül épp egy német lapban. Ebben Gulyás határozottan kilátásba helyezte a baloldallal való együttműködés lehetőségét is. Legalábbis bizonyos témákban, mint eddig is, a Fidesz csupán „állandó együttműködést” nem akar, és emellett érdemes együttműködni az EPP-től jobbra lévő, de nem szélsőséges erőkkel is. Az EPP-nek nem kell stabil kormányzó többségre törekednie, hanem kovácsolhatna többségeket egyes témákban, például a gazdaság kérdéseiben a liberálisokkal, a kohéziós politikában a szociáldemokratákkal – idézte a cikk Gulyást. A szerző megállapította: Gulyás mindig is Orbán előretolt kommunikációs bástyája volt, amikor külföldre kellett jelzéseket küldeni. Kizártnak tekinthető, hogy Gulyás magától korrigálná Orbán álláspontját.

A keresztapa megadja a hangot, és aki ettől eltér, az hamarosan eltűnik a politikai színpadról, legalábbis a Fideszéről.

A magyarok nem maradtak meg a szavaknál: az EPP-ben rosszul fogadott két tartalmi vitát a múlt héten többé-kevésbé csendesen lezárták. Egyrészt megszüntették a reklámadót, amelyet mindig is a független média gazdasági bajba juttatására irányuló további eszköznek tekintettek megfigyelők. Ennél fontosabb, hogy Orbán elhalasztotta a tervezett közigazgatási bírósági rendszer felállítását. Ezzel szemben a Fidesz úgy véli: Weber bizonyos vereséget szenvedett már az uniós csúcson, amikor a kormányfők hangsúlyozták jogukat a bizottsági elnök kiválasztásához. Gulyás a múlt héten Michel Barniert a magyar kormány számára elfogadhatónak minősítette. A Fidesz soraiban nyilvánvalóan kijózanító hatással volt, hogy az európai választásból nem a politikai jobboldal került ki ragyogó győztesként, hanem éppen a zöldek. A Fidesz odahaza ugyan egyértelműen győzött, de alighanem ennél többet remélt. Ráadásul a fiatal Momentum párt 10 százalékot szerzett, és láthatólag a Fidesz vizeiben halászott sikeresen. Mindez alighanem mérsékelte az EPP elhagyására irányuló vágyat. Most újra azt hangsúlyozzák, hogy a pártcsaládon belül afféle konzervatív platformot kell építeni, ahol a Fidesznek is helye lenne, és ahol a V4 államok kereszténydemokratái is helyet foglalhatnának, valamint esetleg Silvio Berlusconi pártja is, de Matteo Salvini Ligájával inkább csak együttműködni gondolna a Fidesz, semmint pártcsaládi kapcsolatokban állni – írta Löwenstein.

Ford.:Ara-Kovács Attila

A Fidesz is megszavazta Webert

Megalakult az Európai Parlament néppárti frakciója, amely Manfred Webert tartotta meg vezetőjének. A Fidesz is igennel szavazhatott.

Egyedüli jelöltje volt az Európai Néppárt (EPP) parlamenti képviselőcsoportjának élére a német CSU-párti Manfred Weber, aki eddig is ezt a tisztséget viselte. A tudósítások nem részletezik a leadott voksok megoszlását, csak annyit tudni egyelőre, hogy a 179 tagú frakció alakulóülésén 160 szavazatot adtak le, amelyből 156 támogatta Webert, négy érvénytelen volt. Pár napja mindenesetre a Fidesz bejelentette, hogy mégis megszavazzák Webert a frakció élére.

Tegnap sok órás vita, egymásnak is ellentmondó nyilatkozatok hangzottak el a Fidesz jogi státusáról. A kialakult álláspont az, hogy a Fidesz tagságának felfüggesztése az EPP-ben nem érinti az EP-frakciót, ott nincs ilyen jogintézmény.

Tehát fideszesek indulhattak volna tisztségekért, de nem tették meg.

Ennek megfelelően a most megválasztott tíz frakcióvezető-helyettes között nincs magyar politikus, holott a 13 mandátum alapján ez „járna” nekik.

Ennek oka az – írja a Népszava a német Der Spiegel nyomán –, hogy Weber bekeményít a Fidesszel szemben, mert mindenképpen szeretne az Európai Bizottság elnöke lenni. Ezért a hírek szerint elérte, hogy a magyar párt ne pályázzon az EPP helyettes frakcióvezetői tisztségére.

Weber a jelöltje az EPP-nek az Európai Bizottság elnöki posztjára. Orbán Viktor korábban alkalmatlannak nevezte őt erre (ahogyan a többi frakció csúcsjelöltjét is), mert magát az EPP-t is besorolta a „bevándorláspárti” alakulatok közé.

Jelenleg ugyan még az se biztos, hogy a 2014-ben bevezetett csúcsjelölti rendszer alapján automatikusan megszavazzák Webert mint a legnagyobb pártcsoport aspiránsát (a liberálisok és a zöldek soraiban sok az ellenzője az EU alapszerződésében nem ismert jogintézménynek), az EPP-nek így is, úgy is alkut kell kötnie a szocialista és a liberális frakcióval, netán a zöldekkel is. Nem hivatalos nyilatkozatokban azonban mindháromnál lehetséges, hogy a Fidesz sorsa lesz a feltétele annak, hogy az EPP embere legyen az EB elnöke.

Orbán repülő cirkusza – kényszerleszállás

„Hogyan folytathatja politikai karrierjét egy olyan ember, aki totálisan elveszítette hitelét, és súlya legfeljebb tehertétel pártján, országán és a Néppárton is, nemhogy előnyöket jelentene?- kezdi Diplomáciai jegyzetét Ara-Kovács Attila.

Hogy Orbán most visszakéredzkedik a Néppártba, ma már nyilvánvaló, az viszont korántsem, hogy mi haszna lesz ebből a Néppártnak. Minden olyan kívánalom teljesítése, melyet Orbánnal szemben a Néppárt megfogalmazott, újabb és újabb beismerése a magyar miniszterelnök rosszhiszeműségének, galádságának, bűnözői szándékainak. Ha nem teljesíti azokat, akkor azért kap megrovást, ha teljesíti, kaphat ugyan a beismerésért enyhítést, de a büntetés nem maradhat el.”

A múlt vasárnap lezajlott Európai Parlamenti választások eredménye nem elindítója volt a magyar kormány stratégia-váltásának, legfeljebb csak a végkifejlet katalizátora. Már írtam arról, hogy megjelent egy stratégiai elemzés, mely előrevetítette a most bekövetkezett eseményeket. E tanulmány hónapokkal korábban születhetett, nem tudni, hogy Orbán Viktor jóváhagyásával-e vagy csak azon kör saját kezdeményezéseként, mely rossz szemmel nézte a fejleményeket, s amely minden bizonnyal bírta bizonyos nyugati politikai körök – elsősorban a német jobboldal – hallgatólagos támogatását. Ez egyébként mellékes a mára beért következmények tükrében.

Hogy mi áll a háttérben, csak találgatni lehet, de négy múltbeli esemény mindenképpen szerepet játszhatott az események alakulásában.

  • Minden jel arra mutat, homokszem került a magyar-orosz kapcsolatok gépezetébe. Hogy Putyin kért-e teljesíthetetlen szolgálatokat vagy Orbán ment-e túl a mértéken bizonyos elvárásokkal, melyeket az orosz fél már nem tudott vagy akart teljesíteni, ez a jövőben kiderül. De a Budapest és Moszkva közötti rendkívül szívélyes kapcsolatok érezhetően lehűltek.

  • Orbán washingtoni látogatásáról sok elemzés állapította meg, hogy teljesen üres és célnélküli volt. Hatását tekintve szerintem mégis sokkal többről van szó. Az amerikai fél – nem személyesen Trump elnök, sokkal inkább az apparátus – olyan veszélyekkel szembesíthette Orbánt és kíséretét, amelyeket nem hagyhattak figyelmen kívül. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy a Fidesz és személyesen Orbán, illetve családja gazdasági visszaélései állhatnak ennek középpontjába és mindezek – amerikai részről beígért – következményei.

  • Nem hagyható ki e felsorolásból a német politikai és gazdasági körök nyomása sem, mely március 20-a óta az Európai Néppárt „közvetítésével” juthatott el Orbánhoz. Illetve az a felismerés, hogy mit veszthet a magyar miniszterelnök, ha kikerül a Néppártból. Elég lesz visszaolvasni Manfred Weber, Jean-Claude Juncker, Joseph Daul és néhány német politikus, az elmúlt három hónapban tett nyilatkozatát, hogy azonosítsuk azokat a követeléseket, amelyek az Orbánhoz eljuttatott néppárti kívánságlistán szerepelhetnek: elsőként az amúgy is még be sem indult közigazgatási bíróságok felállítását célzó rendelkezéseket, a fideszes sajtó-túlhatalmat, az iszonyatos orbanista korrupciót, az CEU-ügyet – hogy csak néhányat emeljünk ki a kritizált politikai intézkedések körül.

  • A stratégiaváltásban minden bizonnyal belejátszott az osztrák Strache-botrány is, mely nem azért vált hirtelen a szokottnál is veszélyesebbé Orbán számára, mert általában is rendkívül kellemetlen az európai szélsőjobbra nézve – és Orbán egy ideje ide sorolja magát –, hanem azért, mert annak végzetes következményei lettek (Strache karrierje megsemmisült) s ezzel kudarcot vallott minden olyan Orbán által hangoztatott érv is, hogy az európai jobboldalnak az osztrák példát kellene követnie.

Mindezek fényében erős kontúrokat kap, hogyan folytathatja politikai karrierjét egy olyan ember, aki totálisan elveszítette hitelét, és súlya legfeljebb tehertétel pártján, országán és a Néppárton is, nemhogy előnyöket jelentene?

Hogy Orbán most visszakéredzkedik a Néppártba, ma már nyilvánvaló, az viszont korántsem, hogy mi haszna lesz ebből a Néppártnak. Minden olyan kívánalom teljesítése, melyet Orbánnal szemben a Néppárt megfogalmazott, újabb és újabb beismerése a magyar miniszterelnök rosszhiszeműségének, galádságának, bűnözői szándékainak. Ha nem teljesíti azokat, akkor azért kap megrovást, ha teljesíti, kaphat ugyan a beismerésért enyhítést, de a büntetés nem maradhat el.

Magyarország Orbán alatt nem volt más Európa számára, mint az Egyesült Államoknak az évtizedek során Kuba, s az utóbbi időben Venezuela. A lakosság ennek következményeit egyelőre nem érzi – pontosabban a lakosság felső rétegei –, de ha ez így megy tovább, oda is eljutnak a Fidesz eszelős politikájának következményei. Ugyanakkor Magyarország nem sziget, s nem egy másik kontinens része; szervesen integrálódott Európába. Hiába emlegetett az elmúlt tíz évben a miniszterelnök egy „splendid isolation”-t „magyar módra”, lassan elérkezünk az igazság pillanatához, amikor is a Fidesznek el kell számolnia üzelmeivel.

A kialakult helyzet ugyanakkor számos egyéb, gyakorlatias kérdést vet fel:

  • Milyen következményei lesznek Orbán stratégiaváltásának az európai szélsőjobboldalon? A Fidesz frakcióvezetőjének minapi nyilatkozata, melyben enyhe kritikát fogalmazott meg Matteo Salvini formálódó politikai vállalkozásával szemben, alighanem azt a benyomást kelti majd, hogy a Néppárt elárulása után Orbán most elárulja a formálódó szélsőjobbot is. Szó se róla, van mit üdvözöljünk e nyilatkozatban, de a benyomása mégis roppant negatív, hisz kétszeres árulásról van szó.

  • Mi lesz Steve Bannon szélsőségeseket egyesítő európai kezdeményezésével, melyet a jelek szerint az Bannon Salvinira és Orbánra épített? És mely terv alapján átalakították a teljes magyar médiát és külpolitikai irányvonalat mára?

  • Milyen következményei lesznek mindennek a magyar-orosz kapcsolatokban? Putyin szempontjából íme a harmadik árulás röpke fél éven belül.

  • Hány és kiknek a feje hullik most pórba a Fideszben és a Fidesz körül, akik megalapozták a mostani kudarcot, s akiket okkal tehetne felelőssé Orbán, hogy mentse saját bőrét?

  • Mikor dobják ki végre Szijjártót a Bem térről s ki lesz az új külügyminiszter?

Orbánnak ezekre a kérdésekre kell választ találnia, méghozzá nagyon gyorsan, különben nem lesz semmiféle megbocsátás. Ha megbocsátásról egyáltalán lehet még beszélni vele kapcsolatban…

FRISS HÍREK

Válik az álo...

Gergő gondja...

Tisztségért ...

Régi harcos ...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK