Eltűntette a Facebook Lázár János bécsi videóját

0
1493

Eltűnt Lázár János Facebook oldaláról az a bécsi videó, melyben a politikus osztrák fővárosban uralkodó „elviselhetetlen” állapotokat mutatja be. Még kedden reggel is látható volt, hogy mit kellett átélnie a Miniszterelnökséget vezető miniszternek az osztrák fővárosban, ám mostanra bottal üthetjük a nyomát a nyugat hanyatlásának.

Lázár János nemrégiben még a nem túl nagyszámú emberarcú fideszesek közé tartozott. Neki is megvoltak persze a saját dolgai, emlékszünk még a néhány évvel ezelőtti, nagy port kavart fácánvadászataira, valamint a rejtélyes, ám annál borsosabb árú londoni és brüsszeli hotelszámlákra.

De ezzel együtt, ő volt az a fideszes politikus, aki szóba állt az ellenzéki sajtóval, sőt, alkalmasint még normális hangnemben és mondatokban válaszolt a neki föltett kérdésekre.

A hódmezővásárhelyi vereség után mintha elszakadt volna nála a cérna. Először apátfalvai gazdákkal pálinkázott – korábban azt nyilatkozta, hogy nem bírja az alkoholt, ezért soha nem iszik – és azt mondta, „ha visszajönnek Gyurcsányék, meg a komcsik, akkor ezek a gazdák mindent elveszítenek, földet, támogatást”. Már ez a meglehetősen ütős megállapítás is méltatlan volt korábbi énjéhez, majd jött az ominózus bécsi videó, amely már valódi mélyrepülésként értelmezhető Lázár pályáfutásában. Ebben egy bevándorlókban bővelkedő negyedbe látogatott Lázár János, és a saját szavaival mondta el, hogy nagy ott a kosz, az élet elviselhetetlen, a nyugat hanyatlik. (Bécs egyébként az elmúlt években több különböző listán is a világ legélhetőbb városainak dobogós helyein szerepel. Többnyire az első, vagy a második helyen.)

Mostantól ez nincs. Először arra gyanakodtunk, hogy Lázárnak keddre más lett a véleménye, mint ami hétfőn volt. Hogy szerinte Bécs már nem annyira koszos, mint egy nappal korábban, nem annyira elviselhetetlen és a nyugat is kevésbé hanyatlik, mint 24 órával ezelőtt.

Aztán kiderült, hogy másról van szó. Lázár János a következőt írta a videó eltávolításáról: „Tisztelt Felhasználók! A bécsi léátogatásom alkalmával készült videót a Facebook cenzúrázta és törölte. Azt gondolom, hogy ez sérti a szólásszabadságot, és a szabad véleménynyilvánítás jogát. Ezen bejegyzésemmel is arra kérem a Facebook adminisztrátorait, hogy a videót tegyék újra elérhetővé.”

Vagyis, nem Lázárék vették le a videót, hanem a Facebook találhatta gyűlöletkeltőnek. Arra már gondolni sem merünk, hogy a Facebook is a Soros tervet hajtja végre.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .