Egyre több migráns zavarja meg a Jobbik rendezvényeit

0
1002

A párt ironikus hangnemű közleményben számolt be a Fidesz „oltalmazottjairól”, akik immár rendszeresen zavarják meg a Jobbik rendezvényeit:

Mint ismeretes a Fidesz-KDNP kormány eddig több ezer migránst telepített be titokban, valamint tízezreket pénzért. Az utóbbi hetekben ezek az „oltalmazottak” több jobbikos rendezvényt zavartak meg, megpróbálva ráerőltetni a kultúrájukat a rendezvényeken résztvevőkre. Allah akbar kiáltásokkal, valamint hangszóróból szóló vallási zenével hívják fel magukra a figyelmet, és egyre több városban rongálják a jobbikos plakátokat. Volt olyan rendezvény, ahol imaszőnyegeket árultak, feltehetően illegálisan, engedély nélkül. Legutóbb Ózdon és Salgótarjánban adták elő furcsa performanszukat, van olyan migráns, akinek már magyar jogosítványa is van, és magyar rendszámú autóval közlekedik, miközben kocsijából szól a muszlim vallási zene. Ebből is látszik, hogy a Fidesz-KDNP számít a betelepített migránsaira, hiszen nemrég Brüsszelben is megszavazták a támogatásukat.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .