Egymilliárd dollár a mesterséges intelligencia megtanulására

0
884
Facebook

Egymilliárd dollárból akarja a Wipro indiai cég összes alkalmazottját megtanítani a mesterséges intelligencia profi kezelésére. India másik nagy informatikai cége, a Tata Consultancy Services 25 ezer informatikusát akarja átképezni a mesterséges intelligencia profi használatára.

A Wipro arra számít, hogy az egész informatikai szektorban sőt azon túl is nagy fordulat következik:

”A mesterséges intelligencia minden ágazatban alapvető változásokat indíthat el”

– hangsúlyozza Thierry Delaporte. A Wipro főnöke azt is közölte, hogy felgyorsítják a beruházásokat olyan startup vállalkozásokban, melyek a mesterséges intelligencián alapulnak.

Elon Musk Kínát is bevonná a nemzetközi együttműködésbe

A Bloomberg emlékeztet arra, hogy a Tesla alapítója a mesterséges intelligencia első támogatói közé tartozott. Elon Musk nemrég Kínában járt, ahol a Tesla legnagyobb gyára működik Sanghajban. Kína legnagyobb városában egy konferencián Musk hangsúlyozta: ellenzi az USA és Kína gazdaságának szétválását, épp ellenkezőleg

a két nagyhatalomnak együtt kellene működnie a mesterséges intelligencia fejlesztésének terén.

Az “Emberiség közös házában” közösen kellene szabályozni a mesterséges intelligencia működését – hangsúlyozta Elon Musk. Hozzátette: a kínai vezetőkben megvan a hajlandóság erre – írja a Bloomberg, amely utal arra, hogy Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter a hétvégén fejezte be látogatását Kínában.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .